Kieg.és bónusz tegnapihoz: az én forrásom szerint a két Kodály-művön kívül harmadik magyar darabként Toscanini elvezényelte Pesten Goldmark Károly Falusi lakodalom-szimfóniáját is.
Talán véletlen egybeesés, de az idei (online) BTF éppen a hét végén adta le a legutóbbi Játék-kérdéssel azonos darabot, Luis Buñuel Öldöklő angyalát, Bodó Viktor rendezésében, a stuttgarti Schauspiel társulatával. Egy kép az előadásról:
Nem kérek pontot, csak megosztom azokkal, akik esetleg nem tudták (ahogy én sem!), hogy Donizettinek van egy töredékben fennmaradt La bella prigioniera - A szép rabnő c. operája...ez volt a hivatalos válaszom. Továbbá beküldtem a kevésbé "nagyon ismert" 20. szd.-i Francesco Malipiero Venere prigioniera - A rab Ella Vénusz c. operáját. Én is mindenkinek szép Ünnepet kívánok.
Amíg a mai zenére várunk, kiegészítés a tegnapi kérdéshez: Levine utolsó Varázsfuvola-vezénylései után még eldirigált a MET-ben néhány Verdi-Requiemet, ezt követően jelentek meg ellene a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos New York Times-cikkek, ami után a MET felfüggesztette Levine-t illetve további vezényléseit és vizsgálatot indított az ügy(ek)ben.
"http://univ.bibl.u-szeged.hu/49958/1/1923_unnepelyek.pdf A M. KIR. FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM ÖTVENESZTENDŐS FENNÁLLÁSÁNAK ÜNNEPE 1922 június 29 . „A V. K. M. Úr ő Nagyméltósága f. é. június hó 24.-én 80164. sz. a. arról értesítette egyetemünk Tanácsát, hogy a Kormányzó Úr ő Főméltósága Budapesten f. é. június hó 20.-án kelt magas elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy a Ferencz József-Tudományegyetem Tanácsa Dohnányi Ernő országos zeneművészeti tanárt a hazai zeneművészet terén és a hazafias célok lelkes és önzetlen támogatásával szerzett érdemeinek elismeréséül tiszteletbeli bölcsészettudományi doctorrá avassa és részére a tiszteletbeli doctori oklevelet kiszolgálhassa. Ezeknek alapján kérem a tek. egyet. Tanácsot, méltóztassék Dohnányi Ernő zeneakadémiai tanár Urat a bölcsészettudományok tiszteletbeli doctorává avatni.” Dohnányi Ernőt sub auspiciis gubernatoris tiszteletbeli doktorrá avatták (Szeged, 1922. június 29.) • Világ, 1922-06-21 / 138. szám — Dohnányi díszdoktor. A Szegeden elhelyezett kolozsvári egyetem tanácsa a bölcsészettudományi kar ajánlatára legutóbb tartott tanácsülésén elhatározta, hogy Dohnányi Ernő zongoraművész-zeneszerzőt, a budapesti m. kir. Zeneművészeti Főiskola tanárát honoris causa doktorrá avatja. Az avatás ünnepét 29-én tartják meg. • Amerikai Magyar Népszava, 1938. április 1938-04-19 / 109. szám Az érem két oldala A TAVASZ besüt az ablakon. Napsugarak táncolnak az Írógép billentyűin. Az ablakok tárva-nyitva. Csak a verkli-szó hiányzik, hogy teljes legyen a tavaszi hangulat. A hátam mögött hangokat hallok. Doktor, vagy nem doktor? Ez a kérdés. Válasszatok. Az egyik szerkesztő doktori címet ajándékozott egy zenésznek. A másik munkatárs azt vitatja, hogy az illető nem doktor. A munkatárs régóta személyesen ismeri az illető zenészt és a zenész sohasem mutatta meg neki doktori oklevelét. Tehát nem lehet doktor. Erről eszembe jut, hogy Magyarországon azok az emberek, akik valamilyen közéleti, művészeti, újságírói pályán komoly sikereket értek el, nem szokták használni doktori címüket, s így nagyon sok olyan ismert magyar él, akinek van ugyan doktorátusa, de erről szűkebb környezetükön kívül senki sem tud. Bethlen Istvánnak, Rassay Károlynak, vagy hozzájuk hasonló nagyságoknak természetesen nincs is szükségük arra, hogy doktori címet használjanak, úgyis tudja róluk mindenki, hogy nagytudású, művelt emberek. S nincs szüksége Herczeg Ferencnek, vagy Dohnányi Ernőnek sem arra, hogy a neve elé odabiggyessze a doktori címet, bár Herczeg és Dohnányi díszdoktorságot kaptak. […]"
Rengeteg van, tényleg, Búbánat Fórumtársunk válaszát idemásolom:
"1. Fáy Gusztáv: Fiesco - opera 3 felvonásban (1868, Nemzeti Színház, Pest) – Történik: Genovában
2. Hubay Jenő: A cremonai hegedűs – opera 1 felvonásban (1894., Magyar Kir. Operaház) – Történik: Cremonában
3. Vavrinecz Mór: Rosmunda – drámai dalmű 1 felvonásban (Frankfurt/M, 1895; magyar bemutató: 1900, Magyar Kir. Operaház) –Történik a longobárdok sátortáborában, Padova mellett
4. Ifj. Ábrányi Emil: Monna Vanna – opera 3 felvonásban (1907, Magyar Kir. Operaház) – Történik Pisában és Firenze közelében
5. Ifj. Ábrányi Emil: Paolo és Francesca – opera 3 felvonásban (1912, Magyar Kir.Operaház) – Történik Ravennában és Riminiben
6. Dohnányi Ernő: Simona néni – vígopera 1 felvonásban (1912, Drezda) – Történik Olaszországban a háború előtt.
7. Kósa György: Az két lovagok – opera buffa 3 felvonásban (1936, Magyar Kir. Operaház) – Történik egy olasz kisvárosban
8. Gróf Eszterházy Ferenc: A szerelmeslevél – vígopera 1 felvonásban (1937, Magyar Kir. Operaház) – Történik Itáliában, a XVI. Században
9. Szőnyi Erzsébet: Firenzei tragédia – opera 1 felvonásban (1970, Nemzeti Színház, Pécs) – Történik Firenzében, a középkorban
10. Vajda János: Mario és a varázsló – opera 1 felvonásban (1988, Magyar Állami Operaház) – Történik Torre de Venere olasz üdülőhely színháztermében
11. Farkas Ferenc: Egy úr Velencéből – opera 2 felvonásban (1991, Magyar Állami Operaház) – Történik Bolzanóban"
Érdekesség: eddig nem tudtam, hogy Nádasdy Kálmán nemcsak elvégezte a Zeneakadémiát zeneszerző szakon, hanem komponált is, így harmadikként ő is a háromszoros Kossuth-díjas muzsikusokhoz sorolható.
Ez igaz: párhuzamosan; nekem "felváltva" ugrott be: Begányit és Szalmát én is beküldtem, Antalffyt éppen azért nem mert a "felváltva"-ra koncentráltam...de nekem e kettő egy gondolatmenetet jelentett, és ezek szerint nem lőttünk - Te sem - bakot...
Pontosítanom kell: a kérdés nem úgy szólt, ahogy te írod, hogy "felváltva", hanem párhuzamosan. Nem ugyanaz! Utóbbi szerintem azt jelenti, hogy is-is. 1977/78 valóban nem tűnik több évadnak, de az már más lapra tartozik. (Nem magam miatt írom, én Begányit küldtem be "hivatalosan" és bónusznak Szalma Ferencet és Antalffy Albertet.)
Palerdi András is énekelte mindkettőt és/de ő sem "felváltva", viszont azonos rendezésben, több évadon át. Először Főinkvizítorokat, aztán Fülöpöket. Akár ez(ek) is lehet(nek) "párhuzamos(ok)"...amik aztán a végtelenben találkoznak :-)
Tréfás György és párhuzamos szereposztásban Tóth József énekelte a Don Carlos II. Fülöpjét és a Főinkvizitort. Utóbbit még Börcsök István is. Kertész Gyula rendezése. A bemutató időpontja: 1978. február 24. Összes előadásszám: 11
Forrás: Papp János: Fél évszázad debreceni opera-előadásai (1952 - 2002)
/Csokonai Színház, Debrecen, 2002/
De ebből nem derül ki, hogy "felváltva" alakították-e a két szerepet az összes 11 előadás során. És vélhetően nem több éven át. (A több éven át: nekem jelent "egynél többet"; mások legalább kettőt vagy többet értenek ezalatt...)
A játék kérdése nem arra irányult, hogy a basszista a Don Carlosban elénekelte e egyáltalán a két szerepet: a kritérium szerint - azonos rendezésben - több éven át felváltva kellett alakítania II. Fülöp és a Főinkvizitor szerepét. Tehát az a válasz helytelen, ha az énekes mondjuk öt éven át sorban Fülöpöt énekelt, utána három évig Főinkvizitort, majd megint négy évig Fülöp következett, utána egy évig újra Főinkvizitor.
Az én értelmezésem szerint a "felváltva" azt jelenti, hogy ma Fülöp, két nap múlva Főinkvizitor, rákövetkező héten Fülöp, három napra rá Főinkvizitor és így tovább, felváltva énekli éveken át a két szerepet, ugyanabban a rendezésben.
Elnézést kérek, nem vagyok ügyes, nem tudok linket gyártani.Az interneten megvan a Csokonai Színház 1977-1978-as évadának műsorfüzete. A 3. oldalon található a Don Carlos szereposztása. Eszerint Tréfás György mindkét szerepet énekelte ebben a produkcióban.
És még egy név: Antalffy Albert, aki Fülöp és a Főinkvizítor mellett V. Károly szerepét is énekelte a Don Carlosban. A forrás, interjú formájában igen közel, "házunk táján" található-olvasható, éppen szerkesztőnk jóvoltából:
Kis pontosítás: Halévy Le juif errant c. operája és az A zsidónő két külön darab, s utóbbit 1835-ben mutatták be Párizsban, Sax pedig csak 1841-ben jutott el egyáltalán Párizsba. A Le Juif errant kb. A bolygó zsidót jelenti, s itt a zsidó hímnemben van, míg az A zsidónő eredeti címe La Juive - vagyis A zsidó -nőnemben.
Halévy Le Juif errant c. operájának párizsi ősbemutatóján (1852) jelent meg először a szaxofon, pontosabban a "szaxtuba" a rézfúvós együttesben. A premier idején Sax vezette a Nagyopera színpadi zenekarát, így a Halévy-opera színpadi zenekarát is ő vezet(het)te. (Forrást privátban elküldtem.)
a tegnapi kérdésre több választ jött, de egy sem az általam megjelölt megfejtést tartalmazta. Kérek néhány napot, hogy kibogarásszam válaszaitok közül a jót (mert valószinűleg van köztük olyan is)...
Nekem hirtelenjében eggyel kevesebb -11- név jött össze és nem pont ugyanezek. A kimaradtak: Rudnyánszkyné Réthy Laura, a talán legismertebb: Maleczky Bianka és a te megfejtésedben olvasható Miklóssy Irén, mind Operaház.
Személyes élményem Ruggiero Ricci koncertje az akkor (1980 körül) nemrég átadott Vigadóban: már hatvanas éveiben járt, de emlékem szerint töretlen energiával és jól ismert virtuozitásával adta elő a szólóhangszer slágereit: Bach Chaconne-ját, Bartók Szólószonátáját, Paganini Caprice-ait. Nagy este volt.
legnagyobb sajnálatomra a tegnapi, ünnepinek szánt kérdést vissza kell vonnom. A számos forrás ellenére a Magyar Állami Operaházban Fischer Iván által vezényelt produkciót megelőzte egy korábbi, szegedi előadás, így a pesti bemutató nem volt magyarországi. Elnézést a fölösleges keresgélések miatt...:-(
Érdekesség: majdnem, de csak majdnem helyes válasz lenne a tegnapi kérdésre a maga korában szintén híres Carlo Galeffi: ugyanazt a szerepet énekelte = Giorgio Germont-ot (1910) mint jóval később Cappuccilli, ez volt az egyetlen operaelőadása a MET-ben. Galeffi viszont egy gálán is énekelt ugyanott, pár nappal az egyszeri Traviata után.
Hm. Brendel kétségtelenül még nem volt az a világsztár, mint később, de már 34. évében járt, túl nemzetközi versenygyőzelmen és több lemeze is megjelent. (Lipatti pl. meg se érte ezt a kort.)
A tegnapi kérdés jól illeszkedett a kerek évfordulóhoz: Brendel Beethoven Karfantáziájának zongoraszólamát játszotta, második szám a IX. szimfónia volt.
A tegnapi Játék-kérdéshez egy adalék: egy cikkben azt olvastam, hogy Saljapin egy nagy bábut hozott magával Pestre, egy hatalmas ládában. A művész ugyanis megcsináltatta bábmását. Amikor Massenet »Don Quijote« című operájában a címszerepet énekelte, ezt a bábut is felléptette a színpadon: a szélmalomjelenetben szerepelt a Saljapin-bábu, a malom vitorlája emelte fel a magasba.
XY maestro az idezett megallapitasaval kapcsolatban egy meg korabbi maestro hasonlo tartalmu gondolatara is visszautal. Az idezett gondolatmenet logikus folytatasa szerintem, hogy a hagyomany olyasvalami, amit meg kell/lehet haladni ... vagy mint egy gipszmaszkot, meg- illetve ossze kell/lehet t o r n i.
Kieg.: a koncert nyitó száma "nálam" J.S.Bach: g-moll prelúdium és fúgája volt. A művet ugyanabban az évben még egyszer előadták, a Filharmóniai Társaság koncertjén, az Operaházban, Dohnányi Ernő vezényletével. Egy kritika a zeneakadémiai Naphimnuszról a Napkelet 1932. július 1-jei számából (itt állt össze nekem, kiről van szó):
"Assisi Szent Ferenc Naphimnusza. Br. Korányi Frigyes kantátája. A képzett műkedvelőénekesekből és muzsikusokból, jórészt azonban hivatásos művészekből szervezett Budapesti Ének- és Zenekaregyesület minapi műsora eleve is szokatlan érdeklődést keltett. A testület hangversenyein, nagytudású, kitűnő karnagya, Lichtenberg Emil jóvoltából már egy negyedszázad óta majdnem kizáróan Schütz, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven, főleg azonban Bach és mindig csak újra Bach legnagyobbszabású műveit halljuk, érthető tehát, hogy egy teljesen új név s még hozzá a jelenkori Magyarország egyik kiváló államférfiának zeneszerzői bemutatkozása meglepetést, a mindenkor tamáskodók és mindentjobbantudó fejcsóválók körében óvatos állásfoglalást eredményezett. Ezzel szemben egyszerű ténymegállapítás, hogy Szent Ferenc Naphimnusza olyan gyönyörű és megnyugtató hatást váltott ki a klasszikus műsorokon nevelődött közönségben, hogy ezzel minden gáncsoskodás elvesztette jogosultságát. Azokat pedig, akik a szerző politikai és művészi tevékenysége között vélnek érthetetlen összefüggéseket felfedezni, felvilágosítjuk, hogy mind a kantáté, mind a nemrégiben ugyancsak nyilvánosságra került vonósnégyes, két más quartettel egyetemben még Korányi Frigyes pénzügyminisztersége előtti időben keletkezett. A kantáté (vegyeskar, nagyzenekar tenorszólóval) stílusa polifon, imitációs, eleinte teljesen lírai jellegű, majd oratóriumszerűen kiszélesedő, amelyben arioso és recitativ elemek váltakoznak egymással. A költői szöveg képeit és hangulatát gazdag zenekari aláfestés teszi plasztikussá. A zenében világosan tükrözik vissza Szent Ferenc lényének végtelen szeretetreméltósága és az az ellentét, ami mélységes világfájdalma és Isten világának minden szépségét és csodáját ittas, naiv lélekkel magábaszívó, szeretettől túláradó élete között fennáll. Ennek megfelelően a bevezetés «doloroso» hangulata mindig derűsebb, világosabb színekbe enyhül, hogy egy nagy kifejlődés csúcspontján hangozzék fel a Naphimnusz, hálaadás az Úrnak, amiért áldásaiban részesülhetünk. A mű minden felesleges páthosztól ment bensőséges, lírai karaktere Liszt, és a nagy német romantikusok, Schumann, Wagner hatására mutat, míg világos formaszerkezete francia ihletésre vall. Harmóniai alapja telt hangzású, témáinak vonalai pregnánsak, átváltoztatásra és ellenpontos feldolgozásra rendkívül alkalmasak. Hangszerelésének gazdag színezete és ökonomikus jellege teszi lehetővé, hogy a valamennyi zenei tényezőt egyesítő, ünnepélyes záróhimnusz új fényben és erőben tüntesse fel az alaptémákat és nagyszabású emelkedettségben zárja le a szívet-lelket üdítő alkotást. Báró Korányi műve őszinte, nagy sikert aratott. Lichtenberg karnagy és gárdája nagy gonddal és szeretettel interpretálta a művet. Az előadás fénypontja volt Székelyhidy Ferenc dr. gyönyörű éneke és átszellemült deklamációja."
Két utólagos pontosítást teszek a beíráshoz (a klaviatúrámon a 3-as szám csak a billentyű erőteljes leütésére "aktiválódik", erre most már oda kell figyelnem):
"Korányi Frigyes báró magyar zeneszerző (1869 – 1936),”
„Dies Irae” kantáta, amelynek bemutató előadása 1936. február 12-én volt a Városi Színházban
(A beküldésnél nem így ömlesztve történt a szöveg, kellően szét tördeltem, hogy áttekinthető legyen, a források szerint)
"Korányi Frigyes, báró Forrás: Prágai Magyar Hírlap 1932. május 30., Budapest Rádió közvetítése 20.00 órától: A Budapesti Ének- és Zenekaregyesület kantáta-estjének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Karnagy: Lichbenberg Emil. 1. Bach: Preludium és Fuga e-moll. Orgonán előadja Zalánfy Aladár 2. Bach: Kantáta: „Ne hagyj el, már leszáll az alkony". Énekkar, tenorszóló és zenekarra. A szólót énekli Székelyhidy Ferenc dr. 3. Bach: Kantáta: „Ah mennyi bánat és keserv". Szoprán, bariton-szóló és zenekarra A szólót énekli K. Sztojanovits Lili és Matuska Miklós. 4. Korányi Frigyes: Assisi Szent Ferenc Naphimnusza. Énekkar, tenorszóló és nagyzenekarra. A szólót énekli Székelyhidy Ferenc dr. – Bemutató előadás! 5. Schubert: Mirjám diadaléneke. Énekkar, szopránszóló és nagyzenekarra. A szólót énekli Sándor Erzsi. Korányi Frigyes báró magyar zeneszerző (1869 – 196), A híres orvosprofesszor fia, hírneves közgazdász, az Országos Központi Hitelszövetkezetnek volt elnöke, két ízben pénzügyminiszter, majd Magyarország párizsi követe, aki a politikai és közgazdasági tevékenysége mellett zeneszerzéssel is foglalkozott. Sabatial, Scharf és Weiner Leó voltak zenetanárai, Szerzeményei: Vonósnégyesek, zongoraquintett, kórusművek, kantáták; az említett „Assisi Szent Ferenc Naphimnusza” mellett a legnevezetesebb a „Dies Irae” kantáta, amelynek bemutató előadása 196. február 12-én volt a Városi Színházban a szerző emlékünnepélye alkalmával (km. a Palestrina kórus, továbbá Báthy Anna, Tutsek Piroska, Rösler Ervin, Tibor Zoltán. Nevezetesebb zeneművei még: Ave virgo; Miatyánk; Idyll, zenekari művek, Komm süsser Tod énekkari mű, melyet a bécsi opera énekkara adott elő. Korányi báró a Nemzeti Zenede alelnöke, a Hubay Jenő Társaság elnöke, a Liszt Ferenc Társaság alapító tagja is volt. Zenekritika Napkelet - 10. évf. 7. sz. (1932. július 1.) „Assisi Szent Ferenc Naphimnusza. Br. Korányi Frigyes kantátája. A képzett műkedvelőénekesekből és muzsikusokból, jórészt azonban hivatásos művészekből szervezett Budapesti Ének- és Zenekaregyesület minapi műsora eleve is szokatlan érdeklődést keltett. A testület hangversenyein, nagytudású, kitűnő karnagya, Lichtenberg Emil jóvoltából már egy negyedszázad óta majdnem kizáróan Schütz, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven, főleg azonban Bach és mindig csak újra Bach legnagyobb szabású műveit halljuk, érthető tehát, hogy egy teljesen új név s még hozzá a jelenkori Magyarország egyik kiváló államférfijának zeneszerzői bemutatkozása meglepetést, a mindenkor tamáskodók és mindent jobbantudó fejcsóválók körében óvatos állásfoglalást eredményezett. Ezzel szemben egyszerű ténymegállapítás, hogy Szent Ferenc Naphimnusza olyan gyönyörű és megnyugtató hatást váltott ki a klasszikus műsorokon nevelődött közönségben, hogy ezzel minden gáncsoskodás elvesztette jogosultságát. Azokat pedig, akik a szerző politikai és művészi tevékenysége között vélnek érthetetlen összefüggéseket felfedezni, felvilágosítjuk, hogy mind a kantáta, mind a nemrégiben ugyancsak nyilvánosságra került vonósnégyes, két más quartettel egyetemben még Korányi Frigyes pénzügyminisztersége előtti időben keletkezett. A kantáta (vegyeskar, nagyzenekar tenorszólóval) stílusa polifon, imitációs, eleinte teljesen lírai jellegű, majd oratóriumszerűen kiszélesedő, amelyben arioso és recitativ elemek váltakoznak egymással. A költői szöveg képeit és hangulatát gazdag zenekari aláfestés teszi plasztikussá. A zenében világosan tükrözik vissza Szent Ferenc lényének végtelen szeretetreméltósága és az az ellentét, ami mélységes világfájdalma és Isten világának minden szépségét és csodáját ittas, naiv lélekkel magábaszívó, szeretettől túláradó élete között fennáll. Ennek megfelelően a bevezetés «doloroso» hangulata mindig derűsebb, világosabb színekbe enyhül, hogy egy nagy kifejlődés csúcspontján hangozzék fel a Naphimnusz, hálaadás az Úrnak, amiért áldásaiban részesülhetünk. A mű minden felesleges páthosztól mentes bensőséges, lírai karaktere Liszt, és a nagy német romantikusok, Schumann, Wagner hatására mutat, míg világos formaszerkezete francia ihletésre vall. Harmóniai alapja telt hangzású, témáinak vonalai pregnánsak, átváltoztatásra és ellenpontos feldolgozásra rendkívül alkalmasak. Hangszerelésének gazdag színezete és ökonomikus jellege teszi lehetővé, hogy a valamennyi zenei tényezőt egyesítő, ünnepélyes záróhimnusz új fényben és erőben tüntesse fel az alaptémákat és nagyszabású emelkedettségben zárja le a szívet-lelket üdítő alkotást. Báró Korányi műve őszinte, nagy sikert aratott. Lichtenberg karnagy és gárdája nagy gonddal és szeretettel interpretálta a művet. Az előadás fénypontja volt Székelyhidy Ferenc dr. gyönyörű éneke és átszellemült deklamációja. A bemutatott újdonság előtt két fenséges Bach-kantáta : «Bleib bei uns, denn es will Abend werden» és «Ach Gott wie manches Herzeleid» került előadásra. Utána Schubert hatalmas diadaléneke, «Mirjam» hangzott el...”
Köszönöm a cikket! A dátum stimmel, az adatbázis -amiben még tegnap megtaláltam ezt a koncertet- ezek szerint téved. Ezt kellett volna beküldenem brahiból, hátha jó...
Kritika az Operaházban rendezett ünnepi Liszt-koncertről
/Pesti Hírlap, 1935. november 26./
színház és zene. A filharmonikusok Liszt-estje.
Harmadik bérleti estjével a magyar Liszt-év művészi eseményeibe kapcsolódott a Filharmóniai Társaság. Liszt-ünnepségeink általában, akarva nem akarva, sajátos hangsúlyt kapnak annál fogva, hogy bizonyos kísérletekkel szemben a nagy zenetitán születési és érzelmi hozzánktartozását vagyunk kénytelenek valamilyen formában kidomborítani. A filharmonikusok — igen helyesen — kerülték ezt az irányzatosságot. Az ünnepi müsoron egy sem szerepelt Liszt magyar tárgyú vagy magyar vonatkozású művei közül. Viszont ami előadásra került, méltó módon képviselte Liszt egyetemes jelentőségét.
A műsor-résztől függetlenül valami mégis emlékeztetett a mi saját külön Liszt-problémánkra, az, hogy e társaság éppen Cortot mestert kérte fel közreműködésre. Cortot, kiváló francia zeneművész, mint tudjuk, igen nyomatékos módon tett hitet Liszt magyar volta mellett. Az ö részvétele a filharmonikusok ünnepén világos utalás arra, hogy a mondvacsinált Liszt-problémát végleg elintézettnek lehet és kell tekinteni. A vasárnapi főpróba és a hétfői előadás közönsége fel is használta az alkalmat, hogy hálájának és rokonszemvének Cortot iránt lelkes kifejezést adjon, őszinte melegséggel ünnepelte benne elsősorban a nagystílű, hatalmas tudású és szárnyaló képzeletű zongoraművészt. A bíráló teljes meggyőződéssel csatlakozik az ünnepléshez. Mégis meg kell állapítania, hogy Cortot nagy egyéniségének teljes súlyával ránehezedett az esz-dur koncert problémátlan szépségeire, amelyek könnyedebb, közvetlenebb felfogásban jutnak igazán érvényre. Ennek a fajsúlybeli eltérésnek tudjuk be az előadás egyenetlenségeit, amelyek egyes ragyogóan sikerült részletek szomszédságában még inkább feltűntek. Annyi bizonyos, oly érdekes és izgalmas hatást, mint ez alkalommal, az esz-dur koncert még nem igen tett ránk. Cortot nemcsak zongorázott ezen az estén, hanem dirigált is, még pedig a Faust- szimfóniát. A kolosszális alkotás költői lényegére kevés hivatásos zenekarvezető világit rá olyan meggyőzően, mint Cortot, aki csak kivételesen cseréli fel a zongorát a vezénylő pálcával.
Az est mengyitó számát, az „Orpheus“ c. szimfóniái költeményt Dohnányi Ernő vezénylete alatt előkelő választékossággal szólaltatta meg a zenekar.
Én viszont egy műremekkel szolgálok, amit az Oscar mellé bónusznak küldtem be. Szerintem megfelel a kérdésnek és nem-mellesleg rövid és közismert. Jó szórakozást mindenkinek :-)
Ez a régi olasz film is megfelel a kritériumoknak. Figaro qua, Figaro là, 1951, rendező Carlo Ludovico Bragaglia. A Sevillai borbély történetét ötvözi a commedia dell'arte (Pulcinella, Colombina) világával. A főszereplő Totó a kor nagy komikusa volt. Nem állítom, hogy műremek, csak a legbátrabbaknak ajánlom a megtekintését.
Idezet Bing emlekirataibol: "Visszaemlekszem egy Deneverre, az 1955-os evad utolso estejere, amikor ... es en soprukkel mentunk ki a szinpadra, ...hogy bemutassuk a kozonsegnek a buzgo szemelyzetet, amely a masodik felvonas estelye utan osszetakarit." (322.o.)
1964 Szilveszteren pedig Menotti The Last Savage ( Az utolso barbar) c. operajanak bali jeleneteben megrendezett betetszamkent Bing meglepetes-vendeget vezetett be a szinpadra: Leontyne Price-t, aki ott es akkor .. Tosca imajat enekelte.
Nem reklamálni akarok, csak "vigaszként" leírom, hogy magam Hugh Beresfordot és Hermin Essert küldtem be pár napja (mindketten voltak címszereplői a Tannhäusernek 1972-ben és 73-ban is, Esser később is), mégpedig azon az alapon, hogy több helyen olvastamn, hogy előbbinek akadtak olykor nehézségei, utóbbi pedig híres "beugró" volt, de konkrétan is találtam egy olyan hivatkozást, ami szerint Joachim Kaiser írja Erlebte Musik c. könyvében, hogy Beresfordot egyszer Bayreuthban az első fölvonás után kellett lecserélni, annyira kudarcot vallott. (A google-on belül ha beütjük, hogy joachim kaiser hugh beresford, akkor elsőnek jelenik meg egy Hugh Beresford - Vom lyrischen Bariton zum Bayreuther... című bejegyzés, s arra kattintva az ötödik hozzászólásban van a hivatkozás, amiben ablakon b,kiugráskétségtelenül nem olvasható.)
Hivatalos megfejtésnek Lisztet küldtem be a Hallén-kérdéshez, bónuszként "lábjegyzetben" én is megemlítettem a Mihalovich-szálat: Hagbarth és Signe c. operájáról lehet szó a Haralddal kapcsolatban.
Mint írtam -nem alap nélkül- számos alkalommal megesett, hogy fél jó válaszért fél ponto(ka)t kaptak a szerencsések ... legutóbb (ld. 5866) éppenséggel te is :-) Elárulom, elég komplex választ küldtem be, amiben Windgassenen kívül Vinay nevét is megemlítettem, de végül nem vele és nem Hopffal "párosítottam" Windgassent, hanem Jess Thomas-szal.
Kedves zéta! Az én megoldásom nem elfogadható? Mihalovich Ödön is operát írt ugyanabból a dán drámából, amiből a Harald, a viking is született. Ezért is változtatta meg Hallén az ő művének címét.
Az nem lenne fair azokkal szemben, akik Windgassen mellé nem Vinayt, hanem Hans Beirer (1961) vagy Hans Hopf (1965) énekeseket jelölték meg beugrónak (vagy fordítva) .- hiszen mindkét énekes kitűzve volt, míg 1954-ben - amikor Vinay énekelt - más volt a "szituáció"...
Nadasdy Kalman becsi Bohemelet-rendezese a sikeres es maig elnyuhetetlen pesti felujitast koveto evben (1938) kerult ott szinre, 1944-ig volt musoron. 1946-ban mar a Jatekban nemreg kerdeskent megjelent Alfred Jerger uj rendezeseben tuzte ki a StOP.
A hétvégi kérdésről idemásolom Nagy Katalin részletes válaszát:
"A párduc filmben Fabrizio herceg és Angelica táncjelenetének központi motívuma Verdi egy korábban kiadatlan valcerje, amit Maffei grófnőnek (a Risorgimento híres arisztokrata hölgye) dedikált annak idején. A partitúra eredeti kéziratát egy római antikváriumban a film vágója, Visconti és Nino Rota barátja, Mario Serandrei vette meg és ajándékozta Viscontinak."
A pompás Suntory Hall pompás nagyterme. A Ház az azonos nevű whisky- és sörgyár nevét viseli, nem véletlenül... A 2016. október 1-jei jubileumi koncert részletes műsora itt olvasható, a kérdéses ráadásszám, J. Strauss Mennydörgés és villámlás-polkája pedig a két karmester vezényletével és a Bécsi Filharmonikusokkal ide kattintva nézhető meg.
Úgy tűnik, Szőcs verseit igazán sokan feldolgozták.
Elfogadtam még Demény Attila, Faragó Béla, Farkas Ferenc, Könczei Árpád, Madarász Iván, Márta István, Orbán György, Selmeczi György és Szigeti István nevét is....
