Nagyon jó zene.
Nekem kissé harsány az előadásmód. Vagy inkább elfedődik valami belső finomság, amit én még belesejtenék.
Ami, persze, nem biztos, hogy ott van vagy volt... :)
Meg ilyenkor, bármennyire is nem való, de bejön a felvétel minősége, keverése, az akusztikai tér, meg ez az egész procedúra, ami átülteti a felhangzó zenét a korongra.
Ami, szerintem, az ilyen zenéknél, simán művészi tevékenység.
Ez volt az első Alpha.
Ez volt az, amikor egy belvárosi lakásban, Párizsban, leültek, hogy legyen egy új kiadó, amit úgy hívjanak, hogy Alpha, és jött egy srác, Vincent, és azt mondta, hogy figyeljetek, van itt egy költő zenész, az 1600-as évek elejéről, meg egy 80 oldalas szétporló füzetke a verseivel, és van három velencei kiadás, ahol szerepelnek a művei, megcsináltuk a zenét, és jó, és legyen ez az első.
De ez egy teljesen és totálisan ismeretlen alak...
És jött Hughues Deschaux, aki azt mondta, hogy én ezt felveszem nektek két darab mikrofonnal.
De ezt nem lehet megcsinálni...
És hogy legyen egy oda illő festmény az artwork alapja, de úgy, hogy akár pici részlete csak az előlap....
És ez lett.
És megcsinálták.
És fogom most 23 évután ezt a lemezt a kezemben. Lapozgatom, szagolgatom. És megy a zene. És olyan hang- és előadói minőségben, amit aztán folyamatosan tartottak.
És a kalapomat megemelem.
Mentségemre legyen mondva, hogy a feltöltésnél beállítottam a kép méretét, és nem is akkor tolta szét az oldalt, hanem sok-sok nappal később. Tehát van valami alapvető rendellenesség az oldal működésében. Az is előfordult a napokban, hogy az egyik bejegyzésemnek a fele eltünt, de az is csak a bejegyzés írása után órákkal, amikor már nem tudtam szerkeszteni, és így javítani.
Nem a legerősebb zene, ami létezik.
Korban is később van jóval.
A trió-, ill. a vonósnégyes sem olyan, hogy nem tudok élni nélküle.
De ez osztályon felüli előadás. Valamit mutatnak, ami érdekel.
És olyan szép hangszerhangok, hogy totálisan bele lehet feledkezni.
Ha hihetek a kiírásnak, akkor ezen a napon mutatták be Beethoven 9. szimfóniáját. Számomra ez a referencia előadás. 08:10-tól feltétlen érdemes belehallgatni. Ezt csak ők tudták.
Ludwig van Beethoven - Symphony No. 9 in D minor, op. 125 Herbert von Karajan Berliner Philharmoniker Soprano - Anna Tomowa-Sintow Alto - Agnes Baltsa Tenor - Peter Schreier Bass-Bariton - Jose van Dam Wiener Singverein 1977 studio recording
Miért? A koncepciója az volt, hogy a dallamot, a lassan mozgó részeket tempo giusto játssza, a gyors futamokat pedig lezseren, lazán odavetve, kvázi díszítésként, így hozva létre egy látványos ellenpontot. Nem állítom, hogy ez túl fantáziadús megoldás lenne ( egy feszesebb és kicsit lassabbra vett tempó esetén gyönyörűen és kottázhatóan kinyílt volna a darab ), viszont így nagyon elnagyolt lett, amitől a hangok nem tudják rendesen kizengeni magukat, csúnyán egymásra rakódnak, és ennek a zenei szövet látja kárát. De nem akarok okoskodni, én sem értek az orgonához és az előadóművészethez. Sőt! Mondjuk ki báran, hogy semmihez sem értek. Örülök, ha 16%-ot úgy-ahogy befogadok. Akárcsak ti. :)
MIért lenne rossz az előadás? Mondjuk ez a Jean-Pierre kicsit őrült, de hát ki nem az? Mindenesetre én Homiliusnak jobbára még a nevét sem hallottam ezt megelőzően, most viszont Jean-Pierre feljátszotta ezen a félig-meddig roncs orgonán az összes koráelőjátékát Homiliusnak. Amelyben szerepelnek olyan darabok, mint az Erbarm dich mein o Herre, amely vetekszik Bach legszebb korálfeldolgozásaival, vagy a Wo soll ich fliehen hin, amely akár egy kortárs szerző műve is lehetne.
Így van szerintem is. Teljesen eredeti, amit csinál. És mindig megszólal benne valami, igen. A debilitást azért írtam, mert meg vagyok gyözödve arról, hogy ez a dallamvezetés, ez a lökötten dudolászó hang valamiféle tudatos reakcioja a sztereotip szonátásdira.
Ezek a csellószonáták.... leszonátásodott a zene... nem gondolom rossznak őket, de az én ízlésemből ezek már kifelé vezetnek.
De a végén. A kettő. Ez a Boccherini, ez mekkora arc. Ez b@szik az egész szonátásdira. Kineveti.
De jóval több, mint szimpla bohóckodás. Kicsit szokatlan a többiek után, de valami ott van belül.
Egy huszad- ötvenedrangú zenésznek miért is higgyek? Miben több? Az ötvenedrangú játékában? Vagy hogy ismeri a kottát?
Hogy az ízlése azért hátha jobb, mint ahogyan játszik?
Amúgy, az idézett zenék 85%-nál te is ugyanolyan közönség vagy, mint én. Ugyanúgy a világ legjobb lemezeit hallgatod. Ugyanannyira lövésed sincs, a hangszerek többségéhez, az együttesek belső munkájához, mint nekem.
Nem azért tudod megítélni a színvonalat, mert zenész vagy, hanem azért, mert tájékozott vagy, és rengeteg jó dolgot hallgattál/hallgatsz. A zenész léted ezt inkább csak lefelé viszi olykor, nem felfelé, hidd el.
Vagy mást hallasz esetleg? Többet? Jobban? Vagy a közönség nem hallja, ha sz@rul játszotok? Megsúgom, általában jobban meghallja...
Mindenki ért a zenéhez, mert mindenki zenésznek születik! Csak van, aki egy kicsit tovább gyakorol. De ez ne akadályozzon meg téged abban, hogy megmond a zenészeknek a tutit! Igaz, hogy párszor úgy érezzük magunkat, mint az Örkény egypercesben a műfordító, akinek a művelt olvasó elmagyarázza, hogy a négerek nem úgy beszélnek, ahogyan a könyvben olvasható. Igaz, hogy ő maga nem műfordító, az íráshoz sem ért, el is ismeri készségesen, de azért pontosan tudja, hogy a négerek hogyan beszélnek. Hát, jelenleg itt tartunk. De úgy is írhatnám, hogy még mindig itt tartunk. Aztán jön menetrendszerűen a reakció, hogy nézzük már meg, milyen zenei oktatás van Magyarországon és ne döngessük itt a mellünket. Ja. Mert a te diplomád ér valamit. A te iskolád ott van a világ 100 legjobb egyeteme között. Ja.
A Jupiter Vivaldi lemeze generált egy sorozatot, a 'Jupiter-dialógus'-okat.
A lemezen lévő cselló concertók kapcsán, kérdezgetve zenészeket, gondolkodtam, hogy cselló, ami nem barokk versenyműben van, meg nem Vivaldi, és nem Bach, de régizene, hogy mik is vannak a horizonton.
Ismertem egy katonazenész harsonást, aki konkrétan nem tudott kottát olvasni, de ha a tolócsövet kihúztad neki 30 centire és azt mondtad, hogy na innen játsszd el az az Aranyesőt. ő hibátlanul eljátszotta.
Évekig jártam kötelező népzenére, de ilyen nagyröptű szavak egy tanár száját sem hagyták el. Talán ha egyszer volt hangszeres zenei példa, de énekből is tán kétszer. Kallós Zoli bácsitól hallgattunk meg pár felvételt, meg egy nénitől, aki állítólag Bartók kedvence volt. Nevét már nem tudom, de a lelket kiénekelte magából az öregasszony. Érdekes volt.
Hát ez bonyolult. Mindenesetre annyit merek mondani, hogy mind a régi réteges népdalok, mind a gregorián ( sőt, talán fordított az időrend ) az énekelt és szinguláris előadásból eredtek. A hangszeres kíséret vagy a poliphon kibontás már egy harmonizált váltzozat.
Az eredetiben éppen az a gyönyörű, hogy az előadó szabad a sémáktól.
Ez az. Egy népdalnál minden eléneklésnél az elóadó saját harmóniai vázlatát halljuk egy dallamról.
Nem tennék olyat, hogy kellő tapasztalat nélkül beszélnék ezekről a számomra fontos dolgokról.
Van egy Szent Ágnes kolostor Prágában. Abban van egy komplett koragót templombelső, ami üres volt teljesen mindig, mikor ott jártam ( kétszer voltam ott , közte legalább két-harom év ) Ott páran kipróbáltuk pl. De máshol is. Elég sokat csavarogtam Európában egy időben és csak ez érdekelt. Román és koragót templomok és akusztikai terek. Jó időben kell menni. Ehhez csend és főleg nyugalom kell. El kell érni, hogy a tér " csak rád figyeljen " . Más zaj nuku.
Azért nem hallasz ilyet, mert NEM CSINÁLJÁK !
Nem azért, mert nem igaz, vagy mert "ilyen nincs, csak felvételen ".
Mondtam az előbb, hogy ez tudás, tudatosan is kell csinálni.
Normál, megszokott akusztikánál nem hallasz ilyet.
Sem hangversenyteremben, sem templomban.
Ld. katedrálisépítészet.
Rendkívül bonyolult és homályos téma.
De a lemezen meg ott van.
Sorolhatok sok kedvencet, igen jó felvételeket, ahol ez nincs meg, hiába cihelődtek akármelyik katedrálisba is.
És élőben, ilyet?
Én pl. soha nem hallottam. Tudom, rossz helyen ültem.
Kicsikét bocsánat! Ha a nótának van hangszerkíséretes változata és ismerem is azt, akkor van létjogosultsága a harmóniában való gondolkodásnak és éneklésnek, mert a kíséret ott van bennünk. Magunkban halljuk és ahhoz viszonyítunk. Ez a belső hallás vagy mi. De ha nincs banda a nóta mellé, akkor mi legyen?
Segítek egy kicsit. Simon Dentről csak pár hete hallottam, és nagyon megörültem, amikor a szél befújta hozzám ezt a lemezét. Na, de ki ez a pali? Sokat nem tudtam meg róla. 1950-es születésű, angol nemzetiségű, és 1974-ben ő volt Karajan első oboása. Hoppá! Egy külföldi a nagy német zenekarban! Lothar Koch jóval késöbb ment nyugdíjba, de amennyire tudom, Koch nem volt százas, így kellett egy másik szólamvezető is, akire mindig számítani lehetett. Hogy Dent meddig volt a zenekarban? Passz. De nem is ez a fontos, hanem a próbajátékon vele szemben megfogalmazott elvárás. Mert nem olyan oboistát keresett Karajan, aki tökéletes technikával bírt, hanem akinek volt zenei kisugárzása. Ez Dentet nagyon meglepte. A többi már történelem.
De nézzük, hogy mit kapunk a felvételtől! Dent olyan hangon fúj, amiért az oboisták konkrétan ölni tudnának. Éneklően, könnyedén, erőlködéstől mentesen, nagy hangon, kiegyenlítetten. Persze sötétség is van benne rendesen, mert olyan nincs, hogy egy német zenekarba (pláne akkoriban) bárki beülhessen egy világos, éleskés, franciás hanggal. Hogy milyen gyártmány a hangszere? Francia. Lorée. :) Csak hát Dent angol, ezt ne felejtsük, és az angol oboaiskola inkább hasonlít a némethez, mint a franciához.
És az a vibrátó...Ritkán mondok ilyet, de az övé egyszerűen lenyűgöző. Fenomenális. Ez a pasas annyira igényes, annyira tele van jó ízléssel, hogy csak kapkodom a fejem. Hangindítás és lezárás? Példaértékű! Zeneiség? Bokán fosom magam tőle. A Cimarosat feltétlen hallgassátok meg! Ne készüljön senki histórikus előadásra, mert nem lesz ilyen. De az, AHOGYAN eljátssza Dent ezeket a többnyire unalomig ismert darabokat, egészen szenzációs. Komolyan mondom, hogy felvillanyozott!
Viszont van két dolog, amelyre jó lesz felkészülnötök. Az egyik az intonációs anomália. Amikor lassú tétel van, mindent kínosan a helyére fúj, viszont gyors futamoknál, főleg, ha oktáv vagy annál nagyobb ugrások vannak, hajlamos föléintonálni. Nem vészesen, de azért bassza a csőrömet a dolog. A hármas F hangot is hanyagolhatná. Az mindig csálé az oboákon.
Másik idegesítő jelenség a díszítés. Dent egyszerűen nem tud barokkot díszíteni. Annyira életidegen minden egyes hozzáköltése, hogy azt kívánom, inkább ne csinált volna semmit. Gondolta, hogy ez így is jó lesz. Hát nem! De nem csak a barokkot gányázza el, sajnos a többibe is belerúg párat az ízléstelen futamaival. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy miért van karmester. Miért nem mondja legalább ő a szólistának, hogy barátom, ezt most erősen túltoltad, itt, ennél a résznél. Látod? Ez így randa, gusztustalan, ne csináld, ennél te sokkal, de sokkal jobb vagy, csak megfeledkezél magadról. Hát nem mondta. Inkább asszisztált csendben ehhez a rémülethez.
Akkor most mi legyen? Kuka lesz ebből vagy megdicsőülés? Megdicsőülés. Mert Dent fantasztikusan jó. Technikailag hibátlan, igaz, hogy egy kicsit hamis és hajlamos stílustalanul díszíteni, összességében mégis egy hatalmas művészt ismerhetünk meg személyében. Tökéletesen uralja a színpadot és döglesztően muzikális. Megértem, hogy Karajan lecsapott rá.
Te magad mondod, hogy ez studióban , művi úton nem hozható létre. De MINDEN élőzene ilyen. Egy nortmál akusztikai térben ez működik. A tudatiosságot nem az akusztika produkálja, Péres-nél sem AZ a ciszterci templom gyújtotta a világost. Péres bárhol meghallja az akusztikai lehetőségeket, mert ez a fejében tudatos. Felméri és ahhoz igazítja a művet is meg az előadást is. Mindig így kéne hogy történjen, de mint írtad ez valóban kiveszőben van... és számomra legalábbis egyértelműen az olcsó tömeg-technika és a tudás hiánya együtt okozzák.
Nézd csak meg, Corvette rögtön rátapint a lényegre:
" Élőzenét hallgatni? Akkor minek költünk annyit hifire? Nooooormális? " :)))
Szerintem ezt csak és kizárólag te tudthattad így érteni :))
A hajlítások és díszítések egy harmóniai környezetet adnak hozzá...neked semmi dolgod, csak ebben a harmóniai környezetben értelmezve énekelni a népdalt vagy a gregoriánt. . És ez az, amit kevesen csinálnak. Csak énekelnek, meg díszítenek, de nem hallanak és nem értelmeznek. Favágás. Favágás gregoriánnal.
Mi van? Kifogytál a felkiáltójelből? Tudhatod, hogy Diósjenőnek a gregoriánról mindig a népdal jut az eszébe. Ebben persze van igazság, mert sok magyar népdal gregorián eredetű. Ahogyan a ciszter szerzetesek tanítgatták a tudatlan magyarságot földet művelni, a munka közben énekelgették a gregoriánjukat. Persze visszhangot a szántóföldön csak a mennybolt adhatott, már csak azért is, mert Tihanyra már a bencések rátették a kezüket. A szájtáti magyarok szántani-vetni ugyan nem tanultak meg, de a maguk együgyű módján dünnyögték a gregorián dallamokat, latin helyett magyar mondókákat kitalálva. Így születtek a legcsodálatosabb magyar népdalok, pl. a Szivárvány havasán.
Élőzenét hallgatni? Akkor minek költünk annyit hifire? Nooooormális?
Amit a második felétől írsz, az egy kicsit homályos. Tehát akkor éneklek jól egy népdalt, ha a díszítések ügyes játékával meg tudom teremteni egy templom visszhangját? De hát ilyen a világon nincs !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hát ez jó okfejtés...Tudom, Ányos-an elmondja, amit én csak úgy egyszerűen elmondok: " halgassatokmá élőzenét "...vagy legalábbis nagyban alátámasztja.
Hát most pont nem.
Mert ez konkrétan egy lemezről hallható.
Hallgatom, hogy hova menjünk ilyesmi dolgot élőben hallgatni, ma, Magyarországon.
Vagy akárhol.
Ez a dolog még az Ensemble Organum esetén is erősen ritkaság.
Jártam már ciszterci templomban, nem messze, pont, ahol ez felvették.
Két egész nap utazás. Csak oda.
Ja, és pont nem volt koncert.
Hát ez jó okfejtés...Tudom, Ányos-an elmondja, amit én csak úgy egyszerűen elmondok: " halgassatokmá élőzenét "...vagy legalábbis nagyban alátámasztja.
Valamit még hozzátennék...
" Egy 'intelligens aura' képződik. Amely meglétét a régiek ismerték, és tudatosan alkalmazták."
Ez jó, de miben is áll ez ?
A gregoriánban a hangok graduális egymásutánja , ha kellő ideig tudunk egy motivumot hallgatni ( visszaverődések ! ) egyben poliphonikus ( vagy inkább úgy kéred, hogy harmonikus ? ) értelmezést is nyer egy dallam , ez a lényeg.
( Mint a mi népdalaink a régi rétegben. Ugyanezt csinálják a hajlítások és díszítések ! )
Az, hogy ez feledésbe megy egyre inkább, az nem is kérdés. Ma , ha 10 000 ember énekel gregoriánt, vagy régi magyar népdalt, abból jó, ha egy tudja, hogy mit is csinál.
Van egy lemez, amelyikről már volt szó, írtam is róla, itt is, a blogon is.
De most megint kell.
Mert mindig valami új dolog kiderül. Valami, amit csak most észlelek igazán, ami pedig fontos.
A zene, az mint a tiszta víz, a gregorián, különösen mélyrehatoló.
Miért is?, legalább ezer okból, de van néhány, amelyik feltűnhet.
Pl.
Egy szólam. A szingularitás. Nincs a polifónia mesterkéltsége, nincsenek szólamtáblázatok, mátrixok, ellenpontok és egyéb ravaszdi okosságok.
A kórus egyben, a Reneszánsz egység-elve szerint még. A hang és az előadás az egyenesen egyedülálló.
De miért is?
Mert itt jön az, ami miatt írom ezt.
Mert Peres itt teljesen visszaállította azt az eszmét, ne feledjük, a régizene tisztán eszmei zene, hogy a zene és a hang és a tér, amibe belehangzik, az nincs különszedve, szétcibálva, mint később majd annyiszor. Vagyis, az emberi hang, mint hangszer, úgy áll össze, hogy hozzá tartozik a 'héjazat', a tér, a szakrális tér is és az akusztikai tér is. Ja, én már most, 2021-ben külön szedem, látjátok?, pedig nem.
Mert egy dolog.
Hogy néz ez ki a gyakorlatban?, hát egyszerű, bevonult az egész kompánia egy XII. sz.i ciszterci templomba, és ott vették fel.
És mi lett?, hát, visszhang és utózengés ezerrel. Olykor a 3 másodpercet simán meghaladja.
Az utózengés beállítható a felvételeken, ezt mindenki tudja. De az az utózengés, az a meglévő zene saját dolgait veszi mintának, sokszor nem is rosszul.
De.
Itt egészen más a sztori. Ez az utózengés ez természetes akusztikai zengés. Hogy ez amúgy lemodellezhető?, hát nem, mert a bezárt terek bizonyos bonyolultság felett (mondjuk bonyolultabb esetben, mint egy kocka:)), kezdenek úgy viselkedni, mint az önszerveződő meteorológiai rendszerek. Nagyteljesítményű szg-ekkel, rengeteg mintavétellel, közelítő függvényekkel lehet tapogatózni, amelyek két reménytelen tulajdonsággal bírnak: végtelenek és teli vannak irracionális számokkal...
Hallgatva, akkor mi jön át?,
hát az, hogy a zengés, ez a visszhangsorozat-féle, ez ráül a felvételre, és olykor, ha jól figyelünk, az a meghökkentő dolog lesz, hogy elkezd 'énekelni', saját maga, a háttér hátterében, rendkívül finoman, mint egy hajszálvékony hártya. Egy 'intelligens aura' képződik. Amely meglétét a régiek ismerték, és tudatosan alkalmazták.
És igen, itt van a lemezen.
Na, hirtelen ennyi.
Jó hifi nélkül szerintem reménytelen észlelni ezt.
De hátha tévedek.
A Bauyn kéziratban van jópár anonim pavane. Olyan szépek, hogy csoda, sztem a legszebb darabok. Van egy kedvencem, mindegyiknél jobban tetszik már régóta, a nagy nevek darabjainál. Nem játsza senki, már régóta meg akarom mutatni pedig.
Megy az idő.
Ami nemrég még 'új iskola' volt, az most már nem az. Nem is 'régi', valami köztes állapot.
17 éve jelent meg az Alpha-nál ez a lemez.
Mestermű.
A darab, az előadás, a hang, az artwork - mindegyik magas szintű művészi tevékenység külön-külön is; így, összetalálkozva pedig nem csoda, hogy sokaknál referencia lett.
A középhangolt csembalók minden fals gyönyörűségével.:)
Én nem értem, hogy mit zabálnak a népek ennyire ezen a kiadványon. Szegénykém olyan semmilyen. Nem az a baj vele, hogy old school, hanem, hogy rém fantáziátlan. Nem ledagrádálásként mondom, de ilyet a magyar vidéki zenekarok is simán ki tudnak csiholni magukból egy kicsit is jobb pillanatukban. Komolyan! Ha valaki csak ezt a verziót ismeri, mert elolvasta a külföldi szaksajtó hozsannázó kritikáit és megette az írást, mint tehén a lucernát, akkor olyan nagyon rosszat nem tett vele magával, mert kiindulási alapnak nem rossz Kleiber verziója. De ha belegondolok, hogy Karajan mire volt képes ezzel a két nagylélegzetű művel és micsoda energiákat tudott felszabadítani a berliniekben, akkor ez itt sajnos csak egy gyenge kreálmány. Ritkán unatkozom Beethoven szimfónián, de ez itt erősen visszaélt a türelmemmel. Nagyok az ecsetvonások, a részletek elvesznek, minden olyan matt, sötét, szinte már szaladnék a CD állványhoz, hogy leemeljem onnan Gardiner előadását, amely ehhez képest egy ezer színbenl pompázó akvarell. Az 5. szimfónia szódával elmegy, a 7. biztatóan indul, de sajnos a 2. tétel csúnyán leül - majdnem azt írtam, hogy elveszíti drámaiságát, de olyan neki Kleibernél soha nem volt -, a 4. meg hót punnyadt, épp csak belemelegszik egy kicsit a végére, hogy egy kókadt timpani ütéssel befejeződjön. Ebben az utolsó taktusban benne is van minden. Ha nem tudnám, hogy vége a műnek, várnám a következő tételt. Így befejezni egy szimfóniát...
Kleibert a Traviátáért szeretem. Azt kegyetlenül tudta. Beethovent...Hát...Inkább ne tőle. És legfőképp ne cédén. Még hifis szempontból is gyenge. Egyszerűen nem fért bele a zenekar a 16 bitbe. Jelenlétérzet nyista.
Westermann bármikor eljátssza abban a felfogásban azt a gyors tételt, ahogyan Alessandrini dirigálja, és fogadni mernék, hogy Alessandrini is szívesen megcsinálná azokat a poénokat, melyeket Westermann játékában hallhatunk. Csak hát nem teheti. Az ő kottájában más van és ez korlátozza a lehetőségeit. Itt nem arról van szó, hogy Westermann elcseszi a dolgokat, hanem arról, hogy Alessandrini irígykedve hallgatja őt.
Westermannt mindenki irígykedve hallgatja. Ő áruvédjegy a histórikus lemezpiacon. Amire rá van biggyesztve a neve, azt te leveszed a polcról, kifizeted és otthon megnézed, hogy pontosan mit is vásároltál. Vele nem nyúlsz félre. És ez az oboa szonáta, ez a g-moll, ez valami fantasztikusan oda lett rakva. Xenia Löffler háromszor meggondolná, hogy eljátssza-e utána ugyanazon a koncerten.
Szerintem meg nem.
A két előadói módozat minden porcikájában különbözik.
Az oboa szonáta végigrohan, szétcseszi azt a finom kunkorodó ritmikát, amit Alessandrini zseniálisan megérzett, azt a többszörös hullámzást, ami egészen lenyűgöző ebben a darabban.
A kölniek padlógázzal robognak, össze-vissza bicsaklások, ide-oda csapódások, csapkodnak, fújnak, fújtatnak. Finomság: zéró. Mélység: hiányzik.
Mű-virtuozitás, izzadás, Handel dörömböl lent, hogy de-ne-így-légyszi.....
ZAK-on persze nagy taps, szólistával riport, ez igen, micsoda tudás, micsoda technika kérem....
Egarrék: egy fokkal jobb. De nagyon messze vannak az Alessandrini-féle szinttől.
Egy dologban egyetértünk.
A basszusosista, az tényleg nagyon jó.
Még valamit hozzá szeretnék fűzni a megjegyzésedhez, mert szerintem itt van a qtya elásva. Mint írtam, a két gyors tétel közötti eltérés kb 5%. Ez látszóag nem sok, viszont esetünkben teljesen megváltoztatja az előadói lehetőségeket.
Alessandriéknál ez áll a kottában abc hangokkal:
D B A G FISZ G A G F ESZ D C B A B C B A G FISZ E D D'.
Westermann kottájában viszont egy hanggal kevesbb van a végén:
D G A B A G FISZ G F ESZ D C B A B C B A G FISZ E D (!).
És itt van a hiányzó oktáv ugrás. Westermann nem játssza be ezt a kétvonlas D hangot. Miért? Mert az oboa szonátában ez a hang már nincs benne, ahogyan a tétel egyéb részeiben sem. Ez a pici hiány az, amely lehetővé teszi számára, hogy jobban tagoljon, jobban megrágja a dallamot és kiemelje az összetartozó részeket. A zenekar viszont nem lassulhat le, nem tagolhat, mert az ő kottájukban pár hangjeggyel több van a kritikus helyeken.
Szóval Alessandrini előadása soha nem lehetett volna olyan, mint Egarré. Nagyon tetszetős és virtuóz, ahogyan zenélnek, de a punch hiányzik. Ez az, amiben az oboa szonáta többet ad.
Akkoriban, ebben az égvilágon semmi meglepő nem volt.
Most annyi talán, bár ez nem meglepő, hogy Alessandriniék után, a Camerata Köln, az konkrétan hallgathatatlan.
Egyszerű harmóniák, kellemes hangon. dallam, amit eldúdolnál, nincs. Figyeled, hogy mint a fa, nő-e valahova, mert valami olyasmiről lehet szó csak..... és akkor a harmadánál észreveszed, hogy szép. előbb nem. Akkor megüt, meglelenik... ... aztán, ahogy jött , el....
Príma.
Semmi, de semmi elévülési érzet.
Ez fontos. Mert a fiatalok most úgy előznek, hogy nem 'lehagyják' a nagyfatert, hanem csak egy másik sávban mennek.
Amúgy, ez az In Nomine, ez a Taverner mise részlete, hogy ez mekkora inkarnálódó-művész, konkrétan több száz (!) verziót generált már százévekkel ezelőtt, ez per pillanat megmagyarázhatatlan.
Engem most azért bántanak a szelek, mert megnéztem a Müpa közvetítését. Nemigen értek én a régi zenéhez (sem), de valahogyan másképp képzelem el, mint ahogyan a kedves szomszédok előadták.
" Ez az új szél szerintem nem új szél, csupán egy kósza kísérlet, de a kísérletező kedvet nem szabad tönkretenni. Akinek tetszik, játssza így! Ha tudja. De nem fogja tudni, mert nincs rá egyelőre metodika. "
Kettős látás esetén feltétlen két hangszer a gamba. Ilyenkor nincs könnyű helyzetben a játékos, mert döntenie kell, hogy melyiken akar játszani.
Ez az új szél szerintem nem új szél, csupán egy kósza kísérlet, de a kísérletező kedvet nem szabad tönkretenni. Akinek tetszik, játssza így! Ha tudja. De nem fogja tudni, mert nincs rá egyelőre metodika.
Volt, amikor febukkant új szél. a Fahmi-ra gondolok, a szír zenészre.
Nálam nem lett mégsem akkora kedvenc, pedig szabadságból ott is volt sok.
Túl sok?
Mondjuk, ez itt nagyon jó. Csak van benne valami keménység? Túl fekete?
De nagyon tetszik, hogy komolyak. Hogy nagyon benne vannak ebben a zenében.
Itt, a franciáknál, nem tudom, mi lesz. Ezeknél a fiataloknál valami finomabb, mélyebb ráközelítést érzek, nem akarnak minket belefullasztani valami túl-ornamentikába, vagy valami virtuozitás-kényszerbe.
Ez egy hibrid. Megy 220 voltról, aksiról, és benzinnel is. De akkor kap igazán erőre, ha "maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal."
Mitől lenne ez elektromos? (Az orgonálás és a főzés nem egymást kizáró adottságok) .Ez azon kevés templomok egyike, ahol télen van fűtés. A többi stimmel.
Tegyük fel, hogy van egy kép otthon a faladon és minden nap ránézel tízszer. Húsz éve nem cserélted le. Persze, hogy többet látsz bele és fogsz fel belőle, mint én, aki éppen csak rápislantott. De valaminek akkor is működnie kell! Az első benyomás nálam nagyon számít, és én ebben vagyok jó. 10 másodperc elég, hogy megmondjam egy albumról, hogy jó-e vagy sem. Nem több. Ezért tudok kitenni ide annyi lemezt, mert nem fecsérelem el az időt az aljával. Biztosan elbukom így egy-két fontos lemezt, de összességében még mindig én jövök ki jól.
Az már igaz, nálam ezek a 80-as években éjjel-nappal szóltak.
De, mint mondtam már párszor itt, azt a fajta intenzív zenei élményt, amit te említesz ( azonnal mégegyszer, meghallani és megszeretni stb ) én képtelen vagyok egy felvételtől megkapni. Az a fajta intenzitása a zenének nálam csak élőben van...
De hiszen ez egy elektromos orgona! A szakma egyik jeles képviselője az ilyet úgy szokta hívni, hogy "antikrisztus". Ebben a templomban olasz nyelven is tartanak misét. Nyáron eléggé felmelegszik. Gondolom télen meg hideg. Egyszer bevittem ide a lányomat fagyizás előtt, csak úgy, körülnézni. Utána folyton templomokba akart járni... Kedvence a gyertyagyújtás. Szeret tüzeskedni.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-11331400-1514387414-5963.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-8117010-1495272587-1179.jpeg.jpg)
:format(webp):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-6628545-1545096156-7896.jpeg.jpg)
