Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
1520 lujza 2026-08-09 01:07:43 [Válasz erre: 1519 Edmond Dantes 2026-08-08 07:08:17]
De az a kvintett igazán csodálatos, én azt szeretem a legjobban az egész operából.
De az a kvintett igazán csodálatos, én azt szeretem a legjobban az egész operából.
1519 Edmond Dantes 2026-08-08 07:08:17 [Válasz erre: 1518 lujza 2026-08-08 02:11:34]
Èn először Ridderbuschsal làttam, hàt ő aztàn nem mindennapi Sachsot hozott. Andor Èva megbìzhatò, rokonszenves Èva volt. (Abody kedvenc jelzői voltak a nem tùl jelentős ènekesekre, akiken nem akart vagy nem tudott igazi "fogàst" talàlni.) Megjegyzem, a Mesterdalnokok igazi hìmsovèn opera, egy rakàs fèrfi fő- ès mellèkszereplővel. Èvàcska messze a legjelentèktelenebb női főszerep az "öreg" èletművèben. Magdalèna dadus pedig csak epizodista, leszàmìtva a pompàs kvintettet.
Èn először Ridderbuschsal làttam, hàt ő aztàn nem mindennapi Sachsot hozott. Andor Èva megbìzhatò, rokonszenves Èva volt. (Abody kedvenc jelzői voltak a nem tùl jelentős ènekesekre, akiken nem akart vagy nem tudott igazi "fogàst" talàlni.) Megjegyzem, a Mesterdalnokok igazi hìmsovèn opera, egy rakàs fèrfi fő- ès mellèkszereplővel. Èvàcska messze a legjelentèktelenebb női főszerep az "öreg" èletművèben. Magdalèna dadus pedig csak epizodista, leszàmìtva a pompàs kvintettet.
1518 lujza 2026-08-08 02:11:34 [Válasz erre: 1517 takatsa 2026-08-07 08:41:34]
Köszi, ezek szerint Házy lehetett. Fura, hogy nem emlékeztem rá. És Sachs valóban Faragó volt.
Köszi, ezek szerint Házy lehetett. Fura, hogy nem emlékeztem rá. És Sachs valóban Faragó volt.
1516 lujza 2026-08-07 01:04:34 [Válasz erre: 1514 -zéta- 2026-08-06 11:09:56]
Zavarban vagyok, mert akkor nem tudom, ki lehetett Éva.
Zavarban vagyok, mert akkor nem tudom, ki lehetett Éva.
1515 -zéta- 2026-08-06 11:12:12 [Válasz erre: 1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10]
Sajnos Ilosfalvy itthon csak 1981-ben énekelte Stolzingi Waltert koncertszerűen és 1991-től zsinórban színpadon. Réti József akkor már sajnálatosan elhunyt...
Sajnos Ilosfalvy itthon csak 1981-ben énekelte Stolzingi Waltert koncertszerűen és 1991-től zsinórban színpadon. Réti József akkor már sajnálatosan elhunyt...
1514 -zéta- 2026-08-06 11:09:56 [Válasz erre: 1513 lujza 2026-08-05 02:50:31]
Ágai Karola sosem énekelte Évát, Házy vagy Andor Éva lehetett akkoriban ...
Ágai Karola sosem énekelte Évát, Házy vagy Andor Éva lehetett akkoriban ...
1513 lujza 2026-08-05 02:50:31 [Válasz erre: 1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10]
Réti József You Tube felvételei alatt idegen nyelvű reakciók is olvashatóak, melyek csodálják a hangját, és azt hogy miért nem lett ismertebb a nagyvilágban. És valóban ő énekelte Dávidot, én Walterként Simándyra emlékszem, Sachs talán Faragó volt, és Éva Ágay Karola. Ez gimnazista emlék az Erkelből, ahol akkoriban a kakasülő tetején még 3 Ft-ért is voltak helyek. :))
Réti József You Tube felvételei alatt idegen nyelvű reakciók is olvashatóak, melyek csodálják a hangját, és azt hogy miért nem lett ismertebb a nagyvilágban. És valóban ő énekelte Dávidot, én Walterként Simándyra emlékszem, Sachs talán Faragó volt, és Éva Ágay Karola. Ez gimnazista emlék az Erkelből, ahol akkoriban a kakasülő tetején még 3 Ft-ért is voltak helyek. :))
1512 lento_barbaro 2026-08-04 22:56:10
Ha a kedvenc minősítést lehet pillanatnyi ítélettől eltérően évtizedekre átlagolni, akkor az én kedvenc Wagner operám mindenképpen a Nürnbergi. Nemrég a MÜPÁban élvezhettem, vagy két évtizeddel azelőtt a Vidnyánszky-félét négyszer láttam. A legelső élő találkozásom a darabbal 1973-ban vagy 74-ben adódott, az Erkelben, magyar nyelven. Akkoriban már bensőséges viszonyban voltam a komolyzenével, azonban az opera még igencsak taszított. Totál homály, hogy hogy kerültem erre az előadásra, mert már a kedves gimnáziumi ének-vagy irodalom tanáromnak sem tudhatom be – akik fáradhatatlanul és meglehetősen eredménytelenül próbálkoztak a diákokkal a földfelszínitől magasabb kultúrát megszerettetni – mert akkorra már végeztem. Talán a megszerzett Wagner nyitányok fekete lemez (LP) volt a legerősebb ok; a Nürnbergi (és Tannhauser) nyitánnyal nem tudtam betelni, ezeket sokat bömböltettem kezdetleges szerkezetemen.
Tehát csak arra emlékszem, hogy opera-viszolygásom, továbbá a wagneri hossz és bőbeszédűség ellenére jól éreztem magam. Akkoriban persze a szöveget még nem vetítették, de nem is volt rá szükség, jól lehetett érteni pl. azt is hogy „itt Hans Sachs véd meg minden szakszerűtlenséget” – vagy valahogy így, sajnos nekem nincs meg a Blum Tamás fordította a szövegkönyv. Sajnálom, hogy akkor nem értékeltem, milyen előadókat hallok, mert az Opera Digitár szerint (az egyik szereposztásban) Ilosfalvy Róbert volt Stolzingi Walter, Réti József pedig Dávid. Lehet, hogy hallottam élőben a leggyönyörűbb hangú tenort, Réti Józsefet!? (A rajongók az összes felvételét felrakták a Youtube-ra, hallgassátok, csodáljátok, lebegjetek vele föld és ég között!)
Így bőgök most vén sznob szamárként: ó hová lettél, hová levél Erkel, magyar nyelvű operajátszás, továbbá lelkem ifjúsága, és a többi, és a többi...
Ha a kedvenc minősítést lehet pillanatnyi ítélettől eltérően évtizedekre átlagolni, akkor az én kedvenc Wagner operám mindenképpen a Nürnbergi. Nemrég a MÜPÁban élvezhettem, vagy két évtizeddel azelőtt a Vidnyánszky-félét négyszer láttam. A legelső élő találkozásom a darabbal 1973-ban vagy 74-ben adódott, az Erkelben, magyar nyelven. Akkoriban már bensőséges viszonyban voltam a komolyzenével, azonban az opera még igencsak taszított. Totál homály, hogy hogy kerültem erre az előadásra, mert már a kedves gimnáziumi ének-vagy irodalom tanáromnak sem tudhatom be – akik fáradhatatlanul és meglehetősen eredménytelenül próbálkoztak a diákokkal a földfelszínitől magasabb kultúrát megszerettetni – mert akkorra már végeztem. Talán a megszerzett Wagner nyitányok fekete lemez (LP) volt a legerősebb ok; a Nürnbergi (és Tannhauser) nyitánnyal nem tudtam betelni, ezeket sokat bömböltettem kezdetleges szerkezetemen.
Tehát csak arra emlékszem, hogy opera-viszolygásom, továbbá a wagneri hossz és bőbeszédűség ellenére jól éreztem magam. Akkoriban persze a szöveget még nem vetítették, de nem is volt rá szükség, jól lehetett érteni pl. azt is hogy „itt Hans Sachs véd meg minden szakszerűtlenséget” – vagy valahogy így, sajnos nekem nincs meg a Blum Tamás fordította a szövegkönyv. Sajnálom, hogy akkor nem értékeltem, milyen előadókat hallok, mert az Opera Digitár szerint (az egyik szereposztásban) Ilosfalvy Róbert volt Stolzingi Walter, Réti József pedig Dávid. Lehet, hogy hallottam élőben a leggyönyörűbb hangú tenort, Réti Józsefet!? (A rajongók az összes felvételét felrakták a Youtube-ra, hallgassátok, csodáljátok, lebegjetek vele föld és ég között!)
Így bőgök most vén sznob szamárként: ó hová lettél, hová levél Erkel, magyar nyelvű operajátszás, továbbá lelkem ifjúsága, és a többi, és a többi...
1511 takatsa 2026-08-04 15:33:41
Wagner rajongásom nem újkeletű, és talán szokványosnak sem nevezhető. Kezdeném azzal, hogy vidéki gyerekként, a 60-as években, szinte semmit sem tudtam az operákról. Apámnak jelentős komolyzenei lemezgyűjteménye volt, de komplett operafelvételeket abban az időben még nem lehetett hazánkban kapni, így néhány, a rádióban sugárzott közkedvelt operaárián kívül, nem volt semmilyen opera-élményem, egészen a 70-es évek közepéig, amikor egyetemistaként Budapestre kerültem. Persze akkoriban is jobban lázba hozott 1-1 Presser koncert, vagy Fradi meccs, és zenei ízlésemben gyökeres változást csak az hozott, amikor megismerkedtem a zeneakadémista, leendő feleségemmel. Első találkozásom Wagnerrel is neki köszönhető, amikor egyik este, három hónapos terhesen, vacsora közben közölte, hogy holnapra valami esszét kell beadnia Wagner Ringjéről, de ő utálja Wagnert, és ez az egész nem érdekli, lesz, ami lesz, lefekszik aludni. Ilyen volt az én feleségem, és azóta is ilyen, hála Istennek, töretlenül bízik az Égiekben, abban, hogy csak hinnünk, bíznunk kell, és megoldódik minden. Mi mást tehettem volna, Erika írógépemmel együtt kivonultam a konyhába, és bontakozó grafomániámnak köszönhetően, hajnalra a 10 oldalas esszé megszületett. Már akkor is birtokában voltam a két leghasznosabb tulajdonságomnak, a tudatlanságnak és a bátorságnak, így cseppet sem zavart az az apró mellékkörülmény, hogy gőzöm sem volt se Wagnerről, se a Ringről, és az internetet sem hívhattam segítségül, így kénytelen voltam egy rongyos operakalauzra, és a Pallas lexikonára támaszkodni. Első zenetudósi ópuszom sajnos nem maradt fenn, de a célját elérte, feleségem a blamát elkerülte. Ezután teltek-múltak az évek, és bár hosszú Wagnermentes időszak következett az életünkben, a Wagner iránti érdeklődésem nem hunyt ki teljesen. És aztán, valamikor a 90-es években, felvirradt a nagy nap, hosszas unszolásom után, feleségem végre beadta a derekát, és legkisebb lányunkkal együtt, beültünk a Parsifalra. Ültünk, néztük, hallgattuk, ment minden, mint a karikacsapás, egészen addig, amíg a harmadik felvonás közepén, feleségem bizonytalanul felállt, majd a kijárat felé botorkált. Rosszat sejtve mentem utána, és sejtésem be is igazolódott, mert feleségem az ajtón kilépve, összerogyott. Ott kuporogtam a földön mellette, a III. emelet előterében, aztán jött egy ősöreg doktorbácsi, megmérte a feleségem vérnyomását, feleségem kapott egy pohár vizet, aztán a női kar egy kedves tagja (éppen fent volt a kar, ott énekelt az előtérben), a személyzeti lifthez kísért minket. Bizony, a régi operaházban is volt lift a III. emeleten...
Wagner zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, hogy ilyen negatív előzmények után is, öregkoromra, igazi Wagner rajongó lettem, különösen a Trisztán és Izolda és a Parsifal ejt ámulatba újra és újra, rabja lettem ennek a két műnek. No, de vígopera??? Wagnertől??? Ez számomra elképzelhetetlen volt, még a gondolatát is elutasítottam, és büszkén jelentem ki: a mai napig egy taktusát sem hallottam. Illetve nem a mai napig ... hanem 10 nappal ezelőttig. És akkor itt van ez a csoda, a vígoperák vígoperája, a Nürnbergi mesterdalnokok 2013-as salzburgi előadása. És pontosítok, megvan számomra a triumvirátus: Trisztán és Izolda, Nürnbergi mesterdalnokok, Parsifal. Eluralkodott rajtam az az érzés, hogy ez a három opera valahogyan összefügg egymással, és valamilyen közös mondanivalót rejt, valami igazán fontos gondolatot, amelyet Wagner meg akart osztani velünk. És azt hiszem, hogy a Megváltás az a kulcsszó, amely kapcsolatot teremt a három opera között. Persze ez nem nagy horderejű felfedezés, és nem is véletlen, hiszen Wagnert egész életében az foglalkoztatta, hogy mi váltja, mi válthatja meg az embert, és erre a kérdésre próbált választ adni ebben a három operájában is. A Szerelem, a szerelmi halál válthatja meg az embert, sugallja a Trisztánban, a Hit váltja meg az embert, állítja a Parsifalban. Az embert a Művészet válthatja meg, a Művészet az, ami magasba emeli az embert, a Művészet az, amely túléli a háborúkat, a megaláztatást, a megsemmisülést, a Művészet az, ami őrzi az emberség pislákoló lángját, a Művészet az, amely megújíthat minket, és a világot, vallja Wagner a Nürnbergi mesterdalnokokban. Úgy gondolom, hogy sok igazság van ebben a gondolatban, és úgy gondolom, hogy mi, akik ezekben a zűrös és vészterhes időkben elmegyünk a Müpába, vagy az Operaházba, felteszünk otthon egy CD-t, vagy bekapcsoljuk a Bartók rádiót, mi is bizonyítjuk ennek a gondolatnak az igazságát és reménységét. Vígopera a Mesterdalnokok? Vígopera is... és sokminden más is. Tanulságos és elgondolkoztató történet, elképesztően komplex, sokrétű, sokszínű zene, pátoszosan-barokkosan, terjengősen-cirkalmas szöveg, amely groteszk és kacagtató, de ugyanakkor filozofikus mélységű, elénk tartott tükör: nézzétek, ilyenek vagytok, kicsinyesek, de egyben nagylelkűek, szánalmasak, de egyben nagyszerűek, ostobák, de egyben bölcsek, ördögök, de egyben angyalok, bűnösök, de egyben szentek, összességében: szánni- és szeretnivaló emberek.
A csodálatos, salzburgi, 2013-as előadás felvételét hoztam nektek. A főbb szereplők: Michael Volle, Roberto Sacca, Anna Gabler, Peter Sonn, Georg Zeppenfeld, Monika Bohinec, Markus Werba. A Vienna Philharmonicot Daniele Gatti vezényli, rendezte Stefan Herheim. Ne ijedjetek meg a 10 GB-os video fájltól, kiváló minőségű, magyar, angol, német, francia és spanyol feliratos. Magánban kérjétek a letöltési linket.
1510 Klára 2026-08-04 11:01:59 [Válasz erre: 1505 takatsa 2026-08-03 15:21:12]
Ez ismét egy csoda!
Grandiózus, hagyományos rendezés, klasszikus jelmezek - semmi erőltetett modernség, és remek hangok!!! Kérem szépen, és előre is nagyon köszönöm!
(most is csak az oldal alján lehetett válaszolni.)
1509 gezakadocsa 2026-08-04 10:15:09 [Válasz erre: 1508 lujza 2026-08-04 02:37:40]
Ad lujza 1508.
Ad lujza 1508.
Úgyszólván minden szavával egyetértek, s a megoldást magam sem tudom, mégis eszembe jutott valami:
Én szegedi vagyok, de hosszú ideig éltem Debrecenben is, végül hat éve költöztünk -gyerekeink után- Szegedről Bp-re. Tehát nem vagyok otthon az OH-ban, bár természetesen töbször voltam ott, még vidéki lakos koromban is, de tény, hogy amúgy sem az opera áll zenei érdelődésem első helyén.
Emlékszem viszont arra, hogy valamikor tán a 80-as években fölmerült -akkor már túl voltunk több, be is vallott inflációs válságon-, hogy nehéz a lemezkiadás helyzete, stb. Akkor nyilatkozott a Hungaroton részéről talán Erdős Péter -aki pedig nem a klasszikus zenei vonalat vitte, s ma már tudható, hogy divatosan szólva megosztó személyiség volt-, hogy a Hungaroton nem az árat emeli, hanem a minőséget, s így akar versenyben maradni. Emlékszem is rá, hogy a lemezek megjelenési formája, papírmellékletei, stb. észrevehetően javult, ugyanakkor elég sok klasszis előadónk volt, s a kiadási politika is igazodott a nemzetközi lehetőségekhöz. Na és tényleg sokáig nem emelték az árakat, sőt egyre több nyugati licenszet szereztek meg, s jó minőségben, az akkori árakhoz -és az eredetikhöz- képest igen olcsón megvehetők voltak. Tehát magam naív módon valami ilyesmit is el tudnék képzelni - persze tudom, hogy akkor ezen kiadói magatartás mögött jelentős állami támogatás állhatott. Az áremelés ezzel szemben legföljebb a sznobokat csalogathatja.
A másik: emlékszem arra is, hogy a 80-as évek második felében Kocsis Zoltán adott hgv-t Derbecenben, s feleségemmel a szünetben fölismertük a közönség között a tévében nem sokkal előtte látott Bors Jenőt, aki akkor a Hungaroton igazgatója volt, s egyszerűen odamentünk hozzá, megszólítottuk, s percekig igen barátságosan elbeszélgetett velünk. Mellesleg igaza is volt: mi a tévében említett, akkor még kiadatlan Fischer Annie-Beethoven összesről kérdeztük, s elmondta, hogy mi a kiadás akadálya, de hozzátette, hogy mi még fiatalok vagyunk, így még megérhetjük az összkiadás megjelenését. És sok évvel később ezt mint CD-albumot kaptam Karácsonyra a feleségemtől. Pedig addigra tekintélyes gyűjteményünk volt egyik kedvencünk szonátáiból (többek között A.Schnabellel a komplett EMI-album), de Bors Jenő és a Hungaroton egyik utolsó nagy dobása azóta is a kedvencek közé tartozik.
1508 lujza 2026-08-04 02:37:40 [Válasz erre: 1506 fbcs 2026-08-03 17:31:19]
Azt hiszem, jó volna, ha ehhez a témához többen is hozzászólnának, mert tudom, hogy igazad van, de a kulcsot kéne megtalálni a nézők érdeklődéséhez, és ehhez valószínűleg egy más szemléletű vezetés kellene. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy túl sokat csalódtam az Operaház jelenlegi műsorpolitikájában és abban, hogy immár anyagilag sem tartozom a vezetés ideális célközönségéhez, ezért jócskán alábbhagyott az érdeklődésem. Ez olyan, mint amikor az ember nem jár oda, ahol nem látják szívesen.
Azt hiszem, jó volna, ha ehhez a témához többen is hozzászólnának, mert tudom, hogy igazad van, de a kulcsot kéne megtalálni a nézők érdeklődéséhez, és ehhez valószínűleg egy más szemléletű vezetés kellene. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy túl sokat csalódtam az Operaház jelenlegi műsorpolitikájában és abban, hogy immár anyagilag sem tartozom a vezetés ideális célközönségéhez, ezért jócskán alábbhagyott az érdeklődésem. Ez olyan, mint amikor az ember nem jár oda, ahol nem látják szívesen.
1507 lujza 2026-08-04 02:16:19 [Válasz erre: 1505 takatsa 2026-08-03 15:21:12]
Kedvenc rendezésem. És az énekesek is jók voltak, kivéve hogy én nem szerettem ezt a Waltert. De már most tudom, hogy szeretném majd elkérni, ha lehet.
Kedvenc rendezésem. És az énekesek is jók voltak, kivéve hogy én nem szerettem ezt a Waltert. De már most tudom, hogy szeretném majd elkérni, ha lehet.
1506 fbcs 2026-08-03 17:31:19 [Válasz erre: 1504 takatsa 2026-07-23 12:11:19]
Csak pár gondolat az AI beszélgetéshez, elsősorban ahhoz a részhez, ami az európai opera múzeummá válásáról szól:
Sok mindennel egyetértek, egy részéről volt szó itt, anno Ókovács Szilveszter megjegyzései kapcsán is. Egyetértek azzal is, hogy Amerikában mintha jobban működne, és nagyobb fogékonyság lenne a közönség részéről. A jövőbeli operával kapcsolatos stratgia kapcsán érdemes lehe alaposan körüljárni az aktuális operaházi vezetésnek ezt a kérdést. Mert nem érzem azt, hogy a zeneszerzők ne lennének nyitottak ilyen irányra, csak az utóbbi években Vajda Képzelt betege, Tóth Péter Tótékja, vagy Gyöngyösi Levente Mester és Margaritája is az operát alapvetően populárisabban, a nagyközönség számára élvezhetően prezentáló darabok, mégsem voltak eladhatóak (még az Eiffelt sem sikerült megtölteni velük). Érdemes átgondolni, mi lehet ennek az oka, mert amúgy, aki eljutott rá, szerintem élvezte a fenti darabokat. Illetve kicsit idekívánkozik számomra a választások napján a Müpában adott Hisham Gabr Szindbád, az ománi tengerész című kortárs, de a fentieknél első hallásra sokkal konzervatívabb darabja, amit szintén, ahogy érzékeltem, a jelenlévő közönség nagyon élvezett (kivéve, aki szünetbe pánikot kapott, hogy Orbán Viktor elveszíti a választást).
Az Orfeusz történethez most csak annyit, hogy izgalmas, és örök sztori, ami még a sokadik feldolgozás után is izgalmas marad. Ehhez most én csak egy kortár magyar képzőművész szobrát teszem hozzá:
Az Orfeusz történethez most csak annyit, hogy izgalmas, és örök sztori, ami még a sokadik feldolgozás után is izgalmas marad. Ehhez most én csak egy kortár magyar képzőművész szobrát teszem hozzá:
(Szkok Iván: Euridiké)
1504 takatsa 2026-07-23 12:11:19
A szerelem legyőzheti-e a halált? Nem győzheti le véglegesen, csak időlegesen, sugallja nekünk Orfeusz és Eurüdiké története. Mi emberek így járunk mindig, ebben a majdnem sikerültben élünk. A végső lépésnél - ahogyan belőlünk - Orfeuszból is hiányzott az a parányi, mustármagnyi hit, amellyel átvihette volna szerelmét a túlsó partra, a holtak földjéről az élők országába. Évezredek óta újra- és újra elmeséljük, újra és újra átéljük ezt az ókori görög történetet, most éppen Sarah Ruhl, amerikai drámaírónőn van a sor, aki 2004-ben írta nagy sikerű és azóta is sok helyen játszott drámáját, az Eurydicét. A régi történet női optikán át, ugyanaz és mégis egészen más. Sarah Ruhl történetét alapvetően formálja az a veszteség és gyász, amelyet 20 évesen rákbetegségben szenvedő apja halálával élt át. Ruhl Erurydice-jének alaphelyzete egy szerelmi négyszög, amelynek csúcsai Orfeusz, a Zene, Eurydice, és a halott Apa. A szerelem nem győzheti le a halált - sugallja a görög dráma, de a zene legyőzheti, állítja Ruhl Orfeusza. Ez lehet, hogy első hallásra megdöbbentő állítás, de vitathatatlan a valóságtartalma, hiszen mi más lehetne a megfelelőbb eszköz az ember számára, mint a zene, ahhoz, hogy felszálljon a magasba, vagy hogy leereszkedjen a holtak birodalmába, ahhoz, hogy a transzcendencia kapuját megnyissa számára. Eurüdiké tehát az esküvője napján meghal, mindent elhagyva, mindent elfeledve leliftezik a holtak birodalmába, ahol rátalál a régen meghalt apja, aki a szavakra, a szeretetre újra megtanítja. Orfeusz pedig útrakel, hogy a zene segítségével a halált legyőzze. Sikeresen be is jut a holtak birodalmába, és találkozik magával a Hádész-Sátánnal. Viheti Eurüdikét, a szokott feltétellel. De vajon Eurüdiké elmegy-e vele? Feladja-e a halál békéjét, feladja-e megtalált apja szeretetét? Hiszen felemelő, de nehéz is egyben, leélni az életedet egy művésszel. Apja elbocsátja: a férjednél a helyed, menj! És a Kövek is sürgetik: Ő valóban a férjed, indulj, Eurüdiké. Eurüdiké tehát megy, mert a halálnál jobb az élet, megy a férfi után, akit szeret, de a kevéske hitnél nagyobb benne a félelem. A halál és élet kapujában felkiált, Orfeusz visszafordul, vége van mindennek. Vereséget szenvedett, de nem a zene, hanem az ember, a halál győzött, az igazi halál, az elmúlással, a végső feledéssel.
Ez a furcsa és összetett dráma, amelynek egyik sarokpontja Orfeusz és a zene kapcsolata, valósággal kiált a zenéért, a megzenésítésért, és ezt meg is kapja, a mindössze 30 éves zenei zseni, Matthew AUCOIN segítségével, aki operát szerzett Sarah Ruhl drámájából. Az operát Los Angelesben mutatták be 2020-ban, majd a MET-ben a Covidot követő első szezonban, 2021. november 23-án, a főbb szerepekben Erin Morle, Joshua Hopkins, Jakub Józef Orliński, Nathan Berg és Barry Banks énekelt, Yannick Nézet-Séguin vezényelt.
Ezt a fantasztikus felvételt hoztam nektek, HD minőségben, magyar, angol, német és francia felirattal. Nézzétek meg a tegnap belinkelt opera-keresztmetszetet, és ha tetszik a felvétel, akkor a teljes opera linkjét 1 hónapig kérhetitek tőlem magánban, és bónuszként a MET színes műsorfüzetét, valamint Sarah Ruhl drámáját is letölthetitek (angol nyelven, epub és pdf formátumban). És - ahogyan már megszokhattátok -, végszónak álljon itt egy kis beszélgetés, bölcs barátommal, az AI-val.
1502 takatsa 2026-07-13 18:08:55 [Válasz erre: 1501 Klára 2026-07-13 17:25:22]
Lianna Haroutounian-ban nem fogsz csalódni (ahogyan a többiekben sem), fantasztikus a Köpenyben és az Angelica nővérben is. És mellesleg nem követi el azt a baklövést (mint Asmik), hogy Laurettával próbálkozzon. :) Máris küldöm a linket.
Lianna Haroutounian-ban nem fogsz csalódni (ahogyan a többiekben sem), fantasztikus a Köpenyben és az Angelica nővérben is. És mellesleg nem követi el azt a baklövést (mint Asmik), hogy Laurettával próbálkozzon. :) Máris küldöm a linket.
1501 Klára 2026-07-13 17:25:22 [Válasz erre: 1500 takatsa 2026-07-13 16:05:04]
Megleptél evvel a "Hamarosan" sorozattal, rá is akartam kérdezni, milyen csemegék vannak benne, hiszen nyomós oka van annak, ha ismét egy Triptichonnal lepsz meg bennünket, de megelőztél. Köszönöm, érdekesek lesznek ezek is. Nem szeretek összehasonlítgatni előadásokat és /vagy szereplőket, de gyakran elkerülhetetlen, hiszen az előző Triptichon feltöltésed óta kevesebb, mint egy év telt el. Ahogy sokan Asmik Grigorianból nem nézték ki a merőben eltérő 3 női főszereplő megjelenítését, én Lianna Haroutounianról nem gondoltam volna, hogy ilyen szerepekre is vállalkozik! Számomra feledhetetlen maradt a ROH Don Carlos előadása, ahol Jonas Kaufmann mellett csodálatos Valois Erzsébetet énekelt. Kíváncsi vagyok rá is, és a többiekre is! Hálás köszönet érte.
(Ezt is csak az oldal legalján tudtam beírni)
1500 takatsa 2026-07-13 16:05:04
Puccini Triptichonjával már többször foglalkoztam. Először 2021 októberében a ROH 2011-es felvételét mutattam be azzal a felütéssel, hogy ez minden idők legjobb Triptichon video-felvétele. Aztán tavaly szeptemberben, az Opéra Bastille 2025. májusi előadásával (Asmik Grigorian) kapcsolatban már óvatosabban fogalmazva, kerültem a "legesleg" jelzőt. És most itt van a harmadik Triptichon felvétel (Théâtre de la Monnaie, 2022).
Amikor rátaláltam erre a felvételre, nagyon megörültem: Kálmán Péter, ráadásul két szerepben. Kálmán Péter zseniális Gianni Schicchi alakítását - gondolom - mindannyian láttátok itthon, a 2010-es évek közepén, de vajon hogyan boldogul egy alapjában buffó basszbariton a személyiségétől távolabbra eső Michele komor és tragikus szerepével? Ezzel a kíváncsisággal ültem le megnézni ezt a videót, nem is sejtve, hogy egy igazi gyöngyszemre akadtam. Mert ez a felvétel minden várakozásomat felülmúlta. Először néhány mondat a rendezésről. Tobias Kratzer rendezése ízig-vérig modern alkotás. Három opera, három, alapjaiban eltérő stílusú színrevitel: a Köpeny képregényszerű, az Angelica film-noir, a Gianni Schicchi pedig olyan, mint egy TV-reality. Kratzer nagyszerűen él a modern kor technikai lehetőségeivel, de rendezőtársaival ellentétben ezeket az eszközöket nem az önmegvalósításra vagy polgárpukkasztásra használja, hanem a zene szolgálatába állítva, megvalósítja Puccini álmát és akaratát. Kratzernek sikerül a csaknem lehetetlen: a három miniatűr összeáll egy egésszé, Pucini életének és munkásságának összegezőjévé.
Persze a jó rendezés önmagában semmit sem ér, ez csak az alap, erre kell az építőmesternek (a karmesternek) a tervrajz (partitúra) alapján kastélyt, minőségi anyagokból (zenekar, kórus, énekesek) felépíteni. Elsőként a karmestert, Alain Altinoglut és a La Monnaie Symphony Orchestrát méltatnám. Tudom, hogy nem jelent sokat, de én bátran állítom: zenekart így, Puccinit játszani még sohasem hallottam. Tökéletes tempók, bámulatos színek, egyszerre érzékenység és precizitás, virtuozitás, tisztaság, hajlékonyság, homogén hangzás, álomszerű: igen, egy megvalósult álom.
Az énekesek pedig ismeretlenek vagy félig-meddig ismertek, de egyikük sem szupersztár. Talán éppen ezért ennyire jók? Itt van pl. Kálmán Péter, aki olyan kedves a szívünknek, és lassacskán az egész világ megismeri. Igazi Gianni Schicchi. Humoros, szatirikus, szarkasztikus, félelmetes. És haragvó, brutális, gyilkolásra kész, megtört szívű, gyötrődő Michele. És hogyan lehet az, hogy én még életemben nem hallottam Lianna Haroutounianról? Ő számomra az igazi meglepetés, egy ilyen nagy formátumú énekesnő, Giorgetta és Angelica szerepében. Lenyűgöző és felkavaró. Asmik Grigorian, Ermonela Jaho, Lianna Haroutounian: te melyik Angelicát választanád? Aztán itt van Raehann Bryce-Davis mezzoszoprán. Hallottál már ilyen hercegnőt? És sorolhatom tovább, a tenor Adam Smith-t, Luigi és Rinuccio szerepében, a bájos naivát, Benedetta Torrét, Annunziata Vestrit (Szarka néni), vagy a korelnök Elena Ziliót, mindenki telitalálat. Összességében ez egy egészen páratlan felvétel.
4 hétig kérhetitek tőlem a magyar, angol és francia felirattal ellátott HD felvétel linkéjét, és bónuszként a Théâtre de la Monnaie előadásának részletes kisérőfüzetét.
U.i.: Végigolvasva egy kicsit keveslem, azt amit a Triptichonról, és erről a felvételről írtam, ezért egy kis "utóbeszélgetést" folytattam bölcs barátommal, az AI-val, amit most közkinccsé teszek, hogy olvassatok okosabbat is, mint az én téveszméimet.
1498 Tejberizs 2026-06-21 18:33:40 [Válasz erre: 1497 takatsa 2026-06-21 11:28:20]
Köszönöm a jelzést! Rendben, a Wagner-topicba teszem fel hozzászólásként, hogy itt ne off-oljak.
Köszönöm a jelzést! Rendben, a Wagner-topicba teszem fel hozzászólásként, hogy itt ne off-oljak.
1497 takatsa 2026-06-21 11:28:20 [Válasz erre: 1496 Tejberizs 2026-06-20 22:43:52]
Köszönöm szépen az üzenetedet. Milyen kár, hogy mindez magánlevelezésben hangzott el, és nem teszed közkinccsé ezeket a nemcsak nagyon szép, hanem abszolút hozzáértő és szakszerű gondolatokat.
Köszönöm szépen az üzenetedet. Milyen kár, hogy mindez magánlevelezésben hangzott el, és nem teszed közkinccsé ezeket a nemcsak nagyon szép, hanem abszolút hozzáértő és szakszerű gondolatokat.
1495 takatsa 2026-06-17 09:39:33
Néhány napja lelkendező sorokat írtam a Müpa Parsifal előadásáról, amit itt olvashattok.
Éppen ezért arra gondoltam, hogy örömöt szerezhetek azoknak, akik velem együtt részesei voltak ennek az előadásnak, valamint azoknak, akik június végén készülnek a Müpa előadására, és végül azoknak is, akik lemaradnak erről a két előadásról, ha közzéteszem a 2015-ös Berlini Staatsoper felvételét, Anja Kampe emlékezetes szereplésével. Már több Parsifal felvételt közzétettem az elmúlt években (MET 1992, Syberberg film 1982, Bergen 2023), és úgy gondolom, hogy a Barenboim vezényelte 2015-ös előadás is a nagyszerű felvételek sorába tartozik (főbb szereplők: René Pape, Wolfgang Koch, Andreas Schager, Anja Kampe, Tómas Tómasson).
Itt olvashattok egy rövid beszélgetést AI-val, a haverommal arról, hogy vajon mit üzen nekünk a Parsifallal Wagner, és mit üzen a rendező Csernyakov.
A Parsifal 2015-ös felvételét HD kép- és nagyon jó hangminőségben, magyar, angol és német felirattal, 1 hónapig tölthetitek le. A letöltési linket magánban kérjétek.
1493 takatsa 2026-06-09 16:09:27
Éjfél után, ha nem tudok még aludni, félvak-félsüket állapotban szoktam böngészgetni. És, vagy 10 napja, amikor ebben a félájult állapotban kattintgattam, egyszer csak - higgyétek el, így volt -, felragyogott a nap. Az álom azonnal kirepült a szememből: egy csodára bukkantam, a Versailles-i Királyi Opera Händel, Ariodante című operájára. Ezzel az előadással nem lehet betelni, az első pillanattól az utolsóig varázslatos, éppen olyan, ahogyan azt Händel megálmodhatta: a zene, a színek, az érzelmek kavalkádja, egy világsztárt körülvevő, szépséges, fiatal és ártatlan énekesekkel, a harmónia, a szépség és a szerelem diadala, a kétségbeesést és a fájdalmat legyőző öröm apoteózisa. Az elmúlt 10 napban ennek a zenének a bűvöletében éltem, és az sem volt elég, hogy a versailles-i felvételt sokszor meghallgattam, hanem újabb és újabb felvételeket keresgéltem. Meglepetésemre, ebből a Magyarországon sohasem előadott műből, nagyon sok, jobbnál jobb felvétel létezik, amelyek közül párat most megosztok veletek.
De először néhány szó a műről. 1532-ben jelent meg Ludovico Ariosto epikus költeménye, az egész középkori lovagi világot felölelő, szerteágazó, valós és mitikus elemek sokaságát, sőt, még a holdraszállást is tartalmazó hősi eposz, az Orlando Furioso (Őrjöngő Orlando, Az eszeveszett Orlando), az európai irodalom egyik legnagyobb terjedelmű és legnagyobb hatású könyve. (A teljes mű magyar kiadására 1994-ig kellett várni, ekkor jelent meg a Tankönyvkiadó gondozásában Simon Gyula fordítása. Ez a könyv jelenleg elérhetetlen, beszerezhetetlen.)
A mű rengeteg későbbi irodalmi- és zenei alkotás ihletője volt, talán elég most Vivaldi, vagy Händel három operájára utalni, vagy Virginia Woolf Orlando c. regényére.
Az Ariodante az Orlando Furioso eposz egyik rendkívül hatásos, önmagában kerek, és az eposzhoz csak lazán kapcsolódó története, frappáns és kompakt, éppen ezért szolgálhatott alapjául nemcsak Händel művének, hanem pl. Shakespeare Sok hűhó semmiért c. színjátékának is. A történet dióhéjban arról szól, hogy Ginevrának, a skót királylánynak, és Ariodante-nak, a hős és idegen lovagnak tiszta és őszinte szerelme, hogyan győzedelmeskedik Polinessónak, a gonosz és intrikus hercegnek mesterkedése ellenére.
Händel 1711-ben, Rinaldo című operájával mutatkozott be Londonban, amely hatalmas sikert hozott, és megalapozta Händel szigetországi hírnevét. A Queen's Theatre-ben töltött évtizedek után Händel összeveszett a színház vezetésével, és székhelyét a Covent Gardenbe helyezte, ahol az Ariodante lett az első bemutatott operája, 1735 január 8-án. Az opera nem aratott olyan jelentős sikert, mint a Rinaldo, és csak 11 előadást ért meg. Később közel 200 évig a feledés homályába merült, de az 1970-es években nemcsak feltámadt, hanem azóta Händel egyik legtöbbet játszott operájává vált. Manapság az Ariodantét a zeneértők Händel egyik legjobb operájának tartják.
Három felvételt hoztam nektek. Ez a három felvétel más és más szemszögből mutatja be ezt a operát, lehetőséget teremtve ennek a csodálatos műnek minél teljesebb megismerésére. Elsőként a Versailles-i Királyi Opera 2025-ös felvételét javaslom megtekintésre. Ez minden ízében egy valódi barokk előadás, korhű a helyszín, a rendezés, a díszletek, a ruházat, és mindez egy tökéletes zenei megvalósítással ötvöződik. Az énekesek fiatalok, szépek, ártatlanok és elsőrangúak. Külön kiemelem Catherine Trottmannt Ginevra szerepében, akinek meseszerű szépsége és ártatlansága egy csodálatos és érzékeny lírai hanggal párosul. Nicolas Brooymans, fiatal basszus a másik felfedezés, ilyen hangot manapság operaszínpadon ritka hallani. És persze a "szupersztár" Franco Fagioli. Ha a füled hozzászokik ehhez a különleges énektechnikához és frazeáláshoz, akkor ajtó nyílik számodra az öröm és a fájdalom eksztatikus zenei világába. A tökéletes zenei megvalósításhoz nagyban hozzájárul Stefan Plewniak vezetésével a Királyi Opera zenekara. Három órányi fájdalom és öröm, homály és ragyogás: ez valóban Händel egyik legnagyobb alkotása.
A Festival d’Aix-en-Provence 2014-es előadásából kiemelném a mindig lenyűgöző Sarah Conolly (Ariodante) és a legcukibb Ginevra, Patricia Petibon alakítását. A Palais Garnier 2023-as előadásából is akad jócskán dicsérni való. Elsőként a fiatal kanadai mezzo Emily D'Angelo Ariodante produkciójára hívnám fel a figyelmet. Nem kell nagy jóstehetség annak a megállapításához, hogy ez a különleges hangú fiatal énekes jelentős karrier előtt áll. Nagyszerű alakítást nyújt Olga Kulchynska, Christophe Dumaux és Sandrine Piau is.
És persze minden szépséget tönkre lehet tenni, akár egy csapással is, mint ahogyan Michelangelo Pietáját honfitársunk tette, vagy fondorlatosabb eszközökkel, ahogyan azt korunk LMBTQ élharcosa, Christof Loy tette az Ariodante-val Salzburgban, 2017-ben. Az operában az Ariodantet alakító Cecilia Bartoli kackiás és szakállas Csizmás kandúrból előbb szakállas nővé, majd "sima" nővé, szerelme pedig töltöttgalambból nagyjából férfivé alakul, ráadásul az opera felében Loy a női szereplőket (a jócskán öregecske Dalindát, és a túlsúlyos Ginevrát) azzal alázza, hogy kombinéban kell a színpadon fetrengeniük. Nem tudom, hogy mennyire igaz a pletyka arról, hogy Bartoli tevékenyen részt vett Loy rendezői ötleteinek megvalósításában, mindenesetre teljesítménye Ariodante szerepében számomra nagy csalódás: érzelem nélküli, üres technika. Az AI-nak feltett néhány célzott kérdés fellobbantja a függönyt az ún. rendezői színház és LMBTQ nyomulás kulisszatitkairól. Érdemes elolvasnotok ezt a kis beszélgetést, rendkívül tanulságos.
A négy opera videót HD minőségben, magyar (és más nyelvű) felirattal egy hónapig kérhetitek tőlem. Bónuszként letölthetitek az Orlando furioso angol nyelvű kiadását, és Virginia Woolf Orlandóját magyar nyelven (pdf és epub formátumban).
1488 takatsa 2026-05-26 17:05:47
Egyáltalán mi ez? Opera vagy musical? Zseniális alkotás, vagy csak művészieskedő giccs? Nem könnyű a válasz ezekre a kérdésekre, de az biztos, hogy a székedhez kötöz ez az alkotás, az első képkockától kezdve. Hatásvadász, de tűpontosan céloz, és elejt bármilyen vadat, operarajongót vagy fanyalgót, Wagneren edzettet, vagy akinek Presser és Webber a kedvence, fiatal dúvadat, vagy szenilis vénembert, engem és téged, bárkit, aki rászán az életéből 200 percet.
Az opera alapja egy Pulitzer díjas regény, Michael Chabon 2000-ben megjelent könyve, a The Amazing Adventures of Kavalier and Clay (Kavalier és Clay csodálatos kalandjai), amely Sammy Clay és Joe Kavalier, két zsidó unokatestvér életének 16 évét követi nyomon, akik egy rendkívül népszerű képregénysorozatot alkottak az 1940-es évek elején, az Egyesült Államok második világháborúba való belépéséhez vezető években. Josef Kavalier, a fasiszta németek által elfoglalt Prágából, kalandos körülmények között menekült fiatalember, akit New Yorkban nagynénje fogad be. Josef, illetve most már Joe, minél hamarabb, minél több pénzt akar keresni, hogy Párágában maradt családját (anyját, apját, kisöccsét) ki tudja menekíteni. A fiatal képzőművész, unokatestvérével, a kalandos történeteket írogató Clay-jel, szoros barátságba kerül, és felfedezik maguknak, az akkoriban divatossá váló képregényekben rejlő óriási lehetőséget. Egy Supermanhoz hasonló hőst alkotnak közösen, a Szabadulóművészt, aki a rabságban és reménytelenségben élők segítségére siet, és különleges képességei segítségével megmenti és felszabadítja őket. A Szabadulóművész élettere a képregény, amely a 40-es évek Amerikájának egy egészen sajátos terméke, a jó és a gonosz harcának örökké megújuló, kalandokban bővelkedő története, sok képpel, kevés szöveggel, pergő cselekménnyel, heti folytatásokkal, soha véget nem érően. A Szabadulóművész azonban más, mint a többi szuperhős, ő nem az általános, hanem a konkrét gonosszal száll szembe: Hitlerrel és a fasiszta Németországgal. A képregénynek hatalmas sikere van, dől a pénz a kiadóhoz, és csurran-cseppen az alkotókhoz is, sőt, A Szabadulóművész kilép az olcsó füzetek lapjairól, önálló életre kel, rádió-sorozat készül belőle, majd filmvászonra is kerül. Pénze tehát lesz Josef-Joe-nak, de a pénz valódi segítség-e, meg tudja-e menteni vele a családját? És az önálló életre kelt Szabadulóművész, a virtuális térből tud-e materializálódni, szembe tud-e szállni Hitlerrel, a Harmadik Birodalommal, ösztönözni tudja-e az ifjúságot, az USÁ-t a háborúba lépésre, a tényleges harcra? Ezek azok a kérdések, amelyek szétfeszítik az egyéni boldogulás és boldogság kereteit: az álom és a fantázia szembesül a valósággal. A könyv 2019-ben magyarul is megjelent, és egy magyar olvasó felteszi a kérdést: "...akkor ez most mi volt: ponyva vagy szépirodalom?" Jó ez a kérdés, mert a lényegre tapint, és pontosan ebben rejlik Chabon zsenialitása: megtévesztően könnyű kézzel, izgalmasan és élvezetesen ír, az ember falja a 700 oldalt, de a sokfelé indázó lebilincselő történet csak a felszín, amely elgondolkoztató és sokféleképen értelmezhető mélységet rejt. Chabon egy nagyszerű író, azt hiszem sohasem lesz Nobel díjas, mert akárcsak Vonnegut, túl jól és túl közérthetően ír, és túl népszerű, így aztán felettébb gyanús, valami nagyon nincs vele rendben, túl szép, hogy igaz legyen.
Ebből a könyvből készített Mason Bates zeneszerző, és Gene Scheer szövegíró operát, amely a MET 2025/26-os évadának első bemutatója volt, Yannick Nézet-Séguin vezénylésével. Az opera alkotói - nagyon okosan - meg sem próbálták a 700 oldalas könyv összes történetét bezsúfolni szűk 2.5 órába, helyette csak szemezgettek belőle, egy valódi opera-képregényt egy egészen különleges művet alkotva. Ennek megvalósulásához persze kellett Bartlett Sher zseniális rendezése, aki a 59 Productions társulattal együttműködve megmutatta, hogy a mai vizuális technika milyen elképzelhetetlen lehetőségeket rejt magában, és mi történik akkor, ha a rendező a rendelkezésére álló arzenált nem öncélúan, hanem szakmai alázattal használja. Biztos vagyok abban, hogy erről a fiatal szereplőgárdáról még sokat fogunk hallani. Külön kiemelném a három főszereplőt, a belcanto tenor Miles Mykkanent, Sam Clay szerepében, a Joe Kavaliert alakító baritont, Andrzej Filończyk-et, és a jövő nagy mezzoszopránját Sun-Ly Pierce-t, Rosa szerepében. De rajtuk kívül is mindenki nagyon jó volt, az énekesek, a zenekar, a kórus, ez összességében egy olyan szuperprodukció, amelyre napjainkban csak a MET képes.
Ezt a csodálatos operát tölthetitek le egy hónapig tőlem, HD minőségben, magyar, angol és francia felirattal, valamint Michael Chabon könyvét, pdf és epub formátumban. A linket magánban kérjétek.
(Nem akartam az ismertetőt hosszabb lére ereszteni, de akit érdekel a részletesebb véleményem az operáról, annak csatolom az AI-vel történt beszélgetésem teljes anyagát. Sajnos beletörődtem abba, hogy a fórumon az utóbbi években érdemi beszélgetést zenéről-operáról nemigen lehet folytatni, így marad az AI, bár tudom, hogy nincs jól ez így.)
1487 Hangyászsün 2026-05-25 23:02:09 [Válasz erre: 1483 Edmond Dantes 2026-05-19 12:34:43]
Az Anthony Hopkins és Helen Mirren főszereplésével készült Hitchcock nagyon jó, a Psycho elkészültéről szól.
Az Anthony Hopkins és Helen Mirren főszereplésével készült Hitchcock nagyon jó, a Psycho elkészültéről szól.
1486 Hangyászsün 2026-05-25 22:59:36 [Válasz erre: 1484 takatsa 2026-05-19 15:01:29]
Én ki nem állhatom a (hollywoodi) sci-fiket. Az Avatar nem tetszett, a folytatásaitól bölcsen tartózkodtam. A Csillagok háborúját kezdettől fogva ócska baromságnak tartom, a legelső részt még nagyon ifjan láttam, egyetlen jelenet kivételével (az űrszörnyek az ivóban) nagyon nem tetszett. Egye, akinek ez kell.
Én ki nem állhatom a (hollywoodi) sci-fiket. Az Avatar nem tetszett, a folytatásaitól bölcsen tartózkodtam. A Csillagok háborúját kezdettől fogva ócska baromságnak tartom, a legelső részt még nagyon ifjan láttam, egyetlen jelenet kivételével (az űrszörnyek az ivóban) nagyon nem tetszett. Egye, akinek ez kell.
1484 takatsa 2026-05-19 15:01:29 [Válasz erre: 1482 Hangyászsün 2026-05-19 12:09:04]
Úgy bizony, óriási a fejlődés. Az Avatar sokkal tökéletesebb, mint az a primitív Óz.:)
Úgy bizony, óriási a fejlődés. Az Avatar sokkal tökéletesebb, mint az a primitív Óz.:)
1483 Edmond Dantes 2026-05-19 12:34:43 [Válasz erre: 1482 Hangyászsün 2026-05-19 12:09:04]
Hitchcock olyan, amilyen. Szinte az összes filmje, amit làttam, bizonyos èrtelemben stilizàlt, mesterkèlt, művi, kikacsintòs. Legtöbb szìnèsze làtszòlag (!!) amatőr. Szerintem. De ez az ő nèvjegye, ez is benne van a "paklijàban", mint t. k. a szőke nő/k, màs ès màs alakban ès szìnèsznővel.
Hitchcock olyan, amilyen. Szinte az összes filmje, amit làttam, bizonyos èrtelemben stilizàlt, mesterkèlt, művi, kikacsintòs. Legtöbb szìnèsze làtszòlag (!!) amatőr. Szerintem. De ez az ő nèvjegye, ez is benne van a "paklijàban", mint t. k. a szőke nő/k, màs ès màs alakban ès szìnèsznővel.
1482 Hangyászsün 2026-05-19 12:09:04 [Válasz erre: 1480 takatsa 2026-05-16 19:36:35]
Én csak DVD-n láttam, ha azóta digitálisan fel is javították, a már a készítésekor is elavult/primitív háttér védhetetlen, gondolok az utca végén tornyosuló hajó ábrázolására.
Én csak DVD-n láttam, ha azóta digitálisan fel is javították, a már a készítésekor is elavult/primitív háttér védhetetlen, gondolok az utca végén tornyosuló hajó ábrázolására.
1481 Hangyászsün 2026-05-19 12:06:34 [Válasz erre: 1478 Edmond Dantes 2026-05-16 10:47:44]
Én is emlékszem rá, én inkább a Wagnerekre voltam kíváncsi. :O)))
Én is emlékszem rá, én inkább a Wagnerekre voltam kíváncsi. :O)))
1480 takatsa 2026-05-16 19:36:35 [Válasz erre: 1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13]
Abban igazad van, hogy a film a megjelenésekor nem aratott kasszasikert, és a filmet az akkori kritikák a "legigényesebb kudarc"-ként emlegették, de az idők során a film megítélése drasztikusan javult, és manapság a szakértők együntetűen csodálják a mű pszichológiai komplexitását, és a filmet Hitchock kései remekművének tartják. Mindenkinek javaslom a film megnézését, egyrészt azért, mert a tőlem letölthető film restaurált és digitalizált, kiváló minőségű, másrészt érdekes lehet egy több mint 60 éves alkotásnak a mai filmfelhozatallal való összevetése. Az opera pedig olyan, amilyen, nyilván nem a legjobb kortárs alkotás, de éppen azért van a "hamarosan"-ban megnézhető keresztmetszet, hogy mindenki eldönthesse, kiváncsi-e a teljes alkotásra.
Abban igazad van, hogy a film a megjelenésekor nem aratott kasszasikert, és a filmet az akkori kritikák a "legigényesebb kudarc"-ként emlegették, de az idők során a film megítélése drasztikusan javult, és manapság a szakértők együntetűen csodálják a mű pszichológiai komplexitását, és a filmet Hitchock kései remekművének tartják. Mindenkinek javaslom a film megnézését, egyrészt azért, mert a tőlem letölthető film restaurált és digitalizált, kiváló minőségű, másrészt érdekes lehet egy több mint 60 éves alkotásnak a mai filmfelhozatallal való összevetése. Az opera pedig olyan, amilyen, nyilván nem a legjobb kortárs alkotás, de éppen azért van a "hamarosan"-ban megnézhető keresztmetszet, hogy mindenki eldönthesse, kiváncsi-e a teljes alkotásra.
1479 Búbánat 2026-05-16 12:25:46
Tegnap éjjel ismét sugározta a televízió, nem tudok betelni az operaelőadás élményével, a kiváló énekművészek alakításának nagyszerűségével:
A Stingray Classica
kínálatában elérhető Gaetano Donizetti Szerelmi bájital
(L'elisir d'amore)
című vígoperájának az a különleges, 2021-es
előadása, amelyet a zeneszerző szülővárosában, a bergamói Teatro Donizetti
színpadán rögzítettek.
Vezényel: Riccardo Frizza - a bergamói Donizetti Fesztivál művészeti vezetője, 2022-től meghatározó alakja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának, a tiszteletbeli karmestere.
„Riccardo Frizza conducts the Orchestra
Gli Originali and the Coro Donizetti Opera in a performance of Geatano
Donizetti’s comic opera L’elisir d’amore (‘The Elixer of Love’, 1832). L’elisir
d’amore is perhaps the most famous work in Donizetti’s extensive repertoire. It
tells the story of the poor peasant Nemorino who is in love with the beautiful
landowner Adina. After hearing about the legend of Tristan and Isolde, the
desperate Nemorino wonders if a love potion would help him to gain Adina’s
love. He seeks help of the travelling quack Dr. Dulcamara, from whom he
purchases a bottle of magic elixir. Directed by Frederic Wake-Walker, this 2021
production is unique as it features the complete, original score as
reconstructed by Alberto Zedda based on Donizetti’s autographs. In addition,
the orchestra plays on historical instruments to recreate the sound of
Donizetti’s orchestra. Among the soloists are Caterina Sala (Adina), Javier
Camarena (Nemorino), Florian Sempey
(Belcore), Roberto Frontali
(Dulcamara), Anaïs Mejías
(Giannetta), and Manuel Ferreira (Master of ceremonies). This performance was part of the Donizetti Opera Festival, recorded at
Teatro Donizetti in Bergamo, Italy, in 2021.”
1478 Edmond Dantes 2026-05-16 10:47:44 [Válasz erre: 1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13]
A COVID idején a MET ingyen stream-elte a Marnie-t, emlékszem, nekem tetszett, noha az angol nyelvű szöveget nem tudtam pontosan követni. Isabel Leonard pedig, mint mindenben, ebben a roppant összetett szerepben is kiválót nyújtott. Ha jól emlékszem, a Tempest-et is sugározták, amiben Mirandát énekelte. Nemsokára pedig a Frida Kahlo-ról szóló opera címszerepében fogom látni (MET/MÜPA), amit tegnapelőtt mutattak be.
A COVID idején a MET ingyen stream-elte a Marnie-t, emlékszem, nekem tetszett, noha az angol nyelvű szöveget nem tudtam pontosan követni. Isabel Leonard pedig, mint mindenben, ebben a roppant összetett szerepben is kiválót nyújtott. Ha jól emlékszem, a Tempest-et is sugározták, amiben Mirandát énekelte. Nemsokára pedig a Frida Kahlo-ról szóló opera címszerepében fogom látni (MET/MÜPA), amit tegnapelőtt mutattak be.
1477 Hangyászsün 2026-05-16 08:49:13 [Válasz erre: 1476 takatsa 2026-05-15 18:43:44]
Hát ez a beszámoló nem vett rá, hogy megismerkedjem a darabbal. A film amúgy is jogosan bukott meg, többek között a bosszantóan primitív díszlet miatt. A fiatal Sean Connery pedig bemutatta, hogy sokkal többre képes James Bind bugyuta kalandjainál.
Hát ez a beszámoló nem vett rá, hogy megismerkedjem a darabbal. A film amúgy is jogosan bukott meg, többek között a bosszantóan primitív díszlet miatt. A fiatal Sean Connery pedig bemutatta, hogy sokkal többre képes James Bind bugyuta kalandjainál.
1476 takatsa 2026-05-15 18:43:44
A MET a hagyományos és közönségkedvenc repertoár játszása mellett, hosszú évek óta kitüntetett figyelmet fordít a kortárs (különösen az amerikai illetve angolszász) operák bemutatására. Az eléggé vegyes felhozatalban akadnak zseniális és lényegesen gyengébb művek is, és a szakmai minőség mellett időnként (nem is annyira ritkán) más szempontok is érvényesülnek. Így eshetett meg az, hogy Adams, Klinghoffer halála című, 1991-ben született, zseniális művét hosszú huzavona után, a MET 2014-ben műsorra tűzte, de aztán néhány hangoskodó miatt azóta sem mutatta be, vagy Heggie 2000-ben szerzett nagyszerű művének (Dead Man Walking) MET előadására 23 évet, Moby dick című operájának bemutatójára pedig 15 évet kellett várnia a MET (és a világ) közönségének. Más szerzőknek viszont a MET tálcán kínálja az ismételt felkérést új opera szerzésére. Ilyen szerző pl. Nico Muhly, aki a MET-tel és az English National Opera-val karöltve, nem is egy, hanem két felkérést kapott új opera írására (Two Boys 2011, Marnie 2017). Egy ilyen, ráadásul ismételt felkérés nem lehet véletlen, és az okát - néhány egérkattintás után - bárki megtudhatja. Ettől függetlenül, vagy mindezek ellenére még lehet jó ez a két Muhly alkotás (mint ahogyan jó is, habár - úgy gondolom - nem éri el Adams, vagy Heggie műveinek színvonalát).
Térjünk rá mai kis operabemutatónkra, a Marnie-ra, amelynek a bemutatója 2017 november 18-án volt Londonban, majd 11 hónappal később a MET-ben. A librettót Nicholas Wright írta, Winston Graham 1961-ben kiadott, hasonló című regénye alapján, és említést érdemel, hogy a regényből Alfred Hitchcock 1964-ben egy meglehetősen nagy vihart kavart pszichothrillert forgatott, Tippi Hedren és Sean Connery főszereplésével. A történet egy férfigyűlölő, kleptomániás pszichopata, többszörös személyiségű nőről szól, aki személyazonosságát gyakran változtatva, vonzó küllemét felhasználva főnökei bizalmát megszerzi, majd kirabolja őket. Egy homályos gyermekkori trauma hatására képtelen az emberekkel mély, érzelmi kapcsolatot kialakítani, egyedül csak a lovát szereti. Persze egy tolvaj bármennyire óvatos és zseniális, előbb-utóbb lelepleződik. Ez történik Marnie-val is, n+1-edik főnöke rajtakapja, de ahelyett, hogy a rendőrségre menne, a szerelmes férfi megzsarolja, és arra kényszeríti, hogy a felesége legyen. De az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek...
Ez egy könyvnek és pszichothriller filmnek is remek történet, de nem operának, mert az operát nem lehet eladni pozitív szereplő nélkül, a közönségnek szeretni kell valakit, azonosulni kell valamelyik szereplővel, együtt kell sírni és nevetni valamelyikükkel, különben nem lesz katarzis, és az előadás végeztével mindenki kedvetlenül és csalódottan távozik. Ezt pedig a MET, amely a közönségből és a szponzorokból tartja fenn magát, nem engedheti meg magának. Tudta ezt a megbízó és a libretto írója is, így Marnie-t - az eredeti regénytől és filmtől lényegesen eltérve -, pozitív tulajdonságokkal ruházta fel: a fókuszt a homályos gyermekkori traumára és a zsaroló férj szexuális erőszak kísérletére helyezve, egy a felnőtteknek és a férfiaknak kiszolgáltatott, bántalmazott és áldozatnak dobott, sajnálható, és valamelyest szerethető nőt kapunk, és hogy az opera-színházba betévedt férfiak is kapjanak némi abrakot (a lóról nem is beszélve), nemcsak egy bájos szépségben gyönyörködhetnek, hanem a brutális férj is bizonyos személyiségfejlődésen megy át, sőt, még a gonosz öcs sem igazi Mefisztó, hanem amolyan ugri-bugri kisördög, akitől nem kell igazán félni, elég csak megvetni. A néző-hallgató fellélegezhet, a mindent betakaró hollywoodi felhőből kifacsarhat némi katarzist, sőt, még a finnyásabb entellektüelek is levonhatnak némi konzekvenciát: a lelked csak akkor szabad, ha a tested rab.
A libretto tehát adott, már csak egy jó zene hiányzik hozzá. És itt jönnek az igazi problémák. Mert első hallásra bizony ez a zene nem tűnik jónak, nem olyan dallamos, mint Adams vagy Heggie zenéje, vagy a manapság már szinte musical-szerű többi eklektikus opera. Csaknem atonális. Nincsenek áriák, csak - némi jóindulattal - ariosók. De még a recitativók is olyan furcsák. Van benne egy két jó ötlet, pl. a csaknem barokkos hangzást keltő kamarakórusban éneklő, 5 főre szakadt személyiség együttese, de a sokadik megszólaláskor ez is unalmassá válik. Ez a zene nem adja meg könnyen magát, többször kell ehhez meg- és újrahallgatni, a részletekben elmerülni, de - rajtam kívül - kinek van erre ideje és energiája? Ez a mozgalmas történet változatosabb zenét kíván. A szereposztás viszont komoly vigasz lehet mindenkinek, itt van a MET színe-java, élükön a csodálatos és az egész előadást a hátán hordozó Isabel Leonarddal, és a Markot megszemélyesítő Christopher Maltmannal, és a mezzoszoprán Denyce Graves, valamint a kontratenor Iestin Davies alakításával.
Lehet, hogy nem ez az opera a legjobb bevezetés a kortás operákba, de akiknek ez a műfaj már nem idegen, azoknak melegen ajánlom ezt a művet, 5 audiocsatornás, HD minőségben, magyar- és mindenféle nyelvű felirattal. Az érdeklődők bónuszként letölthetik tőlem a Hitchcock filmet, és a film- illetve opera alapját képező Winston Graham regényt, epub és pdf formátumban. A linket 4 hétig kérhetitek tőlem, magánban.
1475 Klára 2026-05-15 09:00:26 [Válasz erre: 1474 takatsa 2026-05-14 17:16:54]
Igen, sikerült megtalálni a Hamarosan-t, és valóban a hangerőt be kell kapcsolni. Ez az operát nem ismerem - még!, de pár éve láttam egy nagyon jó amerikai filmet (nem holivúúdi giccset!), tehát most megint kíváncsi vagyok.
Igen, sikerült megtalálni a Hamarosan-t, és valóban a hangerőt be kell kapcsolni. Ez az operát nem ismerem - még!, de pár éve láttam egy nagyon jó amerikai filmet (nem holivúúdi giccset!), tehát most megint kíváncsi vagyok.
1474 takatsa 2026-05-14 17:16:54
Hamarosan
Hamarosan
(A Videának valószínűleg befellegzett, de sebaj, találtam más lehetőséget a kis opera-keresztmetszeteim feltöltésére. Remélem elboldogultok vele. A linkre kattintás után lehet, hogy némán indul a felvétel, akkor a hangszóró ikonra kattintsatok rá.)
A Topik még most is furcsán működik, ha valaki kommentet akar ide feltölteni, akkor nem elég, ha rákattint a szokott gombra, az oldal aljára is kell görgetnie, hogy megtalálja a boxot, amelybe írhatja a hozzászólását.
1473 takatsa 2026-04-23 18:17:10 [Válasz erre: 1472 Klára 2026-04-22 08:57:27]
Igen, Kedves Klára, jól emlékszel, nagyjából 3 éve már foglalkoztam Heggie, Dead Man Walking (magyarul Ments meg, Uram címen ismert) operájával, a Madridi Operaház előadásának kalóz-felvételével kapcsolatban. Akkor egy részletes bejegyzésben írtam az operáról, ezt most nem ismétlem meg, de az érdeklődőknek ajánlom az elolvasását.
Magához az operához csak annyit fűznék hozzá, hogy az azóta eltelt időszak is bizonysága annak, hogy ez a leggyakrabban játszott kortárs opera, amely nemcsak meghódította az egész világot, de beépült a nagy operaházak repertoárjába is.
Heggie operáját hosszú vajúdás és a Covid okozta többszöri halasztás után, végre bemutatták a MET-ben is, 2023 szeptember-októberben, amelyet - szokott módon - video-közvetítésben a világ is láthatott. Ezt a felvételt osztom meg most veletek, amely tökéletesnek mondható, és nagyságrendekkel jobb, az összes eddigi, elérhető felvételnél. Azt hiszem, hogy Helen nővér Didonato legnagyobb szerepe, amelyet DiDonato már hosszú évek óta, több helyen énekelt, és mostanra jutott el az átélés legtökéletesebb fokára, a teljes azonosulásra. Ez az előadás a régi MET-et idézi: minden tökéletes, és minden az előadás sikerét szolgálja. A szereplőgárdából nincs kilógó énekes, nem érdemes senkit sem kiemelni, mert maradandót nyújt mindenki. Érdekességként megemlíteném, hogy De Rocher édesanyját az a Susan Graham játssza, aki a 2000-ben, az opera ősbemutatóján Helen nővér szerepét énekelte. Nagy meglepetés Ryan McKinny De Rocher alakítása, és öröm volt újra látni Latonia Moore-t. A rendezés, a világítás, a zenekar, és a gyerekkar is csodás, ez valóban egy tökéletes előadás. A fekete csipkés blúzban, lakkozott fekete körmökkel vezénylő Yannick Nézet-Séguin nem a nagy kedvencem, de most le a kalappal a teljesítménye előtt; átélten és teljes odaadással vezényel.
Ha valaki életében csak egy kortárs operát hajlandó megnézni, akkor ezt a felvételt ajánlom neki. Másokat pedig - remélem - nemigen kell rábeszélni.
Tehát egy hónapig tudjátok letölteni a HD felvételt, mindenféle - közte magyar - nyelvű felirattal és két bónusszal.
Az első bónusz a történetből 1995-ben készült, magyar szinkronos amerikai film (Susan Sarandon és Sean Penn főszereplésével, rendező Tim Robbins), a másik meglepetést pedig tényleg csak tőlem tudjátok beszerezni: az opera alapjául szolgáló könyv magyar fordítását. Erről a könyvről írnék néhány mondatot.
Helen Prejean nővér Dead Man Walking című könyve 1993-ban jelent meg. A könyv, amelyet számos nyelvre lefordítottak, óriási közönségsiker lett, filmet, operát ihletett. Az opera élményétől szédülten határoztam el, hogy lefordítgatom a könyvet, már csak azért is, mert semmi remény nincs arra, hogy ez a könyv valaha is magyarul megjelenjen. A tudatlanok bátorságával álltam hozzá a fordításhoz, arra gondolva, hogy ez sem lesz nagyobb falat számomra, mint Perl Gizella I was the doctor in Auschwitz című könyvének fordítása. Megvallom pofára estem, mert ez a könyv nemcsak terjedelme miatt (278 oldal) bizonyult sokkal nagyobb falatnak, hanem elsősorban nyelvezete és témája miatt. Persze gondolhattam volna, hiszen Perl Gizellának igencsak egyszerű volt az angolja, amikor 2 évvel az USA-ba történt emigrációja után a könyvét írta, szemben Helen nővérrel, aki jó házból származó, és elit iskolákban pallérozódott amerikai úrilányként, többszörösen bővített, és brutális nyelvtani szerkezetű mondatokba burkolta a mondanivalóját. Ráadásul Helen nővér könyve egyrészt nem egy, hanem két rab részletes történetét tartalmazta, akiknek lelki tanácsadója és utolsó útjukra kisérője volt, másrészt és most jött a nagy hoppá, ez a könyv egyben egy komplett monográfiája is a halálos ítélet filozófiai és teológiai kérdéseinek, és az amerikai jogalkotás, bűnüldözés és igazságszolgáltatás elméletének és gyakorlatának, harmadrészt pedig a könyv részletesen bemutatja a halálbüntetés elleni és a halálbüntetés mellett álló polgári mozgalmakat. "Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" mondhatnám, ha lenne bennem egy kis önkritika, de mivel az nincsen bennem, nekiálltam, és átrágtam magamat a kásahegyen, majd ti eldöntitek, hogy milyen sikerrel. Mindenesetre elkészült, és átadom az érdeklődőknek ezt az izgalmas, szívszorító, gondolatébresztő, és a témát alaposan körbejáró könyvet. Egy azonban biztos: ez egy nem hivatalos fordítás, és biztosan ráférne némi - stilisztikai és jogi - lektorálás.
A lényeg: magánban kérhetitek tőlem egy hónapig, az opera, a film és a könyv letöltési linkjét.
1472 Klára 2026-04-22 08:57:27 [Válasz erre: 1470 takatsa 2026-04-21 20:01:14]
Jól emlékszem, hogy ez az opera egyszer már szerepelt? Megrázó alakítások, JoyceDiDonato különösen megragadott. Érdeklődve várom ezt is!
Jól emlékszem, hogy ez az opera egyszer már szerepelt? Megrázó alakítások, JoyceDiDonato különösen megragadott. Érdeklődve várom ezt is!
1471 lujza 2026-04-22 00:05:47 [Válasz erre: 1470 takatsa 2026-04-21 20:01:14]
Megrendítő! Talán még inkább, mint a film.
Megrendítő! Talán még inkább, mint a film.
