A Magyar koronázási misét Liszt Ferenc 1866–67. fordulóján komponálta Ferenc József és felesége, Erzsébet magyar királyi párrá koronázásának alkalmából. A Koronázási misét Liszt alkalmi kompozíciónak tekintette, funkcióját a koronázás megtörténtével betöltöttnek tartotta. Azonban 1869. április 26-án, Liszt első önálló szerzői estjén éppen a Pesti Vigadóban ismét elhangzott a mű. Ez volt a mise első nyilvános, Liszt által vezényelt előadása az 1867-es koronázás óta. Liszt egy levelében így jellemezte a darabot:
„A kényszerűség, hogy a lehető legkevesebb zenét írjak, nehogy feleslegesen elnyújtsam a királyi koronázás amúgy is igen hosszú szertartását, arra szorított, hogy teljességgel lemondjak a nagy műveket, a nagy mestereket jellemző kidolgozásról, epizódokról, művészi megoldásokról. Mégis, úgy tetszik, hogy a Koronázási mise e szűk keretek között is inkább koncentrált, mintsem megkurtított, és hogy elejétől végig áthatja, mégpedig egymással összhangban, kétféle alaptónusa: a magyar nemzeti érzésé és a katolikus hité.”
Közreműködik:
Magyar Rádió Énekkara
Szemere Zita, Bakos Kornélia, Szerekován János, Hámori Szabolcs - ének
MIért kellene új trükköket tanulnom, amikor tudok én mindent. Hiszen tudok ugatni, tudok vonyítani, és ami a legfontosabb: tudok a kettő között különbséget tenni.
Aha, most már emlékszem, valóban írtál már erről a fantazmagóriáról, amely szerint az Ad nos-t 45 perc alatt kell eljátszani, mivel a Merseburgi Dóm orgonájának 1855-ben történt ünnepélyes átadási koncertjén a művet maga Liszt játszotta 45 perc alatt. Ezen akkor nagyon meglepődtem, mert már sokszor, és sok előadótól hallottam ezt a művet, de ilyen lassú tempóban sohasem.Meg is kérdeztem erről Nagy Istvánt, aki azt mondta, hogy a merseburgi orgona közismerten nagyon nehéz billentésű, így minden művet picit lassabb tempóban lehet játszani rajta, de ő minden nehézség nélkül 34 perc alatt előadta azon az orgonán is ezt a Liszt művet. Másrészt pedig még annyit mondott, hogy azon az ünnepi koncerten Liszt csak egy énekesnőt kísért, és az Ad nos-t nem ő, hanem az egyik tanítványa adta elő. Így aztán én inkább maradnék a 29-34 perces tempónál, már csak azért is, mert ez a mű a végítéletről szól, és azt nem érdemes húzni, mint a rétest, abból 30 perc is bőven elég.
Az előadók döntő többsége ezt a művet 29-34 perc között játssza el. A 45 perces hosszúságú előadás eléggé szokatlan. Melyik nagy orgonaművésznél hallottad ezt? Talán Virtuosa Valentinánál? :)
A Via Crucis – A kereszt útjának 14 állomása, kórusra és szólistákra, orgona- [vagy zongora-] kísérettel) Liszt Ferenc 1879-ben befejezett passiója. Műjegyzékszáma: S.53.
Liszt életében nem adták elő, nem is adták ki, bemutatója 1929-ben volt Budapesten, Harmat Artúr vezényletével.
Előadja: Kecskés Mónika
A felvétel 2021-ben készült a Belvárosi Ferences Templom Acquincum orgonáján.
"Liszt Ferenc monumentális alkotása Krisztus életét és tanításait jeleníti meg hatalmas zenei tablókban. A programzenei mű változatos, bensőséges, lírai képekben jeleníti meg a Megváltó születését majd filozofikus mélységű tételek szólnak tanításairól, csodáiról, ünnepélyes kórustétel az egyház alapításáról, fájdalmas drámai jelenetek idézik fel a szenvedést, végül a 'Feltámadás' profetikus zenével zárja az oratóriumot. A mű bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban a szerző vezényletével, majd ugyanebben az évben a Pesti Vigadó előadásán Richter János volt a karmester."
Közreműködők:
Ének - Szabóki Tünde, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István, Sebestyén Miklós
Orgona -Zita Nauratyill
a Staatskapelle Weimar
a Magyar Rádió Énekkara(karigazgató: Pad Zoltán)
a Magyar Rádió Gyermekkórusa(karigazgató: Matos László)
Egy finom lemez és három figyelemre méltó előadás. Az ajtót nem fogják ránk rúgni velük, de így is garantált az 56 percnyi értelmes kikapcsolódás. Különösen ajánlott a meghallgatásuk.
Megfelelő kicsinyítést alkalmazva elfér 1 db A4-es oldalra, sőt kisebbre is. Aztán vegyél hozzá egy elektronmikroszkópos ebook-olvasót, alibaba.com-on most kedvezménnyel kapható.
Regény? Hát nem is tudom. Az több, mint egy A/4-es oldal? :)
A szakkönyvek inkább vonzanak, de azért köszönöm a tippet. Nem állítom, hogy már holnap belevetem magam, de fejben fogom tartani. Polcz Alaine Gyermek a halál kapujában c. könyvét pl. nagyon szerettem. Kár, hogy nem lett happy end a vége. Végig nagyon szurkoltam az anyukának és a fiának. Welcome to the real world! Szóval csak erős idegzetűeknek!
Nagyon szép mind a kettő felvétel. Vannak, akik nem kedvelik a Busoni átiratokat, különösen a mai, régizene kultuszos időkben, túl romantikusnak tartják. De éppen ez mutatja Bach időnkívüliségét és univerzialitását, hogy nagyon-nagyon sokféle felfogásban lehet játszani, a szépsége és hitelessége mindig megmutatkozik. És vannak nők, akik olyan puhán tudnak billenteni, hogy a zongora szinte hárfaszerűen szólal meg erre egy férfi képtelen, persze ez nem is baj. Hogy ki a zseni? Hát eléggé tág értelemben használtam ezt a fogalmat, ezek az előadóművészek csak kis zsenik, Bachhoz képest eltörpülnek, de a mi béka-perspektívánkból nézve, ők is megfelelnek a kritériumnak.
Az ember albérlő a saját testében? Hát igen, tulajdonképpen mindnyájan, állandó bizonytalanságban és életveszélyben élünk, lehetséges, hogy a mai nap számunkra az utolsó nap, ez a perc az utolsó perc, és a mostani pill...
Úgy látszik mégsem. Jó ennek tudatában lenni, és ennek megfelelően élni, de vannak, akikben ez az érzés állandóan a figyelmük fókuszában van. Biztosan ez is az őrület egyik formája.
A közelmúltban egy nagyon érdekes, 2 napos Zoom-os konferencián vettem részt, amely a halálról és a gyászról szólt. Összesen 18-an voltunk, így eléggé személyesre sikeredett. Számomra nagyon tanulságos volt, mert én túlságosan is szervi betegség centrikus vagyok, és sohasem foglalkoztam elmélyülten, pláne nem tudományos igénnyel ezzel a problémakörrel. A társaság többsége pszichológus volt, a néhány orvos között akadt onkológus, mentőorvos, neonatológus. Érdekes volt, hogy milyen markáns és éles törésvonal húzódik az orvosok és pszichológusok látásmódja között ebben a kérdésben.
Közben eszembe jutott egy csodálatos könyv a halál témájáról, Ishiguro Kazuo regénye, a Temetetlen óriás. Ha kezedbe kerül, akkor föltétlenül olvasd el.
A fórumozás folyton kibabrál velünk. Óhatatlan, hogy időnként félreértjük egymást, mert nem úgy beszélünk, mint a hülyék.
Ogdon zseni volt? Biztos? Szerintem csak egy nagyon jó zongorista, fantasztikus adottságokkal, akivel ugyanakkor alaposan kibabrált a saját elméje. Én azt vallom, hogy az ember csak egy albérlő a saját testében, és a háziúr akkor pakolja ki, amikor csak kedve tartja, mindenféle előzetes figyelmeztetés vagy indoklás nélkül. :)
De tegyük fel, hogy Ogdon tényleg zseni volt. Akkor Edna Stern is az kell, hogy legyen. 05:26-tól egészen csodálatos, amit ez a nő varázsol a hangszeren.
Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Én egy pillanatig sem vontam kétségbe Ogdon zsenialitását, és ezt többször hangsúlyoztam is. Amúgy a zsenialitás és az őrület kéz a kézben jár. Mindkettő az elme szélsőséges működése. Nem azt mondom, hogy minden őrült zseni, de fordítva azért lehet benne valami. Mindenesetre jó tanácsként csak annyit mondhatok: ha találkozol egy zsenivel, akkor óvatosan nézz körül és mérjed fel az esetleg szükségessé váló menekülés lehetőségeit.
Öröm látni, hogy így rámozdultál a témára. Ez igen! Csak így tovább! Ilyen vehemenciával. Mondjuk nem is várnék mást tőled. :)
Ja, hát érdekes dolog ez, hogy miért vonzódom ennek a pasasnak a művészetéhez. Mert hát ugyebár az volna az üdvözítő, ha nem így volna, de valamiért érzem vele a sorközösséget. Számomra tök érthető minden egyes leütött hangja és egyszer sem gondolnám, hogy ez az ember amúgy totál defektes, akit jó messzire elkerülni. Talán azért, mert az én családomba is volt egy ilyen tragikus sorsú hozzátartozó. És mielőtt rákérdeznél, nem, anno fogalmam sem volt arról, hogy Ogdonnak mentális problémái lettek volna. Csórival jól kibabrált az élet. Jó az Isten, jót ád. :)
Tán mondanom sem kell, hogy nagy Csáth Géza rajongó is vagyok.
Kösz szépen Ladislav az ötletet. Itt a link. Érdekes zene, nem őrültebb, mint bármelyik zeneszerzőé. Persze ez csak a magánvéleményem, a zenéhez nem értek. Furcsa, hogy nem játssza senki.
Hát, a neje sohasem állította azt, hogy tök normális volt. Ogdon saját maga által is elismert pszichiátriai betegségben szenvedett, és élete végéig pszichiátriai kezelésre szorult. Kezdetben betegségét skizophreniának tartották, amely diagnózis valószínüleg hibás volt, és később a diagnózist bipoláris elmezavarra módosították (az akkori terminológia szerint psichosis maniaco-depressivára). Az is közismert tény, hogy többször követett el öngyilkossági kísérletet. És így tovább, és így tovább. Én most mindenkit megkímélek attól, hogy oldalakon át linkeket másoljak be ezekről a tényekről. Mindenesetre a mindenki által mértéktartónak elismert Guardian így ír erről:
És igen, igen, csak neked találtam egy nagyon élményszerű beszámolót és életrajzot Ogdonról. Ezt a linket csak neked küldöm. Kérlek, hogy vegyél be egy Seduxent olvasás előtt, és kötözd be magadat a székbe, mert borzalmas pillanatokat fogsz átélni. Véleményem szerint az a világ csodája, hogy Ogdon ilyen elmeállapotban képes volt csodálatosan zongorázni.
Hogy Ogdon őrült lett volna? Eleinte skizofrénnek titulálták a dokik, majd bipolárisnak. A neje szerint tök normális volt. Kinek higgyek? A dokiknak, akik skizofrénekkel soha nem beszélgetnek mert az szabályellenes, vagy a feleségnek, akivel együtt élt és akivel megosztotta szinte minden pillanatát? Ha egyszer kezedbe kerül R.D Laing Bölcsek, balgák, bolondok c. könyve, akkor lapozz bele egy kicsit. Érdemes.
Ajjaj, meg akarlak védeni, aztán kikéred magadnak. Így próbáljon jót tenni az ember. :(
Amúgy mindenki endorfin függő, csak ez ritkán tudatosul bennünk. Visszatérve szegény John Ogdonra, aki most az endorfinról jutott az eszembe, nem akarok ünneprontó lenni, és provokálni sem akarlak, de azért te is tudod, ugye, hogy ő egy komplett ő....t volt? Ez persze semmit sem von le az előadói készségéből, vagy a zsenialitásából, csak inkább hozzáad. De ez is hozzátartozik a személyiségéhez, így kerek a történet, és ő egy kerek ember volt, a szó legszorosabb értelmében is, egy nagyranőtt és nyájas óriás.
Szenved ám a radai rosseb! Szimplán csak szeretek zenét hallgatni. Céltalanul, minden előzetes elvárás nélkül. Ha endorfin függő lennék, akkor biztosan nem a zene lenne a szenvedélyem.
Pedig, kedves Orfeo, a szenvedés ugyanúgy hozzátartozik az élethez mint az öröm. Nagy költőnk is arról ír: "Öröm és bánat együtt ért." Van, akit váratlanul ér a szenvedés, boldogságai közepette; csendesen elrejtőzik, majd hirtelen rátámad, mint csokiban a chilli vagy kutyaszar a töltöttkáposztában. De vannak olyan emberek is, akik tudatosan készülnek erre a találkozásra, sőt, a szenvedést beépítik a napi rutinjukba. Ilyen ember a mi Corvette barátunk is, akit csak csodálni lehet bölcs előrelátásáért.
Nekem a zenehallgatás nem okoz élvezetet. Sok minden történik bennem olyankor, de hogy kellemes érzések áradjanak bennem végig, mint mondjuk egy kávé elfogyasztásakor, azt nem mondhatnám. Nem. Egészen biztosan nem. Nem tudom, hogy miért hallgatok zenét. Csak. Nálam ez életstílus. Ugyanakkor szeretek tájékozott, jól értesült lenni, és ha valakit nagy tehetségnek kiáltanak ki, begyűjtöm a lemezeit és meghallgatom. Mert illedelmes vagyok. Persze azt is megtehetném, hogy nem hallgatom meg és ennek ellenére alakítanék ki róla határozott véleményt. Mondjuk a frizurája, a Gramophone magazin, Fazekas Gergely, vagy Hurwitz ajánlói alapján. De az nem én lennék.
Liszt azért egy icipicit bonyolultabb, vagy ha úgy tetszik, mélyebb.Nézd csak meg a Mazeppát. Lisztet nagyon sokan félreértik, zongorazsonglőrnek és szalonhősnek hiszik, de ennél sokkal-sokkal több volt, egy óriás, wagneri nagyság - őrülettől mentesen.
Miben? Tempóban? Lendületben? Hangerőben? Netán több hangot játszik?
Azért ez nagyon szubjektív dolog. De lehet, hogy neked van igazad. Jobb és kész. Csak hát én nem kedvelem Trifonov játékát. Van pár lemezem tőle, illendőségből meg is hallgattam őket, de a hatás valamiért mindig elmaradt. Berman tetszett. Miért? Passz.
Igen, a felvétel 1963-as, viszont a mesterszalagot újra utómunkálatoknak vetették alá, hogy jobb hangzásélményt hozzanak ki belőle, mint az az első alkalommal sikerült.
" A remaszterelés (újramaszterelés) az a folyamat, amikor új mesterpéldányt készítenek egy korábban már kiadott hangfelvételből, rendszerint egy korábban analóg hanghordozón megjelent felvétel digitális kiadásához. Például egy régebbi hanglemez CD-n történő újrakiadásához, esetleg a nem túl jó minőségű első generációs CD-k újbóli kiadásához is készülhet remaszter".
Van ilyen is, meg olyan is. Richter pl. későn érő típus volt. Nagyon sok csodagyerek eltűnik, de az, aki igazi tehetség, az túléli még a csodagyerekséget és a szülői önkényt is. (ld. Mozart) A világ sajnos ebbe az irányba halad, a médiát csak a különlegesség, a cirkuszi mutatvány érdekli. Megszűnt az a lehetőség, hogy egy introvertált zsenit észrevegyen és felkaroljon valaki, mindenkinek saját magának kell utat törni, és átrágni magát a kásahegyen, segítséget nemigen kap, csak ellendrukkereket. Ha valaki nem produkál versenyeken, akkor nem lesz belőle előadóművész, mert a közönség csak a nagy nevekre megy be a koncertterembe és fizeti ki a jegyet. És nézd végig az összes versenyt, kik indulnak és kik nyernek. Nem a 26-28-30 évesek, hanem a 18-20 évesek. Aki 22 éves koráig nem nyer meg egy két nagy versenyt, abból nem lesz senki. És hogyan lehet 18 évesen versenyt nyerni? Úgy, hogy a gyereket már 4 évesen a zongorához ültetik. Nézd meg pl. a Van Cliburn versenyanyagát, ekkora repertoárt nem lehet 1-2 év alatt elsajátítani. Ha valaki 7 évesen még csak a fagyit nyalja, aztán 3.-os korában beiratják a zeneiskolába, ahol egy évig csak szolfézst tanul (ami persze szükséges is, hogy tudjon valamelyest kottát olvasni), utána egy évig furulyázgat, és 10-11 éves korában kapja először kézbe a hangszerét, mi lesz abból? Zenei téren semmi. Mert a másik kölyök 12 éves korában már a Zeneakadémia különleges tehetségei között van, vagy két éve. Tehát ez az érem másik oldala. A világ kegyetlen.
Ügyes. Mondjuk abból a népes populációból 30 évente kitermelni egy világszinten is vállalható zongoristát, nem is olyan nagy mutatvány. Valamiért nem kedvelem ezeket a játék közben eltorzult arcú, koravén gyerekeket. Mintha valami lelki kórság gyötörné őket. Egyértelmű, hogy Malofeev olyan érzelmi hullámvasúton van, amely nem tesz jót neki. Este meg majd nem alszik jól, bevesz valamit, iszik rá, jön a paraszt légkondi és kész a baj. Ezt a darabot, sőt, minden darabot el lehet játszani pókerarccal is. Nem értem, hogy miért kell hozzá ez a színjáték. A lányok miatt? Ugyan! Ennek a srácnak a napi 8-10 órás gyakorlás mellett sehol nincs ideje arra, hogy akár csak egyet is levarjon közülük. Húsz éves korukra ráadásul mindent eljátszanak, utána pedig únják magukat. Nigel Kennedy szindróma. Vagy mondjak inkább Justin Bibert? Borítékolható, hogy itt is az lesz. Egy-két év, és már a nevére sem emlékszünk. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már megint Ashkenazyval hallgatjuk ezt a rém giccses darabot.
Hát, ahogyan elnézem ezt a hangsugárzót, galambdúcnak éppen jó lenne, úgyhogy ingyen jöhet, a postadíjat szívesen állom, hogy te is nyerjél rajta valamit. Valós igény nincsen ezekre a zenékre, azt támasztani kell. Ti támasztjátok, én kielégítem, egy ilyen munkamegosztás működőképes lehet. Neked még tartozom egy Adams operával, már csak a térerőre várok.
Annak idején Hungaroton lemezen elérhető volt ez is, meg a Vándorévek teljes, amiért nem lehetünk elég hálásak a lemezkiadónak. Annál is inkább, minthogy nem sok alternatíva volt (ha egyáltalán).
Kedves Takatsa, egy nagy tehetség van Oroszországban, Alexander Malofeev, mélto utodja lehet S.Richternek. Nézd meg a tubuson hogy játsza 14 évesen a Campanellát és 20 évesen Rachmanov 3. zongoraversenyét. 1 éve evvel nagy sikert aratot Pozsonyban.
Ez nem ilyen. Közkinccsé teszed ezt a Virtuosa Valentina II lemezt? Ez kb. olyan, mintha minden háztartásnak felajánlanál egy Wilson Alexx hangsugárzót.
Azért ilyen könnyen ne jusson már hozzá bárki ehhez a két lemezes kiadványhoz! Kaparjon érte egy kicsit. Pitizzen, rágja a füledet, nyalogassa a hangodat. Te meg majd szépen eldöntöd, hogy megkaphatja-e. Egyszer kértem Chord-tól egy Kapsberger lemezt. Mit írt rá? Nem küldi, mert nincs térerő Veszprémben. Látod, én sem érdemlek meg mindent, pedig én aztán súlyosan komolyzene függő vagyok. Értem én, hogy az ember legyen olyan, mint a tenger, amely mindig csak ad és soha nem apad, de legalább addig várjál már, amíg kiderül, egyáltalán van-e valós igény egy ilyen tömeges megosztásra. Hidd el, sokaknak nem kellene a Wilson Alexx. Még ingyen sem.
A játékban egy képzeletbeli varázskastély termein keresztül kell végigmenni, a különböző izgő-mozgó tárgyak és lények közt megtalálni, hol vannak elrejtve a kérdések, amelyekre válaszolni kell a továbblépéshez.
A link megnyitása után a kastélyra kell rákattintani, a lovagot a kurzor segítségével betessékelni a várba, s ezután megjelenik a játékszabály.
A Szerelem kastélya játék eredetileg a 2015-ben nyílt, nemzetközi együttműködéssel megvalósult időszaki kiállításunkhoz ("A Don Sanche-tól a Via Crucis-ig") készült, a múzeum akkori munkatársainak és Török Márton programozónak segítségével. A kiállítás Liszt színpadi vokális műveit dolgozta fel, köztük a Don Sanche, avagy a szerelem kastélya (Don Sanche ou le château d'amour) című meseoperát, Liszt egyetlen operáját, amelyet 13-14 éves korában komponált. A múzeumpedagógiai játék ennek az operának a címét vette át, de cselekményét, színtereit nem; a varázskastélyban azonban számos Liszttel kapcsolatos rejtett poént találhatnak a játékosok (pl. a kincseskamrában Lisztet inspiráló művészeti alkotásokat, a trónteremben Liszt-kortárs zeneszerzőket).
A játék technikai felújítása szükségessé vált, hogy az új honlapunkról is indítható legyen. A Liszt Múzeum Alapítványon keresztül a Péter Horváth Stiftung tette lehetővé, hogy ez a játék hosszú szünet után újra működjön. A támogatást ezúton is nagyon köszönjük!
Programozás: Kincses Tamás
Informatikai-technikai háttér biztosítása: Kotschy Zoltán, Török Miklós
Igazad van, nemcsak a vadászat öröme vész el, hanem a horgászat öröme is pontosan ilyen. A horgász tartja a pecabotot egész nap és örül, folyamatosan örül. Egészen addig örül, amíg nem fog valamit. Na, akkor kezdődnek a problémák.
De így elvész a vadászat öröme. Én azt tapasztaltam, hogy inkább az ajánlók miatt térnek be egy egy zenei fórumba. A különlegességekért, a fülek elöl jól elrejtett felvételekért, a bennfentes információkért. Kicsit olyan ez, mint a bélyeggyűjtés. Lehet mennyiségre menni, tematikára és ritkaságra. Én a ritkaságokat gyűjtöm.
Azért van még valaki, aki tudtommal olvassa itt Lisztet: a Liszt Ferenc kórus karnagya, aki meglepetésemre tördelmesen bevallotta nekem négyszemközt, hogy szokott engem olvasni a Momuson. Én meg elcsodálkoztam ezen.... mármint, hogy "kiszúrt" engem a fórumról... de "lebukásom" izgalmát felváltotta a jóérzés, hogy olvassák a Momust mások is.
Mire várjak, hiszen csak egyszer élünk. :) Ezt a topikot rajtunk és Búbánaton kívül úgysem olvassa senki. Ha viszont valaki mégis idetévedne, ezekben az ingerszegény Covidos időkben, akkor legalább olyan hasznos tanácsokat kap, amelyeket kamatoztatni tud az élete csaknem minden területén.
Szórod itt a gyöngyöket...Semmi, de semmi értelme. Előbb várd meg, hogy elkérjék, és akkor is inkább privátban.
Amúgy ez egy nagyon gáláns ajándék. Látom, mindkét cédét feltöltötted. Érdeklődőknek feltétlen ajánlom a kísérőfüzet alapos átböngészését, különös tekintettel a felvételi technikákat illetően.
Én ma egy másik hírhedt albummal ismerkedtem meg. Brutális.
Pedig érzésem szerint hasonlítunk egymásra. Találtam egy közös fényképet, majd a fórumtagok eldöntik, hogy igazam van-e.
És képzeld el, nem várt öröm ért. A kamrában, a húsvéti sódar mögött, megtaláltam Virtuosa Valentina vol2. csodás albumát. Csak picit lett zsíros, de remekül használható. És most közkinccsé teszem, ráadásul nem az eredeti, 902,81 dolláros áron, hanem 100%-os kedvezménnyel, valamint egy további óriási meglepetéssel.
Annyit kell még tudni a felvételről, hogy V.V. egy egyedi gyártmányú, hófehér, Steinway-limusine zongorán játszik. Ez a különleges, hosszított kivitelű zongora csak vasúton, speciális konténerben szállítható. Fekete billentyűi swarovski kristályokkal ékesítettek, segítve Valentina fürge ujjainak tájékozódását, a billentyűzet két végébe pedig egy különleges ultrahangos érzékelő berendezést építettek, megakadályozandó a kezek túlfutása vagy kisiklása okozta baleseteket. Steinway Sons beszámolt arról is, hogy ezt a speciális zongorát a legkorszerűbb, Bogányi féle műanyag rezonátorral látták el, amely rendkívül tartós, hiszen törhetetlen, repedésre nem hajlamos és a felezési ideje 5000 év. Hallgassátok hát áhítattal Virtuosa Valentinának, a jutúb királynőjének felülmúlhatatlan felvételeit.
Ez az 1961-es Mefisztó-keringő egészen csodálatos. Akinek nem jön át rajta Ogdon zsenialitása, nyugodtan térjen át a kalocsai hímzésre. Az is szép és hasznos hobbi.
Érdeklődők ezen az albumon találják meg a hivatkozott felvételt:
Sok népdal elveszett, sajnos nem ismerjük a teljes tematikát. Régen is építkeztek az emberek, nem csak ma. Az üvegcserép, mint ősi népi motívum lehetőségét szerintem bolondság volna elvetni.
Ezt neked kell tudni, te vagy a zenész. Bár nem emlékszem olyan népdal-fordulatra, amelyben üvegcserép van. Esetleg úgy elképzelhető, hogy üvegcserepes a szám?
Visszatérve Lisztre, megpróbálok felülemelkedni magamon (Münchausen módszerrel), és bár John Ogdont túlzottan nem ismerem, inkább egyik kortársáról Alfred Brendelről ejtenék pár szót. Én rajta keresztül szerettem meg Lisztet, egyszer hallottam valamit a rádióban tőle, aztán a 80-as évek elején vadásztam a Brendel lemezeket a Rózsavölgyiben (áldassék a neve). Ez már a komenista idő utolsó évtizede volt, amikor felbukkant - ki tudja honnan - 1-2 Decca lemez, és a kiskörúti Kodály antikváriumban is a siker reményében lehetett nyugati lemezeket kurkászni. Emlékszem, egy fekete korongért 400-500 Ft-ot is elkértek. Akkoriban előbb megtanultam, majd hősies fokra fejlesztettem a pénzkuporgatást. Aztán otthon, a lengyel dinamikus lemezjátszómon, előerősítővel, és Videoton Saturn sztereó rádióval hallgattam Brendelt, ez maga volt a mennyország.
Jó, jó, tudom, hogy régen volt, azóta már Virtuosa Valentinák letaszigálták az öreg Alfrédot szúrágta trónusáról, de azért nosztalgiázzunk kicsit, és hallgassunk időnként igazi Lisztet. Egy viszonylag keveset játszott művet választottam, amelynek súlyos trocheusai kalapálnak a szívemben: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen.
Hát nem is tudom, most egy kicsit elbizonytalanodtam, de nekem ez a te példád nem tűnik autentikus népdalnak. Nem hiszem, hogy Bartók vagy Kodály gyűjtötte volna, talán Karai gyűjtése? Az még esetleg lehetséges.
John Ogdon Liszt felvételeivel nem kell átmennetek a Mozart-topicba, szívesen elolvasom itt is a kapcsolatos, esetleges diskurzust arról - mindent, ami Liszt...
Ebben speciel igazad van, szégyellem is kicsit magamat, de most már késő. A Dankó rádiós topikot viszont - ígérem - nem fogom feldúlni. Az számomra szent és sérthetetlen.
Nézd, azt írtad, hogy "A képformátumot nem támogatja a számítógépem." Ez azt jelenti, hogy nem tudsz képeket megnézni, mert a képformátum a te számítógépeden nem támogatott. (Ez akkor fordulhat elő, ha úgy állítod be a böngésződet, hogy a képeket ne töltse be. Erre szükség lehet akkor, ha nagyon régi a géped, vagy nagyon lassú az internet, vagy felső korlátja van az internet használatának és takarékoskodni akarsz.) Ha azt írod, hogy "ezt a képformátumot nem támogatja....", vagy azt írod, hogy az "általad feltöltött képet nem tudom megnézni", akkor lehet, hogy az én feltöltésemmel van a gond, és megkeresem a hibát.
Édes ez a kép, csak nem elég személyes. Az én képem nagyon intim, mert a kisebbik farkas az enyém. Még kölyökkorában készült a kép, és azt láthatod, ahogyan az apukája éppen megtanítja farkaskámat a piroska-evésre.
A felsorolt díjak mellett számos külföldi és magyar intézmény, fesztivál, koncertrendező ajánl fel különdíjakat, illetve szerződéseket a díjnyertes művészeknek.
A zsűrinek nem áll jogában megosztott helyezéseket kiosztani vagy valamelyik helyezés kiosztását megtagadni.
Hát ez fantasztikus. Virtuosa Valentina: már a neve is milyen csodásan fest, hát még a játéka. Nem csoda, hogy beleszerettél ebbe a felvételbe. Az ára viszont igencsak húzós, igazad van. De majd holnap feldúlom a kamrát, mintha láttam volna ezt a CD-t valamelyik pókhálós zugban. De addig is küldök neked vigasztalásul egy másik Virtuosa Valentina ópuszt. Már a címe is sokatmondó: Love story. (A minap nyertem egy céllövöldében. Jó lövés volt. Töltsd le, hallgasd, sok örömöt hozzá.) Bár csak 40 euró az Amazonon, de a színvonal garantált.
Mottó: Mindegy, hogy mit játszik, csak szöszi legyen.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-13849097-1562510843-1084.png.jpg)
