Én azt gondoltam, hogy ez a zenefelismerő játék arról szól, hogy kb félpercnyi bejátszás alatt fel kell ismerni az adott zeneművet. Ez vagy sikerül, vagy nem. Akinek sikerül, beírja a megfejtést és elküldi. Most értettem meg, hogy erről szó sincs. Ennek az ismeretnek a fényében a havi ranglista sajna semmi megbízhatót nem árul el a játékosok valódi zenei felkészültségéről.
Emlékszem, egyszer egy foglalkozását tekintve kárpitos idős bácsi úgy adta meg három operarészlet megoldását a rádióban, hogy megmondta a szerző nevét, a mű címét, a keletkezés évét, a felvonás és a jelenet számát, a zenekar és az énekesek neveit, és tán még a lemez megjelenésének dátumát is.
Szóval valahogy így volna becsületes. Elnézve a gyatra eredményeket, a többség tutira betartja a játékszabályt. Talán mert így korrekt.
Nem tudom, hol kellett volna lesnem, én megnéztem a MET stream-ben ezt az operát. Nem könnyű műfaj és elég jellegzetes figurák, ahhoz hogy az ember fejében megmaradjon
Nem gondoltam, hogy ilyen kevesen fejtik meg a hétvégi Bartók-zongorás kvintettet. Az eleje annyira magyarosch, hogy a fal adja a másikat és a műfaj is elég könnyen behatárolható: zongorás kamarazene X db.vonóshangszerrel. Esetünkben X=4.
Azt írtad, hogy "akkor egy év múlva". Abban igazad van, hogy másfél hónap. De viszont a mász, az ikes ige (Help me 1151), ha ezt észreveszik a nyelvvédők, akkor dzsihádot indítanak ellened. Mindenesetre én figyelmeztettelek. :)
Mondtam valaha olyat, hogy egy évig nem fogok ide írni? Nem. Viszont lesz olyan, akivel valszeg csak egy év múlva fogunk találkozni. Remélem meggondolja magát és nem csak a női fenekekkel lesz elfoglalva. És már csak másfél hónap van szeptemberig.
Hála istennek, gyorsan telik nálad az év. Pedig attól tartottam, hogy tényleg elhúztál a Prof. Dr. Franzba. Akkor már csak két és fél hónap? Addig hallgatom a Dankó rádiót, ismerkedem Kemény Egon művészetével, Smaragd fórumtársunk jóvoltából.
Erről egy Pilinszky vers jut az eszembe: Magam talán középre állok
Talán este van. Talán alkonyat.
Egy bizonyos: későre jár.
Az ilyen rövid verseket szeretem. Nemcsak azért, mert könnyű megjegyezni, hanem azért is, mert sokszor többet mondanak, mint egy regény.
Hát nem... hosszú és hányatott életem arra tanított, hogy a logika nemcsak a legbiztosabb, hanem általában a legvalószínűbb is. Ja, számtalan leírás található, sok nagyon szar is, biztos. Csakhogy Ez így jó, ez a darab, tehát így van. Mert csak a jó marad fenn, mint mű. ( Rosszat nem őrizgetünk, mert az unalmas, képtelenek vagyunk rá.. )
Tetszetős érvelés, valóban. Egy szép racionális hit a minőség evolúciójára.
Csak nem veszi figyelembe magát az életet, a történelmet, a háborúkat, az elégett irattárakat, a rémisztő selejtezéseket, a szintén rémisztő összegyűjtünk-mindent-eket, a buzgó és ízlésdeficites zeneműtárosokat, a vakoskodó-hazudozó másolókat, meg az ezernyi-tengernyi fatális véletlent, amely megfosztott attól, hogy egy másik, egy sokkal-sokkal jobb verziót élvezhessünk e helyett, ami, lehetséges, hogy egy sírnivalóan gyenge erőlködés ahhoz a lejegyzéshez képest, amely 1716-ban, a ...-i templom leégésekor por és hamu lett.:)
" De mire is példa ez?, hogy ez az anonim lejegyzés számtalan verzióban futott szerte a Nyugati Féltekén, valószínűsíthetően úgy is, hogy alig ismernénk rá, vagy nem? "
Hát nem... hosszú és hányatott életem arra tanított, hogy a logika nemcsak a legbiztosabb, hanem általában a legvalószínűbb is. Ja, számtalan leírás található, sok nagyon szar is, biztos. Csakhogy Ez így jó, ez a darab, tehát így van. Mert csak a jó marad fenn, mint mű. ( Rosszat nem őrizgetünk, mert az unalmas, képtelenek vagyunk rá.. )
De mire is példa ez?, hogy ez az anonim lejegyzés számtalan verzióban futott szerte a Nyugati Féltekén, valószínűsíthetően úgy is, hogy alig ismernénk rá, vagy nem?
A megőrzésre érdemes ( és szükséges ! ) zene az Machaut óta: MŰ. A mű nem " történik "... hanem van. Kezdődik, és vége van. Közben elhangzik a MEGHATÁROZOTT ( szerző által ! ) tartalma. Mű. Az, ami. ( Persze Machaut előtt is így volt...csak ő jelentette ki először. )
Jó a többi zene is, nincs ezzel semmi baj. Nade fenntartani, megőrizni...erre törekedni.. az más tészta. Csak a művek . Nem én találtam ki. Ez a világunk így működik a zene kérdésében.
ÁÁ, nem. Az összes többi nem light, amit leírtál, csak Pluhar. Elég pontosan leírtam pár bejegyzéssel elébb, hogy szerintem miért. Nem vagy pontos, az a baj. Azzal vitatkozol, ami az akadémista felfogásról van a fejedben, és nem azzal, amit leírtam.
Mikor írtam, hogy ami egyszerű az lájtos ?? Több tiszteletet kérek ! :))) Nem vok hülye.
A hangszerelés is lehet eredeti...az adaptáció is...de hisz oda is írtam...Csak Pluhar-é nem annyira eredeti, mint a Buena Vista.
Lehet, hogy az eredetiért meg is kell szenvedni ??
Mindegy, magaddal vitatkozol megint, de meg tudlak érteni továbbra is. Nem folytatok ellenkampányt Pluhar ellen. Kellemes, igényesen jó könnyűzene, időnként komolyzenei beütésekkel. Miért bántanám ? Sokkal jobb, mint az Ákos... ( Tényleg, ki a fene az az Ákos ?)
Pluhart sokan szeretik, jó fejek is...időnként ezért felülvizsgálatot tartok ..már ami a viszonyultságomat illeti.. és mindig arra jutok, hogy idegen nekem, amit csinál. Nem az én zeném. Ennyi.
Tipikus akadémista gondolkodás... :)
Amely szerint az a komoly, ami bonyolult. Ami nem 'light'.
Közben, a helyzet jóval komplikáltabb. Mert a 'light'-nek beállított, egyszerű dolgok olykor óriási mélységbe vezethetnek; a 'komoly' dolgok meg olykor csak a strukturális mivoltuk miatt komolyak, ha leveszed a műfaji/szerkezeti jelenségeiket, akkor marad a nagy semmi. A fordított helyzetekre is sok a példa, persze, tudom.
A Buena Vista meg mitől is eredeti?, hajszálra azt csinálták, mint Pluhar-ék, vagyis, a kubai folk/utcai zenekincset beemelték a repertoárjukba, saját hangszereléssel, igényes és egyéni megformálással.
Nincs kímélet: itt a beszame múcsó... aki azt mondja, hogy ez nagyon 'ligt', az szerintem téved. Vagy pedig az összes népzene 'light'. Meg az összes Négy Évszak. Meg az összes Passacaglia, az összes átdolgozónál. Meg az összes nagyopera összes nagyáriája. Meg az összes reneszánsz és barokk zene, amely tánctételt merészel tartalmazni...
Nem Pluhar taszít, hanem a light. Meg a csápoltatás. Az mindig taszít. Ha az Omega együttes csinálja, ha Pluhar. Az mindegy. A zene nem CSAK arra való, és nem is CSAK arról szól, hogy " érezzük jól magunkat." Nekem ez így lightos. Az az orgazmusközeli állapot előadás közben...van benne valami hamis. , amit sugall, az hamis, nem erről van szó.valójában a létben. . Könnyűműfaj. Nincs ezzel semmi baj. Miért lenne? De a Buena Vista jobb.
Pluhar divat. Mint a Minden Reggel. Nem iskolát teremt, ahhoz light, hanem divatot. Azért az nem baj, ne érts félre, kellemes, igényes télleg, meg minden. De súlytalan. Legalábbis nekem. Nekem ez a véredényem. Nem is hallgatom, ez van. Másnak attól még lehet más váleménye. Meg nem is beszélek le róla senkit.
Azért ne essünk már át a ló túlsó oldalára! Pluhar taszít? Ez a Rappresentatione di Anima, et di Corpo konkrétan zseniális. Hallgatnád meg ugyanezt a művet René Jacobs dirigálásával. Rögtön átértékelődnének benned a Pluharral kapcsolatos gondolatok. Nekem alapvetően nincs bajom Pluharral. Ellenkezőleg. Sok kiadványát szeretem, a nejemnek is tetszik, ő is mindig rácsodálkozik, hogy ezeknek a nótáknak soha nincs molylepke szaguk.
Hát ez az.... tisztulnak a dolgok :) Az a paradox helyzet ugyanis, hogy bár szinte kizárólag komolyzenét hallgatok, a Buena Vistát állítom, hogy többet hallgattam, mint Pluhart.... és pont azért, amit írtam. A Buena Vista ugyanis nem Solert játszik, " kicsit másképp " hanem VALAMI EREDETIT. Tudsz mutattni Pluhartól, tőlük valami eredetit ? Az ő "eredetijük ", ( azaz amit magukból bányásznak ki - ez lehet akár spéci feldolgozás is - ) az kisebb fajsúlyú, mint a Buena Vista. Ezért mondom, hogy lájtos, nem a zene lájtos valójában.
Macskásra mondom, Pluhar produkciót kétszer még nem hallgattam meg ugyanazt. Valami taszít, a light taszít.
( Persze pl áldott kezű Veronikámat más produkciókban azért szerencsére hallom )
Nekem teljesen más jön le.
Hogy mi?, valami olyasmi, amit pl. a Buena Vista tudott előállítani. Valami folyondárszerű variációlabirintus, valami olyan feeling, hogy ha figyelsz rendesen, és beszív a zene, egyszer csak mintha átfordulnál egy másik valóságba...
A Fandango, padre Antonio átérzése, két gambára, amit szeretek, de ezt másért szeretem, ebben nincs az az érzés.
Akár a régi magyar gasztronómiában. A 60-as 70-es években minden hidegtálat aszpikkal fényeztek le. Úgy gondolták, hogy így szép, így korszerű. Pluhar is mindenbe beleteszi ezt a cimbalomszerű izét, alá egy kis arpeggiot lanttal, és már kész is a finom muzsika. Jó étvágyat! :)
Pluhar-ék ott rendkívül erősek, ahol népzene-régizene keverék van, mármint eredetileg, ahol a dallam meg az előadásmódok eleve mozognak, alakulnak. Ezek jóval régebbi dolgok, mint Handel, Biber meg Purcell.
Aztán, ez utóbbiak "bemozgatása", van, hogy sikerül, van hogy nem.
Nálunk eleve a régizene-népzene kapcsolódás eltér, így az értetlenkedésre ez még pár lapáttal bizonyosan rátesz.
Na, itt egy La Rosina.
Hogy egyszerűcske?, hát, tessék csak próbálkozni, mi kerekedne ki, aztán meglátjuk, tetszik-e.... nekem volt alkalmam egyszer meghallgatni egy próbálkozást erre....
A 'hogyan', az ilyen dolgok előadásánál rendkívül kritikus.
Biber Rosary-szonátáival nem tegnap kezdtem el foglalkozni. Jó párszor már lepörgött nálam a lemeze, és mivel mindig elejétől a végéig hallgattam, van róla egy határozott véleményem és benyomásom. Ebbe nem fér bele Pluhar tingli-tangli játékmódja. Önmagában jól hangzik, hívogató, guszta, meg minden, de ha a teljes szonáta-ciklushoz mérem, egyszerűen nevetséges ez az álnaív magatartása. Rendben, ők így gondolják, szépelegve, szerintük ez így jó, szerinted is, a két zenész szerint meg nem. És már kértelek egyszer, hogy ezt az ócska lemezhangszedős hasonlatot ne alkalmazd ránk! Meg tudod mutatni, hogy hol van a kottán a barázda? Hogy hová kell helyezni a tűt? Nem. Mi legalább nem fejjel lefelé rakjuk fel az ötvonalas papírt a kottatartóra, ha érted, hogy mire célzok. Beszólni én is tudok. :)
Nekem alapvetően nincs bajom Pluharral. Szinte minden kiadványa megvan, asszem mindet meg is hallgattam, és a többsége tetszik. Csak hát úgy vagyok vele, mint a Depeche Mode zenekarral. Ami a 101koncerten rajta van, az még tetszik, amit utána írtak, annyira már nem. Pluhárnál is van egy időszak, amit szeretek, és van egy másik szakasz, amelyet inkább kihagyok. Szerintem átment közönségigény kiszolgálóba, régizene mulatósba, és ide őt már nem tudom követni. Ez a Rosary szonáta második tétel is ilyen. Dáridózzanak velem és sztárvendégeimmel!
A honi régizenészek Pluharon nevelődtek? Szerinted egy vagy két felvétel bárkit ki tud téríteni a zenei nyugvópontjából? Ha nála tanultak volna és évekig együtt zenéltek volna, akkor már lenne értelme a mondatodnak, de így? A tapasztalatom azt mondatja, hogy lemezről semmit nem lehet érdemben megtanulni és átültetni, pláne nem gyökeresen átalakítani egy már jól beidegzett előadói gyakorlatot.
Pluharnál azt érzem, hogy közelebb szeretnék vinni a veretes zenét az emberekhez. Azokhoz, akik egyáltalán nem hallgatnak művészi zenét. Akik hallgatnak, azok többnyire valóban nem értenek egyet a Pluhar-féle megoldásokkal, mégha nyitottak is az újra. Én biztosan nem hallgatok tőlük semmit, elég volt egy lemez.
Számomra egyértelmű, h Pluhar ( nemcsak ő ) mindig ott rontják el, amikor a tartalom számára alternatívákat engednek meg, ( vagy tesznek lehetővé )
Nincs alternativa. Minden dolog CSAK önmagával azonos. Pontosan ezért lett Machaut-val a " mű " fogalma .
Hagyd az írást, kottát, nem erről van szó. Az csak a mű védelmének az eszköze , nem maga a mű. A mű azonos önmagával, nem a leírt mű, ez világos.
Pluhar-nál a jazz Purcell, a Hilliardéknél a gregorián egy szaxofonos rezonanciával fűszerezve...ez a helyes gondolkodás hiánya, az alázat hiánya...
Az ingoványban teljesen igazad van. Itt egzakt találatot nem lehet elérni.
De hát az idő múlik, és ha tetszik, ha nem, mi egyre távolodunk , minden percben, egy meglévő műtől. A kottát ezért ( mit kottát, az egész írásbeliséget ) ezért találtuk ki, semmi másért. Megpróbáljuk megragadni, ami jó a létünkben.
Ha Pluhar vagy a Hilliard újat akar, hozzon létre új tartalmat, ne egy réginek adjon " alternatívát " . Szerintem.
Sok dologban igazad van.
A tartalom, az nem sérülhet. Ez tuti így van.
Csak ez így egy rendkívül ingoványos terület. Itt ez a Biber. Nagyon jó zene. De a tartalma az nem feltétlen csak az, ami a lejegyzésen szerepel - bár ez kényelmes álláspont, a legkényelmesebb, és nehezen támadható. Van, aki egyfajta kiteljesedést érez Pluhar-éknál, vagyis, hogy pont a tartalmat fogták meg, ami az egészben a fontos, és nem eresztik. Van, aki szerint egy kalap sz@r, vagy enyhébben, egy erős átdolgozás.
Nem tudom. Itt a saját ízlés sokat segít, ha az rendben van. Itt ezerrel jó sínen van Biber, szerintem, de a L'Arpeggiata művelt olyanokat is, amelyek a határokat, akár az én határimat is feszegetik. Az ügyes vitatkozó ide a sarkát rögtön benyomná, és kérdezné, hogy de hol van a határ?, mi szerint?, ha ez jó, akkor amaz miért nem?, meg ilyenek...
Olykor az az elképzelésem, hogyha akkoriban, ha ez így felhangozhatott volna, akkor OK.
Machaut. pl. a motettái. - hol is van a kottában pl. a dob...? Én, Machaut írtam, aztán ti meg doboltok, mint a hülyegyerekek...
" Kicsit az látszik bennetek, honi zenészeken, hogy 'partitura-gondolkodásotok' van; arra vagytok megtanítva, hogy ami előttetek a papíron van, az a Mű, csak az, csak úgy, ahogyan ott éppen le van írva, és a legfőbb feladat az atompontos lejátszás, semmi egyéni gondolkodás, semmi gondolat, csak, mint egy hangszedő, lejátszani a viaszhengert. Ebben a koordináta-rendszerben tökéletesen igazatok van. "
-------------------
Á nem, ez nagyon szimpla így. Sokkal mélyeb a téma. Metafizika.:) A műnek van egy TARTALMA, az nem sérülhet, ez alapszabály. És ez nem a kotta.
A kékhez elkezdesz sárgát önteni...Egy darabig még kék, mert van a kéknek sok árnyalata....de egyszer csak már zöld. Nem kék. Többé már nem kék. Errről beszélünk, sztem Corvette is. Szó sincs leírásról, kottáról még.
Ha egészen a ZEN-ig akarod vinni a témát ( ." ... ami le van írva, az már a betű igazsága, nem a gondolaté..." ) , az azért sántít itt, mert ez Biber. Márpedig Machaut óta a leírás egyben azt is jelenti : " ..Én írtam, Machaut, ezt írtam, így írtam, így játszátok .."
A korban előbbi, vagy tradicionális dolgokban valóban üdvös az általad preferált szemlélet.
Úgy állítod be, mintha azt állítanám, hogy ez a te utad nem jó. De ott az IS. nagybetűvel írtam.
És ami nagyon jó zene, és egyszerűen sláger lett?, az mind lájtos?, Biber szonátája is ide tartozik most, - és amiket széltében-hosszában játszottak, mindenféle verzióban, Európa-szerte?
Ortiz lejegyzésében, ütős hangszer, az végképp nem volt, aztán meg mégis úgy játszották sok helyen. És nem sérült semmi, sőt. Vagy hogy Cabezón hárfán, lanton vagy billentyűsön ment, az majdhogynem szerzőileg, nemhogy engedélyezett, hanem kifejezetten kívánatos 'összevissaság' volt.
Ja, igen, ez a Reneszánsz idején dívott, mondtam.
Kicsit az látszik bennetek, honi zenészeken, hogy 'partitura-gondolkodásotok' van; arra vagytok megtanítva, hogy ami előttetek a papíron van, az a Mű, csak az, csak úgy, ahogyan ott éppen le van írva, és a legfőbb feladat az atompontos lejátszás, semmi egyéni gondolkodás, semmi gondolat, csak, mint egy hangszedő, lejátszani a viaszhengert. Ebben a koordináta-rendszerben tökéletesen igazatok van.
Látszik, hogy nem nagyon vettetek részt olyan régizene koncerten zenészként, ahol a próbák alatt alakulnak a dolgok, a 'felrakás', a szólamok elosztása, hogy mikor ki lépjen be, melyik hangszer hogyan vegyen részt az egészben, mikor kísérjen, mikor improvizálhat, ki és mikor díszíthet, és soha nem írtatok kézzel a kotta fölé, mondjuk egy másik szólamot, ami alul megy majd, vagy felül, vagy akárhol, de ami nem is volt ott eddig, sem a szólam, sem a hangszer...
Pluhar (is) elkövette azt az újítást, hogy ezt a fajta gondolkodást, ezt a fajta szabadságot, a reneszánsz táncok birodalmából kihozta a jóval későbbi zenékre, ahol már valóban, jóval szigorúbb lejegyzések vannak, és a partitúra-gondolkodásúak ettől rögtön ugrottak egy hátast.:) Mint a mellékelt ábra is mutatja.
A közönség?, az istenadta közönség, azt meg eszi a szigorú-lejegyzésest is, meg a szabad-hangszerelésűt is, ráadásul, valahogy mindig el tudja dönteni, hogy jó-e, vagy nem annyira jó.
Aki régizenét játszik Magyarországon, az szinte mindenki L'Arpeggiata rajongó lett, legalábbis jó pár, akiket ismerek valamennyire. Akik nem, vagy megállnak Bach-nál, őket meggyőzni képtelenség. És itt nem a Bach-ellenességem jött ki megint, hanem bizonyos szerzők és bizonyos zenék ezt a fajta szabadságot nem viselik el, mert az a dolog esne szét bennük, pont, ami miatt jó zenének tartják a rajongóik.
És a mű fogalma több tiszteletet érdemel, mint amennyit Pluhár gondol. Tarantellánál, tánczenéknél , sematikus daraboknál ( G,D aztán A, aztén É moll, és minél többhangszer, aztán fokozatosan gyorsul, mi meg akik játszuk, mind boldogan nevetünk , ennyi ) ott jó, de ez a zeneirodalom lájtos fele. Jó, de light. A zene többre IS hivatott.
És itt most pont az a több nincs tisztelve. Ez nem dráma, érezzék jól magukat, te is,... de a mű itt nem valósul meg . AZ a mű nem. Ahogy Corvette mondta, a TARTALOM más :
Miből gondolod, hogy Magyarországon bárki el akarná így játszani? Elárulom neked, hogy bár sok tolvajlás van a zenei tanulmányok során, a végén mindenki a saját hangját és ízlését akarja kialakítani, és nem a másét lélektelenül leutánozni. A régizenészek mindannyian akadémiai tudáson nevelődtek, majd specializálódtak erre a területre. Hidd el nekem, ezek a zenészek modern hangszeren is otthon vannak, és nem rinyálnak, ha Beethovent vagy Bartókot kell játszani. Ráadásul nem minden zenész régizene buzi, ezt is hadd tegyem hozzá.
A giccsparádétól igen messze van. Meg a zenészek egy másik csoportja erősn üdvözli. Nyilván nem a ZAK-on végzetteknek való ez, belátom. Magyarországon amúgy nem találsz zenészeket, akik ezt így el tudnák játszani; ez valamennyi igényességet, vagy némi szakmai kihívást azért feltételez.
Számomra valamit mutatnak ennek a zenének a belsejéből. Ami a szóló hegedűvel, szonátával-kínlódással, egyszerűen nem megy. Illetve megy, csak az a 'komolyzene', a rossz értelemben.
Bibernél ez valóban merész, elismerem, mert ez a hangszerelési szabadság a Reneszánsz idején teljesen természetes volt, de a későbbiek során egyszerűen kiment a szokásból. Nem, nem a lejegyzések precizitása ölte ki ezt a dolgot, hanem maga a kor.
Húzzák a szájukat? Helyes! Húzzák csak! A Pluhár féle rettenetnek semmi köze a mű tartalmához. Tetszetős kis operettbetétet csináltak belőle. De ha neked ez a giccsparádé tetszik...
Ja, a zenészek egy része mindig is húzta a száját ezekre a renitens megoldásokra.
Akkor is, ha itt pl. a hegedülés az valami egészen varázslatos.
Az, hogy 'hangszerelés', meg hogy ez mit tesz az eredeti művel, meg adott korokban ezzel a szabadsággal hogyan is álltak, az mindig vitatéma lesz.
De a szonáta vs. nemszonáta, arra eléggé jó példa.
Frescobaldi.
Nagy kedvencem.
Az 'Arie Musicali' kötetekben finom 'Nuvoe Musiche', de amolyan sajátosan... :)
Mert igen, a szöveg a 'prima', de azt beszélték, hogy F., a komponista-fenomén, a verseket, olykor, egyszerűen nem értette, és a feleségének kellett elmagyarázni, miközben kavarta a rántást, hogy miről van szó.
Meg amúgy sem a Caccini-Monteverdi-Cavalli-stb.. tengelyen forgott egészen, ment a saját feje után.
Ez a felvétel majdnem 30 éves.
Engem teljesen megtalál, ahogyan Alessandriniék gondolkodtak erről a zenéről.
Elmondom, mi törtent : 1. Játszottam egy Iribarren darabot. 2. Rákeestem a tubuson. 3. Ebből a cd-ből az első motettát elkezdtem hallgatni. 4. meghallgattam mindet, mert tetszett. Közben nem éreztem semmit. Pontosabban, de ja, amit mondasz, mindet. Csakhogy ezek nem voltak akkor és ott fontosak.
A zene tetszett, mert egyedi, eredeti. Ilyenkor örülök, mert EZ a fontos. nekem.
Nem a plafon, az egész tető omlott be! Amit hallhattál az kb olyan, mintha olyan szabályt hoztak volna a fociban, hogy most már bármikor hozzá lehet érni kézzel a labdához. Remélem így jobban megérted a helyzet súlyosságát.
Szerencsére a jó tartású Alexei Ogrintchouk is ott volt a Csajkovszkij verseny zsűrijében.
Ha valakinek esetleg mégis kétségei támadnának a képességeit illetően, hallgassa meg ezen a felvételen ugyanezt a bevezetőt, igaz egy másik oboista tolmácsolásában. Egyúttal Klaus Tennstedtnek is köszönet az gyönyörű előadásért.
Aki keres, az talál. Ezen a felvételen szintén Vallentin játszik, Vivaldit. Az előadást a Csajkovszkij versenyen rögzítették. Csak ismételni tudnám magamat a hibáit illetően. A darab eleje csak azért szól tűrhetően, mert akkor még bírja harapni a nádat. A tétel végére teljesen elkészül az erejével. Kétségbeesetten kapkodja a levegőt, a hangokat csak úgy otthagyja az út szélén, és úgy általában végig az az érzésem, hogy ennek a palinak nem okoz örömet a hangszeres játék. Láthatóan kínlódik. A mozgása leleplezi. De a hangszerének billentyűzete azért aranyozott!
Juri Vallentin | Oboe
Elina Albach | Harpsichord
Patrick Sepec | Violoncello
Hallottunk már ennél jobbat is. A szólistával kapcsolatban itt kapsz infót. Jó iskolák, jó tanárok, elismerésre méltó nemzetközi versenyeredmények, és tessék, ennyi telik tőle. A hangja merev, nincs természetes lecsengése, a játéka kemény és bántóan nyers, ahogyan telik az idő egyre fáradtabb és indiszponáltabb (alig pár perc a 4 tétel!), a harmadik tételt konkrétan újra kellett volna vennie mert hangok akadnak ki vagy késik le róluk, a felütésekkel is hallhatóan hadilábon áll...És mindez miért? Mert olyan erős nádat faragott magának, amellyel nem lehet normálisan eljátszani ezt a darabot. Sajnos a nyugati világ ezen területén akkora a hangfetisizmus, hogy az elnyom minden racionalitást. És sajna a zenésztársak sem szólnak neki, hogy valamit nagyon nem jól csinál. Hogy rossz érzés hallgatni őt. Hogy az embernek összeszorul a gyomra, amikor látja a hangszerrel való küzdelmét, ahogyan egyre magasabbra és magasabbra emeli kínjában. Mert fárad a szája, harapja a nádat, amelyből már csak a cérnás terület látszik ki. Hát hogyan lehet így kontrollálni a két rezgő nádnyelvet? Sehogy. Ezek már önálló életet élnek a szájüregében. Neki sem megy. Neki, a nemzetközi versenyek díjazottjának. Elképzelem, hogy milyen versenyek lehettek azok. Nem, inkább nem akarom elképzelni.
Egy kicsit sem érzed úgy, hogy valami nem stimmel ezzel az előadással? Hogy ez egy hibrid dolog? Hogy kihúztak egy súlyos téglát a histórizmus tartófalából? Mert, hogy a többségnek nem tűnik fel, hát puff neki. Én azért megkérdezném a zenekartól, hogy akkor most mi van.
Az énekes felső váltóhangról díszít, a vonósok alsóról. Mi ez a baromság? Téged nem zavar, hogy kb 40-50 év gyakorlatát hirtelenjében így megváltoztatják? Mire alapozzák ezt? Megjelent valami tanulmány ezzel kapcsolatban?
Lassan eljutunk arra a primitív szintre, hogy midenki azt csinál, amit akar, mert a közönség úgyis mindent kritikátlanul elfogyaszt. Ha nem tudják, hogy mit kellene hallaniuk, akkor minek nyüglődni velük? Hát nincs igazam? Így több idő jut otthon a gyerekre és az asszonyra. Manapság már sem rendes hűtőt, sem rendes mosógépet nem lehet kapni. Majd pont a zene maradjon érintetlen a gányálástól?
Anton Batagovról hallottál már? Az az ember is...Na ő a tökéletes példa arra, hogyan kell visszaélni a közönség tájékozatlanságával és zenészekbe vetett bizalmával.
Minket nem tudsz átverni....
Nagyon is figyeled, hogy jó előadás legyen.
Nagyon.
És ez jó.
Amúgy, ez a Latin-Amerika, ez soha nem lesz olyan, mint egy európai város európai hangversenyterme, európai előadással.
Nekem pl. tetszett.
Szabadabb dolog, mint pl. az az von Weber cucc utána. Más zenei indíttatás teljesen.
Ja, az neked nem elég király... látod, látod... életem egyik legjobb Mozart - Requiemjét hallottam tőlük vagy 8 éve Gödöllőn... Nem baj :) legyen tied az összes tökéletes cd. :)
Meglepő, hogy a bal kézre milyen sok feladat hárul. Izgalmasak a kromatikus betétek,és azt is nagyon szépen megoldotta a szerző, hogy a végén a-mollból váratlanul megérkezzen A-dúrba.
A zene nagyszerű, az előadás is jó, vagy picit vegyes, vagy legalábbis új-szerű, vagy pl. Frescobaldit megszoktam a kedvenceimmel, aztán ennyi a nagy dráma.
A hangminőség a standard Erato színvonal, eléggé jó, de meg sem közelíti a a Barricades lemezét, ahol Deschaux volt a hangmérnök...
Az egyik hangszer egy nagyon különleges, eredeti, 1575-ös 'polygonal virginal'.
Olykor az az érzésem, hogy Vivaldi képes a zenészeket is felrázni... :)
Van egy enyhe, nagyon-nagyon enyhe hamisság-feelingem itt valahol, de akkor is nagyon jó.
Nagy rendszeren hallgattam. Még akkoriban megküldték, amikor megjelent.
De van úgy, hogy a nagyon szép nőbe sem szerelmesedünk bele, nem?
Ez a rezonancia-cucc, ez tényleg fontos. A régiek ezzel pontosan tisztában voltak, ez volt a 'Resonance'. Analógiás labirintusok építhetők fel abból, hogy mi mire hasonlít, és mire nem, milyen tulajdonságok vonzódnak és taszítódnak, vagy elegyednek, és hogy milyen együtt-rezgések alakulnak és landolnak adott tudati felszíneken, ezek mintázatába hogyan passzolnak bele és hogyan nem.
Meg azért, mégis csak 'dalok', nem?, és nem valami rafkós koloratúra-áriák? Egy szál ének, egy szólam, a szöveg 'Prima' státuszban, a kíséret az csak kísér, a 'Nuvoe Musiche' szép kiteljesedése.
És ez a prima státusz, ez nagyon-nagyon előtérbe helyezi az énekest; nem lehet elbújni... :)
Én az egyszerű dalocskák megjegyzésedre mozdultam rá. Mert ezek nem egyszerű dalocskák.
Aztán miért nincs rezonancia? Sajna a lehallgatási mód most nagyon befolyásoló tényező. Ami a Youtube-on fent van, az nagyon torzított, és a szólamok elhelyezkedése sem deffiniált. Ergo, ha csak így hallottad az albumot, akkor nem azt hallottad, amit én, itthon, a nagy rendszeren. Az más. Egy teljesen más felvétel és előadás.
Ez a sírógörcsös hozzászólás szerintem gáz. Én a helyedben sürgősen törölném. Persze ha a jövőben nem akarsz velem gondolatokat váltani, akkor hagyd! Ismersz már...
Mondom, jó a zene, az előadást sem rossz-aztam le, de nincs rezonancia, mit tegyek....
Amúgy, csak mielőtt sírógörcsöt kapnánk a szegény-nők-a-Barokk-idején -től, egy 80 évet azért lehúzott a néni, férfitársai addigra már porladtak csak...
Csak úgy eszembe jutott... :)
Antonia Padoani Bembo (c. 1640 – c. 1720) olasz zeneszerző és énekes volt. Egy Cavalli tanítvány, de tanult ő Barbara Strozzitól is. A rosszul sikerült házasságából három gyermeke született, és miután megelégelte férje ütlegeit, Franciaországba ment szerencsét próbálni. Azt remélte, hogy XIV. Lajos majd felfigyel művészetére, és ez a számítása be is jött. Fellépéseit követően lakhelyet és életjáradékot kapott a Napkirálytól. Ez azért elgondolkodtató. Tudjuk, hogy XIV. Lajos szerette a rongyot rázni, de a zenéhez volt némi affinitása, és ha Bembo nem gyakorolt volna rá zenéjével ekkora hatást, akkor ő sem lett volna ennyire bőkezű vele.
Bembo életműve töredékes. A legtöbb szerzeménye a Produzioni armoniche nevet viselő gyűjteményben maradt fenn, mely a Francia Nemzeti könyvtárban található. Ebben a gyűjteményben 41 darab olasz, francia és latin nyelvű ária és kantáta található. Ária és nem dal! Ez nagy különbség! Valójában nem is értem, hogy honnan jött nálad ez a leegyszerűzés.
2019-ben a Tactus gondozásában 3 lemezen kiadták a teljes sorozatot, és bizony ezekben a szerzeményekben van anyag rendesen.
Hogy honnan tudom? Meghallgattam őket. Kétszer is. Harmadjára már nem ment, mert az előadások összességében nem tetszenek. Különösen a szoprán modoros. Elsőre nem gáz, amit csinál, viszont semmi újat nem hoz 3 óra alatt, és ettől nagyon lapossá válik az előadás, aminek a zene is kárát szenvedi.
Maria Jonas egy másik univerzum. Az alphás lemezről én nem ragadnék ki ide egy áriát sem, mert az albumot egyben, megállás nélkül szerencsés meghallgatni. Nagyon rokonszenves az, hogy Jonas nem sajátítja ki magának a teljes korongot, és a többi zenésztársnak is enged megszólalási lehetőséget. A legjobban a theorba járt, de a csellista is hatalmasat játszik a nyúlfarknyi Jacchini szonátában.
Jonast nem tudom senkihez sem hasonlítani. Jonas, az Jonas. Vagy tetszik neked a nő az első pillanattól fogva, vagy marad az örök életre tartó elutasítás.
Engem gyorsan megvett. Nem most, már korábban. De azzal, hogy az éneklését össze tudtam hasonlítani egy másik, piacon jegyzett produkcióval, különösen megugrott az értéke. Jelen pillanatban ő testesíti meg számomra az ideális énekest. Ő az etalon. Hozzá mérek. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert Bembo nagy valószínűséggel ugyanezen a nívón énekelhetett.
És igen, tökéletesen igazad van abban, hogy Bembo szerzeményeit nagyon nehéz előadni. Az énekes kvalitásai abszolút döntőek. Próbálom elképzelni, hogy Jonason kívűl lenne-e bárki, aki érdemben megbírkózna ezekkel az áriákkal... Nem, nem tudom elképzelni. Mert Jonas nem csupán elénekli ezeket az áriáka, hanem egyenesen átváltozik Bembová. Reinkarnálódik. Visszafelé. :)
Szerintem fuss még neki párszor ennek a fantasztikasan magas minőségű lemeznek. Hátha rákapsz az ízére. Soha ne mondd, hogy soha!
Igen, egyetértek.
A lemez többi része, ahol Maria Jonas énekel, az már nehezebb feladvány.
Mármint, ezek a Caccini nyomdokain lévő egyszerű dalocskák. Az előadók számára szerintem mérhetetlen komplikációt okoznak. Mármint az a furcsa helyzet adódik, hogy minél könnyebbnek tűnik, pl. zeneileg, annál nehezebb jól előadni.
Itt, pl. számomra, nem rezonáns ez az éneklés. Pedig igen jó zene.
:format(webp):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-11888824-1524172300-3717.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-8431757-1588611759-4704.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-10362140-1499437542-3399.jpeg.jpg)
