vissza a cimoldalra
2021-05-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11631)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (7180)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (882)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4619)
Operett, mint színpadi műfaj (4726)
Pantheon (2895)
Lisztről emelkedetten (1128)
Momus-játék (6040)
Társművészetek (2388)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2195)
Franz Schmidt (3819)
Eiffel Műhelyház (547)
Palcsó Sándor (346)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5134)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2871)
Kimernya? (4016)
bakelitmentés (16)

Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Fórum - A nap képe (-zéta-, 2008-10-10 07:34:28)

   
2271   Edmond Dantes 2021-05-03 19:16:59

A mai nap képe a londoni Covent Garden egyik 1958-as Borisz-előadásán készülhetett. A karmester Rafael Kubelik volt.

2270   Búbánat 2021-05-01 20:32:50

Bartók Rádió  sugározza ma: 20:46 – 22:00

Prunyi Ilona zongorázik (VIII/1. rész) 

I. Felix Mendelssohn-Bartholdy: Három dal szöveg nélkül - a) c-moll op. 38/2, b) E-dúr op. 19b/1, c) g-moll op. 53/3,

II. Robert Schumann: Humoreszk op. 20,

III. Liszt Ferenc: 1. Két koncertetűd

- a) La leggierezza, b) Un sospiro,

2. Hat consolation,

3. - Charles Gounod: Keringő a Faust c. operából

 

(Zeneakadémia, Solti terem, 2019. március 1.)

2269   Edmond Dantes 2021-04-18 10:05:40

Szokolov rendkívüli művészetét már vagy negyed százada felfedeztük, amikor itthon még nem vagy alig ismerték. Nem tűnt extravagánsnak max. kicsit elvarázsolt volt, de a közönséget akkor is és annál inkább elvarázsolta.

2268   Edmond Dantes 2021-04-01 14:23:46

A nap (bizarr) képe 1990. július 22-én, az Isaac Stern 70. születésnapja tiszteletére adott koncerten készült. A San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar egyebek közt Saint-Saëns Az állatok farsangja c. művét is előadta. A közismert Hattyú-tétel csellószólóját Rostropovich "stílszerűen" a fotón látható balettruhában játszotta..

2267   Edmond Dantes 2021-03-27 15:58:57

A tegnap elhunyt Moldován Domokos emlékezetes rendezése volt Gluck Orfeusz és Euridiké c. operája (1991). A lemezborítón a produkció címszereplői: Derek Lee Ragin és Csengery Adrienne.

2266   Búbánat 2021-03-17 20:55:28

 

László Margit - Réti József

Donizetti: Az ezred lánya - Marie és Tonio kettőse

https://www.youtube.com/watch?v=XOJq7w_GyBg&ab_channel=45wiener

2265   Edmond Dantes 2021-03-17 11:13:44

Egy másik kép A mai naphoz: Rudolf Nurejev a Christoforo "Angyal" szerepében,Budapesten (1992):

2264   Edmond Dantes 2021-03-16 09:59:26

Idézet A Budapesti Operaház 100 éve c. könyvből: "...,Székely Mihály halála után Faragó András állt be a herceg szerepébe (e sorok írójának -Tallián Tibor- zeneakadémista éveiben az ő lovagi póza testesítette meg ideálisan játékban és hangban is a szerepet.) Juditot a hatvanas évtized második felétől legsűrűbben Szőnyi Olga énekelte-játszotta."

2263   Edmond Dantes 2021-02-02 13:53:18

A mai nap képéhez egy kedves, de nem feltétlenül hiteles korabeli hír: a csatolt újság-másolat (2/4) szerint 1926. december 7-én Jascha Heifetz eljegyezte a korszak ünnepelt operettprimadonnáját, Lábass Jucit. (A cikk kis elírással Juci Labasz néven említi a színésznőt.) Mint írják, "az esküvő márciusban Párizsban esedékes". A sajnálatosan rövid életű művésznő ekkor két házassága között volt: Rátkai Mártontól már elvált, Szedő Miklóshoz -és nem Heifetz-hez- 1931-ben ment férjhez.

2262   Edmond Dantes 2021-01-17 14:06:18

A kairói operaház napjainkban

2261   Edmond Dantes 2021-01-16 21:52:10

Kedves Szerkesztők, A nap képén ma Katia Ricciarellit fedeztem fel. Láttam őt jó régen a Bohéméletben: fiatal volt, de már neves énekesnő. Emlékeim szerint nem volt kimagasló a produkciója. Másrészt most, hogy a TOP-10 rovat újjáéledt, belenézve olvastam -dni- 2007-es bejegyzését itt (111). Nem a kedvenced, de születésnapján egy kép erejéig mégis "befért" :-)

2260   Edmond Dantes 2021-01-10 17:01:19

Oskar Kokoschka Alma Mahler-portréja, akinek mások mellett a festővel is viszonya volt.

2259   Edmond Dantes • előzmény2258 2021-01-07 09:06:41

Koszonjuk! Ranezesre a pesti eloadas nem lehetett rosszabb mint a kolni, soooot..

2258   -zéta- • előzmény2257 2021-01-06 20:42:13

Ez a kép Kölnben készült, a jelmez is igazolja, a pesti előadásról itt egy fotó...

2257   Edmond Dantes 2021-01-06 13:18:14

Ha A nap képe itthon készült, akkor 1985 Karácsonyán, mivel ők ketten, Ilosfalvy Róbert és Budai Lívia csak egyetlen Don Carlosban és csak akkor léptek fel Budapesten együtt.

2256   Edmond Dantes 2020-12-31 12:35:30

A mai fotóhoz "tartozó" nóta: https://www.youtube.com/watch?v=8f-DY0Uwa_c

2255   Ardelao 2020-12-29 19:51:46

„PABLO CASALS HANGVERSENYE

Ez a spanyol származású gordonkaművész maga a megtestesült természetesség és mégis csupa talány. Játéka a lehető legközvetlenebb és magától értetődően egyszerű előadó-művészet, amely mégis tele van csodálatos meglepetésekkel. Olyan, mint a napsugár: azt hinnéd, megfoghatod és mégis megfoghatatlan. Utánakapsz s immár a kezedet aranyozza be. ... Sokszor halljuk, hogy ez vagy amaz: „a művészet apostola.” A lapos frázis az ő esetében élő és átélt valósággá válik.

Pablo Casals arra képes, amire csakis a legnagyobbak, hogy a mai cinikus, szórakozott, megrontott közönséget áhítatos közösséggé varázsolja. Játszik és ez a sok gonoszul blazírt mosoly letűnik az emberek arcáról és jámborabb vonásoknak ad helyet...

Casals Pablo művészete oly átfogó, hogy a legszélsőségesebb végletek, mint szelíd báránykák férnek el benne: eszményien tárgyilagos és egyúttal eszményien egyéni és anyagtalan és viszont teljesen anyagszerű; közelálló és ugyanakkor mérhetetlenül távoli megnyilatkozás. S ez a páratlan művészet rendkívülivé varázsol mindent, amihez hozzáér! Akárcsak a rendkívüli ember, aki bármily hétköznapi halandóval beszéljen is, beszélgetésük pillanataira az illetőt messze saját színvonala fölé ragadja el.

Mindenki megszépül, ha vele beszél: a sekélyes szerzemény is átszellemül, ami alatt gordonkája húrjain megszólalhat.”

(J. S.)

NÉPSZAVA, 1929.12.3. (57. Évfolyam, 275. szám)

2254   Edmond Dantes 2020-12-27 22:17:45

A Kölni Opera 1974-es budapesti vendégjátékának plakátja. Lucia Popp a Titus kegyelmében Vitellia szerepét énekelte.

2253   Ardelao 2020-12-27 21:47:52


LUCIA POPP (1939-1993) dalestje a Vigadóban ritka szép felépítésével is magára hívta a figyelmet. Ez a nagynevű énekesnő, csupa népdalfeldolgozást énekelt, s mindent eredeti nyelven! Prokofjev, Kodály, Dvořák, Mahler, Brahms nagyszerű darabjai szólaltak meg oroszul, magyarul, csehül, németül — az ejtés és a különböző népdalstílusok tökéletességében. A pozsonyi származású művésznő a bécsi Staatsoperben alapozta meg hírét, s ma a nagy operaszínpadok és pódiumok megbecsült világsztárja. (Klemperer fedezte fel annak idején!) Lucia Popp eléggé nem becsülhető tulajdonsága, hogy élesen meg tudja húzni a határvonalat az operaszínpad és a dal pódiuma között. Különösen értékelendő ez a népdaljelleg mértéktartó kibontakoztatásában. Gyönyörű hangszíne, széles skálája, dinamikája példásan szolgálta a műsorára tűzött népdalcsokrokat. Sikerében — amelyet két Brahms-ráadással tetézett — hatalmas része volt Geoffrey Parsonsnak (1929-1995), ennek a pompás zongorakísérőnek, akit annak idején Schwarzkopf kísérőiéként tanult meg becsülni a budapesti közönség. Lucia Popp és Parsons koncertje a Magyar Rádiót is dicséri: ismét hasznos szolgálatot tettek a dal sokáig elhanyagolt ügyének.
 

Raics István

NÉPSZAVA, 1980.05.09. (108. Évfolyam, 107. szám)

2252   Edmond Dantes 2020-12-11 17:49:33

Marian Anderson 1935. február 17-ei budapesti fellépésének műsorfüzete autogrammal

 

2251   Edmond Dantes 2020-12-09 21:12:38

A háttérben Irene Dalis (Herodias). A fotó a MET 1965/66-os évadának egyik előadásán készülhetett.

2250   -zéta- • előzmény2249 2020-11-29 18:16:18

Scala, javítottam, köszönöm az észrevételt.... 

2249   Edmond Dantes • előzmény2247 2020-11-29 13:54:51

Igen, az lehet. A Scala tenyleg 1957 aprilisaban mutatta be az Anna Bolenat: Callas, Simionato, Gianni Raimondi, N. Rossi-Lemeni.  Gavazzeni vezenyelt, Visconti rendezte...

2248   Heiner Lajos • előzmény2246 2020-11-29 12:53:06

Sztem Scala.

2247   Heiner Lajos • előzmény2246 2020-11-29 12:53:03

Sztem Scala.

2246   Edmond Dantes 2020-11-29 09:04:10

Kedves Szerkesztok, ugy tudom, a Boleyn Annat csak 2011-ben mutattak be a MET-ben, Netrebkoval. A foton egy masik opera szinpadkepe lehet...vagy ez, de 2011-bol.

2245   Edmond Dantes 2020-11-24 14:00:25

Még A tegnapi nap képéhez (Richard Tucker) egy Bing-adekdota. "Egyik legelső szerződtetett énekesem...Richard Tucker volt. A gázsi körül volt némi vitánk (A denevér 1950-es felújítása - ED), s eredménytelen tárgyalásaink után a különbség még mindig 50 dollárt tett ki előadásonként. Bolond módon azt javasoltam, dobjunk föl egy pénzdarabot: fej vagy írás? Én nyertem, ő pedig sohasem felejtette el; az elkövetkezendő húsz-egynéhány évben valahányszor leültünk tárgyalni, mindig emlékeztetett erre az  epizódra, ráadásul azzal vádolt, hogy az ő pénzdarabját dobtuk föl, én pedig zsebretettem."

Az alábbi fotó a Tucker-házaspár ezüstlakodalmán készült. Balról jobbra: Zinka Milanov, Rudolf Bing, Mr. és Mrs. Tucker, Robert Merrill (térdepel)) és Mrs. Merrill.

2244   Ardelao 2020-11-18 07:29:46

"Amikor egy egész operát megújráztak
 

Érdekes zenei évforduló lesz jövőre: százötven esztendeje, hogy bemutatták a „Titkos házasság” című operát. Rokokó-bájú vígopera, az eredeti címe „Matrimonio segreto”, szerzője Domenico Cimarosa, az „olasz Mozart”. A nevezetes első előadást a bécsi Burgtheaterben tartották 1792-ben. Maga az uralkodó, II. Lipót császár rendelte el a bemutatót. Egész udvarával megjelent az udvari páholyban. Szemlátomást gyönyörködött a kedves muzsikában, jóízűen kacagott a derűs cselekmény eleven fordulatain. Az újdonság teljes mértékben elnyerte a „legfelsőbb megelégedést”.

Mikor vége lett az előadásnak, őfelsége szokatlan kívánsággal fordult környezetéhez: még egyszer akarta hallani az egész operát. A császár óhaja parancs lévén, teljesedésbe is ment. A művészeknek csak annyi időt engedélyeztek, hogy a szomszéd teremben megvacsorázhassanak: nyomban kezdeniük kellett elölről, örömmel tették — melyik színész nem örül a sikernek, kivált, ha a fejedelmi elismerés fejedelmi jutalommal is jár.

Ilyen, egész darabra kiterjedő „újrázást” még csak egyet ismer a színháztörténelem, az is a klasszikus ókorban történt. Terentius „Eunuch“ című komédiáját, amikor Rómában bemutatták, a közönség követelésére ugyanaz nap kétszer egymásután kellett eljátszani. De még ennél is érdekesebb, ami a 18. század végén Páduában történt Paër: „Laodicea“ című operájával.* A premieren a zeneszámok annyira tetszettek, hogy a közönség nem tudott betelni velük: sorra majdnem mindegyiket megismételtette, némelyiket többször is. Az előadás így a késő éjszakai órákba nyúlt és végre is abba kellett hagyni, anélkül, hogy a darabot befejezték volna. A közönség csak másnap ismerhette meg az új opera fináléját."

PESTI HÍRLAP, 1941.V.15. (63. Évfolyam, 110. szám)

*Tegene e Laodicea, Padua, 1793. (megj., A.)

2243   Búbánat • előzmény2242 2020-11-10 11:46:13

Most jött ki DVD-n, a Dynamic gondozásában. Világpremier-felvétel.  Már beszereztem...

Spontini: Fernando Cortez (La conquète du Mexique)

Dario Schmunck (Fernand Cortez), Alexia Voulgaridou (Amazily), Luca Lombardo (Télasco), Gianluca Margheri (Morales), David Ferri Durà (Alvar), Maggio Musicale Fiorentino, Jean-Luc Tingaud, Cecilia Ligorio

  • Release Date: 17th Apr 2020
  • Catalogue No: 37868
  • Label: Dynamic
  • 192 Min.
  • 2 DVD

Gaspare Spontini’s rare opera ‘Fernand Cortez’ is now available on DYNAMIC. Recorded in October 2019 at the Teatro del Maggio Musicale Fiorentino, this production is a WORLD PREMIERE VIDEO RECORDING of the first modern times performance of the original 1809 version.

2242   Ardelao 2020-11-10 07:20:24

Karmester pálca nélkül.

Amerikában mostan igen sokat beszélnek egy Wellinghouse nevű karmesterről, aki a zenekart pálca nélkül, csupán a keze és a szeme mozgásával dirigálja.

A „Vita Musicale”, az olasz zenekedvelők egyesülete azonban megállapítja, hogy csöppet sem új a dirigálásnak ez a módja, mert ugyanígy tett 68 évvel ezelőtt Gaspare Spontini.

A mester 1842-ben Drezdába utazott, hogy maga dirigálja „La Vestale” című munkáját, amit addig Richard Wagner tanított. Új hanghatások eléréséért a régi szokástól eltérően osztotta be a zenekart: a vonósokat elosztotta a zenekar egész területén, a fúvó és ütő hangszereket pedig az oldalon csoportosította. Ám a zenészek elhelyezésén kívül a vezénylő pálca problémája is nagy gondot okozott neki. Wagner közönséges pálcát használt, amit egy szolga minden este egy fehér papirosba burkolt. Erről a pálcáról hallani sem akart Spontini, és elrendelte, hogy rengeteg hosszú ébenfapálcát készítsenek számára, és a két végét vastag gombokkal díszítsék. Ha dirigált, nem a végén, hanem a közepén fogta meg a pálcát, és úgy lóbálta, mint valami marsallbotot, nem annyira a taktust ütni, mint kommandírozni inkább.

Mikor Wagner csodálkozott a pálcaszörnyetegen, így felelt Spontini: „Bevallom önnek, hogy szememben semmi jelentősége nincs a pálcának. Csupán a szememmel vezénylek: a bal szemem rándulása az első hegedűsöket inti, a jobb szemem a második hegedűsöket buzdítja, és mindez szemüveg nélkül történik, habár annyira rövidlátó vagyok, hogy nem látok az orromon se túl.”  "

ZENEKERESKEDELMI KÖZLÖNY, 1912.IX.1. (9. szám)

Gaspare Spontini – LA VESTALE – Overture

2241   perempe 2020-11-01 23:05:31

tényleg kevesen voltak a Müpában

2240   Edmond Dantes 2020-10-28 09:48:51

Dicséretes gesztus a Café Momus részéről, hogy fiatal zeneszerzőket is bemutat, ma például A nap képén Molnár Viktort. Még sosem hallottam a nevét, ezennel megosztom a komponista honlapját: 

https://www.molnarviktor.com/

2239   Edmond Dantes 2020-10-19 10:08:22

Szerencsésnek mondhatom magam, mert ott voltam  Victoria de Los Angeles zeneakadémiai koncertjén valamikor a kilencvenes évek legelején. Egy nagy művész teremtett ott és akkor forró hangulatot, közel a hetvenhez.

2238   Edmond Dantes • előzmény2237 2020-10-17 18:03:51

Ugyanezt a szerepet a budapesti Operaházban sokszor, két alkalommal felesége, Zsögön Lenke oldalán énekelte.

2237   Edmond Dantes 2020-10-17 17:58:22

Laczó István -mint az nemrégen feladvány is volt a Játékban- Maria Callas partnereként Kalaf szerepét énekelte a nápolyi Teatro di San Carlóban, 1949-ben.

2236   Edmond Dantes 2020-10-14 08:59:19

Bernstein felesége Felicia Cohn Montealegre costa rica-i születésű chilei színésznő volt. Mint narrátor, közreműködött férje III. (Kaddish) szimfóniájának 1964-es amerikai bemutatóján. (Charles Münch vezényelte a Bostoni Szimfonikusokat.) Három gyermekük született: Jamie, Alexander és Nina. 1976-ben a karmester "személyes okokból" elhagyta nejét. A következő évben, amikor a színésznőnél tüdőrákot diagnosztizáltak, visszatért hozzá, és 1978-as haláláig mellette maradt.

2235   smaragd 2020-10-13 19:40:57

A nap képe: KEMÉNY EGON

Nagy örömmel láttam ma reggel a zeneszerző portréját és ezúton köszönöm a szerkesztőség figyelmes gesztusát. Daljáték-felvételeiből közel egy órás válogatás hangzott el éppen most, Erdélyi Claudia szerkesztésében a Dankó Rádióban. Ebben az esztendőben már másodszor (2020. július 23-24.) került sor arra, hogy emlékműsorban idézte fel a rádió egykori háziszerzője személyét és zenei pályaívét. A folytonosság nagy érték, Kemény Egon felvételeivel kiváló operaénekesek, nagy magyar színészek hangja, előadóművészete és az egykori rádiós szakma (dramaturgok, rendezők, zenei rendezők) – Magyar Rádió, Budapest, VIII. Bródy Sándor utca 5-7. –  legtehetségesebbjeinek alkotómunkája is felelevenedik.

Emlékező gondolatok: KEMÉNY EGON kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző születésének 115. évfordulóján

2234   Heiner Lajos • előzmény2233 2020-09-24 19:06:19

Hu, de visszafogottan fogalmaz a wiki!

2233   Edmond Dantes 2020-09-24 16:27:13

A mai nap képén nem nevesített hölgy Anna-Lisa Björling, lánykori nevén Emy Anna-Lisa Berg maga is operaénekes volt. A "svéd Carusónak" is nevezett férjével ellentétben magas kort (96) ért meg. (A valószínűleg magyar gyökerekkel rendelkező) "Andrew Farkas együttműködésével életrajzot adott ki, amiben Björlinget családszerető emberként és nagylelkű kollégaként jellemezte, azonban a könyvben nem kísérelte meg elrejteni Björling alkoholizmusának romboló hatását." (forrás: wiki)

A képen a Björling-házaspár, Lauritz Melchior születésnapi partiján.

Gyermekeikkel. A nagyobbik fiú Rolf (1928-1993), aki Jussi Björling első házasságából született, szintén operaénekes (tenorista) volt, sőt az ő fia vagyis Jussi unokája, Raymond (1956- ) is.

2232   Edmond Dantes 2020-09-19 17:07:56

...és Polgár László emléktáblája a Dohány utcai zsinagógában:

 

2231   Ardelao 2020-09-13 17:08:22

BOROS REZSŐ:
MIHALOVICH ÖDÖN (1842-1929).

"Megdöbbenve állunk e név előtt. Hovatovább nagy kérdőjel lesz zenetörténeti sorsa. Még mintha hallanók, amint fiatalkorunkban egyik legnevesebb zenetörténet írónk, mint «a legnagyobb magyar zeneszerzőre hivatkozik rá, ma» — van е, ki e nevet ismeri?

A magyar rádió néhány éve tervszerűen látott hozzá zenetörténetünk legszürkébb elfeledett mesterembereinek kiásásához. Sajnos, persze a könnyű zene rovatába alkalmasakat kellett inkább keresnie, és megtalálnia. Számon tartja zenetörténetünknek minden dátumát, nemcsak centenáriumait, hanem huszonötödik és még kisebb évfordulóit is. Hihetetlennek tartottuk s bekövetkezett: a mélytudású és költői tehetségű magyar romantikus mester századik születése napjáról nem vettek az emberek tudomást. Mindenki kikerüli ennek a nagy magyar muzsikusnak emlékét, kivel az elmúlt szeptember 13-án száz esztendeje ajándékozta meg a Teremtő nemzetünket. Csodálatos: zenei íróink, rádióműsor szerkesztőink, kik a Thern Károly, - Aggházy, - Kéler Béla-méretű nagyságok évfordulóiról világért nem feledkeznének meg, a század igazi nagy költőjét, ezt a nagy-tehetségű muzsikust még lexikális érdeklődésre se méltatják.

Nyilván a nevére ráragasztott címke intézte el a nagy magyar mestert. A magyar közszellem, mely kényelmes volt rá, hogy a költő művében elmélyedjen, fázik tőle, hogy felülvizsgálja a legfelszínesebb közkeletű hiedelmet. Mihalovichot a «Wagner-utánzó, legföljebb - Wagner-epigon» bélyegzés ad acta helyezte, a zenevilág minden érdeklődését megvonta tőle. Az egész zenetörténetben nehezen akadna párja ilyen méltatlan elintézésnek. Németországban elképzelhetetlen lenne, hogy hasonló koncepciójú mester és poéta évtizedek óta porladjon, nevét is feledjék, még azt is, hogy valaha, köztünk járt.

Jelenünk persze nem fog sok kedvet mutatni fölismerésére. Korunk még mindig a mindent agyonölelő romantika elleni küzdelem jegyében áll. Bármennyire teli jelenünk az emberi Erő és Akarat gigantikus megfeszülésével, a romanticizmus nagyszerű hősi pátoszában semmi hite a ma szkeptikus, ideges emberének. Néhány nagymestertől elfogadja, de kortársaik és követőik iránt szinte idioszinkráciával viseltetik.

Nemcsak a művészetben, az életben sem tagadta meg mestere példáját a tanítvány: újabb oka népszerűtlenségének. A nagy bayreuth-hit intranzigens művészi hitvallása, harcos daca vörös-posztóvá tették korának zenei mesteremberei, nyárspolgársága szemében, innen a sajtó, kritika, sőt politikai körök ellenségessége.

Az arisztokratikus természetű Mihalovichban nincs meg szangvinikus mestere agresszivitása, de annál inkább a művészet öncélúságának hite, elfordulás minden hatásvadászástól, banalitástól, — a benső átélés, szinte magának-muzsikálás, „odi profanum vulgus ed arceo.”

Ilyennek jellemzi az intranzigens Mihalovichot emberöltőkön át elválaszthatatlan, hű barátja, Apponyi Albert, ki az idealizmus nemes makacsságával kitart mellette a fiatalkori, majd ismét az öregkori mellőztetés magánosságában a sírig és azon túl, — néha-néha szerényen fölemelve szavát nagy barátja mellett, de szava pusztába hangzik el.

[Liszt kedves humorral D o - és M i-nek becézte két hívét, az elválaszthatatlan lelki ikreket.]

Hogy a nagyközönség, mely tömjénezni tudta Erkelt, Mihalovichtól vállat vonva fordult el: megértjük. Mély lélekfestését, nagy-ívű, egységes építkezését, tragikus heroizmusát nem érhette föl. Csak Wagneren át közelíthette volna meg, de Wagner művészetéhez is csak lassan-lassan s tökéletlenül akklimatizálódott. Mihalovich korán jött. De mire megérthették volna, már jött Strauss Richárd és a francia impresszionizmus s a mestert elintézte a lesajnáló wagneri etiquette. De hogy a kritika hallgat Mihalovich művészetének értékeiről, az már menthetetlen. Erkel zenéjének, mely a verbunkos utókora, a bécsi klasszikusok s az olasz opera stílusának bizony egyenetlen vegyülete, népszerűvé kellett lennie közérthető, dallamos, változatos, hagyományos voltánál, zárt formáinál s különösen nemzeti elemeinél fogva. Arról a nagylélegzetű szimfonikus dolgozás-módról, szellemes és mesteri motivikus munkáról, mindig előkelő művészi tapintatról, a lelki ábrázolás száz finomságáról, a stílus ritka egységéről, mit Mihalovichnál láthatunk, vajon ki beszél?

Kozmopolitának is mondották. Vitathatják egyesek, ha tetszik, magyar voltát is. A magyar fajiságot elvitathatjuk Erkeltől, Hubaytól éppúgy (nem szólva Volkmannról, Koesslerről), sőt magától Liszttől is. A fejlődés szükségszerűsége volt nálunk, hogy egészen századunk kezdetéig idegenekből kerültek ki a magyar zene köznapi munkásai s nagymesterei egyaránt. Mihalovich művészileg egységes stílű zenéje, hitünk szerint, szintén magyar, bár nem idézi, nem utánozza a romantikus kor csárdás-verbunkos hangjait és ritmusait, nem keresi az alkalmat «magyaros fordulatokra és betétekre.» Az ő T о l d i - operája észrevétlen s finom művészi ösztönösséggel van átitatva — hogy úgy mondjuk — magyar zenei észjárással, kissé búsongó-merengő, de férfias dallamhajlítással. Nemzeti magyar lejtése sohasem tüntető vagy feltűnő: észrevétlen fokozódik ott. ahol a nemzeti tárgy valamiképp jobban előtérbe lép, egy kevéssé; de nem távolodik tőle soha annyira, hogy a nemzetköziség vádja jogosulttá válna. Mesteri készsége éppoly természetességgel hajlítja és dolgozza föl nemes-szövésű, hősi lendületű, észrevétlenül magyar levegőjű zenei gondolatait, mint nagy nyugati romantikus kortársai a magukéit: anyanyelve a nagyforma és a kontrapunktikus építkezés.

Ami a hánytorgatott Wagner-hatást illeti, igaz, akadnak néhol ütemek. melyek pl. szinte T r i s t a n - idézetként hatnak, de az ilyen reminiszcenciát is szervesen átlényegíti, fölszívja egységes stílusa. A század közkeletű. semleges-hagyományos stílusa számtalan Mozart, - Beethoven, - Mendelssohn, - Schumann hatásnak megállapításához persze nagyítóüveg kéne, de a Wagner-hatásra utóbb már a gyermek is ujjal mutogatott.

Irodalmi párhuzamunk van. Madáchunk világrászóló alkotása, tudjuk, annyira Goethe bámulata és sugallata jegyében született, hogy nemcsak gondolatok, képek, hanem jelenetek is visszatérnek benne a Faustból. A hódolat, mely az ihlető szellem iránt eltöltötte, lefogta az alkotó szabad kezét, — mégis remekmű lett Az ember tragédiája. Nos, Mihalovichnál bizonnyal kevesebb a konkrét átvétel az ő bálványától, — de neki nem bocsáttatott meg, mert sem mint nemzeti magyar, sem — külföldön, mint általános emberi tartalmú alkotó nem tudta, tán nem is akarta, népszerűvé tenni magát. (Sorsát irodalmunkban legmélyebb regényírónkéval vethetjük össze, kit senki sem olvas, — de Mihalovichban nincs meg Kemény Zsigmond formai nehézkessége.)

Más dolog, ami a wagneri zenei gondolkozásmódot illeti: ez szinte vérévé lett mesterünknek. Értem rajta a jellemző szimbolikus témák — vezérmotívumok — pszichológiai következetességül alkalmazását, jelképes értelmű beléptetését, hajlítását, át- és összeszövését, a wagneri lélekfolуamat-ábrázolás egész rendszerét.

Így a Toldi szerelmében például a leg-tudatosabb művészi gazdaságossággal jár el: néhány szerencsésen talált, egymással összetéveszthetetlen, mélyhangulatú témából építkezik: fölismerjük Toldi hatalmas, nyílt, sugárzó hősi témáját, vagy fojtott haragjának bővített terces, baljóslatú, végzetszerű motívumát, a végzetes szerelem fojtott s mégis szárnyaló nemes témáját, Piroska gyöngéd női lényének zenei jelképéi, stb.

A jellemtelen, tehetetlen Tar Lőrinc témájában a Mesterdalnokok tehetetlen acsarkodójának, Beckmessernek némi reminiszcenciája dolgozik, — ám jellemző hatása kitűnő s számos szellemes és mesteri kihasználásának lehelünk tanúi.

A Ring, a Tristan, a Mesterdalnokok ihletését fölszítta, de organikusan földolgozta Mihalovich szelleme. Telthangzású szekvenciái a Mesterdalnokok példájára emlékeztetnek, egyben magyar levegőt is keltenek.

Négy szimfóniájával egy Wagner-ihlette nagy szimfonikus triász egyik — középső — tagjának tekinthetjük: Bruckner, Mihalovich, Sinding. Érdekes: a három nagymester sorrendje útkereső merészség és egyéni íz tekintetében a kronológiával majdnem szembehalad. Legmodernebb tud lenni a zseniális osztrák mester (IX. szimfónia), legkonzervatívabb olykor a legfiatalabb a norvég. Mihalovich fölényes tudásával, biztos ízlésével, arányérzékével, egyenletesen gazdag invenciójával erős, méltó versenytárs. Egykorú Csajkovszkijjal, — szimfonikus zenéje is sok párhuzamot mutat vele. A késői romantika minden érett gazdagsága, harmonikus telítettsége, modulatórikus, enharmónikus, kromatikus színpompája visz magával hatalmas tömb-építkezésű, heroikus lélegzetű zenekari költeményeiben.

Programzenéje is a magas romantikus pátosz és szenvedély jegyében született: természeti erők, tragikum, világnézeti kataklizmák, halálos szenvedély, diabolikum: Boszorkány éj, Szellemek hajója (v. ö. Bolygó hollandi!), Hero és Leander, A vihar regéje (Lenau), A sellő (Gyulai Pál balladája alapján), Faust, Pán halála (Reviczky Gyula nyomán.) Dalaira nagyobbrészt német költők ihlették: a magas patetikus koturnusz, Liszt dalainak olykor teátrális csapó póza helyett, nála meleg, teltzengésű romantikus bensőséggel egyesül (Nehéz est, Holdas éj).

Művei jegyzékét, élete vázlatát (szűkszavú német önéletrajza segítségével, valamint addigi bibliográfiáját halála évében közölte a Muzsika folyóirat (1929. Major Ervin). Mily kevés, ami életéről és emberi alakjáról eddig föl jegyeztetett! (Legtöbb a Zenei Szemle 1917-es évfolyamában.)

(Életútjának érdekesebb tényei: horvátországi, horvát származása, ifjúkorában Wagner döntő hatása rá Wagner 1863-i pesti hangversenyén), Liszthez való szoros csatlakozása Wagnerrel való művészi és emberi érintkezése, fúgatanulmányai Münchenben Cornelius Péternél, a kitűnő német dalkomponistánál, ki nagyon megszereti; operáinak balsikere és sok visszautasíttatása, zenekari műveinek nehéz érvényesülése, majd halhatatlan érdemű zeneakadémiai igazgatósága. Idealista volt és objektív, zenei kultúránk ügye töltötte be egész lelkét. Művészi irány és «párt» nem befolyásolta, a tehetséget felkarolta, tűzön-vízen át vitte előre. Bármily idegen volt a romantikus iskola agg mesterének a századunkban bontakozó új magyar zene, sietett a fiatal Bartókot, Kodályt biztosítani zenekultúránk számára, ifjan professzorokká téve őket, mert — hangsúlyozta — látja tehetségüket. Az új zenéről — ha átélni nem is tudta —, de hitte, hogy «lehet» szép (Fodor Gyula, Zenei Szemle, 1917); Mahler Gusztávot, kiért lelkesedett, ő hozta egykor operánk élére.

De a nyárspolgári réteg mindenütt iparkodott elállni az útját. Tartózkodó, begombolkozott, arisztokratikus lénye nem volt ínyére sokaknak: ridegnek tartották. (Hogy romantikus «embergyűlölő» hajlandóság volt benne, tanúsítja ifjúkori naplója, ifjúkori nyitánya Shakespeare  Athéni Timоn-jához, s későbbi szarkasztikus modora.) Ám akik közelebb jutottak hozzá, meleg érző szívre találtak nála (Kern Aurél). Embereinek ügyét szívén hordozta. Beszélik, hogy mikor egyik altisztje életbevágó-dolgának elintézésével valamelyik hivatal késlekedett, azonnal elhajtatott és végére járt embere ügyének illetékes helyen.

Valóban nemzeti kötelessége lenne, a még életben-lévő kortársaknak megörökíteni mindazt, ami emlékük e nagy magyar zeneköltőről él még bennük. Hisszük, hogy idővel az esztétika is felébred és a produktív zenevilág is eleget tesz feladatának.

 

 Mihalovich Ödön. Születése századik évfordulójára."

A ZENE, 1943. 7. szám.

2230   -zéta- 2020-08-17 22:02:10

A mai nap képéhez Gáti István az alábbi részletet küldte Arthur Rubinstein önéletrajzából:

„Pár nappal később Hurok* vacsorát adott Richter tiszteletére és engem is meghívott. Hurok az ajtóban fogadott, amikor még rajtam volt a kabát, kezében vodka és három pohár, jött felém Richter-rel együtt. Mind a hármunknak töltött, és egyben ez volt a bemutatás is.

Mindegyikünk ivott a másik kettő egészségére, és amikor beléptünk a házba, már egyikünknek se volt tökéletesen tiszta a feje. Az orosz csemegékkel roskadásig megrakott asztal mellett körülbelül egy tucat ember állt, de Hurok-nak velünk kettőnkkel volt valami terve.

Bevitt minket a dolgozószobájába, két széket tolt az asztalhoz, elővett egy nagy üveg pezsgőt, és válogatott ínyencségeket tett elénk. Szóval ott ültünk Richter-rel a kora hajnali órákig és minden pohár pezsgő után egyre beszédesebbek lettünk.

Ekkor tudtam meg, hogy Gilels-szel együtt Odesszában hallott engem. „Akkoriban építészetet tanultam és eszem ágában se volt, hogy zongorista legyek, de miután hallottam önt játszani, elmentem Moszkvába és Neuhaus-nál tanultam.”

Kortyoltam egyet a pezsgőből és elgondolkoztam közben, hogy most akkor gratulálnom kellene ahhoz, hogy én tereltem erre az útra? Inkább nyeltem még egy korty pezsgőt: ez volt a helyes választás.

Később, amikor már a tempókról vitatkoztunk, elénekeltem neki az általa játszott Beethoven menüettet, és ezt mondtam: „Az allegretto túl lassú volt!” és tettem néhány tánclépést. „De az allegretto alapból lassabb!” állította mély meggyőződéssel és kiürítette a poharát. Erre felpattantam és eltáncoltam neki, mit is értek adagio alatt. Andante, allegretto, allegro és amikor a presto-hoz értem, megbotlottam, de szerencsére nem a földre, hanem egy székbe zuhantam.

Végeredményben úgy emlékszem arra az éjszakára, mint két zongorista sikeres találkozására, akiknek sok mondanivalójuk volt egymás számára. Aztán reggel olyan másnapos voltam, mint még soha, úgy szenvedtem, hogy orvost kellett hívnom. Miután adott nekem valamit, kikísértem az ajtóhoz és elmenőben huncutul mosolyogva ezt mesélte: „Különös véletlen – maga a második páciens, akit kezelnem kellett – a másikat Richter-nek hívják.”

*Sol Hurok, mindenható amerikai impresszárió

2229   Ardelao 2020-08-10 20:15:12

 

155 évvel ezelőtt, ezen a napon született ALEXANDER GLAZUNOV.

* 

[…] „A hangszerek területén Glazunov gyakorlati tudása felbecsülhetetlen volt. Túl sok szerző számára marad ez a terület „terra incognita”; tudásuk és felfogásuk elméleti, tankönyv ízű, nem gyakorlati. Glazunov például hegedülni tanult, amikor hegedűversenyét írta. El kell ismerni, hogy ez hősi tett volt. Biztosan tudom, hogy Glazunov több fúvós hangszeren is játszott, például klarinéton.

Mindig elmesélem a növendékeimnek a következő történetet. Egyszer Glazunov Angliában járt, saját műveit vezényelte. A brit zenekari tagok kinevették. Barbárnak, tudatlannak és minden effélének tartották. És szabotálni kezdték. Nem tudok rettenetesebbet elképzelni, mint egy olyan zenekart, amelyik a próbák alatt ellenőrizhetetlenné válik. Az ellenségemnek se kívánnám. A kürtös felállt és azt mondta, hogy egy bizonyos hangot nem tud eljátszani, mivelhogy nem lehetséges. A többi játékos melegen támogatta. Mit tettem volna én Glazunov helyében? Nem tudom. Talán kisétáltam volna a próbáról. De Glazunov nem így tett. Csendesen odament a kürtöshöz és megfogta a hangszerét. Az elképedt zenész nem tiltakozott. Glazunov egy ideig készülődött, majd megszólaltatta a kívánt hangot, azt, amiről az angol játékos határozottan állította, hogy nem lehetséges lejátszani.

A zenekar tapsolt, a lázadás megtört és folytatódott a próba. […]
 

(Sosztakovics tanúvallomása)”

2228   Búbánat 2020-08-07 17:00:47

RADNAY GVORGY

  • Muzsika, 1977 Június (6. szám)

Emlékszem vizsgaelőadására és láttam utolsó nagy szerepében, a Rigoletto felújításán. A közben eltelt közel harminc év alatt egy szép művészkarrier teljesedett ki a szemünk előtt. Először textilgyári tisztviselő volt, de már akkor is izgatta fantáziáját a kulisszák világa; sokat járt színházba és maga is játszott egy műkedvelő csoportban. Amikor operaénekes lett, nem véletlenül vált tehát a budapesti Operaház egyik legjobb énekes-színészévé.
Igazi pályafutását — a háború miatt — csak elég későn kezdhette meg. Huszonkilenc éves volt, amikor 1949-ben bemutatkozott a Bajazzók Tonio-szerepében. Dr. László Géza tanította, és még mielőtt az Operaház tagjai sorába lépett, szép sikert ért el a genfi énekversenyen.
 

Arra a kérdésre, hogy melyik zeneszerző állt a legközelebb egyéniségéhez, a legtöbb operabarát bizonyára azt válaszolná: Verdi. Valóban, Radnai György a nagy olasz mester számos operahősét jelenítette meg a színpadon, és talán ezekben a feladatokban volt a legmeggyőzőbb. Ki tudná elfelejteni Rigoíetto-alakítását, az apa gyengéd szeretetét, tehetetlen dühét, könyörtelen bosszúvágyát? Sátáni Jagóját, ahogy hideg logikával szövi a gonoszság hálóját a gyanútlan Otelló köré? Vagy aranyos derű övezte Falstaffját, aki minden nagyképűsége, hazudozása és gyávasága ellenére is elnyerte rokonszenvünket, mert Verdi öngúnnyal ötvözött finom öregkori lírájának méltó hordozója volt? A Verdi-szerepeken kívül sikerrel mutatkozott be más komponisták: Puccini, Wagner, Mozart operáiban is, méltatásuk azonban túllépné rövid lélegzetű megemlékezésünk kereteit. De legalább még egy alakításáról hadd szóljunk: az ő Tiborc a valóban méltó módon reprezentálta az évszázadokig súlyos terheket cipelő magyar parasztságot — öreg, megtört figurája, mélyről jövő panasza sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára.

Radnai György bőven kivette részét a XX. századi operák bemutatásából is. Ha végiglapozzuk az utóbbi évtizedek operai krónikáját, találhatunk rá elég példát: Albán Berg Wozzeckjének címszerepét, Szokolay Sándor Hamletjának Színészkirályát, Petrovics Emii Bűn és Bűnhődésének Szvidrigajlovját, Gershwin Porgy és Bessének férfi főszerepét, Faninalt a Rózsalovagban, dr. Schönt Albán Berg LuZujában, Lockitot GayBritten Koldusoperájában. És a rendkívül muzikális, nagy színészi tehetséggel megáldott művész mindegyikben kitűnően megállta a helyét.

Igen sokoldalú énekes volt, ambíciói nem korlátozódtak csupán az operaszínpadra, sikeresen művelte az egyéb vokális műfajokat, az operettet, a sanzont, a népdalt, sőt, még a magyar nótát is. Mindegyiket teljes hittel, intenzitással — ez volt a biztosítéka annak, hogy valamennyiben magas színvonalú produkciót tudott nyújtani. A gondolkozó muzsikusok közé tartozott: erről tanúskodtak nyilatkozatai és fellépései.

Szomorú dolog, ha egy nagy énekes fokozatosan elveszíti a hangját és kénytelen befejezni pályafutását. Még szomorúbb azonban, ha a halál olyan művész karrierjét szakítja félbe, aki még sok szép élményt tudott volna szerezni közönségének. Radnai György az idei évad Rigoletto-felújításának címszerepével búcsúzott. Csak ötvenhét évet élt.

Kertész Iván

2227   Edmond Dantes 2020-08-07 13:41:43

Szamomra telitalalat es kedves emlek A (mai) nap kepe. A Carmen utan a Rigoletto volt a masodik opera, amit lattam es eppen a kepen lathato ket muvesszel: koszonom.

2226   Edmond Dantes • előzmény2225 2020-08-05 08:25:50

A Carment új betanulásban 1926. február 10-én vezényelte Erich Kleiber, a Mesterdalnokokat pedig három nappal később, február 13-án, Wagner halálának évfordulójára időzítve.

2225   Ardelao 2020-08-05 07:53:33

«Kleiber Erich szenvedései Budapesten

Szomorú végű riport 3 fejezetben


I. fejezet.

A Zeneakadémia művészszobája. Vége a filharmonikus hangversenynek, odabent a teremben tombolva tapsolnak a Beethoven rajongók, a kiözönlő közönség közt pedig fáradtan, de energikusan tör magának utat egy apró, kopasz emberke: Erich Kleiber, a híres dirigens.

Éltes és kevésbé éltes autogramkérő hölgyek tömege tömörül a művészszoba bejáratánál, visszaverhetetlen blokádot alkotva:

Kleiber becsapja maga mögött az ajtót, hellyel kínál, cigarettára gyújt, aztán idegesen kezd fel-alá sétálni a szűk szobácskában.

— Szóval — mondja — beszéljek magamról, a munkámról? Hát. . . .

Az ajtó azonban kitárul és visszatartozhatatlanul özönlik befelé az autogramcédulákat lobogtató hölgyek serege.

Kleiber kétségbeesve néz rám, — tizenegy óra felé jár az idő — aztán, megadva magát sorsának, csendesen kezet nyújt:

— Tudja mit, holnap reggel kilenckor próbám van az Operában, jöjjön oda, szünet közben majd elbeszélgetünk. . .
 

II. fejezet.

Az Opera színészbe járója. Délelőtt tizenegy óra, Csepke bácsi, a világ legkövérebb portása, kényelmesen pöfékelve mondja:

Most már nemsokára szünet kell, hogy legyen, elég ideje próbálják már odabent a Carment.

Rövid félóra múlva valóban tódulnak kifelé a színészek, egy-két cigaretta-szippantásra. Már jön Kleiber is, akit hárman-négyen kísérnek, beszélgetve, vitatkozva. Amint megpillant, hozzám siet, barátságosan megrázza a kezemet, aztán gyorsan beszélni kezd:

— Szóval folytassuk, ahol tegnap elhagytuk. Hát mit is mondjak még magamról?

Válaszolni már nincs időm, az egyik zenész kottával a kezében fordul Kleiberhez, aki, alighogy felelt a hozzáintézett kérdésre, már ismét két-három új kérdezősködőnek kell, hogy válaszoljon. Néhány perc múlva megszólal a csengő, vége a szünetnek.

Kleiber eldobja cigarettáját, ismét észrevesz, és bocsánatkérő arccal fordul hozzám:

— Tudja mit, egy órára vége a próbának, félkettőkor ebédelek, ha eljön hozzám, ebéd előtt majd elbeszélgetünk. . . .
 

III. fejezet.

Az Eötvös-utca egy csöndes kis palotája. Háromnegyed kettő. Kleiber egy budapesti barátjának lakásában terített asztal várja az illusztris vendéget.

Két óra lesz, aztán negyedhárom és félhárom. A háziasszony zsörtölődik, a szakácsnő kétségbeesett arca is megjelenik egy pillanatra az ajtóban, amikor — háromnegyed háromkor — végre betámolyog a terembe Kleiber.

— Egy kicsit elhúzódott a Carmen-próba, — mondja mentegetőzve.Ez még nem baj, de nagyobb baj, hogy fél hatkor már kezdődik a „Mester dalnokok” próbája.

Amikor észrevesz, egy pillanatra szinte meghökken, de aztán kedvesen, közvetlenül mondja:

— Ne haragudjék, hogy hiába fárasztottam, de hiszen tegnap este és ma délelőtt már úgyis beszélgettünk, sok újat amúgy-sem mondhatnék magamról. Egy cikkre való talán ennyiből is kitelik. . . .  

Szót fogadok Kleibernek: megpróbálom. Bucsuzásul még kérek egy autogramot a Színházi Élet részére, aztán megyek kifelé. Mire az ajtóba érek, Kleiber már elkészült a levessel és a húst sietteti.»

Vasadi Ottó.

SZÍNHÁZI ÉLET, 1926/8. azám

2224   macskás • előzmény2223 2020-08-03 20:24:15

ugye? :)

2223   Edmond Dantes • előzmény2222 2020-08-03 16:19:53

Ez aztán telitalálat ... ezzel már majdnem taxit lehet hívni ;-)

2222   macskás • előzmény2221 2020-08-03 14:55:45

2222

2221   Klára • előzmény2220 2020-08-03 14:41:59

Theo Adam nem "csak" nagyszerű Sir Morosust énekelt Budapesten, de nagyon jó Fülöp királyt is, mint mv. kisbetűvel. Síma bérleti előadás volt, a korabeli kritika kissé fanyalgott, mert ugye csak egy NDK-s. Minha ő tehetettt volna arról, hogy szeretett Drezdája éppen az említett országhoz tartozott. Ha jól tudom, addigra már jó néhány salzburgi és bayreuthi előadáson túl volt. Sikeres pályafutást és hosszú életet adott neki a Mindenható.

2220   Edmond Dantes 2020-08-03 14:20:20

Szombaton volt Theo Adam születésnapja és így aznap volt ő A nap képe, de sajnos nem írhattam meg, hogy milyen nagyszerű Sir Morosust énekelt Pesten a Drezdai Operaház itteni vendégjátékán, mivel -nyilván véletlenül- éppen ez az opera volt a hét- és az évadvégi kérdés. Érdekes módon nem is ő énekli a felvételen, hanem Salminen, pedig utólag összefüggést véltem felfedezni a két dolog között.

2219   Edmond Dantes 2020-07-26 11:11:15

A (mai) nap képén érdeklődve néztem a Parsifal-szereposztást. Elsőre nem értettem, miért ismeretlen (számomra) két főszereplő neve. Az Amfortast éneklő Gábor Arnold csak kétszer lépett fel az Operaházban, pályája elején német színpadokon játszott, a húszas évektől a MET szerződtette, ahol több mint 800 (!) előadáson többnyire comprimario szerepeket alakított, néhány nagyobb szereppel (Klingsor, Alberich). Fivére az itthon jóval ismertebb Gábor József tenorista volt. Cortigiani-ária vele itt. Az első magyarországi Gurnemanz, Bihar Sándor pedig 1915-ben, az ukrán fronton esett el. Még nem volt 29 éves. Nagy karrier előtt állhatott.

2218   Edmond Dantes • előzmény2216 2020-07-26 11:00:01

Köszönöm!

2217   Edmond Dantes • előzmény2215 2020-07-26 10:59:22

Köszönöm, egyébként egyik igen kedves darabom.

2216   -zéta- • előzmény2214 2020-07-21 21:10:39

 

Egy kritikából: "A Budapest Kongresszusi Központban tartott pénteki koncert után vasárnap bensőséges hangulatú szólóest a Zeneakadémián.

Isaac Stern hegedül. Jefim Bronfman zongorázik. Brahms-scherzót, szonátákat Brahmstól, Mozarttól, C. Fracktól. Magával ragadó, lenyűgöző. Aztán a ráadások. Mozart- rondó, Schumann-intermezzo. Tomboló közönség.

Szűnni nem akaró taps."

Jó lehetett...

2215   miketyson • előzmény2214 2020-07-21 20:50:55

Franck A-dúr szonáta biztosan volt. 

2214   Edmond Dantes 2020-07-21 12:29:57

A ma 100 éve született Isaac Stern utolsó budapesti fellépésén, 1991-ben a Zeneakadémián magam is ott voltam: ez a koncert is egyike az "életre szóló" élményeknek. Szonátapartnere Yefim Bronfman volt. A csatolt kép, amit találtam, egy lemezborító. A lemez műsora független a mai zenei feladványtól! (A hangverseny műsorát sajnos nem találtam meg.)

2213   Edmond Dantes 2020-07-12 19:31:55

Kirsten Flagstad szobra Oslóban. Vigyázó szemét az Operaházra veti, aminek 1958-60 között első igazgatója volt.

2212   Búbánat • előzmény2211 2020-07-10 21:02:41

Korábbi pesti felléptéről (2001):

Helen Donath vendégfellépte  a Zeneakadémián, tizenkilenc évvel ezelőtt, váratlanul ért sokunkat, akik ott voltunk a nézőtéren - ugyanis nem Ő volt "betervezve": eredetileg Cheryl Studer vendég felléptét - áriaestjét hirdették,  előadására vettünk jegyet -, de lemondta, helyébe érkezett a másik híres amerikai szopránénekes.  Persze örültünk neki, azonban változott a műsor programja,  sajnálatunkra - érthetően - elmaradt a koncert első részében tervezett Verdi-blokk. Mindenesetre ezen az áriaesten találkoztam élőben Helen Donath-tal és művészetére nyitottan - 61 éves volt akkor.  Nem bántam meg a "cserét"! (A jelenlévő publikum tapsa lehetett  volna "forróbb" is...)

Ideírom a megváltozott műsor programját: 

2001. szeptember 21. Zeneakadémia Nagyterme – Áriák és nyitányok

HELEN DONATH áriaestje

Km. a Budapesti Fesztiválzenekar

Vezényel: Fischer Iván

Műsor:

I. rész

Mozart: Figaro házassága
- Nyitány
- Cherubin áriája (Voi, che sapete)
- Susanna áriája (Giunse alfin... Deh, vieni),
- A Grófné áriája (Susanna non vien... Dove sono)
Verdi: A végzet hatalma – nyitány
Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria

Ráadás:
Wagner: Tannhäuser 2. felvonásából Erzsébet Csarnokáriája

II. Rész

Mendelssohn: Szentivánéji álom
- Nyitány
- A kísérőzene (op. 61) hat tétele (Scherzo; Dal; Intermezzo, Notturno; Nászinduló; Finálé

Közreműködött: az Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna)

2211   Edmond Dantes 2020-07-10 15:33:25

A ma 80 esztendős Helen Donath 74 évesen, 2014-ben a Zeneakadémián Richard Strausst énekel:  https://www.youtube.com/watch?v=uLqfRtpLfj0

2210   Edmond Dantes 2020-06-13 15:10:51

A nap kepehez: mint olvasom, csak varosi legenda, hogy Sztravinszkijt letartoztatta vagy rabositotta a bostoni rendorseg, mert egy altala vezenyelt koncerten sajat(os) ertelmezesben vezenyelte az amerikai himnuszt es a kep ebbol az "alkalombol" keszult volna. A himnuszt valoban "romanticizaltan" vezenyelte elso koncertjen, de a kritikak nyoman mar a kovetkezo koncerten a megszokottra allt be. Mindez raadasul 1944-ben azaz 4 evvel e fotozas  u t a n   tortent. Az itt lathato, 1940-es fenykep prozaibb cellal: amerikai vizumkerelmehez keszult.

2209   Búbánat • előzmény2208 2020-04-30 10:05:10

150 éve született Lehár Ferenc, Sopron díszpolgára

Ősze Mária írása - Győri Szalon.hu - 2020. április 30.

Lehár életében Sopron városa fontos szerepet játszott. Annak ellenére soproninak vallotta magát, hogy élete folyamán csak a gyermekkori három évet töltötte a városban. Ausztriai letelepedéséhez, mivel továbbra is magyar állampolgár maradt, szüksége volt magyar illetőségre – Sopron városa biztosította ezt számára. A soproni színház ünnepi terve 1929. március 14-én az volt, hogy Lehár vezényletével mutatják be Friderike című operettjét, de a jeles mester influenzája megakadályozta fellépését. Lábadozása idején még úgy tervezte, hogy mindenképp ellátogat a hűség városába, így fogalmazott: „Szeretem azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó tereket, az ottani embereket. Hisz ez a város az ifjúságom, ez a város az elszállt boldogságom. […] Sopronba le kell mennem. Végre is soproni vagyok.

2208   Ardelao 2020-04-30 08:52:06

LEHÁR FERENCRE EMLÉKEZVE, SZÜLETÉSÉNEK SZÁZÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN

 

EGY RÉGI ÚJSÁGCIKKET IDÉZVE …

 

... vezényel Lehár

 

Egész világ ünnepli a 70 éves Lehár Ferencet. Hogyne, hiszen nevének csengése igaz valuta maradt az elmúlt negyedszázad világdúlása, társadalmi, gazdasági, erkölcsi és művészi evolúciója közepette is.

Magyarországi ünnepeltetésének sorában kimagasló esemény lesz az a hangverseny, amelyet hétfőn este a Kormányzó Úr Őfőméltóságának legfőbb védnöksége alatt rendez a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Segítő Egyesülete a Pesti Vigadóban.

A hangverseny nevezetessége — azon-kívül, hogy a több mint 2 órás műsoron Zilahy Irén, Dorita Boneva, Tamás Ilonka, Laurisin Lajos, Udvardy Tibor, az Operaház kórusa és a Budapesti Hangverseny Zenekar szerepelnek — az, hogy a hangversenyt maga az ünnepelt vezényli. A hangverseny jövedelme kettős jótékony célt szolgál: a Segítő Egyesület segélyalapját és a magyar árvízkárosultak felsegélyezését.

E hangverseny főpróbáján, szombaton délelőtt alkalmunk volt a Mestert megfigyelni, akiről mindenekelőtt első benyomásunk az, hogy a jubileum évszámában legalább két évtizednyi tévedés van. Hajának dere inkább a tisztelet érzését, mint korának gondolatát kelti a szemlélőben.

Kiváló operaénekesnőnk, Dorita Boneva, a berlini operaház tagja, aki jelenleg Hamburgban vendégszerepei a „Cigánybáró”-ban, tíz előadást mondott le azért, hogy itthon Lehárral együtt szerepelhessen ezen a műsoron. Hálából teszi ezt, mert a „Carmen,” „Pillangókisasszony” és egyéb nagy szerepei mellett átütő nagy sikert arat a „Víg özvegy” címszerepében. Külön kell megemlítenünk, hogy Dorita Boneva sok babért szerez külföldön a magyar művészetnek, mert bolgár hangzású neve mellett mindenütt magyar voltát hangsúlyozza.

Már vége van a hosszú főpróbának, a zenekar összecsomagolt és elment, de Lehár nem megy be pihenni a művészszobába.

— Nem fázik, Mester? — kérdezi Dorita Boneva.

— Nem fázhatom, mikor ilyen tüzes szemeket látok. Ilyen temperamentummal képzelem el a Frasquita ideális alakítóját — mondja a csillogó szemű Lehár Ferenc, aki nagy szeretettel és hazafiúi honvággyal jött Budapestre, hogy segítsen a szegény-sorsú, magyar egyetemi hallgatókon és a sokat szenvedett árvízkárosultakon.

— Most jobb színben van, Mester, mint ma egy éve, — mondta Dorita Boneva.

— Azért van ez, — mondta őszintén a Mester, — mert itthon vagyok.

Lehár Ferenc örül, hogy itthon van.

Mi is!
 

Jaczkó Gyula

MAGYARSÁG, 1940.IV.2. (21. Évfolyam, 73. szám)

 

 

 

 

2207   Ardelao 2020-04-21 12:20:33

Vilma királynő arany plakettjéről, Gusztáv király udvari estélyéről, berlini hangosfilmjükről, az „északi pogány istenek” furcsa szerelmi vallomásáról mesél a szőke Lilly és a barna Emmy.


1.

Johann Strauss szabadságot kér Szent Pétertől és egy éjszakára ellátogat Bécsbe, a blaue Donau, a jókedv, a „gemütlichkeit”, az édes valcerek Bécsébe. A finom keringők helyett jazzmuzsika kiabál a fülébe. Először riadtan, idegenül hallgatja ezt a furcsa, sikongó, hangos zenekáoszt, azután, boldog mosollyal állapítja meg, hogy a jazzdalok tulajdonképpen — az ő muzsikájának melódiáiból születtek.

Ezt az angyali történetet Lilly és Emmy Schwarz énekli és játssza el. A Royal-bárban vendégszerepelnek: az egyik zongoránál a barna Emmy, a másiknál a szőke Lilly ül. Féltizenegytől—kettőig. Fáradhatatlanok a zongorázásban, az énekben, a bendzsózásban, a táncban, a mosolygásban, a kedvességben, a humorban, ördögi kedves két gyermek: egyik pillanatban a régi, boldog Bécs finom megtestesítői, a következő pillanatban groteszk módon utánoznak egy hangosfilmet, majd primadonnásan énekelnek Elisabeth gyönyörű két lábáról.

A közönség tombol, tapsol: senki sem akarja, hogy abbahagyják muzsikájukat, mókájukat, éneküket, s látszik, hogy ők sem szívesen kelnek fel a zongora mellől, nem szívesen teszik le a bendzsót és a szakszofont s a legszívesebben reggelig játszanának, táncolnának, énekelnének, bolondoznának.

2.

„Reggel” félkettőkor kelnek (európai időszámítás szerint ebédidő). Nagy tálcán szervírozzák ágyukban a reggelit.

— Olyan jó aludni . . . jaj, de álmos vagyok . . . Muszáj már felkelni?
Ezt a szőke Lilly mondja.

Emmy fürgén ugrik ki az ágyból, kinyitja a fürdőszobában a vízcsapot s a fürdőszobából kiált át a hálóba:
— Kelj fel, te lusta szőke mackó!

Felvétel az ágyban, felvétel a fürdőkádban. Felvétel a reggeli tornájukról, felvétel a dívánon, bendzsópróba közben.

— Maradj egy percig nyugton, ne játssz, ezt úgy sem hallani a képen! . . . ez nem hangosfilm.

Mindig Emmy szól rá Lillyre: Emmi a rendező, a menedzser, a sajtófőnök, a Sisters esze és jobb keze.

Nagy komolyan interjút ad; nem is kell kérdezni, okos, szolgálatkész.

— Hangosfilm, . . . erről jut eszembe, hogy a berlini Ufa leszerződtetett bennünket egy hangosfilmre, amelyet jóformán elejétől végig mi játszunk. Budapestről megyünk Berlinbe, ahol a Wintergartenben fogunk fellépni. Legutóbb Hollandiában voltunk. Vilma királynőtől gyönyörű arany-plakettet kaptunk ajándékba — (mutatja) — úgy-e, csinos? Amsterdam előtt Stockholmban játszottunk: egyik udvari estélyen felléptünk Gustav király előtt is. Erre nagyon büszkék vagyunk, nem, Lilly? Mindenütt sikerünk van, ehhez hozzászoktunk, de hát, amit Svédországban csináltak velünk, az fantasztikus! Itt a szőke, álmos szép nők hazájában különösen hatott a mi szertelen jókedvünk, bolond vidámságunk. Az „északi pogány istenek” (igy neveztem el a nagydarab magukba-zárkózott, komoly svéd férfiakat) literszámra itták miattunk a viskit, mert tudja, Svédországban a férfi hallgat, nem ír hódoló levelet, nem vall szerelmet, nem küld virágot, hanem csak iszik, iszik, iszik. Nem árulják el, hogy szeretnek, hogy tetszik nekik valaki, hanem megisznak tíz pohár viskit, vagy groggot, vagy puncsot s ez egyenlő a legforróbb szerelmi vallomással.

Lilly nevet azon, amit Emmy mond; mi is nevetünk, ő is nevet. A Royal Szálló szobája egy pillanat alatt vidámsággal, jókedvvel, kacagással telik meg. Olyan varázsa, olyan jókedve van ennek a két lánynak, hogy akkor is ellenállhatatlanok, ha nem ülnek a zongora előtt.

3.

Színházról beszélünk:
— Van egy szóbeli szerződésünk Nelsonnal — mondja Emmy Schwarz.
— Revüt irat a számunkra, amelyben berlini színházában lépnénk fel. A revü meséje rólunk szól: hogyan csinált karriert két bécsi kisleány. A Nelson-revü eljátszására természetesen csak a jövő szezon elején kerülhet sor, mert addig jóformán egyetlen esténk sem szabad. Annyi szerződésünk van, hogy legutóbb nem fogadhattuk el azt a meghívást sem, amely Londonba szólított volna. Herczeg Géza operettjének, a „Csodabár”-nak ottani előadásán kellett volna fellépnünk. Annakidején a Fővárosi Operettszínház is hívott, hogy az itteni Csodabárban játsszunk, de sajnos, erről sem lehetett szó.

4.

Késő délután ebédelnek. Azután römi-parti következik: bridzs-römit játszik Emmy és Lilly. A harmadik partner Korányiné, a Royal-bár és étterem igazgatójának felesége. Emmy ezer poénnal vezet a játékban. Lilly is nyer.

Emmy:
— Ha legközelebb Pestre jövünk, gázsi-pótléknak kikötjük, hogy a nagyságos asszony köteles velünk mindennap két óra hosszat bridzs-römit játszani. ….
 

VARÓ ANDOR

SZÍNHÁZI ÉLET, 1930. 20. Évfolyam, 51. szám. (XII.14-20)

2206   Edmond Dantes 2020-04-19 16:18:27

A mai nap képe kapcsán: Natalie Dessay - számtalan rajongója nagy bánatára- példát mutatott abból, hogy tudni kell és tudni lehet idejében, csúcsformában és méltósággal viszavonulni az operaszínpadtól. Szerencsére a pódiumot (még) nem hagyta el, két évvel ezelőtti dalestjén rabul ejtette a pesti közönséget (is).

2205   Ardelao 2020-04-17 12:22:06

Leos Janacek: A Recollection Product Image

Remek zongoradarabok

Meghallgatható, rövid bejátszások

2204   Ardelao 2020-04-16 20:47:56

135 ÉVVEL EZELŐTT, EZEN A NAPON SZÜLETETT

WEINER LEÓ (1885-1960) EMLÉKÉRE.

2203   Ardelao • előzmény2201 2020-04-09 19:18:35

Igazad van! Valóban nem ez!

2202   Búbánat 2020-04-09 14:28:30

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Fidelio/MTI

2020.04.09. 09:20

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.

2201   miketyson • előzmény2200 2020-04-09 09:57:18

Ez volt a legérdekesebb részlet? 

2200   Ardelao • előzmény2199 2020-04-08 21:27:12

Részlet a könyvből:

A piranói Giovanni Antonio Tartini vagyonos polgárrá küzdötte föl magát. Posztókalmár, földek és házak tulajdonosa, de hiúságból hivatalt is vállal. Büszke nemesi származására, Firenzében élő rokonaira. Fiát, Giuseppét elkíséri Padovába, hogy ez ott elkezdje tanulmányait az egyetemen. Velük tart Cesare Mezzini, Giuseppe barátja, hogy Padovában élő nagybátyját meglátogassa.

Capo d'Istriából Velencéig az utat a Beatrice nevű vitorláson tették meg. Még egyszer búcsút intettek a kapitánynak, az azonban a posztóbálák és gyapjúkötegek kirakására ügyelt. A három újonnan jött a szállására igyekezett.
- Bízzátok rám! - hetvenkedett Giovanni Antonio. - Ismerem Velencét, mint a tenyeremet.
A gondoliereket úgy üdvözölte, mintha tegnap találkozott volna velük. Vidám volt, fölényes, elbizakodott, nyegle, dicsekvő.
- Tudok egy barátságos vendégházat, közel a Canale Grandehoz, oda megyünk - magyarázta Cesare felé fordulva. A gondoliere a kapott utasítás szerint irányította csónakját, simán oldalazott a csatorna partja mellé. Néhány lépésnyi gyaloglás következett, mert a Calle Padovese egyike volt azoknak a kis mellékutcáknak, amelyek száraz lábbal járhatók.

Giuseppe Tartini élete története. ...

Tartini Violin Sonata in G minor ''Devil's Trill Sonata''

2199   Ardelao • előzmény2198 2020-04-08 21:24:13

2198   Ardelao 2020-04-08 15:41:31

Nőcsábászból virtuóz

GIUSEPPE TARTINI (1692-1770)

(Giuseppe Tartini négy hegedűversenye lemezen)
 

A háromszáztíz (ma már háromszázhuszonnyolc, megj. A.) esztendővel ezelőtt Piran-ban (ma Szlovénia, megj. A.) született Giuseppe Tartini életművével komoly fejtörést okoz a zenetörténészeknek és a darabjai iránt érdeklődő muzsikusoknak. Életében műveinek jelentős része nem jelent meg nyomtatásban, s ami megjelent, nem az ő jóváhagyásával történt. Számos kompozíciója csak kéziratban maradt fenn, de azok sem mind autográfok.

A kézjegyével illetett műveken - mint ahogy másutt sem - nem szerepel a komponálásuk ideje, így azután megfelelő kronológiai rendbe tenni a már meglelt műveket csak stílusjegyeik alapján lehet. Mi tagadás, elég slendrián egy szerző volt ez a Tartini.

Egyfelől rendkívül termékeny alkotóművész, aki jelenlegi tudomásunk szerint csak hegedűconcertókból írt vagy kétszázat (ezek jó egyharmada még lappang), ezen kívül duókat, triókat, vokális műveket komponált. Másfelől szertelen és nemtörődöm, akit aligha foglalkoztatott, korántsem izgatta műveinek további sorsa - erre talán ideje sem volt, hiszen szerteágazó tevékenységet folytatott. Mint korának ismert, kiváló hegedűvirtuózát, Európa-szerte hívták mindenfelé. 

Kalandos út vezetett a tiszteletre méltó hegedűtanári és csodált előadóművészi rang eléréséig. Fiatalon botrányok révén került neve a köztudatba.

Tartini Padovában készült egyházi pályára, ahol párbajhősként elhíresült, feltehetőleg álnéven meg is nősült. Száműzetése Assissibe szerencsésnek mondható, mert ottani tartózkodása idején zenei ismereteit jelentősen bővíthette. Az 1710-es években Veracinivel találkozott, aki a mestere és példaképe lett. Ettől kezdve minden erejét technikai tudásának tökéletesítésére fordította. Padova városa 1721-ben visszahívta, a Szent Antal-bazilika első hegedűse lett. Azonban a remek állásnak nem túl sokáig örülhetett - apasági pert indított ellene egy velencei asszony. Önkéntes száműzetésbe vonult Prágába, ahol egy ideig Kinsky gróf zenekarának karnagyaként működött. Padovába 1726-ban visszatérvén megalapította hegedűiskoláját és többé nem hagyta el szeretett Itáliáját. Életének hátralevő részében kiemelkedő szerepet szánt a hegedűjáték tanításának, melyet több elméleti munkájában foglalt össze. Legendás hegedűtanításának titka a vonóvezetés új módszerében rejlett. Csodálói, pályatársai elmondása szerint minden hangmagasságot és minden tempót egyforma könnyedséggel játszott ez a nagyszerű hegedűs, akinek ujjai alatt dalolón szólt a hangszer. Elméleti, pedagógiai munkássága nagy hatást gyakorolt a kortársakra. Leopold Mozart példának okáért saját, 1756-ban megjelent Hegedűiskolájában Tartini kompozícióiból idézett részleteket és a fogásokat is felhasználta a kor jeles tankönyvében.

*

A Hungaroton kiadásában megjelent Tartini-CD-n négy versenyműve szólal meg Paulik László és az Orfeo zenekar kitűnő előadásában, Vashegyi György vezényletével. A világelső felvételen megszólaló, egyenként alig több mint negyedórás concertók jól példázzák Tartini szerzői leleményét, újításait, nagy felkészültségét, továbbá azt, hogy a barokk pátosztól jelentős elmozdulás történt a klasszika periodikus struktúrái és dallamközpontúsága felé. Paulik László, az Orfeo koncertmestere igazán lubickol a virtuóz játék megmutatását szolgáló szólószakaszokban és a kadenciák nyújtotta improvizációs lehetőségekben. Érdemes megfigyelni, ahogyan a lírai és virtuóz elemek sajátos harmóniát alkotva fonódnak össze e pompás versenyművekben.

Kálmán Györgyi

MAGYAR NEMZET, 2002.IX.2. (65. Évfolyam, 204. szám)

Concerto for Violin in A major D 101 Allegro

2197   telramund 2020-04-04 13:38:27

Ez a kép Gounod Romeo és Júlia című operája vinyl lemezefelvételének borítója volt.

2196   Búbánat 2020-04-04 12:05:19

A tegnapi képen látható Mirella Freni és Franco Corelli közös jelenetfotója természetesen nem a dedikációjuk dátuma  =1994 év idején készült róluk:  Freni akkor 59 , Corelli 73 éves volt.

Megtaláltam: Gounod: Romeo et Juliette (1974)

2195   Edmond Dantes • előzmény2194 2020-04-01 14:20:59

Rubinstein es Besanzoni 1918 "romantikus kapcsolatban" voltak (wiki). 1925 egy brazil nagyiparossal hazasodott ossze, 1941 elozvegyult, 1956 ismet ferjhez ment.

2194   daunerni 2020-04-01 13:56:23

A mai képre Gáti István a facebook oldalunkon reagált, hozzászólását engedelmével idemásolom:

Ha már megjelent a fényképe Caruso-val, érdemes elolvasni, milyennek látta őt Atrhur Rubinstein:
"Egyik este a Teatro Real-ban, a királyi operaházban hallottam egy szenzációs Carment: Gabriella Besanzoni-t. Úgy maradt meg az emlékezetemben, mint a legjobb Carmen, akit valaha is hallottam. Az altja gond nélkül érte el a baritonális mélységeket, és ugyanilyen könnyeden szárnyalt fel a legmagasabb hangokig. Volt a lényében valami érzékien állatias, és ezért végre meggyőző volt Don José tragédiája: Besanzoni nem volt szép, de ő volt az igazi megtestesítője Mérimée cigánylányának. A magán kívül lévő publikum olyan tetszésnyilvánítással halmozta el, amilyet Madridban még nem hallottam."

2193   Ardelao 2020-03-17 15:19:26

 

GIGLI
 

JEGYZETEK EGY HANGVERSENYRŐL

«Una furtiva lacrima...»

— kezdődik a «Szerelmi bájital» gyönyörű tenor áriájával Benjamino Gigli ária és dalestje a rádióban, Bécsből. Visszafojtott lélegzettel ülünk a készülék mellett és hallgatjuk a zseniális művészt, mint annyian szerte az országban. Hiába csűrjük-csavarjuk a dolgot, felmerült bennünk, ugyanúgy, mint másokban, a kérdés: tud-e még énekelni, vagy csak világhírének „nimbusza” vitte őt a pódiumra? Hát igenis, tud énekelni Benjamino Gigli, még most is, noha március 20-án alkalmasint ezer és ezer táviratot kézbesít a posta a római Via Serchio 2. szám alatti lakásába, a művész hatvanötödik születésnapja alkalmából.

«Száz édes csókban forrott össze ajkunk...»

— ezt a Cavaradossi-áriát énekelte annakidején olaszul, budapesti bemutatkozásakor a Városi (mai Erkel) Színházban, frakkos, estélyi ruhás közönség előtt. Most, hogy a rádióban milliók hallgatták ugyanezt a Levél-áriát, elmondhatjuk, negyedszázadnyi időt csak olyan művész tud töretlen sikerrel megtartani magának, aki annyit tanult, mint Gigli. Ha olyan gondosan konzerválja kincsét a torkában, mint ez a kivételes tudású és hangtechnikában talán veretlen mester. Negyedszázadot írtunk? Első pesti előadása óta ennyi telt el, de gondoljuk még, hogy Gigli 1914 óta énekel ugyanilyen művészettel, lírai szerepet, vagy Lohengrint, Brahms-dalokat, vagy éppen Napolitánát.

«Ne feledje el…»

— énekelte egyszer Gigli a velencei Piazza San Marco-n, szabadtéri hangversenyen, ráadásnak, De Curtis édes dalát, éppen úgy, mint a múlt heti koncerten is. Utána néhányan leülhettünk vele és a zeneszerzővel (vidám, kövérkés, elégedett bácsi volt) a Florian-kávéház teraszára, ahol pillanatonként zavarták az autogramkérők. Akkor is elmondta, mennyit köszönhet tanárának, Enrico Rosatinak. Meg azt sem titkolta, milyen ágrólszakadt szegény szülőik gyermeke volt. Édesapja Recanatiban, Gigli szülővárosában volt harangozó, nemigen futotta a fizetéséiből, hogy taníttassa a fiát. A tenorista, serdülő gyermekkorában többet járt mezítláb, mint cipőben. Beszélt arról az időről, amikor beállt egy derék vargához inasnak, majd később felcserélte munkahelyét és drogista lett, nap, mint nap tisztítószereket szállítva a megrendelők lakására. Mindez azonban csak addig tartott, amíg egy „parfőmös” hölgy észrevette, hogy a fiatalember szépen énekel. Ennek a pártfogásával sikerült kiművelnie a hangját és végre színpadra juthatott. 

«Márta, Márta…»

— hangzott fel a rádióban Gigli ajkán Flotow mámorítóan szép muzsikája és tornyosult a produkció a «Carmen» Virágáriájával, a «Bajazzók» Caniojával. Csaknem minden szép Gigli-szerepből megkaptuk a javát. És a felejthetetlen hangverseny után még sokáig ültünk a néma rádió mellett, elmerengve a szépségen, az igaz művészeten.

Megértettük, miért sértődött meg egyszer Benjamino Gigli, amikor egy felékszerezett dollármilliomos-nő a New York-i Metropolitan-ben rendezett «Tosca» előadás után így köszöntötte az énekest: „Gratulálok! Ön a második Caruso”. Gigli így felelt: „Nem, asszonyom, én az első Gigli vagyok!”
 

Kristóf Károly

SZÍNHÁZ ÉS MOZI, 1955.III.11. (8. Évfolyam, 10. szám)

Ezt a rádióközvetítést (gyermekkoromban) volt szerencsém végighallgatni. Felejthetetlen volt! (Megj., A.)

2192   Edmond Dantes 2020-03-09 18:06:31

Igen, igen: ez volt az az Ernani, amit láttam, amiről beírtam a Hozzászólások...topikban (7323).

2191   Búbánat 2020-03-08 21:17:20

A Galériába tegnap (március 7.) feltett „nap képe” volt:

Lehoczky Éva és Korondi György a Lammermoori Luciában (1971)

Utólag,.adalékként,  megemlítem Lehoczky Éva és Korondi György közös operett-rádiófelvételét és közös  színházbeli ill. rádióbeli operett-koncert fellépésüket:

A Rádió Johann Strauss-estjének közvetítése a József Attila Színházból (1973. augusztus 12., Kossuth Rádió, 19.35 – kb. 21.35) -  Breitner Tamás Barlay Zsuzsa, Horváth Eszter, László Margit, Lehoczky Éva, Korondi György, Réti József, az MRT énekkara és szimfonikus zenekaraZenei rendező: Fejes Cecília. Szerkesztő: Bitó Pál

Lehár Ferenc – Gábor Andor- Semsei Jenő-Szabó Miklós: Éva (1975. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.30) – Sebestyén András Lehoczky Éva, Németh Marika, Korondi György, Kishegyi Árpád, Bende Zsolt, Sólyom-Nagy Sándor, Ambrus Mihály, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Zenei rendező: Fejes Cecília. Rendező: Cserés Miklós dr.

Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy – hangversenyszerű előadás a Rádió 6-os stúdiójában (1975. július 10., Petőfi Rádió 20.28 – 21.38.)  Breitner Tamás – Sass Sylvia, Lehoczky Éva, Ötvös Csaba, Korondi György, Palócz László, Kishegyi Árpád, Kovács Péter, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Szerkesztő: Bitó Pál. Az összekötőszöveget Romhányi József írta, Bánki Zsuzsa és Ráday Imre mondja el.

Lehoczky Éva (férjezett nevén Lammel Erichné) (Debrecen, 1925. március 7. – Budapest, 2016. december 6.)

2190   Edmond Dantes 2020-02-27 17:50:09

Edita Gruberová és A (mai) nap képén látható Pavol Breslik izgalmas beállítású képen a müncheni Lucrezia Borgiában. A pesti Lucrezia Borgia-előadáson is ők énekeltek. Amúgy pedig Isten éltesse kerek születésnapján Patricia Petibont!

2189   Edmond Dantes • előzmény2187 2020-02-18 11:52:29

Bizony fel nem ismertem volna Pollinit, pedig emlékezetes Schumann-Chopin szólóestjén pár méterre ültem tőle a ZAK egyik orgonaülésén...jó régen. Bár most, másodszori nézésre inkább..

2188   daunerni • előzmény2187 2020-02-18 11:21:06

Köszönöm, javítottam!

2187   Nagy Katalin • előzmény2186 2020-02-18 10:07:43

A kèpen Abbado ès Nono mellett Maurizio Pollini zongorista làthatò.

2186   Klára • előzmény2185 2020-02-18 08:07:01

Sajnos, ez így igaz!

2185   Edmond Dantes 2020-02-18 08:00:53

A mai Nap képe nem készülhetett 1970-ben, a zongoraművész 1950-ben elhunyt.

2184   Ardelao 2020-02-17 22:10:10

200 éve, ezen a napon született HENRI VIEUXTEMPS belga hegedűművész és zeneszerző.

A belga Henri Vieuxtemps-t (1820-1881) Bériot vitte Párizsba 1830-ban, s itt vált a francia hegedűiskola nemzetközi hírű alakjává. Magyarországon is több ízben koncertezett.1837 elején tíz koncertet adott Pesten, a Redoute kistermében (a mai Vigadó helyén állt), s legtöbbször Erkel Ferenc kísérte. A magyar zeneszerző első, nyomtatásban megjelent műve („Duo brillant en forme de Phantasie...”) hegedűszólamának kimunkálásában is részt vett a vendég. Vieuxtemps már mint európai hírű művész 1843-ban újra Pesten szerepelt, és több hangversenyt adott. Március 3-án Brunszvik József gróf estélyt adott a tiszteletére várbeli palotájában (Tárnok u. 15., ma már nem áll), ahol felváltva Erkel, illetve a grófné kísérte zongorán a hegedűművészt.

(Magyar Nemzet, 1994.VII.25.)

 *

[…] „Korabeli zenei újságunk a «Honművész» második Paganinit látott benne. Mindenkit ámulatba ejtett szédületes technikájával, lendületes s amellett bensőséges játékával.”[…]

MŰEMLÉKVÉDELEM, 1952. (6. Évfolyam, 4. szám)

*

A híres hegedűs, Vieuxtemps, egy művészi körútja alkalmával egy orosz családnál vett szállást. Az ebédnél valami vadállat szegzé rá villogó szemeit az asztal alól. Vieuxtemps meghökkent. „Fel se vegye kérem, mondá a háziasszony, csak a fekete farkas, nagyon szelíd.” Hálószobájába menve ismét találkozott művészünk a fenevaddal. — „Nem tesz semmit, majd elkergetem.” -szólt az inas. Reggel lövést hallott az udvaron. Mit jelent ez? - kérdé. „Ne aggódjék, - mondá egy belépő szolga — agyonlőtték a fekete farkast, mert az éjjel a szakácsot összetépte.”

(Fővárosi Lapok, 1864.VII.20.)

2183   Ardelao 2020-02-14 22:11:27

 

„Gustav Leonhardt (1928-2012)

… […] Rendhagyóan kuriózumjellegű műsorral lepte meg a csembalózene iránt érdeklődők — nálunk sajnos még mindig szűk — táborát Gustav Leonhardt. Szólóestjének programján előbb Froberger, majd Joseph Nicolas Pancrace Royer*, valamint Armand-Louis Couperin kompozíciói szerepeltek műfaji szempontból is igen változatos összeállításban, végül a szünet után a hangverseny második felét teljes egészében Wilhelm Friedemann Bach rendkívül eredeti hangú polonézei töltötték ki.

Feltehetően a válogatás szempontjai is szerepet játszottak abban, hogy a közönség egy része otthon maradt, s a Zeneakadémia nagyterme nem telt meg. Akik azonban eljöttek, tapasztalhatták: Leonhardt hatalmas elméleti és gyakorlati tudása, előadóművészi sokoldalúsága még ahhoz is elegendő, hogy közönségét mindvégig lekötve, akár egy teljes estén át mutassa fel meggyőző erővel másodvonalbeli komponisták műveiben az izgalmasat, eredetit, figyelemre méltót.

Művésztársai közül alighanem nagyon kevesen vannak, akik egy ilyen szokatlan — egyetlen közismerten népszerű darabot sem tartalmazó — műsor összeállítását megengedhetik maguknak, ám ez a körülmény Leonhardt esetében sem holmi zenetudósi arisztokratizmus, sokkal inkább annak a nagyon is reális törekvésnek tiszteletre méltóan következetes érvényesítése, hogy a közönség (és a szakma) ismerje meg az igazi, a teljes barokkot, s ne csak a három-négy legnagyobb egyéniség műveit. Leonhardt játékában persze e törekvést az előadásmód lebilincselően közvetlen, keresetlen volta hitelesíti: a kifejezési skála, amelyet a művész hangszerén, a valójában igen korlátozott lehetőségekkel bíró csembalón létrehoz, bámulatos. Mindenekelőtt a kifogyhatatlanul sokféle díszítésre, a tempóbeli árnyalatok garmadájára, legfőképpen pedig a sajátos, mindent uraló rubato játékstílusra kell hallgatójának felfigyelnie; ez utóbbi úgy járja át Leonhardt zenélését, hogy bármilyen szerkesztésű anyagnak hordozója lehet: a dús arpeggiókkal, homofonikusan kísért, ornamensekkel gazdagított szólódallamnak éppúgy, mint a polifon textúrának, amelynek keretén belül Leonhardt szintén meg tudja őrizni a szólamok szabadon lélegző karakterét.

Játékával számomra legkevésbé a Froberger-blokk nagy terjedelmét tudta megindokolni, a legtökéletesebb azonosulással pedig talán Royer zsánerdarabjainak és Friedemann Bach polonézeinek szegődött szószólójává

(1985. január 9. — Zeneakadémia)[...]”

CSENGERY KRISTÓF

MUZSIKA (Hangverseny), 1985.III.1. (3. szám)

Louis Couperin Suite en ré, Gustav Leonhardt (2001).mp4

2182   Edmond Dantes 2020-02-09 09:34:42

A nap képe tegnapi kiadásához pótlólag: örömmel láttam együtt azt a négy jeles művészt, akiket ha nem is a Jancsi és Juliskában, nem is együtt és nem is mindegyiket Bp.-en és/vagy operaelőadásban, de volt szerencsém élőben látni-hallani. Emlékeztetőül: Edita Gruberová, Helga Dernesch, Brigitte Fassbaender és Hermann Prey. (A képről lehagyták az ötödik szereplőt, nem akárkit: Sena Jurinacot.) A Humperdinck-opera felvételét Solti György vezényelte, km. a Bécsi Filharmonikusok, a színpadi produkciót August Everding rendezte.

2181   Ardelao 2020-02-02 22:45:02

Fritz Kreisler a Vigadóban

Pénteken a Vigadó nézőtere grande toilettebe öltözött. Ezen az estén a zene múzsája ugyan a Mammon isten fővédnöksége alatt szerepelt: Fritz Kreisler hegedült, az a művész, aki nemcsak édes hegedűtónusával vonzza a közönséget, hanem azokkal a mesébe illő fellépti díjakkal is, melyekkel Amerikában valamennyi kollégáját túlszárnyalja.

De akik Kreislerben a hegedűsök dollárkirályát ünneplik, ne felejtsék el, ez a «kincset érő» művészet, tulajdonképpen nagyon kispolgári, sőt népies származású. Bölcsője a bécsi kedély szerény kis otthonaiban ringott, valahol a «Heurige» világában, ahol Lanner és a Straussok édes szavú hegedűje melengette az osztrák szíveket.

Valóban, Kreislerben ennek a kedélyes bécsi középszerűségnek géniusza hódította meg a világot. Andalító érzelgősség, «fess» táncritmusok, kellemes formák és mindenekfelett édes, elbájolóan, szívdöglesztően édes hegedűhang. A Lanner és Strauss-hegedű varázsa, mely nélkül nincs igazi schrammli-zenész: itt hatványozott «koncertpódium» formában hódítja a közönséget. A mi Reményinkről azt mondták, hogy koncertjátékossá nőtt cigány. Nos, ez a Kreisler egy ragyogó koncertjátékossá nőtt «Schrammel-Musikant».

Azonban sikerének nem az a legfőbb titka, hogy ezzel a «Heurige» lélekkel, ezzel az osztrák népi hegedűsszellemmel a virtuozitás, a technika legmagasabb csúcsaira tudott emelkedni. Éppen ellenkezőleg: azt ünnepeljük benne, hogy a nagyvilági virtuóz köntösében is meg tudott őrizni valamit a «Ländler» világának üde, őszinte poéziséből. Mert ez a költészet, melynek egykor Schubert is hódolt, mely Lannerben, a Strauss Jánosokban, megtalálta könnyűvérű zsenijét, ez a szívbéli eredeti poézis százszor többet ér, mint az a virtuozitás, melyet az ifjú amerikai hegedűmatadorok az öreg Kreislertől ellesnek.  

Ha csodáljuk Kreisler játékának gyönyörű könnyed dallamosságát, behízelgő eleganciáját, a hegedű lelkéből lelkedzett érzéki varázsát, akkor ezt az osztrák poézist csodáljuk benne. Ez emelte a koncertteremben Kreislert a tömegek kedvencévé. És a nehéz dollárok és felhőkarcolók urai nem is sejtik, hogy Kreisler hangversenyein a felső-ausztriai kisvárosok «Musikantentumja» adóztatja meg őket.

Természetesen mondanunk sem kell, hogy ezzel a kedélyes, formásan érzelmes poézissel meg lehet ugyan hódítani a tömegeket, de nem lehet meghódítani egy Bach-szonátát. Kreisler, a virtuóz, persze fölényesen uralkodik Bach technikai problémáin, de Kreisler a nyájas poéta, legfeljebb jóakaratú mosolyra késztetheti a zeneértőt, ha olyan mélységesen lélekbemarkoló zeneköltemény tolmácsolására vállalkozik, amilyen a pénteki est Bach-száma, a g-moll szólószonáta. Kreislernek egyébként külön balszerencséje, hogy közönségünk ezt a remekművet két nappal előbb Huberman grandiózus interpretálásában hallhatta. A felhők fölé szárnyaló sas után ez a bájosan turbékoló kis galambocska! Hiába Bach zenei felhőkarcolóiba nem lehet a bécsi «Gemüt» kényelmes liftjén felemelkedni. Ide nagy, tragikusan nagy érzések kellenek.

Schumann hegedű-fantáziájának romantikája sem olyan egyszerű költői probléma, ahogy azt Kreisler képzeli. De már Paganini koncertjét bátran átmodernizálhatja a kreisleri lélek: mert a kreisleri virtuozitás itt a mellényzsebéből fizeti ki mindazt, amivel a bravúrjátékos Paganininek tartozik. És végül: mikor Kreisler saját kis szerzeményeit kezdi játszani, akkor megszűnik minden kritika, akkor felszabadul a művész lelkének egész természetes költészete és a közönség Kreisler lábainál hever.

Tóth Aladár”

PESTI NAPLÓ, 1937.II.13. (88. Évfolyam, 35. szám)

Kreisler plays Paganini

2180   Ardelao • előzmény2178 2020-01-31 21:15:52

 

„Film készül George Gershwin életéről

Az egyik amerikai filmgyár tervbe vette, hogy filmet készít a legnépszerűbb, tragikus ifjúságában elhunyt modern amerikai zeneköltő életéről. A filmgyár George Gershwinnek bátyjával, Ira Gershwinnel szerződött, hogy az állítsa össze testvére életének legérdekesebb mozzanatait, valamint válogassa ki alkotásaiból azokat a részleteket, amelyek szerinte művészetére a legjellegzetesebbek. Az újdonság címe a kiváló zeneszerző legismertebb alkotása után „Rapshody in Blue” címet fogja kapni.

AZ ÚJSÁG, 1941.V.15. (18/110)

*

Rhapsody in Blue

Az amerikai Warner filmgyár megfilmesítette a Rhapsody in Blue világhírű szerzőjének, a klasszikus jazz megteremtőjének, George Gershwinnek az életét. Ebben a valóban monumentális zenei filmben lepereg előttünk a nagy zeneköltő élete, az, east sidei kis nyomortanyától a hollywoodi luxusvilláig, ahol Gershwin rövid, de tüneményes és sikerekben gazdag földi pályafutása véget ért. Ami a két állomás között van, diadalma Broadway-revük, jazz szimfóniák és zenei fantáziák sorozata és egy eredményekben jelentős, de alapjában véve boldogtalan élet. A Warnerék, akik ilyen zenei biográfiákban úgy látszik specialisták, valóban nem kíméltek anyagi eszközöket, hogy nagy barátjuk emlékét méltó módon örökítsék meg..

Szemtanúi leszünk a Rhapsody in Blue születésének és diadalmas premierjének, amely egyúttal a klasszikus jazz születését is jelenti, és amely premiernek a hőse Gershwin mellett Paul Whiteman volt.

Érdekessége még a filmnek, hogy Gershwin iránti kegyeletből szerepet vállaltak benne a nagy komponista meghitt barátai, az említett Paul Whitemanon kívül Al Jolson, az első hangosfilm, „Singing Fool” felejthetetlen főszereplője, Jascha Heifetz, a világhírű hegedűművész és még sok elismert zenész, karmester és kritikus.*

Gershwin megszemélyesítője Robert Alda, aki nemcsak kiváló színész, de remek zongorista is, amellett megszólalásig hasonlít Gershwinre, da szerepelnek még a filmben Joan Leslie és az új hollywoodi filmcsillag, Alexis Smith. A filmet Gershwin testvére Ira Gershwin írta.”

— m

MAGYAR NEMZET, 1947.IV.6. (3. Évfolyam, 78. szám)

*Megjegyzés (A.)

Továbbá: Oscar Levant, George White, Hazel Scott, Anne Brown, stb.

A film remek! Méltó Gershwin emlékének!

2179   Búbánat 2020-01-31 08:23:16

Minő egybeesés: "A nap képe" és holnapi operaközvetítés a MET-ből

Bartók Rádió, 19:00 - kb. 23.00 George Gershwin: Porgy és Bess 

Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat

Háromfelvonásos opera

Szövegét - Edwin Du Bose Heyward és Dorothy Heyward színműve nyomán - Edwin Du Bose Heyward és Ira Gershwin írta

Vez.: David Robertson.

Km.: New York-i Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara (karig.: Donald Palumbo)

Rendező: James Robinson

Szereposztás:

Porgy - Eric Owens (bariton),
Bess - Angel Blue (szoprán),
Serena - Latonia Moore (szoprán),
Crown - Alfred Walker (basszbariton),
Clara - Golda Schultz (szoprán),
Maria - Denyce Graves (mezzoszoprán),
Jake - Donovan Singletary (bariton),
Sportin\\\' Life - Frederick Ballentine (tenor),
Mingo - Errin Duane Brooks (tenor),
Robbins és Rákárus - Chauncey Packer (tenor),
Peter - Jamez McCorkle (tenor),
Fraizer - Arthur Woodley (bariton),
Annie - Chanaé Curtis (mezzoszoprán),
Lily - Tichina Vaughn (szoprán),
Eperárus asszony - Aundi Marie Moore (mezzoszoprán),
Jim - Norman Garrett (bariton),
Temetkezési vállalkozó - Damien Geter (bariton),
Nelson - Jonathan Tuzo (tenor),
Scipio - Neo Randall (fiúszoprán),
Nyomozó - Grant Neale (próza),
Rendőr - Bobby Mittelstadt (próza),
Halottkém - Michael Lewis (próza)

2178   Ardelao 2020-01-31 07:56:47

"A jazzkirály

Látogatás Georg Gershwinnél, akinek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének, s aki 27 esztendős.

(New York, február)

Mindjárt a dolog velejénél kezdem, mert amióta Georg Gershwin első zongorahangversenyét adta, bizonyára megállapította a közönség (éppúgy, mint a legtöbb kritikus), hogy ő az útszéli dallamok igazi művésze, amint ezt «Svanee» és «Lady be Good» című szerzeményei igazolják.

Ezek után képzeljenek el egy barna, 27 év körüli, komor fiatalembert, aki a Pall-Mallbeli szobájában a nyitott ablaknál ül, felemeli ujjait és játszani kezd. Az alkonyat már csaknem teljesen leszállt, amikor zongorájához ült, és amikor befejezte játékát, már égtek az utcán a lámpák. Ez-alatt a rövid idő alatt azonban olyan különös zenei élményben volt részem, aminőben még soha. Egy kis kábulatra volt szükségem, hogy pontosan le tudjam írni ezt az élményt, mert amit akkor éreztem, az a mámorhoz volt hasonló. Csak rapszodikus szavakkal, csak élénk és kiabáló jelzőkkel lehet rekapitulálni azt a kusza és csalogató ritmust, amely betöltötte az egész sötétségbe boruló szobát

Vajon le tudom-e írni most ezt a ritmust! Természetesen ma már mindenki ismeri a rendes jazz-zene fogásait. A legtöbb jazz-zene olyan, mintha zenei csuklóst végezne a rezgések ügyes beosztásával. Mindenki ismeri ezeket a kis fogásokat. Ezek olyan régiek, akár csak Bach, vagy talán régebbiek.

Az első öt percben megállapítottam, hogy Gershwin sokkal messzebbre ment vissza hangversenyén. Igen komplikált matematikai leírásra volna szükség ahhoz, hogy pontosan meglehessen magyarázni, mit csinált, és ha valaki már meg is magyarázta, az emberek többsége, akik esetleg ugyan ezt tennék, azt hiszem, semmivel sem jutnának előbbre, mint azok, akik hivatkozással Einsteinre elfogadják a relativitás elméletét. Egy sereg élesen disszonáns dallamot játszott le bizonyos mágikus ellenpontozásban, mindezeket csillogó tömegben hullámoztatva, amely tömeg azonban egyszerre úgy rendbe jött, mint egy masírozó sereg. És mégis szép ez a zene. ...

Mindig szép. Ez volt a benyomásom, amikor ezt a zenét hallottam.

Ki nem állhatom azokat az embereket, akik zenét hallgatva, üresen vigyorognak, és a vízcsobogásra hivatkoznak, amikor egy Liszt kadenciát hallanak, akik akkor fedezték fel zenei hajlamaikat, amikor Chaminade egyik szentimentális valcerét hallgatták és akik számára Chopin Preludje csakugyan nem jelent mást, mint amikor az eső csapkodja a tetőt, vagy amikor Georges Sand érzeleg. A világ teli van ilyen emberekkel és én gyakran hízelegtem magamnak, hogy nem tartozom ezek közé. Ügy látszik, tévedtem.

Mert amikor erre a zenére figyeltem, úgy tűnt fel nekem, mintha egész Amerika gyönyörűen kivirágzott volna előttem, A dallamok úgy szálltak ki a zongorából az előbukkanó csillagokkal, mint a felhőkarcolók masszívságának szépségei. A basszus hangok úgy harsogtak szüntelenül egy őrült néger orgiájának vadságával, hogy szinte belekábultam. Voltak élénk és vidám részletek, voltak halk rejtelmes melódiái, amelyek úgy hatottak, mint valami erdő óriási titokzatossága. A hangok összeütköztek és harcoltak egymással, összekuszálódtak, azután ismét kitisztultak, összekapcsolódtak és azután egy végső rohanással végigszáguldottak a billentyűkön, mint a dübörgő csorda a vadnyugati prérin, hogy elakadt a lélegzetem.

*

Amikor befejeződött mindez és a csendet fokozatosan áthatolta az utcáról beszűrődő mindennapi élet zaja, éreztem, hogy itt az idő, amikor előállhatok és mondhatom azt, amit Schumann mondott, amikor Chopint először hallotta játszani: «Le a kalappal, uraim, ez az ember zseni.»

Itt azonban nem volt kalap, amit levehettünk volna. Ezért rámutattam a kotta egyik legkomplikáltabb oldalára és megkérdeztem tőle: hogyan csinálta ezt?
Nem tudom.
Kérem, játssza ezt le ismét, de egészen lassan.

Játszani kezdett. Három különböző ritmus harcolt egymással — kettő a magas hangokban, egy pedig a basszus hangok között. Nevetni kezdtem.

— Min nevet?
— Ezeken a fülsértő ritmusokon. Hogyan csinálja?

Megrázta a fejét és tovább Játszott.

— Belülről érzek valamit és azután kidolgozom — ez az egész.

— Érzelmei bizonyára nagyon vulkánikusak lehetnek, ha ilyen zenét szerez. .Mindig viharosak az érzelmei?

— Nem, az általános, jazz-zene mást kíván.

Mialatt beszélt jobb kezével állandóan nyomogatta a billentyűket. Kis ritmus töredékek születtek, tovahömpölyögtek és aztán meghaltak. Itt-ott kétszer, háromszor is lejátszott egy-egy zenei frázist, majd elnyomta egy disszonanciával. Azután ismét egy megragadó ritmus csendült fel.

— Mondhatom, — szóltam, hogy ez tetszik nekem.

— Nekem is.

Ismét játszott rögtönözve a «kővetkező» témát.

— Ez tulajdonképpen charleston zene és még sincs charleston ritmusa.

És ezzel kínozni kezdett egy szegény dallamot, ahogyan csak egy dallamot kínozni lehet. Ismét és ismét játszotta ezt, amíg csakúgy nem éreztem, hegy bárcsak sohase hallanám többé. Azután, amikor már úgy látszott, hogy befejezte, így szólt:

— Nos, ez egy bevezetés.

*

Mielőtt azonban cikkemet befejezném, meg kell még mondanom, amit már az elején kellett volna megírnom, hogy Gershwinnek több jövedelme van, mint az Egyesült Államok elnökének.

— Néhány esztendővel ezelőtt kezdtem meg pályafutásomat — szólt Gerswin — egy kis Broadway-i lokálban. Minden este 9 órakor ott ültem a zongoránál és játszottam népszerű dalokat mindazoknak, akik bejöttek. Többnyire négerek jártak oda és kértek, hogy játsszam az «Isten, küldj vissza» című dalt. Kóristalányok lihegtek a hátam mögött. A vendégek közül sokan kellemetlenül viselkedtek, de voltak köztük kedvesek is. Ezek között volt Fred Astair.

    Egyszer Fred Astair egy kis operettet írt saját színháza számára és többször megkért, hogy hallgassam meg néhány új dalát. Emlékszem, hogy egyszer azt mondtam neki:

     Nem volna furcsa, ha egyszer én is írnék egy operettet az én színpadom számára és ti játszanátok a főszerepet benne? Nevettünk ezen. De azután mégis valóra váltottam tervemet. Írtam egy operettet. Ennyi volt az egész."

PESTI NAPLÓ, 1928.II.19. (79/41)

2177   Ardelao 2020-01-22 16:24:53

 

[…] Csöndesen álmodó Duna-parti palota a budai Margit-rakparton, benne muzeális értékeket őrző, tágas, nagy szobák: ez az otthona élő nagy büszkeségünknek, Hubay Jenőnek, a magyar zenekultúra világhíres úttörőjének. Kívülről előkelő, mint egy – grandkanali - csipkepalota, homlokzatán Brügge régi házainak mesélő némasága, belülről pazar gazdagságú, csudálatosan szép művészi élet lüktetése. Dalok születnek itt, művészet fakad, ifjú titánok nevekednek fel a mester nevelésében s indulnak világgá. ...

Innen indult útnak Vecsey Ferencz, Geyer Stefi, Szigeti József, Gyárfás Ibolyka, Telmányi Emil s a tüneményes tehetségű Pártos István, de külföldi hírességek is, így többek között az amerikai Sol Cohen és Brown Eddy, az orosz születésű Kogan és több neves művész. Szerte-széjjel a nagyvilág minden irányából zarándokolnak ide a művészi kiképzés áhítói, akiknek ez időszerinti élő nagy mestere a magyar Hubay Jenő. A művészet vándorainak tarisznyáiba a hírneves mester nemcsak a virtuozitás művészetét adja útravalóul, hanem a lelkét is, a gazdag, mélységekben pompázó érzéseket, a melyek ott zajlanak valamennyi Hubay növendék előadó művészetében. ...[…] (Hubay Jenő otthonában [részlet] - Vasárnapi Újság 1917) 

A fénykép az utolsó művészképző osztályról készült a Fő utcai zeneteremben 1936-37 telén. A fényképen láthatók (balról jobbra): Bruckbauer Ferenc, Bardócz Margit, Fejér Sándor, Hubay Jenő, Fenyves Lóránd, Zathureczky Ede, Lengyel Gabriella, Virovai Róbert.

A zongoránál Farnadi Edith, hegedül Wanda Luzzato. (Zenemű Kiadó Bp. 1976.)

2176   Ardelao 2020-01-20 20:51:10

Portré

Balassa Sándor

A Tribune Internationale des Compositeurs 1971-es párizsi seregszemléjén Legenda című művével III. helyezést ért el. A külföldi sikert hazai elismerés is követte, az idén Erkel-díjat kapott. Balassa Sándor nevével 1971 előtt ritkán találkoztunk a hangversenyműsorokon, holott már 1965-ben megszerezte zeneszerzői diplomáját.

Mit jelent számára az elmúlt néhány év? A belső érlelődés miatti tudatos visszavonulást vagy inkább kényszerpihenőt — esetleg még talán most is ott tartunk, hogy senki sem próféta a saját hazájában?

— A hasonlat ez esetben nem szerencsés, sőt félrevezető, mert semmi esetre sem tartom magam prófétának. Egy kezdő komponista számára a visszavonulásnak nincs értelme, ugyanis még nincs honnan visszavonulnia. Nem hiszem, hogy 1965 óta megváltoztam volna. Minden embernek van egy eredendően sajátos töltése, s azt kell kibontakoztatnia, amivel rendelkezik. Különböző kaliberű ágyúk vannak, amelyek természetesen csak a méretüknek megfelelő löveggel használhatók. Így van ez az ember tehetségével is: eredményesen mindenki csak saját keretein belül működhet. Ez a tevékenység teljesen leköt, műveimnek nem voltam és nem is leszek propagandistája, reklámfőnöke. Minden műnek megvan a saját életútja, s ezen az úton már a zeneszerző nem kísérheti — saját lábán kell megállnia. Ezért tartom fontosnak a zene pontos lejegyzését, hogy később „szülői" segédlet nélkül is bárki, bárhol megszólaltathassa.

— Korunk zenei termésében az eligazodás nemcsak a zenekedvelőknek, hanem a hivatásos muzsikusok számára is nagy probléma, ugyanakkor a zene elvesztette azt a társadalmi presztízsét, amivel, évszázadokkal ezelőtt rendelkezett. Miben látja e kettős jelenség okát?

— A jelenlegi zűrzavar létezik, de megfelelő távolságból nézve biztosan kitisztul majd. Próbáljuk vizsgálni például a szerteágazó okozatok egyik kézenfekvő szálát. Sok esetben zenén kívüli rendszerekkel akarják igazolni a zene létezését. Különböző matematikai, fizikai, pszichológiai stb. összefüggésekkel szervezik meg a zene anyagát, mintha elvesztették volna hitüket a zenei szerveződés lehetőségeiben.
     A tudományos megközelítés a dolgokat önmagukban vizsgálja az én kizárásával, ez zavaróan befolyásolhatná a pontos eredményt. A művészi megközelítésből nem hagyható ki a szubjektum, sőt minden más összefüggés is csak erre vonatkoztatható. Az anyag itt közvetítő közeg, mely embertől emberig viszi az üzenetet. Ennek az üzenetvivő anyagnak a művészi elrendezését tanuljuk meg, mint szakmai szférát, ez a mesterség. A többi nem tanítható, az ember a saját énjének rejtelmeiből hozza felszínre, érzésem szerint ez a lényegesebb szféra.
     Nem akarom szétválasztani ezt a két tényezőt — egy mű szintjén ez nem is lehetséges, de bármely oldal túlzása olyan torzulást okozhat, mely megrendítheti a művészet alapjait. Erre ma nagyon sok példát találhatunk. A mérték és egyensúly utáni vágyam ösztönöz, idézném a költőt: „Jót s jól, ebben áll a nagy titok."
      Az üzenetről csak annyit — a kiválasztott írástudók nem dobhatják vissza az embereknek a betűket, mondván: rakjátok össze magatok, mert én nem tudom. Ezzel saját létezésüket számolnák fel. A fogalmazást meg kell kísérelniük még akkor is. ha ez lehetetlennek tűnik.     

      A  kérdés második részére válaszolva, hogy ti. a zene elvesztette azt a társadalmi presztízsét, amivel hajdan rendelkezett — azt mondhatom, ez sajnálatos, de egyáltalán nem meglepő, összehurkolva az előbbi témakörrel: a középkorban a tudomány volt a teológia szolgálólánya, korunkban úgy látszik, a művészet válik a tudomány szolgálólányává. A zeneszerzőnek, gondolom, meg kell próbálnia visszaszerezni az elveszett presztízst, — hogy lehet-e? Kérdéses, de mindenképp meg kell próbálnia.

      A zene fáján vannak új hajtások, de az alapprobléma ma is az, ami hétszáz évvel ezelőtt volt. A műnek, a mű megszólaltatójának és a közönségnek kell zárnia azt a hárompólusos áramkört, amelyben a varázslat létrejöhet.— Hogyan látja a különböző iskolák, irányzatok fejlődését s ezek között hová helyezné saját munkásságát?
     Az ágakon megjelenő friss hajtások nem fejlődhetnek a fa törzse nélkül, a törzs viszont a hajtásokon keresztül lélegzik, a gregoriántól ível Bachon, Mozarton át a jövő felé. Ez a fa mindeddig megújult, különböző népek zenéjéből, csodálatos géniuszok által, de a pálya tovább ívelhet, nyitva a tér.
      Irányzatokhoz nem szívesen kötődnék, mert elveszíthetném látásmódom szabadságát. Egy irányzat vagy iskola látszólag biztonságot, védettséget adhat, de idegenszerű korlátokat is. Az így keletkezett darabokon a szerző — amikor már kikerült a csoport hatása alól — utólag nem segíthet.
      De amit legkevésbé látok gyümölcsözőnek: egy még újabb irányzatért otthagyni a nemrég felvett régebbit, így a szerzőnek egyrészt nincs alkalma belenőni, mélyen megragadni a stílust, megtalálni a saját összefüggésrendjét az anyagon belül, másrészt a látszólag friss irányzat ha máshonnan került ide, pillanatnyilag talán újnak hat, de Föld-méretekben gondolkodva csak „felmelegítés", máshol unott holmi — más szóval: ha a darab legfőbb ereje csak újdonságában van és nem az összefüggések gazdagságában, úgy mulandó jelenség csupán. Ezeket a gondolatokat azért vetem fel így, mert munkámban felmerülnek, nap-mint nap viaskodom velük — a létezésemért.

— Legtöbbször önmagunk sem vesszük észre, hogy elveink az idő múlásával mennyire átalakulnak. Szeretném megkérdezni: a Főiskoláról kikerült Balassa Sándor felfogása mennyiben tér el mai elképzeléseitől?

— Sokat tanultam előadott darabjaim visszahallgatásából. Ilyenkor az elképzelés és a megvalósulás ütközik meg, a zeneszerző számára ez valóságos szürete a tapasztalatoknak.
      A Főiskolán Szervánszky Endre professzor tanítványa voltam, azt megelőzően autodidakta módon foglalkoztam komponálással. Szervánszky tanár úrtól a kötelező klasszikus anyagú tanulmányokon kívül (melyek rendkívül fontosnak bizonyultak, és ezt figyelmébe is ajánlom minden főiskolás kollégámnak) magasrendű etikai útravalót kaptunk. Ez az utóbbi az évek múlásával egyre drágább kincsemmé válik: iránytű, mely mindig az igazabb út felé ösztökél akkor is, ha az látszik a nehezebbnek. Ennek a szemléletnek fundamentuma az, hogy mindennél fontosabb az emberség, mert az igazi művészet is csak erre az alapra épülhet. Tanárom erősített meg abban a felfogásomban is, hogy csak a lényegi kapcsolatok a fontosak, minden más ezekre függeszkedik csupán. A nehéz kor, melyben élünk, a civilizáció kőkorszak-ártalmai eltompítanak, felőrölnek bennünk valami alapvetőt.
      Ennek az alapvetően emberi tartásnak a megőrzésében látom a kiút megtalálásának egyik lehetőségét. A bajok orvoslása túlesik az egyén hatáskörén, mégis szeretnék a saját portámon rendet tartani, mert ezt megtehetem, s ezért a rendért vállalnom is kell a felelősséget."

Ifj. Fasang Árpád

MUZSIKA, 1972.VII.1. (7. szám)

-------

2019 májusában a „GRAND PIANO” lemezcég 2 CD lemezen (GRAND PIANO GP 803, 804) válogatást jelentetett meg Balassa Sándor zongoraműveiből. A felvételeken Kassai István zongoraművész játszik. Kiválóan és élvezetesen adja elő a jobbnál jobb zongoradarabokat. Balassa Sándor a hazai kortárs muzsika jeles képviselője.  

5 Testvér, Op. 5: No. 3, Sostenuto, pesante

Legenda - vegyeskarra

Balassa Sándor - Hunok völgye, Op. 69

2175   IVA 2020-01-12 06:30:42

Először csak a sima vonalú kanapét tanulmányoztam, amely egy barokk (vagy neo-barokk) vázra épült – mígnem megláttam Melis György bal kezét. Jól látom, amit látok az ujjai közt?

2174   joska141 • előzmény2173 2020-01-10 12:54:45

Ha jól emlékszem az említett Tosca előadáson kijött a függöny elé és az előadást az akkoriban elhunyt Carelli Gábor emlékének ajánlotta.

2173   Búbánat 2020-01-10 12:08:21

Sherrill Milnes 85 éves!

2005-ben írtam a fórumra az alábbi sorokat. (most utólag javítottam  a szövegben  egy-két szereposztásbeli nevet, amire anno rosszul emlékeztem vissza.)

„Szinte hihetetlen. Sherrill Milnes már 70 éves! A mai napon ünnepli születésének ezt a kerek évfordulóját.
Az egyik legkedvesebb baritonistámat szerencsére itthon is láthattuk jó párszor. Egészen pontosan négy ízben szerepelt Budapesten, s mindegyik alkalommal ott lehettem a forró sikerű estéken.

A kilencvenes évek elején egy koncertszerű Aidát élvezhettem vele a BKK-ban. Ondrej Lenard vezényelt. Közreműködiött a Magyarv Állami Operaház Énekkara, Zenekara, Balettkara. Jelena Obrazcova (Amneris),  Alessandra Marc (Aida),  (Amneris), Sherrill Milnes (Amonasro),  Kaludi Kaludov (Radames), Kurt Rydl (Ramfis), Ulbrich Andrea (Főpapnő), Hercz Péter (Fáraó), Kiss B. Atilla (Hírnök) - 1993. február 21. Budapest Kongresszusi Központ.

1994. december 6-án az újjávarázsolt Vígszínházban volt egy Opera Gála, amelyen közreműködött Milnes mellett Nicolai Gjaurov, Jelena Obrazcova, Marton Éva és Peter Dvorsky, az MRT Szimfonikus Zenekarát Oberfrank Géza vezényelte. A gála rendezője Kerényi Imre volt. Milnes énekelt Credót az Otellóból, Gérard monológját az André Chéniér-ből, a gála egyik legnagyobb sikerét aratta az Alvaro és Carlos kettősében A végzet hatalmából, a kitűnő Dvorsky oldalán. És volt még egy Marton Évával közös duettjük a Trubadúrból (Leonóra és Luna kettőse a IV. felvonásból).

A harmadik és negyedik találkozásra már nem kell olyan túl messzire visszanyúlnom az időben. Pár éve, már jóval túl a hatvanon énekelte nálunk Scarpiát (érdekes az analóg Ruggiero Raimondi és Renato Bruson is a hatvanas éveiben állt be nálunk egy repertoáron lévő darabba), majd néhány nap különbséggel Jagót.

Ezek a vele kapcsolatos élményeim. És még arra emlékszem, hogy a BKK-ban az Aida szünetében nem vonult vissza az öltözőjébe, hanem frakkban sétálgatott az előcsarnokban, s a közönség körében autogramot osztogatott rajongóinak. Rendkívül közvetlen, jó humorú egyéniségként mutatkozott civilként meg, ezt később az Otelló után magam még egyszer tapasztalhattam, amikor az előadás után sokadmagammal várakoztunk rá, és akkor még általa dedikált fényképeket is kaphattunk tőle.”

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:IGs7l9kNBrMJ:tumblr.com/Zc2jix4-ecvQ+&cd=19&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Soprano Beverly Sills as Thais and Baritone Sherrill Milnes as Athanael in Massenet’s ‘Thais.’ Metropolitan Opera, 1978.

https://www.youtube.com/watch?v=VJGDydA9t40

Beverly Sills & Sherrill Milnes sing "Finale" from Thais by Jules Massenet New Philharmonia Orchestra Lorin Maazel, conductor - 1976

https://www.discogs.com/Jules-Massenet-Beverly-Sills-Sherrill-Milnes-Nicolai-Gedda-John-Alldis-Choir-New-Philharmonia-Orches/release/9019753

Beverly Sills & Sherrill Milnes Up In Central Park , N.Y.  USA, 1978

2172   Ardelao 2020-01-08 07:56:11

 

Hans Guido von Bülow éppoly híres volt gorombaságáról, mint zenei tehetségéről. Egy társaságban bemutatták Dumden lordnak, az angol főúr szerette a tréfát, de el is értette. Bülow azonban még a művészeknél megszokott hiúság mértékén is túltett és különösen fájt neki, ha egy-egy kudarcát említették.

A lord egészen elfogulatlanul kérdi:
— Bocsánat, mester, mikor játszott utoljára Angliában?
— Két éve, — felelte Bülow és arca elsötétedett visszagondolva arra a lesújtó kritikára, melyben az akkori szereplését az angol lapok részesítették.

— És hol játszott, doktor úr?
— Joachimmal együtt a Kristálypalotában.
— Igen, igen, emlékszem, olvastam róla. Mit is játszott, hogy úgy lerántották?

Ez már Bülownak is sok volt és gorombán így válaszolt:
— Mit? Az „Oh du lieber Augustin”-t, tudja? Ráadásul Joachim meg én elfütyültük a „God save the Queen”-t. Talán azt is szeretné tudni, mit ettünk? Plum-puddingot.

Ezzel fölállt és otthagyta a lordot. A társaságban kínos zavar keletkezett, csakhamar azonban visszatért a goromba mester és nyugodtan odalépett angol barátjához.

— Haragudtam önre az imént, — mondta, — de nem volt rá okom. Tudakozódtam ön felől.
— No, és jót hallott?
— Sajnálatomra nekem nem jó, amit hallottam. Ha egy Bülow egy Dumdennel muzsikáról beszél, akkor az egyik bizonyosan ökör. Ez az ökör a jelen esetben én vagyok, mylord.

*

Hans Guido von Bülow mondta:
— A jó karmester abban különbözik a rossztól, hogy az egyiknél a partitúra van a dirigens fejében, míg a másiknál a fej van a partitúrában.

AZ ÚJSÁG, 1936.IV.22. (Anekdota Lexikon)

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1829 • Louis Moreau Gottschalk, zeneszerző († 1869)
1901 • Székely Mihály, énekes († 1963)
elhunyt:
1990 • Luigi Nono, zeneszerző (sz. 1924)
1991 • Rudolf Serkin, zongorista (sz. 1903)