És még egy kérdőív, ezúttal Bősze Ádám kérésére:

Szívességet kérek: legyen kedves kitölteni az alábbi kérdőívet. Szeretném ugyanis felmérni, hogy a közönség előtt megtartott zenetörténeti előadásokra online is lenne-e igény. A megosztásért külön hálás vagyok. Köszönöm szépen. Virtuális zenetörténet - Kérdőív

Ismét a Kedves Olvasó segítségék kérjük! Egy, az énektanítással kapcsolatos kérőívet körözünk amiben semmiféle személyes adat nem szerepel...
k é r d ő í v...
Ha lehet, küldjétek is tovább!

Peskó Zoltán annak a kornak embere volt még, amelyben azon kevés dirigensek egyike lehetett, akiért nem ügynök házalt mindenféle háttéralkuk segítségével, hanem saját érdemei révén jutott előbbre. Európa szinte valamennyi fontos zenekarát vezényelte és azon kevés dirigensek egyike volt, aki a XX. század második felé összes jelentős komponistájával beszélő viszonyt tartott fenn.

Mind tudtuk, hogy a szíve fogja elvinni. Ő is tudta. De reméltük: még nem ma, vagy nem a jövő héten, s talán belefér még a 2020-as Salzburgi Fesztivál...

Kezdték ellepni a pályát olyan karmesterek, akik semmit, vagy alig tudtak zongorázni, nem tanultak az idősebb kollégáktól, mesterektől, nem járták végig a műfaj elsajátításának rögös útját.
Jöttek olyan rendezők is, akik például egyáltalán nem tudnak kottát olvasni.

Nagyon sok minden eszembe jutott az Ön nyílt levelével kapcsolatban. Én pontosan tudom, hogy saját magam alatt vágom a fát azzal, ha szembemegyek, vagy megpróbálom a saját igazamat, vagy igazamnak vélt gondolataimat bizonyítani egy olyan kaliberű művésszel "szemben", mint Ön. (Azért írtam idézőjelesen, mert nem vagyunk egymásnak ellenségei, sőt.) Bár az "alkotók" név nélkül szerepelnek az Ön nyílt levelében, semmi titok nincs abban, hogy az egyik alkotó én vagyok.

Kovács János karmester az alábbi nyílt levél közzétételére kérte szerkesztőségünket, melynek örömmel teszünk eleget. Mivel az írás egy adott előadáson túli kérdéseket feszeget, örömmel adnánk teret mások véleményének is.

Talán nem kellően értékeljük Pál Tamás kutatókedvét, aki egy kisgyerek kíváncsiságával veti be magát az újba, az ismeretlenbe, az újrafelfedezendőbe. Gondoljunk számos ritkaság hangfelvételére, vagy arra, hogy az ismertet, a megszokottat is hányszor tudta új fényben megmutatni!

Ma lenne 90 esztendős Ilosfalvy Róbert. Emlékezzünk a jeles tenoristára a pályájára vetett húsz pillantással. Húsz kép egy majd fél évszázados művészpályáról.

Pontosan úgy távozott, azzal a kicsit hűvös, de végtelenül nemes és távolságtartó eleganciával, ahogyan egész életét intézte. Mire a zajos nagyvilág tudomást szerezhetett haláláról, már el is temették. Mindig visszavonultan élte életét, sohasem magamagát tolta előtérbe.

Georges Prêtre karmesteri művészete a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a dirigens legfontosabb eszköze a jelenlét. Nagysága, hogy ezt fölismerte, s a partitúrát nem azért tette félre, hogy memóriáját csillogtassa, hanem mert tudta, nincs fontosabb annál, mint hogy zenészei szemébe tudjon nézni.

Egyszerűen hihetetlen volt, hogy lehet képes valaki abból a hangszerből nemhogy épkézláb, hanem egyenesen éteri hangzást kihozni. Akkor és ott megint megtapasztaltam, mennyire más dimenzióban van a létezése.

Sokszor valódi örömöt mutatott a hangverseny végén, néha udvarias, protokolláris félmosollyal vette tudomásul a tetszésnyilvánítást. Most azonban azt a régi kópés, szinte kisfiúsan nevetős kifejezést véltem felfedezni az arcán, amely nagyon régen volt utoljára látható, legalábbis nyilvános szerepléseken.

Az unokáknak majd mesélni fogjuk a kalandjaid, a rettentőt és a hihetetlent, a félelemkeltőt és a csodálatost egyaránt. Elővesszük majd a felvételeid és az utódok irigykedni fognak ránk, hogy olyan boldog időkben élhettünk, amikor volt Valaki, akihez lehetett igazodni...

Giuseppe Di Stefano a húszas évei végére már világsztár, akinek lába előtt hevernek a legnagyobb operaházak és lemezgyárak. Kinyílt a világ, már 25 évesen debütál a Teatro Liceuban, egy évvel később a Scalában és a Teatro Municipalban, s mindössze 27 esztendős, amikor kapitulál előtte a Metropolitan és a San Carlo.

Mindössze hat évig volt Pesten társulati tag, mert elszippantotta a világhír. Bayreuth kivételével a világ szinte minden jelentős operaszínpadán sikerrel szerepelt. Ma lenne 110 éves Svéd Sándor!

Ha Bende Zsolt művészetét egyetlen szóval kellene jellemezni, az az ’elegáns’ volna. Megjelenése, hanghordozása, szerepformálásai mindig, mindenen átsütő nemes eleganciát hordoztak.

A Simándy-fődíj mellé kapott egy sereg különdíjat, köztük számos színházi és koncertmeghívást. A gratuláció mellé csak azt kívánjuk, hogy vigyázzon magára, ne szédítsék meg a lehetőségek, s minél tovább őrizze meg egyedülálló képességeit.

1964-ben új időszámítás kezdődött vén kontinensünk zenei interpretációtörténetében. Akkor jelent meg ugyanis a Nikolaus Harnoncourt irányította Concentus Musicus Wien kamarazenekar lemeze, amelyen Bach 6 Brandenburgi versenye hallható eredeti hangszereken, autentikus előadásban.

Úgy hiszem, nincs Magyarországon olyan komolyzene-rajongó, aki ne találkozott volna az ő nevével – akár a Ki nyer ma? kapcsán, akár valamelyik rádiósorozatát hallgatván – vajon műsoron lesz-e ismét a Mi a titka? – vagy épp egy metropolitanes közvetítés kommentátoraként.

Szikár öregúr volt, az is maradt, mindvégig az utóbbi hatvan évben. Komor volt és rezignált, kimért és szenvedélytelen. Hiszen nem volt miért izgatnia magát, mert mindent tudott a világról. S ha ezt a világ nem vette ezt kellő időben tudomásul, hát magára vessen.

Már megint temetünk. Egy besorolhatatlan és nagy művész kéredzkedett föl a Mennyei Operaházba, s nagy sokára felengedték. Akire bármely szólamot ki lehetett osztani, örömmel kapott rajta, boldogan repesve vitte haza a kottát, s vált eggyé a hősnővel.Ha szóba került, Ő nem művésznő volt, nem primadonna, mégcsak nem is énekesnő, hanem Ő volt: A Sudlik Mari.

Remek szerepeit Sipeki Levente briliáns tehetséggel, tökéllyel formálta meg. Pl. Stréber Józsit a Furfangos diákokban, az egyik Csavargót A csodálatos mandarinban, Mercutiót a Rómeó és Júliában, a Kék madárt a Csipkerózsikában, Alaint A rosszul őrzött lányban, Gád, a júdeai alakját a Spartacusban.

Emlékeztetni kell rá, hogy Alexandru Agachéhez fogható bariton-nagyság, az övéhez mérhető nemzetközi karrierrel és reputációval, Svéd Sándor óta nem állt folyamatosan a magyar operaszínpad rendelkezésére. Írásunk Őt köszönti születésnapján.

Itt van minden, és semmi sincs itt. Semmi sem képes teljességében visszaadni „a” Gregort. Egyetlen, vele készült hang-, vagy videofelvétel, egyetlen riport sem...

Talán a hangadása volt a legjellegzetesebb. Magyarul is megjelent könyvében hosszan ecseteli fiatalkori tétovázásait a különböző énekmesterek útvesztőjében. Majd egy látványos kudarcsorozat után saját kezébe vette a sorsát és kitalálta saját magát. Mario Del Monaco ma lenne 100 esztendős.

Nicolai Gedda egyszerűen mindent tudott, de nemcsak technikai értelemben, hanem kifejezésben. A rútat éppúgy ki tudta fejezni, mint a gyönyörűségeset, a lágyságot pontosan ugyanúgy, mint a durvaságot. Tudott magasztos, pátosszal telt lenni, de mókás, nevetséges is. A pityókás alakot éppoly természetességgel jelenítette meg, mint mulyát, a kérkedőt vagy a daliást, a hőst éppúgy, mint az esendőt.

B. Nagy János hangja fölvillanyozóan szép volt. Ugyanakkor olyan intenzitással és vakító fénnyel szólt, hogy mindig a tenorlét legmélyebb titkaiba világított.

Ma hatvan esztendős az utóbbi három évtized szegedi zenei életének egyik meghatározó egyénisége, Andrejcsik István. A „száraz” életrajzi adatok, benne az elektroműszerészeti tanonckodás, a Néphadsereg Művészegyüttesében eltöltött évek a világhálón mind megtalálhatóak.

Oberfrank Géza nem volt könnyű ember és sosem törekedett arra, hogy szeressék. Önemésztő típus volt, aki mindig mindent szeretett volna jobbá tenni és megoldani. Nem látta be korának határait, nekiugrott olykor áttörhetetlen falaknak is...