A tv-híradó második kiadása után, este 10 órakor Önarckép címmel Udvardy Tibor műsorát láthatjuk. A kitűnő tenorista Operaházunk évtizedek óta egyik erőssége: rokonszenves alakja munka közben — egy-egy Bizet-, Csajkovszkij-, Leoncavallo-áriában — és „civilben”, egy interjú keretében is megjelenik. A riporter Meixner Mihály.
(L.A.)
Kitűnő operaénekesünk, Udvardy Tibor mutatkozik be ebben a műsorban, amelyet Mikó András rendezett. A művész, aki 1939 óta tagja Operaházunknak, híres szerepeiből énekel, többek közt az Anyeginből Lenszkij áriáját halljuk — de több operettdal és magyar nóta is szerepel műsorán. Közreműködik: Dömsödi Mihály, Gergely Ferenc, Meixner Mihály, valamint Sántha Ferenc és népi zenekara.
Film Színház Muzsika, 1970. október 24.
„A műsor margójára”
Udvardy Tibor pompás önarcképet ajándékozott a tévénézőknek, Önarckép című szombat esti műsorával. Egy gazdag művészpálya villant fel a kitűnő portréfilmben; örömmel élveztük Udvardy szép s ritka kulturáltsággal kezelt hangját, s az azzal mindig párosuló színészi tehetséget. Mert ez a pályakép is arról vallott, mennyire fontos operaszínpadon a hang és a színészi ábrázolás egysége. Udvardy pedig ennek már akkor egyik reprezentánsa volt, amikor még a színjátszás kissé a háttérbe szorult dalszínházunkban.
Az Önarckép élvezetes perceket szerzett, s híven mutatott be egy, immár negyedszázados pályára visszatekintő, kiváló művészt.
Hadd egészítsük ki most egy olyan képpel, amely nem szerepelt a műsorban, csak szellemében, hiszen Udvardy beszélt KodályZoltánról is; ezen a képen az ifjú Udvardy Tibort látjuk a halhatatlan Mesterrel.
Riporter: Meixner Mihály
Műsor:
1.) Bizet: A gyöngyhalászok – Nadir románca
2.) Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája
3.) Leoncavallo: Bajazzo – Canio áriája
4.) Operett- és nótacsokor
5.) Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám…
Udvardy Tibor kiváló művészt, az Operaház nyugalmazott magánénekesét nagy részvéttel kísérték utolsó útjára hétfőn, a Farkasréti temetőben. A hatvanhét éves korában elhunyt operaénekestől, a pályatársak nevében Domahidy László magánénekes búcsúzott, s visszatekintett a művész pályájának három és fél évtizedére. A Művelődési Minisztérium és a Magyar Állami Operaház képviseletében Mihály András igazgató emlékezett, s méltatta Udvardy Tibor szépen csengő tenorját, tiszta zeneiségét, jellemábrázolásainak mélységét, felidézte a szerepek sorát, s hangversenytermekben aratott sikereit is. A barátok nevében Somogyvári Lajos operaénekes búcsúzott a művésztől.
Egry József, a magyar tenger festője mondta egyszer, hogy az egyik legmegrendítőbb, legszebb élménye az volt, amikor látta, hogy egy idős parasztember keresztet vetett, mielőtt kezét a Balatonba merítette.
Udvardy Tiborról, az ismert tenoristáról azt jegyezték föl, hogy valahányszor elhaladt az Operaház épülete előtt, némán megemelte a kalapját: a dalszínház templom volt számára, amelytől lélekben akkor sem tudott s akart elszakadni, amikor nyugállományba vonult.
A gesztus jellemző volt Udvardyra, a rendkívül kulturált, nagy intelligenciájú énekesre, akinek invenciója és árnyalatérzékenysége minden szerepében érvényesült. Udvardy puszta jelenlétével fel tudta oldani a színpadon művésztársaiban azokat a görcsöket, amelyek oly gyakran előfordulnak az operaénekesi pályán, különösen a gátlásos alkatú egyéniségekben. Megnyugtatta és egyúttal tűzbe is hozta a partnereket; látta és érezte a lényeget: a zenéből, a szövegkönyvből és a megjelenített korból mindig elő tudta varázsolni a mondanivalót, a fontosat, a legfőbb vonásokat. S mindezt rendkívüli stílusérzékkel, eleganciával és férfias tartással tette, egy-egy visszafogott mozdulattal, gesztussal többet érzékeltetett, mint sok hivatásos színművész.
Hangját, a felejthetetlenül szépen csengő, férfias tenorhangot, senkiével nem lehetett összetéveszteni. Frazirozó készségével könnyedén oldotta meg a nehéz feladatokat; leheletszerű pianóit még ma is emlegetik az operai folyosókon. De nem hiányzott kellő drámai ereje sem. Egy-egy magasabb hangfekvésről bűvészügyességgel hitette el, hogy még sokkal több is van fölötte a birtokában. A Tosca második felvonásában Cavaradossi diadalmas „Victoriájában” a felhangzó magas „h” hang a jobb magasságokkal rendelkező tenoristáknak is sok gondot okozott az idők folyamán. Udvardy ezzel könnyedén megbirkózott.
Elegánsan győzte le a szerep fölfelé ívelő „lágéját” Canioként a Bajazzókban is. És amit a megcsalt, öregedő férfi belső drámájából „kihozott” és átsugárzott a nézőkre - az valóságos csoda volt. A felcsukló férfisírás a komédia széles ívű áriájában megrázó és döbbenetes hatást gyakorolt a jelenlévőkre, akár a nézőtéren ültek, akár a színpadon, vagy a színfalak mögött hallgatták.
Született „játékos” volt. Rajongott a játék lehetőségeiért és színeiért. Tudta és környezetével éreztette is, hogy a játék nem pótcselekvés, hanem létünkhöz kötődő s azt megszínesítő motívum, életelem. Egész emberként játszott: a próbák kezdeti és végső szakaszaiban, a Gerbeaud teraszán, a lóversenypályán - és játszott elsősorban az operai előadások felforrósított légkörében. Nem volt kimondottan kedvelt vagy kevésbé vonzó szerepe, mert a színház csodálatos kohójában minden játékká nemesedett számára, s ezt a különös átváltozást nem hétköznapi rutinnal, hanem csak igazi játékszenvedéllyel lehetett megteremteni.
Udvardy mindvégig hiteles hőst formált Erkel Hunyadi Lászlójából. Alakításával az elmulasztott emberi és történelmi lehetőségeket is megcsillantotta; hangi modulációival már első színrelépése során, hívei körében sejtetni tudta a bekövetkező drámai konfliktust. László áriáját az opera első felvonásában bensőséges lírával, valódi szívhangokkal forrósította föl; - ábránd és valóság kettőssége ott lebegett hangja nyomán „szárnyain az édes képzeletnek.”
Germont Alfréd szerepében - a Traviatában - a vágyódó, szerelmes férfi ifjúi hevületének szinte minden momentumát meg tudta ragadni idősebb korában is.
Művész és szerep ugyancsak kedvező csillagórában találkozott egymással, amikor kitűzték Lenszkij szerepére Csajkovszkij Anyeginjében. Az álmodozó poétalelket hihetetlenül árnyaltan, átszellemült költőiséggel jelenítette meg. A híres Lenszkij-ária nemcsak könnyeket, lemondó sorsszerűséget hordozott ihletett előadása nyomán, hanem a lélek mélyén megbúvó életszeretetről is vallott. Idomulni tudott Puskin és Csajkovszkij elképzeléseihez. Összetett alakítása - a finom férfibáj, a lét és nemlét gondolati érzékeltetése s a szorongással vegyülő rácsodálkozás a világra - egyedülálló élménnyel ajándékozta meg az Oláh Gusztáv pazar díszleteivel és a kiemelkedő szereposztás révén amúgy is az átlag fölé magasodó előadást.
Sokoldalú művészi tehetségére jellemző volt egy modern szerep bravúros megoldása is. Benjamin Britten Peter Grimes című operájában Udvardy Tibor pályájának csúcsára érkezett. Ez a mű bonyolult alkotás, nemcsak modern hangzatai és szokatlan ritmikája következtében, hanem cselekményében, gondolatiságában is. Peter nem az olasz operák szokásos hőse, hanem talányos lény. A mai élet sokféle eleme megtalálható benne: erények és hibák, jószándékok és a visszahúzó, titkos erők mozgatják. Ennek megoldása rendkívül nehéz feladatot ró az énekművészre. Udvardy tudatos, belső rendezettséggel és elemző készséggel domborította ki az angol halász minden érzékelhető vonását, lelkivilágának ellentmondásait. Közben gondosan ügyelt a cselekmény menetére, fokozatos emelkedésére, és a csúcspontokat megdöbbentő drámaisággal emelte ki. Alig hihetjük, hogy az egykorú kritikákban is egyértelműen elismert alakítás hazai színpadon bármikor felülmúlható vagy megközelíthető lenne.
Hosszú művészi pályáján nem ismert kevésbé fontos szerepeket vagy szerzőket. A színház és a játék iránti olthatatlan rajongása vezette el az operett műfajához is. Sárdy János mellett - aki személyes varázsán kívül elsősorban filmjei révén vált országosan ismertté - Udvardy a 40-es és 50-es évek legnépszerűbb operettbonvivánja is lett. Az operett világának gyakran kissé papírízű figuráit vérrel, valódi emberi érzelemmel telítette meg.
1959-ben két évre szilenciumra ítélték. A városban és az Operaházban terjengő hírek szerint a dalszínház egyik énekesnője volt a feljelentő, aki Udvardy politikai kijelentéseiről állítólag feljegyzést készített, s ennek alapján a felsőbb hatóság megelégelte a tenorista szabad véleménynyilvánítását.
A nyári játékok során 1959-ben, az Operaház Margitszigeti Szabadtéri Színpadán Lehár A víg özvegy című operettjének egyik előadásán, Danilo szerepében búcsúzott egy időre szeretett közönségétől.
Aznap este hangi szépségben és szerepformálásban egyaránt kimagaslót nyújtott. Lényét átlengte valami különös fluidum: vidám volt, sziporkázó és megnyerő, de ebben a jókedvben ott sejlett a távozásnak, a kényszerű búcsúzásnak néhány sötét sugara is. „Az Orfeum tanyám...” derűs szövege és akkordjai mögött egy művészember bizonytalan jövője is ott sötétlett. Két évig eltiltva a hivatás gyakorlatától, minden jövedelem nélkül: maga volt a kétségbeejtő jövő. Akkoriban senkinek, Udvardynak és másnak sem lehetett elegendő anyagi fedezete, tartalékja, hogy megbirkózzon ezzel a helyzettel.
Udvardyt a szabadtéren működő énekes- és zenészkollégák teljes rokonszenve kísérte a színpadról való lejövetel végső szakaszában. Az énekkar teljes egészében felsorakozott előtte és viharos vastapssal köszöntötte.
Barátai nem is hagyták magára, s így sikerült átvészelnie a két esztendőt. De ki tudja megmondani, hogy korai halálában (a Balaton mellett állt meg a szíve egy nyári hajnalon) mennyire játszott közre az eltiltás és az átélt izgalom.
Még volt néhány aktív éve az Operaházban. Elegánsan, filozofikus bölcsességgel viselte a visszavonulást is, ugyanúgy, mint hajdan a kiemelkedő sikereket. Alig pár hónappal ezután az Operaház közelében találkoztam vele. Mindennapjai iránti érdeklődésemre látható derűvel így válaszolt: „Cavaradossi eredeti szakmájához tért vissza” - célzott legújabb kedvtelésére, a festésre. Időközben már egy szép kiállításra való festménye gyűlt össze, ennek egy részét be is mutatták az Operaház klubjában. Ezt a művészeti ágat is ugyanolyan elmélyült odaadással művelte, mint az éneklést. Különleges színekkel és páratlan tehetséggel.
Sokan, akik ismertük és szerettük, a rá való emlékezéskor mélyen megemeljük a kalapunkat. Mint ahogyan ő tette - tisztelete és megbecsülése jeléül - a magyar művészet temploma, az Operaház előtt.
A Dankó Rádió Az a szép című, ma délelőtti műsorában csendült fel ez az ott ritkán előforduló operett-duett - Udvardy Tiborra emlékezve, aki ma 40 esztendeje hunyt el:
Lehár Ferenc – Heinz Reichert, Jenbach Béla -Kulinyi Ernő: A cárevics
- Szonja és a Cárevics szerelmi kettőse – Tangó: „Szívünkben ezernyi szerelmes vágy az úr!” (Házy Erzsébet és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) – A rádiófelvétel bemutatója – részletek: 1969. július 2., Kossuth Rádió, 22.20 – 22.45
Házy Erzsébettel a harmadik, Udvardy Tiborral a második hangfelvétel az operettből:
Lehár Ferenc: A mosoly országa - keresztmetszet
Rádiós bemutató: 1958. március 14., Kossuth Rádió, 19.10 – 19.50
Szövegíró, versek: Harsányi Zsolt
Szereposztás:
Liza – Osváth Júlia
Mi - Házy Erzsébet
Szu-Csong herceg – Udvardy Tibor
Feri – Melis György
Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Földényi-kórus
Vezényel: Rubányi Vilmos
Rendező: Mikó András
Részletek az operettből:
- Nyitány
- Kórus és Liza belépője: „Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!”… ”Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás!...”Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély…”(Osváth Júlia, km. a Földényi-kórus)
- Szu-Csong belépője: „Oly meghatott érzéssel nézek körül, szívem nehéz, mint a kő...”(Udvardy Tibor)
- Liza és Szu-Csong duettje, I. felv. /Tea-kettős/: „Igyék velem egy csésze illatos teát…” (Osváth Júlia és Udvardy Tibor)
- Mi belépője, II. felv.: „Engedjék meg hát a nőnek, éljen ember módra, ő meg legyen okos és kecses teremtés…” (Házy Erzsébet)
- Mi és Guszti kettőse, II. felv.: „Nem formált a jó Isten ezerféle fajt, csak az emberek csináltak a fajok körül bajt…” „Ne félj, ne félj, bolond szívem, úgyis tudod már, hogy egy nagyon csinos legény/leány csakis Te rád vár…” (Házy Erzsébet és Melis György)
- Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse, II. felv. / „Szív-duett” /: „Szív…” „Lótuszvirág, érted élek csupán...” (Osváth Júlia és Udvardy Tibor)
- Szu-Csong dala, II. felv.: „Vágyom egy nő után” (Udvardy Tibor)
- Mi és Guszti kettőse, III. felv. (Házy Erzsébet és Melis György)
A teljes rádiófelvételen HÁZY ERZSÉBET, KALMÁR MAGDA, SIMÁNDY JÓZSEF, BENDE ZSOLT, RADNAY GYÖRGY énekel, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: BRÓDY TAMÁS
A Rádió Dalszínházának bemutatója:1971. november 11., Kossuth Rádió, 19.35 – 21.29
Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt: A mosoly országa - hanglemezen - részletek
Qualiton, LPX 6541 (1963)
Km. a Fővárosi Operettszínház Énekkara és Zenekara
Vezényel: Bródy Tamás
A1
Nyitány
A2
Kórus és Liza belépője: ”Éljen sokáig! Éljen sokáig! Éljen ő!”… ”Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás!... ”Szív, szív mindig remél, eljő a mély, vad szenvedély…” (Orosz Júlia, km. énekkar)
A3
Szu-Csong belépője: „Oly meghatott érzéssel nézek körül, szívem nehéz, mint a kő...”(Udvardy Tibor)
A4
Liza és Szu-Csong Tea-kettőse:„Igyék velem egy csésze illatos teát…”(Orosz Júlia és Udvardy Tibor)
A5
Szu-Csong dala /Barackfavirág-dal/: „ Egy dús virágzó barackfa ágát állítom hölgyem ablakába a holdas május éjjelén...” (Udvardy Tibor)
A6
Liza és Szu-Csong szerelmi kettőse /Szív-duett/: „Szív…” „Lótuszvirág, érted élek csupán...”(Orosz Júlia és Udvardy Tibor)
B1
Mi belépője: „Engedjék meg hát a nőnek, éljen ember módra végre, legyen okos, és kecses teremtés…”(Házy Erzsébet)
B2
Mi és Guszti kettőse: „Ne félj, ne félj, bolond szívem, úgyis tudod már...”(Házy Erzsébet és Bende Zsolt)
B3
Szu-Csong dala: „Vágyom egy nő után...” (Udvardy Tibor)
B4
Liza dala a honvágyról (Orosz Júlia)
B5
Mi és Guszti kettőse /Zig-Zig-duett/: „-Zig-zig-zig-zig…../- Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…” (Házy Erzsébet és Bende Zsolt)
A Dankó Rádió Az a szép című mai műsorában a szerkesztő-műsorvezető, Tölgyi Krisztina egy igazán ritka, magyar operett szép részletének bejátszásával örvendeztetett meg:
Rényi Aladár – Martos Ferenc: Kis gróf (1911)
- Szerelmi kettős:„Az éj, a tündökletes éj, oly illatos, oly lázító! Átjárja szívemet a kéj, oly mámorosan kábító! Szerelemről ír a szellő, csupa vágyódást lehellő! Megejtő a júliusi éj, szívet a szívhez szállító!”(Orosz Júlia és Udvardy Tibor, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Bródy Tamás) – arádiófelvétel először 1957 novemberébencsendült fel a Kossuth Rádió operettműsorában: „Régi magyar operettekből”.
A Dankó Rádió Az a szép című műsorában hangzott el ma délelőtt ez a kettős:
Zerkovitz Béla- Szilágyi László: Csókos asszony
Báró Tarpataky és Pünkösdi Kató dala, I. felv.: „Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda! A kapuja mindig tárva, a gazdája magát várja. Szép kisasszony, jó kisasszony, jöjjön el oda! Oda, oda, ó, jöjjön el oda!”(Petress Zsuzsa és Udvardy Tibor, km. az Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Behár György) - „Zerkovitz dalok” Qualiton, LPX 16561 (1967)
A Dankó Rádió ma délelőtti, Az a szép című műsorában hangzott el ismét ez a szép duett:
Lehár Ferenc – Heinz Reichert, Jenbach Béla -Kulinyi Ernő: A cárevics
- Szonja és a Cárevics szerelmi kettőse, II.felv. (Házy Erzsébet és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) -részletek, rádióbemutató: 1969
Cárevics: Nyílj ki hát, mint egy kis virág, drága lány! Nekem virulj csupán! Hints derűt, szerte mindenütt, el ne hagyj még! Napfényben maradjál!
Szonja: Kérd az ifjú szép életem, érted eldobom szívesen! Messze űzöm a bánatod egy mosolyért! Nékem ez kincseket ér!
Cárevics: Légy a mindenem, vigasztalóm, szerelmesem, az édes üdvösség! Fönn, a mennyben még egymásnak szánt minket az ég, Jöttödre vártam rég!
Együtt (és váltakozva a sorokat): Gyöngyvirágot hintenék, amerre mégy! Szívem minden dobbanása csak tiéd!
Légy a mindenem, őrangyalom, szerelmesem, az édes üdvösség!
Cárevics: Felvidul szívem, lángra gyúl! S hogyha lát,nyíl benne száz virág! Benned él, száz csodát remél! Meghalnék én édes mosolyodért!
Szonja: Mint a lágy harang, cseng felém! Hangod boldogan hallom én! Bár egy élten át hallanám dallamát én, boldogabb lenne e szív!
Együtt (és váltakozva a sorokat):
Légy a mindenem, vigasztalóm, szerelmesem, az édes üdvösség! Fönn, a mennyben még egymásnak szánt minket az ég, jöttödre vártam rég! Gyöngyvirágot hintenék, amerre mégy! Szívem minden dobbanása csak tiéd! Légy a mindenem, őrangyalom, szerelmesem, az édes üdvösség! Nékem szánt fönn az ég! Szerelmem és napom te légy!
1958. évi október hó 4-én szombaton, 5-én vasárnap és 6-án hétfőn este 7 órakor, vasárnap délután 3 órakor is
HÁZY ERZSÉBET
ÉS
UDVARDY TIBOR érdemes művész
a Magyar Állami Operaház művészeinek vendégszereplésével
LEHÁR: A VÍG ÖZVEGY
Operett 3 felvonásban
Szövegét írta: LEON VIKTOR és STEIN LEO
Karmester: VÁRKONYI SÁNDOR
Rendező: SALLÓS GABOR
Hanna - HÁZY ERZSÉBET
Zéta Mirkó - Balázs Andor
Valencienne - Olgyai Magda
Danilo - UDVARDY TIBOR
Rosillon - Tarján Tamás
Cascada - Juhász József
St. Brioche - Virágh Rezső
Bogdánovics - Dani Lajos
Sylvia a felesége - Németh Ilona
Kromov - Nagy László
Olga - Virágh Ilona
Prisics - Kovács Emil
Praskovia - Remete Hédi
Nyegus - Tóth Béla
BESZÉLGETÉS RUTTKAY OTTÓVAL, a Csiky Gergely Színház igazgatójával
„Meghívtuk vendégszerepelni a felújításra kerülő Víg özvegybenHázy Erzsébetet és Udvardy Tibort. Reméljük, elfogadja meghívásunkat a két neves fővárosi művész.”
Több korabeli lap (Film Színház Muzsika; Esti Hírlap) megírta, hogy Házy Erzsébet és Udvardy Tibor meghívást kapott a kaposvári színházba, az 1958 februárjában bemutatott Víg özvegy-produkció októberi három előadásában fellépni:
"A Kaposvári Csiky Gergely Színházban szeptember 20-án a társulati üléssel kezdődött meg a munka. Lehár Ferenc nagysikerű műve, A víg özvegy című nagyoperett október 4-5-6-án Udvardy Tibor és Házy Erzsébet vendégfelléptével kerül színre." /1958-10-03 / 40. szám, FSZM/
„A KAPOSVÁRI Csiky Gergely Színház a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül" című színművel kezdi az évadot. Ezt követi a „Cigánybáró’“. Készülnek a „Víg özvegy’“ előadására, amelyre meghívták vendégszereplésre Házy Erzsébetet és Udvardy Tibort, a margitszigeti Lehár-elöadás főszereplőit.” / 1958-09-24 / 224. szám, Esti Hírlap/
Egyelőre nem találtam nyomát, hogy megvalósult-e a két művész vendégfellépése a kaposvári színház Víg özvegy-előadásaiban. Annyi biztos, hogy operaházi elfoglaltságuk nem volt október 4. és 6. között (az OperaDigiTár adatbázisa szerint).
A kritikus zsebrevágja szigora és nagyképűsége több dioptriás pápaszemét. Nem röstelli megvallani, nagyon tetszett szombaton a margitszigeti szabadtéri színpad előadása.
Igaz, sok társszerzője volt a szépséges, szórakoztató estének. Hozzátartozott a felújítás káprázatos kiállítása, a tűzijáték, a hely, az emlékek varázsa. Az is, hogy az eső éppen csak szerény kísérletet tett; egy-két csepp vajon szétrebbenti-e Lehár Ferenc híveinek népes táborát? Örömünk, hogy Operaházunk vállalta a felújítást, a művészi vezetés és a művészek jóízlése, nagyobb feladatoktól izmosodott tehetsége, mind-mind tapsot érdemelt.
De bizony Lehár Ferenc zenéje is, amely nem tudni, hányadvirágzását éli, az operettkultúra fővárosában, Bécsben, Moszkvában és Londonban, Bukarestben és magyar kisvárosokban, színpadon, hangversenydobogón és lemezen. Klasszikus operettmuzsika ez, ötletes, ízléses, tetszetős, de nem tetszelgő. Bearanyozza a nem éppen elmés történetet. Nincs bajunk ezzel a „könnyű zenével”, amíg önmagánál többet nem ígér és annyi helyet foglal, amennyit megérdemel: jó szórakozás, szép szombat esti emlék.
Házy Erzsébet a legjobb operettstílus biztonságával vette birtokba a parádés címszerepet. S a legnagyobb vállalkozásokra méltó „operai” hanggal, színésznőket megszégyenítő játékkal. Nagy Lehár-bemutatók és felújítások emlékét évtizedekig szokás őrizgetni. Látjuk már magunkat, fogatlan nagypapaként, hitetlenkedő és neveletlen unokák körében. S csak meséljük, meséljük: ..Hej, én még »a Házyval« láttam a Víg özvegyet!”
Daniló szerepét Udvardy Tibor vitte diadalra. Rendkívül tartalmas művészegyéniségéből, lám, erre is telik. A szerep s a műfaj pihenhető, önfeledt kiélvezése mellett még jellemet is kölcsönöz figurájának, ötletes, mértéktartó iróniával éreztetvén a kötelező távolságot nagy képességei és a feladat között.
Koltay Valéria is kifogástalan hangteljesítménnyel, kitűnő stílusérzékkel, rokonszenves egyénisége sugárzásával forrósította a hűvös nyáréjszakát.
Ilosfalvy Róbert hangszépsége mindig főszereplő. S nem teljes a felsorolás Maleczky Oszkár választékos, emberi humorának, Fekete Pál ötletes, nagy hatású alakításának elismerő megemlítése nélkül. De sorolhatnánk akár az egész színlapot: Operaházunk különleges meglepetésről gondoskodva a legszerényebb epizódszerepeket is elsőosztályú erőkre bízta, szinte csak a gazdagság csillogtatása kedvéért. Ezért hogy a nagyképességű Szőnyi Olga jóformán görlként csillogott Don Josénak, Falstaffnak és Caniónak, azaz Kenéz Ernőnek, Palócz Lászlónak és Göndöcs Józsefnek ezúttal egy-egy mesteri másodpercért tapsolhattunk. Így a kitűnő balettművészeknek, Ugray Klotildnak, Rácz Boriskának, Havas Ferencnek és Róna Viktornak is.
A jókedvvel, lendületesen vezénylő Kerekes János mellett pedig Mikó András nagyvonalú, az élmény szerves részévé vált rendezését kell különösképpen megdicsérni. Úgy látszik, ha segít magán a rendezés, az elemek is megsegítik: még néhány csillag is versenyre kelt a parádés világítással, az orfeumkép hangulatát (és a nézőtér hőmérsékletét) a célirányos szél is jótékonyan befolyásolta.
Nemcsak zenéket hallunk az adásban. A pályakép ismertetésén túl maga Udvardy Tibor beszél és adomákat hallunk tőle szerepeivel kapcsolatosan (Hunyadi László, Pikk dáma, A Nyugat lánya, Tosca, Psalmus Hungaricus), archív interjúfelvételeiről.
A műsorban elhangzó zenei bejátszások:
Erkel Ferenc: Hunyadi László - László románca, I. felv.(Udvardy Tibor, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
Csajkovszkij: Anyegin - Lenszkij áriája (Udvardy Tibor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lehel György)
Puccini: Tosca - Levélária (Udvardy Tibor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
Lehár Ferenc – Heinz Reichert, Jenbach Béla -Kulinyi Ernő: A cárevics - Szonja és a Cárevics szerelmi kettőse, II. fel (Házy Erzsébet és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - részletek, rádióbemutató: 1969
Cárevics: Nyílj ki hát, mint egy kis virág, drága lány! Nekem virulj csupán! Hints derűt, szerte mindenütt, el ne hagyj még! Napfényben maradjál!
Szonja: Kérd az ifjú szép életem, érted eldobom szívesen! Messze űzöm a bánatod egy mosolyért! Nékem ez kincseket ér!
Cárevics: Légy a mindenem, vigasztalóm, szerelmesem, az édes üdvösség! Fönn, a mennyben még egymásnak szánt minket az ég, Jöttödre vártam rég!
Együtt (és váltakozva a sorokat): Gyöngyvirágot hintenék, amerre mégy! Szívem minden dobbanása csak tiéd! Légy a mindenem, őrangyalom, szerelmesem, az édes üdvösség!
Cárevics: Felvidul szívem, lángra gyúl. S hogyha lát, nyíl benne száz virág! Benned él, száz csodát remél! Meghalnék én édes mosolyodért!
Szonja: Mint a lágy harang, cseng felém! Hangod boldogan hallom én! Bár egy élten át hallanám dallamát én, boldogabb lenne e szív!
Együtt (és váltakozva a sorokat):
Légy a mindenem, vigasztalóm, szerelmesem, az édes üdvösség! Fönn, a mennyben még egymásnak szánt minket az ég, jöttödre vártam rég! Gyöngyvirágot hintenék, amerre mégy! Szívem minden dobbanása csak tiéd! Légy a mindenem, őrangyalom, szerelmesem, az édes üdvösség! Nékem szánt fönn az ég! Szerelmem és napom te légy!
Leoncavallo: A bajazzók – Canio áriája„Kacagj, bajazzó!...” (Udvardy Tibor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
Kodály Zoltán: Budavári Te Deum – részletek (Szecsődy Irén, Tiszay Magda, Udvardy Tibor, Faragó András, km. a Budapesti Kórus és az Állami Hangversenyzenekar. Vezényel maga a zeneszerző: Kodály Zoltán)
Erkel Ferenc: Hunyadi László – Kivégzési jelenet az opera fináléjából(Takács Paula, Udvardy Tibor, Losonczy György, km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
Kálmán Imre - Julius Brammer, Alfred Grünwald – Kulinyi Ernő: A cirkuszhercegnő
- Fedora és Mister X kettőse: „Te meg én, te meg én, ölelj át, kicsikém.... Te meg én, te meg én, csak ölelj, kicsikém..." (Házy Erzsébet és Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - 1965 - Qualiton
A huszonöt éves fiatalember egész egyszerűen odaszegezte a székhez az 1939-es zeneakadémiai vizsgahangverseny közönségét. Canio áriáját énekelte a Bajazzókból. Szünetben maszkot cserélt, és a második „félidőben'’ újra fellépett, ezúttal Bánk áriájával. A vizsgakoncert végén az Operaház akkori műszaki vezetője gratulált a fiatal tenoristának, majd megjegyezte :
— Magának csak egyetlen riválisa lehet ebben a mezőnyben. Az a fiú, aki Canio áriáját énekelte...
A magyar operaszerető publikum akkor tanulta meg Udvardy Tibor nevét. És soha többé nem felejtette el.
Már majdnem egy esztendeje, hogy a lemeze megjelent, de még mindig sláger ez a lemez, rangos ajándék az operabarátoknak. Udvardy mindig is beskatulyázhatatlan művész volt — és ez mostani „préselt műsorából” is kiderül. Nadir leheletfinom románcát a Gyöngyhalászokból éppolyan tökéletesen adja elő, mint a spinto-quaIitásokat igénylő Levéláriát, hőstenori rátermettségét pedig — többek között — Hunyadi László áriájának nagyszerű előadásával igazolja. Sajnos, a lemezen Wagner-részlet nem szerepel. pedig Lohengrinnek, Siegmundnak és Logenak is feledhetetlen volt Udvardy Tibor.
Az egyik kritika erősen kifogásolta, hogy a lemez az újat pártoló Udvardy Tiborból, a merészen modern vállalkozásokkal szövetkezni sohasem rest művészből nem mutat meg semmit. Pedig hát a Peter Grimesben nyújtott alakítás volt talán Udvardy pályájának a csúcsa, és a bizarrabb, mai magyar kísérletekben — például Lendvay Kamilló A bűvös szék című tévéoperájában — is emlékezeteset produkált mindig.
A magam részéről nem marasztalom el a szerkesztést. Legyen ez az Udvardy-lemez az opera- slágereké, a legnépszerűbb tenoráriáké. Reméljük, egy másik Udvardy- lemez is megér majd egy újabb misét a Hanglemezgyártó Vállalatnak, amely a bátor kísérletekkel közösséget vállaló énekest lesz hivatva prezentálni.
Öröm nekünk tehát ez a lemez. Egy gondolat azért bánt engemet: Udvardy Tibor „félmúlt” csupán, nemrégen fejezte csak be művészi pályafutását. A „régmúlt” hasonló megbecsülését is szívesen vennénk. Lehetetlen dolog, hogy Környey Béla, Takáts Mihály, Szamosi Elza, Basilides Mária, Rózsa S. Lajos és még sok más kiváló század eleji énekes kiadását még csak nem is tervezi a Hanglemezgyártó Vállalat. Korabeli, 78-as fordulatú lemezeiket összegyűjteni, „kikozmetikázni” és átjátszani addig kellene, amíg nem késő, amíg itt-ott fellelhető egy-egy példány belőlük. Minden nemzet megbecsüli a saját „ereklyehangjait”, csak mi nem. (Lásd a Voci illustre sorozatot Itáliában vagy az LV-szériát Ausztriában.) Pedig lenne rájuk vevő, esküszöm! Ám ha egy sem lenne, akkor sincs jogunk üzleti meggondolások miatt elmismásolni egy voltaképpeni nemzeti fonotékát...
Udvardy Tibort nemrégiben megszólította az utcán egy volt iskolatársa.
— Tiborkám, de jó, hogy találkoztunk! A lányom énekesnőnek készül és jövő héten lesz az első nyilvános fellépése. Nagyon kérlek, gyere el, kíváncsi lennék a véleményedre.
Udvardy kénytelen-kelletlen elfogadta a meghívást és a megadott napon megjelent a kultúrteremben, ahol már javában folyt a műsor. A volt iskolatárs mellé szólt a jegye és Udvardy restelkedve mentegetőzött:
— Ne haragudj, csúcsforgalom van, azért nem voltam pontos.
— Még jókor jöttél. Éppen a lányom van a színpadon! Figyelj!
Az első ária után Udvardy megkérdezte:
— Régóta énekel a kedves lányod?
A büszke apa bólintott.
— Már öt éve!
Udvardy megcsóválta a fejét.
— Borzasztó, borzasztó! Ennyire elkéstem?!
avagy a tudós, a karmester, az énekes, a zeneszerző"
Szabolcsi Bence, zenetörténész, művészettörténész (Budapest, 1899. augusztus 2. – Budapest, 1973. január 21.)
Fricsay Ferenc, karmester (Budapest, 1914, augusztus 9. – Bázel. 1963. február 20. )
Udvardy Tibor, operaénekes (Budapest, 1914. szeptember 4. – Balatonboglár, 1981. július 16.)
Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy, zenetudós (Budapest, 1899. október 1. – Budapest, 1986. november 18.)
Udvardy Tibor
„Magának csak attól a másik tenoristától van félnivalója, aki Bánk bánt énekelte” — gratulált egy színpadi-műszaki az 1939-es operavizsgán az éppen Canio áriájával sikert aratott Udvardy Tibornak. Mi ebben az érdekes? Az, hogy — néhány közbülső vizsgázó előtt — azt a Bánk- részletet is Udvardy adta elő, az is a vizsgaszáma volt! Csakhogy bajuszosan, szakállasan, nagy maszkban; a gratuláló nem azonosította, ö két egyaránt kitűnő tenoristát hallott.
A történetet Udvardy Tibor néhány hónappal később, 1939. október 6-án délelőtt, az Oktogontól az Operáig menet mesélte el nekem, autogramgyűjtő srácnak (éppen ott csellengtem, csatlakoztam az ifjú művészhez; aznap nem volt tanítás.)
Udvardy Tiborral negyven évvel később is fölidéztük az anekdotába illő esetet, ö akkortájt már visszavonulóban volt a színpadtól; festett, képeiből kiállítást rendeztek.
Négy évtizeden át egyedülálló jelensége a magyar operaszínpadnak. Jó kiállása okán „bonviván” is; második szerepe mindjárt a szerelmes Alfréd a Traviatában. (Később elragadóan kedves linkóci Danilo A víg özvegyben, lírai Szu Csong A mosoly országában.) Az a „kétlelkűség”, amit vizsgaelőadásán amatőrszinten vett észre valaki, másként derült ki róla, ahogy az évek futottak. Udvardy Tibor Hermannja emlékezetes A pikk dámából, Peter Grimese, Lenszkije, Heródese, Sujszkija, Logéja: a hasadt lelkek, a megtört lelkek, a hisztérikus lelkek, a fondorlatos lelkek nagyívű énekes- és színművész megszólaltatója lett.
És miközben már mindezeken is túl volt, egy délután a Fészekben azon törtük a fejünket: mi volt az az egyfelvonásos operett a rádióban, valamikor 1940-ben vagy 41- ben, amelynek „primadonnája” Kováts Jolán, az Opera akkor fiatal mezzója volt, hősszerelmese pedig ő; és a maga szólamából mindössze két verssorra emlékezett: „Indulok, elmegyek, — keresem elvesztett telkemet.”
Igen, később abban lett a legnagyobb, ahogyan az elvesztett lelkeket kereste; és megtalálta nekünk.
Udvardy Tibor is hetvenöt éves volna: 1914. szeptember 4-én született.
Udvardy Tibor(Budapest, 1914. szeptember 4. – Balatonboglár, 1981. július 16.)
A Hungaroton a Nagy magyar előadóművészek sorozatban tizenegy áriát adott közre Udvardy Tibor szerepeiből.
Esti Hírlap, 1977. január 28.
Operaközönségünk egy egész nemzedékének válogatott, szép emlékeit idézi fel ez a lemez. Akad a felvételek között, amit a rádióból sok alkalommal milliók élveztek.
Sohasem szűkölködtünk tehetségekben, de Udvardy Tibor tehetsége kezdettől sajátosan egyéni arculatú volt, szinte meghatározó Operaházunk három évtizedes jelentős korszakában. Benne a Failoni, Klemperer, Oláh Gusztáv és Tóth Aladár nevével fémjelzett, mintegy másfél évtizedre. Egyénisége játékban és hangszínben is eredeti jegyekkel ütött el, nemcsak hazai kollégáitól, de az idegenből érkezett valamennyi vendégénekesétől is. S amit legkiválóbb pályatársai közül is csak néhánynak sikerült megvalósítania, azoknak is inkább csak a pódiumjogot nyert népdalok előadásában: magyar énekstílust teremtett az operaszínpadon, a nemzetközi repertoár leghíresebb szerepeiben is. Az olasz dallamokat a bel canto törvényei szerint építette tel, Wagnert a német iskola stílustörvényeihez igazodva szólaltatta meg, Csajkovszkij és Muszorgszkij szerepeinek szlávos csengését is közvetíteni tudta; ugyanakkor a magyar szöveg lejtését és hangsúlyait tudatosan és érzékenyen —a nyelvművelők felelősségérzetével — óvta.
De ez csak a dolog szakmai és technikai része. Közönségét, s az új lemez hallgatói személyiségének a puszta hangban is meggyőző varázsa, a népszerű áriák érzelemgazdag, poétikusan drámai kifejezése ragadja meg. A kevesek közé tartozik, akik képesek továbbalkotni a zeneszerzők művét. Elmélyíteni és gazdagítani.
Ez a tizenegy ária különböző nemzetek romantikus stílusjegyeit karakterizálja. Udvardy Tibor ezenfelül a múlt század európaiságát, a romantikus zene korának egyetemes érzésvilágát is kifejezi. Olyan élvezet hallgatni, hogy nem lenne meglepő, ha ez a válogatás hamarosan aranylemezzé válna.
Ma is felcsendültek a Leányvásár részletei a Dankó Rádió „Az a szép” műsorában.
Udvardy Tibor énekével most a II. felvonás fináléjából két hosszabb részletet hallhattunk az összeállításban:
Jacobi Viktor – Bródy Miksa – Martos Ferenc: Leányvásár
Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33
Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Vajda Cecília)
Vezényel: Sebestyén András.
Darvas Szilárd átdolgozásnak felhasználásával rádióra alkalmazta Innocent Vincze Ernő
Zenei rendező: Járfás Tamás
Rendező: Cserés Miklós dr.
Szereposztás:
Harrison – Csákányi László
Harrisonné – Olty Magda
Lucy, a leányuk – Németh Marika
Bessy, Lucy társalkodónője – Házy Erzsébet
Tom Miggles – Udvardy Tibor
Gróf Rottemberger – Bilicsi Tivadar
Fritz, a fia – Palcsó Sándor
Jefferson, Harrison titkára – Szuhay Balázs
Kocsmáros – Szendrő József
Simpson, börtönőr – Basilides Zoltán
Hajóskapitány – Zentay Ferenc
Mary – Seress Erzsi
Cowboyok, Beggardale lakói, matrózok, táncos lányok
Jelenet és Tom elbeszélése a II. felvonás fináléjából(Udvardy Tibor, km. Németh Marika, Bilicsi Tivadar, az MRT Énekkara)
- Lucy: Csodás a frakk, kész a gallér, de fess gavallér!
- Tom: Hogy azt higgyék, úr vagy s nem egyszerű nép, egy jó ruha kell, máris úr vagy talán!? A ruha legyen szép, fogad az úri nép, csak öltsd fel magadra a frakkot-flakkot, és cipész vagy csaló is lehetsz, ha az urak között így megyek! Nos, mondhatom, urak, hogy jó dívat a frakk, egy öltöny vagy jól szabott öltöny mindent rejthet, eltakarja, ha üres a szív, a buta világ úrnak hív! Mert úr, aki frakkban járhat, és így gavallérrá válhat, oly büszke reá, akár cifra nyeregre a bús szamár!...
- A jacht utasai (kórus): Cifra az a szó, hej, csuda jól szórakoztató!...
- Harrison szenátor:Mitől van önben, mondja, e szemtelen fölény?
- Tom:Megismersz majd, te vén legény!... Ha érdekel bárkit-e rejtély, hadd leplezem le itt most magam: a bosszú fűtött mostanig, hát felfedem, ki áll itt! Nos, Harrison! Köszöntse a kifosztott Fleetwood fiát! … Ma már csak egy emlék sok év után, hogy elment az én jó apám! Elment, szeme könnyezett, nem hitte ő, hogy vissza talán soha nem jő! De két másik társával útra kelt, a zordon, vad vizekre tart, hogy leljen aranyra, s kezében érc, és így búcsúzott: goodby! …
- A jacht utasai (kórus): De érdekes, ez a regény…
- Tom: Kincs vele, színarany, amit talál, ezért les rá máris a halál!... De szomorú regény… Két társa közül egyik Harrison, ki visszatért dús gazdagon, mert társai kincseit elszedte ő, azt hitte a napfényre ez nem jő! De jó apám nem jött meg soha már, s gyermeke most bosszút áll! Az elrabolt kincsért leánya kell, és bárhogy is álljon, viszlát!”
Tom búcsúja és a II. felvonás fináléja(Udvardy Tibor, km. az MRT Énekkara)
„Elszállt az álom… Mindennek vége…Most hív a vágy, a nagy messzeségre! Ég veled álom, elmegyek én, de szép Kalifornia még enyém! De hölgyeim, uraim, miért ez a csönd? Elámuló arcuk vajon mit jelent? Hisz egyszerű dolog, búsulni nincsen ok, sőt itt van a nagyszerű pletykatéma, majd ha kezdődik az új idény, lesz anyag elég, annyi tény. A mese, ugye, szép, ez önöknek elég, hogy bátran utált ez a völgy egy évig, most hogy itt van, de mit sem ér, hiszen nem is volt célja, tény. Fájdalmas önöktől megválni, el lehet ez is pletykálni, pletykabeszéd, de szép, és hogy örül annak az úri nép! „
Húsvét Nagypéntekjén az alkalomhoz illő dallamokkal teli, szép zenei összeállítást sugárzott a Dankó Rádió ma délutáni operettműsora, „Az a szép” – a műsorvezető-szerkesztő: Erdélyi Claudia
A műsorban elhangzottak részletek ebből a daljátékból is:
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Endrődi Sándor, Pásztor Árpád - Sassy Csaba:Rákóczi
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. január 4., Kossuth Rádió 20.25 – 22.00
- Rákóczi dala, jelenet és Rákóczi megtérése: „- Hogyha jő az este, várom félve-lesve, vár-e rám a csöndes álom, vagy kerget a kétség, kerül a reménység, leszel-e az én párom?... /- Nagyságos fejedelem, mindnyájan megértjük szíved fájdalmát. Hidd el. Közülünk nem egy dúdol ilyen dalt…/- Fülembe csendül egy nóta még, ott szunnyadott már a szívembe rég. A dajkanóták emléke kél, egy árva népről bús dalt regél…” (Udvardy Tibor, km. Agárdy Gábor, Palcsó Sándor, Ujlaky László - ének és próza)
- Amália és Rákóczi búcsúkettőse:„- Kezembe a kezed, szívemre a szíved, édes párom, tudom, hogy utolszor, tudom, hogy örökre el kell válnunk…” (Barlay Zsuzsa, Udvardy Tibor)
- Reuthreim Magda dala: „Fáj, fáj, fáj! Fáj a szívem… Sír, sír, sír! Sír a lelkem, szegény árva!... ”(Sándor Judit - próza és ének; előtte a dialógusban Palcsó Sándor prózája is elhangzik)
- Magda és Jancsi jelenete – melodráma: „- Magda! Én halálomig a fejedelem mellett maradok! - Én is, Andris! - Jó éjszakát, Magda!...(Sándor Judit, Palcsó Sándor –prózai dialógus zenei aláfestéssel)
- A III. felvonás fináléja - prózai jelenet, Rákóczi dala, együttes és kórus: „- És ön nem gondol a feleségére? Sem a gyermekeire? – Igenis gondolok. De ez nem tartozik sem Önre, sem a császárra…/ - És ez nem sejtelem, itt állnak most előttem: az álmok… - Hadd csókolom meg ajkad, édesem! Hadd ölelem meg gyermekem!.../- Rajta, e végszó: Pro Libertate!…- Lipót császárnak még ezt üzenem. Rajta hát, talpra állj, kesergő nemzetem! Elég volt a kegyből, elég volt a szó! Lipót császár nem királyunk, eb ura fakó!...” (Udvardy Tibor, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, Andor Éva, MRT Énekkarának férfikara)
Dankó Rádió – „Az a szép” Szerkesztő-műsorvezető: Erdélyi Claudia
A mai műsorban az Egy éj Velencében című Johann Strauss-operettből szólaltak meg részletek. Erről a teljes rádiófelvételről is:
ifj. Johann Strauss - Camillo Walzel, Richard Genée - Gáspár Margit és Kristóf Károly: Egy éj Velencében
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1966. július 16., Kossuth rádió 20.28 – 22.00
Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc)
Vezényel: Bródy Tamás
- Annina dala:„Eljött az alkalom, hogy bosszút állok, nincs bennem irgalom…” (Házy Erzsébet)
- Annina és az Urbinói herceg kettőse, II. felv. „- Nincs senki más itt és ezért, nos, tárja fel, amit ígért! – Ígértem én? - Hogy arcát láthatom, csak legyünk egyedül. – Ha ennyi! Vágya teljesül! - Mit látok? Szebb, mint amit vártam! Csodálatos! – Csak nyugalom! – Miért oly kegyetlen, angyalom! Barbara... ennél többet… - Miről beszél? Mondja csak! – Azt mondta…- Nos, mit mondtam hát? - Azt mondta, hogy az alkalmas, s a randevún majd meghallgat. Nem így volt? Ugye, emlékszik? - Én nem emlékszem erre itt. - Azt mondta, majd lesz alkalom, meg azt..- azt mondtam, hallgasson! Nem így volt ez? Nem emlékszik? - Én nem emlékszem erre itt. /- Drágalátos Barbara! Szépet hallok róla! Annyit mondhatok. Annyit mondhatok. - Ezzel még nem látom át, kettőnk itt áll hányadán…” (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
- Annina és a Urbinói herceg keringő-kettőse, I. felv. :„- Táncolnak már?... - Igen, ma házi bál van nálam. – Táncolhatnánk! - Végre, vágyódó karomba zárom! – Táncolni óhajt? Akkor nem bánom, táncoljunk hát! Karoljon át! - Már robban a vágy! … - Csókot egyet!.. Táncra fel!...” (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
- Annina dala - "Gúnydal": „Egy herceg gazdag, fényes, ha-ha-ha! A palotája fényes, ha-ha-ha. Mindenki oson, és titkos utakon,tra-lalla-la, tra-lalla-la. És jár a nők után, megáll a ház előtt, ad nekik szerenádot, és szédíti a nőt, tra-la-tra-la-tra-la. S ha van ki visszahív, sorra behívja mind. A herceg nagy link. A herceg az nagy link. ... Ilyen a finom, boldog úr!...” (Házy Erzsébet és az MRT Énekkarának Nőikara)
Meglepő kérdés. Váratlanul hangzott el valamelyik este, nem is tudom már: a „Maxim" nevű mulatóban-e; vagy ama villa kertjében, mely a tündökletes szőkeségű Glavari Hannáé. A kérdés mindenesetre felvetődött; a víztorony pedig ott áll, karcsún, pontosan szemközt az imént említett párizsi helyekkel, — valahol a Margitszigeten.
Kezdetben négyen voltak a kíváncsiskodók: a víg özvegy, a víg követségi titkár, a víg nagykövetné, meg a víg francia márki; míg aztán e legutóbbi, névszerint Camille de Rosillon kézen fogta Valencienne-t, s így szólt: „Ti csak menjetek, mi addig megnézzük a rózsákat, meg azt a kicsi…” Az utolsó szavakat elnyelték a szigeti fák. Glavari Hanna imigyen Danilovics Danilo kíséretében megindult föl a Víztorony lépcsőfokain.
Hamarosan kiderült, hogy a víztoronyban — rengeteg a lépcső. És mély és zengő benne a visszhang. Hűvös is van egy ilyen szabású víztoronyban, ami szerfölött kellemes a párizsi, illetve pestbudai kánikula után. Mentek. Egyre feljebb, s amikor a szépséges Hanna a legutolsó lépcsőfokra tette karcsú lábát, kiderült, hogy még mi van a víztoronyban: rossz lépcsőfok, melyet a szárazság „hibásított meg", és amely így megsértette a víg özvegy bokáját! Danilovics Danilo átkarolta e baleset után Hannát, s kiléptek ketten az erkélyre, honnét csodálatos a kilátás; ahol a kedves szél mindenféle dallamokat idézett, hegyek felől, kétkarú folyó felől, síkságok felől és — az akkor dísztelen, kulisszátlan szigeti színpad felől.
Ez van a víztoronyban, s ami nincs, helyesebben: aznap nem volt?
Pontosabban szólva; akkor délben nem volt?
Víz.
/D. L./ (Dalos László)
Az egyik fotó alatt áll ez a szöveg:
„OTT ÉLT A LiDÉRC” — nem az erdő, hanem a víztorony rejtekén! Ő babonázhatta meg azt az utolsó lépcsőfokot, mely el akarta rejteni a Lehár-operett szerelmesei elől a fent kibontakozó panorámát. Nem sikerült neki! Lám, Hanna már mosolyog ...
SZOMBATON DÉLELŐTT egy fotoriporter felvételeket készített a Margitszigeten„A víg özvegy” két főszereplőjéről, Házy Erzsébetről és Udvardy Tiborról. Az egyik felvételt a szigeti víztoronyban akarták megcsinálni.A művészek felmentek a torony tetejére vezető lépcsőn, amelynek egyik foka Házy Erzsébet alatt a mintegy kétemeletnyi magasságban leszakadt. Szerencsére Házy Erzsébet meg tudott kapaszkodni a feljáró oldalvasában, s az előtte haladó Udvardy Tibor megragadta és felhúzta. A művésznő kezén és arcán szenvedett kisebb zúzódásokat.
Mikor az opera operettet játszik — kirándul. Majálist tart. Juliálist. (Amilyen hónapban vagyunk.) Szörnyű sorstragédiák zordan éneklő hősei bonviván-primadanna szerepet alakítanak — Peter Grimes Danilót, Mimi Glavari Hannát — eljátszadoznak kedvük szerint, hancúroznak, táncikálnak. Opera, a zöldben.
Júliusi kirándulás a gyönyörű Margitsziget pázsitszínpadán, a lombos fák közt: ez a Víg özvegy is. Lehár első világsikerét plántálták ide, a jelek szerint igen nagy sikerrel. A több mint ötvenesztendős Víg özvegy ma is frissen csendülő melódiái kelnek szárnyra operaénekeseink ajkán. Kitűnők a szereplők, jólhangolt az egész együttes, pazar a látványosság, nem maradnak el a fogatok, a lovak, amelyek mindig tapsot kapnak, gondoskodnak meglepő attrakciókról, (görögtűz helyett ezúttal váratlanul felrobbanó tűzijáték félemlíti meg a gyanútlan nézőt). A rendező, Mikó András, óriási térrel gazdálkodik, tud is vele mit kezdeni, mindent benépesít, igazi garden partyt rendez »Pontevedro« párizsi nagykövetségén. Az illúzió teljes; a néző szinte részt vesz a vidám társaság kedvteléseiben, mint meghívott vendég. Fülöp Zoltán tetszetős, artisztikus francia kastélyt varázsolt a színre, Márk Tivadar jelmezei gazdagon hatnak az erős reflektorfényben.
A Víg özvegy szabadtéri előadásának színpadi megalkotói közé tartoznak a szereplők — hiszen a jó alakítások a felvonások során szervesen építik a sikert, a produkció lényeges részét.
Házy Erzsébet, mint Glavari Hanna, a cselekményben szereplő húszmillió nélkül is hódító, nagyon szép jelenség, áhított »víg özvegy«, éneke is behízelgő, s külön meglepetés az a primadonnai fölény, biztonság, amellyel prózai szerepét mondja-játssza.
Udvardy Tibor fölöttébb széles művészi skáláját bizonyítja Danilo: tud igazi bonviván lenni ez a nagy drámái hősöket magában hordó művész, elegáns világfi, orfeumjáró kedves mihaszna, és a szerelem igazi érzései közt elkomolyodó aranyifjú.
Maleczky Oszkár a humor nagykövete. Valenciennes, a kikapós feleség Koltay Valéria megszemélyesítésében kevésbé pikáns, mint maga az ábrázolt alak, de éppen az ízléses megformálás dicsérhető. Ilosfalvy Róbert érvényesíteni tudja szép, karcsú tenorját. Sokat derül a közönség Fekete Pál mókáin: nagyon jól ért hozzá, hogy a hálás Nyegus-szerepből — a túlzó ripacskodás elkerülésével — árassza a komikumot. Szőnyi Olga és László Margit a sok csinos nő közt is feltűnik. Egy-egy jó figurát hoz a színpadra Palócz László, Bende Zsolt, Kenéz Ernő, GöndöcsJózsef, Kerekes Gábor.
Mutatósak, világvárosiasak az Eck Imre komponálta táncjelenetek, főként az »Arany és ezüst«keringőre készült hosszabb betét. Ugray Klotild, Rácz Boriska, Havas Ferenc és Róna Viktor kitűnően oldják meg az egyáltalán nem egyszerű, nagyrészt akrobatikus táncokra épülő feladatot, a tánckarral együtt.
Ha még hozzávesszük, hogy az előadástKerekes János vezényli — aki köztudomás szerint maga is operett-komponista —, s az Operaház zenekara szívesen adja oda művészetét a könnyed, de értékes Lehár-muzsikának: végül is csak annyit mondhatunk, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei bemutatóját — operabemutató hiányában — a nyári évad eseményeként tarthatjuk nyilván.
Budapest, 1981. július 27. Udvardy Tibor operaénekes (tenor), kiváló művész, 1914. szeptember 4-én született Budapesten. Meghalt 1981. július 16-án, Budapesten.
A képen: mély részvéttel kísérték utolsó útjára július 27-én a Farkasréti temetőben Udvardy Tibor kiváló művészt, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott magánénekesét.
A ravatalnál Domahidy László, érdemes művész, magánénekes búcsúzik.
Ma 105 éve született Udvardy Tibor (Budapest, 1914. szeptember 4. – Balatonboglár. 1981. július 16.)
Budapest, 1950. május 26. Udvardy Tibor operaénekes (Germont Alfréd, tenor) Giuseppe Verdi Traviata című, háromfelvonásos operájának szereplőjeként.
A mű bemutatója 1950. május 26-án volt a Magyar Állami Operaházban, majd új beállásokkal folyamatosan játszották a színházi évadban. Az előadás rendezője és díszlettervezője Oláh Gusztáv, a karmester Otto Klemperer volt. A jelmezeket Márk Tivadar tervezte.
A műtermi felvétel készítésének pontos ideje ismeretlen.
MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
A kiváló operaénekesünkre emlékezett a Dankó Rádióban Nagy Ibolya, a Túl az Óperencián című operettműsor felelősszerkesztő-műsorvezetője, majd az alábbi zenéket szerkesztette be az adásba a tenorista felvételei közül:
- George Bizet: A gyöngyhalászok –Nadir románca (Udvardy Tibor, km.Magyar Állami Operaház Zenekarát Pless László vezényli)
- Lehár Ferenc – magyar szöveg Harsányi Zsolt: A mosoly országa -Szu-Csong dala, II. felv. „Vágyom egy nő után” (Udvardy Tibor)
- Zerkovitz Béla-dal: „Sokszor úgy szeretnék sírni...”(UdvardyTibor)
- Lehár Ferenc –magyar szöveg Mérey Adolf: A víg özvegy
Jelenet, együttes, Danilo elbeszélése és a II. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Udvardy Tibor, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, Várhelyi Endre, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Rácz György.
Ezt az adást ma délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban, és az internetről is a www.dankoradio.hu oldalról.
Udvardy Tiborra emlékezetta Dankó Rádió operettműsorában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya!
A kiváló tenorista ma harmincnyolc éve hagyott itt bennünket: a 67. életévében hunyt el 1981. július 16-án, Balatonbogláron. Udvardy Tibor több évtizedes operaénekesi pályafutása alatt sok-sok lírai meg drámai tenor fő- és karakterszerep nagyszerű alakításával örvendeztette meg mindenkori közönségét.
Udvardy az operaszerepei mellett szívesen lépett fel operettekben is, hiszen a jó megjelenésű művész szép énekhangjához remek színészi véna is járult, így nem állt távol tőle a bonviván-szerepkör sem; anno Lehár Ferenc is felfigyelt Udvardyra és megkaphatta „A Garabonciás” Józsi szerepét az Operaház új bemutatójában (1943. február 21.); a darabot - ami a Cigányszerelem átdolgozása -, maga a komponista tanította be a társulatnak és vezényelte a premier-előadáson. A korabeli beszámolók szerint a címszerepben Udvardy Tibor énekben, megjelenésben egyik legsikeresebb produkcióját nyújtotta. Emblematikus operettszerepe volt A víg özvegy Danilója, amit mintha rászabtak volna: fellépett ezzel az Opera produkciójában a Margitszigeten is, később rádió- és hanglemezfelvételeken is megörökítették vele a bohém, követségi titkárt. Emlékezetes alakítást nyújtott Johann Strauss A denevér című nagyoperettjének Eisensteinjeként is, de szerepelt még A cigánybáró és a Három a kislány című darabokban is.
A Rádió különösen sokat foglalkoztatta: operettek, daljátékok zenei felvételeinek egész sorában számítottak rá – nemkülönben, a Qualiton/Hungaroron kiadó több operett hanglemezfelvételén is hallhatjuk Udvardy Tibor nemes orgánumú tenorját.
Teljes operettek-daljátékok, keresztmetszetek, részletek stúdiófelvételein énekel Udvardy, akinek előadásában a Dankó Rádió operettműsoraiban – örömünkre – rendszeresen felcsendülnek operettfelvételei; a rádió hangarchívumaiban található felvételek egy része már digitalizálva is eljut a hallgatókhoz.
Udvardy Tibor énekhangját őrzik egyebek között ezek a darabok:
Lehár Ferenc: A víg özvegy, A mosoly országa, A cárevics, Pacsirta, A kék mazúr, Luxemburg grófja, Éva, Frasquita, Friderika
Kacsóh Pongrác: Rákóczi
Jacobi Viktor: Leányvásár
Kálmán Imre: A bajadér, A cirkuszhercegnő, Az ördöglovas, Csárdáskirálynő
Huszka Jenő: Mária főhadnagy, Lili bárónő
Nádor Mihály: Babavásár
Zerkovitz Béla: Csókos asszony; dalok
Buday Dénes: Csárdás; dalok
Fényes Szabolcs operettdalai
Szirmai Albert: Alexandra
Bródy Tamás: Nílusparti randevú
Buttykay Ákos: Ezüstsirály
Robert Stolz operettdalai
Dmitrij Kabalevszkij: Dalol a tavasz
Oscar Straus: Varázskeringő
Pjotr Csajkovszkij–Josef Klein: A diadalmas asszony
Johann Strauss: A cigánybáró, Egy éj Velencében, A denevér
A „Túl az Óperencián”mai adásában Udvardy Tibor operettfelvételei közül most A denevérbőlhangzottak el részletek.
Udvardynakegyik "ütős" szerepe volt az Operában Eisenstein is, Johann Strauss operettjében.A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat parádés stúdiófelvételt készített a dalműből (Qualiton, LPX 16558/59 - 1968; CD-1996), az MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenearát Lehel György vezényli. (Megjegyzem, öt évvel korábban, 1963-ban, ugyancsak Lehel György vezényletével, a Denevérből komplett rádiófelvétel készült Házy Erzsébet, László Margit, Szőnyi Ferenc, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Radnay György, Kozma Lajos és mások közreműködésével.)
Rosalinda - Eisenstein kettőse - „Óra-duett”, II. felv. (Ágai Karola, Udvardy Tibor )
„Ez az ízlés, ez a szellem, ez a termet ritka kellem, ó, a láb itt csókra csábít…/ El ne szállj, te lelkem álma, te csábító szirén, vedd a maszkodat le drága, hogy az arcod lássam én…/ - Régi baj, csak néha érzem, gyorsan elmúlik ma már, gyorsabb most az érverésem, mint ahogy az óra jár/ - Itt az óra, nézzük meg, lássuk, hogyan ketyeg…”
Pezsgő-tercett(László Margit, Udvardy Tibor, Külkey László, énekkar)
„A szőlő égi nedve, lalalalalala, életünknek kedve, lalalalalala. A császárok, királyok, a grófok és lakájok mind szolgái, míg élnek, a szőlővenyigének. No, koccints hát, az áldásunk ma rászáll, ki császárok közt császár. Koccints, koccints tehát!…/Felségnek ez mindig jár, mindig jár, így dukál! Első pezsgő néven ő császár és király!…/…Ő felsége sokáig éljen! A császár és király!”
Falke dala, jelenet és a II. felvonás fináléja (Ágai Karola, Gaál Éva, László Margit, Bende Zsolt, Külkey László, Palócz László, Udvardy Tibor, énekkar)
„ Lovag uram, köszöntöm Önt …- Merci, merci, merci! – Lovag úr, márki úr, igyuk ki!... – Egy szót urak, hallgassanak… Mivel a párok itt egymásra leltek, a vágyban egyek a rokoni lelkek, hadd legyen egy testvéri nagy társaság, ki itt van, legyen egy család…. /- Most minden kézben egy telt pohár, s dalolja együtt mindegyik pár: Egy család a sok barát, pertu lesz itt mind a vendég….Most egy csók, s testvérként: dúdoljuk, most egy csók, dúdoljuk, együtt dúdoljuk…. /- A csókból már elég, keringőre várunk rég. Fel mind vidám táncra, ez megkoronázza a mai kedves szép szupét! /Táncoljunk már, no táncoljunk már, ezt várja minden pár! /Ó ez az éj, ez a boldogság… /- Testvér, hány óra van, nézd csak meg! Az én órám rosszul jár…/- Egy, kettő, három, négy, öt, hat. Sietek, sietek, hol a kalapom?... /- Ó, ez az éj, ez a boldogság, vágy meg a bor tüze mámort ád, adna az élet is oly sok jót, mint egy órában ád a bor, s a csók!”
A délelőtti műsort meghallgathatjuk 18 és 19 óra között az ismétlésben, a Dankó Rádió hullámhosszán és a rádió internetes elérhetőségén.
A Dankó Rádió mai operettműsorában elhangzott zenék közül kiemelem Jacobi Viktor - Bródy Miksa -Martos Ferenc Leányvásárjának a részleteit:
- Tom és Lucy kettőse, 2. felv.: „Csendes álmok éjjelén, ringó csónak lágy ölén, asszonyomhoz járok én, visz az álom…/ - Mért nem jött vissza ő, a nyugalmam nem lelem, merre jár, engem hova vár, álmom nincsen már…” (Németh Marika, Udvardy Tibor)
- Lucy, Bessy és Tom hármasa, 1. felv.: „Szörnyű helyzetben voltunk, jaj, mind a ketten…/Szép ez a vidék…”(Németh Marika, Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
- Bessy és Fritz kettőse, 2. felv.: „- Lassan uram, édes uram, miért oly mohó? Kár e nagy sietés. Hát hol marad az udvarias bók, sima szó, kézcsókra kész bevezetés, /- Nem tehetek róla, ez a sorvasztó láz, nincs hozzá élő szavam. Lázban ég és nem vigyázva szenvedély, ha megrohan… /- Na, de, méltóságos úr! Nem szokás ölelni ily vadul.…” (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)
- Bessy és Fritz kettőse - Jenki-kuplé: „Volt valahol, élt valahol egy aranyos nő, róla e dalban sok szó lesz, Yorkba bemegy és nyitott egy boltot is ott ö, egy pálinkás-boltot, ó, yes.…” (Házy Erzsébet és Palcsó Sándor)
- A Fináléból részlet: „Lettem egy édes, szerelmes nőnek a párja, királynőnek teszem meg az egész világ előtt!…” (Németh Marika, Udvardy Tibor)
A „Túl az Óperencián” adásában még egy részletet hallhattunk Jacobi operettjéből: a televíziós változatban Bessy és Fritz szerepét Hüvösvölgyi Ildikó és Szerednyei Bélaalakította, most annak a produkciónak zenei anyagából szólalt meg kettősükben a vidám Dsilolo-duett: „Történt hajdanán, hogy egy hottentotta lány, Párizsba ment, a kis bohó, Dsiloló, dsiloló, dsiloló…”
Ezt az adást ma délután hat és hét óra között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban és az interneten is, a rádió weblapján online.
A Dankó Rádió mai operettadásában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya, a ma 343 esztendeje született vezérlő erdélyi fejedelmünkre, II. Rákóczi Ferencre emlékezett.(Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.)
Az Országgyűlés 2018. november 27-én egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amely a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította.
Az emlékév jelmondata megegyezik a Rákóczi-szabadságharc jelmondatával: Cum Deo Pro Patria et Libertate (Istennel a Hazáért és a Szabadságért)
Természetesen, a „Túl az Óperencián” műsorának zenei blokkjában részleteket hallottunk:
Kacsóh Pongrác: Rákóczi - történelmi daljáték (1906)
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. január 4. Kossuth adó 20.25 – 22.00
Szövegkönyv: Bakonyi Károly (alapötlet és dialógusok), Endrődi Sándor,Pásztor Árpád (dialógusok) és Sassy Csaba (versek).
Km.: az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara (Karigazgató: Vajda Cecília)
Vezényel: Kerekes János
Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre
A szereposztás:
II. Rákóczi Ferenc – UDVARDY TIBOR
Reutheim Magda – Sándor Judit
Andris, tárogatós hadnagy – Palcsó Sándor
Katica – Andor Éva
Kuczug Balázs – Palócz László
Sienawski hercegnő – Neményi Lili
Amália. Rákóczi felesége – Barlay Zsuzsa
Heister Hannibál, császári ezredes – Bende Zsolt (Kálmán György)
Badinyi, Rákóczi nevelője – Horváth Jenő
Bercsényi Miklós – Ujlaky László
Makra Pál, jobbágy – Agárdy Gábor
Galgóczi Imre, jobbágy – Ambrus András
Esze Tamás – Zenthe Ferenc
Göröncsér, Andris apja – Márkus Ferenc
Gránátos Mihály – Rajz János
Wratislaw gróf, császári követ – Horváth Tivadar
Tiszt Rákóczi seregéből – Turgonyi Pál
Inas a hercegnőnél – Dózsa István
I. hang – Zoltai Miklós
II. hang – Szoó György
A daljáték bejátszott részletei között az operaénekesek prózában mondott dialógusai is helyet kapnak.
- „Rákóczi megtérése” (UDVARDY TIBOR)
Fülembe csendül egy nóta még,
Ott szunnyadott már a szívembe rég.
A dajkanóták emléke kél,
Egy árva népről bús dalt regél.
A hársfák lombja szomorúan rezdül,
Lassú sóhajtás száll, miként a szél.
Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár,
Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.
Csak most születtem, most érzem én,
Csinált a jókedv, nem igaz e fény.
Latorca partján a nóta más,
Leányok ajkán galambsírás.
Legények ajkán csatakürtök hangja,
Sodor mint orkán, vihar, zokogás.
/:Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár.
Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.:/
- Kuczug Balázs dala, II. felv. „Csillagos az ég, az éj csöndes, jöjj ki, galambom, senki sem lát…” (Palócz László – próza és dal)
- Rákóczi és Amália búcsúkettőse: ”Kezembe a kezed, szívemre a szíved, édes párom. Tudom, hogy utolszor, tudom, hogy örökre el kell válnunk…” (Barlay Zsuzsa, UDVARDY TIBOR)
- Búcsú a hazától (prózában – Agárdy Gábor, Palcsó Sándor, UDVARDY TIBOR); – kórusjelenet (Énekkar)
- Rákóczi búcsúja (prózában):„Bercsényi! Hazánk határára értünk. Búcsúzunk!... Én elmegyek. Messze, idegen országba. Azoktól, akik visszafordulnak, búcsúzunk. … Még a szél is velünk zokog, amikor: búcsúzunk…. „ (UDVARDY TIBOR)
- Folytatva dalban: „Fülembe csendül egy nóta még…” (UDVARDY TIBOR)
Ez a zenei blokk az egyórás rádióadás második felében hangzik el; ismétlése a Dankó Rádióban ma 18 és 19 óra között, valamint online a www.dankoradio.hu oldalon.
A Dankó Rádió mai operettműsorában - „Túl az Óperencián” - hallhattuk délelőtt, és ma 18 és 19 óra között az ismétlésben megint módunk lesz erre:
Jacobi Viktor – Martos Ferenc – Bródy Miksa: Leányvásár
A Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33
Km. Németh Marika, Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Palcsó Sándor, Bilicsi Tivadar, Csákányi László, az MRT énekkara és szimfonikus zenekara.
Zenei rendező: Járfás Tamás.
Rendező: Cserés Miklós dr.
Négy részlet csendült fel az operettből:
- Lucy, Bessy és Tom hármasa: „Szép ez a vidék”(Németh Marika, Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
- Lucy és Tom szerelmi kettőse a II. felvonásból: „Csöndes álmok éjjelén” (Németh Marika, Udvardy Tibor)
- Négyes: „Kezdje végre, gróf úr… hogy udvarol egy valódi úr” (Házy Erzsébet, Németh Marika, Palcsó Sándor, Bilicsi Tivadar)
- Bessy és Fritz kettőse (Dzsilolo-duett): „Történt hajdanán, hogy egy hottentotta lány, Párizsba ment, a kis bohó, Dzsiloló, dzsiloló, dzsiloló…” (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)
E héten Medveczky Ádám karmesterrel beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya a Dankó Rádió „Túl az Óperencián” adásában.
A délelőtti műsor – amit ma 18 órától újra meghallgathatunk az ismétlésben – második felében felcsendültek Lehár híres nagyoperettjének dallamai is:
Lehár Ferenc: A víg özvegy
A rádiófelvétel bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27. a Rádió Dalszínháza teljes felvétele
Szövegét André Meilhac Attasé című darabja alapján Victor Léon és Leo Stein írták, a magyar dalszövegek Mérey Adolf munkája. Rádióra átdolgozta: Kristóf Károly
Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Rácz György.
Az I. felvonás fináléja (Hanna, Valencienne, Daniló, Rosillon, Cascade, St. Brioche, kórus) - Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Udvardy Tibor, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, Külkey László, az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Vajda Cecília) Vezényel: Sebestyén András
„-Válasszon engem! Magam ajánlom! Legyen a szavazata kedvező… - Láb alól most elteszem… -Válassza csak Cascadát, válassza csak St. Brioscht… -Éppen jókor érkezem…-Óh hőn szeretett szép hazám… -Válassza csak Rosillont, csak az egyetlent ki táncra való… -Táncom önnel járom…-Nem táncolok… -A táncot tízezerért! - a tánca csak ennyit megér… -Bolond szegény… -De kitűnő a gondolat. Kérem a táncomat. -Nem táncolok…”
"Valószínűleg élő adás során rögzített hanglemezsorozatot játszották le, amely 2017-ben egy magángyűjteményből került a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által működtetett Gramofon Online hangarchívumához. Az eredetileg háromrészes, 140 perces adásnak mintegy a fele maradt fenn 287 db háromperces lemezoldalon, összesen 74 és fél perc hosszban.”
Ez a helyes megközelítés, nem minden operettfelvétel rádióoperett.
Sokan nem is tudják, "mi az a rádióoperett", néhány hete tőlem is megkérdezte ezt zenei életünk ismert és tehetséges személyisége, akinek ez a műfaj eddig távoli volt.
Nyilván felületességből került a rádióoperett megnevezés a YT feliratba.
Érdekesség:a hangfelvétel bejátszása elején a korabeli Népszavában közzétett rádióműsorból "beúsztatva" látjuk a szereposztás kiírását, a közreműködő és alkotó személyek megnevezését - szinkronban a rádióbemondó ismertetőjével:
1941., december 24. szerda, 8.10 – 10.30
„Víg özvegy“ - Operett három részben.
Zenéjét szerezte Lehár Ferenc.
Leon Viktor és Stein Leó szövegkönyve alapján rádiószínpadra alkalmazta és rendezte dr. Németh Antal.
A verseket fordította dr. Liszt Nándor.
A rádiózenekart vezényli Fridl Frigyes.
Rendező dr. Németh Antal.
Személyek:
báró Zéta Mirkó montenegrói párizsi nagykövet — Maleczky Oszkár;
Valencienne, a felesége — Farkas Ilonka;
gróf Danilovics Daniló, követségi titkár — Laurisin Lajos;
Glavari Hanna, az özvegy — Honthy Hanna;
Camille de Rosillon — Udvardy Tibor;
Vicomte Cascada — Hámory Imre;
Raoul de St. Brioche — Mally Győző;
Bogdanovics, montenegrói konzul — v. Garamszeghy Sándor;
Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.
Zenés játék -, zenés hangjáték a rádióban, rádióoperett, rádiódaljáték - rádiós műfajok.
A rádióoperett és a rádiódaljáték alapvető műfaji sajátossága, hogy a Magyar Rádió ill. elődje megrendelésére készült darab, amelyett ennek megfelelően először a Magyar Rádió mutatott be. (Ezt követően e művek közül több színpadra is került.) E rádiós műfaj eredete - lexikoni adat szerint - az 1930-as években német és olasz (rádióopera) kezdeményzésekre vezethető vissza. Ismereteim szerint ezeken a területeken nem terjedt el, ám hazánkban virult.
Az első magyar rádiódaljáték és rádióoperett zeneszerzője egyaránt: KEMÉNY EGON.
Fórum - Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (smaragd, 2016-09-10 17:01:08)
Az első magyar rádiódaljáték:
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: "Schönbrunni orgonák" (1937)
96 Ardelao • előzmény13532018-05-14 06:34:26
A „Schönbrunni orgonák“ c. zenés hangjáték pontos szereposztása az 1937.06.29-i rádióműsor szerint:
„Budapest I
[…]
20: „Schönbrunni orgonák.“ Zenés hangjáték egy felvonásban.
Szövegét Kulinyi Ernő,
zenéjét Kemény Egon írta.
Rendező Barsi Ödön.
Vezényel ifj. Stephanides Károly.
Személyek:
A császár — Csortos Gyula;
A főhercegnő — Hajós Éva;
A főherceg — Várady Lajos;
Girardi — Fekete Pál;
A színésznő — Tóth Böske;
Első szárnysegéd — Abonyi Tivadar;
Második szárnysegéd — Csergő István;
Főajtónálló — Kallós Emil;
Lakáj — Leövey Leó;
A mademoiselle — Harsányi Gizi;
A bécsi lány — Tapolczay Jolán.“
„Csortos Gyula új szerepe. Csortos Gyula, a Nemzeti Színház kiváló művésze, aki már hosszabb ideje nem lépett fel új szerepben, legközelebb a rádió mikrofonja előtt alakít új szerepet: I. Ferenc József király és császár szerepét. Az illusztris művész játssza ugyanis a Schönbrunni orgonák, Kulinyi Ernő és Kemény Egon zenés hangjátékának a főszerepét a rádióban június 29-én este. Csortos Gyula mellett, aki az ötven éves Ferenc Józsefet alakítja, Tóth Böske játssza a hangjáték női főszerepét, egy híres bécsi színésznőt, Bilicsi Tivadar személyesíti Alexander Girardit, a nagy bécsi jellemszínészt és Várady Lajos a fiatal János Szalvátor főherceget. Leövey Leó, a Vígszínház művésze, Harsányi Gizi és egy gyermekszínésznő játszik még jelentősebb szerepet a Schönbrunni orgonákban, amelynek előadását Barsi Ödön rendezi és ifj. Stephanidesz Károly vezényli.”
Kemény Egon - Mesterházi Lajos - Szász Péter - Romhányi József: „Májusfa” (1949)
Magyar Rádió, 1949. május 1.
Nagyoperett rádióra, az első rádióoperett.
Szereplők: Fábry Edit (ének), Ferrari Violetta, Horváth Tivadar, Pándy Lajos, Darvas Iván, Kárpáti Zoltán, Rátonyi Róbert, Rafael Márta, Ruttkay Éva, Gera Zoltán
Rendező: Dr. Rácz György
A Fővárosi Operettszinház Zenekarát Majorossy Aladár vezényelte.
(A „Májusfa-keringőt” és a "Balaton-keringő"-t a rádiófelvételen (1950) Gyurkovics Mária énekelte.)
Másokkal együtt én is nagyon örülök, hogy egy gyűjtemény révén ez a rádiófelvétel újra hallható, és amiből meghallgatva egyértelműen kiderül, hogy a Víg özvegy, 1941 nem rádióoperett, hanem már ismert operett rádiófelvétele - rádiószínpadra alkalmazva.
Nem is olyan könnyű napjainkban megtalálni a pontos műfaji adatokat, ebben nyújt segítséget ez a fórum (Operett a magyar rádióban), Kemény Egon zeneszerző fórumával karöltve.
A rádióadások fel- ill. lekonferálásakor nem hangsúlyozták következetesen a rádiós eredetet, azaz volt amikor megemlítették (pl. rádióoperett) és volt, amikor csak a zenei műfajt (daljáték) mondták be.
Nagyszerű, archív hangdokumentum került elő - sok más operaénekes nagyság és színészóriás - köztük a fiatal Udvardy Tibor - közreműködésével: a rádióstúdióban lemezre rögzített "A víg özvegy"első teljes felvétele még töredékében is felbecsülhetetlen érték s persze kuriózum a javából!
Udvardy Tibor hazai viszonylatban idővel a legideálisabb gróf Danilovics Daniló lett Lehár operettjében; alakította a szerepet színpadon, énekelte rádió- és hanglemezfelvételeken - de itt még a másik tenorfőszerepben csillogtatta meg énekhangját:Camille de Rosillon karakterében lophatta be magát a rádióhallgatók szívébe, az 1940-es évek legelején!
"Hagyatékból került elő az egyik legkorábbi rádióhangjáték Honthy és Laurisin hangjával"
Fidelio.hu 2018.10.26. 14:45
Az 1941-es hangfelvétel előkerülése hihetetlen szenzációnak számít a magyar rádiózás történetének dokumentumai között, hiszen a Magyar Rádió hangarchívuma az 1945-ös ostrom idején egy hangjáték kivételével teljes egészében elpusztult.
A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által fenntartott Gramofon Online szerkesztői és kutatói egyedülálló hangdokumentumra bukkantak egy hanglemezhagyaték vásárlásakor, amelyet közzétettek a Filmarchívum Youtube csatornáján. A Víg özvegy rádióoperett felvételén Honthy Hanna és Laurisin Lajos hallható.
Az ember tragédiája 1938-as hangjáték-előadása az egyetlen teljes egészében fennmaradt rádiójáték a háború előtti korszakból, amely üzletekben is kapható volt, ennek köszönheti fennmaradását. Ami ezen kívül ma hallható, az töredék csupán, néhány perces röntgenfilmre, vagy lakklemezre vágott házi felvétel, amelyet az akkori középhullámú rádióadásokból otthon rögzítettek a megszállott rádióamatőrök. Ezekből a vegyes minőségű szilánkokból és a filmhíradó tudósításából azonban világosan kiderül, hogy
hihetetlen energiákat mozgósítottak akkoriban egy-egy rádiós hangjáték kedvéért, amelyeket minden alkalommal „élőben”, keverés és mindenfajta utómunka nélkül rögzítettek a rádióstúdióban.
Igazi bravúr volt ez a műfaj, amely időbeli terjedelménél fogva nem sok próbát engedhetett meg magának, ráadásul a rendezőnek, színészeknek és a zörejezőknek is egyazon stúdióban kellett dolgozniuk az egyetlen mikrofon szűk hatósugarában.
Az első rádiójátékokról nem készült hangfelvétel, így azok örökre elszálltak az éterben. Később azonban már egyre többet felvettek a PVC alapú, hajlékony úgynevezett „Decelith” lemezekre, amelyeket 1936-tól kezdett gyártani egy német celluloidgyár. Ezek képezték a Magyar Rádió hangarchívumának legértékesebb részét, hiszen a felvételek sok esetben csak egy példányban készültek.
Sajnos a most előkerült Víg özvegy hangfelvétel sem teljes, mégis hiteles képet ad a háborús évek rádiókultúrájáról, amelyről könyvtárnyi irodalom született már. Az 1941-ben felvett lemezeken a Víg özvegy 140 perces rádióoperett-változatának mintegy a fele maradt fenn, amely a színházi közvetítésekhez hasonlóan eredetileg háromrészes volt. A fennmaradt 74 percnyi hanganyag egybefüggő, a cselekmény a második felvonás közepén ér véget a 28. lemezoldalnál. A közismert Lehár-operett rendezője a most 50 éve elhunyt Németh Antal dr. volt, aki ezekben az években a Rádió drámai osztályát is vezette.
A hangjáték szereplői az akkori idők legnagyobb énekes színészei, akik közül sokakról ez a hangjáték az egyedüli fennmaradt hangzó dokumentum. Ilyen a férfi főszerepet alakító Laurisin Lajos is, aki a németek 1944-es bevonulásakor a Magyar Rádió irodalmi osztályának fődramaturgi székében épp az akkor eltávolított Németh Antalt váltotta. A női főszereplő Honthy Hannavolt, akit ebből az időből szintén csak legfeljebb filmről ismerhetünk. Egyedülálló színpadi karrierjének első évtizedeiről jóformán csak fényképek maradtak fenn, egykori játékát már az emberi emlékezet sem őrizheti. Rajtuk kívül számos operaházi és prózai színész is játszik a hangjátékban, amely az 1941-es karácsonyesti bemutatót követően még kétszer, 1942-ben és ’43-ban is szerepelt a Rádió műsorán.
Hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy vajon hová tűnhetett el a rádiójáték hiányzó másik fele.
Udvardy Tibor operaénekes ma 104 évvel ezelőtt született. (Budapest, 1914. szeptember 4. – Balatonboglár, 1981. július16.)
A tenorista emlékét most az alábbi nekrológ-cikk beírásával idézem fel:
Muzsika, 1981. szeptember (9. szám)
Emlékezés Udvardy Tiborra
Az évek szinte észrevétlen elperegnek, a veszteséglistán egyre több név sorakozik: Székely, Losonczy, Báthy, Halmos, Gyurkovics, Némethy, Palló, Radnai, Svéd, s most Udvardy is.
Nem lenne méltó hozzá, ha valamiféle szerepfelsoroló képeskönyv-szemlélettől vezettetve emlékeznénk rá, mégsem mellőzhetjük pályája néhány fordulójának fölelevenítését. Beugrással kezdte, a Zeneakadémiáról 1939 őszén az Operaházba kerülve mindjárt a Hunyadi Lászlót énekelte, s aztán a nyugalom éveinek békésebb öblébe kívánkozva, egyik utolsó föllépésén — megint. A két Hunyadi között a hangkarakterben egymástól távol eső kis- és nagy szerepek sora: Alfréd a Traviatában, Cavaradossi a Toscában, Faust,RamerrezA nyugat lányában, Don José, Rómeó (Zandonai operájában), Lohengrin,Siegmund, két herceg: a HovanscsinaGolicinja és a BoriszSujszkija, mellettük a kisebb feladatok: Melot a Trisztánban, Yamadori a Pillangókisasszonyban, Froh majd LogeA Rajna kincsében. Elfeledkezhetünk-e róla, hogy hány újabb magyar mű tenor-szólamát vitte sikerre; ő volt a SzékelyfonóLegénye, a Huszti kalandFarkas Tamása, ő énekelte-alakította a Vizavít, a C'est la guerre voyageurjét, a Tragédia Luciferjét. És a lírai-drámai karakterszerepek meredek emelkedőjének még nem értünk tetőpontjára, oda, ahol Udvardynak lelki talányokat feszegető, pszichodramatikus alakításai sorolnak, s melyekben hazai operaszínpadokon máig nem akadt párja. Felejthetetlen, milyen érzékiség-korbácsolta drámai izgalom, igazi concitato remegett Herodesében, a gyanútól űzött, különc halászmester,Peter Grimes monológjában, milyen üszkösödő, vak szenvedély parázslott a KöpenyHenrijában, a Pikk Dáma pénz és szerelem dilemmája közt vergődő Hermannjában ...
Most már föltehetjük a szónokias kérdést: hogyan fért meg ennyi alak, ennyi lélek egyazon énekes-színészben. Bízvást mondhatjuk: úgy, hogy Udvardy „de tout coeur", egész szívével, egész habitusával, testestől-lelkestől művészetének élt, feloldódott benne. A rá kiosztott szerep nem egy-egy új szólam, kosztüm, maszk és néhány jól begyakorolt gesztus volt számára, hanem megoldandó feladat, szolgálat, mellyel az embert, az álmodozó-ábrándozó, a szenvedélytől szenvedő, a meghasadt lelkű embert, sorsok roppant kontrasztjait — a valóságot, az élet egy metszetét — kellett színre idéznie. Ehhez korántsem lett volna elég a természettől kapott fényes orgánum, a muzikalitás, a pallérozott technika, a vonzó megjelenés, ehhez szükség volt fejlett művészi morálra, ízlésre, színes és árnyalatos kifejező tehetségre, érzékeny atmoszférateremtő készségre. Ezek az erények együtt tették hivatottá Udvardyt, hogy föllépjen oratórium-énekesként koncertdobogón, énekeljen külföldön, vállaljon filmszerepeket, és időnként áldozzon a könnyebb múzsa oltárán.
Világlátásának, színgazdag ember- és helyzetismeretének egyik magyarázata talán az, hogy diákkorában festőnek készült. Nyugalomba vonulása (1973) után festegetéssel múlatta az időt; pasztell képein kissé fátyolosan, őszies nosztalgiával párlanak fel háztetők, kémények, udvarok, cukrászda-teraszok, hervadó levelekkel borított utcaszögletek. A szülőföld, a pesti táj, ahol Udvardy annyi sikert aratott, annyi igaz hívet gyűjtött.
A kiváló művész 67 évesen távozott; hangját lemezekről, magnetofonszalagokról hallhatjuk — az ember, a színész-énekes immár beköltözött barátai, tisztelői emlékezetébe.
A Dankó Rádió Túl az Óperencián műsorában részleteket hallhattunk
Lehár Ferenc – Jenbach Béla, H. Reichert -Kulinyi Ernő A cárevics című operettjéből - benne:
- Szonja és a Cárevics kettőse - Tangó(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás)– 1969. a Rádió Dalszínháza felvétele – keresztmetszet.
A délelőtti adást újra meghallgathatjuk a 18 órakor kezdődő ismétlésben a Dankó Rádió hullámhosszán.
A Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorában Lehár Víg özvegyének részleteit is hallhattuk a Magyar Rádió teljes stúdiófelvételéről:
A rádiófelvétel bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27.
Km.. a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András.
Szövegét André Meilhac Attasé című darabja alapján Victor Léon és Leo Stein írták, a magyar dalszövegek Mérey Adolf munkája.
- Hanna és Danilo kettőse, II. felv. (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
„Figyelj, lányom, kedveském, jönnek a vitézek, Lesz-e köztük vőlegény? Vagy itt hagynak téged. Figyelj, mert a szemfüles férjet kaphat rögtön,régi csáb: légy ügyes, hagyd a puskát szemben. /- Víg mosollyal ajakán csalja-hívja őt a leány! - Tetszik néki a huszár, ezt a vak is látja már! /- Bamba-bamba gyászvitéz, ki a lányra rá se néz! Nem kell neki angyal, lova tova nyargal! Bamba-bamba gyászvitéz! Hopplá, hopplá, hopplá-hó! Hopplá, hopplá, hopplá-hó! Felsír a kis angyal, lova tovanyargal, bamba-bamba gyászvitéz!...”
- Induló – szextett, II felv. (UdvardyTibor, PalcsóSándor, KishegyiÁrpád, Kövecses Béla, Külkey László, Nádas Tibor):
„- Asszonynéppel! - Asszonynéppel! -Hogy kell bánni!
- Mondd meg, na, mondd!
- Ezt nem tudja kitalálni sem a bölcs, sem a bolond!
- Biztos módszert,
- Biztos módszert
- Kár keresni!
- Hasztalan!
- Mert hát minden asszonyszívnek
- Más-más tolvajkulcsa van.
-Egyiknek bókot súgsz fülébe,
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Tapintatosan jársz el véle
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Jó néha imponálni nekik!
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Ha kell, bosszants babádat végig!
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Gyöngéd legyél, sok ezt kívánja
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Házsártos néha Éva lánya!
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -Bőrükben néha alig férnek!
- Így vagy úgy! Megígy, megúgy! -S tőlünk olyan furcsákat kérnek
-Így vagy úgy! Megígy, megúgy!
/- Bár az asszonyokhoz senki sem ért,
- Óh, az asszony!
- De rajongunk a női nemért!
- Mert a földön s égen a fő: Csak a nő, nő, nő,nő, nő!
- Barna, szőke, cseléd, úrinő
-Tüzes asszony, leány epedő? Pityegő, nevető? Egyformán a nyakunkra nő!
/- Asszony, asszony, asszony?! Bár az asszonyokhoz senki sem ért: de rajongunk a női nemért! Mert az égen s a földön a fő: csaka nő, nő, nő, nő, nő!...”
A II. felvonás fináléja - részlet(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Kishegyi Árpád, Kövecses Béla, Külkey László, Nádas Tibor, Palcsó Sándor, Szoó György, az MRT Énekkara)
A "Túl az Óprencián " műsorának ezt az adását ma délután hat és hét között ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban és online a rádió internetes elérhetőségein.
A Dankó Rádió ma délelőtt elhangzott operettműsorában részleteket hallhattunk A víg özvegy rádiófelvételéről, melyen Házy Erzsébet és Udvardy Tibor a színpadon már bemutatott „primadonna”- "bonviván" szerepüket, Glavari Hanna, gazdag özvegy és gróf Danilovics Danilo, követségi titkár szólamát énekelték fel – operaházi partnereik oldalán:
A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27.
Lehár Ferenc: A víg özvegy /Die Lustige Witwe, 1905/
Operett három felvonásban
Szövegét André Meilhac Attasé című darabja alapján Victor Léon és Leo Stein írták, a magyar dalszövegek Mérey Adolf munkája.
Rádióra átdolgozta: Kristóf Károly
Vezényel: Sebestyén András Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Vajda Cecília)
Nyitójelenet: Cascade és Zéta kettőse Kishegyi Árpád és Palcsó Sándor tolmácsolásában, km. az MRT Énekkara:
„- De szép ez az este, de fényes, oly dús ragyogó, vidám----Éljen ő, a bőkezű báró, sokáig éljen! Éljen ő!.. /- Én szívből köszönetet mondok, hogy tetszik mind e fény e dísz…”
Vilja-dal, II. felv.(Házy Erzsébet és az MRT énekkara)
„Az otthon hangja visszatér, hadd mondjak el egy szép mesét. Egy tündérlányról szól ekképp: Viljának hívja őt a nép. Élt egyszer egy Vilja, egy tündéri lény, meglátta az erdőn egy ifjú legény. Csak nézte, csak nézte és úgy megörül, hogy lángokat érez a szíve körül. Remegett a lány előtt, csak bámulta a tündérnőt. Sóvárgott. Vágyakozva kérte őt: /Vilja, ó, Vilja, te szép és csodás! Légy az enyém, soha el nem bocsáss! Üdvözítő csókod a sírba temet, néked adom éltemet. Vilja, egy csókod a sírba temet, néked adom éltemet…”
Hanna és Danilo kettőse, II. felv.: „Bamba-bamba gyászvitéz”(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
„ Figyelj, lányom, kedveském, jönnek a vitézek, lesz-e köztük vőlegény? Vagy itt hagynak téged. Figyelj, mert a szemfüles férjet kaphat rögtön, régi csáb: légy ügyes, hagyd a puskát szemben. / - Víg mosollyal ajakán csalogatja őt a lány…/ Tetszik neki a huszár, ezt a vak is látja már!…Bamba-bamba gyászvitéz, ki a lányra rá se néz. Nem kell neki angyal, lova tova nyargal. Bamba-bamba gyászvitéz. Hoppla, hoppla, hoppla-hó! Hoppla, hoppla, hoppla-hó! Felsír a kis angyal, lova tovanyargal, bamba-bamba gyászvitéz! …”
Grisette-dal, II. felv. (KoltayValériaés az MRT Énekkara)
„Este odakinn az utcán, trallalli és trallalla, szép grisettek, csábos fruskák, járnak-kelnek, fel s alá.Trallalli és trallalla, trallalli és trallalla, hipp-hopp, kipp-kopp, hipp-hopp, kipp-kopp, járkálunk csak fel s alá. Lakkos csizmánk lopva koppan, trallalli és trallalla, és fejünkön szép kalappal így grasszálunk fel s alá. Íme, itt a kis grisettek, akikért úgy lelkesedtek: Lolo, Dodo, Zsuzsu, Frufru, Cloclo, Margo. E moi! / Rittantouri tantirette, e voila les belles grisettes, Les grisettes de Paris,Rittantouri tantiri! Rittantouri tantirette, e voila les belles grisettes, Les grisettes de Paris, Rittantouri tantiri!...”
Szerelmi kettős, III. felv.(Házy Erzsébet és Udvardy Tibor)
„- Minden vágyam, súgom lágyan, jöjj, szeress! Szívem tágul, majd elkábul, jöjj, szeress! Minden érintésed szívem járja át, hinni kell, hogy eljön majd a boldogság. /- Dalod szívemhez szól, jólesik, nagyon jól! A szív csak ver szegény,és arra kér, hogy légy enyém. Némán elhallgat a száj, de mégis minden zeng imát: szeretlek téged és vágyom rád. /- Minden vágyam…”
Induló – szextett, II. felv. (Udvardy Tibor, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Külkey László, Nádas Tibor, Várhelyi Endre)
„- Asszonynéppel! - Asszonynéppel! -Hogy kell bánni! -Mondd meg, na, mondd! -Ezt nem tudja kitalálni sem a bölcs, sem a bolond! -Biztos módszert, - biztos módszert -Kár keresni! -Hasztalan! -Mert hát minden asszonyszívnek -Más-más tolvajkulcsa van. -Egyiknek bókot súgsz fülébe,-Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Tapintatosan jársz el véle -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Jó néha imponálni nekik! -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Ha kell, bosszants babádat végig! -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Gyöngéd legyél, sok ezt kívánja - Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Házsártos néha Éva lánya! -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -Bőrükben néha alig férnek! -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! -S tőlünk olyan furcsákat kérnek -Így vagy úgy! Meg így, meg úgy! /- Bár az asszonyokhoz senki sem ért,-Óh, az asszony! -De rajongunk a női nemért! -Mert a földön s égen a fő: Csak a nő, nő, nő,nő, nő! -Barna, szőke, cseléd, úrinő -Tüzes asszony, leány epedő? Pityegő, nevető? Egyformán a nyakunkra nő! /- Asszony, asszony, asszony?! Bár az asszonyokhoz senki sem ért: de rajongunk a női nemért! Mert az égen s a földön a fő: csak a nő, nő, nő, nő, nő!...”
Finálé (Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Udvardy Tibor, az MRT Énekkara)
Az operett részletei a műsor első felében csendültek fel. A „Túl az Óperencián” adását újra meghallgathatjuk a ma délutáni ismétléskor a Dankó Rádióban, hat és hét óra között.
A Rádió Dalszínháza 1966. július 16-án, a Kossuth Rádióban (20.28 – 22.00) mutatta be a teljes operettet Házy Erzsébet, Sándor Judit, Zentay Anna, Ilosfalvy Róbert, Udvardy Tibor, Maleczky Oszkár énekfelvételével. Az MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli. Horváth Ádám a rendező. Magyar szöveg: Gáspár Margit és Kristóf Károly. A keretjátékot Innocent Vincze Ernő írta.
Erről a stúdiófelvételről a Dankó Rádió ma délelőtti operettműsorában három részlet csendült fel, ebből kettőben Házy és Udvardy duettet énekelnek!
- Annina és a Urbinói herceg kettőse, 2. felv. (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor):
„- Nincs senki más itt és ezért, nos, tárja fel, amit ígért! – Ígértem én? - Hogy arcát láthatom, csak legyünk egyedül. – Ha ennyi! Vágya teljesül! - Mit látok? Szebb, mint amit vártam! Csodálatos! – Csak nyugalom! – Miért oly kegyetlen, angyalom! Barbara... ennél többet… - Miről beszél? Mondja csak! – Azt mondta…- Nos, mit mondtam hát? - Azt mondta, hogy az alkalmas, s a randevún majd meghallgat. Nem így volt? Ugye, emlékszik? - Én nem emlékszem erre itt. - Azt mondta, majd lesz alkalom, meg azt..- azt mondtam, hallgasson! Nem így volt ez? Nem emlékszik? - Én nem emlékszem erre itt. /- Drágalátos Barbara! Szépet hallok róla! Annyit mondhatok. Annyit mondhatok. - Ezzel még nem látom át, kettőnk itt ez hányadán…”
- Annina és a Urbinói herceg keringő-kettőse, I. felv. Házy Erzsébet, Udvardy Tibor):
„- Táncolnak már?... - Igen, ma házi bál van nálam. – Táncolhatnánk! - Végre, vágyódó karomba zárom! – Táncolni óhajt? Akkor nem bánom, táncoljunk hát! Karoljon át! - Már robban a vágy! … - Csókot egyet!.. Táncra fel!...”
A "Túl az Óperencián" adását ma 18 és 19 óra között megismétli a rádió és így újra meghallgatható Házyval és Udvardyval ez a két pompás kettős az operettből.
Áthozom ide az Operett a magyar rádióban (1949 - 1990) topicba írt bejegyzésemet:
„Azok a boldog békeidők – 1870-1914”
A Dankó Rádióban a „Túl az Óperencián” e heti műsor-sorozata a „békebeli operettek” - az I. Világháború előtti korszak neves magyar operett-komponistáinak és műveinek – felidézése jegyében állt össze: Verő György, Czobor Károly, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Kálmán Imre, Szirmai Albert és Jacobi Viktormunkássága után ezen a hétvégén, tehát holnap is, csak Lehár Ferenc művészete és operettjeiállnak a középpontban!
A mai adásnapon a szerkesztő-műsorvezető, Nagy IbolyaLehár Ferenc zenetörténeti jelentőségét hangsúlyozta, az operett mint műfajban betöltött megkerülhetetlen, kimagasló alakját, az osztrák-magyar monarchiában, a Bécsben élő és alkotó magyar komponistát mutatta be: elsőként arról az önálló keringő darabjáról szólott, amellyel zeneszerző pályája első igazi sikerét aratta s mellyel befutott: Arany és ezüst – mellesleg ennek a keringőnek a dallamaival – Nagy Ibolya választotta szignálként - indul naponta a Dankó Rádióban az operettadás. Most a keringő hosszabb részletét is meghallgathattuk (km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Rácz Márton vezényletével).
Lehár az operett műfaját is megújította. Az első alkotói korszakából kiemelkedik, és azóta is az operett egyik csúcsa: A víg özvegy – mely az 1905-ös bécsi bemutatójával forradalmasította magát a műfajt, új utakat nyitott, kompozíciójával friss, megújult lendületre kapott a már kissé poros bécsi operett maga is…
A víg özvegyből két nagy lélegzetű jelenet, az első és a második finálé hangzott fel az alábbi rádiófelvételről:
A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió 18.55 – 21.27.
Lehár Ferenc: A víg özvegy /Die Lustige Witwe, 1905/
Operett három felvonásban
Szövegét André Meilhac Attasé című darabja alapján Victor Léon és Leo Stein írták, a magyar dalszövegek Mérey Adolf munkája.
Rádióra átdolgozta: Kristóf Károly
Vezényel: Sebestyén András
Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Vajda Cecília)
Zenei rendező: Ruitner Sándor
Rendező: Rácz György
Szereposztás:
Glavari Hanna, gazdag özvegy – Házy Erzsébet
Danilovics Danilo, követségi titkár – UDVARDY TIBOR (Zenthe Ferenc)
Zeta Mirko, nagykövet – Palcsó Sándor (Rajz János)
Valencienne, a felesége – Koltay Valéria (Kállai Ilona)
Camille de Rosillon – Kövecses Béla (Kaló Flórián)
Cascade, vicomte – Kishegyi Árpád (Lázár Gedeon)
Raoul de St. Brioche – Külkey László (Petrik József)
Nyegus, írnok – Bilicsi Tivadar
Bogdanovics, konzul – Nádas Tibor (Nagy István)
Olga, a felesége – Korompay Vali
Kromov – Várhelyi Endre (Szoó György)
Sylviane, a felesége – Magda Gabi
Prisics – Balázs István
- Hanna, Cascada, St. Brioche hármasa; hozzájuk csatlakozva Danilo, Valencienne, Rosillon: jelenet és az I. felvonás fináléja:„Válasszon engem! Magam ajánlom! Legyen a szavazata kedvező…”
(Házy Erzsébet, Kishegyi Árpád, Külkey László, UDVARDY TIBOR, Koltay Valéria, Kövecses Béla, az MRT Énekkara)
(9:50 perc)
- Jelenet, Danilo elbeszélése és a II. felvonás fináléja:
(Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, UDVARDY TIBOR, az MRT Énekkara)
(10:36 perc)
Ideírom ennek teljes dialógusát:
Danilo:„- Mit kívánnak, megtudhatom…Hogy feleséget venni téboly. Kész hülyeség! A házasság, ezt tudni jó, egy kis perszonál-unió! A diplomáciában, hej, fáznak is tőle, mert csakhamar, s ezt tudni jó, kibővül ez az unió, s lesz hármas – lesz hármas szövetség belőle. Ilyenkor kész a zűrzavar, és gikszer rontja csakhamar az európai koncertet, mert hát az asszony, hogyha szép, más koalícióba lép. Az asszonynép, hej, furcsa szerzet, a férjre poklok pokla vár, valami bűzlik Dániában már!
Hanna:
Szemtelen! Előkelők legyünk, az ám! Párizsban így szokás! Mondok: möszjő, ő szól: madám,Párizsban így szokás! Ebédeket, zsúrt, bált adunk,Párizsban így szokás! És egymás mellett – megfagyunk, Párizsban így szokás! Mert ez sikk! Sikk! Tralalala! A házasságban szerelem – Nem is kell énnekem – Nem – nem – nem Ne-ne-ne-ne-nem!
Énekkar:
Mert ez sikk! Sikk! Tralalala! A házasságban szerelem – Nem is kell énnekem –Nem – nem – nem Ne-ne-ne-ne-nem!
Valencienne:
Nem kell nekünk fiúcska, lány!
Hanna:
Párizsban így szokás! Valencienne:
Asztalunk közös csupán! Hanna:
Párizsban így szokás! Valencienne:
Tiltott gyümölcsöt is eszem!
Hanna:
Párizsban így szokás! Valencienne:
A vége válóper legyen! Hanna:
Párizsban így szokás! Mert ez sikk! Sikk! Tralalala! A házasságban szerelem – Nem is kell énnekem – Nem – nem – nem. Ne-ne-ne-ne-nem!
Énekkar: Mert ez sikk!.... Stb.
Danilo:
Verejtéket ont e homlok! Forrok, égek, még megbomlok! Megölöm!!! – kora öröm! Csillapulj le, hűlj le vér: Bosszút állok én ezér’, kesz még szőlő, lágy kenyér! Danilo (Hannához megy):
Egy megható, naiv mesét a szép arának, hadd mesélek!
Hanna (gúnyosan):
Mesél? Ilyesmi érdekel. No, szaporán, grófocskám. Kezdje el! Halljuk! Halljuk!
Danilo (alig bír magával):
Hallj, hallja.
Egy ősi királyi családban Egy leányka élt és egy legény. Egymásért szerelmetes vágyban epedtek ők – úgy hiszem én! Bár nagy volt az úrfi szerelme, Ő kelme nem nyilatkozott. A hercegkisasszony türelme egy szép napon elfogyott. (- Hanna találva érzi magát - ) Gondolt nagyot akkor, bolondot, Kezét másnak nyújtja a lány, hogy erre a herceg mit mondott?
Azt sejtik is kérem, talán! Száz kígyóval versenyre szállnál, gyarlóság! – asszony a neved! (- Hanna titkon nevet -) A Deákné híres vásznánál
csöppet se jobb, kérem, kegyed! Hogy siratni foglak örökké, hohó, ne képzeld szegény! Nem gondolok rád – soha többé! Így szólott a herceg – nem én! (- Hanna öklét üti, feláll, Camille-ra mutat. -) És végül így szólott a herceg: Bírd békén a gyászalakot! S aztán mosolyogva ellépett.
És ezt teszem én is! Agyő! (indul)
Hanna (elébe áll):
Hová gróf úr? Hová?
Danilo:
Hogy hová?
Az orfeumba tanyám, segít szívem baján, nyakába ott ez úrnak, hej, csókokkal borulnak! Lolo, Dodo, Frou-Frou! Clo-Clo, Margo, Zsuzsu! Szívem sajgó sebére ott orvosság kerül!
Hanna (magában): Szeret, engem szeret!
Hanna (kitörő ujjongással, és a tánc folytatódik): Mert ez sikk-sikk! Tralalala….stb.
Énekkar:
Mert ez sikk-sikk! Tralalala….stb. (általános tánc)
Nagy Ibolya A víg özvegy után rátért a szerző időben következő másik híres operettjének ismertetésére, amelynek két stúdiófelvételéről hangoztak el részletek:
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (1909)
Librettó: Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky
Fordította: Gábor Andor
A librettót átdolgozta: Békeffi István és Kellér Dezső
Km. a Fővárosi Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel: Breitner Tamás
Keresztmetszet.
Angele Didier, a párizsi Nagyopera énekesnője - Petress Zsuzsa
Fleury, a barátnője - Honthy Hanna
Juliette Vermont - Zentai Anna
Renée, Luxemburg grófja (Revail báró) - Baksay Árpád
Bazil Bazilovics herceg - Feleki Kamill
Armand Brissard, festő - Rátonyi Róbert
Nyitókórus, farsangi jelenet és René belépője:” Farsang van, itt a karnevál - „Szép igazán, barátim, ez a rajongás személyemért… Hogy ősöm volt ama Luxemburg, a nagy tivornyák hőse…végrendeletével így lettem gróf ma éjjel./ Hej, lirilirilári, ez mind csak lárifári, fenn az ernyő, nincsen kas…” (Baksay Árpád, km. az Operettszínház Énekkara)
Bazil dala: „Szívem szeret, valóság ez nem álom,,, /Vulkán! Izzó tüze hull rám…” (Feleki Kamill)
Másik rádiófelvétel volt: a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1966. február 26., Kossuth Rádió, 20.25 - 22.00
A keretjátékot írta és elmondja: Rátonyi Róbert
Vezényel: Sebestyén András
Km.: az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (Karigazgató:Sapszon Ferenc)
Zenei rendező: Fejes Cecília
Rendező: László Endre
Szereposztás:
Angela – Sándor Judit
René – UDVARDY TIBOR
Sir Basil – Melis György
Juliette – Zentay Anna
Brissard – Palcsó Sándor
Juliette és Brissard kettőse: „Egy kis szoba kell, hol szűk is a hely, de elférünk, hat jó emelet, a nap benevet, s mi nem félünk. Nem kérek mást, csak... /Gyerünk,tubicám, se kocsink se lovunk, én s a cicám, mi csak elkocogunk. Friss örömet csak a jó szív ád. Vesszen a pénz, de a csók mi vár…”(Zentay Anna és Palcsó Sándor)
A II. felvonás fináléja(Sándor Judit, Zentay Anna, Melis György, Palcsó Sándor, UDVARDY TIBOR, az MRT énekkara)
A holnapi adásban is Lehár műveiből hallunk majd részleteket: Bécsi asszonyok; Cigányszerelem; Éva.
Ezt a délelőtti műsort a ma délutáni ismétléskor, 18 órától hallgathatjuk meg újra a Dankó Rádió hullámhosszán és az internetes oldalakon online.
„Fáj a szívem érted, dalom is oly bús,… úgy jönnél vissza már!... Jöjj, veled álmodok én!…kedves, jöjj, várlak már!”
Lehár Ferenc – Zágon István – Dalos László: A kék mazúr – részlet (1965. augusztus 20., Kossuth Rádió 14.05 – 15.15; az új Lehár-felvételek között a másik bemutató a Frasquita részletei voltak)
Km.: Koltay Valéria, Németh Marika, Rátonyi Róbert, Udvardy Tibor, valamint az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. Vezényel: Bródy Tamás.
A Youtoube-on a megnevezés alatt tévesen írták, hogy a karmester: Behár György!
Juliska és Sándor kettőse: „Hol pacsirta zeng, hol a kasza peng…” /”Kis Juliska, kis pacsirta, kis dalos madár, fészket rakjunk…” (Udvardy Tibor; a kettős második része, Németh Marika énekével, nincs rajta a linken)
Egy példa arra, mi sülhet ki a Stretta: „Ó, szörnyű máglya,roppanmár lángja, felforr a vérem, a lelkem űz! (Verdi:A trubadúr) és a „Teve van egypúpú, van kétpúpú, van négy púpú, sőt több…” (Ábrahám Pál: Az utolsó Verebély lány) zenéjének és szövegének „összeházasításából” az együtt énekléskor.
A Dankó Rádió délelőtti Túl az Óperencián című operettadásának második felében részletek szólaltak meg
LehárFerenc A vígözvegy című világsikerű operettjének hazai – „klasszikus” – teljes rádiófelvételéről:
A RádióDalszínházának a bemutatója1962 karácsonyán volt a Kossuth rádióban:
Szövegét André Meilhac Attasé című darabja alapján Victor Léon és Leo Stein írták, a magyar dalszövegek Mérey Adolf munkája. Rádióra átdolgozta: Kristóf Károly Km.: az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (Karigazgató: Vajda Cecília)
Vezényel: Sebestyén András
Zenei rendező: Ruitner Sándor
Rendező: Rácz György
Szereposztás:
Glavari Hanna, gazdag özvegy – Házy Erzsébet
Danilovics Danilo, követségi titkár – Udvardy Tibor (Zenthe Ferenc)
Zeta Mirko, nagykövet – Palcsó Sándor (Rajz János)
Valencienne, a felesége – Koltay Valéria (Kállai Ilona)
Camille de Rosillon – Kövecses Béla (Kaló Flórián)
Cascade, vicomte – Kishegyi Árpád (Lázár Gedeon)
Raoul de St. Brioche – Külkey László (Petrik József)
Nyegus, írnok – Bilicsi Tivadar
Bogdanovics, konzul – Nádas Tibor (Nagy István)
Olga, a felesége – Korompay Vali
Kromov – Várhelyi Endre (Szoó György)
Sylviane, a felesége – Magda Gabi
Prisics – Balázs István
Erről a rádiófelvételről hallhattuk most a következő számokat:
- Daniló belépője, I. felv.: „A szerelmetes szép hazám, hogy mennyi gondot ád, az ám…/Az orfeum tanyám, ott békén hagy hazám…” (Udvardy Tibor)
- Grizette-dal, II. felv.: „Ritantouri, tantire…”(Koltay Valéria, Női kar)
- Jelenet, Danilo elbeszélése és a II. felvonás fináléja: „…Egy ősi királyi családban…/-Párizsban így szokás…”(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, Külkey László, Palcsó Sándor, Nádas Tibor, Várhelyi Endre, énekkar)
- Szerelmi kettős a III. felvonásból: „Minden vágyam, súgom lágyan, csak szeress!…”(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
- A III. felvonás fináléja: „Bár az asszonyhoz senki sem ért…”(Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Nádas Tibor, Palcsó Sándor, énekkar)
Ma 18 és 19 óra között megismétli a Dankó Rádió a délelőtt elhangzott műsorát.
A Zeneművészeti Főiskola operaszakos növendékeinek utolsó vizsgaelőadásán viharos tapssal tüntették ki mindenfelől az egyik fiatal tenoristát. Udvardy Tibor akkor oly elvitathatatlan sikert aratott, hogy operaházi szerződtetéséhez aznap este óta alig férhetett kétség. Márkus László igazgató abbeli igyekezetében, hogy a sokszor emlegetett tenorhiányt gyökeresen orvosolja, mindjárt négy fiatal kezdőénekessel szaporította együttesét, élükön Udvardy Tiborral, akihez nyilvánvalóan és indokoltan vérmes reményeket fűzött, — ami már abból is kiviláglik, hogy őt az új évad első hetében máris igény teljes, kényes címszerepben bocsátotta rivalda elé.
Bár Udvardy Tibornak Erkel Ferenc dalművében valóban kockázatos föladattal kellett megküzdenie, észrevehető volt, hogy a fiatal tenoristát úgyszólván első jelenetétől kezdve a nagyszámú közönség rokonszenve és bizalma kapta szárnyaira. Egyéniségében van valami, ami ezt a két fölbecsülhetetlenül fontos tényezőt hamarosan megnyeri. Ifjú lendülete és e lendület őszintesége, tisztasága ugyanis rokonszenvet és bizalmat ébreszt! Nem érezzük benne a kizárólag csakis önmagával törődő akarnokénekesek szokványos és ridegségükben hidegen hagyó tulajdonságait. Remélni merjük, hogy az Operaház vele nem csupán jó énekessel, hanem énekművésszel gazdagodott, akiben művészlélek keres és talál magasabb rendű cél kitűzéseket.
Ilyen körülmények között örömest bocsájtunk meg neki bizonyos — nagyon is érthető — kezdetlegességeket, mert lényének lendületes melegségével bőven kárpótol értük. Szép, csengő hangjában, választékos, ápolt ének módjában máris örömünket leltük. De inteni szeretnők őt a túl korai szerepektől, akárcsak a túlzottan sűrű szerepléstől, mert a fejlődésnek van bizonyos törvényszerűsége, amely nem siettethető káros következmények nélkül.
A többi szereplő közül Rösler Endrét illeti feltétlen dicséretünk V. László király kiforrott, pompás alakításáért.
A zenekritikák csak ritkán szólnak a színészi munkáról, hiszen operaszínpadon a hang a fontos. Itt a színjátszás legfőbb eszközét, a beszédet, az ének pótolja. Olykor azonban az alakítás maga is megragad. Ilyenkor a színészt is érezzük a muzsika, az ének mögött így történik most Benjámin Britten remekművű operájának, a Peter Grimes-nek az előadásán.
S ezúttal Udvardy Tibornak nem a hangjáról, kiváló énekkultúrájáról akarunk beszélni — mely ebben a roppant nehéz szerepben különös fénnyel csillog és kivételes élményt ad — hanem a színészi alakításáról. Játéka tökéletes harmóniában van énekével. Nemcsak énekli, hanem el is játssza a drámát. Britten a muzsikájához valósággal shakespeare-i méretű hőst talált; Grimes, a halász, nagyot akaró, reménytelen, fátumkísérte küzdelmében őrületbe rohanó ember. Arany ballada-hőseire is emlékeztet s a dráma walesi és skót balladák hangulatát idézi fel.
Udvardy egy tömbből faragja ki Grimes alakját. Már az előjátékban, a bíróság előtt valami furcsa végzetszerűség lengi körül. Mozgása, tartása olyan, mintha máris konokul szembeszegülne az őt körülvevő kegyetlen világgal. Ez a magányosság, ez a szembeszegülés csak erősödik a kocsma-jelenetben, amikor Grimes a szörnyű viharban tengerre száll, kicsiny inasával. Udvardy Tibor énekel s hangját, a különös britteni dallamokat kitűnő arcjáték és kifejező mozgás kíséri. Nem is kíséri: a hanggal együtt játszik. A dallamot erősíti a tekintete; szemének félőrült villanása a lelkében érlelődő tébolyt rajzolja meg. A színészi játék kegyetlen hitelességgel építi fel a tragédiát. A művész minden mozdulatával a harmadik felvonás drámai forrpontját készíti elő, az irtóztató, halált kiáltó kórus és Grimes pokoli párbaját. Ebben a jelenetben tán a legkiválóbb Udvardy játéka. A borzongató zenét döbbenetesen hű alakítással ábrázolja, valósággal az ő tagjaiban, testében zeng fel a kísérteties kórus; bukdácsolása, testének vonszolása, s arcának eltorzult vonásai is a beteljesedő tragédiát érzékeltetik, művészi erővel. Grimes sorsa elvégeztetett; a színésznek sikerült lélekrajzot adnia, pontosan indokolnia a halász, minden lépését, s nemcsak énekében, hanem játékában is felépíteni a drámát.
Az Operaház kiválóan rendezett, szép előadásában ez a színészi alakítás külön élményünk volt; a vad tenger viharzott és az érzelmek sűrűsödtek Udvardy Tibor játékában.
Film Színház Muzsika nekrológja – 1981. július 25. (30. sz.)
UDVARDY TIBOR
"Indulok, elmegyek, keresem elvesztett lelkemet” — énekelte Udvardy Tibor, bonvivánként egy egyfelvonásos Huszka Jenő-operettben, a rádió mikrofonja előtt, valamikor 1941-ben vagy 42-ben. Fiatalon, huszonhét-huszonnyolc évesen, egy szédületes lendülettel indult pályafutás elején. Hangjában azzal a férfibájjal, azzal a charme-mal, amely annyira az övé volt.
Most úgy ment el, hogy nem is indult. A halálon, ahogy a költő írja: átesett, mint egyálmon. Átálmodta magát egy másik közegbe, másfajta kottafejek és másfajta pasztellkréták közé.
Pataky Kálmán volt az eszménye, legalábbis az egyik. Ha pódiumon kellett fellépnie, legszívesebben az Una furtiva lagrimát, Nemorino románcát énekelte a Szerelmi bájitalból,akár a páratlan magyar lírai tenor-példakép; meg a Gyöngyhalászok Nadir-áriáját,meg a Hindu dalt a Szadkóból — csupa-csupa olyat, amit színpadon soha nem énekelhetett el. Volt benne valami egészen áttetsző, törékeny, nagyon sebezhető líra. Nem is olyan különös tehát, hogy ez a világfi-megjelenésű, ez az örök-Danilovics Daniló-könnyedségű művész — akit a múzsák, látszólag, a felhőtlen hősszerelmesek megtestesítőjének jelöltek ki — a zaklatott, a megtört, a meghasonlott, a hisztérikus lelkek: Hermann, Peter Grimes, Heródes remekmívű alakításával, aztán: Lenszkij halált sejtő szomorúságával; aztán Sujszkij herceg fondorlatos ravaszságával, Loge tűzisten cinikus okosságával írta be nevét legemlékezetesebben a magyar operajátszás históriájába.
Udvardy Tibor három és fél évtizedes operaszínpadi jelenléte: maga az eleven antisablon és antisematizmus. Miközben egyetlen Mozart-szerepe nem volt, Verdi is csak egy, a Traviata Alfrédja — művészi skálája Beppótól Canióig, Pinkertontól Luciferig, a nemes Hunyadi Lászlótól a C’est la guerre nemtelen Vizavijáig, az aljas Melot-tól a fennkölt Lohengrinig terjedt. „Mindig azt énekeltem, amire szüksége volt éppen a színháznak”— mondta egyszer, s némi neheztelés érzett a hangjában. Kissé tán jogosan. Mint ezen a pályán sokakkal megesik — az abszolút szerencséseket nem számítva — ilyen-olyan okok miatt ő is „elment” szerepek mellett. Mert a körülmények nem engedték, hogy találkozzanak. De: az ő igazi találkozásai!Azok mégiscsak feltétlenek voltak.
És azokhoz nem csak énekes, de színész is kellett!
Udvardy Tibor nagy énekes sikerei a színészi átlényegülés nagy sikerei is voltak.
Sok mindenhez értett, mint a renaissance-emberek. Valamikor nehezen tudta eldönteni, festő legyen-e vagy énekes. Miután énekesként visszavonult, jelentkezett a másik szerelem. Előbb mintázott, majd a pasztellkrétát vette kezébe. Mintha tegnap lett volna, amikor az Operaház épületében, egy hangulatos kiállításon bemutatta legújabb képeit.
Mint a renaissance-emberek: szeretett élni.
A halálról legföljebb tréfás felsorolással beszélt: hányféle halálnem vár rá a színpadon. Megfojtják (A köpeny), lefejezik (Hunyadi László), dárdával döfik át (A walkür), mérget iszik (Veronai szerelmesek), tőrt döf a keblébe (Salome), sortűzzel végzik ki (Tosca), párbajban szúrják le (Trisztán és Izolda), párbajban lövik le (Anyegin), tengerbe fullad (Peter Grimes), főbe lövi magát (A pikk dáma). Egyszer hozzátette: „A tenorista akkor hal meg, amikor nem hagyják többé meghalni…”
Az ember akkor hal meg, amikor elfelejtik —írta valaki, valahol, valamikor.
/Film Színház Muzsika – 1977. január 1., (1. szám)/
A nagy magyar előadóművészek sorozatában Udvardy Tibor hanglemeze valóságos karácsonyi meglepetés. Egy csokorra való csemege gyűlt össze Bizet Gyöngyhalászokjától a Farsangi lakodalomig, s ha a sorozat nem is teljes, mégis méltó ízelítő Operaházunk néhány évvel ezelőtt még nagysikerű tenoristájának kiváló zenei képességéből, dinamikai bravúrjából, plasztikus szövegmondásából. Főképp pedig a tenoristák hangfajában oly szokatlan dús, sötét, gyönyörű hangszínéből.
— Hálás vagyok a Hanglemezgyárnak, hogy rám gondolt — mondja. — Azelőtt az énekes, ha lelépett a színről, eltűnt a szürke ködben, ma a lemezfölvételek jóvoltából már-már a halhatatlansággal kacérkodhat.
Vizsgaelőadásán, 1939- ben a Bajazzók Canio áriájával és a Tosca Cavaradossijának levéláriájával tűnt fel, s ahogy mondja „ezzel kezdtem, és ezzel fejeztem be a pályámat”. A lemezen felhangzó számokat régi rádiófelvételekről, régi lemezekről válogatták össze.
Hallgatjuk, a Traviata Alfrédjának II. felvonásbeli áriáját, s felidézünk régi emlékeket, Udvardy világraszóló előadásokon szerepelt a Traviatában: Failoni, Fricsay, Klemperer, Mario Rossi, Molinari-Pradelli, Ferencsik és még sok más neves karmester vezényletével.
Hányszor is hallottuk a Sámson és Delila Sámsonjában, Gounod Faustjában, és nagy öröm, hogy a lemezen életének alighanem egyik legemlékezetesebb szerepével, az Anyegin Lenszkij-áriájával is megajándékoz. A többi: Rimszkij-Korszakov Szadkójából a hindu vendég dala, a szó jó értelmében slágere volt, s a Hunyadi László első felvonásbeli áriája szép emlékeket kelt bennünk. Nem is szólva Moniuszko Halkájának Jontek áriájáról.
Amikor most találkozom vele, megint csak elmondja, hogy minden létező halálnemben meghalt a színpadon — párbaj, sortűz, méreg, leszűrés —, de a tenorista igazi halála az, amikor nem hagyják többé a színpadon meghalni.
Fájdalmas, hogy nem örökítette meg lemez az ő felejthetetlen Peter Grimes-át, a Pikk Dáma Hermannját és A Rajna kincse Logeját.
Miközben a most megjelent lemezt hallgatjuk, felcsendül bennünk azoknak az előadásoknak az élménye is, amikor Udvardyt pályájának virágjában a színpadon hallottuk.
Hogyan felelnek célkitűzéseikről a Felelj, ha tudsz című televíziós művészeti vetélkedő kérdezői, a műsor írói?
Udvardy Tibor:
- Mivel művészetről van szó, talán úgy, ahogyan Oscar Wilde: „Kétféleképpen lehet a művészetet utálni: 1. Ha valóban utáljuk. 2. Ha hideg ésszel szeretjük.”
Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy műsorunkban nemcsak a kérdések érdekesek és nemcsak a pontos válaszok. Nem a tárgyi tudás fontos a számunkra, hanem a műalkotások megszerettetése
- A műsor eddigi tapasztalatai is azt mutatják, hogy az emberek jobban ismerik a zenét, mint a képzőművészetet. Ezért helyesnek érzem az azt elképzelésünket, hogy egy-egy témát a legkülönbözőbb művészeti műfajok felől közelítünk meg. Egy-egy író, szobrász vagy zeneszerző – sokszor térben és időben távol egymástól – művészi mondanivalóját különböző formákba öntve teremti meg, s mégis ezek a művek teljesen azonos témák, gondolatok, megérzések hordozói. Így az egyik művészeti forma megértése lehetőséget ad a nézőnek arra, hogy a másik, vagy a harmadik, általa kevésbé ismert művészet is megnyíljon előtte.
Gál György Sándor:
- Kifogásolják, hogy csak a legnevesebb klasszikus mesterek műveire támaszkodunk. Nem abból adódik ez, mintha mi nem szeretnénk a modern művészetet… (Közismert, hogy Udvardy Tibor Ránki operájának egyik vezető szereplője, én magam is szívesen foglalkozom pl. az elektronikus zene kérdéseivel is.) Az ok egyszerű: rejtvényeket adunk fel, s a ma és a közelmúlt remekművei nem ismeretesek még annyira, hogy ezeket a kérdések zömében felhasználhatnánk. Persze minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy az új művészetet, sőt a holnap művészetét is szolgálni tudjuk. Kármán György, a műsor szerkesztője és Horváth Zoltán rendező különben is állandóan új és új ötletekre késztet bennünket. Ezek az ötletek néha éjszaka születnek… Ne haragudjanak hát a szomszédok, ha nyugalmukat ilyenkor egy-egy dallammal megzavarjuk…
„Harminc évvel ezelőtt, az Egyetemi Énekkarok tagjaként járt Udvardy Tibor a tengeren túl. Most „A mosoly országa” Szu Csongjaként látogatott vissza, Koltay Valériával, aki Mi-t, Szu Csong kishúgát alakította.
- Különös, mennyire megismétlődnek a dolgok - mondja Udvardy Tibor. - Amikor Torontóból „átmentünk” Montrealba s a repülőtérről a városba futott velünk az autó, a rádió bemondta, hogy ma este vendégszereplésünkkel a Lehár-operettet játsszák. Utána elhangzott egyik lemezem „ A mosoly országá” -ból. Három évtizede a chicagói rádió konferálta be az Egyetemi Énekkarok hangversenyét így. Akkor ott a „Hazám, hazám”-at forgatták le az én előadásomban. . .
Ez a kanadai meghívás folytatása Bilicsi Tivadar, Latabár Kálmán, Feleki Kamill, Petress Zsuzsa vendégszereplésének. Kertész Sándor torontói Magyar Színháza áldozatos kultúrmissziót tölt be a kinti magyarok között; az óhazával így is, hazai művészek vendégszereplésével is elevenen fenn akarják tartani a kapcsolatot.
- És nemcsak magyarok voltak az előadásokon - említi meg Udvardy Tibor -, de az angol követség munkatársai is vásároltak jegyet! Kiderült, hogy annak idején Budapesten állomásoztak s látták a mi Operaházunk „Peter Grimes”-előadását.
Udvardy Tibor is, Koltay Valéria is csak megerősíti a korábbi, a mástól szerzett értesüléseket: a kinti magyarok nagy szeretettel vették őket körül. A régebbi s az újabb amerikás magyarok egyaránt.
- A torontói és montreali előadások után - mondja Koltay Valéria - az Egyesült Államokban volt öt hangversenyünk, New Yorkban, Cleveland- ban és más városokban. Operarészleteket és operettdalokat, kettősöket énekeltünk.
És kétszer jártak az új Metropolitanban! (Udvardy harminc éve a régiben volt, a „Carmen’’-t látta, s csak arra emlékszik, hogy egy Petile — nem Pertile! — nevű tenorista énekelte Don Josét...) Most egyik este a „Lammermoori Luciá”-t látták, a világ egyik legnagyobb énekesnője, az ausztráliai Joan Sutherland volt a címszereplő, Richard Tucker énekelte Edgardót, Richard Bonynge, Sutherland férje dirigált. A másik előadás: „A nürnbergi mesterdalnokok’'. (Azon az estén négy magyar tenorista volt a Met-ben! Kónya Sándor - Stolzingi Walter; Carelli Gábor - Moser; Nagy Róbert - Eisslinger; meg Udvardy, aki hallgatta őket...)
- Igen hálás vagyok Operaházunknak - mondja UdvardyTibor -, hogy a szezon derekán lehetővé tette ezt az amerikai vendégszereplést. Most itthon szeretnék helytállni.
És Szu Csong - Canio, s Eisenstein maszkját ölti fel; Mi pedig - Blondéét és Rosináét.
VILLÁM VIZIT AZ OPERAHÁZ PRÓBASZOBÁIBAN, AHOL LEHÁR FERENC VEZETÉSÉVEL TANULJÁK A „GARABONCIÁS DIÁK”-OT
Lehár Ferenc néhány nap előtt- Budapestre érkezett és személyesen vezeti a „Garabonciás diák” című operettjének próbáit. Felkerekedtünk fotóriporterünkkel és ellátogattunk az Operaházba, hogy beszámoljunk, miként folyik a betanulás munkája.
A próbaszobák folyosóján, a párnázott ajtók mögül bűvös Lehár-melódiák foszlányai szűrödnek ki, egy-egy szépen ívelő dallamrészlet, néhány markáns akkord. Az első szobában Hámory Imre acélos baritonján különös szépségű dal melódiája csapong. A »Garabonciás« főszáma: Vörösmarty A merengőhöz című költeményére írt kis remekmű. Hámory Imre Rubányi Vilmossal próbál, aki az előadás karmestere lesz.
A következő szobában Lehár Ferencet találjuk a zongoránál, mellette Nádasdy Kálmán főrendező és Innocent-Vincze Ernő, a librettista. Lehár zongorázik, Innocent-Vincze a taktust üti. Nádasdy pedig — énekel.
Amint elárulják, a mester még próba közben is simít a zenén, változtat egy-egy szám hangszerelésén. A munka egy pillanatra félbeszakadt, gyorsan érdeklődünk a mesternél, hogy vajon eredeti mű-e a »Garabonciás diák«, vagy mint azt az előzetes kommünikék jelezték, — csak a »Cigányszerelem« kapott új librettót és új címet.
A »Garabonciás diák« háromnegyed részben új mű — hangzott a válasz. A Cigányszerelemből csak néhány motívumot, egy-két zárt számot vettem át. A többi mind az idén készült; egy évi komponálás eredménye.
— Persze: klasszikus »Lehár-zene«?
— Igen. Az operett műfaja már megkapta végső formáját, végső fogalmazását és azon nemcsak, hogy nem kell, de nem is szabad változtatni.
— Kik lesznek a főszereplők?
— A címszerepet Udvardy Tibor énekli, a hölgykoszorú élén pedig Osváth Julia és Orosz Julia állanak. Igen jelentős szerepet kapott még Hámory Imre is. Természetesen rajtuk kívül még rengeteg szereplője van az operettnek, szinte az egész szólista gárda szóhoz jut.
Közben megjelenikUdvardy Tibora próbaszobában és elfoglalja helyét a zongora mellett.Lehár megüti! a billentyűket és Udvardy énekelni kezd. Lágyan bomlanak ki a melódiák, a rideg próbaszobából mese-szárnyon, szinte Tündérországba visznek. Álom-alakok kelnek életre egy-egy szépen mintázott, ívelő frázis felett. Szépség, teljesség, öröklét sugárzik a bájos zene minden taktusából.
Míg Udvardy énekel, addig búcsúzóul, halkan és gyorsan megkérdezzük Magyar Bálint titkártól, aki Vergiliusként vezetőnk volt az operai labyrintusok alvilágában, hogy mikor lesz a bemutató.
— Február közepén.
Igazán kíváncsian várjuk.
(Fotó: Lehár Ferenc és Udvardy Tibor próbálják a »Garabonciás diák« egyik legszebb dalát, mellettük Innocent-VIncze Ernő, a librettista.)
Udvardy Tibor amellett, hogy kiváló énekese volt az Operaháznak, civilben festett és írogatott is. Egyik írását, ami 1965-ben, a Film Színház Muzsikában jelent meg a Maszk és Toll rovatban és a címe: Szakáll és huszonegyes – már korábban bemásoltam a topicba.
Most beírom ide Udvardynak a másik írását is énekesről, karmesterről, művészi hitvallásáról, operajátszásról – ami ugyancsak Film Színház Muzsika Maszk és Toll rovatában jelent meg - nyolc évvel később:
Film Színház Muzsika, 1973. március 31. (13. szám)
„MASZK ÉS TOLL”
Írta: UDVARDY TIBOR : Amíg a szólamból élő figura lesz
Minden művészeti ág nagyrabecsülése és tiszteletben tartása mellett az operaéneklést tartom — elfogultan-e, vagy mert ezt művelem, vagy mert ezt ismerem a legjobban — a legösszetettebbnek, a legnehezebbnek. Művészi öttusázásnak.
Időhöz kötött, a pillanat művészete, javíthatatlanul, visszavonhatatlanul.
A szülés fájdalma, gyönyöre lehet ilyen. Hiába vesznek körül segítő kezek, orvosok, bábák — rendezők, karmesterek —, este, hét órakor egyedül maradsz; ha szétmegy a függöny, megszűnt minden összeköttetés és protekció.
Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt, mikor mint Lohengrin érkeztem meg a hattyún, ezüst páncélban, földöntúli fényben. A nézőtér — mintha vezényszóra — egyszerre felemelte színházi látcsövét, melynek lencséiben négyzetre emelve tükröződött vissza a színpad vakító kéjjé, mint több száz szentjános bogár, vagy mint a csillagos ég — csak nem oly megnyugtatóan — és a körülvevő félelmetes tömegben olyan egyedül éreztem magam, hogy féltem.
A legszebb, legnemesebb — de legkényesebb hangszer — az emberi hang. Gyémánttömbhöz, vagy takaróhoz hasonlítható. Az első pillanatra megdöbbentő és igen különböző ez a két hasonlat, de megpróbálom érthetővé tenni. Egy nagy gyémánt, míg briliáns lesz — a csiszolás következtében —, sokat veszít térfogatából, ugyanakkor csillogása, tüze fényesebb és koncentráltabb lesz, s ezáltal nagyobbnak fog hatni, mint eredeti, csiszolatlan formájában.
Terjedelme kisebb, de fénye, hatásfoka nagyobb lesz, viszont képességeinek határa ezek után is véges. Olyan, mint a takaró. Ha a fejemre húzom, a lábam lóg ki, ha a lábam takarom be, a fejem fázik. így van ez a hang terjedelmével is. Vannak meglepően szép, a szerepkörük követelményeinél mélyebb vagy magasabb hangok — laikusokat megtévesztők —, de írott repertoárjukat nem kielégítők.
Vannak énekesek mint hályogot operáló kovácsok, születésüktől fénylő briliánsok. Amikor repertoárjuk, hírnevük és ezzel felelősségük is nő, jelentkezik az elbizonytalanodás, a stressz. Egy-egy indiszponált estének félelmetes emléke úgy bevasalódik idegzetünk szövetébe, hogy sok idő és még több gyakorlás és főleg a helyszínen való javítási lehetőség kell, hogy a kellemetlen emlékek elmosódhassanak.
Valaha a klasszikus szerepek hangadottságokat, hangalkatot követeltek — világklasszisoktól még ma is követelmény —, ma nagy általánosságban ritmikus énekléssel, tiszta intonálással és értelmes szerepformálással — ha ez nem is az igazi —, már szép szerepkört lehet betölteni. Ezzel szemben az operaéneklés művészi öttusázás, és a világ dobogójára véletlenül felkerülni nem lehet, ahhoz sok minden más is szükséges. Vitathatatlanul a hang önmagában is a szakma egyik legfontosabb „kelléke”. Azért egyik, mert vannak hozzá hasonlóan fontosak.
A zenekar és színpad között van a zenekari árok, és az összekötőn áthidalja azt. A karmester háttal áll a közönségnek, előtte a partitúra, az énekes szemben a vakító reflektorokkal és a végét nem érzékelhető, nem látható nézőtérrel. Ebből a felállításból is kitűnik, hogy a két feladat nem egyforma, de egyik sem kisebb, vagy nagyobb a másiknál.
Karmester és énekes viszonya lehet kellemes és elviselhetetlen, mindenen átsegítő és bénító. Megszokott forma, ha a karmester kezdő, szereti a megbízható, tapasztalt énekest és inkább saját elképzeléseiből enged. Később olyan énekesekkel dolgozik szívesebben, akik vélemény nélkül és lelkesen kiszolgálják elképzeléseit. De nem különb az énekes sem, fordítva is így van. A karmester, mint egy festőművész a pultról, mint palettájáról keveri ki a színpad szebbnél szebb színeit. A festék az festék, a fehér mindenkinél fehér, csak attól lesz fehérebb, hogy mit teszünk alája vagy melléje, és ettől lesz giccs, vagy remekmű.
Failoni mondotta: „Amikor egy kiváló opera untatja a hallgatókat, az mindig a karmester hibája.”
Ott van igaza, hogy minden karmester előtt ugyanaz a partitúra fekszik, ugyanazokkal a kiírt szólamokkal, csak nem mindegyiknek ugyanaz a szólam a fontos, és ettől lesz más ugyanaz a mű. Failoninál kétszer egymás után ugyanaz az előadás nem volt egyforma. Mindig viszonyított az énekes, a zenekar és a saját formájához. A ma pianója holnap mezzoforte, a ma lassú tempója holnap gyorsabb, de összhatásában a két előadás egyforma.
„Az ária az öné, ezért ön felel” — mondta Failoni és úgy kísért, mint egy cigányzenekar. — Az opera többi részéért viszont én felelek!” De ott nem is volt bocsánat. Megtanított arra is — és ezt tovább adnám kezdő kollégáimnak —, ha véletlenül nem pontosan, akkor inkább később, mint előbb jönni a bevágással, mert ezen könnyebb' segíteni. Voltak olyan operai részek, ahol a színpad érdekében a drámáért feladta az abszolút zenei precizitást. Zenei „találkozóhelyeket” kreált (A köpeny című Puccini-opera verekedésjelenete). „A dilettáns mindent összezavar és terméketlen pedantériájának fagyos leheletével kioltja a legforróbb lángokat.” Azóta gyanús a kottához semmit hozzá nem tevő, de precízen ragaszkodó muzsikus s ebben a hitemben Pablo Casals úgy erősített meg, hogy a „négy ütésen keresztül egyformán tartott hangzó É: nem muzsikálás". Klemperert az opera művészbüféjében megkérdeztem, miért játszik szebben a zenekar vele, mint mással? Kajánul, kacagva mondta: „Egyszerű. Hagyom játszani őket. Leütöm az egyet és megvárom a szép hangzást. Nem rángatom , mert a zenekari tag éppúgy, m int az énekes, a kapkodástól görcsbe merevedik. A muzsikálásból érdes recsegés lesz, ez pedig a mű és a szépség rovására megy."
A tempó úgy is viszonyított és vitatható. Gyors az, ami még világosan kijátszható és nem kenődik össze, lassú, amit még levegővel bírunk. Ezek tempóhatárok, melyek képességeinktől és pillanatnyi diszpozíciónktól változóak.
A kottafejek pontos lejátszása a szakma alfája, a művészet ezen túl kezdődik. Hogy mennyire így van, volt módom tapasztalni. Lehárral — mint legautentikusabbal — készítettem műveiből felvételt. Később ugyanezt megismételve mással, aki nem volt hajlandó Lehárt elfogadni, és úgy szellemeskedett a zenekar előtt, hogy beszélt éjjel — a már halott Lehárral — és azt mondta neki, hogy legyen most úgy, ahogy ő vezényli.
Művészi hitvallásom, alapállásom: hinni abban, amit csinálok, vagy nem vállalni a feladatot. Ha a mű megkívánja, hiszem az eszmét, hiszem az Istent, hiszem az álomvilágot.
Az opera rendezője zenében gondolkodik és képekben lát, a zene inspirálja képeit. Klasszikus operát rendezni olyan, mint remekművet restaurálni, a port letörölni. De semmi esetre sem átfesteni.
Ha egy klasszikus opera kitűnően berendezett együttesében egy világot járó művész próba nélkül megtalálja a helyét úgy, hogy nem árt a produkciónak, sőt felemeli azt, akkor ez az állításom nem szorul bizonyításra. E műfajnak legnagyobb magyar szakembere, Nádasdy Kálmán úgy állított be új szereplőként az általa rendezett Tosca-előadásba, hogy: „Tudod, hogy viselkedik egy festőművész szerelmével a templomban, vagy rendőrminisztere előtt hasonló szituációban.” Azóta megtanultam: viselkedni? járni? előnyösen megállni? nem csekélység. Tosca és Scarpia tragikus vacsoráján a kés, villa, vagy szalvéta rossz használata Róma rendőrminiszteréből texasi seriffet csinál, és vége az illúziónak.
Az illúziót segíti a kitűnő maszk. Láttam maszkot önmagára fel- és önmagáról leénekelni. Próbáltunk civilben, minden nélkül és a civilből félelmetes Mefisztó lett, volt viszont olyan előadás, hogy a remek maszk alól egy krampusz vagy mikulás szólalt meg úgy, mint egy civil. Átfűtöttség nélkül mindez csak kellék, a legszebb paróka sem pótolja az élő hajat, mert az átélt és a halállal végződő szereppel a haj is meghal, a parókából viszont egy összekuszált, átizzadt haj- csomó marad.
Az öltöztető is részese a sikernek. A szerep nehézségével figyelmessége és szolgálatkészsége is nő, vigyáz, hogy minden a helyén legyen, együtt él a művésszel, úgy ismeri a szerep buktatóit, hogy arcáról leolvasható a produkció minősége. Egy rosszul feladott, vagy elszakadt ruhadarab komikussá teszi a tragikus hőst és a szerepről máshová kényszerített koncentrálás kitűnő szakmai felkészültségét is megsemmisítheti.
Ha a színpad dolgozói pihenőidejüket az előadás hallgatására szánják, akkor a produkció sikere csalhatatlanul eldől már a színfalak mögött.
Embertől tökéletes nincs, így a művésztől sem láttam vagy hallottam tökéletest. A legnagyobb művésznek is szorít valahol a cipője, de szakmai felkészültségével, intelligenciájával a saját képességeihez, egyéniségéhez igazítja — ha van módja —, választja repertoárját, úgy, hogy fogyatékosságain átsiklik és erényeit tálalja. Álmainak szerepét utoljára hagyja, hogy ne terheljék a pálya kezdésével járó kötelező nehézségek, fogyatékosságok, melyek elviszik képességeinek nagy részét. Egy rossz előadásnak híre elhomályosítja ezer sikeres este fényét.
A szerencse kötelező „kellék”, úgyszintén a szakmai felkészültség is és a fegyelmezett élet. Ha ez mind megvan, csak akkor halkul el a szólam, ha már nem hagyják többé megszólalni.
A fentebb említettek szükségesek ahhoz, hogy egy „szólamból” — „élő figura” legyen.
Rájöttem a megoldásra, így az előbb részekben bemásolt cikket most már egységes szerkezetében ideírom:
Kapcs. 152. sorszámhoz
Magyar Televízió,1970. november 20., 20.55 – 22.05 óra
"Felelj, ha tudsz!"
Művészeti vetélkedő.
Udvardy Tibor ötlete alapján a forgatókönyvet írta: Gál-György Sándor és Udvardy Tibor
A Film Színház Muzsikában jelent meg az alábbi interjú Udvardy Tiborral, akit televíziós vetélkedő-sorozatáról kérdezett Gách Mariann.
„Játsszunk tovább Udvardyval”
"A legjobb lazítás"
Felcsendül Réti József hangja szívbemarkolón, mert hiszen még mindig úgy érezzük, mintha itt volna közöttünk. „Utam muzsikával járom”: a Garabonciás diák dala, Lehár zenéje. Aztán Abody Béla egycsapásra otthonos légkört teremt. Baráti hangon konferálja UdvardyTibort, cirógatóan szól Tamási Eszterhez.
Mi ez, újabb rejtvényműsor? Udvardy elmagyarázza: — Ha rejtvényeinket megfejtik, az operaszínpadokon át körülutazhatják a Földet. Van érvényes útlevelünk és vízumunk, de harminc percünkből most csak európai útra futja. Ha aztán a nézők úgy vélekednek, hogy szívesen utazgatnak velünk, akkor messzebbre is elkalandozhatunk, akár a Földet is elhagyhatjuk, kimerészkedhetünk az Űrbe, sőt az alvilágba is ...
A kérdések ezúttal mind földrajzi vonatkozásúak. Palló Imre jelenik meg a képernyőn, a Köpenyből énekel áriát gyönyörűen. Melyik városban játszódik a történés? Melyik folyó partján? Hősünk melyik városban vállalna munkát? Jó ez a játék, a kérdéseket nemcsak halljuk, hanem meg is elevenednek szemünk láttára. Köztük Windgassen Lohengrinja, Melis a Gianni Schicchiben. Csak Anja Siljáról mondtam volna le ezúttal szívesen: a Tosca igazán nem az ő szerepe. Olyannyira nem, hogy már- már elhomályosítja bennünk izgalmas Saloméját.
Játsszunk tovább Udvardyval. Élőszóban rejtvénnyel folytatom a kérdezést: „A büszke, hős Cavaradossi halálra készül Eccellenza?” — Értem a kérdést és válaszolok rá. Ezt Spoletta mondja a Toscában. Dehogyis készülök halálra. Csakhogy operai pályámat téglákból raktam össze, de hátralévő életemet a kor szellemének és követelményeinek megfelelőn előregyártóit elemekből formálom.
— Hogyhogy?
— Szombat este főidőben kétmillió ember nézi meg a műsort. Ekkora közönséget évi ötven operai fellépéssel, harminc év alatt toborozhattunk össze. Amikor az ember úgy érzi, már nem tud versenyre kelni önmagával, más területen lép tovább.
— Hány műsorra való kérdést rejteget tarsolyában?
— Tíz műsorra való is akad. A kérdések sose fogynak ki.
— Tudjuk, töviről hegyire ismeri az operairodalmat. — Ötvenhat főszerepet énekeltem. És szívesen bogarásztam ezekkel kapcsolatos minden felbukkanó adattal. De nemcsak a földrajz, hanem a történelem is izgat. Kérdezhetnénk a tévé képernyőjén történelmi vonatkozású kérdéseket is: mi történt abban a városban, ahol legelőször mutatták be az operát? Mi történt általában a világban, azon a napon?
— Mitől félt leginkább a színpadon? — Háborúban születtem, háborúban éltem, mégis a puskagolyótól féltem a legjobban a színpadon. Egyszer az Anyeginben Svéd Sándor puskájának vaktöltésével megperzselte a hajamat. Ettől kezdve arra kértem partnereimet, még a kivégző osztagot is, hogy a lövésnél ne rám célozzanak, hanem mellém, a nézőtéren ezt amúgy sem veszik észre. A színpadon a legváltozatosabb halálnemekkel végeztem életemet. Sőt: a Ránki Ember tragédiájában az Úr életre ítélt.
Ezt elmondta a képernyőn is, és Abody erre kesernyésen, valami olyasfélét jegyzett meg, hogy olykor ez a legsúlyosabb ítélet... — A tenoristának a legrosszabb, amikor már nincs módja meghalni...
— Ne tépjünk fel fájdalmas sebeket, ezen a jókedvű estén. Maga játékos ember volt világéletében. Mit szeretett leginkább?
— A kártyát, a lóversenyt meg a totót. Ezeket rendszeresen űztem régebben Meghatározott módszerrel játszottam: a számokban hittem, nem pedig a futballistákban.
Egyszer betegen feküdtem, de kitöltöttem a szelvényeket, átadtam egyik 'jóbarátomnak’, aki futballtudós volt. Valami kis változtatásra beszélt rá. Szófogadásom akkor kétszázezer forintomba került.
— A nyerés kedvéért játszott-e? Vagy a játékot a játékért szereti-e?
— A játék számomra a legjobb lazítás. S lazítás nélkül nincs jó munka sem. Egyébként örök aranyszabály: a játékban nyerni lehet, veszteni kötelező, de visszanyerni sohasem sikerül. Háromszor volt a totóval találatom. Ez nagy szerencse. Mégis életem legnagyobb szerencséjének azt érzem, hogy sokszor bizony ellenszéllel és megtépázott vitorlával, de eljutottam idáig.
A cikkhez tartozó fotón:
„Az utam muzsikával járom…” egyik pillanata. A verseny jegyzője, Tamási Eszter, Abody Béla és Udvardy Tibor
— A kártyát, a lóversenyt meg a totót. Ezeket rendszeresen űztem régebben Meghatározott módszerrel játszottam: a számokban hittem, nem pedig a futballistákban.
Egyszer betegen feküdtem, de kitöltöttem a szelvényeket, átadtam egyik 'jóbarátomnak’, aki futballtudós volt. Valami kis változtatásra beszélt rá. Szófogadásom akkor kétszázezer forintomba került.
— A nyerés kedvéért játszott-e? Vagy a játékot a játékért szereti-e?
— A játék számomra a legjobb lazítás. S lazítás nélkül nincs jó munka sem. Egyébként örök aranyszabály: a játékban nyerni lehet, veszteni kötelező, de visszanyerni sohasem sikerül. Háromszor volt a totóval találatom. Ez nagy szerencse. Mégis életem legnagyobb szerencséjének azt érzem, hogy sokszor bizony ellenszéllel és megtépázott vitorlával, de eljutottam idáig.
A cikkhez tartozó fotón:
„Az utam muzsikával járom…” egyik pillanata. A verseny jegyzője, Tamási Eszter, Abody Béla és Udvardy Tibor
Ezt elmondta a képernyőn is, és Abody erre kesernyésen, valami olyasfélét jegyzett meg, hogy olykor ez a legsúlyosabb ítélet... — A tenoristának a legrosszabb, amikor már nincs módja meghalni...
Játsszunk tovább Udvardyval. Élőszóban rejtvénnyel folytatom a kérdezést: „A büszke, hős Cavaradossi halálra készül Eccellenza?” — Értem a kérdést és válaszolok rá. Ezt Spoletta mondja a Toscában. Dehogyis készülök halálra. Csakhogy operai pályámat téglákból raktam össze, de hátralévő életemet a kor szellemének és követelményeinek megfelelőn előregyártóit elemekből formálom.
— Hogyhogy?
— Szombat este főidőben kétmillió ember nézi meg a műsort. Ekkora közönséget évi ötven operai fellépéssel, harminc év alatt toborozhattunk össze. Amikor az ember úgy érzi, már nem tud versenyre kelni önmagával, más területen lép tovább.
— Hány műsorra való kérdést rejteget tarsolyában?
— Tíz műsorra való is akad. A kérdések sose fogynak ki.
— Tudjuk, töviről hegyire ismeri az operairodalmat. — Ötvenhat főszerepet énekeltem. És szívesen bogarásztam ezekkel kapcsolatos minden felbukkanó adattal. De nemcsak a földrajz, hanem a történelem is izgat. Kérdezhetnénk a tévé képernyőjén történelmi vonatkozású kérdéseket is: mi történt abban a városban, ahol legelőször mutatták be az operát? Mi történt általában a világban, azon a napon?
— Mitől félt leginkább a színpadon? — Háborúban születtem, háborúban éltem, mégis a puskagolyótól féltem a legjobban a színpadon. Egyszer az Anyeginben Svéd Sándor puskájának vaktöltésével megperzselte a hajamat. Ettől kezdve arra kértem partnereimet, még a kivégző osztagot is, hogy a lövésnél ne rám célozzanak, hanem mellém, a nézőtéren ezt amúgy sem veszik észre. A színpadon a legváltozatosabb halálnemekkel végeztem életemet. Sőt: a Ránki Ember tragédiájában az Úr életre ítélt.
Felcsendül Réti József hangja szívbemarkolón, mert hiszen még mindig úgy érezzük, mintha itt volna közöttünk. „Utam muzsikával járom”: a Garabonciás diák dala, Lehár zenéje. Aztán Abody Béla egycsapásra otthonos légkört teremt. Baráti hangon konferálja UdvardyTibort, cirógatóan szól Tamási Eszterhez.
Mi ez, újabb rejtvényműsor? Udvardy elmagyarázza: — Ha rejtvényeinket megfejtik, az operaszínpadokon át körülutazhatják a Földet. Van érvényes útlevelünk és vízumunk, de harminc percünkből most csak európai útra futja. Ha aztán a nézők úgy vélekednek, hogy szívesen utazgatnak velünk, akkor messzebbre is elkalandozhatunk, akár a Földet is elhagyhatjuk, kimerészkedhetünk az Űrbe, sőt az alvilágba is ...
A kérdések ezúttal mind földrajzi vonatkozásúak. Palló Imre jelenik meg a képernyőn, a Köpenyből énekel áriát gyönyörűen. Melyik városban játszódik a történés? Melyik folyó partján? Hősünk melyik városban vállalna munkát? Jó ez a játék, a kérdéseket nemcsak halljuk, hanem meg is elevenednek szemünk láttára. Köztük Windgassen Lohengrinja, Melis a Gianni Schicchiben. Csak Anja Siljáról mondtam volna le ezúttal szívesen: a Tosca igazán nem az ő szerepe. Olyannyira nem, hogy már- már elhomályosítja bennünk izgalmas Saloméját.
Volt egy idő az életünkben, amikor rengeteg történet kezdődött így: „Budán még dörögtek az ágyúk .."
Nos, 1945 januárjának végén Budán még csakugyan dörögtek az ágyúk. De Pest már élni kezdett a romok között.
Mentem a Körúton a hóban, leszaggatott villamosvezetékek között, kiégetten ásító kirakatok között, és valahol a Barcsay utcával szemközt, a páros oldalon, egy csaknem a föld színéig leomlott ház kapubejárata helyén, valamiféle vitrin összetört üvegdarabjai alatt, a piszkos hóban három átázott fényképet találok. Lám, ez Udvardy arca! Húszéves lehetett a tenorista, amikor a felvételek készültek. (A vitrin nyilván egy fotográfus reklámkirakata volt, amíg szét nem vetette a bombatalálat.) A fotókat zsebre tettem. Hátha találkozom még a tenoristával?! Hátha túlélte ő is?!
Azután elcsöndesedtek az ágyúk Budán is, az országban is, egész Európában is. Most pedig, amikor Udvardy Tibor nagy dobozban rejtező, régi fényképei között együtt keresgélünk, örömmel akadok rá a sok szerepfotó között arra a háború megviselte, rozsdás hóléáztatta három portréra is! Ezek szerint hamarosan találkoztam Udvardy Tiborral, és átadhattam neki a törmelék, az üvegcserép közül „kimentett” arcképeket.
Mintha csak rímelni kívánnának a három privát portréra: három kép a Carmenból. Don José ezen is, azon is, amazon is ugyanaz: U. T., a spanyol cigánylány viszont három világhírű vendég, különböző esztendőkből: a szovjet Irina Arhipova, az olasz Giulietta Simionato, a román Zenaida Pally.
A spanyol kiskatona, a szerelmes tizedes, Udvardynak a Faust mellett másik reprezentatív francia szerepe.
Ez a sötét pillantású megszállott, a Pikk Dáma Hermannja — akinek ugyancsak kezünkbe akad a fotográfiája —1945 kora nyarán indítja az orosz figurák vonulatát. Ez is zaklatott lélek, a kártya segítségével megszerezhetőnek vélt pénz megszállottja.
— Egy Cavaradossit vagy Don Josét — mondja a művész — úgy énekel el az ember, hogy tele a világ „modellekkel". Sokan énekelték már előttünk. Én jó néhány olyan szereppel találkoztam, amelyeknek nem volt „modellje”. Már Zandonai Rómeója ezekhez tartozik, ilyen Peter Grimes is; az Anyegin Lenszkijéről sem volt közvetlen élményem, a Halka Jontek- jéröl, az Örvény című Suchoň -opera Andrásáról, a Katya Kabanovában játszott Tyihonról sem volt modellem. Meg kellett álmodni, meg kellett teremteni, a hangjegyekből életre kellett kelteni, akit még nem láttam, nem hallottam senkitől! Sőt, ezeknél még törekedtem is arra, hogy amíg nem találok rá magam az alakra, az esetleges lemezfölvételeket se hallgassam meg.
Georges Sebastian, a magyar származású karmester a Pikk Dámát vendégként vezényelni érkezett. Azt kérte, hogy teljes kosztümmel próbáljanak a művészek a zenekari próbán. Szezon vége, iszonyú a meleg, és bizony nem könnyű a vastag színpadi ruhákban. Nehezteltek is az énekesek a dirigensre, aki ilyen külön megpróbáltatásnak teszi ki őket. Udvardy például, miután a kártyaasztalon öngyilkosságot követ el, és holtan rogy össze, néhány keresetlen mondatot mond, a kánikulát és a karmesteri ötletet kommentálván. Georges Sebastian ekkor fölszól a színpadra:
— Udvardy kérem, Csajkovszkijban itt nincs semmi próza ... Lenszkijt, az Anyegin tragikus sorsú költőjét is Puskin álmodta meg, akárcsak Hermannt. Udvardy Tibornak, úgy látszik, valami mély affinitása van a klasszikus orosz költővel; ennek is köszönhető, hogy a művész a Pikk Dáma után öt évvel az Anyegin tenorfőszerepében pályafutásának a Peter Grimes-szel egyenrangú remeklését hozta létre.
Azt mondja: Dombrovszkijnak, a rendezőnek köszönheti! Aki a legmagasabb szinten „tudta az anyagot”! Svéd Sándor Anyeginje, Osváth Júlia Tatjánája, Székely Mihály Gremin hercege mellett— micsoda társaságban! — volt U. T. Lenszkij. És a kritikák, szinte kivétel nélkül, az első helyen említik a sorban! Íme, az egyik: „A fényes sikerű premier-szereposztásban Udvardy Tibort illeti első helyen dicséret. A szólam drámai akcentusait és a nevezetes Lenszkij- ária dallamíveinek megragadóan szép megszólaltatását egyaránt teljes értékű művészi tettként kell feljegyezni.” „A legnagyobb színházi élmények egyike, amikor egy művésznek sikerül ennyire minden idegrezzenésével átadni magát a játszott személy kifejezésének, hogy teljesen eggyé olvad vele, és felszínre hozza minden jellegzetességet” — idézhetem egy másik bírálatból.
Suchoň professzornak, az Örvény című opera szlovák komponistájánakmagyar nyelvű levelét is őrzi: „Nagy örömmel értesültem, hogy szíves volt Örvény című operámban az András szerepet elvállalni. Ismerem kiváló és nagyszerű ének- és alakítóképességét. Ezért előre is örülök, hogy alkalmam lesz személyesen élvezni művészetét a bemutató alkalmából, amikor leutazom Budapestre, hogy személyesen is megköszönjem fáradozását. Szívélyes üdvözlettel: Eugen Suchoň.”
Az „orosz vonulathoz”tartozik még két herceg: a Hovanscsina Golicinja és a Borisz Godunov Sujszkija. (Ez a Sujszkij ismét Puskinnak köszönhető!)
— Apám lakatos volt — mondja U. T. —, a MÁV-Gépgyárban dolgozott, és az Acélhang Dalárdában tenort énekelt. Gyerekkoromban, még réges-régi Borisz Godunov-előadásokon az Acélhang kisegített az Operaháznak. Édesapám, emlékszem, mesélte, hogyan jelent meg dr. Székelyhidy Ferenc, a korszak ünnepelt tenoristája a forradalmi jelenetben—Dmitrijként — lóháton!
Őt, Udvardyt (mármint a fiút) a Borist alakító Székely Mihály kérte: vállalja el Sujszkijt.
A művész, igen sok későbbi előadás közül egy vendégjáték élményét említi most. Nicola Rossi Lemeni énekelte a cárt. Nagy kettős jelenetükben az olasz vendégbasszista játszani kezdett a kezében levő sálkendővel; összecsavarta (kötéllé?), a vita hevében Udvardy nyakába dobta, és fojtogatni kezdte vele ...
A fojtogatás nem végződött halállal. Sujszkij mindig életben marad. Holott hány halálnemmel is halt meg Udvardy Tibor a színpadon?
Ha a fojtogatásnál tartottunk, hát: A köpenyben, Henriként csakugyan megfojtják. (Nem összecsavart kendővel: csak amúgy két kézzel...) A Hunyadi Lászlóban lefejezik, a Toscában sortűzzel kivégzik, A walkürben Hunding dárdája oltja ki életét; a Trisztán és Izoldában kard párbaj okozza halálát, az Anyeginben pisztolypárbaj; a Salome Narrabothjaként tőrt döf keblébe, a Pikk Dámában főbe lövi magát, a Peter Grimesben tengerbe fullad, a Veronai szerelmesekben mérget csókol le holt Júliája ajkáról...
— A Nyugat lányában majdnem fölakasztottak, de nem sikerült: Minnie megmentett — teszi hozzá mosolyogva —, ezért tudtam mindezt elmondani… Egyébként a tenorista akkor hal meg, amikor nem hagyják többé meghalni...A tenorista elbúcsúzott. Beugrással kezdte, beugrással végezte… Az ember — új utakra indult ...
Annak idején nehezen tudott dönteni: a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezzék-e, vagy a Zeneművészeti Főiskolára. Végül a bontakozó énekes fölülkerekedett a bontakozó festőn. Tájképek készülnek a keze nyomán, csendéletek. Nem titok: Udvardy Tibor egy idő óta kezébe vette a pasztellkrétát.. Egy-két képét annak idején elvitte a finom akvarellistához, Diósy Antalhoz, hogy megmutassa őket.
Valamelyik karácsony este kopognak Udvardynál. Nagyajtay Teréz, a kiváló kosztümtervező, Diósy Antal felesége áll az ajtóban, és nagy fadoboz pasztellt hoz, finom francia pasztellt, D. A. ajándékát az új pályatársnak.
Itt a nyitott ládikó: Udvardy Tibor azóta is ezzel a nagy művész küldötte pasztellal dolgozik.
A képek száma egyre nő. Megnézte őket egyszer a kiváló szobrászművész, Pátzay Pál mester, és ennyit mondott a tegnapi Hunyadi Lászlónak, Peter Grimes-nek, Lenszkijnek: — Tiborkám, te így tovább énekelsz . . .
Ennek is már harmincnyolc éve. 1941 szeptemberének első vasárnapján föl- alá róttuk a Keleti pályaudvar peronját. Vonatra vártunk, ugyanarra a vonatra, amelynek a Mátra felől kellett érkeznie; ő is kijött valaki elé, én is. A vonat, persze, késett, sokat késett. Udvardy Tibor ismét hallatlanul elegáns volt, különösen a cipőjére irigykedtem, a lábbeli csau színű finom bőrére.
— Lohengrint tanulom — mondta. Majd Pataky Kálmánért lelkesedett. A nagyhírű magyar tenorista akkor éppen a Margitszigeten énekelte a Három a kislány Schubertjét. Olyasmit mondott Udvardy, hogy Gigliért sem adná oda Patakyt; a hangja: akár a folyékony arany.
Egyszóval Lohengrin. Udvardy és Wagner. A fiatal énekes már első évadjában találkozott a nagy mesterrel: Melot szerepét bízták rá a Trisztán ésIzoldában. Melot fontos figura, ő ejti a halálos sebet Trisztánon. Viszonylag későn lép színre. Addigra talán már eléri a karmestert az első fáradtság-hullám.
Azon a nevezetes Trisztán-előadáson, úgy látszik, elérte. Sergio Failoni vezényelt, és mint mindig: partitúra nélkül. Melot belépése előtt többször ismétlődik egy motívum, Melot-nak csak közvetlenül a harmadik után kell megszólalnia. A karmester már az elsőnél beintett Udvardynak! A súgó azonban fölemelt ujjal figyelmeztette: még ne. A maestro másodszor is jelt adott a belépésre! Ám Udvardy még mindig nem szólalt meg, mert nem kellett. Ekkor Jancsin Ferenc, a hangversenymester a maga kottájából mutatta Failoninak: hol tartanak. És közben csakugyan be kellett lépni, Udvardy tehát énekelni kezdett — ezúttal beintés nélkül. Failoni egy pillanatra letette pálcáját, megtörölte homlokát, majd mind a két kezét fölemelve gratulált a fiatal tenoristának. — Akkor loptam magam a szívébe — emlékszik vissza most U. T. — Egyszer, a Verdi-Requiemben elrontottam valamit, pedig kottából énekeltem! Failoni vezénylés közben mutatta: mi volt a hiba. Pedig akkor is fejből dirigált. És azután, ha olyan részhez érkeztünk, akár operában, akár koncertpódiumon, ahol korábban hibát ejtettem, az exponált hely előtt figyelmeztetően fölemelte a kezét. Vigyázott rám. Nehogy ismét elkövessem ugyanazt a hibát.
És mindjárt az első szezonban: még egy Wagner- szerep, a Tannhäuser Walther von de Vogelweidéje. Set Svanholm, a korszak ünnepelt Wagner-tenoristája jött Tannhäusert énekelni. Az utolsó percben érkezett, nem próbálhatott az együttessel, így csak a színpadon hallotta, hogyan szólal meg Walther alakítója. Fölkapta a fejét, odanézett, ahol Udvardy állt. Előadás után gratulált, és sokak füle hallatára így toldotta meg: „Minek kellek ide én, ha ilyen jövendőbeli Tannhäuserük van!”
— Ez persze amolyan kollegiális udvariasság volt, de azért igen jól esett — teszi hozzá U. T., amikor most fölidézzük a történetet.
A második évad is hozott Wagnert, A Rajna kincse Froh istenét. Abban az előadásban Závodszky Zoltán énekelte Logét, a tűzistent. A fiatal Froh egy öltözőben öltözött az idősebb pályatárssal. És föltűnt neki, hogy a már maszkos Závodszky egy széket tolva jár körben, egyre szaporábban! Miért? Loge jeles alakítója — a szó igazi értelmében — „bemelegített”, egész testét föl akarta hevíteni, hogy így robbanjon be a színpadra. (Az 1941-es emlék jó segítségére volt Udvardy Tibornak 1969- ben, amikor a maga kitűnő
Logéját formálta meg A Rajna kincse-fölújításon.)
Készülni készült tehát Lohengrinre, ám előbb mégis A walkür Siegmund- ját kellett megtanulnia. Szobapróbák folytak; a felújításra — ez 1942-ben történt — Max Hirzelt kérte és várta az Operaház, a világhírű német Wagner-tenor azonban nem tudott jönni, Udvardynak kellett beugornia! A főpróbán még kezében tartotta a kottát, úgy énekelt! Aztán nagy sajtó- és közönségsikerrel megvolt az első előadás.
Lohengrinre már csak a fölszabadulás után kerülhetett sor.
— Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt — idézi föl U. T. a percet —, amikor Lohengrinként megérkeztem a hattyún, ezüst páncélban, földöntúli fényben. A nézőtéren, mintha vezényszóra, mindenki egyszerre emelte föl látcsövét: a lencsékben négyzetre emelve tükröződött vissza a színpad vakító képe, mint több száz szentjánosbogár, vagy mint a csillagos ég, csak nem olyan megnyugtatóan —, és a körülvevő félelmetes tömegben olyan egyedül éreztem magam, hogy féltem.És az első felvonás után? Soha akkora fáradtságot! Mintha három Cavaradossit énekeltem volna végig.
No lám, hosszú idő után egy olasz név! A Traviata Alfrédjét nemcsak megkapta már 1939 őszén, el is énekelte, még abban az első évadban. És bár ez az Alfréd is végigkísérte pályafutását (utolsó szezonjában is, beugrásként, elénekelte!), más Verdi-szereppel többé nem akadt össze! Puccinival annál inkább. A Turandotegyik minisztere után a Pillangókisasszony Yamadorija, majd Pinkertonja következett, A Nyugat lánya Ramerreze, a Tosca Cavaradossija, A köpeny Henrija.
A köpenyben volt az a nevezetes eset, hogy Sergio Failoni „találkozási helyeket” jelölt meg az opera verekedési jelenetében: úgy verekedhetett Henri és Marcel, a hajósgazda, hogy nem kellett ügyelniük az éneklés pontosságára. A maestro csupán azt kívánta, hogy a „találkozási ponton” csakugyan együtt legyenek ismét.
Mozart? Egyetlen Mozart-szerepet nem énekelt az Operaházban.
— Pályám, repertoárom nem aszerint alakult — mondja Udvardy Tibor —, hogy én mit szerettem volna énekelni, hanem aszerint, hogy a színháznak mire volt szüksége. Akadt olyan hét, amikor Faustot, Heródest és Alfrédot énekeltem. Pedig szinte kizárják egyik a másikát. Környei Béla hajdanában még azt vallotta: „Minden énekes annyit ér, amennyi kellemetlenséget okoz az igazgatójának.” Szerintem minden énekes annyit ér, ahány premiert bíznak rá.
Udvardy Tiborra bízták a fölszabadulást követő évek egyik legnagyobb sikerű premierjét: az ő címszereplésével aratott olyan emlékezetes sikert Britten operája, a Peter Grimes. Azt hiszem, nem is kell rákérdezni: ő maga is pályafutása egyik csúcspontjának tartja ezt az alakítást. (Van egy másik csúcspont is. Arról majd legközelebb.) Peter Grimes egy kis angol halászfaluban él; a gazdagság megszállottja. Hajszolja a pénzt, hogy imádottjához, Ellenhez, a falu tanítónőjéhez fölemelkedhessék. Peter Grimesnek gyanús körülmények között meghal a kisinasa. És nemsokára az új kisinast is holtan találják a tengerparton. Grimes alighanem „az ördöggel cimborál”. És Peter Grimesnek nincs más útja, csak a tenger; és elsüllyed vele a csónak.
Az angol énekbeszéd új hang volt akkor, modern az operaszínpadon. Udvardy nagyszerűen szólaltatta meg. Itt járt Edward Dent angol zenetudós, és minden általa addig látott Peter Grimesek közül a magyar művésznek adja a pálmát!
Milyen különös, hogy ezt a megszállott lelket (és olyan másfajta hisztérikust, mint a Salome Heródese) olyan döbbenetes színészi eszközökkel megalkotó énekes nem sokkal azelőtt — Siegmundjával egy évadban — még Rómeó volt!
Az egyik az operaműfaj több Rómeója közül: Zandonai dalművének — nálunk Veronai szerelmesek címmel játszották — ifjú veronai szerelmese, Romeo.Júliát Warga Lívia énekelte.
Riccardo Zandonai, olasz komponista még élt, amikor a Shakespeare-tragédiából írott operáját nálunk bemutatták.
— Oláh Gusztávfőrendezőnek támadt az az ötlete — emlékszik vissza U. T. —, hogy Júlia halálhírének vételekor pattanjak lóra, úgy induljak Mantovából Veronába. Azelőtt sosem lovagoltam, mégis — sikerült. Lovam ösztönösen jól eltájékozódott a színpadon, a díszletek között, nem ment neki semminek, nem döntött fel semmit.
Volt még egy ló azon a Veronai szerelmesek-előadáson, egy másik szereplő ült rajta. A ló áll szemközt a közönséggel, ám abban a pillanatban, amikor a rajta ülő énekes meg kell, hogy szólaljon, a derék állat — hátatfordít a karmesternek! A lovas belépése késik: nem látja a dirigens vezénylő pálcáját!
A maestro, Sergio Failoni, ekkor fölszól a színpadra: — Tessék csak a lóra figyelni. Igen muzikális jószág. Mindig arra a zenére fordít nekem hátat, amikor önnek be kell lépnie…
"Ma negyven éve, 1939. október 6-án tanítási szünet volt. Reggel kilenckor elindultam tehát a harminckettes villamoson Pest felé, hogy B.-né kottaboltjába pénzt vigyek. A Boráros téren átszálltam a hatosra. Akkor még baloldalt közlekedtek a járművek. A hatos az Oktogon sarkán ugyanott állt meg, ahol most visszafelé úton a tizenkettes busz. Egyébként a tizenkettesnek is ugyanott volt a megállója, csak ellenkező irányban.
Így a villamosról, közvetlen megállás előtt, átpillanthattam az éppen mellettünk lassító autóbuszra, s látom, hogy széles karimájú, sötét kalapban, elegáns felöltőben, karcsúra összecsavart esernyővel a kezében leszállni készül az Operaház ifjú tenoristája, Udvardy Tibor.
Az Abbázia előtt mellészegődtem. Hivatkozási alap? Egy autogramgyűjtő gimnazistának nem kell sok. Talán két héttel azelőtt az Operaház kiskapujában lebzseltem, Udvardy Tibor a Hunyadi Lászlózongorakivonatát lapozgatta, s hallhattam tőle: most kapta, hirtelenjében meg kell tanulja, mert október 6-án előadás lesz! A két „öreg” címszereplő külföldön rekedt, ki tudja, mikor érhetnek haza. Szeptember elején kezdődött a háború, Laczó István, az Operaház egyik Hunyadi Lászlója Dél- Amerikában vendégszerepelt, indult is hazafelé, csak hát a fegyverek fenyegette tengeren ki tudja, mikor érkezik hajója Genovába? Pilinszky Zsigmond, az Erkel-opera másik címszereplője is valahol külföldön van.
Udvardy Tibor elvállalta, hogy napok alatt megtanulja a szólamot.
(Harmincnégy évvel később, 1973-ban közvetlenül nyugdíjba vonulása előtt: Hunyadi László kis felújítás. Az előadás napján reggel, telefonálnak neki: ugorjon be este, mert mind a két új címszereplő beteg. Vállalta!)
És október 6-án délelőtt háromnegyed kilenckor együtt baktattunk az Operaház felé, az Andrássy útnak azon az oldalán, ahol a Párizsi Áruház állt.
— Sosem tudtam volna ezt ilyen gyorsan megemészteni — mondta élete első Hunyadi-előadásának délelőttjén Udvardy Tibor, miközben a Nagymező utca sarkához értünk —, ha nem énekelek annyit az Egyetemi Énekkarokban meg másutt.
Most, négy évtized múltán, amint fölidézzük a történetet, egyébre is emlékszik : — Kőbányán jártam gimnáziumba. Sajó Sándor költő volt az igazgatónk. Kedvenc dalát, azt, hogy A Csap utcán végestelen végig, sokszor elénekeltette velem . Az énekkar tagjai zümmögőkórussal kísértek. Akkortájt ott, Kőbányán kezembe került egy zacskó. Gyümölcsöt, vagy mit csomagolhattak bele. Azt a staniclit régi kottából kitépett papírból ragasztották, egy Hunyadi László-zongorakivonat kiszakított lapjából. Rajta volt László első felvonásbeli áriája! Megtanultam akkor, gimnazista fejjel. Alighanem az a biztonság, ahogy a nehéz ária már a torkomban és a fejemben volt, segített az egész szerep gyors megtanulásában."
Udvardy Tibor 1939 júniusában végzett a Zeneakadémia operai tanszakán. A vizsgaeredmény első felében Canio áriáját, a Kacagj, Bajazzót énekelte, a második részben pedig a Bánk bán Hazám, hazám-ját. A magyar nagyurat természetesen bajusszal, szakállal. Egy műszaki a Bánk-ária után gratulált neki, és hozzátette:
— Magának csak attól a másik tenoristától van félnivalója, aki a Bajazzókat énekelte ...
Nem ismert rá a maszkos Udvardyra.
Ami egyébként legnépszerűbb nemzeti operánkat illeti, később, operaházi tagként Udvardy Tibor először Ottót énekelte benne, majd az Erkel című filmben Bánkot. (És Hunyadi Lászlót is!).
Ha már magyar műveket idézünk föl, említsük meg esetét a Psalmus Hungaricusszal. Udvardy Tibor még zeneakadémiai növendék, amikor dr. Székelyhidy Ferenc — bár nem az ő tanítványa — maga helyett az ifjú tenoristát ajánlja Kodály Zoltánnak a mű szólistájául. Kodály meg is hallgatja, el is fogadja. U. T. azonban, tisztelettel, megszólal:
— Még soha nem énekeltem szólót zenekari kísérettel. Csak akkor merem vállalni, ha három zenekari próbát kapok.
— Természetesen — mondja Kodály tanár úr —, három zenekari próbát kap.
A Kodály-hangverseny színhelye a Károlyi-kert. Az első zenekari próbát elmossa az eső. A másodikat elmossa az eső. A harmadikat is. A koncert napján gyönyörű az idő. Csak a Psalmus tenoristája nincs sehol! Félelmében szabályosan megszökött. Elképzelhető Kodály tanár úr haragja!
— Később megbocsátott — emlékszik vissza U. T. — Igaza volt magának . . . ” — mondta egyszer. — A Kodály-mű azután fontos pillanata lett az életemnek: amikor 1945 tavaszán ismét megnyílt az Operaház, én énekelhettem a Psalmus Hungaricust.
Kodály azt is szerette, ha Udvardy a Legény a Székelyfonóban. Ez a szerep is hamarosan, már az 1939—40-es évadban az övé lesz.
Magyar operák szerepei végigkísérik egész harmincöt éves pályafutását. Emlékezetes siker ezek között A garabonciás, amelyet Lehár Ferenc a háborús évek közepén komponált az Operaháznak, a Cigányszerelem egyes dallamainak fölhasználásával. A szabadságharcban játszódó operával a zeneszerző a maga mindig vállalt magyarsága mellett akart hitet tenni. A premiert Lehár vezényelte. Udvardy Tibor volt A garabonciás címszereplője. Sokszor fölhangzott azóta rádióban, hangversenyteremben, egyebütt a dal: „Utam muzsikálva járom ...”
Ez a mondat mintha Udvardy Tibor művészi programja volna.
Az 1848-as szabadságharcból egy korábbi nagy történelmi küzdelem
idejébe, a kuruckorba lép vissza az 1951-ben bemutatott Huszti kaland, Kadosa Pál és Szabolcsi Bence vígoperájának Farkas Tamásaként. Majd ismét előrefut egy évszázadot, és A kérők című Kisfaludy Károly-vígjáték operaváltozatában Gyuri ő, a sárospataki diák. Ezt a Polgár Tibor- vígoperát 1955 májusában mutatta be az Erkel Színház. — Volt egy jelenet, amikor Udvardy Tibor, vagyis Gyuri női ruhában jelenik meg — idézi föl az előadás egyik pillanatát a vígopera szövegkönyvének írója, Kótzián Katalin —A krinolin a tenoristán olyan mérhetetlen jókedvet fakasztott a közönség között, akkora szívből jövő kacagást, amilyent én operai nézőtéren még nem tapasztaltam.
Igen, a humor is erős oldala a művésznek, nemcsak a líra.
És hogy milyen félelmetesen ellenszenves tudott lenni, mennyire gyűlöletes, azt következő magyar szerepe igazolja: a C’est a guerre-ben, Petrovics Emilnek Hubay Miklós egyfelvonásos drámájából írott operájában bizonyítja, 1962 tavaszán, Vizavi- ként. Ő a tolókocsihoz láncolt katonatiszt, aki „beteges kíváncsisággal, látcsövön figyeli a környező lakásokban lévő nőket.” (A minap írt Illés Endre egy ilyen távcsövesről, közölve a típus francia nevét: voyeur.)
Nyolc évvel később, 1970. december 4-én a legközelebbi új magyar szerep: Ránki György misztérium-operájának, Az ember tragédiájának Lucifere. (Ez Udvardy utolsó premierje.) — Mindig nagyon szerettem Az ember tragédiáját, Madách Imre remekművét. — mondja U. T. — És gyakran gondoltam arra, milyen jó lenne elénekelni, ha a Tragédiából valaha operát írnak, Lucifert. Ám erre aligha kerülhet sor, hiszen „a tagadás ősi szellemét” nyilván basszbaritonra komponálják . . . így aztán kétszeres öröm ért, amikor megtudtam, hogy Ránki operájában Lucifer — tenorszerep, és hogy el is énekelhetem. Ha tőlem függne, ezt a művet rendszeresen az Operaház repertoárján tartanám, hiszen akik még nem jutottak el az eredeti alkotásig, az operaváltozattal könnyebben eljuthatnának hozzá.
... Egyszóval: ott megyünk, 1939. október 6-án délelőtt, az Operaház felé. Udvardy Tibor (talán hogy az esti bemutatkozás, a nagy beugrás, élete első operaházi fellépése előzetes feszültségét leplezze) arról beszél, milyen nagy nyári élménye volt, hogy a Margitszigeten Aureliano Pertile Caniója mellett Beppót, vagyis Arlecchinót énekelhette. Meg hogy már új szerepet is kapott: a Traviata Alfrédjét.
Este aztán a Hunyadi László karmestere, Berg Ottó — szigorú, tartózkodó művész, például nemigen tegeződött — előadás előtt, ismervén az előzményeket: a gyors tanulást, a minimális próbalehetőségeket, így szólt Udvardyhoz: — Ma még maga „rángathat” engem. De legközelebb már szó sem lehet róla ...
Vagyis nem veszi a fiatal énekestől rossz néven, ha lassabb vagy gyorsabb az ő tempóinál; majd ő megy utána, kíséri.
U. T. elénekelte élete első Hunyadi Lászlóját. Hogyan? Berg Ottó karmester az előadás végeztével kezet nyújtott neki, és ennyit mondott: — Szervusz. . .
Közreműködik az MRT szimfonikus zenekara. Vezényel: Bródy Tamás
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962. február 3. Kossuth rádió.
„- A legszebb volt az indulás, a bécsi repülőút, a schönbrunni kirándulás, a fiákeres út…/Nászút! Egy tündöklő délibáb! Nászút! Egy tündéri szép világ! Álom, mely valót ad! Vágyom nem csalódhat, várom, hogy valóban boldogság töltse el újra meg újra… /Nászút, te hajnali napsugár…”
(Az operett.network oldalára töltötték fel a dalbetétszámot)
Részletek A víg özvegy, a Pacsirta, a Frasquita, a Kék mazur, a Cárevics, a Mosoly országa, és a Luxemburg grófja c. operettekből.
(Youtube - 23 perc)
A víg özvegy
„A szerelmetes szép hazám…Az orfeum tanyám, ott nem zavar hazám …”
„Minden vágyam súgom lágyan, csak szeress…”
Keringő
Pacsirta
„Hol pacsirta zeng, hol a kasza peng…/Kis Juliska, kis pacsirta, kis dalosmadár…”
Frasquita
„Kicsikém, ne tétovázz, szűk utcában kicsi ház, oly régóta vár, hogy jössz-e már?...”
Kék mazúr
„Fáj a szívem érted, dalom is oly bús,… úgy jönnél vissza már!... Jöjj, veled álmodok én!…kedves, jöjj, várlak már!”
Cárevics
Volga-dal : „Egyedül, egyedül, újra egyedül… A Volga vizénél őrszem áll... Nézz rám az égből, teremtő Atyám!...”
„Óh, de régen vártam én reád, végre-végre itt a boldogság…Hív a tenger, vár a fényes ég, és szívem tiéd…. /Jöjj már, a május…”
A mosoly országa
„Oly meghatott érzéssel nézek körül… Mosolygó nézés és jól nevelt arc, mögötte fájjon akármilyen harc…”
„Vágyom egy nő után…”
Luxemburg grófja
„Hogy ősöm volt gróf Luxemburg, a nagy tivornyák hőse, ezt eddig én nem sejtettem, most tettem szert az észre…/Hej, lirilirilári, ez mind csak lárifári, mert fenn az ernyő, nincsen kas, nincs sosem ebben egy garas…”
Magyar Televízió,1970. november 20., 20.55 – 22.05 óra
"Felelj, ha tudsz!"
Művészeti vetélkedő.
Udvardy Tibor ötlete alapján a forgatókönyvet írta: Gál-György Sándor és Udvardy Tibor
Játékvezető: Bárány Frigyes
Közreműködik:
Antal Imre, Básti Lajos, Kálmán György, Kézdy György, Mányai Lajos, Radnay György, Simándy József, Udvardy Tibor, Újlaki László, valamint az Állami Bábszínház együttese
A zsűri: Baross Imre, Fasang Árpád, Gál-György Sándor, Mátrai-Betegh Béla,Pátzay Pál
Szerkesztő: Kármán György
Díszlettervező: Kocsis Mária
Jelmeztervező: Apostol Éva
Vezetőoperatőr: Kocsis Sándor
Rendező: Horváth Zoltán
„Az új típusú vetélkedő igyekszik felhasználni a tévé hasonló jellegű műsorainak legjobb hagyományait. Alapgondolata: hogyan ábrázolnak egy-egy témát a különböző művészeti ágak. A játék lényege tehát, hogy a versenyzőknek a zenén kívül más művészetekben is tájékozottaknak kell lenniük. A sorozat első adásának témája a bohóc lesz.” (Forrás: az RTV újság ajánló sorai voltak ezek.)
NAGY MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK ÉS TEHETSÉGEK - UDVARDY TIBOR
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik rokonszenves sorozata viseli a "Nagy magyar előadóművészek" címet. Operai múltunk, félig-meddig jelenünk legnépszerűbb, legemlékezetesebb hangjai csendülnek fel e lemezeken, s a technika varázslata révén néhány percre ismét részesei lehetünk régi nagy sikereknek, nem fakuló előadói élményeknek. Ezúttal Udvardy Tibor idézi fel nagy sikereit. Hozzá hasonló énekes természetesen rendkívül nehéz helyzetben van, mikor legjelentősebb szerepeiből kell körülbelül egy órányi műsort összeválogatnia, hiszen Mozartot kivéve mindegyik stíluskörben otthon volt, Wagnertől Verdiig főszerepeket énekelhetett, s valamennyiben emlékezetes teljesítményt nyújtott. Sajnos nem hallhatjuk a lemezen talán legsikeresebb szerepét, annak részletét. Természetesen a Peter Grimesra gondolunk. Britten operáját I948-ban mutatta be Operaházunk, a főszerepben Udvardyval, aki élete legnagyobb alakítását nyújtotta a rendkívül összetett figura életre keltésében. Humoros villanásai éppúgy akadtak, mint tragikus pillanatai. Valóban dickensi figura Peter Grimes-é, s az angol humor éppúgy körüllengi, mint a sokat emlegetett kedvpusztító, komor albioni köd. Ugyancsak kitűnően állt helyt a mű 1958-as felújításán, melyen az első nagy siker részeseivel, Losonczy Györggyel, Maleczky Oszkárral, Palánkay Klárával és Németh Annával léphetett ismét a színpadra. Felejthetetlen együttes volt, felejthetetlen operai est, szerep és énekes ritka szerencsés találkozása. Nagy kár, hogy az életmű gazdag változatosságát többé-kevésbé híven érzékeltető lemezre ez az operatörténeti pillanat nem került fel. Puccinitól a Tosca Levéláriáját hallhatjuk, mi mást választhatna egy remek hangú, kitűnő színészi képességekkel megáldott, ráadásul világosan deklamáló tenorista? Volt azonban Udvardy Tibornak egy talán ennél is jelentősebb Puccini-sikere "A köpeny"- ben. Két évvel nagy sikerű operaházi bemutatkozása után énekelte egyik főszerepét a többi között Palló Imre és Walter Rózsi társaságában, Failoni vezényletével. Kár, hogy abban az időben még nem készültek magnetofon-felvételek. Szerencse, hogy sok más emlékezetes alakítását azért megőrizték a szalagok, s az utókor is tanúja lehet e valóban izgalmas pálya teljesítményeinek. (Hungaroton LPX 11822).
Adós vagyok még a Dankó Rádió mai adásnapján sugárzott operettműsora krónikájával.
Utolsó részéhez érkezett az Udvardy Tiborra emlékező egész heti műsorsorozat, melynek szerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya mára is tartogatott „csemegéket” a rádióhallgatók számára:
Lehár Ferenc - Jenbach Béla - Heinz Reicher – Kulinyi Ernő: Cárevics(Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara, vezényel: Bródy Tamás) – Rádiófelvétel bemutatója: 1968.
Cárevics dala - Volga-dal (Udvardy Tibor)
„Egyedül, egyedül, újra egyedül… A Volga vizénél őrszem áll... /Nézz rám az égből, teremtő atyám!...” (a hét elején már elhangzott ez a dal, akkor az 1942-ben, 28 éves korában felvett stúdióelvételen énekelt Udvardy, maga Lehár dirigálta az Opera zenekarát!)
Cárevics dala (No.9.) (Udvardy Tibor)
„Óh, de régen vártam én reád, végre-végre itt a boldogság…Hív a tenger, vár a fényes ég, és szívem tiéd…. /Jöjj már, a május…”
Udvardy Tibor nóta felvételeiből is hallottunk párat.
Jacobi Viktor - Martos Ferenc - Bródy Miksa: Leányvásár
– nyitány (Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. július 18., Kossuth Rádió
- Lucy és Tom kettőse, I. felv. (Németh Marika és Udvardy Tibor)
„Ha lennék egy lánykának édes, szerelmes babája, királynőnek tenném meg őt… /Ha jönne a lány, ki szeretne igazán…”
- Lucy és Tom kettőse, III. felv.(Németh Marika és Udvardy Tibor)
„Mondjad igazán, leszel-e babám, szerelmes párom.. / Vártalak ide én, szép tavasz idején…”
Poldini Ede: Farsangi lakodalom - Kálmán diák dala, I. felv.(Udvardy Tibor, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Kerekes János)
„Jártam künn a zivatarba, szélbe,vészbe,hóba,fagyba, szerelemvágy a szívembe,nem fáztam kint a hidegbe.”
Kálmán Imre – J. Brammer – A. Grünwald – Kulinyi Ernő: Cirkuszhercegnő
A részletekben közreműködött
Házy Erzsébet, Kishegyi Árpád, Udvardy Tibor, valamint a Fővárosi Operettszínház Énekkara és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás (1965 – Hungaroton)
- Mister X belépője (Udvardy Tibor)
„Trombita zeng és pereg a dob, lesi a nép az attrakciót…/ Hisz nem vagy te más csak rongyos komédiás…/ Máma itt, holnap ott - oly mindegy! Itt se jobb, ott se jobb - oly mindegy!...
- Fedora és Mister X kettőse, Fedora dala (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
„ Boldogságra vágyok én… Jöjj, te édes álomvarázs…””
- Nagyherceg és Mister X kettőse, kórussal (Kishegyi Árpád, Udvardy Tibor és az énekkar)
„Kislány, vigyázz, csókra szomjas a huszár, kislány, vigyázz, minden ablakot bezárj.”
Nagy Ibolya segítőtársa volt az emlékezésben egész héten Dr. Szomolányi Gy. István, fogorvos, diszkográfus, aki Udvardy Tiborról, pályájáról, szerepeiről adatokkal, továbbá énekművészete jellemzőiről is, sok érdekes tudnivalóval szolgált. A mai adásban is kitért nézetére, milyen nagy kár, hogy leszármazott híján nincs ki ápolja Udvardy művészi örökségét, hagyatékát; ugyanakkor szerencsére rengeteg rádió- és hanglemezfelvétel megörökítette Udvardy énekhangját, televíziós felvételeken is látható. Sajnos, nincs róla szóló könyv. Kevés cikk jelent meg róla 1981-es halála után. Szomolányi párhuzamot vont a Simándy-családdal, hogy milyen szerencse, náluk volt és van, aki ezzel a hagyatékkal törődni tudott és tud, a mai napig ápolják saját kincsüket…
Czigány György, zongoraművész, költő, szerkesztő, riporter 1975-ben riportot készített Udvardy Tiborral a rádióban, aki mintegy önvallomásban-számadásban visszatekint az életútjára, művészi pályájára. Az archív felvétel - melynek szerkesztője Boros Attila – első részét a pénteki emlékműsorban már bejátszotta Nagy Ibolya az adásban.
Udvardy Tibor:
„Tulajdonképpen legbüszkébb arra vagyok, hogy harmincöt éven keresztül az ország első színházában vezető tenorszerepeket énekeltem az utolsó pillanatig. Hunyadival kezdtem, Hunyadival fejeztem be. A történelmi okokból kétszer bezárt színházunk megnyitó előadásait, a Psalmus Hungaricust Kodály vezényletével, és a Hunyadi László címszerepét is, én énekeltem. Tudod ez színházamtól művészi, emberi és politikai elismerés is volt. Feladatom csak az volt, hogy ott és akkor szolgáljam a színházamat, amikor és ahol rám szükség van. Legutóbb, amerikai utam alkalmával meggyőződhettem arról, hogy csak a toppon lévő művészeket - de azok rendszerint nem operaiak - ismeri a világ, és a népszerűség is igen relatív. Többek között azért is éltem szívesen hazámban, lehetőségekről lemondva, mert többre becsültem embertársaim szeretetét. Nagyon megdöbbentett az, amikor kedves, világhírű tenorista barátom New Yorkban meghívott vacsorára magához és utána kérdezősködve nagy büszkén kérdeztem háza portásánál a nevét, aki viszont kínos keresés után tudta csak megmondani, hogy itt és hányadik emelet és hány szám alatt lakik. Tudod, sajnos, ez a tünet az utóbbi időkben átcsap mifelénk is, eléggé eldurvultak az emberi kapcsolatok, a formák és igen gyengül a népszerűség is. Kevesebb lesz az operát szeretők emberek tábora, és ez által kevesebb jut a megtiszteltetésből is ránk. De nézd, az is lehet, hogy mindent rosszul látok. Valahogy úgy vagyok, mint a jó Salamon Béla bácsi volt maszek revüigazgató korában, mikor revüje olyan jól ment, hogy a pincérei az asztalfoglalásból kitűnően megéltek, és Béla bácsi mégis változtatta a műsort, és amikor azok, akik nem kaptak jegyet, megkérdezik, miért teszi mind ezt, azt felelte, azért, mert a pincérek unják. Hát én azt kívánom színházamnak is, hogy olyan gazdag legyen, hogy akik elmentek, vagy akiket menésre késztettek, azoknak a hiányát ne érezze. Ez volna a kívánságom.
Főiskolai vizsgám után rögtön felvétetett az Opera. Azóta 38 szerepet énekeltem, első felléptem a Margitszigeten a Bajazzókban volt. Nagy erőpróbát jelentett a kis Arlecchino szerepe, mert partnerem, Pertile, minden idők egyik leghíresebb, nemzetközi értékű tenoristája volt. Fiatal énekes első fellépte, világhíresség mellett, és nem lett baj. Pertile nagy segítségemre volt. Ez a jó kollegialitás emléke kísért a pályámon. Kedvenc szerepeim az Anyegin, Carmen, Tosca, Bajazzók. Szeretek kirándulni az operett területére is. Szériában énekeltem A víg özvegyet, Szigeten a Varázskeringőt, A mosoly országot. Szívesen énekeltem Lehár műveit, annál is inkább, mert meleg barátság fűzött Lehár Ferenchez.. Játszottam az Erkel című filmben Bánk bánt, Hunyadit, tetszett a közönségnek. Ez az életem tartalma. Szeretem az embereket. Művészi játékomban és énekemben igyekszem szépet, a a művészit, a valóságot, az embert adni. Szeretném, ha mikrofonbarátságunk, levelezésünk szorosabb lenne. Búcsúzóul eléneklek egy áriát a Gyöngyhalászokból.” ( „A hangját egyre hallom…”)
Bizet operájából, Nadir románcának felvételével, Udvardy Tibor énekhangjával, búcsúztunk el a nagyszerű tenoristától.
Remélem, nem végleg, hiszen a Túl az Óperencián műsora eddig is folyamatosan műsorán tartotta Udvardy operettszerepeinek hangfelvételét, melyből bőven tud és fog meríteni a továbbiakban is, újra és újra!
Köszönetem fejezem ki Nagy Ibolyának az Udvardy Tibor-emlékhét szerkesztéséért!
Udvardy Tibor-emlékhetet tart a Dankó Rádió operettműsora, a „Túl az Óperencián”.
A szerkesztő – műsorvezető Nagy Ibolya társa ma is dr. Szomolányi Gy. István fogorvos, diszkográfus volt, aki a rádió mikrofonja előtt igyekszik Udvardy Tibor operaénekesi pályáját és korát - színpadi partnereit is – megidézni; a művész személyiségét opera- és operettszerepein, a rádió- és hanglemezfelvételein keresztül, és kapcsolódó anekdoták , kis színes történetek felelevenítésével közelebb hozni a rádióhallgatókhoz.
Így például megint szóba került Udvardy Tibor tragikusan korán elhunyt művésztársa, egyben mennyasszonya, Tamás Ilonka koloratúrszoprán (korábban már férjnél volt: Hámory Imre operaénekestől aztán elvált), aki mindössze 29 évesen távozott el (1913-1943) és megtudhattuk, Udvardy 1981-ben bekövetkezett elhunytáig hordta a szeretett nőtől kapott jegygyűrűt!...
"Tamás Ilonka halálához." A M. Kir. Operaház az alábbi gyászjelentést adta ki:
A Magyar királyi Operaház igazgatósága mély fájdalommal jelenti, hogy Tamás Ilonka, a M. Kir. Operaház magánénekesnője f. hó 18-án hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultat szombaton, 1943. március 2o-án délután 3 órakor a római katolikus egyház szertartásával a Kerepesi temetőben /X. Fiumei út/ a Székesfőváros által adományozott díszsírhelyen helyezzük örök nyugalomra. Tamás Ilonka egyike volt a legszebb reménységeinknek, emlékét elköltözött kiválóságaink sorában el nem múló kegyelettel fogjuk megőrizni.
/MTI, 1943. március 18./
Ardelao fórumtársunk "A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei" topicba a 246. sorszám alatt írta be a Népszava cikkét - 1943.03.19.:
„MEGHALT TAMÁS ILONKA. Az Operaház egyik fiatal és tehetséges tagja volt, akin két esztendővel ezelőtt súlyos veseoperációt hajtottak végre. A műtét és a pihenés után jobban lett és már újra a fellépés terveivel foglalkozott, amikor hirtelen ismét megbetegedett. Azóta fel sem kelt. Tamás Ilonka 1938-ban került az Operaházhoz, mint a Zeneművészeti Főiskola kitűnően végzett növendéke. Nagy sikere volt a „Falstaff-ban, a „Fidelio"-ban, a „Traviatá”-ban, a „Turandot"-ban és a „Don Juan"-ban. Halálhírét osztatlan részvéttel fogadta nemcsak a művészvilág, hanem a közönség is.”
Tamás Ilonka énekhangját most egy stúdiófelvételről Kacsóh Pongrác János vitézéből afrancia királykisasszony dalában hallhattuk: „Ó, csak ne volnék gyönge leányka”
A további zenéket is említem, melyek Udvardy Tibor felvételeiről szólaltak meg az adásban:
A Csárdás c. operett részlete. Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel Behár György /Qualiton SLPX 16577/
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin - Lenszkij áriája, II. felv. (km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kórodi András)
„Hová, hová tűnt el a tavasz napja? Ki mondja meg, hogy merre szállt? Sorsunkat sűrű fátyol rejti, nem láthat által azon senki…”
Zerkovitz Béla-dalok (Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)
„Hulló falevél, sárgult falevél”
„Van a Bajza utca sarkán egy kis palota" (a duettben Udvardy partnere, Petress Zsuzsa)
„Szeretnék úgy szeretnék sírni”:- Bánatos szemű poéta, apró dalocskát ír, az arca fonnyadó sápadt, úgy látszik, titokban sír.../Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom miért...
Lehár Ferenc: A mosoly országa (Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Rubányi Vilmos) – az operett keresztmetszetének rádiós bemutatója: 1957. március 14., Kossuth adó 19:10
Szucsong dala, II. felv.: „Vágyom egy nő után”
Szerelmi kettős, II. felv. (km. Osváth Júlia): „Lótuszvirág! Érted élek csupán! Senki másért! Szív, hogyan tudsz így tele lenni, mondd? Hogyan fér beléd, ennyi vágy és tűz. És ennyi láz?”
Az adás zárásául a Kék Duna keringő dallamai csendültek fel az ÁHZ előadásában, Ferencsik János vezényletével.
A délelőtti műsort a Dankó Rádióban újra meghallgathatjuk délután hat órától.
A Dankó Rádióban hallható Udvardy Tibor-emlékhét mai adásának szerkesztett összeállítása Nagy Ibolya részéről egyben fejet hajtás volt az 1848/49-es szabadságharcunk leverését követő megtorlás áldozatainak, az Aradon és Pesten 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok és első alkotmányos miniszterelnökünk, gróf Battyány Lajos vértanúk emléke előtt.
Czigány György, zongoraművész, költő, szerkesztő, riporter az egyik rádiós műsorában portrét készített vendégéről, Udvardy Tiborról.Ez az interjú 1975-ben készült a rádió stúdiójában.
Erről az archív hangfelvételről több részletet játszik be az Udvardy-emlékműsor hét végi adásaiban a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.
Czigány György (Cz.Gy.):
"Kedves hallgatóink, mint hallják, műsorunk nyitánya, a Hunyadi-nyitány. Vendégünk első választása ez. Mielőtt azonban elhangzana, miért? hadd mondjam el, hogy Udvardy Tibor pályafutását nagyjából magam is végig követhettem. Talán azért nem egészen az elejétől, mert úgy tudom, hogy 1939-ben kezdődött operai pályafutása, akkor én talán nyolc éves voltam, és hát nem igen jártam még operába, legfeljebb rádióközvetítésből hallhattam a hangját. Éppen ezért nagyon kíváncsiak vagyunk ezekre a kezdeti időkre is, ahogy az ilyen kalandozásban az ember szeret a régmúltnál indulni, a régmúltat föleleveníteni, tudva azt, hogy az élethez is meg az operaénekesi pályához is, a tehetségen kívül nagyon sok mindenre szükség van. Hát mi mindenre?
Udvardy Tibor (U.T.):
Hát, kérlek, úgy ahogy mondod, a szerencse elengedhetetlenül kötelező. S ahogy említetted, 1939. október 3-án Márkus László, az Opera akkori legendás igazgatója azzal hivatott magához, hogy október 6-án minden körülmények között a Hunyadi Lászlónak kell felhangzania. A színháznak akkor két Hunyadija volt: Laczó István és Pilinszky Zsigmond, de mind a kettő külföldön tartózkodott és nem tudtak hazaérkezni a kitűzött dátumra. Márkus a darabot vezénylő karmesterrel, Berg Ottóval átbeszélte a problémát, és aki úgy informálta, hogy én képes volnék három nap alatt megtanulni a szerepet. Habár én szabódtam, és féltem, érthető okokból, hisz életem első fellépését rögtön címszerepben, és csak három nap állt rendelkezésemre, nem fogadhattam azonnal el. Halasztást kértem reggelig, mert ez számomra tragikus is lehetett volna. Válaszomat az igazgatóm nagyon szimpatikusnak találta és azt mondta, hogy ezzel bizalmát máris elnyertem. No de hát most jön az a bizonyos szerencse! Gyerekkoromban édesanyám gyümölcsöt vett, melyet kottapapírból ragasztott zacskóban árultak.
Cz. Gy.: Ezt nem is tudtam, hogy ilyen szokás is volt…
U.T.: Akkoriban ez így volt.
Cz. Gy. : De ez nem zenepropaganda… ez véletlen…
U.T.: Persze, ez papírhiány … A zacskóimon Hunyadi László nagy áriája volt. A zacskót akkor precízen megtanultam, és ezzel az opera egyik legexponáltabb részét már magaménak tudhattam. E szerepet éjjel-nappal tanulva másnap a karmesternek elénekeltem, majd a jóváhagyása után az előadást elvállaltam. Tudod, az amúgy is igen hosszú nyitány olyan hosszúnak tűnt, hogy számomra még most is tart, de legalábbis minden október 6-án este hét óra öt perckor csak erre tudok gondolni. A mellettem álló ügyelő, drága jó, kedves Gyuri bácsi elkezdett kiabálni: Hunyadi, Hunyadi, Hunyadi! Jelenés! És én ott álltam mellette szótlanul, nem tudtam, hogy én vagyok és csak azt vártam, hogy mikor kiabálják már, hogy: Udvardy, Udvardy, Udvardy!..."
Felcsendültek Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának részletei a Magyar Rádió stúdiófelvételéről (először 1959. március 31-én, a Kossuth rádióban hangzott el az opera 19.00 - 22.00 óra között.):
Hunyadi László áriája az I. felvonásból (Udvardy Tibor)
„Van végre néhány nyugodt pillanat…/Ó szállj hozzám, ég angyala”
Az I. felvonás fináléja – „Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály” (Külkey László, Udvardy Tibor, a Magyar Rádió Énekkarának Férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
A III. felvonás zárójelenete - „Magyarok, halljátok búcsúmat: én ártatlan vagyok!…”(Takács Paula, Udvardy Tibor, Pálffy Endre, Losonczy György, Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
KacsóhPongrácRákóczi című történelmi daljátékából következtek részletek.
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. január 4. Kossuth adó 20.25 – 22.00
Szövegkönyv: Bakonyi Károly (alapötlet és dialógusok), Endrődi Sándor, Pásztor Árpád (dialógusok) és Sassy Csaba (versek).
Km.: az MRT énekkara és szimfonikus zenekara (Karigazgató: Vajda Cecília, Vezényel: Kerekes János)
Zenei rendező: Ruitner Sándor
Rendező: László Endre
A szereposztásból csak azokat nevesítem, akik a most megszólalt részletekben énekben és prózában is hallhatóak voltak:
II. Rákóczi Ferenc – Udvardy Tibor
Andris, tárogatós hadnagy – Palcsó Sándor
Katica – Andor Éva
Kuczug Balázs – Palócz László
Bodinyi, Rákóczi nevelője – Horváth Jenő
Bercsényi Miklós – Ujlaky Gábor
Galgóczi Imre, jobbágy – Ambrus András
Esze Tamás – Zenthe Ferenc
Andris apja – Márkus Ferenc
Gránátos Mihály – Rajz János
Wratislaw gróf, császári követ – Horváth Tivadar
Tiszt Rákóczi seregéből – Turgonyi Pál
Inas a hercegnőnél – Dózsa István
I. hang – Zoltai Miklós
II. hang – Szoó György
A daljáték bejátszott részletei között az operaénekesek prózában mondott dialógusai is helyet kaptak, a fenti szereplők mindegyike hallható volt az adásban elhangzott jelenetekben.
Persze felcsendült a daljáték legismertebb dala is, Udvardy Tibor előadásában, a Rákóczi megtérése: „Szívemben csendül egy nóta még…”
Kuczug Balázs dala az I. felvonásbólPalócz László tolmácsolásában: „Adj egy csókot édes lelkem, gyöngyvirágom, adj egy csókot kicsi piros rózsaszálom, legédesebb te vagy ezen a világon…”
Rákóczi várása a táborban, tárogató jelzi Rákóczi és híveinek érkezését (próza + tárogató hangjai)
A labancok támadása előtti készülődés a táborban (próza)
Kuczug Balázs dala, II. felv. (Palócz László): „Csillagos az ég, az éj csöndes, jöjj ki, galambom, senki sem lát…”
Jelenet, Katica és Andris dala, kuruckar: „Ne bántsátok, ő a legnagyobb vitéz!…/Összebújunk csöndesen, míg a labanc elmegyen… /Kuczug Balázs olyan vitéz, aki mindig előrenéz../”…Kocsmárosné haragjában elájul… Dunán túl, Dunán túl…” No.9. (Andor Éva, Palcsó Sándor, Palócz László, a férfikar)
Rákóczi búcsúja(Udvardy Tibor)
A felvételen a színészek mellett, a felsorolt dalbetéteket éneklő operaénekesek is a saját hangjukon szólalnak meg a jeleneteket bevezető dialógusokban!
Huszka Jenő: Szabadság, szerelem
Háy Gyula (dialógusok) és Fischer Sándor (versek) librettója Jókai Mór Politikai divatok című, 1864-ben megjelent regénye nyomán készült.
Most az adásban két részletet hallhattunk a „regényes daljátékból” – (a rádiófelvételt 1955. május 10-én hallhattuk először a Kossuth Rádióban.)
Lévay Béla a hadszíntérre indulásakor a megzenésített Petőfi-verset szólaltatja meg: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom az életet, szabadságért föláldozom szerelmemet.” (Hadics László, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Várady László)
Melchior dala: „Társtalanul járogat az orvos,…/Doktor úr, doktor úr, itt bent valami fáj…” (Csákányi László)
A „Túl az Óperencián” délelőtt elhangzott adását 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk a Dankó Rádió elérhetőségein.
Délelőtt a Dankó Rádióban folytatódott a kiváló tenoristára, Udvardy Tiborra emlékező heti műsorsorozat („Túl az Óperencián”)
Buday Dénes - Füredy Imre daláténekelte Udvardy Tibor: „ Orgonavirág, orgonavirág, gyógyítsd meg a lelkemet”
A műsorba vendégként meghívott Dr. Szomolányi Gy. István Udvardy Tibor pályája ismertetésén és operaszerepein túl szólt az énekesnek a rádióban és hanglemezre is felvett sok-sok operettfelvételéről, Lehár Ferenccel való kapcsolatáról is: a zeneszerző rajongott Udvardyért, a művészetéért, többször dirigálta is az Operaház előadásain (A mosoly országa; Garabonciás…)
Egy archív felvételről Lehár Ferenc Cárevics című operettjéből a Volga-dal hangzott el a műsorban. Az idők folyamán Udvardy több rádió- és lemezfelvételen énekelte el ezt a híres áriát. Most egy különleges értékű, archív felvételről szólaltak meg Lehár csodálatos dallamai: a 28 éves Udvardy Tibor énekét a Magyar Állami Operaház zenekara kíséri: az 1942-ben készült stúdiófelvételen maga a komponista, Lehár Ferenc vezényel. (A magyar dalszöveg: Kulinyi Ernő)
„Egyedül, újra egyedül…/A Volga vizénél őrszem áll…/Nézz rám az égből, teremtő Atyám…”
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (magyar dalszöveg: Gábor Andor)
Nyitókórus, farsangi jelenet és René belépője: ” Farsang van, itt a karnevál -- „Szép igazán, barátim, ez a rajongás személyemért… Hogy ősöm volt ama Luxemburg, a nagy tivornyák hőse…./ Hej, lirilirilári, ez mind csak lárifári, fenn az ernyő, nincsen kas…” (Udvardy Tibor, km. az MRT Énekkara)
A II. felvonás fináléja (Sándor Judit, Zentay Anna, Melis György, Palcsó Sándor, Udvardy Tibor, az MRT énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) a Rádió új stúdiófelvételének a bemutatója: 1966. február 26., Kossuth Rádió, 20.25 - 22.00
Puccini: Pillangókisasszony – Szerelmi kettős - az I. felvonás zárójelenete (Szecsődi Irén, Udvardy Tibor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vaszy Viktor ) – 1954-es stúdiófelvételről
Bródy Tamás – Gombos László: Nílusparti randevú – Nászút-kettős (Petress Zsuzsa és Udvardy Tibor, az MRT szimfonikus zenekarát Bródy Tamás vezényli) „Nászút, te hajnali napsugár…” A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962. február 3. Kossuth rádió.
Dr. Szomolányi Gy. István az adásban kitért arra is, hogy Udvardy miért maradt itthon, hiszen külföldön többször is énekelt, Amerikában is megfordult…
Udvardy Tibor példaképére, Pataky Kálmán tenoristánkra meg külön emlékezett a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya, aki felhívta a rádióhallgatók figyelmét a televízió hétvégi adásaira:
Kálmán Imre: Ördöglovas „ Suhan a szél, elkerül az álom…./ Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszony…” (Pataky Kálmán magyar nyelvű felvétele)
A délelőtti adás végén Offenbach Egy éj lámpafénynél c. operettjének a bevezető zenéje csendült fel (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Fischer Sándor vezényelte) – itt megjegyzem, Nagy Ibolya , nyilván tévedésből ,a „Három a kislány” (Schubert-Berté daljáték) címet és közreműködőként az Állami Hangversenyzenekart konferálta be.
A "Túl az Óperencián" operettműsorát hat órától ismét sugározza a Dankó Rádió!
A szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya, a Dankó Rádió Udvardy Tiborra emlékező mai műsorában („Túl az Óperencián) részletet olvasott fel egy 1962-ben megjelent cikkből, melyet Kellér Andor írt az Esti Hírlapban.Címe: Udvardy, a tenorista. A rádióban elhangzott szöveget teljes terjedelmében kiírtam, idemásolom:
„A közönség egyszerűsítő képzeletében a tenorista háziak aggódó tekintetétől kísérve bebugyolált nyakkal ül otthon, vigyáz a hangjára. A mi Udvardy Tiborunk ezzel szemben nagy sétáló. Járkálás közben memorizál, készülődik az előadásra. Útjain megáll ismerőseivel egy kis traccsra, és szívesen elmondja, miért is romlott el az előző heti totószelvénye. A római szenátor külsejű Udvardy a legpestibb jelenség talán valamennyiünk közül, akik itt tapossuk városunk kövezetét. De Budapesttel is úgy van, mint a művészetével. Nem beszél róla. Szemérmes, gátlásos. Holott hosszú pályája alatt rengetegszer telepedhetett volna át külföldre. Fiatalon már nagy sikere volt Amerikában, de hazajött, nem ragadt meg sehol. Hozta haza imádott városa, a magyar szó és mindenekelőtt az édesanyja. Persze erről sem beszél a tenorista, aki mindig társaságban ül, de végtelenül magányos. Aki harsányan nevet a vicceken, pedig alapjában véve szomorú ember. Miért szomorú? Nyilván, mert rabja művészetének, s rabja a féltett hangjának, ezért kell fegyelmezetten élnie, kilengés és passziók nélkül. Egyszer összeszámolta, hányféle módon hal meg az Operaház színpadán:
mint Cavaradossit agyonlövik, mint Rómeót csókkal mérgezik, Lenszkij szerepében párbajban hal meg, mint Narraboth megszemélyesítője a Saloméban, agyonszúrja önmagát, a Hunyadi Lászlóban lefejezik, a Trisztánban kardtól pusztul, mint Siegmundot lándzsával döfik át, a Köpenyben megfojtják, még szerencse, hogy a Nyugat lányában fel akarják akasztani - de megmenekül.
A tenorista – mosolyog Udvardy – akkor hal meg, ha nem hagyják többször meghalni. Kavargathatja nyugodtan a kávéját délután az az ember, aki este meghal a színpadon? Nehéz - feleli. Az én hivatásom akkor is trombózisveszélyes, ha folyton sínre teszik az embert, ha minden akadályt elhárítanak az útjából. A nagy szerepekbe való beleélés, a mások bőrébe bújás, nyomot hagy. Az érzések mesterséges előállítása, az átélés, áldozatot követel. Ezért roppannak meg a tenoristák, ezért megy tönkre a szívük, az idegzetük. És a félelmek: a hurut, a kondíciótartás, a koncentrálás. Előadás után reggelig forgolódik az ágyában, nem tud elaludni, főleg olyan felhevítő szerepek után, mint amilyen a Heródes, a Cavaradossi vagy a Canio. Ilyenkor az altató sem használ. Pályája tanulságát így fogalmazza meg. A tenorista öttusázó. Öt kellék szükséges hozzá: hang, muzikalitás, színészi képesség, külső és szerencse. Ha mind az öt megvan, az illető: világmárka.”
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-4788182-1430387965-9458.jpeg.jpg)
