Szerintem ez stílszerűen szólva vakvágány, ne menj ebbe bele. A halálát nem az okozta, hogy mit hallgatott, hanem az, hogy hogyan. A közlekedéshez fény-, és hanghatások is társulnak, amelyeket érzékelnie kell tudnia minden résztvevőnek. Teljesen lényegtelen, hogy mi miatt nem hallod meg adott esetben a dudálást, mentőautó szirénáját, tolatóradarod pittyegését, vagy egyebet, ha Varázsfuvola fináléját hallgatod hangosan, a külvilágot kizárva, az ugyanúgy veszélyes, mintha tuc-tuc dübörögne.
No, majd ebből is valamiféle parkinsoni bizottság kerekedik ki, amely rengeteg ülésezés után létrehoz egy újabb bizottságot, és így tovább. L. még a klasszikus viccet, amikor egy fiatalember be akar ugrani a Lánchídról a Dunába. Arra jön egy öregember, a folytatás közismert.
„Egy éve nevezték ki a Magyar Művészeti Akadémia elnökének Vashegyi Györgyöt, aki alapjaiban változtatná meg például a gyerekek oktatását a zenei területen. Azt is mondja, a művészek, elsősorban a zenészek a tehetség, a hagyomány ereje és a rendelkezésre álló pénz ellenére sem elég hatékonyak. Vashegyi az akadémia elnöki posztja mellett továbbra is vezeti az általa alapított zenekarokat, és néhány hét múlva egy rádióműsora is elindul. A régizene egyik legelismertebb hazai karmestere azt mondja, ezzel is tanítani akar.”
„- Ami azt illeti, engem abszolút nem „neveltek” zenésznek: nincs hivatásos zenész a családomban, s noha mindkét nagyapám amatőrként magas színvonalon hegedült, felmenőim mind egészen mással foglalkoztak. Igaz, fantasztikus általános iskolába járhattam: a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola csodálatos hely volt. Ott saját bőrömön tapasztalhattam annak előnyeit, amiért most, MMA-elnökként az utolsó töltényig szeretnék harcolni: ez pedig a művészeti nevelés, szebben és pontosabban mondva, a művészettel történő nevelés. Jelenleg Magyarországon nagyon rosszul állunk ezen a területen, pedig minden modern tudományos kutatás egyértelműen igazolja, hogy 18 éves korig a művészeti nevelésnek domináns szerepet kell játszania! Ezt mondja az up to date tudomány, ugyanazt, amit egyébként az ókori görögök is mondtak – ez volt Kodály Zoltán filozófiájának a lényege: ő nem zenészt akart nevelni egész Magyarországból (ahogyan azt sokan most is félreértik), hanem zene által kiteljesedett, így minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű magyarokat. Tavaly októberben megfogalmazott elnöki programom első pontja volt, hogy ezzel valamit sürgősen kezdenünk kell. Éppen most folyik a Nemzeti Alaptanterv vitája: a jelenlegi tervezet, amelyet sokan, sok munkával és sok pénzből elkészítettek, sajnos teljesen alkalmatlan a művészeti nevelésre – jelen formájában valószínűleg javíthatatlanul alkalmatlan. Éppen ezért ajánlottuk és ajánljuk fel miniszter úrnak e téren a Magyar Művészeti Akadémia segítségét: a művészettel nevelés kérdésében (annak elméletében és gyakorlatában egyaránt) akadémikusaink közül sokan az egész világon egyedülálló tudással rendelkeznek.”
„Először is szögezzük le: rendszeres gyakorlás nélkül hangszeres téren biztosan nincs folyamatos fejlődés. A magyar zenei képzésben ugyanakkor jelen van egy erős versenyszemlélet, amely sokszor hasznos, de nem mindig jó: néhány tanár úgy akar sikert elérni, hogy az általa tanított növendékek
versenyeket nyernek, és kész. Ha jól emlékszem, Dárdai Pál nyilatkozta nemrég a magyar fociutánpótlásról, hogy amíg egy utánpótlásedzőnek csak az a célja, hogy megnyerje a gyerekekkel a helyi bajnokságot, addig nem lesz itt előrelépés. Ő azt mondja, az lenne az elsődleges feladat, hogy sok tehetséges gyereket a következő szintre küldjenek tovább. Valahol így van ez a zenei képzésben is (még ha ez a hasonlat természetesen sántít is): először is tisztáznunk kell, mi az adott zenei képzés alapvető funkciója. Hol és hogyan nevelünk leendő hivatásos zenészeket, akiknek majd az egész világ legjobbjaival kell (legalább) egyenrangúnak lenniük? És sokkal szélesebb körben, hol és hogyan nevelünk zene (és egyéb művészetek) által kiteljesedett, ezáltal minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű állampolgárokat? Ez utóbbiak zenei és művészeti oktatását biztosan nem
lehet heti egy órába belegyömöszölni: mégis mi az, amit hetente egy órában eredményesen lehetne tanítani? A válasz nem túl bonyolult: nincs ilyen tárgy. Ráadásul a művészetet a többi tárgytól nem elszigetelni kéne (mint egy veszélyes fertőzést), hanem megmutatni, hogy milyen hihetetlenül erős köze van minden máshoz: a történelemhez, az irodalomhoz, a nyelvekhez, de még a matematikához és fizikához is. Tisztában vagyok vele, hogy a közoktatás ügye körül sok-sok nagy tekintélyű szakmai kör és lobbi létezik, amelyek mind mondják a magukét – s ezekkel szemben a művészettel nevelés ügye a múltban sokszor vereséget szenvedett, de az a helyzet, hogy ez így egyszerűen már nem mehet tovább. Véleményem szerint az, hogy sokáig bizony nagyon rosszul csináltunk dolgokat, egyáltalán nem indok arra, hogy most – amikor lehetőségünk lenne újragondolni őket – ne változtassunk rajtuk, mégpedig gyökeresen.
Kodálynak alighanem lenne egy-két (szerintem találó) szava ahhoz, ami itt és most folyik, hadd idézzem tehát most őt, több mint 50 évvel ezelőttről: „Az egész tantervben még mindig túlsúlyban van az értelmi fejlesztés az érzelmi rovására. Számológépeket nevelünk, akiket fölöslegessé tesz az elektronikus számológép. Szűkkeblű embereket, akik semmi nagy és szép iránt nem tudnak lelkesedni. A technika és természettudomány egyoldalú, utilitarisztikus művelése az érzelmi élet és a művészi érzék sorvadásához vezethet.”
„Az európai zenetörténetnek van egy különlegessége – s nem minden más zenekultúrában van ez így –; létezik benne a lejegyzés, azaz a notáció lehetősége, s ez olyan, mint egy tervrajz. Valószínűleg a Kheopsz-piramist vagy a budapesti Parlamentet sem lehetne tervrajz nélkül felépíteni: egyrészt
hamar összedőlnének, másrészt a lépcsőház nem oda vezetne, ahová kell. Így van ez a zenében is: de a zenei notáció, az csak a tervrajz, nem az épület maga – fontos, hogy ezt jól lássuk.
A ma élő magyar zeneszerzők közül Gyöngyösi Levente áll hozzám a legközelebb, nagyon sok művét bemutathattam, nagyszerű zeneszerző. Amikor együtt dolgozunk az aktuális darabján (ilyenkor Levente zongorázik, én vezényelek, egy vagy több énekes énekel), néha azt mondom: „Kedves Levente, írtál itt egy crescendót (azaz egy felhangosodást) a 42. ütemben, de azt nekem jól esne már a 41. ütemben elkezdeni. Szabad?” És akkor Levente erre két dolgot mondhat. Vagy azt, hogy: „Nagyon jó ötlet, köszönöm, írjuk át!” – és akkor megváltozik a műnek egy kis részlete, mindez szerzői jóváhagyással! A másik lehetőség, hogy azt mondja, „Nem, ne haragudj, ezt most nem akarom, mert ennél a résznél én ezt és ezt szeretném...” A lényeg, hogy így olyan információt kaphatok meg az élő zeneszerzőtől, amelyet egy halott komponistától sajnos soha már. Petrovics Emil életműve ezért már régizene: hiába tanította sok kollégánkat a Zeneakadémián, van tőle rengeteg lemez és interjú, közvetlenül már nem tudunk tőle megkérdezni bizonyos, fontos dolgokat. Az európai zenei lejegyzés nem tökéletes: az alapinformáció megadása mellett nagyon szuggesztív, erősen sugall dolgokat. Ha az ember meg akarja érteni azt a darabot, amelyet előad, akkor bizony kutatnia kell. De kutatni érdemes, mert amit megértettünk, azt már sokkal jobban csináljuk.”
"A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet." (Jókai Anna) Ez a végtelenül bölcs gondolat annak kapcsán jutott eszembe, amelyet egy másik fórumon már megemlítettem.
http://valasz.hu/kultura/tul-lehet-e-elni-egy-klasszikus-zenei-koncertet-125047
Csontos Szigfrid módosított története némileg aktualizálva.
Mivel igazolják a túlélést? Aki az ülepén vagy állva mindvégig kibírja úgy, hogy nincs eldugaszolva a füle, az már túlélőnek tekintendő? Van-e orvos, aki megállapítja az esetleges elhalálozást, és mit kezdenek a holtakkal?
Kristóf Réka lett a „Virtuózók” 2017-es évadának győztese
Kristóf Réka egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap és felléphet a New York-i Carnegie Hallban az Armel Operafesztivál felajánlásaként.
A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott a Virtuózok fináléjába. A három versenyző két-két darabbal állt a közönség elé, egy klasszikus és egy crossover művel.
A finálét a Duna televízió és a Duna Wolrd csatorna élőben sugározta. A nézők sms-ben vagy egy applikációval szavazhattak kedvencükre, Kristóf Réka a beérkezett szavazatok több mint 40 százalékával nyerte meg a Virtuózok harmadik szériájának fődíját.
A másik két korcsoportnyertes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert zenei tanulmányaira. Ezen túl Abouzahra Amira fellépési lehetőséget nyert a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, Kis Radu pedig a londoni Covent Gardenben léphet színpadra.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját Simic Aleksander; a Liszt Ferenc Kamarazenekar különdíját Magyary Timót, Simic Aleksander és Abouzahra Amira kapta.
Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Kristóf Rékának, Beéri Benjáminnak, Ioni Eduárdnak és Kis Radunak ajánlott fel különdíjat.
A péntek esti finálét a klasszikus zenei tehetségkutató első szériájában feltűnt Boros Misi zongorajátéka nyitotta, majd a Virtuózok idei két új zsűritagja, Várdai István csellóművész és Balázs János zongoraművész is színpadra lépett.
Bocsánat, hogy szét-offoltam ezt a topikot a hülye kérdésemmel, de csak mist vettem észre, hogy a Társalgóban már elkezdődött ebben a témában egy beszélgetés. Hagyjuk is ezt itt abba.
Tökmindegy, hogy darabja 76 vagy 300 millió. Egy (1) db. valós = piaci rendelés sem érkezett rá. A szóban forgó 10 db-ot az "illetékes" minisztérium rendelte meg, természetesen közpénzből és sózza rá 7 itthoni és 2 külföldi intézményre + a tizediket még nem árulták el, hogy hová. Azaz kifejlesztés: közpénzből, "értékesítés" (így = idézőjelben) közpénzből, minden egyéb (pl. világkiállításra szállítás stb.) közpénzből. Ld. Momus társalgó/6011 = MNB már visszakérte a fejlesztésre adott pénzt, szerződésszegés címén. És ez még remélhetőleg nem a vége a történetnek. Mindenki eldöntheti, hogy ezt a dolgot felhánytorgatni "nem illik" vagy elkövetni "nem illik".
Na, megnéztem, tényleg becsaptak a címmel: a kifejlesztésére költöttek ennyit. Ha tényleg 76 az ára, akkor az bizonyára rendben van, mert arról tényleg nem Bogányi tehet, hogy nekem - akinek még egy Csajkovszkij-pianinim sincsen - a csúcs-Faziolihoz mért 10 milliós különbség is soknak tűnik.
Bocsánat, hogy eltérek az éppen aktuális tárgytól, de egyszerűen nen találtam arra alkalmasabb topikot, hogy a tegnapi újsághírrel kapcsolatban feltegyek egy óvatos kérdést - bízva abban, hogy egy nálam értőbb személy meg is válaszolja azt.
Utánanéztem a neten, hogy a legnagyobb kés legdrágább Fazioli koncertzongora (F308-as) ajánlott kiskereskedelmi ára 248.000 dollár, vagyis úgy 65 millió forint. A Bogányi-zongoráé 300 millió a cikk szerint. Ekkora különbség hallható vajon a két hangszer között, és ha igen, akkor erre valóban van kereslet a világ hangszerpiacán? Nem gúnyolódom, tényleg érdekel, mert sem a magyar hangszert, sem az olasz prémium-márkát még nem hallottam, mindenesetre ez utóbbi sokak szerint a legjobb zongorákat gyártja a földjerekségen. Herbie Hancocknak pl. évek óta megfelel.
Nagyon korrekt interjú. Köszönet a megosztásért!
Fáy Miklós arányérzékét, és a téma iránti elkötelezettségét dicséri a realitáshoz ragaszkodó megjelenítés. Kár, hogy Kovács Géza korábbi megszólalásaiban nem tudott a bulvárújságírók balhé keltésének ellenállni, és nagyon is megérthető csalódottságának időnként eléggé furcsán hangot adni.Az különösen szép, hogy Kocsis Zoltánt heroizálás helyett a maga valóságában, a mindannyiunkhoz közel álló, mégis mindenkinél magányosabb zseniként festi le.
"...neki egy-egy próbája volt elképesztő. Ezt aztán lehet, hogy a muzsikusok néha unták. Ott ültek a próbateremben, a vonó ott volt a húron, és akkor Zoli elkezdte az összefüggéseket megvilágítani, hogy Ravel ebben a pillanatban akarva vagy akaratlanul Wagnert idézi, akit egyébként nem szeretett. És akkor belebonyolódott valami nem is zene- hanem szellemtörténeti előadásba, amelyet a Columbia Egyetemtől a Zeneakadémiáig mindenütt ittak volna az emberek, vagy egy jobb világban a televízió nézői, mint annak idején Bernsteint. A muzsikus meg ott ült, és arra várt, hogy egy-kettő-három-négy legyen."
Érdemes bármelyik említett karmester oldalán a naptárára vetni egy pillantást...meg fogsz lepődni. Vagy nem.
Eötvös Péter pedig -mint korábban (egyik?) legesélyesebbnek tartott jelölt- más dimenzió. Meglátásom szerint életkora, világpolgár-világjáró státusza, szokásos karmester-repertoárja, kiterjedt zeneszerzői, mesterkurzusos, karmesteri tevékenysége okán -a felsoroltak így = együtt, egy csomagban értendők!- nem lenne alkalmas arra a feladatra, amire NFZ (fő)zeneigazgatói széke hívná és kötelezné. Számtalan dologhoz ott/itt ő vagy "sok" lenne vagy "kevés"...főképpen az ideje.
Mivel nem vagyok Hamar Zsolt menedzsere, több körben megírtam, mit gondolok kinevezésével (és részben mások ki-nem-nevezésével) kapcsolatban, részemről valószínűleg kiszállok ebből az eszmecseréből. Újabb szabadcsapatok újabb érveit-kifogásait továbbra is szeretettel várom :-) és/de inkább a kinevezett Hamar Zsoltnak és együttesének szurkolok, sikeres újra- és továbbépülésükhöz, mert az a lényeg.
PS Másnak hagyom a beírásom alatt érkező újabb adu-ász érvre történő reagálást is.
De igen, értjük egymást. Kovács Gézát és Kovács Jánost illetően pl. máris megegyeztünk, mivel velük kapcsolatos soraimat -igen bölcsen- helybenhagytad.
Még egyszer: javaslom Hamar Zsolt CV-jének átfutását, ami azért elég "tartalmas" http://www.zsolthamar.com/curriculum
Továbbra se mennék bele annak méricskélésébe, hogy a felsorolt (netán fel nem sorolt) karmesterek eddigi pályafutása alatti különböző megbízatásaik, címeik ténylegesen mennyit érnek-értek és nem mellékesen: meddig tartottak, ami nem "más dolog", sőt.Továbbá nem térnék ki arra sem, hogy e megbízatásaik esetenkénti gyors lefutása milyen következtetéseket vethet fel, mert kínos dolgok derülhetnének ki...remélem érthető vagyok.
PS Lejjebb valaki már biztatott a sorok közti olvasás művészetének gyakorlására (2227), én is ugyanezt tudom tanácsolni.
Nem értjük egymást. Szándékosan a magyar legjobb zenekarokról (BFZ, NFZ, Opera, Rádió) beszélek, ahol Hamar neve eddig nem merült fel, nála kevésbé kvalitásosoké meg igen. Az megint más dolog, hogy meddig tartott egy-egy ilyen megbízatás, de az egész ott kezdődik, hogy egyáltalán hajlandó-e valaki téged megbízni, ha valaki el sem jut odáig, azon el kell gondolkodni.
Boulez akkor még úgyszólván kisfiú volt és a New York-i Filharmonikusok biztosan megtanították neki a klasszikus repertoárt :-) már ha egyáltalán...
Érdekes lenne megnézni az ott eltöltött hat év alatt vezényelt Boulez-koncertek műsorát. Mindenesetre -mint látom- utána vagy 15 évig pihente ki new yorki korszaka "klasszikus megpróbáltatásait"...ha voltak olyanok.
Megesik, hogy a hirek eppen a valosagrol szolnak.
Nem "hivatkoztam" elozoimre,csak nem akartam ujbol megirni ugyanazt.
Kovacs Geza: esze agaban se volt felallni. Hirek,igen: hirek szerint Kocsis anno megprobalta felallitani,aztan valahogyan meg- es kiegyeztek, Kovacs Geza pedig megtarthatta remek szeket es felepithette onnan a nemzetkozi karrierjet is.
"Ketto": nem tudom, voltak-e Kovacs Janosnak NFZ-(fo)zeneigazgatoi ambicioi a mostani dontest megelozoen. Aki errol biztosat tud, kerjuk ossza meg velunk.
"Harom": Hamar Zsolt nem/sem fo- hanem zeneigazgatoi stallumot kapott. Volt mar o "olyan" mashol is, keretik elolvasni CV-jet. Nem rangsorolnam, hogy a felsorolt kollegai kozul kinek hol mikor meddig tartott tovabb es ert tobbet a sarzsija mint Hamar eddigi vezetoi megbizatasai.
Épp arról szólt az egész hozzászólásom, hogy egy dolog "a hírek szerint" és egy másik, hogy mi van ténylegesen a háttérben, amit mi nem tudhatunk, ezért jobb ha nem is okoskodunk. Egyébként a 2215. és 2226. sz. hozzászólásokat magad írtad, erre hivatkozni, mint "a hírek szerint" nem elegáns.
Ha végignézed a Filharmónia elmúlt húsz évét, nem hiszem, hogy ez lenne az első eset, ahol valami másképpen alakult, mint a vezetői szerették volna. Hadd utaljak csak a piszkos anyagiakra: a mindenkori kormány nemhogy nem úgy dotálta őket, ahogy azt kéne, hanem igen sokszor az ígéretét sem tartotta be, kezdve az évközbeni elvonásokkal. Számtalan esetben felállhatott volna már Kovács Géza ennyi erővel. De, feltételezem, az is benne van a dologban, hogy Kocsis annyira öntörvényű jó értelemben véve "nagyszájú" és mindenfajta szempontból független valaki volt, akihez még a mostani rezsim sem mert nyúlni, mert értelmetlen és kontraproduktív lett volna. De ő meghalt, innentől fogva már könnyebb lesz diktálni a feltételeket.
Kettő. Kovács Jánost egyöntetűen felhőtlen örömmel fogadnák. Nem is csoda, a rendelkezésre álló palettán ő lenne a legjobb zenész/karmester, legalább is nálam mindenképp. Nyilván lehetne nála is jobbat találni a nagyvilágban, de mivel ez Nemzeti zenekar nagy "N"-nel, kívánatos, hogy vagy magyar, vagy Magyarországhoz és a magyar kultúrához igen erős kötődéssel rendelkező külföldi legyen a vezetőjük.
Három. Hamar Zsolt tehetséges és jó kezű karmester, tk. a fiatalabb generációk közül őt gondolnám a legjobbnak. És azért már nem olyan fiatal, 50 körül járhat. Mégis. Kesselyák, Kocsár, Héja, Halász, Vajda már töltöttek/töltenek be ilyen posztot, ő nem. Sosem merült fel a neve a vezető együtteseinknél első számú karmesterként, vagy főzeneigazgatóként, most miért? (nem tudom a választ, komolyan kérdem.)
A hozzászólásodra klikkelve írom, de nem csak arra reagálva.
Kovács Géza nem az az ember, aki csak úgy feláll, mert valami nem úgy alakul, ahogy elképzelte. Valami sokkal komolyabb oknak kell lenni (pl. de nemcsak: elég erős politikai támogatottság) a háttérben, ami miatt inkább ő mehetett, mint Hamar. Továbbá még egy aspektusra felhívnám a figyelmet. Ahogy például Szombathelyen a politikai vezetést leszámítva egyöntetűen mindenki (szakma, közönség) kiállt Jordán pályázata mellett, itt egyáltalán nem tűnik úgy, mintha a zenekar és/vagy a Filharmónia vezetése harcolt volna azért, hogy Hamar legyen a zenei vezetőjük, s még akkor sem látszott a felhőtlen öröm, amikor kiderült, hogy Eötvös nem lesz, de Hamar igen. Tehát Hamarral is lehet valami bajuk, amit nem tud(hat)unk, és egyébként nem is tartozik a széles nyilvánosságra. S mivel a lényegi történésekbe nem látunk bele, az okokat sosem fogjuk megtudni, szerintem azon csekély információ birtokában, amit nekünk megismerni engednek odaföntről, teljesen fölösleges bárkit minősíteni, mert nagy valószínűséggel tévedünk.
Egy 73 éves, Bartók előtti zenét tudtommal nem vagy alig dirigáló személy választása eleve öngól lett volna. Kocsis remekül tartott műsoron örökbecsű klasszikusokat és vett elő idehaza a szokásos magyar trehányság miatt nem játszott (Miért? Mert nehezek.) darabokat, a hallgathatatlan kortársi rémségeket ügyesen a partvonalon tartva, de úgy, hogy azért a "kint is vagyok, ment bent is vagyok" illúzióját keltse. Hamart pedig nyilvánvalóan azzal a céllal vette az induláskor maga mellé, hogy majd ő lehet az utóda. (Aztán átvitt értelemben vándorútra küldte Pécsre és Wiesbadenbe.)
Szerintem félreérted Kovács Gézát. Kocsist valóban ő alkamazta, ő találta ki zeneigazgatónak. Igaz, kényszerűségből, mert Varga Gilbert visszamondta. De akkor Kocsis karmesterként egyáltalán nem volt elfogadott, sokaknál később sem, szóval volt benne kockázat. Ha ő Eötvössel képzelte el a folytatást, érthető, hogy nem maradt. Mi mást tehet, mint sol sikert kíván az utódoknak?
Szomorú, hogy Kovács Géza sokévi NFZ-s múltját egy ilyen tartalmú interjúval bemaszatolja.
Az NFZ soha nem Kovács Géza, hanem Kocsis Zoltán volt. Kocsis Zoltánt nem Kovács Géza alkalmazta, sokkal inkább fordítva. Egy szimfonikus zenekar hírnevét, rangját nem a rezsifőnök (ügyv. igazgató), hanem a művészeti vezetés adja.
Ebből az interjúból az derül ki, hogy Kovács Géza úgy gondolta, hogy egy 2 milliárdos költségvetésű, állami fenntartású intézmény jövőjét meghatározó művészeti vezetést most aztán ő, egy személyben fogja kinevezni. Az interjú tanúbizonysága szerint erről a kulturális kormányzattal nem konzultált, viszont elkötelezetten tárgyalt Eötvös Péterrel. Amikor ez a terve nem egyezett az intézmény fenntartójának tervével, akkor a dologból hiúsági kérdést csinált, és most, szintén az interjú tanúbizonysága szerint mindent elkövet, hogy az NFZ új vezetésének jó nehéz dolga legyen (’az igazgató az én emberem, a művészeti vezetés pedig ellenség”) Vacak egy dolog ez. Ha Kovács Géza igazán szívén viselné Kocsis Zoltán hagyatékát, akkor mos nem aknák elhelyezésével bíbelődne az együttes jövőjének gáncsolására. Érdemes meghallgatni a Bartók Rádió Új Zenei Újság márc 18.-i adását, Mácsai János zenetörténész kritikáját a 14.-i koncertről. Kicsit több köze van az együtteshez, annak kiemelkedő teljesítményéhez, mint ennek a hamis pátosztól átitatott fals interjúnak.
Kovács Géza (ő nevezi így magát!) "keresztapa" szavaival: meg kell a szívnek szakadni és (krokodil)könnyekre kell fakadni, mert "nem folytathatja ott tovább"...holott a sorok között olvasva világos: nincs egyébről szó mint arról, hogy rossz lóra tett, (be)bukta.
"...egyrészt át kell adnia a helyet valaki másnak, aki az életkoránál fogva az ő valamikori székéből segíteni tudja a következő két évtizedet" versus "...másrészt hogy ne terhelje az ő a furcsa, személyi elkötelezettsége az új zeneigazgatóval való kapcsolatot." Elég árulkodó ez az egyrészt-másrészt, mert nem valós alternatíva: vagy ezért-vagy azért. És talányos az említett "furcsa" jelző, de ez már tényleg mellékes.
A lényegről: minden tiszteletem Eötvös Péteré. El fogok menni pl. Kékszakállús koncertjére. Biztosan jó koncert lesz, borítékolom. NFZ-nek azonban most -és a későbbiekben- nem pusztán jó koncertekre van szüksége (arra is!), hanem egy zenekart -hogy ne mondjam: "csapatot"- építő, továbbépítő, továbbvivő színvonalas és továbbfejlődésre és továbbfejlesztésre képes karmesterre. Ki fog derülni: Hamar Zsolt alkalmas-e erre a felelősségteljes feladatra, a nagy lehetőséget megkapta. Eötvos Pétert remélhetőleg fel fogják kérni koncertvezénylés(ek)re és ő azt remélhetőleg el is fogadja majd, számtalan más koncert- és egyéb kötelezettsége mellett, ha másért nem, a zenekar és a magyar közönség iránti lojalitása, szeretete jeleként.
Kivételesen jó előadás volt a premier, megvalósult a zene, a dráma, a látvány, a mozgás ..... egysége, azaz igazán sikerült a megcélzott összművészetiség.
Le a kalappal Kovácsházi István előtt, fantasztikusan végigénekelte a nagyon nehéz címszerepet, különösen a megerőltető első felvonást. Siegfried csaknem végig a színen van és folyamatosan szerepel. Wagner kíméletlensége, hogy ezek után a harmadik felvonásban egy igazán bonyolult kettőssel jön elő. Siegfried ezt a pihent Brünnhildével, a szintén csodás Sümegi Eszterrel adja elő. Hangsúlyoznám még Kovácsházi érzékeny színészi munkáját, amivel Siegfried fejlődését, változását mutatja be.
Minden szereplő nagyon jó volt, nekem különösen tetszett még Szemere Zita, jelmeze és "madársága". Javasolom, hogy aki teheti nézze meg az előadást, mert szerintem fentiek miatt elég ritkán lehet jó Siegfriedet kifogni.
Kedves Momo! Köszönet a megosztásért! Különlegesen szép ez az interjú. Szinte megható az a szeretet, az az alázat, amit Kovács Géza minden sorából kiolvashatunk. Még egyszer köszönet érte!
"A Magyar Rádió Együtteseinek ügyvezetőjét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar korábbi főigazgatóját kérdeztük a filharmonikusok élén történt változásokról és új feladatairól."
Pedig ha jól emlékszem, még itt, a fórumunkon is felmerült a neve, kb Eötvös Péterrel hasonló esélyek említésével.
Kocsis Zoltán zenei zseni volt. Kocsis Zoltán zongoristazseni volt. Kocsis Zoltán Bartók-kutatása és -felvételei felbecsülhetetlen értékűek. Kocsis Zoltán n e m volt karmesterzseni.
Hamar Zsolt előtt pedig most nyitva áll az út és a lehetőség a karmester Kocsis Zoltán "nyomdokaiba (fel)érni". Kiderül, mit képes megvalósítani e lehetőségéből.
Kovács Jánost szerintem sehonnan se "távolították el", nagyon is jelen van a magyar zenei -operai és hangverseny- életben, ami igen üdvös és helyénvaló dolog.
Nekem úgy rémlik, hogy anno "szegény Kocsis" is el akarta távolítani "Kovácsot", aztán valahogy mégis maradt. Talán Kovács másvalakit képzelt NFZ (fő)zeneig. székbe és most emiatt cserél helyet Herbolyval.
Különösebben nem lepett meg, a városban keringő nevek közül az övé tűnt a legéletszerűbbnek + ha jól emlékszem, van-volt már "előélete" NFZ-nél.
Ami jobban meglep:
1) nem fő-, hanem zeneigazgató
2) Herboly Domonkos még át se ért Örkény Színházból a Rádió együtteseihez, máris tovább ejtőernyőzték mint mb. főigazgatót NFZ-hez, ahonnan...
3) ...és ez a nagyobb durranás, hogy Kovács Géza átkerül át a Rádióhoz, őt nemrég hosszabbították mint NFZ főigazgatót. Vajon mi ez a "helycserés támadás" és mi van az alagút végén?
Sajnos számos, az operaszínpadon hagyományosan honos műfajhoz tartozó előadást nem predesztinál művészi minősége az Operaházba és az Erkel Színházba...
A Billy Elliotot nem láttam, de feltehető, hogy azokat az operaházi művészeket (néhány balett-táncos, az énekkar és a gyermekkar egyes tagjai), akik részt vesznek az előadásban, alaposan felkészítettek. A darab felnőtt szereplői prózai és musicalszínészek, nem az Operaház művészei.
Mindenki tudja, hogy a Billy Elliot műfaja szerint csak vendég az Operaházban. Ha nem destruktív hatású az előadás, én örülök annak, ha az Operaház rendkívüli bevételre tesz szert belőle. Nagy sanzonénekesek fellépése, vagy a táncdalfesztivál előadásai sem voltak szentségtörések az Erkel Színházban. Azt sem bánnám, ha ma ott tartanák a tehetségkutatókat a dúsgazdag kereskedelmi tévék, de sajnos azoknak a stúdiói nyilván jobban megfelelnek ilyen típusú rendezvényekhez.
Ha mégcsak a média lenne, - és ne feledjük, a média mindenütt jelen van, régen volt a másfél tévécsatorna heti hat napban, meg a két és fél rádióadó, aminek műsorában kb. 10-20% volt a popzene, ma ez brutálisan más - de mindenütt ez van! Zaj-, és hangmérgezésben szenved minden városlakó, bemész egy ruhaboltba, ott is megy a tuc-tuc teljes nyitvatartási időben. Eljutottunk oda, hogy sok gyereknek még értő kezek alatt sem okoz örömöt az éneklés, mert tökéletesen kielégíti az a passzív zene(?)hallgatás, ami napi sok órában éri. Ez a tény már az egész Kodály-filozófia alapjait recsegteti, s bevallom, fogalmam sincs, mit lehetne ez ellen tenni. Innen nézve huszadrangú dolog, hogy a Billy Elliot szerepel-e az Operaház műsorán, bár valóban semmi keresnivalója ott. Nemcsak azért nem, mert a művészi minősége nem predesztinálja oda, hanem azért sem, mert az egy más műfaj, erre az Operaház művészei nincsenek felkészítve, (és ne is legyenek).
Hah! Majdnem egyetértünk. Ez az általam korábban sohasem ismert Bicskei elfelejti, hogy bárzenésznek lenni egyáltalán nem sértő valami, ezen az alapon a kényszerűségből egy ideig ezt művelő Cziffra is megvetendő valami volna. Afelett is nagyvonalúan elsiklik, hogy a baj ott rejlik, hogy a kommersz média által nyomott kultúrszemét mindent eláraszt, a magas kultúra művelői pedig a maguk elefántcsonttornyába bezárkózva pedig nem jelentik ki, hogy a pop = fekália.
Kedves Dantes, (off jön) saját tapasztalataim alapján írtam, amit írtam. Nekem a koncertrendezés és a rendezvényszervezés tendenciaszerűen szögesdrótként működött egész pályafutásom során (kivéve a rádiót, de csak Such-ig). Mióta MMA tag vagyok, három hatalmas balegyenest kaptam (egzisztenciálisan), holott semmi okot nem szolgáltattam rá. Off vége. Kodály írásait gyakrabban kellene olvasni, eredetiben, ma is aktuális. A Gyöngyösbokréta működik, korszerűsített formában, táncház és népdalkör néven. Azt hiszem, hogy abban egyet tudunk érteni Bicskeivel, hogy a műfajok és színvonalak elvtelen keverése a bevétel növelésének céljából nehezen tolerálható. A kontraszelekció mindig is létezett, és ha a rendszerváltás után valamiféle meritokrácia eljövetelében reménykedtünk, akkor ebben nagyon hamar csalódnunk kellett. A pártalapú diszkrimináció rövid illegalitás után visszajött, és a nepotizmussal és a pénzalapú protekcionizmussal karöltve, bizony, képes befeketíteni az eget, kormányfüggetlenül.
Egy cikket olvastunk. Más kifejezéseket használunk. Ahány ember, annyi stílus. Én mennydörgésnek-világmegváltó hadovának becézem, amit te pesszimista írásnak. Én Savonarolát írtam, te Szabó elvtársat. Bicskei konkrét javaslata: némi túlzással max. annyi, hogy Kodály Kodály Kodály és valami Gyöngyösbokréta-féleség kellene mindenhol.
Hogy szögesdrót lenne a média, a koncertrendezők és rendezvényszervezők: számomra értelmezhetetlen. Igen, 1990 előtt az volt, 1990 óta meg nem az...m é g nem vagy még nem teljesen. MMA-tagság mint kilövési engedély-alap: elég érdekes vélelem. Várjuk meg az idei Kossuth- és más művészeti díjasok névsorát, majd aztán térjünk vissza az MMA-tagság kockázataira és mellékhatásaira...
Főigazgató úr -erős reagálása alapján érzem így- úgy vélhette (ld 2195): "jobbról előznék", ez újdonság lenne.
PS Szabadka tengerszint feletti magassága irreleváns.
OFF: A röviden szocializmusnak nevezett időszakban megszoktuk, hogy a politikusok és az általuk irányított, őket kiszolgáló sajtó véleménye egybehangzik. Az összecsapások, leszámolások nem az állampolgárok szeme láttára, füle hallatára történtek, a médián keresztüli üzengetés ismeretlen volt. Ez az egység, akár látszólagos volt csupán, akár nem, nagymértékben hitelesítette a politikát a felszínen.
A rendszerváltás után kialakult színes politikai és kulturális életben hamar természetessé vált, hogy az ellentétes nézeteket valló (és főleg ellentétes érdekeltségű) politikusok és kultúrpolitikusok egymással szemben állnak, ami nyíltan kifejeződik a parlamentben és a sajtóban egyaránt. Meg kellett szoknunk, hogy a nézeteltérések tisztázásának színtere nemcsak a parlament, hanem a sajtó, az utca, a közélet, sőt a művészet szinte minden területe is. (Az ezt kifejező hangnemet nem lehet megszokni, és ez nagyban gátolja bármelyik oldal hitelességét). Hamar kirajzolódott, hogy a magát baloldaliként definiáló oldal politikusai hajlamosabbak belső ellentéteiket is a nyilvánosság előtt rendezni (vagy kavarni), hajlamosabbak a médián keresztül támadni egymást, a nyilvánosság előtt kiteregetni a családi szennyest. A másik oldalon feltűnően kiemelkedett egy fiatal párt: egységességében, az egységesség látszatának mutatásában feltétlenül. Mellettük vagy ellenük való állásfoglalás nélkül meggyőződésen, hogy ez azóta is politikai sikerük és népszerűségük egyik, lehet, hogy legfontosabb eleme.
ON: Két bekezdést sem szívesen szántam ezen a fórumon ennek az „országképemnek” az ismertetésére, elnézést is kérek érte – de másképp aligha tudnám kifejezni értetlenségemet, csalódásomat és megdöbbenésemet Bicskei Zoltán levelén. A szerző ugyanannak a Magyar Művészeti Akadémiának a rendes tagja (Film- és Fotóművészeti Tagozat), amelynek például Kocsár Balázs is (Zeneművészeti Tagozat). Mire való – többek közt – egy ilyen tekintélyes grémium, ha nem arra, hogy feltűnően kormányközeli tagjainak egyike ne a sajtón keresztül támadja hátba a Magyar Állami Operaházat, amelynek főigazgatóját maga a magyar kormányfő nevezte ki, a miniszterelnök közvetlen ellenőrzése alatt állt (lehet, hogy áll is még, nem tudom pontosan)?
Aki legalább Ókovács Szilveszter megjelenése óta olvassa véleményeimet ezen a fórumon (előadásokról, műsor- és fejlesztési politikáról), tudja, hogy a főigazgató intézkedései nagyjából tetszenek, azok megvalósításából azonban szinte semmi sem, sőt, azok erős indulatokat váltanak ki belőlem. A Billy Elliotot még nem láttam (érdekelne, hogy Bicskei Zoltán látta-e), de ahogyan ő a darab címét sem említve (tán elkárhozna, aki leírja, mondjuk, azért, mert nem biztos, hogy a Magyar Idők valamennyi olvasója alaposan ismeri a MÁO repertoárját?) minősíti, előítéletességre és rosszindulatra vall. Megkockáztatom, a „médiasztárocskák” minősítéssel elsősorban Stohl Andrásra céloz, aki csakugyan médiasztár, kicsinyítő képző nélkül, sőt celeb is, de teljes szakmai jellemzéséhez hozzátartozik az a nem elhanyagolható elem, hogy a magyar nyelvterület egyik legkiválóbb színésze is. (Azért így fogalmaztam, mert történetesen nézői tapasztalataim vannak két vajdasági színházi társulat nagyszerű és csodálatos színészfelhozataláról is.) Megjegyzem, a Székely fonó műsorba választásában nem találhat elvi kifogást a Kodály Zoltánra hivatkozó szerző, de ha látta volna az Operaház felújítását, lehet, hogy nosztalgikus érzései ébredtek volna az ismeretlen Billy Elliot után.
Az írás más kulturális intézményeket érintő részeire nem reflektálok, mert azokat nem követem olyan személyes figyelemmel, mint az Operaház életét. Legfeljebb annyit, hogy ebben az évadban jómagam a Jászok című táncestet láttam a Fesztivál Színházban, amelyet történetesen nem bárzenészek adtak elő, továbbá én is értetlenül szemlélem (hallgatom), sőt kínosnak találom Lajkó Félix presztízsét és népszerűségét, de ehhez nyilván csak az érzékelés szintjén értek.
Mégis válaszolok erre a hozzászólásra.
Nem tudom, hogy egy cikket olvastunk-e?
Konkrét javaslat nincs a cikkben? hát a végén ott van, és a művészeknek szól. E javaslat nem új, nagyon sokan így élnek, élünk a művészvilágban, lehet, hogy neked ismeretlen ez a léthelyzet? Próbálunk eljutni a közönséghez, megkerülve a szögesdrótot: a médiát, a koncertrendezőket és rendezvényszervezőket, a lustaság, korrupció, begyepesedettség labirintusát. Tehát mi szervezzük a saját koncertjeinket, kiállításainkat. És néha bekopogunk az illetékeshez, néha érünk is el eredményt. Általában akkor, ha az illetékes is olyan idealista, mint a művészember, aki megkeresi. Aki ezt az életformát bírja, megmarad a szakmában, aki nem, az...
Világmegváltó hadova? hiszen ilyen pesszimista írást már rég olvastam. Ez nem világmegváltás, hanem a rögrealitás, de csillagtan éjszakán, egy sötét szemüvegen át.
Savonarolai mennydörgés? Kit-mit küldene-tenne máglyára Bicskei szerinted? Egyébként nem egy hálás szerep. Savonarolát felakasztották, és a holttestét máglyán elégették. Poszthumusz rehabilitálták, mégsem nem volt eretnek...
Hogy a MMA egy testületi tagjának bármi hatalma lenne, (ahogy Szabó elvtársnak a Szabad Népnél, vagy később a Kékfénynél)? Ahogy azt a kis Móricka elképzeli... Épp ellenkezőleg! Attól kezdve, hogy a MMA tagja lettem, úgy észlelem, hogy egyfajta kilövési engedély lett rám érvényes. A mószerembereket tehát ne errefelé keresd. És Bicskei "üzenete" különben sem fentről jön, mert Szabadka tengerszint feletti magassága lejjebb van, mint Budapesté.
Az Operaház e cikkben érintett műsorpolitikájával egyébként egyetértek, főleg, ha a produkció eléri az Operaháztól elvárt nívót, és nem az Operaházban, hanem az Erkelben van műsoron, ami a "könnyebb" műfaj játszóhelyeként is működött.
Köszönet a belinkelésért, magamtól nem bukkantam volna rá. Ennyi szamárságot is ritkán olvasni így, egybefésülve mint Bicskei Zoltán írásában. Vagdalkozik, támad, elítél, megmondja a tutit = hogy mindenhol minden rossz, viszont:
1) Konkrét javaslat zéró, csak általános világmegváltó hadova meg savonarolai mennydörgések
2) az illető MMA rendes tagja: vajon nem egyfajta ü z e n e t-e ez az iromány valahonnan "fentről"?
Ez esetben valamelyest érthető (lenne) Főigazgató úr netán némi aggodalmat is tartalmazó éles visszavágása. Hátha mégsem olyan sziklaszilárd az a Szék? Nem én kiáltok, a föld (Bicskai úr) dübörög. Nem én aggódom...
„Nagyon örülök, hogy Bicskei Zoltán grafikus Kodályt olvas mostanában, cikkének alapvető irányával egyet is értek (Kodályt olvasok mostanában, Magyar Idők, január 20.). Azonban még jobb lenne, ha – mivel történetesen zeneszerzőről van szó – inkább hallgatná Kodályt. És persze a saját kontextusában értelmezné.”
ÓKOVÁCS SZILVESZTER: „EGYSZERRE SZOCIÁLIS PROGRAM ÉS MISSZIÓS KIADÁS”
„Az ötödik éve tartó Az opera nagykövetei program létrehozásáról, célkitűzéseiről, várható eredményeiről beszélgettünk Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával.”
[…]
– Érezni már a nagykövetek tevékenységének a hatását?
– Könnyű kiszámolni, hogy 25 művész közel 40 hét alatt minimum 1000 előadást tart, tízezrek előtt – és a program ötödik éve tart. Mindez már olyan mennyiség, hogy ennek abszolút érezni a hatását, főleg hogy „elő- és utókezelést” is végeznek a nagykövetek az Operakaland programban. Rendszeresen hívnak csoportokat repertoár-előadásokra, amikre előzetesen felkészítik őket, aztán itt a helyszínen bemutatják a színház titkait, és együtt nézik meg a darabot a csoporttal. Nincs év, hogy ne írnánk felül a saját nézői rekordunkat. Egyértelmű a növekedés, és kizárt, hogy ennek az egyik motorja ne ez a program lenne.
[…]
– Jellemzően kik kerülnek be a programba?
– Alapvetően inaktív énekesek, de nem kizárólag. Az énekesi járadék és az énekesi közalkalmazás megszűnte miatt van ez így, de balettművész, volt kórustag, hangszeres művész és színpadi ügyelő is van a nagykövetek között. A feltételeket mindig a pályázati felhívás tartalmazza, a fizetés pedig minden évben tíz hónapon át a jelenlegi diplomás garantált bérminimum duplája, emellett az útiköltséget is álljuk egy bizonyos összegplafonig. Összességében komoly, évente bő 100 milliós nagyságrendű bruttó ráfordítást jelent mindez, amelyet az Opera saját költségvetéséből finanszíroz. Egyébként valóságos szociális hálót szőttünk, 30 örökös taggal és 22 mesterművésszel együtt csaknem 80 egykori művészünkről gondoskodunk, összesen csaknem évi félmilliárd forint értékben. Ez ma még megy, de holnap már nekünk is segítség kell, hiszen a forrásainkat alapvetően előadások létrehozására kapjuk, ám az alapító okiratból fakadó kötelezettségek sora olyan hosszú lett, hogy a latin ábécé összes betűjét elhasználja. Másfelől ez lelkiismereti kérdés is: nem „csak” 133 évért felelünk, de még az 1884-es alapítás előtti jogelőd tevékenységének fél évszázados emlékéért és ethoszáért is. Eszközeink közül pedig az egyik legfontosabb Az opera nagykövetei program, amelyben nagy egyéniségek szállnak ki „terepre”, virtigli vándorszínész-mentalitással is élő művészek, akik tudnak hangulatot teremteni: egy efféle operai előadás nagyon nem olyan, mint mikor valaki bejön helyettesíteni földrajzórán. Egyszerre szociális program és missziós kiadás is, amelynek eredményei most még csak csíraállapotban mutatkoznak meg, de opera volt és lesz is. Van időnk, az erőnk pedig a huzamos munkában rejlik.”
Bocs, hogy még reagálok, de:
Ezek szerint nem tudod, hogy az Erzsébet téren a metró miatt kellett az igen komoly zaj és rezgéscsillapítás. Ehhez képest a Müpa legalább megépült, és a befektetés nem veszett kárba. (Amúgy én se bántam volna, ha inkább az Erzsébet térre épül, dehát...)
Szerintem azt egyoldalúan gondolod, hogy csak a pénz számít. A Müpa elkészülte után olyan művészek és együttesek kezdtek szép sorban ott megjelenni, akik korábban soha nem léptek fel nálunk. Én ezt néhai Kiss Imre és csapata szervező munkájának tulajdonítom, akik utat találtak sokakhoz, nyilván nem kis munkával és szakértelemmel. Szerencsére az intézmény akkor kialakított nimbusza azóta se múlt még el, még mindig van kikkel megtölteni az épületet. Nem kétlem, hogy Netrebko vagy Kaufmann neve megtöltené az Arénát is, ahogy Domingoé is megtette, de a Müpa ennél azért gyakrabban megtelik, ezt tapasztalom.
Az Operát pedig azért rángattam elő, mert itt eleget van szó róla, és elég sok személyes tapasztalatom is van ahhoz, hogy össze tudjam hasonlítani a közönséggel való bánásmódjukat, valamint a gyerekeknek szóló programjaik színvonalát.
A fémpénznek valóban van akusztikája, mégpedig elég erőteljes, amit volt szerencsém egyszer hallani a felújítás után újranyitott Erkel színházban, egy Carmen előadás alatt. Hátul ültem, mégpedig a sor szélén, a ruhatárban pedig valószínűleg a bevételt számolgatták.
"Remek" volt.
A fémpénznek valóban van akusztikája, mégpedig elég erőteljes, amit volt szerencsém egyszer hallani a felújítás után újranyitott Erkel színházban, egy Carmen előadás alatt. Hátul ültem, mégpedig a sor szélén, a ruhatárban pedig valószínűleg a bevételt számolgatták.
"Remek" volt.
19:00 : Budapest FUGA Aura Musicale
J.S. BACH: Kunst der Fuge, BWV 1080
„FÚGA a FUGÁban” sorozat
19:30 : Budapest Zeneakadémia, Nagyterem Martha Matscheko (szoprán)
A Conservatoire national supérieur de musique et de danse de Paris és az Universität für Musik und darstellende Kunst Wien hallgatóiból alakult zenekar
Vezényel: Jaime Wolfson Schönberg: Öt zenekari darab, op. 16 (Felix Greissle kamarazenekari átirata)
Mahler: 4. (G-dúr) szimfónia (a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem 2020-ban készült kamarazenekari átirata)
19:30 : Budapest Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Baráth Emőke
Europa Galante
Hegedűn közreműködik és vezényel: Fabio Biondi Vivaldi: A négy évszak - E-dúr („A tavasz”) hegedűverseny, RV 269, op. 8, No. 1
Purcell: A tündérkirálynő, Z. 629 - szvit
- ‘Thus the ever Grateful Spring'
- ‘See, see my many Colour'd Fields'
- ‘Dance for the Followers of Night'
- ‘See, even Night herself is here'
- ‘Dance of the Haymakers'
- ‘Now the Night is chas'd away'
Vivaldi: A négy évszak - g-moll („A nyár”) hegedűverseny, RV 315, op. 8, No. 2
Händel: Az Idő és az Igazság diadala, HWV 71 - „Like clouds, stormy winds them impelling” (Gyönyör áriája, III. felvonás)
Händel: Aetius, HWV 29 - „Finché un zeffiro soave” (Fulvia áriája, I. felvonás)
Vivaldi: A négy évszak - F-dúr („Az ősz”) hegedűverseny, RV 293, op. 8, No. 3
Händel: Julius Caesar Egyiptomban, HWV 17 - „Da tempeste il legno infranto” (Cleopatra áriája, III. felvonás)
Vivaldi: A négy évszak - f-moll („A tél”) hegedűverseny, RV 297, op. 8, No. 4
A mai nap
született: 1831 • Joachim József (Joseph Joachim), hegedűs († 1907) 1912 • Sergiu Celibidache, karmester († 1996) 1955 • Thomas Hampson, énekes elhunyt: 1993 • Boris Christoff (Borisz Hrisztov), énekes (sz. 1914)
