Rendszerint operaelőadásokról, - felvételekről írok.
Eredetileg úgy gondoltam, átengedem e CD-t valamelyik, kamarazenekarban nálam sokkal jártasabb Szerkesztőtársamnak.
De meghallgattam – és győzött az irigységem.

Nem adom!

Pár hete ambivalens érzésekkel számoltam be e lemezcég Rimszkij-Korszakov-kiadványáról. Ez a tavaly januárban készült stúdiófelvétel jóval sikeresebb. A kiállítás, a dokumentáció a már megszokott magas minőségű, a hangzás makulátlan.

A tavalyi Britten-centenárium teljesítette a kötelességét: mind a ténytisztelő szakirodalom, mind a közönség kegyeit kereső lemezipar értékes nóvumokkal rukkolt elő. Igaz, a recepció apróbb-nagyobb torzulásait nem köszörülte ki. Brittenről angolul túl sokan és túl sokat írtak, nem-angolul viszont túl kevesen és túl keveset.

Dacolunk az érdemdús elődökkel, vagy az idővel meghaladjuk őket? Egyiket sem. A dac értelmetlen, a meghaladás értelmezhetetlen. A tradícióból néha elcsenünk valamit, máskor hozzábiggyesztjük a magunkét. Csak, hogy mi is kapcsolódjunk egy folyamatos, töretlen, időtlen minőséghez.

A lemezek már üde, pillangós borítójukkal is üzennek: édes, nyári bájról, életvidám színgazdagságról, felhőtlen könnyedségről mesélnek. A füttyös Mozart és a danászó Csajkovszkij ezen muzsikái éppen ezt a nem túl fajsúlyos, de azért még nagyon is tartalmas szellemi izgalmat kínálják.

Az Endellion Quartet példás fegyelemmel hozta tető alá ezt a válogatást. Hangzásuk kiegyenlítettsége, homogén együttgondolkodásuk, érzékeny formálásuk, bölcsességük és humoruk kiemeli a lemezt a komponista sok száz kvartettfelvétele közül. Vevő lennék velük egy Haydn-összesre!

A Hungaroton World Premier sorozatában megjelent két új felvételének közös pontja az előadói apparátus létszáma. Goldmark négykezes zongoradarabjait és Alessandro Rolla hegedűműveit egyaránt két-két művész tolmácsolásában hallhatjuk.

Gubajdulina stílusa nem adja magát könnyen, meg kell dolgozni érte, de mindenképpen megéri. Amikor még csak a kiadói ajánlatban láttuk, még úgy gondoltuk: ez egy „fontos” lemez. Aztán szépen lassan és fejcsóválva beletörődünk, hogy bizony szép is.

A d-moll („Halál és a lányka”) és az a-moll („Rosamunde”) kvartettek tizenöt évvel ezelőtt készült, ám most kiadott felvételét hallgatva nyugtázom: az Endellion Quartet méltó örököse, s érdemes tanítómestere a brit vonósnégyes-tradíciónak.

A Hungaroton World Premier sorozatában nemrégiben megjelent három felvétel hangszer-összeállítás tekintetében teljességgel különbözik egymástól. Egy dologban azonban mégis közösek: mindhárom lemezen a XVIII. és a XIX. század fordulóján élt mesterek szerzeményei hallhatóak.

Meggyőződésem, hogy Mosonyi művei csaknem hasonló jelentőséggel bírnak a magyar zenetörténet megismerésében és feldolgozásában, mint például Erkel karművei. (Szeretném hinni, hogy a három év múlva esedékes Mosonyi-bicentenárium új lendületet ad majd a kutatásoknak.)

A kiadvány elnyerte az idei Gramophone-díjat kamarazene kategóriában, sőt, az év lemezének is megválasztotta e tekintélyes szakmai fórum. Minden oka megvolt rá. Ez a CD a fotelhez szegez és el sem enged, míg le nem telik a hatvanhárom percnyi műsoridő.

Nava műveinek tulajdonképpen nagyobb (el)ismertsége is lehetne manapság, ha nem kellene megküzdeniük, mondjuk, Bach, Beethoven, Brahms alkotásaival, és ha létezne még olyan, hogy házimuzsikálás.

Egy pillanatig sincs a hallgatónak olyan érzete, hogy egy szimpla Bartók-epigont hallana. Veress ugyan nem alkotott önálló formanyelven, de művei saját gondolatokat tartalmaznak, mélyenszántó és kidolgozott alkotások.

Korai és kései művekkel zárja le mintegy hároméves, nagy vállalkozását az Auer Vonósnégyes: „dobozban van” immár és a nagyközönség számára is hozzáférhető Lajtha László vonósnégyeseinek hangzó összkiadása.

Hallható, hogy a muzsikusok pontosan tudják, mit és miért tesznek, mindezek ellenére valami hiányzik erről a lemezről. Persze rögtön felmerül a kérdés: nem lehet, hogy Quantz a ludas ebben?

"Ezennel egy olyan kis alkotás kerül Elébed lelkedet vidítandó, melyhez fogható eddig nem látott napvilágot. Ez emígy tituláltatik: Új és igen kuriózus-muzikális hangszeres kalendárium."

A kismesterekként számon tartott testvérpár szonátáit tartalmazó lemez kapcsán elmondhatjuk: nagy öröm hallani, hogy van egy rokokó zenét ilyen jól játszó fuvolásunk!

Lendületes, egészséges, jókedvű muzsikálás. Hangversenyen is szívesen találkoznék velük, és azt is szívesen megtudnám, miféle muzsikus klán kezdi titokban átvenni a hatalmat ott északon.

Egyáltalán nem bánom, ha egy ma íródott műben nem minden fordulat új; azt gondolom, hogy a konvencionális zene is lehet értékes zene. Ezekben a darabokban azonban nemcsak a zenetörténet ismétli önmagát, hanem Balassa Sándor is.

Hogy a magánéletben miként álltak a dolgok, azt nem tudom, de tény, hogy Stephen Kovacevich sokkal jobban muzsikál neje oldalán, mint amikor külön utakon jár.

Nem történik ezen a lemezen sokkal több a hangjegyek többé-kevésbé korrekt lejátszásánál. Az időnkénti jól hallható elbizonytalanodás - ismerve a közreműködő muzsikusok rutinosságát - biztos jele a lemez igen gyors elkészültének, a próbák nyilvánvaló hiányának.

Talán akadnak jó néhányan, akik még soha nem hallották Frid Géza nevét. Pedig érdemes megjegyezni. A magyar származású szerző, akit a hollandok mint a híres "magyar holland"-ot ismertek, 1929-től élt és dolgozott Amszterdamban.

Nagy mesterek szívesen rejtették legfontosabb gondolataikat, legmélyebb érzéseiket éppen vonósnégyeseikbe. Nézzük meg, mi a helyzet Korngold "kellemességével" és "könnyen emészthetőségével" vonós kamarazenéjének tükrében.

A Wechselgeld Schallplatten Gesellschaft legújabb Erste Aufnahme-kiadványán három kompozíció (sőt, bizton állíthatjuk: mestermű) hallható a méltatlanul elfeledett Waldemar Restlich-Undsoweiter igen gazdag életművéből.

A lemez meghallgatása után akaratlanul is felmerül a kérdés: kiállták-e Brahms művei az idő próbáját, vagy rétegzenévé váltak? Lehet, ma többen játszanak Brahmsot, mint amennyien hallgatják? Persze nem. De már nem a héroszok idejét éljük.

A Hungaroton World Premier sorozatának két újabb tagja Krommer három vonósnégyesét és Danzi négy duóját tartalmazza. A két szerző szinte egy időben élt és alkotott. Mindkét lemez különleges vonósmuzsikát tartogat a sorozat kedvelőinek.

Az mindenképpen hallatszik, hogy Kodály-tanítvánnyal van dolgunk, de a fiatalon, tragikus körülmények közt elhunyt Weiner László műveiben már dominál az egyéni hang, és megnyilvánul a drámai érzék is.

Takács-Nagy felfogása valószínűleg semmiben sem különbözik attól, amikor primáriusként találkozott a darabbal. A csodálatos, hogy Weiner-Szászékkal pontosan úgy tudott dolgozni, mint egy kvartettel, mintha nem is egy tizenhat fős csapat élén állna.

A kiadvány jó alkalmat nyújt a kisebb, átláthatóbb formákat előnyben részesítő hallgatóknak, valamint a kamarazene kedvelőinek is, hogy közelebb kerüljenek egy művelt, rendkívül érzékeny szerző életművéhez.