Nem csak a diktatúra, a vele szemben álló művészet eszköztárai is kimeríthetetlenek. Erre két korábbi autokratikus korszak két emlékezetes, s a cenzúra által megfoghatatlanul áthallásos színházi előadása is példa.
A Nero valóban időszerű, mint ahogy időszerű lett volna száz vagy kétszáz év előtt is, mert a nagy általános emberi témák mindig érdeklődésre számíthatnak” – beszélt mellé a premier előtti rövid nyilatkozatában Pünkösti Andor rendező, a Madách Színház igazgatója 1942 januárjában.
A háromfelvonásos színművet a mára jószerével feledett Felkai Ferenc írta,
...
A bemutató számos visszaemlékezés szerint fergeteges sikert aratott. A darabot minden este telt házzal játszották, s több mint százszor adták elő.
...
Az egész sajtót éppen azokban a napokban utasította a miniszterelnökség alá tartozó „cenzúrahivatal”, hogy kellő tisztelettel, mint a hazájának és vezérének élő puritán politikust méltassák a Budapestre látogató német birodalmi külügyminisztert, Joachim von Ribbentropot. Így aztán a bemutató után született rövidebb-hosszabb írások legalább olyan áthallásosak voltak, mint maga az előadás.
...
..a Greguss Zoltán alakította címszereplőt tógába bújtatott Hitlerként nevette ki estéről estére. A Felkai megalapozta színháztörténeti legendárium szerint a sikerszériát még az sem törte derékba, hogy a századik előadás után a teátrumok felügyeletével megbízott rendőrfőkapitány magához rendelte az igazgató-rendezőt, és arra szólította fel, hogy vegye le a repertoárról a darabot, merthogy „a közönség nyíltan beszél arról, hogy a Nero tulajdonképpen Hitler”. Mire Pünkösti azzal riposztozott volna, hogy a főkapitány csukassa le azt, aki ilyet terjeszt, hiszen a színmű szerzője „egy skizofréniás, perverz szadistáról írt drámát és nem egy ma élő politikusról. Aki összehasonlítja, magára vessen!”
...
... a német megszállást követően a kollaboráns Sztójay-kormányzat azonnal visszavonta a „nemzetellenes” Pünköstiék magánszínházi engedélyét. S ha hihetünk a visszaemlékezéseknek, az 1944 júliusában öngyilkosságba menekülő direktor a leghatásosabb rendezésére utalva azzal búcsúzott barátaitól, hogy Senecát egykoron Nero, őt most Hitler küldi a halálba.
De úgy tűnik, hogy a színháztörténelem is tudja magát valamiképp ismételni. 1955 őszén a Nemzeti Színház felújította a nyolc évvel korábban már színpadra állított III. Richárdot. ...A karzat szűnni nem akaró tapsát – a plasztikus tollú költő, Gergely Ágnes önéletírásának találó szavaival: „elszörnyedt ovációját” – számos visszaemlékezés örökítette meg. A címszereplő bőrében otthonosan mozgó Major Tamás, a teátrum teljhatalmú direktora ugyan még évtizedekkel később is azt állította, hogy „nem akartunk aktualizálni”, ám a színpadiasan dramatizáló kijelentést nem lehet komolyan venni."
Tavaly a szédületes koreai Élősködők minden jelentős fesztiváldíjat elvitt, a Minari idén már megkapta a Golden Globe-ot és 6 jelentős Oscarra is jelölték. Hivatalosan amerikai, valójában Amerikában játszódó koreai film, az író- rendező egyfajta önéletrajza. Mindenfajta összehasonlításuk értelmetlen. A híres Álom luxuskivitelben címét kiforgatva a Minari keserű amerikai álom koreai kivitelben, a 80-as évekből. Papa, mama, kislány és szívbeteg kisfiú (ő az író-rendező, Lee Isaac Chung) a kies Kaliforniából a kietlen-világvége Arkansasba költöznek, hogy lélekölő naposcsibe-szortírozás helyett saját vállalkozásba fogjanak. Földművesek lesznek saját erejükből a semmi közepén, vérverejtékkel, lakókocsi-élettel, közben folytatják a csibézést. Mindez az apa tántoríthatatlan elhatározásából, ami kezdettől fogva családi konfliktus forrása. Ötödik kerékként pottyan közéjük a nagymama és tragik(omik)usan felforgat mindent, ami még nem fordult fel előtte-nélküle. Szuperlatívuszok mellőzésével: mélységesen humánus, szívszorító, de nem giccses alkotás. Megfogott. Remélem, a jövő heti Oscar-díjosztón is hallunk róla.
(A képen a minari, egy délkelet-ázsiai torma-petrezselyemszerű fűszernövény.)
"– Az elmúlt két év munkája arról szólt, hogy ne dőljön el a katedrális épülete
– tudósított Melissa Bell, a CNN amerikai hírcsatorna riportere a párizsi Notre-Dame épületéből, amelyet belülről végig az újjáépítéshez szükséges állványzat takar, akár egy óriási pókháló.
A 2019. április 15-én leégett gótikus székesegyházon még csak most kezdődnek az igazi munkálatok.
Az eddigi két évet a templom stabilitásának helyreállításával és az elmeszesedett állványzatdarabok eltávolításával töltötték a mesteremberek. A Notre-Dame épülete ugyanis már a katasztrófa előtt néhány nappal felújítás alatt állt, így a tűzvész során megolvadt az akkori állványzat. Az újjáépítési munkálatok vezetésével megbízott egykori tábornok, Jean-Louis Georgelin elmondta, hogy még idén megkezdik az égő fáklyaként lezuhant huszártorony, valamint az általa beszakított boltíves mennyezet helyreállítását.
– Úton vagyunk afelé, hogy 2024-re ismét betölthesse az imádság a székesegyházat, de rengeteg a munka
– közölte Georgelin.
Mivel a helyreállításhoz vezető út hosszú és fáradságos, közel sem biztos, hogy a párizsi Miasszonyunk-székesegyház a régi fényében tündököl majd öt évvel a tűzvész után, mint ahogyan azt Emmanuel Macron ígérte.
A francia elnök már a katasztrófa után közvetlenül bejelentette, hogy az újjáépítési munkálatok befejezésére 2024 áprilisát tűzte ki. A szűkös határidővel az a célja, hogy ismét látogatható legyen a katedrális abban az évben, amikor Párizs ad otthont a nyári olimpiai játékoknak."
Egyfelől. "SZFE: együttműködést akar a kancellár: A Magyar Nemzet értesülése szerint levelet készül írni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja annak az öt külföldi egyetemnek, amelyek elvben készek átvenni az SZFE lázadó évfolyamait. Úgy tudjuk, a dokumentumban Szarka Gábor hangsúlyozza: hazug, pártpolitikai célú támadások érték az egyetem legitim, új vezetését...a hallgatók átvételére csak akkor van mód, ha ezek a képzések a magyar állam által akkreditáltak, működésük, kurzusaik és kiadott diplomáik a nemzetközi felsőoktatási együttműködésben elfogadottak." Teljes cikk itt.
Másfelől. "Kizárta a tagjai közül az SZFE-t az európai színházi iskolák szövetsége.
Az Európa: Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetségének (E: UTSA) bizottsága 2021 márciusában úgy határozott, hogy kizárja az európai hálózatából a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) – tudta meg az ATV Híradó. A szervezet indoklása szerint az SZFE tagságának megszűnése az egyetem vezető testületének 2020. szeptember 1-je óta bekövetkezett jelentős változásával függ össze. Az egyetem tulajdonjoga egy állami egyetemtől egy magán alapítványhoz került, amelynek felügyeleti szerve volt a testület. Így a jelenlegi SZFE nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, mint ami akkor volt, amikor felvételt nyert az E: UTSA tagsági körébe." Forrás: itt.
Velkovics Vilmos, az SZFE nemreg kinevezett tanára a legkorszerűbb módszerekkel, online üzemmódban, a közösségimédiában végzi egyetemi társművészeti tevékenységét, eleget téve az Intézményben bizonyos körök részéről régóta hiányolt kormánypárti-lakáj semleges-politikamentes szemléletmód elvárásnak.
„A színházról, a jövő színészeiről beszélgettünk Rátóti Zoltánnal”
Hogyan vélekedik a ma színházának feladatairól és a jövő ifjú színészeiről Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház színésze, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, aki szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész osztályának tanára lesz? A Jászai Mari-díjas színművésszel, érdemes és kiváló művésszel a Rómeó és Júlia próbáinak szünetében beszélgettünk.
Szeptembertől tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színészi osztályában. Mi az álma a jövő ifjú színészgenerációjáról?
– Szarvas Józseffel közösen indítunk osztályt, az ő segítője leszek. Mindketten ugyanazoktól a tanároktól tanultunk, Kapás Dezsőtől és Horvai Istvántól, az ő pedagógiájukat képviseljük a színésznevelésben. Úgy gondolom, először a kölcsönös bizalmat kell kialakítani, személyes odafigyeléssel. Minél inkább meg kell erősíteni az ifjú színészt, hogy bátran kinyíljon, és megmutassa az adottságait, amelyeket már a felvételin láttunk, éreztünk, megsejtettünk benne. A személyes odafigyelés segít, hogy rávezessük a hallgatót arra, mi az, amit tud. A szigor viszont elengedhetetlen. Nem a büntető, keménykedő szigorra gondolok, hanem a konzekvens és rendszeres munka megkövetelésére, ami ellen, tudom, mi is lázadtunk diákkorunkban. De jövője csak annak van, ha megtanítjuk a diákokat, hogy dolgozni akkor is érdemes, ha a munkának azonnal vagy rövid távon nincs elismerése. A főiskolás éveimre visszagondolva emlékszem, milyen nagy volt bennem a várakozás, milyen izgatott voltam, hogy mit fogunk itt kapni, mi fog itt történik velünk. Ez a várakozás ma is ott él a fiatalokban, ezt kell beteljesíteni, ennek kell megfelelni.
Felkészíthető-e a hallgató a művészlét megpróbáltatásaira, amilyen például a színpadfüggőséget kialakító flow és az azt követő hullámvölgy?
– Nem tudom, hogy erre föl lehet-e készíteni valakit. Elmondhatjuk, hogy ez így lesz, számítani kell rá, de mindenki a saját bőrén fogja megtapasztalni és a saját habitusa szerint fogja ezt megélni. Próbáltam felidézni, milyen feladataink voltak főiskolásként, hogyan nevelt minket a két mester. Rá kellett jönnöm, hogy ők sem tanítottak meg minket arra, hogyan lehet átvészelni egy-egy nehéz időszakot. Egyvalamit hangsúlyoztak, és ez alapvető mondat volt: „Tanuljanak meg egyedül dolgozni, mert sokszor magukra lesznek hagyva.” Igazuk volt. Amikor először mondták ezt, még nem értettem, csak később eszméltem rá, milyen mély tartalma van ennek a mondatnak. Bár a darabban együtt játszunk, a szereppel és néha sok minden mással is magamnak kell megküzdenem. Egy ideális társulatban nincs nagy versengés, pontosabban egészséges versengés van, ahogyan minden színészi közegben. De a színész nem mindig kapja meg a megfelelő segítséget, és az éles helyzetekben a küzdelmet neki magának kell megvívnia.
78 évesen és bő 30 évvel a rendszerváltozás után -jobb későn, mint soha- újabb jeles művésznek, András Ferenc filmrendezőnek is eszébe jutott, "hogyan és miért büntette meg, éveken át, a kommunista hatalom, mit gondol arról, amikor idén támadni kezdték, mert elvállalta az új (sic!-ED) Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának a vezetését, hogyan változtak meg ezek után emberi kapcsolatai, és persze terveiről is beszél." Memóriafrissítésre jó gyógymód az SZFE szétverése átszervezése. Már ezért megérte. Teljes cikk itt.
Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása. Az épületrész és a legendás terem újjászületése a Nemzeti Hauszmann Program keretében valósul meg.
Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett terem a Budavári Palota ékszerdoboza, és a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert reprezentatív terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Zsolnay Vilmos, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra.
A Budavári Palota régóta esedékes rekonstrukcióját egy évvel ezelőtt, az épületegyüttes déli összekötő szárnyának helyreállításával, és a benne található Szent István-terem újjáépítésével kezdte el a Program megvalósításáért felelős Várkapitányság. Mára az eredeti térszerkezet elkészült, most a terem belsejének korhű kialakítása következik. A különleges helyszínt a nagyközönség 2021. augusztus 20-ától újra eredeti szépségében csodálhatja meg.
A fejlesztésben részt vevő hazai mesterek évek óta gőzerővel dolgoznak a berendezés kialakításán: újra elkészültek a falakat díszítő Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, a terem központi helyét elfoglaló kandalló és a tetejére kerülő Szent István-mellszobor, az intarziás parketta, a fém- és ötvösmunkák, a terveknek megfelelően készülnek az egyedi bútorok és függönyök, és a terem falát burkoló díszes diófa fal. A helyreállítás iparművészeti jelentőségét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma kiválósága, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik az eredetivel megegyező rekonstrukción.
A belső tér legmeghatározóbb elemét, a több mint 2 méter széles és 4,5 méter magas Zsolnay-kandallót márciusban kezdik el összeállítani a helyszínen, majd a következő hónapokban a szakemberek fokozatosan alakítják ki az eredeti megjelenést a padlótól a mennyezetig. Az új kulturális és turisztikai látványossághoz kapcsolódóan kiállítás is bővíti majd a Budavári Palota élménykínálatát, és lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók hosszabb időt töltsenek el az épületben.
A Nemzeti Hauszmann Program megvalósítása során az értékteremtés mellett az értékmentés is kiemelt feladat. A déli összekötő szárny munkálatai alatt már többször találtak értékes tárgyi leleteket, korabeli épületrészleteket. Ezek könnyebbé teszik a múlt felidézését, az eredeti állapotok még pontosabb visszaállítását. Az épületrészben 2019 végén indult falkutatás, amely során a többi között értékes Anjou-kori töredékek, Hauszmann-kori oszlopok és faldíszítések kerültek elő. A tárgyi emlékeket a Várkapitányság szakemberei biztonságba helyezték. A leletek közül több az építkezés befejezése után, eredeti helyén újra látható lesz.
A Budavári Palota déli összekötő szárnyának történeti helyreállítását és a Szent István-terem műemléki rekonstrukcióját követően folytatódik a palotaegyüttes teljes külső és belső felújítása.
A fejlesztésekkel kapcsolatos legfrissebb hírek megtalálhatók a Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldalán: facebook.com/nemzetihauszmannprogram
"Ügyes": "Ez a bejegyzésem semmiféle állásfoglalást nem képvisel..." és "..nem jelenti azt, hogy a konfliktus bármelyik szereplője ellen vagy mellett szeretnék véleményt megfogalmazni", szól a felütés... a beírás pedig kb. 100%-ban 99%-ban a FREESZFE ekézéséről szól. Szabad, csak nem értem, miért kell a semlegesség hangoztatása mellett nagyon is egy oldalról szemlélni és kommentálni a történéseket. Az orvosképzést nem hasonlítanám össze a színészképzéssel. Műteni, boncolni pl. elég komplikált (lenne) az online térben, színielőadást tartani könnyebb. Remélem, érthető. Megnyugtatásul: az online oktatás sehol nem fog az idők végezetéig tartani: se a FREESZFE-n se a Semmelweis Egyetemen se máshol. Erre utal a lenti közlemény egyik mondata is, ide másolom, ne kelljen keresni: "A korlátozások feloldásakor az ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekbe, valamint magánlakásokba térünk vissza – a bázist jelentő épületet továbbra is keressük."
Elég sokat hallani mostanában innen-onnan arról, hogy napjainkban a civilizáció felbomlása zajlik, de ez már végképp az. Ez a bejegyzésem semmiféle állásfoglalást nem képvisel az SZFE körüli harcokkal kapcsolatban, és nem jelenti azt, hogy a konfliktus bármelyik szereplője ellen vagy mellett szeretnék véleményt megfogalmazni. Nem szeretném bántani az SZFE-t elhagyó hallgatókat sem, mert objektív értékelés szerint is nehéz élethelyzetbe kerültek, és ennek megállapításakor szintén teljes mértékben mellőzöm annak a vizsgálatát is, hogy ez kinek a felelőssége. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy ebben a konstrukcióban olyanokat juttatnak felsőoktatási oklevélhez, akik lényegében nem vesznek részt felsőoktatási képzésben, még ha hallgatói jogviszonyba kerülnek is egy egyetemmel. Igen, valóban „formálisan” veszi át őket egy másik egyetem. Már amennyiben tényleg jól olvasom, hogy a Magyarországon működő Freeszfe Egyesület magyarországi képzési tevékenysége alapján külföldi felsőoktatási intézmények oklevelet állítanak ki. Tudom, hogy a kreditrendszer, a távoktatás, a nem formális és informális tanulás eredményei felsőoktatási befogadhatóságának, a gazdasághoz közelebb eső képzési területeken a felhasználói és munkaadói szféra bevonásának stb. fogalmai, vagy akár még a járvány alatt bevezetett rendhagyó oktatási megoldások is sok mindenre lehetőséget adnak, de erre azért szerintem nem. Egy ilyen konstrukció felveti a kérdést, hogy mégis mire való az egyetem mint olyan, ha a tevékenysége ennyire behelyettesíthető egy egyesület munkájával - vagy esetleg bármivel. Lehet, hogy az SZFE körüli vita eddig a felsőoktatás autonómiája körül forgott, de én úgy látom, hogy rövid idő alatt sikerült szintet lépni, és amiről most szó van, és amiről beszélni kell, az a felsőoktatás lényegének a sérelme. Ebben az értelemben ez a mostani fejlemény túlmutat az aktuálpolitikai jelentőségén, és felveti a kérdést, hogy a felsőoktatási autonómia mit is véd valójában, és kell-e bármilyen autonómiával védeni egy olyan intézményrendszert, amely a jog és a hagyomány által körülbástyázott, közmegbecsülésnek örvendő, minőségében számos intézkedés által védett és hitelesített tevékenységét ilyen módon tartja kiszervezhetőnek. Sokkal hangsúlyosabban vetődik fel a kérdés, ha felmerülhet a gyanúja annak, hogy erre a kiszervezésre tisztességes, transzparens eljárások helyett személyes kapcsolatrendszerek útján kerül sor, és még ennél is nagyobb súllyal merül fel, ha szóba jöhet a lehetősége annak, hogy az intézkedés valamilyen értelemben politikailag motivált vagy politikai állásfoglalást jelent a társadalom olyan intézményei részéről, amelyekkel szemben hagyományos követelmény a politikától való mentesség. Meg vagyok döbbenve. Azt hiszem, hogy a felsőoktatási autonómiáról szóló vita során éppen most sikerül kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is, mert nem lehet a felsőoktatási autonómia mellett úgy állást foglalni, hogy közben megsemmisítjük a felsőoktatás integritását. Meglehet, az SZFE-ről távozó hallgatók és a Freeszfe Egyesület ezzel a furcsa lépéssel eljutottak arra a pontra, amikor a tevékenységükkel egyértelműen nagyobb társadalmi kárt okoznak, mint amekkora hasznot próbálnak hozni. Amit most csinálnak, pont az az, ami összeegyeztethetetlen a felsőoktatás lényegével. Úgy tudom, a távozó hallgatókat senki nem küldi el az SZFE-ről, és bár az Egyetem átszervezése és új vezetése elfogadhtatlan a számukra, mégis meg kellene fontolniuk, hogy összeszorítják a fogaikat, és az eredeti intézményükben fejezik be a tanulmányaikat, mert a most kirajzolódó konstrukcióban ők, az Egyesület és a fogadó egyetemek a legbanálisabb módon járatják le a felsőoktatást mint olyant, nem pedig az autonómiáját védik. Azt hiszem, valójában senki nem fogja bántani őket, eredményesen befejezhetik majd a tanulmányaikat, és Bologna sem megy a lefolyóba a speciális partnerintézményiséggel és a kreditbefogadással való játék közepette. Lehet hogy az SZFE körüli konfliktus sok résztvevője háborús pszichózisban ég, de a pártatlanságra törekvő külső szemlélő nézőpontjából megítélve a dolgot azért jelezném, hogy nincs háború – 1945-ben véget ért –, békeidőben pedig ne nagyon számítsanak annak az erkölcsi elfogadására, amit egyetemi oktatás címén most próbálnak összehozni. Még egyszer szeretném leszögezni: ez a bejegyzésem nem politikai állásfoglalás a konfliktusban érintett felek valamelyike mellet vagy valamelyikével szemben, a célja pedig a felsőoktatás integritásának távlatosabb védelme, mert azt az ilyen módszerekkel pillanatok alatt le lehet rombolni, és kívül lehet helyezni azon a körön, amelybe a társadalom által védett értékek tartoznak. Ezen a fejlődési úton vajon mi lesz a következő lépés az európai felsőoktatás számára? Orvosi diploma a rektor volt évfolyamtársaival hat esztendőn át folytatott esti sörözés után egy távoli kocsmában, lehetőleg egy másik, messzi-messzi kontinensen?
Attól tartok, kedves Lujza, hogy -első mondatoddal- a lényegre tapintottál :-) ... vannak, akiknek pont az lelkesítő, amit abban a mondatban írtál. Ők azok a bizonyos -szavaddal élve- rátelepedők. A Társművészetek társutasai.
Ez ugyan nem művészet, de nagyon jó hír: Lovász László Ábel díjat kapott! Ha Nobelnek nem lett volna gondja a matematikusokkal, akkor most lenne még egy Nobel díjasunk! :))
Kezdek nagyon undorodni az egésztől! Már más sincs, mint emberek gyalázása, és nagyhatalmú urak, akik rátelepednek egy-két-három művészeti ágazatra, és fellengzős terveket szőnek.
Nem írnátok inkább arról, hogy mit láttatok-hallottatok mostanában on-line? Színház, mozi, kiállítás, netán egy jó könyv, valami lelkesítőt! :))
Tisztelt Búbánat! Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet Sztankay Ádám jelen „interjújára”. Sztankay Ádám művész életrajzait mindig élvezettel olvasom (jó lenne egyszer kötetben is látni), tárgyilagosak, sosem tolakszik az író előtérbe. Ez jellemzi a mostani írást is.
Ablonczy László számára a mai forrongó kulturális életben biztos nem volt aktuálisabb téma, mint újra és újra leleplezni a Major Tamás, Aczél György fémjelezte borzasztó, vészterhes, csak túlélésre játszó időszakot. Remélhető, hogy az új SZFE könyvtárából is kidobják az ebben a korszakban keletkezett műveket.
Az így szükségszerűen felszabaduló helyre ajánlok egy kötetet, 1975-ből, tehát már nem az ÁVH-s verőlegények korából.
A címe: Emelkedő úton. 25 éves a hajdúnánási Micsurin TSZ. Írta (társszerzővel) Ablonczy László. A cím már tükrözi a tartalmat, amiből a szerzőre tekintettel, inkább nem idézek.
2021. március 17. 12:43
DEMETER SZILÁRD
Vendégszerző
Lettlégyen Szakács számszeríjba oltott helikopter, akkor se mondja meg, hogy mit csináljak. Ehhez gyakorlatilag csak a miniszterelnöknek és az EMMI miniszterének van joga.
„Szakács Árpád filippikáiban sok részigazság szokott lenni. A balliberális oldal valóban egyoldalúan és részrehajlóan döntött, amikor hatalmon volt, és kétségem sincs afelől, hogy amennyiben ismét hatalomra kerülnek, ugyanezt a gyakorlatot fogják visszahozni. De ha a nemzeti oldal hasonlóképpen viselkedik, akkor mitől lennénk mi jobbak? Az egy láb akkor is csak egy láb, legyen bal, vagy jobb, ugyanúgy kibillenthető az ember. Sérelempolitikából nem születhet nemzeti kultúra.
Ugyanakkor jót tehet Szakács kirohanásainak, ha nem csak kioktat, hanem tájékozódik is (a nemzeti névtér például egy többéves projekt, a könyvtárosokat sem vágnám szájon így visszkézből stb.).
De ami a legfontosabb: ha hagynám, hogy Szakács Árpád vagy Parti Nagy Lajos hozzon helyettem döntéseket, akkor nem érdemelném meg sem a fizetésemet, sem a pozíciómat.
Nagyon nem szeretem, ha helyettem bárki döntést akar hozni. Javaslatot tehet, észérvekre hallgatok, mert nem gondolom, hogy tökéletes lennék, vagy nálam lenne a bölcsek köve.
De lettlégyen Szakács számszeríjba oltott helikopter, akkor se mondja meg, hogy mit csináljak. Ehhez gyakorlatilag csak a miniszterelnöknek és az EMMI miniszterének van joga. Tudomásom szerint Szakács egyik pozíciót sem tölti be.
Úgyhogy bocs, Árpád, nem vagy a főnököm, a véleményed egy a sok vélemény közül, és sajnos, nem a legokosabb. Ugorgyunk.”
A koncepció alapján sajnos az látszik, hogy Demeter Szilárd viszonya a magyar kultúrához olyan, mint egy csónakosé a Széchenyi híd alatt a Dunán, aki azt hiszi magáról, hogy ő irányíthatja folyamot – pedig legfeljebb a hullámokat lovagolja meg.
„Demeter Szilárd, a magyar kultúrpolitika hangadója a Mandiner oldalán hosszas cikket írt, melyben ismerteti elképzeléseit/programját, benne különösen nagy terjedelemben a magyar könyvkiadás megújítására vonatkozóan. Mint a konzervatív oldal immár komoly múlttal rendelkező könyvkiadói, az elmúlt 11 évben természetesen egyáltalán nem vártuk el, hogy velünk bárki bármiről konzultáljon a konzervatív kultúrpolitika részéről, szakmai kérdésekről pedig végképp nem. Így a néhány éve kinevezett Demeter Szilárdtól sem vettük rossz néven a „mellőzést”, és a most lefektetett szakmai koncepciójához sem szóltunk volna hozzá, ha az nem egy lelkes műkedvelő kevéssé átgondolt próbálkozását tükrözné, ami sajnos inkább romboló, mint építő elképzeléseket tartalmaz. Igaz, az elmúlt 11 év után már nem nagyon van mit rombolni, hiszen ez a terület olyan, mint a régi zsidó viccben Kohn bácsi beteg libáinak esete a bölcs rabbival: az állatok mind megdöglöttek, pedig a rabbinak még annyi jó ötlete lett volna a meggyógyításukra.
Nem a teljesség igényével ugyan, de néhány pontban nézzük D. Sz. szakmai koncepcióját:
1. „Létrehozunk egy könyvközpontot, amely az Országos Széchényi Könyvtárral (OSZK) szoros együttműködésben a magyar könyvkultúra jobbítását célozza. Ennek is többes cél- és feladatrendszere van. Könyvszakmai képzéseket támogatunk, mert a magyar kiadók szükségét látják ennek.”
Nos, az OSZK több mindenre alkalmas lehet, de hogy piaci környezetben működő cégek „jobbításában” közreműködjön, arra semmiképpen....Könyvszakmai képzésekre meg, köszönjük, de - álláspontunk szerint - nincs szükség...
2. „Szeretnénk egy olyan pályázatot, aminek keretében főként fiatal tudósok tudományos ismeretterjesztő művek megírására kapnak ösztöndíjat.”
Ez remek új ötletnek hangzik, csakhogy eddig is voltak ilyenek (pl. NKA), a kérdés már csak az: ki fog dönteni? Az eddigi tapasztalatok alapján garantálni lehet, ennél is teljesen mindegy, hogy most vagy a jövőben milyen kormány lesz hatalmon.
3. „Tovább erősítenénk a magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat”.
Tovább? Eddig erősítette bárki? Leszámítva a balliberális oldal hálózatának támogatását? De arra mindig ráfér egy kis erősítés.
4. Néhány további jámbor óhaj: „Támogatjuk a hangoskönyvek gyártását is” – „Újragondoljuk a közkönyvtárak funkcióit”, „Folyóirataink szellemi műhelyek – arra találtunk ki kormányprogramot, hogy kiszabadítsuk ezt a szellemet”.
Rokonszenves, kedves gondolatok Demeter Szilárdtól. Alaposabb megfontolás után viszont csak egy szimpla közhelygyűjtemény. (Azért az Ezeregyéjszakát érdemes lenne tanulmányozni, mielőtt ebbe a szellem-dologba nagyon belelovaljuk magunkat…)
5. „Elviekben már sikerült összefésülni a tartalomipari fejlesztéseket a közgyűjteményi digitalizálási stratégiával. Az OSZK-ban közel vagyunk egy olyan keretrendszer véglegesítéséhez, amely lehetővé teszi a kulturális adatvagyonra épülő gyors, felhasználóbarát fejlesztéseket. A nemzeti névtér élesítésre kész.”
Ezt annyira azért nem sikerült megértenünk, különös tekintettel a „névtér”-re. (Lehet, hogy „névtár”, csak elírták, de az sem javít sokat rajta.)
Ezt meg, bocsánat, de kellemetlen és kínos leírni is, főleg akkor, amikor az OSZK digitalizálása gyerekcipőben jár....
És ha már ennyire belejöttünk az önzetlenségbe, itt is tegyük hozzá azt, amit már jobbító szándékkal sok helyen leírtunk, elmondtunk a magyar könyvkiadással/könyvszakmával kapcsolatos tennivalókról:
1. A könyvterjesztést decentralizálni kell...
2. El kellene felejteni államigazgatási szinten, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a magyar könyvszakma reprezentánsa...
3. Létre kell hozni a jobboldali kultúra működőképes hálózatát:...
4. „A kultúra felől nézve nem az az elsődleges kérdés, hogy ki alakít kormányt 2022-ben, hanem az, hogy lesz-e magyar kultúra 2222-ben. A kultúra tehát nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.”
Filozófiai alapon megközelítve ez kissé aránytévesztés: magyar kultúra igenis van és lesz...De hogy nem elsődleges kérdés, ki kormányozza az országot? Tényleg nem? Tényleg nem! ...
5. Ami meg a Demeter Szilárd bevezetőjében említett általános (kultúr)politikai megfogalmazást illeti, érdekes, hogy megint mi kezdjük az „árokbetemetés” utópisztikus mantráját hangoztatni, ami a valóságban úgy látszik, mintha a ballib oldal felé lenne egy felszólítás, egyenesen a Gyalog-galoppból: „Jól van, egyezzünk ki döntetlenben!”
A közzétett nagyívű koncepcióról egyértelműen ki lehet mondani, hogy az egy frázisoktól hemzsegő világmegváltó kulturális tervrendszer, amely önmagában nagyon ingatag lábakon áll, következetlen, esetleges véghatásában konzerválja a ballib oldal kulturális hegemóniáját, és fantazmagória abban az értelemben is, hogy hiányzik a működtetéséhez szükséges szellemi háttér a konzervatív oldalon...Az egész koncepció alapján sajnos az látszik, hogy Demeter Szilárd viszonya a magyar kultúrához olyan, mint egy csónakosé a Széchenyi híd alatt a Dunán, aki azt hiszi magáról, hogy ő irányíthatja folyamot – pedig legfeljebb a hullámokat lovagolja meg.”
Grób László Szakács Árpád
Attraktor Kiadó Kárpátia Stúdió Kiadó
ügyvezető ügyvezető igazgató
Valamennyien -Vidnyánszky Attilát, Ablonczy Lászlót és másokat is ideértve- megnyugodhatunk: jelenleg kb. 150-160 hallgató és doktorandusz a 2350 alatt idézett cikkekben olvashatóan kiszabadul abból a fertőből (az SZFE-ről), ahol, Ablonczyt idézve, "Babarczy László és szellembaráti köre zavartalanul átrektorkodta az elmúlt harminc évet." Tényleg fontos intézmény az Emergency Exit ... néha nem csupán tűzbiztonsági-tűzrendészeti szempontból.
Ablonczy László József Attila-díjas újságíró, publicista, színházigazgató, aki 1991 és 1999 között állt a Nemzeti Színház élén, az Országút című internetes orgánum közölt tőle többrészes cikksorozatot, Déryné hol van? címmel. Írásaiban részben a Színház- és Filmművészeti Egyetem struktúraváltása kapcsán kialakult helyzetre reflektál, valamint feltárja azokat az 1945 utáni eseményeket is, amelyek olykor máig hatóan meghatározták az intézmény működését.
Az Origo újságírója, Sztankay Ádám a cikksorozat kapcsán felvetődött kérdéseit - a járványhelyzetre való tekintettel – írásban küldte el a szerzőnek. Ablonczy László ugyancsak írásban válaszolt, s bár hozzájárult válaszai közzétételéhez, olykor személyesen az újságírónak címezte a gondolatait – az időnként esszészerű, ugyanakkor olvasmányos, a szélesebb nyilvánosság számára is egyértelmű, egyben tanulságos válaszokat. Nem is próbáltuk megszüntetni a személyességet. Ablonczy László és Sztankay Ádám írásos beszélgetése.
Európai egyetemek menthetik meg a hallgatók diplomáit.
„A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait. Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján még ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.
Hónapok óta dolgozunk az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő programon, melynek keretein belül eddig öt európai egyetemmel – köztük a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) – sikerült megállapodnunk, tizennégy SZFE-s osztály átvételéről. Az egyéni hallgatói szerződések aláírási procedúrája folyamatban van, így egyelőre nem lehet tudni az átjelentkező hallgatók pontos számát.
A különböző egyetemeken más-más konstrukciók valósulnak meg, a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n. Többnyire speciális jogviszonyt ajánlanak a hallgatóknak az egyetemek: az akkreditált képzést nem folytató Freeszfe Egyesületet, mint oktatási jellegű tevékenységet végző partnerintézményt tartják számon, az itt teljesített kurzusokat és vizsgákat kreditek formájában elismerik. A vizsgafilmeket, vizsgaelőadásokat, szakdolgozatokat – tehát a képzések eredményeit – többnyire a partneregyetemek képviselőivel közösen értékeli majd a Freeszfe Egyesület oktatói gárdája. Az említett osztályok többsége már a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja. Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.
A járványügyi helyzet súlyosbodásával az egyesület digitális munkarendre állt át: a kurzusokat online tartjuk, a projekteket fizikai kontaktus nélkül fejlesztjük. A korlátozások feloldásakor az ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekbe, valamint magánlakásokba térünk vissza – a bázist jelentő épületet továbbra is keressük. Az egyetemfoglalás idején és azóta befolyt adományokat a tevékenység megvalósításához szükséges épület- és eszközbérlésre, vizsgamunkák költségeire fordítjuk. Az oktatók bérezése és a hallgatói szociális juttatások, ösztöndíjak abban az esetben kerülhetnek majd kiosztásra, amennyiben az egyesület bevételei és a pártolói tagság támogatása ezt lehetővé teszik.” Forrás itt és itt.
off ("csak" történelem) Savonarola nem volt barom. Önjelölt prófétaként apokaliptikus lánggal égett és égetett, ostorozta a fennálló állapotokat, teokráciát akart. Mai szóval es ténylegesen is megosztó személyiség volt. Kezdeti sikereit észlelvén átlépte azt a bizonyos "vörös vonalat", saját főnöke(i) ellen fordult. Sorsa ismeretes. Vannak, akik ön- vagy mások által jelölt-fölkent prófétaként óvatosabbak, a takarójukon nem nyújtóznak túl, elkerül(het)ik Savonarola sorsát: földi életükben óhajtanak tartós jólétben, hatalommal/ban élni, olykor visszaélni és nem holtukban megdicsőülni, mint a firenzei előd...vagy ott sem. Kiderül egyszer, kinek-kinek hogyan alakul a sorsa, ki lép -időben- hátrébb, ki pottyan le az uborkafáról, ha és mert túl magasra mászott.
2317-ben kimaradt a listá(m)ból Demeter Szilárd. Komoly mulasztás részemről, elismerem. Mivel a legfrissebb törvényjavaslat a megszavazása esetén lehetővé tenné bármilyen épület vagy más beruházás bárhol történő megvalósítását, miért is ne kerülhetne sor operaelőadásokra, sőt: akár erre alkalmas további épület(ek) felhúzására is pl. a Városligetben? Sokak szerint a törvényjavaslat egyik kiemelt célja, célpontja úgyis a Városliget beépítése = az eredeti, de 2019 ősze óta -eddig- részben blokkolt tervek mindenáron történő megvalósítása. Koncertek régebben is voltak pl. az Állatkertben, aztán már majdnem készen van a Magyar Zene Háza és a sohanapján elkészülő Biodíszletdóm is hasznosítható lehet operai célra. Nem beszélve a szintén a Liget-projektbe álmodott Ifjúsági Színházról. Egyik hely jobb mint a másik és logisztikailag mindegyik jobb, mint a kőbányai kocsiszín. Meg aztán a Baán László irányítása alatt lévő két projekt (Liget és MÁO-felújítás) jól össze(f)érne a lombok alatt.
Majd az lesz, amit pár éve kellett a Rádió Zenei Együtteseinek csinálnia: flashmobokat köztereken. Már szinte látom lelki szemeimmel, ahogy az Emke aluljáróban felcsendül Kiss B. hangján, hogy "Hazám, hazám.." miközben a zenekar zenészei szép sorban érkeznek fel a mozgólépcsőn a metróból és beszállnak a produkcióba. Sőt, össze lehet kapcsolni a kellemest a hasznossal, ha például az Operakórus tagjai HÉV szerelvényeken énekelnék a Szabadságkórust és ezalatt ellenőriznék az utasokat, érvényes jegyük, bérletük van-e.
Könyörgöm, hova akarják vinni? A vurstliba? A mozdonyszínbe? És mi az, hogy "komfortzóna"? Kb 5-6 éves lehettem, mikor először vittek az Operába, matiné balett előadásra, mert akkortájt vasárnap délelőtt matiné-elöadások voltak. Még fel sem ment a fügöny, de már el voltam bűvölve, a hangulat, a zsongás, a miliő, a bordó függöny, bársonyszékek, szépen felöltözött emberek és gyerekek - megvolt az alaphangulat. Ahogyan később a színházlátogatások alkalmával is! Ami a felnőttkorig elkíslért, és elkísér mindenkit, akár bevallja, akár nem! Aki ezt nem ismeri el, az hazudik. Aki pedig ebbe belerondít, akár csak függöny nélküli, nyitott színpaddal, az egyéb aljasságokra is képes!
Ha a Kossuth-díj (idén még) nem is érkezett meg Demeter Szilárd számára, aggodalomra semmi ok. "A gettólogika gyengíti a kultúrát" címmel friss nagyinterjú index.hu-n
"Demeter Szilárd főigazgató és miniszeri biztos. Hozzá tartozik a PIM, a Nyelvek Háza, a Petőfi Irodalmi Ügynökség, valamint a könnyűzene felvirágoztatása. Ösztöndíjakért felelős számos műfajban: irodalom, könnyűzene, képzőművészet, fotó, tánc, formatervezés, komolyzene. Megkérdeztük, miért fontos ez számára.
Magyarországon legutóbb a nem szép emlékezetű Aczél György kezében összpontosult ennyire a kulturális élet. Mi a véleménye erről a párhuzamról?" .....
"..kormánydöntés értelmében több mint 60 milliárd forintot fordíthat az önhöz kapcsolható Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a kulturális szféra támogatására, megkapja a Hajógyári-szigetet, az óbudai Zichy-kastélyt is. Nyilvánossá vált egy 23 milliárd forintos tétel is a magyar könnyűzene felvirágoztatására. Miért így történik, és miért maga csinálja?" ...
"Néhány napja voltam egy megbeszélésen, ahol az új OSZK-épületről is beszéltünk. Körvonalazódik az a fejlesztési terv, amelynek értelmében az új Széchenyi Könyvtárat meg lehet építeni kiemelt beruházásként.
Ez lesz a Magyar Nyelv Háza?
Ez volt a munkaneve annak a projektnek, amelyen belül az Országos Széchenyi (sic! - ED) Könyvtár, a Nemzeti Filmintézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, illetve ezek csatolt intézményei egy helyre kerülnének."....
"Tehát készül egy kulturális Olümposz, ahol az illetékes istenek, nimfák, félistenek gyűlnek össze, illetve olyan halandók, akiket bebocsátást nyernek?
Egy olyan bőséges közönségkapcsolati térrel rendelkező ingatlanegyüttesben gondolkodunk, ahol az Olümposzról leszállt fél- vagy egész istenek találkoznak a halandókkal."..
Gondolom elírta. Talán így helyes: "Kurzustól és pártpolitikai nézetektől tökéletesen függően." A friss névsor(ok) láttán legalábbis és minden bizonnyal így van.
Március 15-e alkalmából javaslom Demeter Szilárd kezelésébe adni a Petőfi-hidat, Petőfi-laktanyát, a Petőfi Sándor Gimnáziumo(ka)t, a Soproni és a Veszprémi Petőfi Színházat és minden intézményt, ami az EMMI irányítása alatt áll és Petőfi Sándor nevét viseli. Van annyi közük a neves irodalom-történelem-pop-rock szakos kultúrpápáharcoshoz, mint a PIM-nek a Petőfi Rádióhoz és TV-hez. Várjuk továbbá más,Petőfi nevét viselő kult.intézmények jelentkezését.
Lefordítom magyarra: Elvtársak, alkossatok remekműveket! Meg is fizetjük - ha megfelelő módon tálaljátok a megfelelő témát, sőt, akkor nem is kell remekműnek lennie!
"A tervek szerint a Petőfi Rádió igazi kulturális adó lesz, sokkal több magyar zenével, az A38 hajó pedig otthon ad a projektnek."
"Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a sajtóeseményen megjegyezte, hogy Petőfi egyértelműen egy szimbólum, az ő korában született meg a modern magyar nemzet. Együttműködő partnereket kerestek a projekthez, a közmédia felvállalta ezt a feladatot, és nagyon örül a Petőfi Rádió újrahangolásának."
"Béli Ádámot az M5 csatorna műsorvezetőjeként ismerhették a tévézők, ő április 1-től irányítja a Petőfi Rádiót és a Petőfi Tévét és ezek online felületeit....
... tévés szakember szerint ritka az a tévé és rádió, amely egy hajóról üzemel (amely egyben magasan jegyzett kulturális tér), ráadásul a Dunáról, amely Európa köldökzsinórja. A hajón minden technika adott a megfelelő színvonalú műsorok elkészítéséhez, a projekt Petőfi, a rocksztár címen fut. "
"Galambos István, az MTVA program-főigazgatója kiemelte, hogy Petőfi Sándor életműve nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra része, alkalmas arra, hogy még jobban megszólítsa a fiatal korosztályt. „Az MTVA minden lehetséges módon, minden platformon igyekszik támogatni ezt a kezdeményezést" – jegyezte meg, majd megköszönte a két korábbi csatornaigazgató munkáját, rájuk más területen számít a közmédia."
Demeter Szilárd gázkamrázás miatti szilenciuma véget érthosszabb írásban tudatta: "nem egyszerűen csak időt, hanem jövőt kell nyernünk... Nagy munka vár ma reátok. Nagy munka vár ránk.. A kultúra felől nézve nem az az elsődleges kérdés, hogy ki alakít kormányt 2022-ben, hanem az, hogy lesz-e magyar kultúra 2222-ben. A kultúra tehát nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés... ahhoz, hogy a magyar nemzeti kultúrát megerősítsük, néhány alapelvet rögzítettünk a magunk számára. Egy: nem fogadjuk el a véleménymonopóliumokat. Senkinél nincs ott a bölcsek köve, vagyis nem lehet az abszolút igazság birtokosaként kinyilatkoztatni. Keresztény emberként tudjuk, hogy nem a tökéletes világot építjük, de azt is tudjuk, hogy az, hogy nem vagyunk tökéletesek, annak a lehetőségét tartja nyitva, hogy jobbá tegyük a világot. Kettő: véleményünk szerint a támogatás, ösztöndíj nem alanyi jogon jár. Nem az a dolgunk, hogy az adóforintokat ilyen- vagy olyanoldali konjunktúralovagoknak adjuk, hanem a tehetséges magyarok számára kell lehetőségeket biztosítani. Három: a szekértáborok logikáját meg kell tudnunk haladni...Az erőt tettekben mérik. Ezért egy olyan ügynökség létrehozására tettünk javaslatot, amely egységbe szervezi a Kárpát-medencei magyar kulturális teret. Középtávú célunk a tágabban értelmezett Kelet-Közép-Európa egyfajta regionális központjaként a közép-európaiság gondolatának tartalommal való feltöltése...A kormány ezt elfogadta, és döntést hozott arról, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökség többletfeladatokat és ehhez mért többletforrásokat kapjon."
A pénz nyelvére Magyarra fordítva és röviden a lényeg (hvg.hu): A kormány...döntést hozott arról, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökség többletfeladatokat és ehhez mért többletforrásokat kapjon. "Az irodalmi ügynökség mellé felállítunk egy könnyűzenei központot, amely a tavaly napvilágot látott könnyűzenei stratégia megvalósításáért felel. Közösen a következő öt évben több mint 23 milliárd forintból újrahangoljuk a tágabban értelmezett magyar popkultúrát"..."A világraszóló popkulturális és társművészeti központot" Óbudán, a Hajógyár és a Zichy-kastély együttesében hozzák létre.
És amikor má TV-énk volt, nekunk Rimaszobatiaknak 2 ado volt MTV és ČST. Eleinte Budapest hétfon nem sugárzott, ekkor néztuk ma már legendás szlovák TV-játékokat és filmeket/ még csehek is imádták ezeket/ és ha jol emlékszem , kedden rendszeres elokozvetítések voltak a legjobb magyar szíházakbol.
Sokat tanultam ezekbol. Boldog vagy, hogy megismerhettem a nagy színesznoket, színészeket.
Én még emlékszem azokra az időkre, amikor mindent rádión hallgattunk, már akinek több adó vételére alkalmas rádiókészüléke volt! Ez nem a Noé bárkája korszak, hanem az ötvenes évek második fele, majd a hatvanas évek eleje! Meg kell mondanom, több színházi és hangverseny közvetítés volt, mint manapság a 100-nemtudomhány tv csatorna kínálatában!
Akkori első komolyabb készülékünket megleltem a Postamúzeum web oldalán! https://hu.museum-digital.org/index.php?t=objekt&oges=522084
Mon cher Edmond. koszonom szépen ezt a felvételt. Kiskoromra émlékeztem vissza. A hatvanas évek elején még nem volt TV-énk, szuleim pedig nagyon szerettek színházi kozvetítéseket radion keresz tul hallgatni. A mai fiatalok ezt alig tudhatják elképzelni.
A Radó-féle 1913-as fordítást én is megtaláltam, a klasszikussá vált és ma is használt Vas István-változatot nem. Ellenben egy másik csemegét ezennel megosztok éspedig a lejjebb említett, képpel illusztrált vígszínházi előadás hangfelvételét, itt:
Azért nem is nagyon mondtál ellent annak, hogy egy figyelemre méltó előadás született, amit majd szívesen megnéznék a színházban is. Valóban hosszú, de én Wagnereken edződtem, és mivel az előadás végig feszes volt, inkább a színészeket sajnáljuk emiatt, mert nem nagyon kímélhették magukat. Fantasztikus volt ez a fiatal négyes, mindnyájan érettek, hitelesek voltak, nekem üdítően. De a legnagyobb meglepetés a számomra ismeretlen rendező, aki az interjúban meglehetősen nyeglén beszél, de a munkája egyáltalán nem volt nyegle.Maga a darab tényleg elég kacskaringós, ezért szeretnék most egy Schiller kötetet, de sajnos nem futhatok a könyvtárba.
Kedves Lujza, szívesen csatlakoznék laudációdhoz, de sajnos nem tehetem fenntartás nélkül. Anno Szinetár Miklós hagyományőrző, "operás" vígszínházi Don Carlosát láttam:
és bármilyen meglepő, de a Radnóti előadása sem vágott különösebben földhöz polgárpukkasztó elemekkel, egyebekkel. Áthallások: vannak, persze hogy, de erőlködést, napi aktualizálást a rendezői interjú "súgásai" ellenére nem éreztem. Díszletek a többszörözős tükröket leszámítva úgyszólván nincsenek, a jelmezek a mához stilizáltan, de akár klasszikusnak is mondhatók (...ha szerencsére nem is a fent látható módon). A rendezés a backstage-et és ki tudja, mi mindent bejátszat, ami nem tudom, hogy valósítható meg akkor, ha egyszer majd igazi színházi előadássá válik ez a produkció. Igen: sok, nagyon sok az audio és a vizuális effekt, olykor a fizikai érthetőség rovására. Nem tudtam eldönteni, vajon a hangminőség rossz, az online közvetítés szükséglete ez vagy pl. a sok visszhang (erősítés?) is az előadás "része". A folytonos zörejek, susmorgások-zizegések (olykor? gyakran?) zenének számítottak. A három óra játékidő alig elviselhető, bátrabban húzhattak volna, a szünet pedig nyúlfarknyi lett. (A színház közleménye szerint a közvetítést nem lehetett leállítani-újraindítani, úgyhogy nem próbálkoztam vele.) A cselekmény iszonyúan bonyolult, alig tudtam követni, ki mikor, éppen kitől kinek küldött/ellopott levelekkel és így meg úgy szövi a cselt főleg Flandria szabadságáért. A történések időrendje nem mindig azonos az operáéval, pl. a Főinkvizítor itt csak a darab vége felé jelenik meg (...de akkor nagyon), úgyhogy az opera cselekményére sem hagyatkozhattam. A fiatalok tényleg fiatalok: a két nagyszerű színésznő, a Katonából frissen átigazolt, ott beérett Mészáros Blanka és a Radnótiban "felnőtt" Sodró Eliza túlteljesítik szerepüket. László Zsolt jó, de egy másik király (Lear) szerepében és sok másban ennél is jobban tetszett. Friss, 2020-as szerzemény a két fiú, a Nemzetiből elcsent (?) ígéretes(ebb) Carlos, Nagy Márk és Baki Dániel. Ma még nem jósolnám meg jövőbeni pályafutásukat. A rendező, Nagy Péter István is huszonéves, a vele készült interjú itt tekinthető meg, az előadás hivatalos trailer-e itt.
Káel közepes tehetség, de eddig meg voltam győződve feltétlen jóindulatáról és igyekezetéről. De úgy látszik, a hatalom és pénz elmosta a lelkiismereti aggályait, és simán nekiállt szétverni egy negyven éves, jól bejáratott márkát. Ennek érdekében lett Bartók és Liszt nevéből "csak áruvédjegy".
Engem azért más is zavar. A riporter folyton azt kérdezi, hogy a pandémia idején ez mennyire reális, ezt elég lenne egyszer megkérdezni - a végén.
Káel minden meghívottja érdekes vagy izgalmas műsorral áll elő. Ilyen összefüggésben ezek a jelzők nem feltétlenül pozitív kicsengésűek. De ami a legzavaróbb, a "kell" segédige és a "most" szó feltűnően gyakori használata, mintha valamifajta külső/belső kényszer hatására cselekedne. Remélhetőleg ez a két fesztivál nem Liszt és Bartók nemzethyesítésének kezdete, bár Liszt esetében már ott a reptér. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az átkosban volt József Attila úszódaru is...
A gyuribácsizással szerintem simán csak a bennfentesség látszatát akarja kelteni, ami van is, csak másfelé (lásd Ezüsthajó és társai).
Lehet, hogy kissé alulinformált vagyok, de eddig úgy tudtam, hogy a Bartók és Liszt "márka" - én inkább életműnek vagy nemzetközi elismertségnek nevezném - már eléggé "fel van építve"! Hogy itthon hogyan kezelték, az már más kérdés. Lehet, hogy ezentúl az is nemzeti lesz, mint a dohánybolt?
A "Gyuri bácsi" megfogalmazás pedig minősíti azt, aki ezt a használta. Én K.Cs. nevét nem említeném egy napon Kurtág György nevével!
Egy mondatrész, idézve, kiragadva a szövegkörnyezetből, de az értelmén nem változtatva:
„…idén 95 éves Kurtág György, két évvel ezelőtt A játszma vége című operája a Scalában hatalmas világsikert aratott, és Gyuri bácsinak volt még egy álma, hogy Budapesten is bemutassák”
Azért a világ egyik legismertebb, számtalan díjjal kitüntetett, 95 éves zeneszerzőjét le „Gyuri bácsi”-zni, bizonyos ízlésvilágról tanúskodik…
Nagyon sajnálom, hogy nincs egy Schiller drámakötet itthon! Most láttam a Radnótiból egy megrendítő Don Carlos előadást. Színházban már nagyon régen láttam ezt a darabot utoljára, inkább az operát néztem meg nagyon sokszor. De most ebből a hosszú műből egy olyan feszes, drámai és megrázó előadás született, amilyet nem túl sűrűn látni színházban. Nyilván a színészek most pihentebbek, és bőven volt idejük próbálni is, mert egytől egyig kiválóak voltak. A négy fiatal tényleg fiatal volt, én a Carlost és Posát játszó művészeket nem is ismertem. Ugyanígy ismeretlen volt nekem a rendező, Nagy Péter István, aki számomra egy kicsit túl sok effektet használt, és ezáltal homályosabbá tette az előadást, de egyébként ügyesen megoldotta azt a nehézséget, amit a Radnóti jelenleg nagyon is szűk színpada jelent. És a végén az inkvizitor, M. Kecskés András igazán hátborzongató volt.
A drámában nincs fontaneblaui jelenet, enélkül is kb. 3 óra, Carlos és Posa találkozásával kezdődik a darab, és nincs V. Károly se. Egyébként az opera hű a dráma cselekményéhez, a szöveg néha szó szerint ismerős volt.
Tudom ajánlani, ha valakit érdekelne, hétfő hajnalig még megtekinthető az előadás 4500Ft-ért az eszinház honlapján.
A cikk természetesen tévesen írja, hogy a 10 éve igazgató Forgács Pétert "leváltották"... ahogyan Alföldi Róbertet sem "leváltották" a pesti Nemzetiben: mint tudjuk, csupán lejárt a szerződése. És mivel a Győri Nemzeti Színház élére kivételesen nem Vidnyánszky Attilát nevezték ki, azaz nem önmagát nevezte ki igazgatónak oda (is), mint a "szakmai bizottság tagja", az elfogultságnak még a gyanúja sem merülhet fel. Avagy ahogy a hetilap friss számának címlapján olvasható: "Irtja és rendezte"..
A jogász és színész végzettségű Bakos-Kiss Gábor Vidnyánszky Attila igazgatása idején lett a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, majd miután Vidnyánszky a Nemzeti Színház igazgatója lett, őt is magával hívta. Volt művészeti vezető a Váci Dunakanyar Színházban, Kis Domonkos Márk igazgatása alatt; Kisnek azért kellett idő előtt távoznia a színházból, mert gyanús pénzügyi ügyletekkel vádolták meg. Kis a távozása után sem maradt munka nélkül: jelenleg a Vidnyánszky Attila által elindított, milliárdos költségvetésű Déryné Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint tanár lesz a modellváltás után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Bakos-Kiss 2020-ban Jászai-díjat kapott.
Az idézett csak háromszor szerepel Vidnyánszky Attila neve.
Az már csak a HVG munkatársainak rosszindulata, hogy egy győri színházi igazgatóváltás kapcsán egy bekezdésben szintén háromszor említik az ehhez semmilyen módon nem kapcsolható Kis Domonkos Márk nevét, míg az új igazgató nevét csak kétszer írták le.
Van viszont Baán László, aki annyi, de annyi Társművészetet vagy legalábbis társművészeti múzeum-létesítést felügyel, hogy összeszámolni is nehéz. Sajnos a balettművészet valahogy kimaradt a portfóliójából, így Balettművészeti Múzeum (egyelőre)nem létesül a Városligetben. A lejjebb bedobott, szó szerint épületes javaslat (Drechsler-palota) pedig egyelőre veszni látszik, legalábbis, mint "n+1"-edik múzeum.
Hát igen. Pedig sokan vártunk erre a visszaszerzésre, de úgy látszik, a szándék hiányzott hozzá. Mert amit akartak, azt meg visszaszerezték, a jogszabály megalkotása nem lehet gond ott, ahol sorban születnek az egyszemélyre szóló törvények, csak sajnos az akarat. Hol van már, hogy egy Rockenbauer a miniszter, hogy Kocsis pénzt kap arra, hogy csináljon (jó) zenekart...
Aggodalomra ilyen szempontból semmi ok. A professzor-vezérigazgató-miniszteri biztos-kurat. elnök úr legalább két diplomával rendelkezik és ettől még akár zseni is lehetne. Meg anélkül is.
Itt azért lehetünk elnézőbbek, a Zeneakadémián is tanítottak olyanok, akiknek hivatalosan érettségijük sem volt, sőt egyikük kétszeres Kossuth-díjas volt. Lehet mondani jogosan, hogy de micsoda zseni volt cserébe, de tucatjával fogsz találni olyat, aki szerint VA is az...
"2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2013–2020 között művészeti rektorhelyettese, 2012-2017 között osztályvezető tanár a színművész szakon. 2020-tól a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán rektori megbízott." (Forrás: wiki) Avagy: „Adjátok meg a császárnak a császárét,...”. Adjátok meg a professzornak a professzorét!
Én bizony múzeumot raktam volna bele. Egy izgalmas, modern felfogású opera / színház / előadóművészettörténeti múzeumot. Alkalmi játszóhellyel.
Szép épület, szemben az Operaházzal, a közelben egy rakás színház. Kár odaadni szállodának, amikor lehetne középület.
Na de kedves Lujza, figyelj oda a legilletékesebb szakember(ek)re! Vidnyánszky Attila nem csak az SZFE-ről állapította meg tévedhetetlen biztonsággal, hogy "elavult", sőt, Káel Csaba már végzősként, 1989-ben (!) ugyanezt, aztán tavaly megkaparintottákráhuppantak-rácuppantak, hanem ő ill. az általa vezetett Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a POSZT-ról is ex cathedra = "a katedráról" -hiszen egyetemi professzor!- jelentette ki, hogy "elfáradt". BTF megszűntetését már nem is indokolták. Valami izé helyette Káelé lett, pont. Ők fáradhatatlanok, avulatlanok.
Csakhogy nem a Tavaszi Fesztivál vált nevet, nem árt, ha egy újság pontosan fogalmaz! Inkább elindítják, sok pénzért, a konkurenciáját. Idén mi nézők és hallgatók jól járunk, mert válogathatunk az ingyenes közvetítésekben, de hogy ez az egész nagyon nem volt sportszerű, az finom fogalmazás.
Lesz itt minden, mármint az online térben. Káel Csaba az egyetlen aki a cikkben szereplő nevek közül - René Jacobs, Riccardo Chailly, Gardiner, stb. - fényképpel szerepel. Nevezett szerint ez a fesztivál már régi adóssága volt az államnak, de most (én teszem hozzá: hogy a főváros végre nem akadályozza) meg lehet valósítani és ezzel (állami) hagyományt teremteni.
A kormány kultúrharcának legfrissebb zsákmánya a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely nemcsak nevet vált, de végleg el is tűnhet a kínálatból.
Az elmúlt tíz évben meglehetősen behatárolt ízlés, színházi és ideológiai irányvonal szerint válogatták a POSZT programját, amiből nagyon sokan kirekesztve érzik magukat – mondta 2011-ben egy interjúban Vidnyánszky Attila, változást sürgetve.
Az általa vezette Magyar Teátrum Társaságnak hosszas ostrom után, végül 2012-ben sikerült bevásárolnia magát a 2000-ben, még a Magyar Színházi Társaság és a város által létrehozott fesztiválszervező cégbe, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-be, mondván: így lesz „kiegyensúlyozott” a rendezvény. A versenyprogramot attól kezdve a két szervezet egy-egy küldötte válogatta, a zsűribe is paritásos alapon küldtek tagokat.
A közös munka azonban nem hozta el a békét, hol a produkciók előválogatóinak személyében, hol a zsűri tagjaiban nem tudtak megegyezni.
Ekkortól már csak Vidnyánszkyék és a város volt a kft. tulajdonosa. Szakmailag teljesen az MTT dominálta a fesztivált, de most úgy gondolják, ez sem elég, nem akarnak az ellenzéki várossal közösködni, inkább feláldozzák a fesztivált.
Pécs mostani polgármestere, Péterffy Attila a HVG-nek elmondta, hogy a kisebbségi tulajdonos, vagyis Vidnyánszkyék a két héttel ezelőtti taggyűlésen kezdeményezték a cég megszüntetését. Az MTT titkára, Szabó László szerint ugyanakkor közösen döntöttek a megszüntetésről, mert a POSZT „elfáradt, és Pécsnek nem is volt annyira fontos”. Bár korábban felmerült, hogy a POSZT vándorfesztivál legyen, egyelőre nincs kiérlelt terv a folytatásról.
Az biztos, hogy ebben a formában megszűnik a POSZT, ahogy az is, hogy szükség van hasonlóra – mondja Szabó. Péterffy viszont azt hangsúlyozza, hogy eszükben sincs elengedni a POSZT-ot, sőt vételi ajánlatot tesznek az MTT-nek, és vizsgálják, hogy akár állami támogatás nélkül is megrendezzék a színházi találkozót, „amely a város egyik fontos kulturális brandje”.
A polgármester elmondása szerint a minisztérium a pécsi színház állami finanszírozásáról folyó tárgyalásokon is megpróbálkozott a zsarolással. Azt a feltételt szabta volna a dotációnak, hogy a város adja el az államnak a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-t és benne a vidék legnagyobb és legmodernebb koncerthelyszínét, a Kodály Központot. A város azonban ellenállt. Tehette, hiszen az állam egy 2017-ben kötött szerződésben vállalta, hogy tíz évig milliárdos összeggel támogatja a Kodály Központot és zenekarát, a Pannon Filharmonikusokat. Persze akkor Pécs még fideszes bástya volt. Forrás: itt. A teljes cikk csak így, 1/1 kimásolva olvasható, mert az oldal fizetős. - ED)
off Fogalmam sincs róla, ki az a "pár pótcselekvő stb. fórumozó", de azt tudom, hogy én pl. még véletlenül sem szólnék bele, pláne nem kritizálnám vagdalkozva pl. a Régizene fórumot és annak résztvevőit, pedig... pedig nem kellene nagyító sem azon számos beírás, karikatúra, vaskos vicc, stb. szemlézéséhez, amik nagy mennyiségben jelennek meg ott, amik engem ugyan nem zavarnak és/de amiknek annyi köze sincs a Régizenéhez és a régi zenéhez, mint Gizikének a gőzekéhez, hogy néhai nagy politikusunkat (igen, politikusunkat!) idézzem. Remélem, ízlésednek megfelelő médium cikkét linkeltem be, ügyeltem rá ;-) Úgyhogy jobb, ha nem turkálunk (egy)más zsebében kedvenc topikjaiban, mert kellemetlen dolgok derülhetnek ki.
Továbbra sem értek egyet azzal, hogy pár fórumozó, zenei téma híján, pótcselekvésként, politikai és egyéb, a komolyzenétől teljesen életidegen területre terelje nap, mint a társalgások fonalát. A zenekari munka sem arról szól, hogy a karmester reggelente felolvassa a próbateremben a 444. hu vagy a Magyar Nemzet írásait, hogy aztán nekiálljon interpretálni azokat az éppen aktuális politikai meggyőződése szerint.
Köszönöm a választ! Nagyon informatív volt. Én is ilyen elkeserítőnek és reménytelennek látom a hazai zeneoktatás jelenét. Írásod hatására talán másnak is tisztult egy kicsit a szeme.
Még egy dolog. Hogy egy időben elharapózott a művészetoktatási intézmények száma, az azért is volt, mert néhányan üzletet szimatolva kamuiskolákat alapítottak fiktív diákokkal és tanárokkal, hogy a fejkvótát felvehessék. Ezeket volt hivatott kiszűrni, amikor az AMI-ket minősítő eljárásnak vetették alá.
Két malomban őrlünk. Igen, az intézményrendszer (még) működik, és hálistennek szinte mindenütt túljelentkezés van, legalább is általánosságban zeneiskolai szinten, bár egyes szakokra lebontva már tarkább a kép. De jól mondod, ez a felszín. Az alapprobléma nem itt van, hanem - megint csak általánosságban - a világszerte elharapódzó igénytelenségnél, aminek a komolyzene áldozatul esik, illetve az a tény, hogy az emberek zenemérgezést kapnak, mert minden zenél, a legprimitívebb elektromos kütyük figyelmeztető hangjától kezdve. Emiatt a komolyzene, mint élményforrás háttérbe szorul, hiszen a komolyzene műveléséhez, de tulajdonképpen már a hallgatásához is kell valamennyi zenei intelligencia. Ez még tetéződik azzal, hogy az elektromos kütyük és a tömegkommunikációs eszközökben alkalmazott "villódzó" műfajok miatt a gyerekek koncentrációs készsége sokkal rosszabb, mint akárcsak 15 éve is volt, az eredmény az, hogy esik a színvonal. Valamit kompenzál az említett túljelentkezés, de kérdezd csak meg bármelyik konzis fafúvós tanárt, mennyire vért kell izzadni minden egyes növendékért. Ami az anyagi részét illet, amióta a KLIK a fenntartó, sokkal kevesebb jut eszközkiadásra, és ami jut, az is nehézkesebben intéződik. Az amúgy sem penge hangszerpark még inkább amortizálódik, sok helyen pedig szükségtelen ellentétet okozott az épületet adó anyaiskola és a zeneiskola tagintézménye között a 16 órás szabály.
A politikát annyiban ide kell keverni, hogy a rendszerváltás utáni első kormányt leszámítva pártszínezettől függetlenül MINDEGYIKBEN felvetődött már a gondolat, hogy mi a fészkes fenéért kell nekünk finanszorízni a zeneiskolai oktatást, miért nem lehet tandíjassá (=önfenntartóvá) tenni, fizessék csak azok, akiket érint. Ez a "felvetődött" azt jelenti, hogy vagy alacsonyabb szinten, vagy akár a költségvetési törvényben ki akarták venni az állami közfeladatok közül a zeneiskolai oktatást. És bármilyen kormány is lesz a következő választások után, ebből az aspektusból nem lesz különb az sem, mert már kinevelődött legalább egy generáció, aki hagyománytiszteletből sem ad a kultúra ezen részére...
Az iskolai énekoktatással kapcsolatban gyökeresen más véleményen vagyok. Önmagában beszédes tény az, hogy a fénykorhoz képest (80-as évek eleje) hanyadrészére (nem hány százalékkal!!) esett vissza az énektagozatos (ma emelt szintűnek hívják) iskolák száma, de a színvonala is, mert ahol még sikerült megtartani, ott is az a jellemző, hogy vagy egy nyelv-, esetleg matektagozatos csoporttal együtt tesz ki egy osztályt, tehát valójában csak 10-15 gyerek kap ténylegesen emelt szintű oktatást, vagy pedig fűt-fát föl kell venni, hogy meglegyen a minimális osztálylétszám, köztük olyanokat is, akiknek se kedvük, se fülük, se közük nincs a zenéhez. El lehet képzelni, milyen könnyű lehet ott bármit is produkálni. A még létező néhány "kirakatiskolát" más kategóriába sorolnám, mert ők valami olyan plusszt nyújtanak, amiért megtehetik, hogy zenei szempontok szerint válogassanak a jelentkezők közül legfőképpen azért, mert van is annyi. De ehhez minden esetben kell egy megfelelő háttértámogató, egy megfelelő intézményvezetés, ami a többi emelt szintű iskolánál nem áll fenn.
A tanárképzés pedig siralmas. Évek óta lebeg a kard a nem zenei karon lévő zenetanárképző szakok feje fölött, a Zeneakadémián pedig az egykori KÉTK/IÉTK szak átszervezésével szinte teljesen taccsra tették a leendő ének--zene tanárok képzését, most próbálják helyrehozni, de nagyon veszett fejsze nyelének tűnik az eset. Talán emiatt is a 15-20 évvel ezelőttihez viszonyítva igen csekély az ének-zenetanári szakokon tanulók száma, és ezek egy jelentős része is amikor a gyakorlati tanítás során szembesül azzal, hogy mivel is jár ez, pályaelhagyó lesz még mielőtt megkezdené azt. Jó esetben elmegy zeneiskolába szolfézstanárnak, - fele akkora csoport, nincsen teljesítménykényszer, nem kell szerrepelni iskolai ünnepélyeken, nem kell annyit fegyelmezni, stb. - ami az ő szemszögéből nézve teljesen érthető, csak éppen az utánpótlás ettől még nem termelődik ki. És ha ez még nem lenne elég: az a bizonyos tanári bértábla mostanra annyira elértéktelenededtt, hogy a kezdőfizetés már alatta van a hivatalos diplomás minimálbérnek, ezért ki kell egészíteni. Nagy is a fluktuáció a fiatalabb korosztályoknál, ők még nem törődtek ebbe bele, ők úgy gondolják, hogy a boltban hivatástudattal nem lehet fizetni.
És ez azért különösen szomorú, mert elvileg az emelt szintű zeneoktatásban tanulók és a zeneiskolai tanulók lennének a jövő koncertlátogató közönsége, az iskolai ének-, illetve a zeneiskolai főtárgy-, és szolfézsórákon dől el, hogy ki(k)ből lesz az. Így pedig nehéz.
Esetleg nem a topik agyonpolitizált, hanem ami a címe: a társművészetek, sőt, a művészet(ek)...avagy: van élet a azEU-nRégizenén kívül is...és volt élet Momuson és azon kívül 2020.06.08. előtt is.
Egyelőre a zeneiskolai hálózat működik, ahogyan a rá épülő közép- és felsőoktatási szakképzés is. Több hetes zenei fesztiválokat és nemzetközi versenyeket szervezünk, minden hétre jut valami jó koncert, az operaházra lavórral öntik az állami támogatást, a tévében pedig ott van a Virtuózok és az Opera Café. A látszat nem azt sugallja, hogy romokban van a zenei oktatás. Ellenkezőleg! Az átlag magyar, aki nincs benne ebben a világban, egy végtelenített sikertörténetet lát a hazai zeneművészetben, amelyet olyan nevek fémjeleznek, mint Liszt, Kodály, Bartók vagy Cziffra. Az elmúlt három évtizedben az alapfokú művészeti iskolák is elszaporodtak, amelyek további lehetőséget biztosítanak a zene iránt fogékony szülők és gyermekeik számára. Az ének-zene tanári szakot mellesleg nem könnyű elvégezni, így aki diplomát kap és oktatásra adja a fejét, egészen biztosan magas szinten fogja oktatni a jövő nemzedékét. Lásd Smaragd linkjét a Gregor Józsefről elnevezett iskoláról.
De ha te mást tudsz, mint ami a felszínen látszik, írd le! Azon meg kár kényeskedni, hogy mi ennek az agyonpolitizált, valódi tartalom nem rendelkező igénytelen topiknak a címe. Társművészetek? Ez?
