A Bostoni Szimfónikusok. Ez az a zenekar, ahová nehezebb bekerülni, mint a NASA űrprogramjába. Az albumon 4 kamaradarab hallható. Bár a csillagot nem hozzák le az égből - végtére is zenekari zenészekről van szó, akik inkább sprintelni tudnak semmint maratont futni -, de egészen élvezetes, ahogyan játszanak. A kontinensük zenei kultúráját le sem tagadhatnák, ordít a felvételről, hogy amerikaiak játsszák. De ez nem von le az értékéből semmit. Ellenkezőleg, kifejezetten izgalmassá teszi. És hát valljuk be, ki az, akit nem villanyoz fel egy ilyen kiadvány? Ugye-ugye.
Oké, kedves Kati, nagyszerű ötlet, egy sörözésben én is szívesen benne vagyok, azzal a feltétellel, ha mindenki magával hozza kedvenc hangszerért, és a veszettség elleni védőoltást igazoló plasztik kártyáját.
Ha elsőre a családlátogatás talán túl intim, egy közös lacikonyházás/sörözés/cukrászdázás/kávézás hozzájárulhatna a fórumozók álláspontjainak közeledéséhez. Lehetnék én a hívatlan vendég? Csak a járványügyi korlátozások végét kell megvárnunk.
Igen, tényleg különbözőek vagyunk. Nálam az emberi tényező a legfontosabb és ez áll mindenek felett. Ülj csak be egy zongoraversenyre, és megtapasztalhatod: a zongora ugyanaz, csak a versenyzők mások, akik püfölik a billentyűket, aztán egyszer csak a zongora életre kel és megszólal, földöntúli és csodálatos hangon. Igen, ez az emberi tényező. A roncsderbi nyertese pedig az általad is nagyra tartott Richter, aki ezt a csodát egy lepusztult vidéki kultúrház zongorájával is el tudta érni, amelyet mások a legjob steinway-en sem. Richter nem a Hifi, a csilivili, a műtermek és hangmérnökök barátja volt, nem agyonkozmetikázott, százszor felvett, patikamérlegen ellenőrzött felvételeket gyártott, számára a pillanat, a most, a jelenidejűség, az egyszeriség és megismételhetetlenség volt a fontos. És persze a tündöklő zongora-géniusz emellett egy nagyon furcsa ember is volt, erről is lehet beszélni, miért ne lehetne, ez is hozzá tartozott a személyiségéhez, levakarhatatlanul, nem elvett belőle, hanem hozzáadott. Az igazán nagy művészek szinte mindegyike küzdött valamilyen pszichés kórral, ez a személyiségük integráns része volt és nagyságukhoz, művészi kiteljesedésükhöz hozzájárult.
Én egy percig sem vitattam, hogy jobban értesz a zenéhez, nekem más a foglalkozásom, a hivatásom, a zenével csak rajongói szinten foglalkozom. Ettől függetlenül már sok linket megosztottam veletek (főleg orgona-muzsikát), amelyekben benne van az én személyes tevékenységem. És ez az, amit kissé hiányolok bennetek. Elárasztotok minket youtube-linkekkel, nagyon szép zenékkel, amelyeket mindig örömmel hallgatok, de mi ebben az igazán személyes? Nagyon örülnék egyszer egy olyan linknek, amelyen a te játékod hallható. És hidd el, csak hallgatni fogom a felvételt, csak a zenére fogok koncentrálni, és nem azt fogom nézni, hogy arany Lorée lóg-e ki a szájadból. Mert számomra az emberi tényező fontos, minden más mellékes.
Hát, nem vagyunk egyformák. Szerencsére. Engem még lázba tud hozni egy arany Muramatsu, Sharon Bezaly játéka vagy Aho kadenciái, mert tisztában vagyok külön-külön mindegyik különleges értékével. Persze, én követtem el a hibát azzal, hogy ezeket a dolgokat kézenfekvőnek tekintettem, mert amíg én nap, mint nap a zenei Forma-1-et látogatom a maga fantasztikus hangszerparkjával, addig te a Bodrog Rally-ra jársz, ahol sufnutuningolt Kispolszkik és agyonmatricázott Zastavák verik fel a port. A te szemszögedből nézve valóban elismerésre méltó, ha valakik ezekkel a tákolmányokkal ép bőrrel befejezik a futamot, én viszont kevésbé lelkesedem, mert számomra nem ez az autósport teteje.
Nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene egy hifis szempontból is kuriózum kiadvány miatt csak azért, mert nem rágtam bele mindent a szájadba. Ugyanakkor tiszteletben tartom a pikírt megjegyzésekhez való jogodat. Nagyon profin forgattad ki a szavaimat. Kár, hogy jelen esetben az értékes tartalom elmaradt részedről.
És még csak annyit, hogy egy időben úgy gondoltam, hogy ha rajtam van a karórám, akkor nem fog sikerülni a koncert. Egyszer véletlenül rajtam maradt és akkor is sikerült. Akkor én most bipoláris vagyok? Így kapcsolódik ide a DSM.
Gondolod, hogy a hülyéskedés a te egyedüli privilégiumod?
Amúgy, ha úgy kommentálsz egy fuvolistát, hogy a világ egyik legnagyobb fuvolása (amit készséggel elhiszek, ha ezt írod, miért is kételkednék?), aztán azzal folytatod a mondanivalódat, hogy 24 K aranyfuvolája van, ami egyedi, sőt, még platina fuvolája is van, akkor erre, ugyan mit is írhatnék? Ha ő a viág egyik legnagyobb fuvolistája, és van egy olyan fuvolája, amely számára a legmegfelelőbb, ebben mi a pláne? Vagy ez növeli a fuvolista értékét, vagy ettől lesz ő az egyik legnagyobb fuvolás? Ugyan már. Ha tényleg olyan nagy fuvolás, akkor Muramatsu úr nagy hajlongások közepette biztosan felajánlotta neki, hogy válasszon az elfekvő készletből. Maximum két hajlongás közben megkérte, hogy a pódiumon majd tartsa úgy a fuvolát, hogy látszódjon rajta a felirat, és szépen csillogjon a Jupiter lámpák fényében. Hír értéke inkább annak lenne, ha mutatnál egy felvételt, hogy nézd ezt a kölyköt, milyen zseniális, és hogyan tudja megszólaltatni azt a 15 éves Trevor James zeneiskolai fuvolát, amelyet még csak nem is párnázott újra a Csider. De nem, jössz az aranyfuvolákkal, és tulajdonképpen nem tudom, hogy most csak hülyéskedsz, vagy komolyan is gondolod. Szóval ne kérd rajtam számon, ha egyszer-egyszer teszek egy pikírt megjegyzést, ehhez jogom van, ahogyan neked is. A te elektrosokkodról nekem a villamosszék jut az eszembe, ezt szabad asszociációnak hívják, de ahogyan írtam, lezárhatjuk ezt az aranyfuvolás témát, jó csattanó most nem jut az eszembe, de elvarratlan szál talán nem maradt.
Én nagyon szivesen diskurálnék veled arról, hogy ez a fuvola-hárfaverseny miért olyan öreguras Van Immerseel estén, és miért olyan fiatalos Abbadonál. Az is megérne pár szót, hogy miért vannak látványos hangi eltérések a két előadás tekintetében, mert szerintem nagyon nem mindegy, hogy H vagy B hang van a kottában. Valamelyikük biztosan téved. Na de kicsoda?
De nem. Jössz itt a lyuk nélküli fuvoláddal ( bátorkodom megjegyezni, hogy egy csövön minimum két lyuk van, itt Budapesten mindenképpen ), a csend utáni olthatatlan vágyaddal ( ami csak egy összetevője a zenének, és én inkább hívnám szünetnek, mert az szerintem pontosabb megfogalmazás ) és a villamosszékeddel. És persze ne legyek ideges.
No, ezt a bejegyzésedet azt hiszem, te sem érted. :)
De sebaj, mindent lehet pótolni. Richterről kivételesen nagy az irodalom, csak el kell ballagni egy könyvtárba, vagy belépni egy könyvesboltba. Kedvcsinálónak itt egy kis link. Remélem szereted a homárt. :)
Nocsak, elveszítetted a türelmedet, vagy neheztelsz rám? Mert az utolsó tőmondatod eléggé lekezelőre sikeredett. Ezt nem szoktam meg tőled. Szerintem túlságosan egyszerűen és sarkosan látod a dolgokat, pedig azok sokkal bonyolultabbak, mint amilyennek látszanak. Példának kedvéért, Richter tényleg a zenében élt. Aztán utolsó éveire annyira depressziós lett, hogy már le se ült a zongorához. Talán a zene tette ezt vele? Vagy valami másnak a hiánya? Ha ennek a kérdésnek utánanézel, akkor arra is komplex választ kaphatsz, hogy Richter miért rontott neki a zongorának. Elsősorban nem azért, mert a zenében élt, hanem azért, mert egy bipoláris személyiség volt. Ez okozta azt is, hogy a legklehetetlenebb helyeken és a leglehetetlenebb időpontokban jelent meg. Egy szibériai kolhoz lepukkant művházában, vagy éppen Magyarország egyik kisvárosában, mindenki nagy megdöbbenésére és ijedelmére. Mert akkor gyorsan le kellett porolni a sohasem használt ócska zongorát, és összeverbuválni a földeken dolgozó parasztokból álló közönséget, mert Richter itt van és Richter játszani akar. És akkor Richter "kommótosan besétált" és nekiugrott a zongorának. Kezdődhetett az előadás. Látod, ilyen egyszerű ez és ugyanakkor ennyire bonolyult.
Szvjatoszlav Richter nem volt az a várakozós típus. Komótosan a zongorához sétált, leült, és azzal a mozdulattal már ütötte is lefelé a billentyűket. Mert ő a zenében élt. Te nem.
Nehéz elgondolni, mert még egy süketszobában is hallani a fülünkben keringő vér áramlását. Egy siket lenne jelen esetünkben igazán autentikus személyiség, hogy megválaszolja a roppant fontos kérdésedre a roppant fontos választ.
Mindenki csak vár és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt és várt
Akkor ülj be egyszer John Cage 4'33" című művére és gyönyörködjél benne! Aki eddig hallotta, mind feszengett alatta. Roppant kellemetlen 4 perc 33 másodpercig csendben lenni.
Értékelem a hozzáértésedet, de ezt speciel rosszul tudod. Mert a legtökéletesebb fuvola az, aminek a lyukai is aranyból vannak, mert csak ezen lehet eljátszani a világ legszebb melódiáját: a csendet.
Az aranyozott billentyűzet nem ad hozzá a hanghoz. Gyűjtésre nincs szükség, a művésznő egy full arany fuvolàn játszik. Sőt, egy full platina hangszert is a magáénak tudhat.
Pontosítsuk. Tehát a fuvolája csak 24K.Gold és nem 24+14K.Gold? Mert ez azt jelentené, hogy szegényke egy olyan fuvolán játszik, amelynek a billentyűzete nem arany, hanem csak ezüst. Ne gyűjtsünk neki? Ha összejön elég pénz, akkor vehetnénk neki egy olyan fuvolát, amelyen a lyukak is színaranyból vannak.
Ajjaj, már megint eltévedtél. No, de semmi baj, segítek, hogy visszatalálj. Hallgasd meg ezt az örökbecsű indulót, és igen, ott van a refrénben: dobban a szív. Kívánom, hogy sokáig dobogjon tovább.
- Csengery Adrienne Wolfgang Amadeus Mozart-dalestje
Km.: Malcolm Bilson (fortepiano)
1. Már dobban a szív, 2. A fonólányka dala, 3. Vándormadarak, 4. Elhagyott erdőben, 5. Az elválás dala, 6. Lujza levelei, 7. Társasutazás, 8. Megelégedettség, 9. A megcsalt világ, 10. Az ibolya, 11. Vágy a tavasz után, 12. Chloéhoz, 13. Alkonyat, 14. c-moll fantázia K. 475 (ea.: Bilson), 15. Egy tündér van vélem, 16. A varázsló, 17. Titokban tartom, 18. A reményhez, 19. Az öregasszony
1. Prelude & Fugue in D minor K405/4 6’03
after J.S. Bach, BWV 877 (The Well-Tempered Clavier, Book II)
2. Larghetto cantabile in D major & Fugue K405/5 4’45
after J.S. Bach, BWV 874 (The Well-Tempered Clavier, Book II)
3. Adagio & Fugue in A minor 5’55
after J.S. Bach, BWV 867 (The Well-Tempered Clavier, Book I)
4. Allegro in C minor K Anh 44 & Fuga a due Cembali K426 4’33
5. Adagio cantabile & Fugue in E flat major 3’55
after J.S. Bach, BWV 876 (The Well-Tempered Clavier, Book II)
6. Adagio & Fugue in C minor K546 6’32
7. Adagio & Fugue in E major K405/3 5’08
after J.S. Bach, BWV 878 (The Well-Tempered Clavier, Book II)
8. Adagio & Fugue in B minor 6’08
after J.S. Bach, BWV 849 (The Well-Tempered Clavier, Book I)
9. Adagio & Fugue in D minor 7’28
after J.S. Bach, BWV 849 (The Well-Tempered Clavier, Book I)
J.S. Bach feldolgozások jóformán mindenütt. Mik ezek? Ujjgyakorlatok? Vagy tényleg ennyire komolyan érdekelte Mozartot a bachi fúgaszerkesztés? Bárhogyan is történt, ezek a darabok izgalmas adalékul szolgálnak a szerző szerteágazó életművéhez.
’’Juliette Hurel is an excellent flautist, warm and clean of tone, but a musician whose insight is often circumscribed by emotional reticence. The strings tend to follow her lead, and a jointly impersonal view of K285 sets the ball rolling. Bland playing glosses over the modulation to A minor in the development of the first movement and although the rhythm of the finale is good, the dynamic range is narrow. Most affected is the B minor Adagio. Hurel & Co are a touch prosaic, leaving Emanuel Pahud to reveal the poetry of this profound slow movement. Interpretative constraints similar to those in K285 are heard in other quartets too, the exception being K 285b. It’s a shining exception, of artists stepping out of templates, taking personal responsibility to go beyond the notes to find the moods, colour and potency inherent in the music – which Michala Petri (recorders) does in all four works’’.
Ez nem túl hízelgő. Megjelent a Gramophone magazinban. A lényegét összefoglalva olyanokat ír a szerző, hogy Hurelre általában jellemző az érzemi visszafogottság (azt nem írja, hogy ezt a megállapítását milyen élményekre és felvételekre alapozza), a K285-ben személytelen és a dinamikai távlata is szűk, csak a K285b-ben lép ki a klisék mögül, ahol végre a hangokon túl a műben rejlő hangulatokat és színeket is megmutatja. Ergo nem sok mindent csinál, bezzeg Pahud, hogy az mennyire költői, Petri meg mind a négy műben remekel.
Van némi különbség. Eltérő a tónus, a hangok pozícionáltsága és a zenei megközelítés. Petri felvételén egyértelműen a furulyáé a főszerep, a vonósok itt csak illedelmesen statisztálnak. Hurel vele ellentétben homogén hangzást teremt, esetében minden szólam egyformán fontos és érdekes. Hurel és a Quatuor Voce a legújabb trendnek megfelelően közelít a művekhez. Aki ma egy nemzetközi zenei versenyen előkelő helyezést akar elérni, jól teszi, ha így játsza Mozartot. Mozart zömében egy olyan közegben élt és alkotott, ahol nem elég, hogy egyedül az uralkodónak lehetett véleménye, de még jó pofát is kellett vágni hozzá. Ez a diktatórikus légkör egy olyan belső fegyelmet követelt meg a szerzőtől, amely a műveire is kihatott. Ma az az elvárás Mozart versenyműveivel kapcsolatban, hogy az előadás minden tekintetben mérsékelt legyen. Moderation in all. Legyen vibrátó, de nem sok. Az érzelmek legyenek hamisak, de ne tűnjenek úgy, mintha hamisak lennének. Semmi se legyen sok, de kevés se. Semmi se legyen eltúlozva. Legyen a dolog bájos, kedvesen ártalmatlan, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a világon. Hazudni kell ezerrel. Ezt a megközelítést lehet szeretni, lehet ignorálni…nagyjából mindegy, hogy ki mint vélekedik róla a fórumon. Ma itt tart a Mozart játék a legmagasabb szinteken. Good to know. J
Külön felhívnám a figyelmet Hurel felkészültségére mert az nem hétköznapi. A hölgy bármit, hangsúlyozom bármit eljátszik amit eléje raknak, és azt olyan magabiztossággal, amelyet csak napi 6-8 óra hangszeres gyakorlással lehet elérni és fenntartani. Erre a lemezre sokat kellett, hogy gyakoroljon, mert annyira helyén van minden hang a futamokban, hogy tolómérővel lehetne mérni a közöttük lévő távolságot. Egy ezred másodperc eltérés és már borul is az egész. És az a hang amely kijár a hangszeréből… félelmetes. Egyre gyakrabban találkozni ezzel a fafuvolával a világ vezető zenekaraiban, van ahol vegyesen alkalmazzák a hagyományos ezüst és arany gyártmányokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=hyaLSKEN-Eo
Tessenek megnézni azt a kipakolóvásárt a zenészek körül! Víz, kotta, mobiltelefon a földön, a tokok a láb mellett nyitva, ahogy kell. Tetszenek érezni a helyszín felszabadító hangulatát? Mert ez is ott van a felvételen egy aura formájában.
Petri játéka egyszerűen lélektelen. Tolja ezerrel az üres, buta, egyenes hangjait, a zenei mondatokban nem központoz, mindent fantáziátlanul egybemos…2008-ban ilyet kiadni egyszerűen gáz. Mindenki úton van, az előadó is, a befogadó fél is, és szerencsés esetben az ízlések és az elvárások félúton találkoznak és békében megférnek egymás mellett. Ezt Petri és Anthoni esetén is láthatjuk. Engem nem is zavarna a dolog, csak hát ránk akar erőltetni egy primitív zenei előadást és az egészet megfejeli azzal, hogy ezt Hurel, a világ egyik legjobb fuvolistájának a rovására teszi. Anthoni nem csak korszerűtlen, de sem azt nem hallja, hogy Petri borzalmasan hamisan fúj, sem azt, hogy maga a felvétel is defektes.
Ide idézném ezzel kapcsolatban egy szakmabeli észrevételét:
„A felvételtechnika enyhén szólva nem remekel az első ( Petri) felvételen, túl van zengetve vastagon, miközben közeltéri hangokat hallunk a hangszerekből, de pont a közeltéri volta miatt meg lehet ítélni, hogy az első zenekar minden tagja picit gyengébb teljesítményt nyújt.
Hogy ki tehet a hangzásért elsősorban? Ezt a felvétel alapján nem lehet eldönteni, de a hangmérnök vastagon benne van, sajnos igen gyakori ez a felvételi módszer, pont egy ilyen kamarazene esetében sokkal szebb lenne egy másik fajta felvételi koncepció, kissé távolabbról, 2, esetleg 4 mikrofonnal. Kicsit több próba kell az ilyesmihez, azaz idő, ami nem mindig van elegendő, ez általában nem a hangmérnök sara - ez a vége, de hát látjuk, a kritikus elftárs benyalta az egészet, és a garantáltan gyengébb produkció tetszett neki”.
Én Hurel albuma mellé teszem a voksom. Nalen Anthoninak meg üzenem, hogy nem mindenki ’’féltollú indián’’ a zeneszeretők között.
Km. a Philharmonia Énekkar (karig.: Wilhelm Pitz) és a Philharmonia Zenekar
Szereposztás:
Pamina - Gudula Janowitz (szoprán
Tamino - Nicolai Gedda (tenor)
Papagena - Ruth-Margaret Pütz (szoprán)
Papageno - Walter Berry (basszbariton)
Éj Királynője - Lucia Popp (koloratúrszoprán)
Sarastro - Gottlob Frick (basszus)
Monostatos és Első pap - Gerhard Unger (tenor)
Első hölgy - Elisabeth Schwarzkopf (szoprán)
Második hölgy - Christa Ludwig (mezzoszoprán)
Harmadik hölgy - Marga Höffgen (mezzoszoprán)
Második pap és Beszélő- Franz Crass (basszus/próza)
Első fiú - Agnes Giebel (szoprán)
Második fiú - Anna Reynolds (alt)
Harmadik fiú - Josephine Veasey (mezzoszoprán).
+
Pl. Microsoft Translator
http://www.rnz.de/kultur-tipps/kultur-regional_artikel,-Walldorfer-Musikforscher-weist-Teamwork-von-Mozart-und-Salieri-nach-_arid,162807.html
Május 28-án volt Dietrich Fischer-Dieskau német operaénekes- karmester születésének 90. évfordulója. (1925. május 28. – 2012. május 18.). Ebből az alkalomból a Classica Tv-csatorna mai műsornapján opera- és dalfelvételeivel tiszteleg a művész emléke előtt:
WOCHENEND-SPEZIAL
Zum 90. Geburtstag von Dietrich Fischer-Dieskau (1925-2012)
MOZART: LE NOZZE DI FIGARO
531.05.2015 13:00IN KALENDER EINTRAGENDRUCKEN
LÄNGE DES PROGRAMMS: 03:03:11
DIRIGENT: Karl Böhm
INSZENIERUNG: Jean-Pierre Ponnelle
BÜHNENBILD: Otto Pischinger
KOSTÜME: Jean-Pierre Ponnelle
SOLIST GESANG:
Hermann Prey (Figaro)
Mirella Freni (Susanna)
Kiri Te Kanawa (La Contessa di Almaviva)
Dietrich Fischer-Dieskau (Il Conte di Almaviva)
Maria Ewing (Cherubino)
Paolo Montarsolo (Bartolo)
Heather Begg (Marcellina)
Janet Perry (Barbarina)
John van Kesteren (Basilio)
Hans Kraemmer (Antonio)
Willy Caron (Don Curzio)
ORCHESTER:
Wiener Philharmoniker
nem mondom, jó kis episztola:) Jó hosszú:)
Ön is lefetyeljen egy kis kecsketejet, hallgasson hozzá Marilyn Horne-t, ízlésére bízom, mit (opciók a Marilyn Horne-topikban. Jelezzen vissza, melyik volt a legjobb!
Macskamentes további időtöltést,
macskás
Méltatlan személyemnek szóló megtisztelő és kitüntető válasza megrendített és elgondolkodtatott. Az udvariatlan szót, mellyel csekélységemet jellemezni méltóztatott, ellenvetés nélkül elfogadom, sőt Önt meg is követem. Furdaló lelkiösmeretem gyötrelmeinek felülvizsgálataként, a megtérés szándékát elhatározva javasoltam nyugalmának előidézésére a 3,5% zsírtartalmú tejecskét langyosra melegítve, mely megfontolt cicalefetyeléssel biztosíthatja a cirmosálmot. Ehhez a méltán salzburgi csodagyerek muzsikája társuljon altató muzsika gyanánt, s Ön aki nem véletlenül hozsannázza Mozartot - fogadja el, kérem velm és sokakkal együtt -, hallgassa esténként muskátlivázák sokaságával díszített ablakában, a fák között, az éji félhomályban Don Giovanni szerenádját. Ezt kívánom Önnek e szép októberi estén, még csillagos égbolt alatt azzal, hogy amikor hidegebbre fordul az idő, inkább az "Egy tűzről pattant leányka" kedves dallamára lejtsen Papagenóval táncot a barátságosan parázsló kandalló előtt, de ne túl közel... Nem venném lelkemre, ha baja esne. Akkor jöhetne a falakat repesztő Dies iare Verditől, vagy a lelket szorító ugyanezen tétel Cherubini C-dúr Requiem-jéből.
Ma és holnap - más-más helyszínen - a c-moll mise (K 427) kerül koncertszerűen bemutatásra.
Közreműködik:
Kriszta Kinga - szoprán
Szabóki Tünde – szoprán
Molnár András – tenor
Cser Péter – basszus
Az Óbudai Szent Péter és Pál Plébániatemplom Albert Schweitzer Kórusa és Zenekara (karnagy: Kenessey László),
A Victoria Kamarakórus énekesei,
A Liszt Ferenc Kórus (karnagy: Farkas Mária)
Vezényel: Farkas Mária
Időpontok és helyszínek:
- 2014. október 18.: Belvárosi Szent Mihály templom (Budapest, V. ker. Váci utca 47/b)
A koncert kezdete: 19.00 óra
- 2014. október 19.: Óbudai Szent Péter és Pál Plébániatemplom (Budapest,
’’We reached Kalterl at 1 o`clock and had some potted veal for lunch, accompanied by the most fearful smell; we washed it down with aa few draughts of good beer as the wine was no better than a laxative.’’
’’Some twenty-eight letters in the surviving Mozart family correspondence mention Myslivecek, and for no other composer did Wolfgang express such a degree of affection.’’
*****
Ez szerinte nem sznobság kérdése. Különben én is hasonlóképp vélekedem, mondjuk az operettről-operáról: a rádióban elsősorban kiváló operaénekesekkel szeretem hallgatni. Élő előadás-koncert esetében is többnyire a már korábbról megismert, bevált énekes és hangszeres művészek vonzanak oda. Ugyanakkor nem zárkózom el attól sem, ha éppen kifogok „névteleneket”, puszta kíváncsiságból is érdekelhet, vajon mit tudnak, mire képesek? Aztán kellemesen vagy kellemetlenül csalódhatok bennük. (Korábban is volt sok ismeretlen szólista, együttes, akikre eleinte nem nagyon figyeltem oda, ma pedig már elismert, neves, kitüntetett művészek, akikért sokunk rajong… ) Meg függ a belső lelkülettől: ez szív kérdése is. Tudom, hogy nem várhatok tőlük csodát, de azért érdekelhet valamiért a produkciójuk. Úgyhogy sznobság ide vagy oda, amire kíváncsi vagyok, amihez késztetést érzek, olykor „odasodródom” – sok esetben nem bántam meg.
Mozart művét 32 éve énekelem egy másik kórusban... A szólisták közül van, akit ismerek, és tanúsíthatom: az énekkar, zenekar és a karmesterek is kiválóan képzett muzsikusok.