PERÉNYI GÉZA zeneszerző, karmester, tanár, zenei író, zenekritikus
(Budapest, 1877 /a pontos dátum nem ismert/ – Budapest, 1954.03.18.)
Nevét a Magyar Életrajzi Lexikon nem említi. Információt a Wikipédiában sem találunk róla. Márpedig az, aki nem szerepel a Wikipédiában – idestova olybá tűnik – nem is létezik az utókor számára. Pedig orgonaműveit templomainkban itt-ott még ma is előadják, neve orgonaművészeink számára nem ismeretlen.
Életéről, munkásságáról a korábbi lexikonokban fellelhető, töredékes információk alapján a következőket tudhatjuk meg:
Perényi Géza – Koessler növendékeként – a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát 1907-ben. Ezt követően Németországban és Belgiumban működött karmesterként. 1914-ben visszatért Budapestre, és a Somogyi Mór-féle konzervatóriumban (VII. Erzsébet körút 44.), valamint a VIII. kerület, József körút 69. sz. alatt működő Zenekonzervatóriumban kapott tanári állást. 1924 és 1930 között az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület és áll. eng. magán Zeneiskola igazgatója és az egyesület ének- és zenekarának karnagya volt; nevéhez fűződik a tanári kar átszervezése és ezzel az iskola színvonalának az emelése. Termékeny zeneszerző volt. Számos művével nyert pályadíjat, így például 1933-ban megnyerte az Országos Magyar Dalosszövetség férfikar-pályadíját, 1934-ben pedig dalciklusa a Brunswick Teréz-pályázaton nyert díjat. Zeneirodalmi munkásságáról is ismert volt. A zenei szaklapokban számos cikke, kritikája jelent meg.
Zeneművei:
Salgó c. operája Petőfi költeménye nyomán), misék (pl. Szent István-mise), szimfóniák, Duhajzó (szimf. költemény, 1934), férfikarok, nyitányok (pl. Ünnepi nyitány), számos kamarazenemű, orgona-kompozíciók (pl. 18 zsoltár-preludium orgonára) stb.
Néhány írásműve:
Beethoven kilenc szinfoniája - 5a-5i füzet (1912) -, de könyv alakban is megjelent; Gessler Ödön új zongoraművei (A Zene, 1913/10. szám); Koessler János, a pedagógus és zeneszerző. (A Zene, 1926/4. szám); Csajkovszky (A Zene, 1927/3. szám).
Forrás: Magyarország tiszti cím- és névtára, 33. évf., 1914; Tolnai Új Világlexikona, 1929; Révai Nagy Lexikona, 1935; Dr. Molnár Imre: A magyar muzsika könyve, 1936; A Pesti Hírlap Lexikona, 1937; Új Idők Lexikona, 1941; http://www.parlando.hu/2017/2017-5/2017-es_szuletesnaposok.pdf
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL 2018.12.20-i ÁLLAPOT P-TŐL ZS-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Papp Mihály színművész |
1875 |
467. |
Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő |
1881 |
6.,733.,734. |
Pártos István hegedűművész |
1903 |
725.,726.,727.,728.,729., 730.,731.,732. |
Pilinszky Zsigmond operaénekes |
1883 |
130.,133. |
Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész |
1844 |
809.,810.,811.,812.,813., 816.,817.,818.,819.,820., 821. |
Polgár Tibor zeneszerző, karmester |
1907 |
561.,562.,563.,660. |
Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző |
1843 |
95.,96.,98.,99. |
Ptasinszky Pepi prímabalerina |
1904 |
922.,923.,924.,925.,926., 927.,928.,929.,930.,931., 932.,933.,934.,936. |
Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató |
1892 |
23.,24.,34.,35.,36.,183., 184.,826. |
Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus |
1906 |
57.,87.,88.,1131. |
Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész |
1928. |
394.,395.,396.,397.,398., 399.,400.,809.,810.,811., 812.,817.,818.,819.,820. |
Réthy Eszter operaénekesnő |
1912 |
91.,92.,207.,210. |
Rév Lívia zongoraművész |
1916 |
735.,736.,737.,740.,741., 742.,747.,814. |
Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész |
1899 |
647.,648.,649.,650.,651., 652.,653.,654.,655.,656., 657. |
Rubányi Vilmos karmester |
1905 |
58.,59.,60.,61.,245.,568. |
Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő |
1903. |
250.,251.,252.,253.,254., 255.,256.,257.,258.,259., 262.,264. |
Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus |
1786 |
83.,84.,158. |
Sándor Erzsi operaénekes |
1855 |
450.,451.,452.,453.,940., 983. |
Sándor (Schlesinger) Emma zeneszerző, műfordító |
1863 |
1085.,1086.,1087.,1088., 1089.,1090.,1091.,1094., 1095.,1096. |
Sárosi Ferenc zeneszerző |
1855 |
49. |
Schmidt Ferenc (Franz Schmidt) zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus |
1874 |
70.,72.,74.,76.,77.,78., 81.,108.,111.,113.,118., 128.,171.,172. |
Sebeők Sári operaénekes |
1882 |
32.,67.,68.,1151. |
Serák Márta opera-, operetténekesnő |
19.sz. vége? |
914.,937.,938.,939.,940., 941.,942.,943.,944.,945., 946.,947.,948.,949.,950. |
Siklós Albert zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő |
1878 |
717.,720.,721.,722.,723., 724.,848.,856., 1029., 1124.,1125.,1191. |
Szabados Béla zeneszerző |
1867 |
94.,97.,1191. |
Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán |
1911 |
282.,283.,284.,285. |
Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán |
1904 |
263.,265.,266.,353. |
Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző |
1848 |
31.,829. |
Szamosi Elza operaénekesnő |
1881 |
215.,216.,217.,378.,380., 467.,667.,983.,1166. |
Szánthó Enid operaénekesnő |
1907 |
547.,548.,550.,551.,552., 553.,554.,555.,556.,557., 1154.,1160. |
Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes |
1896 |
435.,436.,437.,438.,439., 440.,441.,444.,445.,446., 458.,459.,851.,1131. |
Szemere Árpád operaénekes, rendező |
1878 |
981.,982.,983.,984..985., 986.,987.,988.,989.,990., 991. |
Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár |
1884 |
130.,137.,841.,842.,843., 844.,845.,846. |
Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus |
1863 |
355.,356.,357.,358.,360., 361.,743.,1112.,1184. |
Széchenyi Imre gróf zeneszerző |
1825 |
386.,387.,388.,389.,390., 391. |
Székely Imre zongoraművész, zeneszerző |
1823 |
804.,805.,806.,807.,808. |
Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus |
1864 |
507.,508.,509.,510.,511., 512.,517.,518. |
Takáts Mihály operaénekes (bariton) |
1861 |
454.,455.,456.,457.,982., 983.,1166. |
Tamás Ilona operaénekes, szoprán |
1914 |
243.,244.,245.,246.,247. |
Tamássy Zdenkó zeneszerző |
1921 |
458.,459.,460.,461.,462., 463. |
Tiszay Magda operaénekesnő |
1919 |
669. |
Tóth Péter karmester |
1924 |
3.,7.,8.,12.,13.,14.,15., 17.,19.,279.,280.,281. |
Tutsek Ilona operaénekesnő
|
1905 |
195.,197.,198.,199.,200., 211. |
Tutsek Piroska operaénekesnő |
1905 |
195.,196.,197.,198.,199., 200.,204.,205.,206.,207., 209.,210.,211.,260.,351. |
Vaály Ilona színésznő, primadonna |
1894 |
653.,654. |
Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus |
1881 |
743.,744.,745.,746.,747. |
Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző |
1858 |
523.,524.,525.,526.,530., 829.,833. |
Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző |
1893 |
503.,504.,505.,506., 1148. |
Verebes Ernő színész, operetténekes |
1902 |
520.,521.,522. |
Virovay Róbert hegedűművész |
1921 |
38.,39.,40.,171.,404. |
Volkmann Róbert zeneszerző |
1815 |
28.,332.,333.,337.,829., 1038.,1039.,1092.,1103., 1104.,1112.,1116.,1132., 1133.,1134.,1165. |
Weingartner Felix (Bódog) dr., karmester, zeneszerző, zongoraművész, író |
1863 |
1150.,1164.,1165.,1166., 1167.,1168.,1169.,1170., 1171.,1172.,1173.,1174., 1175.,1176.,1177.,1178., 1179.,1180.,1181.,1196. |
Zádor Dezső operaénekes |
1876 |
130.,134.,944. |
Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész |
1894 |
107.,139.,140.,141., 1160. |
Závodszky Zoltán operaénekes |
1892 |
52.,185.,204.,205.,207. |
Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész |
1849 |
37.,63.,64.,65.,66.,392., 825. |
Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester |
1910 |
50.,343.,344.,345.,346., 347.,351.,352.,353.,354. |
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL 2018.12.20-i ÁLLAPOT H-TÓL P-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző |
1822 |
775.,776.,777.,778.,779., 780.,781.,782.,783.,784., 785. |
Hámory Imre színész-operaénekes |
1909 |
247.,248.,249. |
Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus |
1869 |
550.,553.,558. |
Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár |
1862 |
173.,174.,175.,176.,177., 178.,179.,180.,181.,182. |
Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész |
1903 |
313.,316.,318. |
Huber (Hubay) Károly karmester, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus |
1828 |
1038.,1039.,1040.,1041., 1042.,1043.,1044.,1045., 1046.,1047.,1048.,1049., 1050.,1051.,1052.,1053. |
Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus |
1890 |
162.,163.,164.,165.,166., 167.,168.,169.,172., 1178. |
Joachim József hegedűművész |
1831 |
122.,123.,124.,125.,126. |
Kabos Ilonka zongoraművész |
1898 |
327.,328.,330.,334.,335., 336. |
Káldy Gyula karmester, főrendező, színházigazgató, zeneszerző, zenei író, a Magyar Királyi Operaház igazgatója |
1838 |
1103.,1109.,1116.,1117., 1118.,1119.,1120. |
Károlyi Gyula zongoraművész |
1914 |
705.,706.,707.,708. |
Kelemen Lajosné sz. Zathureczky Berta író, zeneszerző |
1855 |
1068.,1069.,1070.,1071., 1072.,1073. |
Kemény Egon zeneszerző |
1905 |
171.,172.,305.,306.,308., 324.,439.,440.,444.,445., 447.,448.,449.,480.,562., 578.,583.,585.,590.,591., 592.,600.,601.,602.,603., 613.,660.,687.,693.,761., 794.,795.,796.,870. |
Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző |
1871 |
33.,829. |
Kiszely Gyula zeneszerző, rendező |
1900 |
848.,849.,850.,851.,852., 853.,854.,855.,856.,857., 870.,871. |
Koháry Mária Antónia zongoraművész, zeneszerző |
1797 |
1101.,1102. |
Kolbay Ildikó énekes, operettprimadonna |
1898 |
951.,952.,953.,954.,955., 956..957.,958.,959.,960., 961.,962.,963.,964.,965., 973. |
Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista |
1853 |
464.,465.,466. |
Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár |
1894 |
785.,786.,787.,788. |
Kosáry Emmi operaénekesnő |
1889 |
230.,234.,235.,236.,235., 238.,239.,240.,241.,242., 286.,289.,291.,292.,293., 294.,295.,296.,297.,298., 972.,983. |
Koréh Endre, operaénekes, basszus |
1906 |
560.,561.,562.,563.,564., 565.,566.,567.,568.,570., 823.,837. |
Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár |
1897 |
348.,349.,350.,353., 1141.,1144. |
Környei Béla operaénekes |
1873 |
217.,218.,219.,415.,983., 1124.,1125.,1128. |
Krammer Teréz operaénekesnő |
1868 |
661.,662.,663.,664.,665., 666.,667.,668.,674.,675. |
Krausz László hegedűművész, karmester, festőművész |
1903 |
1192.,1193.,1194.,1195., 1196.,1197.,1198.,1199., 1200.,1201. |
Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár |
1905 |
789.,780.,781.,782.,783., 784. |
Kurucz János zeneszerző, zongoraművész |
1883 |
966.,967.,968.,969.,970., 971.,972.,973.,974.,975., 976.,977.,978.,979.,980. |
Küry Klára színésznő, operettprimadonna |
1870 |
786.,787.,788.,789.,790., 791.,792.,793.,794.,795., 796.,797.,798.,799.,800. |
Laurisin Lajos operaénekes (tenor) |
1897 |
302.,303.,304.,306.,307., 311.,312.,314.,315.,317., 318.,319.,320.,323.,325. |
Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző |
1899 |
302.,305.,306.,319.,320., 321.,322.,447.,448.,449., 566.,874. |
Lavotta János zeneszerző, hegedűművész |
1764 |
474.,475.,476.,477.,478., 479.,480.,481.,482.,483., 484. |
Losonczy-Schweitzer Oszkár hegedűművész, zenekarvezető, zeneszerző |
1890 |
1139.,1140.,1141.,1142., 1143.,1144.,1145.,1146., 1147.,1148.,1149. |
Lumpe Gizella énekesnő, énektanár |
18..? |
179. |
Major J. Gyula zongoraművész, karnagy, zenetanár, zeneszerző |
1859 |
1103.,1104.,1105.,1106., 1107.,1108.,1109.,1110., 1111.,1112.,1125. |
Medek Anna operaénekesnő |
1885 |
212.,213.,214.,393.,661., 716.,983. |
Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus |
1842 |
45.,158.,1105. |
Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus |
1815 |
46.,51.,112.,158.,337., 338.,1137. |
Molnár Imre dr. énekművész, zenetudós, író, zeneművészeti főiskolai tanár |
1888 |
1024.,1025.,1026.,1027., 1028.,1029.,1030.,1031., 1032.,1033.,1034.,1035., 1036. |
Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár |
1882. |
859.,860.,861.,862.,863., 864.,865.,866.,867.,868., 869.,874. |
Nagy Péter zongoraművész |
1960 |
770.,774. |
Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész |
? |
770.,774. |
Ney Dávid operaénekes |
1842 |
571.,572.,982.,983. |
Németh Mária operaénekesnő |
1897 |
414.,415.,416.,417.,421., 422.,423.,424.,1154., 1159. |
Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző |
1903 |
100.,101.,102.,103.,104., 105.,106.,114.,115.,116., 117.,130. |
Odry Lehel operaénekes (bariton), operarendező |
1837 |
992.,993.,994.,995.,996., 997.,998.,1000. |
Orczy Bódog báró, zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa |
1835 |
1054.,1055.,1056.,1057., 1058.,1059.,1061.,1062., 1063.,1064.,1065.,1066., 1067. |
Ottó Ferenc zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus |
1904 |
917.,918.,919.,920.,921. |
Ottrubay Melinda balett-táncos |
1920 |
324.,326.,339.,340.,341., 344.,351.,352. |
Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után (az adott téma lezárását követően) beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések sorszámát. |
||
KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL 2018.12.20-i ÁLLAPOT A-TÓL H-IG |
||
Név, művészeti ág |
Szül. év |
A bejegyzés sorszáma |
Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző |
1830 |
10.,935. |
Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus |
1892 |
826.,827.,830.,831.,835., 836.,837.,839.,840.,925. |
Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző |
1874 |
893.,894.,895.,896.,897., 898.,899.,900.,901.,902., 903.,904.,905. |
Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus |
1855 |
11.,154.,331.,1060.,1092., 1093.,1112. |
Albert Ferenc hegedűművész, tanár |
1918 |
619.,630.,631.,632.,633., 634.,635.,636.,637.,638., 639.,640.,1144. |
Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár |
1892 |
631.,636.,637. |
Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló |
1895 |
130.,144.,145.,146.,147., 148.,149.,150. |
Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző |
1841 |
493.,494.,495.,496.,497., 498.,499.,500. |
Anday Piroska operaénekesnő |
1903 |
118.,119.,120.,121.,129., 130.,132.,156.,692.,693., 1154.,1159. |
Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző |
1885 |
151.,152.,153.,154.,155., 1160. |
Baka-Baitz Irma zongoraművész, zeneszerző |
1867 |
1074.,1075.,1076.,1077., 1078.,1079.,1080.,1081., 1082.,1083.,1084. |
Bakfark Bálint |
1507 |
1004.,1005.,1006.,1007., 1008.,1009.,1010.,1011., 1012. |
Baráti György karmester, zeneszerző, gordonkaművész, tanár |
1913 |
1013.,1014.,1015.,1016., 1017.,1018.,1019.,1020., 1021.,1022.,1023. |
Barki László hegedűművész |
1958 |
529.,543.,549.,559.,658., 694.,696. |
Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós |
1926 |
531.,532.,533.,534.,535., 536.,537.,538.,542.,544., 545. |
Báthy Anna operaénekes |
1901 |
220.,221.,222.,1151. |
Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár |
1857 |
227.,228.,231.,232.,233. |
Beretvás Hugó zeneszerző |
1872 |
1121.,1122.,1123.,1124., 1125.,1126.,1127.,1128., 1129.,1130.,1131.,1135., 1136.,1138. |
Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró |
1843 |
371.,372.,373.,374.,375., 376.,382.,383.,384.,385. |
Bihari János zeneszerző, hegedűművész |
1764 |
481.,486.,487.,488.,489. |
Bodó Erzsi drámai szoprán |
1899 |
266.,362.,363.,364.,365., 366.,367.,368.,369.,370. |
Bogáthy Mihály színész, énekes |
1926 |
53. |
Bokor Margit operaénekes |
1905 |
1150.,1151.,1152.,1153., 1154.,1155.,1156.,1157., 1158.,1159.,1160.,1161., 1162.,1163. |
Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező |
1823 |
83.,85.,86. |
Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár |
1799 |
89.,90. |
Burián Károly operaénekes |
1870 |
9. |
Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész |
1871 |
230.,234.,237.,239.,240., 242.,257.,286.,287.,288., 289.,290.,291.,292.,293., 294.,295.,296.,297.,298., 300.,301. |
Chován Kálmán, zeneszerző, zongoravirtuóz, zenepedagógus |
1852 |
1182.,1183.,1184.,1185., 1186.,1187.,1188.,1189., 1190.,1191. |
Clement Károly zeneszerző |
1876 |
823.,824.,825.,826.,827., 828.,829.,830.,831.,832., 833.,834.,835.,836.,837., 838.,840. |
Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész |
1774 körül |
481.,490.,491.,492. |
Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező |
1866 |
415.,416.,417.,425.,426., 427.,428.,430.,432.,433., 434.,435.,925.,927.,930. |
Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár |
1912 |
744.,745.,748.,749.,750., 751. |
Delly Rózsi operaénekesnő |
1912 |
703.,704. |
Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester |
1877 |
709.,710.,711.,712.,713., 714.,715.,716.,718.,719. |
Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus |
1877 |
79.,80.,81.,128.,130.,158., 166.,705.,1171. |
Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző |
1821 |
191.,192.,193.,337. |
Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész |
1825 |
190. |
Dullien Klára hegedűművész és -tanár |
1905 |
641.,642.,643.,644.,645., 646. |
Durigo Ilona operaénekesnő |
1881 |
130.,131.,822.,833. |
Egressy Béni zeneszerző, író, színész |
1814 |
29. |
Ember Nándor zongoraművész |
1897 |
41.,42.,54.,55.,56.,277., 278. |
Erdősy Eugénia énekesnő |
1856 |
767.,773. |
Erkel Elek karmester, zeneszerző |
1843 |
752.,753.,754.,755.,756., 757.,758.,760.,763.,764., 765.,766. |
Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista |
1842 |
157.,158.,160.,161. |
Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus |
1851 |
186.,187.,188.,189., 1112. |
Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna |
1879 |
467. |
Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester |
1895 |
130.,142. |
Flattné Győrffy Gizella operaénekes |
1874 |
378.,379.,380.,381.,392.,393. |
Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár |
1914 |
744.,745. |
Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár |
1867 |
789.,791.,792. |
Fusz János zeneszerző, karnagy |
1777 |
135.,136. |
Gábor Arnold operaénekes |
1880 |
130.,143.,910. |
Gábor József operett-/operaénekes (tenor), színész,rendező,műfordító |
1879 |
909.,910.,911.,912.,913.,914.,915.,916.,925.,930.,944.,947. |
Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós |
1906 |
158.,159. |
Gencsy Sári operaénekes |
1924 |
676.,677.,683.,684.,685.,687. |
Gertler Endre hegedűművész |
1907 |
404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,412.,413. |
Geyer Stefi hegedűművész, -tanár |
1888 |
418.,419.,420. |
Gizycka-Zamoyska Ludmilla zongoraművész, zeneszerző |
1829 |
1097.,1100. |
Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző |
1842 |
224.,225.,226.,1105. |
Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus |
1830 |
44.,471.,472.,473.,1169. |
Goll Bea táncosnő, színésznő |
1927 |
41.,42.,50.,93. |
Gonda Lucy zongoraművész |
1920 |
873.,874.,875.,876.,877., 878. |
Greisinger István zeneszerző, zongoratanár |
18 ? |
179. |
Gyenge Anna operaénekesnő |
1894 |
686.,688.,689.,690.,697., 698.,699.,700. |
Befejezésül - az előző bejegyzések tartalmának összegzése, ill. pontosítása végett - közlöm Krausz Lászlónak azt az életrajzát, amely az USÁ-ban fellelhető források alapján válik ismertté előttünk:
Krausz László (1903-1979) […] hegedűművész, karmester és festőművész Magyarországon, Pécsett született. Zenei karrierje a hegedűvel kezdődött, amellyel először 13 éves korában lépett fel nyilvánosan. A pécsi városi zeneiskolában, majd a budapesti Állami Zeneakadémián folytatta tanulmányait, Hubay Jenő irányítása alatt. Krausz először 15 évesen vezényelt a budapesti Zeneakadémián.
1923-ban elhagyta Magyarországot, hogy az új bécsi Konzervatóriumban folytassa tanulmányait. Később a Bécsi Állami Zeneakadémia növendéke lett. A Wilhelm Wazek Zenekar (William Wazek Orchestra) koncertmestere volt, és alkalmanként a Bécsi Szimfonikus Zenekarban (Vienna Symphony Orchestra) is játszott.
1926-ban Krausz Párizsba ment, hogy a Modern Hegedű Intézetében (Institut de Violon Moderne) Járosy Albertnél tanuljon. Párizsban részt vett Eugène Ysaÿe kurzusain is (École Normale de Musique). 1929-ben Svájcba költözött, ahol 1947-ig maradt. Játszott a Weingartner Félix vezette Bázeli Zenekari Társasággal (Basler Orchester Gesellschaft). Egyidejűleg pedig zenetudományi, filozófiai és pedagógiai tanulmányokat folytatott a Bázeli Egyetemen.
1935-től több éven át a lausanne-i Rádiózenekar (Radio Orchestra in Lausanne) első hegedűse volt. Megalapította és vezette a Lausanne-i Vonószenekart (Lausanne String Orchestra). 1938-tól 1947-ig egy genfi zenekar, az Orchestre de la Suisse Romande első hegedűse volt, Ernest Ansermet vezetése alatt. Krausz alkalmanként vezényelte is ezt a zenekart. Krausz a Genfi Szimfonikus Együttes (Ensemble Symphonique de Genève) igazgatója, és a Bázeli Zenekari Társaság vendégkarmestere lett. A genfi konzervatóriumi fakultás tagjaként vezényelte a konzervatórium vonószenekarát is. Vendégkarmesterként számos más európai zenekarnál is fellépett, beleértve az Oszlói Filharmonikusokat (Oslo Philharmonic) is.
1944-ben a nácik Krausz László szüleit (Krausz Simont és Franciskát) Auschwitzba deportálták A pécsi zsidó közösség megmaradt tagjaival együtt megölték őket.
Krausz László 1947-ben feleségével, a zongoraművész és zeneszerző Susan Strauss-szal (Stuttgart, 1914 - Cleveland Heights, 2008), akivel Lausanne-ban ismerkedett meg, és 1935-ben kötött házasságot, valamint két fiával (Peterrel és Michaellel) - Walter Wanger amerikai filmproducer és Joan Benett színésznő segítségével - az Egyesült Államokba emigrált, és ott először New Yorkban, később Clevelandban telepedett le. A New Yorki Zenei Főiskolán (New York College of Music) kamarazenét tanított. Később a Széll György vezette Clevelandi Zenekarhoz (Cleveland Orchestra) csatlakozott. Krausz vezette a Clevelandi Zeneiskola székhelyén a Vonósegyüttes tanszakot (String Ensemble Department, Cleveland Music School). Később ő lett a Clevelandi Kamarazenekar (Cleveland Chamber Orchestra), a Mansfieldi Szimfonikus Zenekar (Mansfield Symphony Orchestra) és az Akroni Szimfonikus Zenekar (Akron Symphony Orchestra) zeneigazgatója és karmestere.
Az amerikai állampolgárságot a Krausz család 1953-ban kapta meg.
Krausz László kiváló festő is volt. Művészi felfedezései magukban foglalják a portrékészítést és a tájfestészetet, az absztrakt expresszionizmust, a geometriai szimbolizmust, a kabbala ábécét, a zsidó és izraeli témákat stb. Alkotásai között megtaláltjuk kora legnevesebb muzsikusainak portréit.
1959-ben Krausz László a Western Reserve Egyetemen (Western Reserve University) a festészetben megszerezte a mester fokozatot. De a Clevelandi Művészeti Intézetben (Cleveland Institute of Art), a Skowhegani Szobrász- és Festőiskolában (Skowhegan School of Sculpture and Painting) és a Cooperi Művészeti Intézetben (Cooper School of Art) is folytatott tanulmányokat, ahol alkalmanként tanított is. Kísérleti művészeti stúdiót vezetett a Case Technológiai intézetnél (Case Institute of Technology).
Szívrohamban hunyt el, 1979.05.25-én.
A Krausz Lászlóval kapcsolatos anyagokat (különféle dokumentumok, naplók, fényképek, vendégkönyvek, felvételek és művészeti munkák) a Western Reserve Historical Society őrzi Clevelandban:
10825 East Boulevard, Cleveland, Ohio 44106
Telephone: (216) 721-5722
Krausz Lászlónak a legjelentősebb 20. századi muzsikusokról készített, figyelemre méltó portréi a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban (Library of Congress) találhatók. Ezek többnyire toll-, ill. tinta- és szénrajzok. Megtalálhatók közöttük Pierre Boulez (zeneszerző és karmester), Robert Casadesus (zongoraművész), Leon Fleisher (zongoraművész), Paul Kletski (zeneszerző és zongoraművész), Louis Lane (karmester), Frank Martin (zeneszerző), Yehudi Menuhin (hegedűművész és karmester), David Oistrach (hegedűművész), Paul Paray (karmester), Arthur Rubinstein (zongoraművész), Gunther Schuller (zeneszerző és karmester), Rudolph Serkin (zongoraművész), Robert Shaw (karmester), Leonard Shure (zongoraművész), Arnold Steinhardt (hegedűművész), Igor Stravinsky (zeneszerző), Széll György (karmester) és Szigeti József (hegedűművész).
További részletek itt olvashatók:
http://krauszart.com/laszlo-krausz.html
http://ead.ohiolink.edu/xtf-ead/view?docId=ead/OCLWHi0991.xml;chunk.id=bioghist_1;brand=default .
MUZSIKA, 1958.05.00/5. SZÁM:
„REMÉNYI-GYENES ISTVÁN: Zeneművészeink a nagyvilágban
„[…] KRAUSZ LÁSZLÓ az amerikai Akron Symphony (Ohio) állandó karnagya. Előtte a Genfi Konzervatórium tanára volt s vezette a lausanne-i vonószenekart is. […]”
PÉCSI NAPLÓ, 1940.03.13.:
„Pécsi származású hegedűművész szereplése Genfben. Ismételten foglalkoztunk már Krausz László, a pécsi származású, Svájcban elő hegedűművész sikereivel. Krausz Lászlót most újabb megtiszteltetés érte. A f. hó 13-án, szerdán este fél 9 órakor Genfben rendezendő nagy gálahangversenynek, amelyen W. Backhaus is szerepel, ugyanis ő a hegedű szólistája, és ebből az alkalomból Hindemith brácsára komponált gyászzenéjét fogja zenekari kísérettel játszani. Krausz László ezen szereplésének jelentőségét mi sem bizonyítja inkább, minthogy szóbanforgó hangversenyt rendező egyesület gálakoncertjein ebben a szezonban mindössze két magyar művész, Bartók és Szigeti szerepelnek. A hangversenyt egyebekben a Sottens rádióállomás közvetíti, ennélfogva azt a pécsi zenekedvelőknek is alkalmuk lesz meghallgatni.”
PÉCSI NAPLÓ, 1936.07.01.:
„Krausz László külföldi sikerei. Krausz. László, a pécsi származású hegedűművész nemrégen a lausannei rádióban szerepelt nagy sikerrel. Bizonyítja ezt a sikert az ottani rádió hetilap egyik száma, amely a legnagyobb elismeréssel ír a nagytehetségű pécsi hegedűművészről. A mikrofon előtt játszott Händel művel kapcsolatosan, mint a klasszikus muzsika igazi interpretálóját, a mély, meleg tónusú művészt aposztrofálja a lap. A bázeli National-Zeitungban, amely Krausszal, mint brácsással foglalkozik, ezt olvassuk: „A legmagasabbrendű élvezetet szerezte hallgatóinak Krausz László, aki az igazi, határtalan művészetet szolgálja. Örömmel regisztráljuk a pécsi származású muzsikus jelentős sikerét, és mindehhez azt tesszük még hozzá, hogy Krausz László a bázeli Orchestergesellschaftnak egyik legbecsültebb tagja.”
PÉCSI NAPLÓ, 1932.12.23.:
„Pécsi művész a beromünsteri rádióban.
Krausz László pécsi hegedűművész, aki évek óta küföldön tartózkodik, és egymás után aratja a legnagyobb sikereket, 24-én szombaton este 9 órai kezdettel a beromünsteri rádióban kamarazene és szóló koncertet ad.”
PÉCSI NAPLÓ, 1929.08.28.:
„Pécsi származású hegedűművész sikere. Krausz László pécsi születésű hegedűművész, a pécsi városi zeneiskola, majd rövid időn át Isaÿe, a legnagyobb élő hegedűművésznek volt növendéke, karrierjének új állomásáról számolunk be örömmel. Legutóbb Interlaaken előkelő svájci fürdőhely zenekarának volt tagja. Meghívást kapott a baseli opera zenekarához prímhegedűsi állásra, amelynek elnyerése mintegy 100 jelentkező közül neki sikerült. A baseli opera karmestere a világhírű Weingarnter Felix. […]”
PESTI NAPLÓ, 1928.01.01.:
„Pécsi hegedűs sikerei Bécsben. Ezelőtt néhány hónappal megírtuk, hogy a fiatal pécsi művészgeneráció egyik közismert tagja, Krausz László, újból visszament Bécsbe. Az elmúlt rövid idő alatt máris újabb sikereket ért el. Mint a népszerű Wilhelm Wazek 25 tagú konzertzenekarának első hangversenymestere, több ízben fellépett szólószámokkal, zenekarkísérettel a közkedvelt Volksgarten koncertek során, mindannyiszor nagy sikert aratva. Ugyancsak ezen zenekar kísérete mellett már háromszor hegedült a bécsi rádió leadóállomás készülékébe, valamint néhány héttel ezelőtt a világhírű Tonkünstler Orchester egy hangversenyén is közreműködött, mint első hegedűs. Legújabban azonban arról értesülünk, hogy egy újonnan alakult bécsi kamarazenekarnak lett az első hegedűse. Ez a zenekar nemrég tartotta a bemutatkozó hangversenyét dr. Reischnek, az osztrák Nemzeti Bank elnökének a magánlakásán, meghívott vendégek előtt. Az „Interessantes Blatt” képes folyóirat egy feltűnést keltő cikk kíséretében hozza ezen új zenekar csoportképét. Krausz László ezen bemutatkozó házi koncertjüknek egy érdekes emlékét küldte el édesapjához, Krausz Simon ismert pécsi szabómesterhez. Dr. Hainisch, az osztrák köztársaság elnöke, aki szintén jelen volt a meghívottak között, egy aláírásával ellátott műsort küldött Krausz Lászlónak, dr. Fuchs udvari tanácsosnak, a sajtóirodák főnökének útján, így történt aztán, hogy Krausz Simon szabómester a szerkesztőségünk mellett levő kis boltjában örömmel mutatja ismerőseinek az osztrák köztársasági elnök kezeírását. Krausz Lászlótól annál is inkább sokat várunk, mert jelenleg a legkiválóbb bécsi akadémiai hegedűtanár, Dozzent Gottfried Feistnek a tanítványa.”
Meglepő, hogy Krausz László sikeres hazai és külföldi fellépéseiről – egy-két kivételtől eltekintve - csaknem kizárólag a pécsi sajtó tudósított:
PÉCSI NAPLÓ, 1927.03.01.:
"Támogasd a szegényeket. Siklósról jelenti tudósítónk: Ennek a jelmondatnak a jegyében rendezte a siklósi izr. Nőegylet a szokásos farsangi mulatságát a központi szálloda összes helyiségeiben. A Nőegylet alapos gonddal készítette elő műkedvelő gárdáját, hogy a kényes ízlésű közönségnek a legszebbet nyújthassa és kellemes szórakozást biztosítson, […] Nem várt, de nagyon kellemes számot illesztett be a Nőegylet vezetősége Krausz László hegedűművész játékával, ki most tért vissza külföldről, s gyönyörű magas művészi készültséggel bíró játékával hazánkban először szerepelt. Játékát külön méltatni nem szükséges, mert a közönség frenetikus tapsa mindent megadott neki, ami egy ily jeles művésznek kijár. Négy ízben kérték játékának ismétlését. […]"
Ugyanebben az újságban egy másik hír:
„Krausz László a „Hárfa“ hangversenyén. Minap hírt adtunk arról, hogy Krausz László, aki a pécsi zeneiskolából kiindulva, a magaszervezte reáliskolai zenekaron át Bécs, Páris, Belgium leghíresebb hegedűvirtuózainak meghitt zeneszobájáig aránylag igen rövid idő alatt óriási utat tett meg, ebből a külföldi vándorlásából hazaérkezett. Sokan, igen sokan nagy érdeklődéssel kísérték ezen az útján. Krausz László mindenképpen beváltotta a hozzá fűzött reménységeket s csaknem kiforrott egyéniség áll ma előttünk pompás hegedűjével, így fog állani a „Hárfa“ közönsége elé március 13-án. Ezen a hangversenyen csak ízelítőt ad művészetéből az iránta érdeklődőknek, hogy kíváncsiságukat még inkább fölfokozza az április hóban rendezendő saját hangversenyére.”
PÉCSI NAPLÓ, 1927.02.20.:
„Pécsi hegedűművész visszatérése európai tanulmánykörútjáról.
Krausz László miután mint a pécsi városi zeneiskola növendéke többízben sikeresen vizsgázott a budapesti zeneakadémián, Bécsben folytatta tanulmányait. A bécsi konzervatórium mesteriskolájában egy évig Robert Pollak növendéke volt. Ebbe az időszakba esik Krausz egyetlen bécsi szereplése, mely alkalommal a Musikvereinssaalban Mendelssohn vonósnyolcasát vezette. A legnagyobb bécsi lapok elismerően nyilatkoztak Krausz kamarazenei teljesítményéről. Később Krausz a bécsi állami zeneakadémián Ehggartd Gyula kormánytanácsos tanítványa lett, és kitűnővel tett osztályvizsgát. Időközben a leghíresebb bécsi zenekarok egyikének, a Volksgartenben koncertező 30 tagú Wilhelm Wazek zenekarnak lett az első hangversenymestere. Az Akadémián részesült hegedűoktatási módszerrel Krausz nem lévén megelégedve, kilépett a növendékek sorából és az ugyancsak akadémiai tanár, Gottfried Feistnek lett a magántanítványa. Röviddel ezután nagyszámú bécsi tanítványainak sajnálatára Párisba ment. A nagy francia hegedűpedagógus, Lucien Capet vezetése alatt álló „École moderne du Violon” növendéke lett, és behatóan tanulmányozta a francia zenetanítási módszereket. Emellett az a megtisztelő szerencse érte, hogy ő volt a háború után az első magyar hegedűs, akit a párisi Eiffel-torony rádió zeneigazgatósága szólószereplésre meghívott. Első vendégszereplése olyan nagy sikerrel járt, hogy felszólítást kapott egy második szereplésre is. Ezen alkalmakkor Krausz nemcsak francia és német, hanem magyar szerzők (Hubay, Kodály) műveit is játszotta. Egy más alkalommal a párisi hegedűstársadalom és számos kritikus jelenlétében nagy feltűnést keltve a jelenkor legnagyobb hegedűmestere, a belga Eugéne Isaÿe előtt játszott, aki Krauszt — kívánságára — tanítványaképpen Brüsszelbe hívta. Egy nagy párisi zenelap, a „Zenei Világ” Krausznak Isaÿval közös fényképét hozta. Így került — bár rövid időre — a Magyarországon még ismeretlen pécsi hegedűs a párisi zenei érdeklődés közzéppontjába. Félévi párisi tartózkodás után Krausz Belgiumba ment, de röviddel ezután elfogadott egy hollandiai szerződési ajánlatot. Amsterdamba került, hol egy revüszínház zenekarának hangversenymestere és egyben helyettes dirigense lett. Vagy harmincszor szerepelt magánszámokkal is, minden alkalommal nagy sikert aratva. Egyízben a nagy magyarbarát Max Tak zeneigazgató feltűnést keltő elismeréssel nyilatkozott Krausz teljesítményéről. Negyedévi hollandiai tartózkodás után néhány hónapig Németországban folytatta tanulmányútját. Krausz külföldi tartózkodása alatt állandóan színes és szívesen olvasott cikkeket küldött a Pécsi Napló számára. Mint ismeretes, Krausz László sikerekben gazdag külföldi tanulmányútjáról visszaérkezett szülővárosába, és értesülésünk szerint újból megkezdi Pécsett a négy évvel ezelőtt megszakított hegedűtanítói működését.”
KRAUSZ LÁSZLÓ, hegedűművész, karmester, festő
(Pécs, 1903.04.04.-Cleveland Heights?, Ohio, 1979.05.25.)
Nevére a Weingartner Félixszel kapcsolatos hírek olvasása közben bukkantam rá. Kíváncsi lettem, ki is volt ez a – mint később kiderült – rendkívül sikeres pályát befutott művészember, akiről a magyar Wikipédia nem tesz említést, de neve a magyar hegedűművészek vagy karmesterek között sem szerepel.
Fotóját sokáig kerestem a neten, de csak fiairól – Péterről és Mihályról (Michael) - találtam fényképet. Végül rábukkantam a festő Krausz László időskori fotójára, amely – fiai arcképének alapján - kétségkívül a hegedűművész és karmester Krausz Lászlót ábrázolja:
A sajtóban 1975-ben megjelent fotó a festő Krausz Lászlóról, saját műve előtt:
Az első újsághír, amelyben Krausz Lászlóról olvashatunk:
PÉCSI NAPLÓ, 1926.09.26.:
„Pécsi hegedűművész játszott a párisi Eiffel torony rádió felvevő készülékébe.
A pécsi városi zeneiskola végzett növendékei sorából Krausz László hegedűművész neve egyike a legismertebbeknek. Különösen ismert a Pécsi Napló olvasói előtt, mert úgy Bécsből, mint Párisból ügyesen megírt színes képeit lapunknak küldte közlésre. Amint értesülünk, Krausz Lászlónak Párisban, ahol miként Bécsben, egyik orchesterhez játszotta az első hegedűt, minap alkalma nyílt, hogy a legelső hegedűmester, a Brüsselben élő Ysaÿe mester alatt a legnevesebb párisi zenekritikusok és művészek jelenlétében játszhatott sokadmagával, akik mind arra vágyódtak, hogy a csak legtehetségesebbek tanításával foglalkozó művész tanítványai közé fogadják. Krausz Lászlót, aki maga is már a növendékek egész sorát tanította, legjobb sikerrel, Ysaÿe elfogadta növendékei sorába, és amint a mester otthonában újból megkezdi válogatott növendékeinek oktatását, a mi Krauszunk is elmegy Brüsselbe, hogy szép tudását a világ legelismertebb mesterének útmutatása szerint tökéletesítse. Előzőleg azonban ezen a héten még egyszer játszani fog az Eiffel torony fölvevő rádió készülékébe, ahol az elmúlt héten egyszer már játszott, szép játékával dicsőséget szerezve a magyar művészetnek, mivel mint László Krausz, magyar hegedűművészt konferálta be a rádió fölvételi állomás rendezője. Az Eiffel torony leadó állomásának meg kell elégednie azzal, hogy az ottani produkciókat csak 100.000 párisi és a többi francia város, de Anglia, Svájc, Spanyolország, Észak-Afrika és az északi részek rádió állomásai hallgatják, mivel arra, hogy az Eiffel toronyból előtörő hanghullámok a nyugati és balkáni államokba is elérjenek, az Eiffeltorony fölvevő készüléke gyenge és így a violonist hongrois-nak, Krausz Lászlónak ezúttal fél millió hallgató állomással kellett beérnie, a mi elég tekintélyes számú közönséget jelent. Szép sikerének köszönhette, hogy másodszori játékra is kapott fölszólítást. Fél órai játékért elég tisztességes honoráriumot is kapott. Fiatal földinket még az a dicsőség is érte a legutóbbi időben, hogy a legelőkelőbb francia művészi lap Ysaÿe fényképét hozta válogatott tanítványai, ezek sorában Krausz László társaságában. Élénk figyelemmel fogjuk kísérni földink további művészi fejlődésének útját, melytől még sokat várunk.”
PESTI HÍRLAP, 1928.03.24.:
„Chován Kálmán halála.
Csendben, szerény észrevétlenségben, mint ahogy egész élete lefolyt, távozott tőlünk zenei kultúránk egyik kimagasló alakja, egyik legértékesebb munkatársa: Chován Kálmán, a Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanára. Chován Kálmánban, aki néhány nap előtt költözött az örök harmóniák országába, a zongoraoktatás legnagyobb mesterét vesztettük el, aki évtizedes működése alatt generációkat vezetett el a művészet magasabb megértéséig, az előadóművészet legmagasabb fokáig. Chován Kálmán 1852-ben született Szarvason. Zenei tanulmányainak elvégzése után tanári állást vállalt a bécsi európai hírű Horak-féle zeneiskolában, később a nagynevű intézet vezetője lett. Erkel Ferenc halála után a magyar kultuszkormány Chován Kálmánt a zeneakadémia tanárává nevezte ki, 1891-ben pedig rábízta az újonnan fölállított zongoratanárképző-tanfolyamok vezetését. Elméleti és gyakorlati tapasztalatait Chován Kálmán nagyszerű módszerű, a külföldön is elterjedt zongoraiskolájában és alapvető, még ma is használatban levő elméleti művében, „A zongorajáték tanmódszere", fektette le. Chován Kálmán nemcsak a legtapasztaltabb zongorapedagógus volt, de egyszersmind elsőrangú zongoraművész is, aki számtalanszor lépett fényes sikerrel a nyilvánosság elé. Azonkívül nagytehetségű komponista, kinek számos kamarazeneművét és főleg nemzeties érzelmű zongoraszerzeményeit egy időben igen sokat játszották. Éppoly kiváló mint művész és szaktudós volt Chován Kálmán, az ember. Idealista a szó legnemesebb értelmében, maga a megtestesült puritanizmus, szívjóság. Egyike volt ama kevés, magasabb polcot betöltő embereknek, akiknek nem volt ellenségük. Chován Kálmánt egész életén át általános szeretet és megbecsülés vette körül. Chován 1916-ban ment nyugdíjba, azóta a legcsendesebben, visszavonultságban élt."
A ZENE, 1935/15. SZÁM:
„Chován Kálmán-emléktáblát lepleztek le Szarvason, a híres gimnázium homlokzatán. Raffay Sándor püspök tartalmas avatóbeszéde után dr. Horváth Dezső, a Szarvasi Öregdiákok Szövetségének titkára méltatta nagyhatású emlékbeszédében Chován Kálmán érdemeit és működésének üdvös hatását. A szép emléktáblát, amely Boda Gábor szobrászművész tervei szerint készült, Kelló Gusztáv evangélikus igazgató-lelkész vette át megőrzésre. A Zeneművészeti Főiskola nevében Siklós Albert, a Magyar Zeneszerzők Országos Egyesülete és a Magyar Zenebarátok Szövetsége nevében Szabados Béla, a Magyar Luther Társaság és az Országos Luther Szövetség részéről Szánthó Róbert helyeztek koszorút az emléktáblára. Dr. Haviár Gyula egyház-megyei felügyelő záróbeszédével végződött a meleghangú emlékünnep.”
NÉPSZAVA, 1978.03.03.:
„Chován Kálmán zenei hetek Szarvason. A város szülöttének. Chován Kálmánnak emlékezetére évenként megrendezik Szarvason a zenetudós nevét viselő zenei heteket. Az idei zenefesztivált csütörtökön Chován Kálmán halálának 50. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezéssel nyitották meg."
Hetvenedik születésnapján is megemlékeztek róla:
MAGYARORSZÁG, 1922.01.21.:
„A magyar zenepedagógia nagyérdemű munkása, Chován Kálmán, nyugalmazott zeneakadémiai professzor, a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Chován hosszú időn át vezette a zongoratanárképző tanfolyamot, egész nemzedék került ki a keze alól. Irodalmi munkássága is jelentékeny. A zongora tanítás methodikájáról írt munkája ma is nélkülözhetetlen kézikönyve a zongarapedagógusoknak. Igen sok instruktív zongoraművet is adott ki. Jubileuma alkalmából öt füzet négykezes zongoradarabja jelent meg a hangjegypiacon.”
1921-ben a már nyugdíjas Chován Kálmánt felkérték a magán-zeneiskolák országos zenetanítási szakfelügyeletére, aki e nem könnyű, gyakran kellemetlen feladat ellátásában is igyekezett kíméletesen, méltányosan eljárni:
MAGYARORSZÁG, 1921.09.16.:
„Tisztogatás a magánjellegű színésziskolák között
A magán zeneintézetek, mozi- és színiiskolák állami felügyelet alatt — Chován Kálmán országos zenetanítási szakfelügyelő nyilatkozata — Beszélgetés Rákosi Szidivel
Budapest, szeptember 15.
(A Magyarország tudósítójától.) A ma reggeli lapok megírták, hogy a mai hivatalos lap közölni fogja a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét a magánjellegű zene-, színi- és moziiskolák állami felügyelet alá vételéről. […] A magán-zeneiskolák országos szakfelügyelője, Chován Kálmán, nyugalmazott zeneakadémiai tanár, akinek nyilatkozatát alább közöljük, már megkapta kinevezését. […]
[…]
Nyilatkozatra kértük fel Chován Kálmán országos zenetanítási szakfelügyelőt, aki a következőket mondotta munkatársunknak:
— A kinevezés váratlanul ért, de örömmel vállaltam a nehéz feladatot, mert régóta éreztem, és hangoztattam, hogy a magánzeneiskolák körül végre-valahára rendet kell teremteni.
Nagyon sok a visszaélés, különösen a fővárosban, és igen sok zeneiskolának — amely nagybüszkén „Akadémiára előkészítő tanfolyam“-nak hirdeti magát — még csak rendes helyisége sincs. Megfelelő tanítási eszközök és tanerők hiányában szó sem lehet az ilyen intézetekben eredményes pedagógiai működésről. A miniszteri rendelet értelmében teljes fölhatalmazást kaptam arra, hogy a magánzeneiskolákat végigjárva, azok belső életét ellenőrizzem, s amennyiben a rendeletben fölállított követelményeknek úgy helyiség, mint berendezés, a tanerőik képzettsége, az állami tantervhez való ragaszkodás, általában a tanítás színvonala és szelleme tekintetében eleget nem tesznek, az illető iskolák megszüntetését hozzam javaslatba.
— A miniszteri rendelet kötelezővé teszi a magánzeneiskolákban államérvényes oklevéllel rendelkező tanerők alkalmazását is. Ezen a ponton a szükséges szigort bizonyos kímélettel óhajtom párosítani, mert hiszen a diplomát nem szerzett zenetanárok közt is nem egy akad, aki tudásával és eddigi működésével érdemet szerzett arra, hogy pedagógiai működést fejtsen ki. […]”
Chován Kálmán 1916-ban nyugdíjba vonult, de a sajtó még ezután is sokáig ír róla.
BUDAPESTI HÍRLAP, 1916.12.09.:
„(Kitüntetés.) A király Chován Kálmán zeneakadémia tanárnak nyugalomba vonulása alkalmából a zeneoktatás terén sok éven át teljesített kiválóan érdemes szolgálata elismeréseüI a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta.”
Chován Kálmán zenepedagógiai művei, tanulmányai:
ZENELAP, 1892.11.02./18. SZÁM:
„Négy tanulmány (Octaven Studien) zongorára. Szerzé és Tomka István tanárnak barátilag ajánlja Chován Kálmán. 18. mű. A Rózsavölgyi és társa cs. és kir. udv. zeneműkereskedő czég kiadványa. Ára 1 frt. -
Chován Kálmán, az orsz. magyar kir. zeneakadémia kiváló tanára ismét meggazdagította legújabban szerzett nyolczad (Oktaven) tanulmányaival paedagógiai zeneirodalmunkat, E tanulmányok specialis jellegüknél fogva az oktávjáték fejlesztésére nézve igen alkalmas anyagot szolgálnak, melyekre a magasabb zongorajátékot tanulmányozóknak, valamint a zenetanári karnak figyelmét ráterelni legkedvesebb kötelességünknek tartjuk.”
ZENELAP, 1904.10.15.:
„Rozsnyai Károly budapesti könyv- és zenemű-kereskedés (Múzeum-körút 15. sz.) újdonsága: A zongorajáték módszertana (methodika) mint nevelési eszköz. Írta Chován Kálmán, az orsz. m. kir. zeneakadémia rendes tanára, a zongoratanárképző vezetője. Il-ik bővített kiadás. […] Tizenegy éve, hogy a kiváló szerző „tanmódszere“ megjelent, s a kik addig (mert voltak ilyenek!) csak szerencse dolgának tartották az ő növendékeinek szép sikerét: letették a fegyvert, mert látták könyvéből, hogy tudatos, igazi mesterrel álltak szemben. A nem épen nagyterjedelmű, de alapos mű mindenkit csak elismerésre kényszerített; sajnálatos, s csak a mi ismert zilált viszonyainkra szomorúan jellemző, hogy egy évtizednél tovább tartott, a míg új kiadásra lett szükség. […]"
MAGYARORSZÁG, 1905.05.14.:
„Zenepedagógiai művek
[…]
9. CHOVÁN KÁLMÁN, A zongora játék módszertana (methodika). I. általános, II. elméleti, III. gyakorlati rész és a legújabb akadémiai tananyag, IV. zeneműszótár[…].
10. CHOVAN KÁLMÁN. Elméleti és gyakorlati zongoraiskola módszeres magyarázatokkal kezdők számára. […]"
BUDAPESTI HÍRLAP, 1907.12.08.:
„Új zenepedagógiai művek!
[…] Chován Kálmán. A zongorajáték tanítási módszere (Methodika) mint zenei nevelési eszköz. Függ.: Zeneműszótár. Második javított kiadás […].
Chován Kálmán. Elméleti és gyakorlati zongoraiskola, mint zenei nevelési eszköz, az alapvető módszertan nyomán. Két évre terjedő tökéletes tananyag számos gyakorlat és dallamos darab két és négy kézre. 2 kötet: egy-egy évre […]
Szonatina-album és más előadási darabok az ifjúsági irodalom klasszikus műveinek legjavából fokozatosan, rendezte és átdolgozta Chován Kálmán. 2 köt.
[…]
Bertini-Chován. 45 válogatott tanulmány, Bertini Op. 29., 82., 100. és 134. opusból, magyarázatokkal és ujjrenddel […]
Czerny-Chován. Szemelvények Czerny Op. 139., 885., 688., 821. és 819. műveiből, egyúttal előtanulmánya Czerny-Szendy Op. 299-nek […].
Chován K. A zongorajáték módszertana (Methodika) mint zenei nevelési eszköz. Általános, elméleti és gyakorlati rész egy kötetben a Zeneakademia 12 évre terjedő teljes tantervével, számos hangjegypéldával."
Nem célom Chován Kálmán valamennyi zeneművének a „felkutatása”. Akit e téma mélyebben érdekel, bizonyára megteszi helyettem. Még csupán néhányat sorolok fel közülük:
PALLAS NAGY LEXIKONA, 1904:
„Chován Kálmán, zeneszerző, újabb műve: Rhapsodie roumaine (2 zong. 4 kézre, Erzsébet román királynénak (!) ajánlva). Eredetileg zongorára írt magyar ábrándját zenekarra átírva előadta a Budapesti Filharmóniai Társaság.”
*
Scènes hongroises (Magyar hangulatképek), Op. 5 (kotta)
Chován Kálmán e szerzeményét többek között „a budai társas élet fellendítésére (!) megalakult” Harmónia társulat mutatta be 1905.02.04-én, Bäck Béla zongoraművész előadásában. (ORSZÁG-VILÁG, 1905.02.12.)
*
Frühlings-Scenen, Op. 11 (lapozható kotta)
Kalman Chován: Lustwandeln (Strolling/Andalgás) Op.11, No. 6 (videó)
Chován Kálmán főként zongora- és kamarazenei darabokat komponált. E darabot, amelyen érezhető Schumann hatása, 1887-ben írta, és Wilhelm Dörrnek, a Bécsi Konzervatórium tanárának dedikálta.
*
Gypsy Legend - Kalman Chovan (videó)
A neten e rövid, ám szép darabot többek előadásában is meghallgathatjuk. Számomra ez tűnik a leghitelesebbnek.
*
Rozsnyai Károly könyv- és zeneműkereskedése és antikváriuma a BUDAPESTI HÍRLAP 1911.12.10-i számában a következő Chován-művek elérhetőségét hirdette meg:
„Magyar lant. Könnyű előadási darabok fokozatos sorrendben a magyaros ritmus és kifejezés fejlesztésére. Szerzette Chován K.
I. sorozat: Op. 33. 12 darab egy kötetben (II.—V. évfolyam) ............ 6.—
II. sorozat: Op. 35. 6 darab egy kötetben (IV. évfolyam) ..................5.—
III. sorozat: Op. 37. 4 ábrándszerű darab egy kötetben (IV., VI.—VIII. évfolyam).......6.
Családi Ünnep. 5 előadási darab az ifjúság számára (V. évfolyam). Szerzé Chován K. 1. Megnyitó. 2. Lassú keringő. 3. Menuet. 4. Mazurka. 5. Ongharese. Csárdás. Egy kötetben ...............5.—
Magyar akvarellek. 5 jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. (VII—VIII. évfolyam). 1. Ábránd. 2. Idyll. 3. Mese. 4. Juhász. 5. Csárdajelenet. Egy kötetben.............. 5.—
Virágregék
10 könnyű jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. Op. 38., 2 füzetben (III.—IV. évfolyam).
I. füzet: Százszorszép. Liliom. Jácint. Tulipán. Gyöngyvirág.......................8. —
ll. füzet: Rózsa. Nefelejts. Borostyán. Pipacs. Hervadás ............................3. —
Őszi képek.
3 jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. Op. 36. (VIII.— IX. évfolyam). Egy kötetben ……… 3.20”
Chován Kálmán életéről, illetve pályafutásáról a Wikipédiában olvasható információnál többet a korabeli lapokból sem tudhatunk meg. A külföldi sajtóban sem találtam róla bővebb tájékoztatást. Fotóját egy szerzeményeit és átdolgozásait tartalmazó, megfakult kiadványon láthatjuk csupán.
Szerencsére a könyvtárak mind itthon, mind külföldön számos kottáját és zenepedagógiai munkáját őrzik, így Chován Kálmánnal, a zeneszerzővel és -pedagógussal zene- és írásművein keresztül köthetünk közelebbi ismeretséget.
E műről a PESTI NAPLÓ 1894.01.16-i számában a következő sorok olvashatók:
„Hangverseny. A Budapesti Zeneművészkör ma esti hangversenyével, amely a VI. VII. kerületi kaszinó dísztermébe nagy és előkelő közönséget gyűjtött, megint bebizonyította, hogy a főváros zenevilágának szükséges, sőt oszlopos alkotója. A mai hangverseny, csakúgy mint tavalyi előzői, a közönségnek alkalmat adott néhány eredeti munkának hallására, több fiatal tehetség megbecsülésére. […] A hangversenynek talán legérdekesebb száma Chován Kálmán öt scherzójavolt. Az Aforizmák című kis zenemű öt kis pompásan festett hangulatkép. Szellemes ötletek szellemes tehnikával kifejezve. Szendy Árpád adta elő az ő finoman pointírozó játékával. Természetes, hogy a tapsból bőségesen jutott része. […].
ZENELAP, 1890.12.23./23. SZÁM:
„Kritikai szemle.
Trio pour Piano, Violon et Violoncello par Coloman Chován Op. 10. Propriété deséditeurs. Rózsavölgyi & Cie Budapest. […]
Chován Kálmán, az orsz. magy. kir. zeneakadémia legmagasabb zongora-osztályok jeles tanára, a kamara zeneirodalmat egy jelentékeny művel gazdagította. Örömmel konstatáljuk, hogy az előttünk fekvő zongora-hármas a zenemű alkotások legkiválóbbjai közé sorakoztatható. Négy tételből áll, még pedig: Allegro con moto (lágy-F), Andante cantabile (kemény-Desz), Scherzo (Allegro kemény-F L’istesso tempo kemény-B) és Allegro con spirito (lágy-F).
Az egész mű irálya a legnemesebb, és minden ízében elárulja írójának a zeneköltészethez való hivatottságát. Eredetiség, költői ihlet és formai szépség jellemzik az egész művet. Óhajtjuk, hogy e ritka szép alkotást mielőbb hallhassuk négyes társulataink valamelyike által előadva, mert nem csak kiváló szellemi termék, hanem egyszersmind hazai zeneköltőink egyik legkiválóbbjának művéről van szó, melyet bemutatni erkölcsi kötelesség gyanánt háramlik az említett művésztársulat bármelyikére.
Felemlítjük még, hogy Chován trióját az orsz. magy. kir. zene- és színművészeti akadémia jeles igazgatójának, Mihalovich Ödönnek ajánlotta, s hogy e kiváló mű a Rózsavölgyi és társa czég utódjainak első nagyobbszabású kiadványa, és már csak azért is örvendetes esemény számba esik, mivel Magyarország e legnagyobb kiadó-czégje megragadta az első alkalmat, hogy magyar művész költői szüleményével lépjen először a világirodalom piaczára.”
Piano Trio, Op. 10 (lapozható kotta)
Trio pour Piano, Violon et Violoncello ... [f-moll] Op.10. (kinyomtatható)
A magyarországi bemutatkozás:
BUDAPESTI HÍRLAP, 1889.02.20.:
„(Hangverseny.) C h o v á n Kálmán, a szarvasi születésű magyar zenész, ki a bécsi Horák-féle konzervatóriumban tizenöt év óta előkelő professzori állást foglal el, ma este mint zengorajátszó és zeneszerző mutatkozott be a Vigadó kistermében. Hangversenyének célja, mint halljuk, az volt, hogy képességeit megismerjék a zeneakadémia vezetői, mert Chován úr ez intézetnél óhajt állást nyerni. A mai est eredményével meg lehet elégedve a Bécsbe szakadt magyar zeneprofesszor, ha a zeneakadémia részéről jelenvoltak is oly kedvezően ítélték meg tehetségeit, mint a közönség. Chován Kálmán, a nélkül, hogy nagyobb művészi pretenziói volnának, derék és főleg a pedagógiai pályán nagyon értékes tulajdonságokkal dicsekszik: értelmes, ízléses, mintaszerűen képzett zenész, a ki a hallgatóra mindig a tudatosság, megbízhatóság és lelkiismeretesség jó hatásával van. Játéka, iskolája nem fényeskedésre, de melegségre törekszik, s ez nagyon becsülendő olyan zenészben, a kinek hivatása a tanítás. A művészpályára lépő ifjú temperamentuma olyan, mint a kohóba került érc: ha jól melegítik, később magától világít. Sikere volt Chován úrnak mint zeneszerzőnek is. Egy zongora-, hegedű-, gordonka-hármasa (melyet Grünfeld és Willmouth urakkal játszott) kellemes, gonddal, hatással dolgozott munka, melynek főképp andante-tételében vannak szép, érzelmes gondolatok. Méltó volt a tapsokra „Magyar táncok“ című szerzeménye is, melynek csak a címe rossz (az Ungarische Tänze szolgai fordítása), különben pedig gyújtó népdalok kitűnő átirata, igazi magyar szellemben, brahmsos tódítások nélkül. A fiatal Szendy Árpád, ki Chován úrral kétszer is játszott, ismét bizonyságát adta kiváló tehetségeinek. Ez ifjúból még igazi művész lehet.”
Danses hongroises, Op. 4 (letölthető kotta)
Chován Kálmán a vágyott kinevezést, természetesen, megkapta:
BUDAPESTI KÖZLÖNY, 1889.09.20.:
„A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister: Chován Kálmánt az orsz. m. kir. zene- és színművészeti akadémia zeneosztályához a zongora-főtanszak rendes tanárává nevezte ki.”
A magyar zenei élet egyik szürke eminenciásáról lesz szó, akivel a sajtó halála után többet foglalkozott, mint életében. De a tény, hogy nem kapott dobogós helyezést a hazai művészek sorában, szerénységének volt köszönhető. A szerénység pedig – ha nemes és kivételes tulajdonságokkal párosul – mindenképpen bölcsességként értékelendő. Dobogó helyett sokkal értékesebb jutalomban, általános szeretetben volt része, ő volt tanítványainak szeretett „Kálmán bácsija”.
CHOVÁN KÁLMÁN zeneszerző, zongoravirtuóz, zenepedagógus
(Szarvas, 1852.01.18.-Budapest, 1928.03.16.)
MUZSIKA, 1960.11.00/11. SZÁM:
„[…] Chován Kálmán […] Liszt halála és Erkel nyugalomba vonulása után, 1889-ben került haza Bécsből. Mint elismert zongoraművész és zongorapedagógus lépett Erkel és Liszt örökébe a Budapesti Zeneakadémia zongora főtanszakán. 27 évi érdemekben gazdag, korszakot jelző működése alatt megszervezte a zongoratanár képzőt és gyakorló iskoláját, a fokozatosság módszerének alkalmazásával teljesen átépítette a zenetanítás anyagát, a zongoratanítást a tudomány magas színvonalára emelte. Zongoraiskolája és magyarázatos kiadásai (Czerny, Bertini stb.) kiszorították az elavult, idegen nyelvű és szellemű, hasonló régebbi műveket. Chován neve ma is fogalom a zenepedagógiában. Mint zeneszerző a Liszt-iskolát követte 65 opuszával. […]”
Nekrológ:
A ZENE, 1942/13. SZÁM:
„Weingartner Félix
A történelmi idők zajló eseményei közepette úgyszólván az egész világ őszinte szomorúsággal fordult a svájci kisváros felé, ahol a vezénylőpálca egyik legnagyobb mestere hunyta le örökre szemeit. Diadalmas, sikerekben gazdag élet adatott neki, mint igen keveseknek. Munkabírása csodálatos, egyénisége lebilincselő, mindenekfelett ízig-vérig művész. Népszerűség dolgában is kevesen versenyezhettek vele.
1863-ban született a dalmáciai Zárában. A lipcsei egyetemen tanult, honnan magához vonzotta a zene nagy mágusa: Liszt Ferenc. A Mester kegyeibe fogadta az alig 21 éves ifjút, akinek első művét a „Sakuntala“ c. daljátékát maga mutatta be Weimarban. A biztos siker szárnyán indult útjára, híre mindenütt előtte járt. Az elkövetkező 30 év alatt 9 helyen működött, mint karmester, zeneigazgató, operaigazgató. Főbb állomásai Berlin, München, Bécs. Különösen sokat köszönhet neki a bécsi filharmóniai társaság, melynek a világháború után 8 éven át volt igazgatója.
1927-ben megvált Bécstől s a svájci Basel lett otthonává, ahol mint a városi zenekonzervatórium igazgatója és a szimfonikus zenekar karmestere élénk zeneéletet teremtett. Innen járta hangversenykörútjait, — ellátogat közben Japánba is, — ide tér vissza megpihenni. Itt Baselben tartotta fenn a híressé vált karmesterképző mesteriskoláját, amelyen varázslatos intuícióval és utolérhetetlen pedagógiai érzékkel nevelte a világ minden részéből odasereglő, válogatott zenészifjúságot. (A magyarok közül Ádám Jenő végzett nála.)
Eszményképei: Liszt, Wagner. A két mester művészetével kapcsolatban, az általuk képviselt zenei hagyomány leghűségesebb és leghitelesebb megőrzője és továbbadója.
Mint karmestert a legátfogóbb kultúra, széles látókör és nemes vérmérséklet jellemzi. Beethovennek legelmélyedőbb, legklasszikusabb interpretátora. De a német újromantika is hűséges tolmácsolót talált benne. A fiatalok műveit mindig nagy szeretettel vette műsorára. Mint dirigens a gazdaságos mozdulatok embere, gesztusait az elegáns, úri választékosság jellemezte, melyek azonban mégsem felületesek, hanem a belső izzó rezdülések félreérthetetlen finom kivetítései.
Mint zeneszerző ifjúkori eszményképei nyomába szegődött. 7 operája, 9 szimfóniája, több szimfonikus költeménye ezt az irányt képviselik. Műveinek sorát nyitányok, kísérőzenék, hegedűversenyek, kamaraművek, zongoradarabok és főként nemesveretű, finom, poétikus dalai teszik teljessé. „A dirigálásról“ című könyvében fektette le a zenekarművészettel kapcsolatban leszűrt, annak problémáit érintő tanításait. Nevezetesek még a zenedrámáról és a Beethoven-utáni idők szimfóniaköltészetéről szóló írásai mellett „Útmutatói“, melyeket Beethoven, Mozart, Schubert és Schumann szimfóniáinak előadásához fűzött. Nemrégiben jelentek meg írásai és gazdag életének visszaemlékezései.
Nálunk is sokszor megfordult, a magyar közönség mindig szeretettel fogadta. Legutóbbi szereplései között kimagaslik Liszt Krisztus c. oratóriumának előadása.
Szeretetreméltó egyéniség, igazi nagyúr volt úgy az életben, mint a karmesterdobogón, s elhunytát valóban az egész világ minden számottevő zenei testülete őszintén fájlalja.”
Dr. Weingartner Félix a karmesterségről a következőket vallotta:
Idézetek A ZENE, 1927/5. számából:
»Egy karmesternek annyi egyéniséggel kell bírnia, ahány zeneszerző szerzeményét dirigálja.«
»Mindig arra törekedjünk, hogy a hallgatóság a mű szépségeit dicsérje és ne a karmester bravúrkodásait. Csak az »igazi nagy« művész tolja előtérbe a művet, amelynek a dirigens szerény tolmácsa csupán.«
»[…] minden mű felett — amit elő kell adnunk — gondolkodnunk kell. Ha azután átértettük és átéreztük a művet, eszünkbe sem fog jutni egyéb, mint az, hogy a kompozíciót minél tökéletesebben adjuk vissza. Ez annyira leköti minden idegszálunkat, hogy — bár kívülről tudunk minden hangot — nem marad időnk a tetszelgésre. […]«
Schuler György Weingartner Félix vezénylési stílusáról A ZENE, 1929/2. számában ezt írta:
„[…] Nagyon nagy súlyt helyez a mozdulatokkal való takarékosságra és azoknak egyszerűségére. Ebben ő maga jár elől jó példával; hogy csak egyet említsek, a Tristán első két felvonásában csak csuklóval dirigált és csak a legnagyobb kitöréseknél vette az egész karját igénybe, amivel azután annál nagyobb hatást ért el. Ugyanez az egyszerűség nyilvánuljon meg az interpretáció muzikális részénél is; csak azt adni, ami a partitúrában áll, sem többet, sem kevesebbet. […]”
Még sokat lehetne írni Weingartner Félix magyarországi szerepléseiről, de akkor e témát hosszú ideig nem lehetne lezárni. Feltétlenül meg kell azonban említeni, hogy 1934-ben a Budapesti Hangversenyzenekar a mesternek 50 éves karmesteri jubileuma alkalmából, valamint megköszönve a tőle kapott tanítást és támogatást, ezüst karmesteri pálcát ajándékozott. 1936-ban pedig Horthy Miklós kormányzó a Magyar Érdemrend csillaggal ellátott Középkeresztjét adományozta neki a magyar zene propagandája terén elért érdemeiért.
Hogy mi vonzotta annyira az egyébként állandóan úton lévő művészembert újra és újra Magyarországra? Nem lehet tudni. Hiszen művészi sikerekben nemcsak nálunk bővelkedett. Az állítólagos távoli rokonságra, amely Anday Piroska és Weingartner Félix személye között első vagy második (?) férje révén fennállott, a sajtóban nem találtam utalást. Tény viszont, hogy Weingartner Félix - valahányszor Budapestre látogatott - egy baráti családnál, ill. azok villájában, Rajz Andor ny. államtitkáréknál szállt meg, a Serleg utcában, ahol úgy élt, mintha otthon lett volna. Lehet, hogy ez a „magyaros” vendégszeretet vonzotta, amelyhez hasonlót másutt nem tapasztalt? Elképzelhető …
Nem maradt más hátra, mint Weingartner Félix művészi elveiről, tanításairól beszélni …
NÉPSZAVA, 1926.11.06.:
„WEINGARTNER FÉLIX ÉS A VÁROSI SZÍNHÁZ
A hirtelen támadt „Weingartner-válság" jól jött a pénteki „Carmen"-előadásnak. Sokan csakis kíváncsiságból mentek el: megnézni, vajjon Weingartner Félix dirigál-e vagy sem. Ennek következtében a színház nézőtere elég szépen megtelt... A karnagyi dobogón csakugyan megjelent főzeneigazgatót tüntető taps fogadta.
Nem óhajtunk beleszólni abba a Weingartner és Sebestyén Géza igazgató között fölmerült „nézeteltérés"-be, amelynek következtében a bécsi állami operaház egykori igazgatóját rövidesen szélnek akarták ereszteni. Ez a nézeteltérés, bármily sajátságos is, most nem foglalkoztathat minket. Weingartnernek tudnia kellett, hogy mily rendelkezési szabadsággal vállalta állását. Lehet, hogy ez a szabadság eleinte nem volt nagy. Lehet, hogy ő maga sem kötötte magát eleinte túlságosan a szereposztás perdöntő szavához. Lehet, hogy eredetileg csakis kénytelen-kelletlenül fogadta el új tisztségét, amelynek hírét ezidáig sehol sem doboltatta ki. Bécsben legalább még a valóban benfentes színházi emberek is alig szereztek tudomást Weingartner jelenlegi működési köréről, ami arra vall, hogy a világhírű dirigens nem nagyon járult hozzá az újság terjesztéséhez ... Csakhogy a krízis — amely tudvalevően abból támadt, hogy Weingartner főzeneigazgató Kármán Gizi operaénekesnőt jelölte ki Micaela szerepére, Sebestyén igazgató viszont Kőszegi Terézhez ragaszkodott — ez a krízis egyúttal örvendetes tünet is. Az a körülmény, hogy Weingartner egy bizonyos szereposztáshoz köti magát, azt mutatja, hogy benső érdeklődése, résztvevő ambíciója fölébredt, és hogy a dolgok menete neki már nem mindegy. Ez viszont azt jelenti, vagyis talán egyelőre inkább csak azt jelentheti, hogy kedve kerekedett az itten rája váró munkákhoz, és hogy azt remélhetjük: idővel mindinkább megszereti majd mostani tevékenységének színterét...
Akármilyen volt is az ok, amely ezt a kínos ügyet kipattantotta: Sebestyén Géza igazgató kulturmissziót teljesített,- amikor Weingartnert intézetéhez szerződtette. Hiszen a magyar főváros szerencsétlen karmester-ínségében ő az egyetlen vigaszunk. Bámulatos az is, amit már ezidáig végzett! A Városi Szinház zenekara úgyszólván napról-napra javul: fegyelem és hangszépség tekintetében oly fokra emelkedett, amelyről tavaly még álmodni sem mert volna senki. Szépen fejlődött az énekkara is, amely a „Carmen" pénteki előadásán nyílt szinen aratott tapsot. De ami a legfontosabb: az előadások már-már egyöntetűek, stílusosak, mert az irányitó központi erő egybetömöríti a jeleneteket és felvonásokat...
[…]
Weingartnernek nem szabad tőlünk távoznia, egyszerűen azért nem, mert ma pótolhatatlan, mert szükségünk van rá, mert a magyar kultúra „kikéri" őt a maga számára. Nem az ideálunk. Ezt sohasem titkoltuk. De a komolyan fölfogott kultúrmunka reálpolitikát követel. Nézzünk körül. Latolgassuk azt a távolságot, amely Weingartnert többi karmestereinktől elválasztja. És akkor tudnunk kell, hogy őt el nem meneszthetjük!... […]
Jemnitz Sándor”
PESTI NAPLÓ, 1926.12.07.:
„Tannhäuser a Városi Színházban
Hétfőn, december 13-án
Erzsébet ……....Schwarz Vera
Tannhäuser….. Leuer Hubert
Vezényel: Weingartner Félix.
A Városi Színház nagyszabású operai programja során december 13-án, hétfőn lép a közönség elé első Wagner-előadásával, a Tannhäuserrel.
A bemutatóelőadás zenei és művészi színvonalát a dirigens, Weingartner Félix világhírű márkája mellett két nem kevésbé híres vendégművész neve garantálja a Wagner-opera két vezető szerepében. Schwarz Vera énekli ugyanis Erzsébet szerepét és Leuer Hubert kamarénekes Tannhäusert. […].”
De Weingartner Félix nem sokkal ezután az Operaházban is vezényelt:
NÉPSZAVA, 1927.04.12.:
„Operaház. Vasárnap a ,,Parsifal"-t adták. Az előadásnak Weingartner Félix, karnagyi ténykedése adott ünnepi fényt, és pompát. […]”
Dr. Weingartner Félix jó kapcsolata a magyar zenei körökkel és intézményekkel tehát továbbra is megmaradt.
Bizet: "Carmen" Overture & Intermezzo - Grand Symphony Orchestra cond. Felix Weingartner (c.1912?) (Muzeális felvétel)
Weingartner Félix a Városi Színház főzeneigazgatójaként …
MAGYARORSZÁG, 1926.10.16.:
„[…] Mint Grácból jelentik,
*
Weingartner Félix befejezte ottani véndégszereplését. […] A kitűnő dirigens 18-án érkezik vissza Budapestre, 19-én dirigál először a Városi Színházban, Többek között a. Szevillai borbélyt és a Parasztbecsületet fogja vezényelni. […]”
És, amikor Weingartner „bekeményít” …
AZ EST, 1926.11.05.:
„Weingartner Félix és a Városi Színház afférja
Weingartner egy szereposztási nézeteltérés miatt felbontotta szerződését
A Városi Színházban holnap estére a Carmen-t tűzték ki előadásra. Úgy volt, hogy az operát Weingartner Félix fogja dirigálni, tegnap este azonban Weingartnernek nézeteltérése támadt a színházzal, és e nézeteltérés következtében bejelentette, hogy felbontja szerződését, és megválik a színháztól. Ennek következtében a Carmen holnapi előadását Weingartner helyett Márkus Dezső fogja dirigálni.
Az eset előzményei a következők. Mint ismeretes, Weingartner Félix negyven estére szerződött a Városi Színházhoz. Ebből a negyven estéből már néhányszor fellépett, dirigálta az Aidát, s holnap kellett, volna a második dalművet dirigálnia: a Carment. Weingartner vezette a próbákat, és a próbák alatt a Carmen egyik női főszerepét két énekesnő tanulta: Kőszegi Teréz és Kármán Gizi. Amikor a Carment műsorra tűzték, a Városi Színház igazgatósága úgy döntött, hogy az első előadáson, Kőszegi Teréz fog énekelni. Mikor ezt Weingartner Félix megtudta, érintkezésbe lépett a színház igazgatóságával, és Sebestyén Géza előtt annak az óhajának adott kifejezést, hogy jobban szeretné, ha az első előadáson Kármán Gizi énekelne.
A Városi Színház Weingartner kívánságával szemben ragaszkodott eredeti elhatározásához azon az alapon, hogy szereposztási ügyekben a színház és nem a karmester illetékes. Miután Weingartner továbbra is megmaradt ama kívánsága mellett, hogy Kármán Gizi énekeljen, tegnap este a színház újra tárgyalni kezdett Weingartnerrel, azonban a szerep felett nem tudtak megegyezni, s ezért Weingartner bejelentette, hogy szerződését felbontottnak tekinti, és már többet nem dirigál a Városi Színházban, már a Carmen holnapi előadását sem.
A Városi Színház még reméli, hogy sikerül Weingartner Félixet más elhatározásra bírni, s hogy ez a szakítás nem lesz végleges.”
Valóban nem lett az …
Mint már említettem, Weingartner Félix – függetlenül attól, hogy zeneműveiről a magyar kritikusok több alkalommal nyilvánítottak nem éppen hízelgő véleményt – a közönség szeretetével felvértezve továbbra is szívesen lépett fel Magyarországon. A Zeneakadémiánkon folyó oktatást kiválónak tartotta, és külföldön szívesen szerepeltetett magyar művészeket. Ezt bizonyítja a következő újsághír is:
PESTI HÍRLAP, 1916.09.03.:
„(Weingartner Bódog) tudvalevőleg éveken át nem dirigálhatott Berlinben; mindaddig, amíg gróf Hülsen intendánssal fölmerült ügye el nem intéződött. Most, hogy az intendáns és a karmester közt ismét szent a béke, Weingartner ki akarja pótolni a mulasztást, és legközelebb nem csak a berlini kir. operaházban is fog dirigálni, hanem Nikisch helyett ő vezényeli a berlini filharmonikusoknak hat nagy hangversenyét is. Érdekes, hogy Weingartner e hangversenyeken mint szólistát, Jadlowkeren kívül, csupa magyar művészt léptet fel, és pedig Vecsey Ferencet Dohnányi Ernőt és Szigeti Dezsőt.”
1925-ben aztán megtörtént Weingartner Félix „hivatalos elismerése” is:
HIVATALOS KÖZLÖNY, 1925.05.15.:
„Címadományozások.
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Leopold Auer, magyar származású amerikai, Richard Strauss, Felix Weingartner és Eugen D'Albert , német, Jean Sibelius és Robert Kajanus, finn, Pietro Mascagni, olasz, Alfred Elgar, , angol, Alexander Glasunoff , orosz, Emil Ritter von Sauer és Joseph Marx, osztrák és Vincent D'lndy, francia zeneszerzőknek, illetőleg zeneművészeknek a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanári címét adományozom.
Kelt Budapesten, 1925. évi április hó 30. napján.
Horthy s. k.
Gróf Klebelsberg Kunó s. k.”
A politika nagy rombolásokat és torzulásokat képes előidézni a művészeti életben is. Így volt ez régen, így van ma is, és nem remélhető, hogy ez a gyakorlat a jövőben valaha is megváltozik. Az ítészek vagy éppen a művészek ilyen vagy olyan irányú, jogos vagy alaptalan elfogultsága szinte minden korszakban megmutatkozik. Az I. világháború idején Weingartner Félixet is érték támadások:
PESTI NAPLÓ, 1915.08.01.:
— Megvádolt osztrák művész. A háború megbontotta a világ művészei között is az egyetértést. Akik még egy esztendővel ezelőtt a legnagyobb bámulói voltak egymásnak és hódolattal adóztak a tehetségnek nemzetiségre való tekintet nélkül, most megszüntettek minden érintkezést, és ahol csak lehet, ártani igyekeznek az ellenséges állambeli művésznek. Különösen el lehet ezt mondani a belga művészekről, akik vak dühükben a külföldi sajtóban támadnak neki az addig általuk is nagyrabecsült német művészeknek. Legutóbb a brüsszeli operaház volt igazgatója, Maurice Kufferath intézett heves támadást a Londonban megjelenő Independance Belge-ben Weingartner Félix ellen. Azzal vádolja, hogy a genfi tó partján épült villájában meglátogatta Paderevszkit, a világhírű lengyel zongoraművészt, és magával vitt egy Eck nevű kémet. Igy akarták Paderevszkitől megtudni, milyen szervezete van a nagy-lengyel mozgalomnak. Amikor azután kémkedési szándékukat leleplezték, sietve elutaztak mindaketten. Weingartner tudomást szerzett Kufferath nevetséges vádjáról, és természetesen megcáfolta azt. Kijelenette cáfolatában, hogy Paderevszkitől a legjobb barátságban vált meg, úgyszintén az Eck nevű kém is — aki nem más, mint dr. Eckardt Félix, egyik hamburgi lap felelős szerkesztője.”
De ebben az évben a magyar sajtó sem kedvezett Weingartner Félixnek. Annak ellenére, hogy a „nagy háborúban” Ausztriával és Németországgal egy hajóban eveztünk (mert, hogy nagyjaink mindig tudták, miként kell rossz csónakba szállnunk), az alábbi cikkből erősen kitűnik a szövetséges állam polgárára vetített ellenszenv:
PESTI NAPLÓ, 1915.02.06.:
Filharmónia. A tizenhatodik népszerű filharmóniai hangverseny második részében két újdonságot is hallottunk. Kezdjük a magyarral: Toldy László Sintonietta romantique című művével. A szerző háromtételes aprósága annyiban jelent fejlődést, hogy a dagályosságáról leszokott, és röviden próbálja elmondani, ami a szívét nyomja. […] A közönség jól fogadta az újdonságot és Toldy Lászlót, aki a polgárőrség tiszteletreméltó egyenruháját viselte — talán e külsőség miatt — többször látni kívánta. A másik újdonság Weingartner Félix „Aus schweren Zeiten" című alkalmi nyitánya volt. Az okos Weingartner ezúttal felette sekélyeset komponált, a nehéz idők járása megbénította fölényes alkotóerejét, amely olyan erőteljesen ragyogott előttünk a Lustspiel-ouverture-jében. Ez a nyitány a Gott erhalte és a Heil dir im Siegeskranz témájának összefoglalásából készült, az alapötlete pedig egy banális bécsi melódia. Hogy a Marseilles és az orosz néphimnusz témái csúfondáros megnyomorításokban jelentkeznek a mű koloritját fokozandó, azt szinte említenünk is fölösleges. Az eféle «muzsika» iskolapéldájának minden időkre ott áll Csajkovszky «1812»-je, csak ezt keltett volna a máskor anynyira szuverén Weingartnernek átgondolnia, hogy a szándékait okosabb és hatásosabb megoldásba fogja össze. A mű határozottan nem tetszett, a dolgozási módja és a külsőségei sem. Nálunk meg még azért sem kellett volna előadni, mert a Heil dir im Siegeskranz és a Gott erhalte mellett Weingartner Erkelről egészen megfeledkezett, pedig az is írt egy a mostani időkben különösen aktuális zenei imádságot. […].”
1912. április 2-án és 3-án Weingartner Félix a Bécsi Filharmonikusok 135 tagú zenekarával adott hangversenyt a pesti Vigadóban, és szóba jött az is, hogy ő lesz a magyar Operaház új igazgatója:
PESTI NAPLÓ, 1912.05.19.:
„Elküldték Mészárost. — Igazgatóválság az Operaház táján. —
[…] a zenei élet kétségtelen! örömére, elküldték Mészáros Imrét. Ki lesz az utódja? Ma még nem tudni. Azok a tárgyalások, melyeket eddig folyamatban tartottak, nem vezettek eredményhez. A legújabb kombinációk Weingartner Félix nevét hozzák előtérbe, de úgy tudjuk, egyelőre minden reális alap nélkül. […]”
A fenti elképzelés ugyan nem valósult meg, de mindenképpen következtetni enged arra a népszerűségre és elfogadottságra, amelyre Weingartner Félixnek a magyar zenei körökben sikerült szert tennie.
Karmesterként 1913-ban is fellépett Budapesten; neve a filharmóniai társaság által rendezett hangversenyekre szerződtetett karnagyok és művészek nevei között szerepel. És egy igencsak érdekes performance: E sokoldalú – minden bizonnyal nemcsak írói, de prózai előadói ambíciókkal is rendelkező művész – nálunk első alkalommal - felolvasóként is bemutatkozott:
BUDAPESTI HÍRLAP, 1913.11.27.:
„(Weingartner Félix felolvasása.) Weingartner Félix, a bécsi udvari opera volt igazgatója, szombaton Budapestre érkezik, és november 30-án, vasárnap este nyolc órakor A zenéről és a zeneírók-ról címmel felolvasást tart a Lipótvárosi Kaszinó dísztermében. Fölolvasás után a kaszinóban lakoma lesz a vendég tiszteletére.”
Weingartner Félix egyébként 1933-ban is részt vett egy magyarországi Liszt-ünnepen, amikor is mesteréről nagy szeretettel nyilatkozott:
MAGYARSÁG, 1933.04.21.:
„Weingartner Félix Liszt Ferencről
A nagyvonalúnak ígérkező Liszt-ünnepségeket hétfőn nyitja meg a Krisztus-oratórium. Ennek a műnek elvezénylésére a székesfővárosi népművelési bizottság és a Liszt-bizottság Weingartner Félix dr.-t, a világhírű karmestert, Liszt egyik legkésőbbi időszakának kiváló tanítványát kérte fel. A mester egyenesen Bázelből érkezett Budapestre, ahol az ottani virágzó zenekultúrának ő most évek óta már az irányító vezére. A Magyarság munkatársának alkalma volt Weingartner Félixszel beszélni Liszt Ferenc emlékeiről és a Krisztus-oratóriumról. Weingartner a következőket mondotta:
— Lisztnek ezt a legnagyobb egyházzenei alkotását nagyon jól ismerem. De eddig még nem volt alkalmam elvezényelni. A budapesti előadás azért öröm nekem, mert ezt a szívemhez nőtt muzsikát először a mester hazájában vezényelhetem. Annak, hogy a Krisztust olyan elvétve hallhatjuk, éppen az az oka, hogy itt rendkívül nagy apparátust igénylő tehnikai nehézségekkel kell megküzdeni. A Szent Erzsébet-legendát, az Esztergomi-misét többször vezényeltem, az utóbbit Szentpéterváron. A Krisztus-oratórium minden aktusára jól emlékszem, Liszt elgondolásában. A mester betanításánál ugyanis jelen voltam, amikor 1883 telén Lipcsében Riedl vezényletével bemutatásra került a mű. Erről az oratóriumáról sokat magyarázott Liszt tanítványai körében is, és végig vette velünk az egész partitúrát. […]
— Életem legfelejthetetlenebb négy éve fűződik Liszt Ferenc személyéhez. Életének utolsó négy évében az egész telet állandóan mellette és a közelében töltöttem. Hetenként kétszer-háromszor tartott tanítványaival játékórákat, és azonkívül is sokszor hívta magához azokat, akik közelebb férkőztek szívéhez. Büszke vagyok, hogy én is ehhez a kis körhöz tartozhattam. […] Nem ismerek zeneszerzőt, akinek alkotásaiban olyan nagy szerepet játszott volna életének minden eseménye és hétköznapja, mint Liszt Ferencnél. Minden munkája személyes élmény és vallomás. Az ő kimeríthetetlenül gazdag képzelőereje csak töredékekben rögzült meg a kottapapíron, […] leggondosabban komponált alkotásaiból is az ősi erejű rögtönző lángész nyilatkozik meg lenyűgözően, aki az adott pillanatban ezt vagy azt gondolta, és érezte, de még ezer és ezer mást is gondolt és érzett, nagy lehetőségeket nyújtva a hallgató képzeletének. Ez a tulajdonsága nagyon nehézzé teszi a Liszt-művek megszólaltatását. Az improvizációs jelleg sokakat, akik nem tudnak együtt szárnyalni Liszttel, megtéveszt, és miután nem érzik a fantázia parancsoló irányítását, sivatagba viszik a hallgatóságot, kietlen, fárasztó, terméketlen tájakra. Az igazi művész, aki beleéli magát Liszt alkotó szellemébe és csapongó lelkének művészien harmonikus hullámzásaiba: éppen a Szaharának vélt részeket varázsolja át buja oázisokká. A Krisztus-oratórium Lisztnek vallásos lelkét szólaltatja meg, az áhítatos, néma elmerüléseknek szédítő magasságát és gazdagságát. Életem egyik legszebb feladatára vállalkozom, amikor ezzel az örökszép zengő vallással igyekszem néma áhítatot ébreszteni Liszt Ferenc honfitársaiban.
H. G.”
Weingartner Félix 1911. április 11-én és 12-én a bécsi Filharmóniai Társaság zenekari hangversenyét vezényelte még Budapesten, majd fellépett az októberi Liszt-ünnepen is. Ám ez az esztendő Weingartner Félix számára, amellett, hogy művészpályáját élete végéig sikerek fémjelezték, nem alakult a legharmonikusabban. A karmester, aki vezénylési módszerét tekintve tartózkodott a nagy ívű, teátrális mozdulatoktól, magánéletben meglehetősen szenvedélyes, harcos karakter volt. Ezt bizonyítja a következő újságcikk is:
PESTI HIRLAP, 1911.02.22.:
„(Weingartner a berlini törvényszék előtt.)
Az osztrák és német művészi világot igen nagy mértékben érdekli az a becsületsértési per, melyet kedden reggel kezdett tárgyalni a berlin-moabiti büntető törvényszék, Crüger törvényszéki elnök elnöklete alatt. A panaszos gróf Hülsen-Haeseler volt gárdatiszt, a berlini operaház generál-intendánsa, a vádlott Weingartner Félix, a bécsi operaszínház távozó félben levő igazgatója. Weingartner 1905-ben a berlini operai zenekar élére szerződtetett, hogy havonkint két szimfonikus hangversenyt dirigáljon. Évi 12.000 márka fizetést biztosítottak ezért neki. Közben pedig meghívták a bécsi operaház igazgatójául, s a legfelsőbb közbenjárásra oda módosították szerződését, hogy az 1921-ig kötött szerződést 1908-ban felbontják, de odáig köteles Berlinben havonkint 2—2 hangversenyt dirigálni. A fizetése erre az időre pedig megmarad a szerződés szerint. Weingartner 1907. januárig dirigálta a hangversenyeket. De ekkor vita támadt egy elszámolás körül. Az intendatura levont fizetéséből 1200 márkát azon a címen, hogy két hangverseny elmaradt, Weingartner pedig tiltakozott ez ellen, mert nem (ő) volt oka a hangverseny elmaradásának. Ekkor Weingartner Neumann Angeló prágai színházigazgatónak egy táviratot küldött, melyben gróf Hülsen-Haeseler intendáns ellen becsületsértő kifejezéseket használt. E távirat bele jutott a berlini lapokba. E miatt indított azután az intendáns Weingartner ellen becsületsértési pert. Weingartner a tárgyaláson dr. Stello berlini, dr. Frischauer bécsi és dr. Rosenfeld müncheni ügyvédekkel jelent meg. Az intendáns ügyvéde dr. Wolff berlini ügyvéd. Az elnök felhívta a feleket a kibékülésre. Egyelőre ez nem történt meg, de valószínű a békés megegyezés.
Éjjel folyamán jelentik: A Hülsen-Haeseler contra Weingartner becsületsértési pörben a felek kiegyeztek olyképen, hogy kölcsönösen levelet intéztek egymáshoz, amelyben kifejtik, hogy jóhiszeműleg jártak el, és a sértési szándék távolállott tőlük. Hülsen gróf erre visszavonta panaszát, Weingartner igazgató pedig vállalta a költségeket.
Eredeti szándékom az volt, hogy időrendbe soroljam mindazon alkalmakat, amikor dr. Weingartner Felix Magyarországon tartózkodott. Ám e felsorolás, illetve az egyes alkalmak csupán néhány szavas ismertetése is messze meghaladta volna a jelen topikban egy-egy művésznek szánt „keretet”. Szinte nem volt év, hogy a mester ne időzött volna – több alkalommal is – Magyarországon. Így a következőkben csak a számomra érdekesebbnek tűnő beszámolóból ismertetek néhányat.
A túlméretezett koncertről:
BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.01.04.:
„(Marcel Lucille és Weingartner.) Van valami érdekes melánkolikus vonás Marcel kisasszony és Weingartner Félix sorsában, kiket a sokfejű névtelen intrika kerubjai kiűztek a bécsi udvari operából. Két kiváló, elsőrangú művész, direktor és primadonna elszakad az intézettől, melynek fényt, díszt, tartalmat adott, és elindul külföldre, idegenbe, vándorútra. Ennek a dolognak a borongós, szentimentális hátterét nem tünteti el egészen a hírnév, a siker ragyogása. Ha nem is éppen részvétet, de szimpatikus érdeklődést kelt, s ennek tulajdonítható, hogy zsúfolásig megtelt ma este a Vigadó nagyterme, hol Weingartner Félix dirigált, és Marcel Lucille énekelt. Úgynevezett szenzációs est volt, huszonöt koronás helyárakkal, pazar toalettekkel, kissé ideges és türelmetlen közönséggel, melyre a zenei élvezetek kissé túlzott adagát mérte a hangverseny bőkezű rendezősége. Kissé sok volt a jóból. Még a zeneszerető embereknek is, mennyivel inkább azoknak, kiknek, mikor már Weingartnert látták, Marcel Lucillet hallották, valamennyi ismerősüket végigmustrálták, — még két órára való muzsikát kellett elszenvedniük. Aztán a műsort is összevissza csereberélték. A két bécsi vendég az éjjeli vonattal kivánt hazautazni, így az összes Weingartner-számokat előretették, s a műsor közepére tervezett Schumann-koncerttel, melyet Dohnányi Ernő játszott, fejezték be az estét. A nagy sietségben a tízperces szünetből is őt perc lett. A közönség nagyobbik fele még a folyosón sétált, mikor a karmester és a primadonna már ott álltak a dobogón és rezignáltan várták a lassan visszaszállingózó, elhelyezkedő embereket. Végre megtalálta mindenki a helyét és a koncertet folytathatták . . . Szóval nem volt valami szerencsés est. Pedig Weingartner csoda, szépen dirigálta Beethoven ötödik szimfóniáját. Nedbal közepes Tonkünsteler-Orchester-ével elsőrangú zenekari művészetet produkált. Az andanténak és kivált a szkerzónak voltak gyönyörű momentumai. Finoman játszották Weingartner vonósszerenádját is: Mendelssohn Hebrida-uvertűrje már színtelenebb, szürkébb volt. Marcel kisasszony énekművészete a Varázsfavola áriájában érvényesült a legjobban. Weingartner orkeszterkíséretű dalai nem hatnak első hallásra. Legvégül, mikor már énekesnő és karnagy siettek a pályaudvar felé, lépett a dobogóra Dohnányi Ernő és eljátszotta az ő nagyszerű művészetével Schumann a-moll versenyét. A kísérő zenekart Nedbal vezette. A közönség már meglehetősen fáradt volt. de azért melegen és őszintén ünnepelte a kitűnő magyar zongorást (k. a.)”
Felix Weingartner - Beethoven - Symphony No.5
Weingartner zenkarral kísért dalaiból (Azt, hogy a fenti hangversenyen mely dalok hangzottak el, nem kutattam.):
1910-et írunk. Az újságok tele vannak a Weingartner Félixről szóló hírekkel. Marad-e a bécsi Opera igazgatója, avagy sem? Távozási szándékát többféleképpen, még az egyik operaénekesnőhöz fűződő gyengéd szálakkal is magyarázzák. Egyik magyarázatnak sem lehet teljes biztonsággal hitelt adni. Végeredmény: Weingartner egy ideig még a bécsi Operaház igazgatója marad. Nálunk több alkalommal lép fel ebben az évben karmesterként vagy zeneszerzőként, de zongorakísérőként is. Íme:
AZ UJSÁG, 1910.02.06.:
„Hangversenyek.
[…]
A bécsi Tonkünstlerorchester jövő pénteken, február 11-én tartja a Vigadóban IV. bérleti hangversenyét Weingartner Félix vezénylete mellett.
[…]
Marcel Lucille, a bécsi udvari opera tagja, szerdán, február 9-én tartja meg egyetlen dalestélyét Weingartner Félix közreműködésével a fővárosi Vigadó nagytermében. […]”
AZ UJSÁG, 1910.02.25.:
„Pénteken, február 25-én a Vigadóban. A bécsi Tonkünstler Orchester V. fiiharmóniai hangversenye.
Vezényli: Weingartner Félix igazgató, Közreműködő : Schapira Vera zongoraművésznő.”
A február 25-i hangversenyről AZ UJSÁG 1910.02.26-i számában a következő beszámoló olvasható:
Zenekari hangverseny. Érdekes újdonságot, Weingartner Az örökélet birodalma (Gefilde der Seligen) czímű szimfóniai költeményét mutatta be a bécsi Tonkünstler-Orchester ma esti hangversenyén. […] a műtől is sokat vártunk. Talán többet, mint amennyit kaptunk. Szépen hangzó, színes zenekaron nobilis gondolatok érzékítik meg az üdvözültek nyugodt boldogságát, majd kedves, játszi ritmusok a paradicsomi élet gyönyörűségeit. A mű még az örökkévalóságot is kifejezi, mert jó sokáig nem akar vége szakadni. A gondolatokkal arányban nem álló hosszú kidolgozás pedig leronjta a hatást, sőt néha untat is. A közönség nagyon melegen fogadta az újdonságot és sokszor a dobogóra szólította a szerzőt. […] Az est másik érdekessége Schapira Vera zongoraművésznő bemutatkozása volt. Sokat nem hallottunk róla, de szerepléseiről dicsérettel szokott megemlékezni a sajtó. Liszt Magyar ábrándját játszotta, s így csak bravúros technikájáról és temperamentumos előadásáról számolhatunk be. […] A közönség zúgó tapsokkal hálálta meg Weingartner Felix karnagynak és derék művészgárdájának az est művészi élvezetét.
Ismét elismerés a karmesternek, erősen visszafogott dicséret (?) a zeneszerzőnek.
Felix von Weingartner "Das Gefilde der Seligen" (Az öröklét birodalma)
Még mindig 1909 …
Úgy tűnik, Weingartner Félix – függetlenül attól, hogy szívesen jött Magyarországra – teljesen tisztában volt a magyar viszonyokkal …. :)
PESTI NAPLÓ, 1909.09.26.:
„Weingartner Félix, a bécsi udvari operaház igazgatója, a minap Pesten volt, végignézett egy előadást az Operaházban, és az egyik felvonásközben fel s alá sétálgatva a páholyfolyosón, diskurálgatott egy régi pesti ismerősével, egy zenekritikussal. A diskurzus, mely természetesen operai dolgok körül forgott, egyik része […] így folyt le:
— És miféle újdonságok és érdekességek lesznek az idén az Operaházban? — kérdezte Weingartner.
A kritikus elsorolta az újdonságokat
— De a legérdekesebb lesz az idén kétségtelenül a Goldmark-ciklus — folytatta. — A mester nyolcvanadik születésnapja alkalmából Mészáros sorozatos előadásokban adja a Sába királynőjét, a Hadifogolyt, a Götzöt, Házi tücsököt, a Téli regét...
— És Az ember tragédiáját! — vágott közbe nevetve Weingartner.
— De direktor úr — csodálkozott a kritikus — Goldmark csak most foglakozik Az ember tragédiája megzenésítésének gondolatával! Ha hozzá is fog: két-három éven belül aligha készül el vele . . .
— Persze, persze, — mondotta erre Weingartner — ezt én is tudom. De ahogy én a maguk Operaházát ismerem: mire a Goldmark-ciklussal elkészülnek, már rég készen lesz a megzenésített Ember tragédiája is! . . .”
Weingartner Félix következő bemutatkozása Budapesten mindazonáltal nem nyerte el maradéktalanul a kritikusok tetszését: Az alábbi újságcikk írója elég keményen bírálja Weingarter Félixet, mint zeneszerzőt, ugyanakkor nevezett karmesteri kvalitásait messzemenően elismeri. Hogy a Weingartner-kompozíció tekintetében igaza volt-e? Szerencsére módunkban áll meghallgatni Weingartner Lear királyát. (Jómagam nem osztom a kritikus véleményét, de hát mindenkinek jogában áll a saját ízlésére hagyatkoznia.)
AZ UJSÁG, 1909.01.27.:
„Zenekari hangverseny. Új zenekar, a bécsi Tonkünstler Orchester mutatkozott be ma este a budapesti közönségnek. Két kitűnő karmester jött a zenekarral. Az egyik Weingartner Félix dr., a bécsi Operaház igazgatója, a másik pedig Nedbal Oszkár, a híres cseh vonósnégyes társaság volt mély hegedűse. Az előbbi nyugodtan áll az emelvényen, s inkább szemével, mint mozdulataival vezeti a zenekart, az utóbbi ellenben izeg-mozog s ha elragadja a hév, valósággal tánczol a dobogón. […] Weingartner Félix saját, Lear király czímű szimfóniai költeményét mutatta be, és Beethoven hetedik, A-dúr szimfóniáját vezényelte. A zeneszerző Weingartner nem mutatkozott oly nagynak, mint a karmester. Műve néha-néha nekilendül, sokat ígér, s ki is fejez valamit a programmból, de azután hamar ellaposodik, s nem egyszer elsekélyesedik. A közönség mindazonáltal szívesen tapsolt a mű előadása után, de az ünneplés nem annyira a szerzőnek, mint inkább a karmesternek szólt. Weingartner nagyon otthon érzi magát a karmesteri emelvényen. Tekintetével uralkodik az egész zenekaron. Szinte szuggerálja annak tagjait, s a művészek a parancsnak engedelmeskedve, önkénytelenül is követik Weingartner intenczióit. Beethoven szimfóniájának az előadása olyan tökéletes, annyira stílusos volt, hogy így még soha sem élveztük a mű szépségeit.
A hallgatóság természetesen minden tétel után, de még a hangverseny végeztével is lelkesen ünnepelte Weingartnert, a kitűnő karmestert. (g. i.)
Íme a mű, amely „hamar ellaposodik, elsekélyesedik”:
És a Weingartner által nagyszerűen vezényelt szimfónia:
Felix Weingartner_Beethoven: Symphony No.7 - 2nd mov. (1936. évi felvétel)
Ami pedig egy új mű fogadtatását illeti, tudomásul kell vennünk, hogy sznobok mindig is voltak, vannak, és lesznek. Erről szól Weingartner Félix saját feljegyzése:
A ZENE, 1912/12. SZÁM:
„Élmények a dirigens életéből - Közli: Weingartner Félix.
[…] Szinfonikus hangversenyt dirigáltam Berlinben, amelyen egyik szinfoniámat Smetana »Moldvá«-ja előzte meg. Utána a következőkről értesítettek engem. A műsorra nyomtatott magyarázó megjegyzések következtében egyesek abban a véleményben voltak, hogy Smetana műve több tételből áll. Így tehát szinfoniám egyes tételeit még Smetana szerzeményéhez tartozónak vélték, és „e szép melódiákat“ az elragadtatás hangján dicsérték. Végre is egyik szomszédom figyelmeztette az urakat tévedésükre. Általános elkedvetlenedés, csend és mélységes hallgatás volt rá a felelet. És mikor a szinfonia előadása bevégződött, egymásra nézve azt mondották :
»Mennyire elcsépelt.« […]” :)
Weingartner Félixnek a karmesteri tevékenységről, a vezénylés stílusáról alkotott nézeteiről majd később ...
És hogyan sikerült Budapesten az 1908. évi, februári, zenei bemutatkozás? Erről az ORSZÁG-VILÁG 1908.02.09-i számában olvashatunk:
„A Grünfeld-Bürger vonósnégyes február 2-án tartott népszerű kamarahangversenyén bemutatkozott úgy is mind zeneszerző és úgy is mint zongoraművész Weingartner Félix, a bécsi opera nagyhírű új igazgatója. Egy zongora-sextettjét hozta magával, amelyet Danziger, Gianicelli, Herzl, Bürger és Grünfeld tanárok remekül játszottak és Weingartner a zongoránál működött közre. A mesteri kézzel megkonstruált kompozíció komoly, jó ízlésű és mélytudású, igazi művészember munkája, amelyben lépten-nyomon megnyilatkozik a zsenialitás, a gazdag invenció és a tudatos zenész. Weingartner Félixet a gyönyörű szerzemény minden egyes tétele után a közönség hosszan tartó tapssal tüntette ki, amelyet ő szerényen ráhárított közreműködő művészbarátaira.”
AZ UJSÁG, 1908.01.31.:
„Hangversenyek. A Grünfeld—Danziger—Herzl—Bürger társaság hatodik hangversenye vasárnap, február 2-án, délután 4 ½ órakor lesz a Royal termében. Ezen a hangversenyen közreműködik Weingartner Bódog, ki szombaton érkezik Budapestre és itt saját Hetesének (32. mű) zongora-szólamát játszsza. Ezen hetessel már egy korábbi angolországi körúton nagy sikereket aratott. Szamosy Elza dalokat énekel Weingartnertől a szerző zongorakísérete mellett. Végül előadják Schubert C-dúr vonós ötösét. […].
Sechs Mädchenlieder, Op. 32: No. 1, Drei Kränze
(Sajnos nem Szamosi Elza énekli.)
PESTI HÍRLAP, 1908.02.02.:
„(Weingartner Bódog), az ismert nevű zeneszerző és dirigens, aki december vége óta a bécsi udv. operaház igazgatója, mint azt már előzetesen jeleztük, szombaton délután Budapestre érkezett. A pályaudvaron dr Béldi Izor, továbbá a Grünfeld— Bürger-féle vonósnégyes tagjai várták; megérkezése után az igazgató a Royal-szállodába hajtatott, ott délután holnapi hangversenyének főpróbáját tartotta, majd rövid séta után az operaházba ment és ott egy első emeleti páholyból végighallgatta a Tosca előadását. Az igazgató nagy elismeréssel nyilatkozott az előadás minden részletéről, főleg Szamosy Elza, Anthes és Takáts alakításairól. Előadás után fényes lakoma volt a nagynevű vendég tiszteletére a Lipótvárosi Kaszinóban, s azon zenevilágunk számos kitűnősége is részt vett. A lakoma során természetesen felköszöntőkben sem volt hiány. Az első toastot dr. Béldi Izor mondotta; Weingartnert éltette, aki felelősségteljes új állásában is azonnal kereste az érintkezést a magyar zenevilággal, és kezdeményezte a kiegyezést velünk zenei téren. Utána Weingartner szellemes válaszban köszönte meg azt a magyar vendégszeretet, melyet itt Budapesten tapasztalt, s megígérte, hogy gyakrabban is ellátogat ide hozzánk. […].”
Felix Weingartner eleget is tett ígéretének, hiszen Magyarországra ezt követően rendszeresen ellátogatott, szinte „hazajárt”, számos hangversenyt adott, és előadásain több magyar művészt szerepeltetett.
Felix Weingartner esetében a neten – szerencsére, mindenki számára elérhetően - rengeteg információ és hanganyag áll rendelkezésre mind magyar, mind idegen nyelven. Az időrend szem előtt tartásával a magyar sajtóban megjelent cikkekből idézek, a teljességre törekvés szándéka nélkül.
Amikor Weingartner Félix nálunk még Weingartner Bódog volt:
FŐVÁROSI LAPOK, 1889.03.21.:
„A zenekedvelők tegnapi hangversenye
[…]
A tegnapi hangversenyben az egyleti zenekar egész függetlenül működött az egyleti énekkartól. Megfelezték a programmot. A vonós-zenekar a bécsi Weingartner Bódog négy tételű szerenádjával kezdte meg az előadásokat. Fuchs a Volkmann utánzója, Weingartner a Fuchs követője. Csinos gondolatokat ügyesen variál, nem egészen új, nem egészen eredeti, de azokból, miket előzőitől ellesett, tud tetszetős egészet alkotni. Az egyleti zenészek szabatosan játszottak, Bellovics Imre igazgató gonddal vezényelt, taps volt elég.”
Weingartner: Serenade for String Orchestra
ALKOTMÁNY, 1905.01.24.:
„Filharmónia. A hetedik filharmóniai hangverseny* szerdán, január 25-én lesz Kerner István vezetése alatt. Busoni Feruccio zongoraművész közreműködésével. Műsora: 1. Glück «Alceste», nyitány Weingartner Bódog záradékával (először); […]”
*a Pesti Vigadóban
Hogy azért ne maradjon ki egy rövid életrajz ismertetése sem:
PESTI HÍRLAP, 1907.08.27.:
„(Weingartner Bódog), a bécsi udv. operaház új igazgatója, még aránylag fiatal ember, 1863. június 2-ikán született Zárában. Jóllehet Dalmáciában született, mégis német származású, mert atyja bécsi, anyja szicíliai s összes elődei németek voltak. Atyja, aki Grácban államhivatalnok volt, saját kérelmére Zárába helyezték át. Meghalt, amikor fia még csak négy éves volt, s erre özvegye a kisfiúval Grácba költözött. Itt volt része Weingartner Félixnek az első iskolai oktatásban. Zenére, illetőleg zongorára művelt anyja oktatta, s neki köszönhette további kiképzését is. Tanulmányainak elvégeztével dr. Meyer Vilmos, stájer karmester vette át további kiképzését. Tehetsége oly gyorsan fejlődött, hogy már 1879-ben a nagy nyilvánosság elé léphetett zongoradarabjaival. Gimnáziumi tanulmányainak befejeztével, 1881-ben Lipcsébe ment, s az ottani konzervatóriumban tanult, s egyszersmind filozófiát is hallgatott. Itt Reinecke, Jadassohn és Oscar Paul voltak a tanárai. Liszt Ferenc bátorította a fiatal művészt s bíztatta, hogy maradjon Weimarban. Weingartner 1883-ban elfogadta a meghívást, miután a lipcsei konzervatóriumot a Mozart-díjjal abszolválta. Karmesteri tűzpróbája Beethoveni második szimfóniájának dirigálása volt. Már 20 éves korában feltűnt mint hangversenyszólista. 1884. március 23-án Liszt közbenjárására előadták Weingartner első nagyobb operáját, a Sakuntalát a weimari színházban; 1886-ban második operája, a Malavika került színre a müncheni operában. Ekkor a hamburgi városi színház karmestere lett, s itt 1889-ig működött. Feleségül vette Juillerat Máriát, de ettől egy év múlva elvált. Berlinben karmestereskedett ezután, s ekkor, 1897-ben adták elő harmadik operáját, a Genesiust. 1897-ben Weingartner Münchenbe költözött, s ott átvette a Kim-zenekar vezetését. Itt kötötte második házasságát báró Dreifus Fedorával 1903. június 17-én. Zeneírói tevékenysége az utóbbi években hatalmasan föllendült. Három vonós-négyest írt s egy zongora sextettet. Irodalmilag is működött. Nemrégiben írta ismert munkáit: „Über das Dirigieren“, „Bayreuth“ és a „Die Lehre von der Wiedergeburt und das musikalische Drama“.
Weingartner Bódog avagy Dr. Paul Felix Weingartner karmester, zeneszerző, zongoraművész és író
(1863.06.02., Zára, Horvátország -1942.05.07., Winterthur, Svájc)
Az ő személyére Heiner doktor hívta fel a figyelmemet Anday (alias Andauer) Piroska kapcsán, aki – saját állítása szerint – távoli rokonságban állt Felix Weingartnerral. Weingartner nem volt magyar, de még az Osztrák-Magyar Monarchiában született, nagyon sokszor járt Magyarországon, szerződésben állt a Városi Színházzal, kedvelte és külföldön előszeretettel foglalkoztatta a magyar művészeket. Zeneakadémiánk tiszteletbeli tanárává választotta, munkásságáért megkapta a Magyar Érdemrend csillaggal ellátott Középkeresztjét, stb.
A Café Momusban 2010.03.05-én, az „Esszék és tanulmányok” között, „Karmesterportrék III. – Felix Weingartner” címmel már megjelent egy írás, amelyben Balázs Miklós részletesen ismertette nevezett pályafutását, ill. életművét. A jelen topikban – a topik jellegéből adódóan - elsősorban Felix Weingartner életének magyar vonatkozású részeire fogok kitérni.
Az utolsó mondatba becsúszott egy "sajtóhiba": helyesen "sajátunk".
Az előző bejegyzésben szereplő fotó alapján szinte alig hihető, hogy az énekesnő a „Song Without Words” 1947. évi előadását csupán két évvel élte túl. A kemény küzdelmekhez és a hosszú utak megtételéhez képest rövid élete volt.
Befejezésül még további néhány adat Bokor (Wahl) Margit hiányos életrajzához:
Első férjétől, Bokor Sándortól -(az Osztrák nők lexikonának I. kötete szerint 1937-ben, a magyar sajtó által közölt adatok alapján 1938-ban - elvált. Egyetlen, e házasságból származó gyermeke, Bokor Vera, 1920-ban született. Ő, mint azt már az 1158. sz. bejegyzésben említettem, 1965-ben - ezek szerint 45 éves korában - egy bizonyos Louis Halpern amerikai állampolgár felesége lett. Többet Bokor Veráról nem sikerült kideríteni.
Wahl Margit második férje Paul Goldschmidt, az Osztrák Kereskedelmi Kamara titkára volt az Egyesült Államokban.
Bokor Margit – úgy tűnik – a háború elől egész családját kimenekítette az Egyesült Államokba.
1950.10.14-én rövid közlemény jelent meg az amerikai „BILLBOARD” halálozási rovatában arról, hogy Mrs. Malvine Wahl, a néhai Bokor Margit operaénekes édesanyja, szeptember 24-én, New Yorkban elhunyt. Öt fia és nyolc unokája élte túl.
A "Song Without Words" (Dal szavak nélkül) színlap-borítója. E darabot először 1945. augusztus 20-án vitték színre San Franciscoban, de később Los Angelesben is bemutatták. A könyvet Frederick Jackson, a dalok szövegét Forman Brown írta, Csajkovszkij zenéjét Franz Steininger adaptálta. Itt a két főszereplőt, James Newellt és Bokor Margitot látjuk. Feltételezések szerint ez a fotó az 1947. évi, Los Angelesben megrendezett előadás alkalmával készült.
1939-től Bokor Margitról a hírek már Amerikából érkeznek:
UJSÁG, 1939.09.19.:
„Magyar ünnepségek Rio de Janeiróban.
Rio de Janeiróból jelentik: […] Augusztus végén a riói Magyar-Brazil Egyesület bált rendezett az olasz ház nagytermében. A bálon megjelent ifj. Horthy Miklós magyar követ, Francisco Campos, Brazília belügyminisztere és a brazíliai olasz nagykövet is. Az estély előtt műsor volt, amelyen Hilvert Béláné, továbbá Laczó István, Bokor Margit és Svéd Sándor operaénekesek szerepeltek nagy sikerrel.”
UJSÁG, 1940.09.27.:
„Zenevilág
[…] Bokor Margit és Alváry Lőrinc magyar operaénekesek Los Angelesben Mozart »Don Juan« operájának ünnepi előadásán léptek fel nagy sikerrel. […]”
UJSÁG, 1940.12.06.:
„Zenevilág
[…] Bokor Margit és Alváry Lőrinc magyar operaénekesek a san-franciscoi operai előadásokban nagy sikerrel szerepeltek.”
Majd egy igen érdekes cikk, amelyben nemcsak Bokor Margit, hanem a többi, Amerikába emigrált művész sorsáról is olvashatunk:
FILM SZÍNHÁZ IRODALOM, 1941.03.28.:
„AMERIKA A ZONGORA MELLŐL …
Irta: dr. Herz Ottó
(A budapesti hangversenypódiumról jól ismert, kiváló zongoraművész: dr. Hercz Ottó küldte New-Yorkból ezt a tudósítást a Film-Színház-Irodalom szerkesztőségének.)
New-York, február vége.
Közel ötnegyed év óta vagyok az Egyesült Államokban, s ez alatt az idő alatt minden Amerikában tartózkodó magyar művésszel találkoztam, s tudom, hogy kinek mi a sorsa. Ami a zongorakísérés mesterségét illeti, itt sok jó zongorista van, noha a többség gyalázatosan rossz. A sok művész túlnyomó többsége ismeretlen zongoristát vesz, akivel hónapokon át naponként bemagolja a műsort ... Az első művész, akivel találkoztam. Virovay Róbert volt, igen nagy sikerei vannak. Rendkívül örültünk Svéd Sándor óriási sikerének a Metropolitanban. Már a megnyitó előadáson ő volt a legnagyobb sztár az Álarcosbál René szerepében. Most én vagyok a zongorakísérője Svédnek és Kiepurának is. Kiepurával bejártuk egész Amerikát repülőgépen, és mindennap más városban hangversenyeztünk. A legnagyobb Kiepura-hangversenyünk a Baldorf Astoria-hotelben volt.
Mi újság a magyarokkal? Szánthó Enid rengeteget koncertezik. Legutóbb Clevelandban és Csikágóban énekelt. Hajós Magda Philadelphiában tanít, és hangversenyezik. Déri Ottó szólógordonkás Columbiában. […] Nagyon jó sora van Antalffy Zsíros Dezsőnek, Alváry Lőrinc Sanfranciscóban, Los Angelesben és Csikágóban énekel, nagyon jó kritikákat kapott. Forró László operaénekes Cincinnattiban énekel. Balogh Ernőnek szépen sikerült hangversenyei voltak. Salgó Alice remek házasságáról sokat beszéltek. Egy milliomos vette feleségül. Mindenkinél nagyobb megbecsülés központjában áll Bartók Béla. Világhírű zeneszerzőnket Schulhoff Endre menedzseli nagyon eredményesen. Varró Margit Csikágó legnagyobb Iskolájában tanít zongorát. Flesch Ellának és Bokor Margitnak január végén nagysikerű amerikai hangversenyei voltak. A newyorki Town Hallban énekeltek, és én kísértem őket zongorán. Sándor Árpád a tavaly feltűnt és most nagyon népszerű néger Dorothy Maynor kísérője.
Jan Kiepura Eggert Mártával és Eggert Márta édesanyjával Hollywoodba utazott. Szigeti József itt a legelső hegedűművész. Földes Bandinak gyönyörű sikerei vannak, most Szigeti zongorakísérője, de szóló-hangversenyeket is ad. Bíró Sári newyorki koncertje után szenzációs kritikákat kapott, és azóta híres zongoraművésznő. Kovács István zongoraművész különböző átiratait az Egyesült Államok legtöbb rádiójában játsszák és anyagi szempontból most kezd rendbejönni. Meisner Lujzi, a kis zongoraművésznő már kisasszony lett. Két hangversenye volt. A soproni származású Scholtz János Princestownban tanár. Ugyanott tanár Antal Ferenc hegedűművész. Róth Ferencnek igen nagy sikerei vannak és rengeteg gramofónlemezt játszott. Vonósnégyesét átalakította: a volt Manhattan-kvartett három tagjával.
[…] Zádor Jenő Hollywoodban él. A Metro szerződtette és sok szerzeményét felhasználják a filmeken. Sebestyén György, Sebestyén Károly karmester fia, filharmonikus zenekart, alakított Scrantonban. Doráthy Antal az orosz balett karmestere. Halász László a St. Louisi Operaház zenei vezetője és karmestere. Kuttner Mihály Trentonban dirigál. Rejtő Gáborról legutóbb azt a hírt hallom, hogy Havannában tartózkodik és ott nagysikerű hangversenyt rendezett.
[…]
Bevonultunk új lakásunkba és megnyitottam az iskolámat. Amióta itt vagyok, egyetlen centet sem adtam ki sem hirdetésre, sem nyomtatványokra. És már megrendeztem növendékeim első sikeres hangversenyét …”
Hát, így lett és lesz (!) az idegen föld gazdagabbá, a sajtunk pedig egyre szegényebbé …
Még néhány rövidhír 1937-ből, a művésznő Bécsből, majd Európából való távozása előtti utolsó esztendőből:
ESTI KURIR, 1937.02.06.:
„Három magyar a Staatsoper újdonságában
A bécsi Staatsoper most készül a Madonna ékszere című operára. A darabot Knappertschbusch tanítja be. A szereposztásnak nem kevesebb, mint három tagja magyar. A főszerepeket Bokor Margit, Anday Piroska és Végh Sándor éneklik.”
PESTI NAPLÓ, 1937.03.05.:
„Bokor Margit felbontotta szerződését a Vígszínházzal.
A szezón elején szerződtette a Vígszínház Bokor Margitot, a bécsi Staatsoper kiváló művésznőjét Kálmán Imre operettjének, a Josephine-nek címszerepére. A szerződés aláírásakor még úgy volt, hogy az operett a Vígszínházban kerül színre, későbben arról volt szó, hogy az operettet a Vígszínház együtt fogja színrehozni a Városi Színházzal a Városi Színház színpadán. Ez a kombináció is meghiúsult, azért, mert a Városi Színház színrehozza ugyan a Joséphine-t, azonban nem a Vígszínházzal együtt és a címszerepet nem Bokor Margit, hanem Németh Mária fogja énekelni. Ezek után Bokor Margit felbontotta a szerződést, amely a Vígszínházhoz kötötte. A jövő szezonban feltétlenül fellép Budapesten, de ma még bizonytalan, hogy melyik színházban és melyik darabban.”
8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937.12.21.:
„LEHÁR FERENC LEGELSŐ MŰVE: A »TATJÁNA« új átdolgozásban december 26-án a bécsi rádió előadásában kerül színre, és ebben az előadásban Bokor Margit és Sallaba Richárd éneklik a főszerepeket. A „Tatjána" bemutatója 1895-ben volt Lipcsében, és a budapesti Operaház »Kukuska« címen játszotta.”
Bokor Margit ebből az időből fennmaradt hangfelvétele:
R. Strauss - Der Rosenkavalier - Presentation of the rose - Schumann, Bokor - Knappertsbusch (1937)
Bokor Margit mint Sophie a „A rózsalovagban”
Mellesleg a havi 240 pengő tartásdíj 1938-ban nem is volt csekély összeg, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük az egyéb juttatásokat is, amelyekben Bokor Margit a gyermekét részesítette. Mert hogyan is szól a dal az 1936-ban készült filmben? "Havi kétszáz pengő fixszel ma az ember könnyen viccel ..."
Az állandó anyai gondoskodás és mindkét szülő önzetlen szeretetének az értékét, persze, nem lehet pénzben meghatározni.
Noha Bokor Margit életrajza erről nem szól, de végül a leány mégis az édesanyjához kerülhetett, mert Bokor Vera Amerikában ment férjhez, egy amerikaihoz. Ezt bizonyítják a Bokor Margit családfájával kapcsolatos amerikai bejegyzések:
Bokor Vera (Louis Halpern felesége)
Halpern, Louis married a bride named VERA BOKOR in the year 1965 on license number 5925 issued in Manhattan, New York City, New York, U.S.A.
PESTI NAPLÓ, 1936.04.22.:
„Bokor Margitot, a bécsi Opera magyar művésznőjét gyermektartásért perli leánya - A magyar árvaszék dönt a 15 éves Bokor Veronika sorsáról
Bécs, április 22.
(A Pesti Napló tudósítójától.)
A bécsi társadalmi és művészeti életben nagy érdeklődéssel kísérik azt a gyermektartási pert, amelyet Bokor Margit, a bécsi Opera kitűnő magyar művésznője ellen a 15 éves Bokor Veronika, apja intencióinak megfelelően indított. A perben Bokor Veronika havi 500 pengő gyermektartási díjat követel anyjától.
A különös perben a bécsi bíróság már több tárgyalást tartott. A hétfői tárgyaláson valósággal drámai jelenetek játszódtak le. Az előző tárgyalásokon a következők derültek ki: A perirat szerint Bokor Margit havi jövedelme négyezer schilling. Ugyanakkor Bokor Veronika apja, aki állásnélküli budapesti gyógyszerész, nem tudja eltartani a leányt. Bokor Margit ügyvédje, dr. Wachsberg kijelentette, hogy Bokor Margit Veronikára havonta 430 schillinget költ anélkül, hogy erre jogilag kötelezve lenne. Bokor Margit nettó keresete 2500 schilling. Különben Bokor Margit hajlandó leányát bármelyik elsőrangú leánynevelő intézetben neveltetni.
A hétfői tárgyaláson a bíró azt ajánlotta, hogy Veronikát egy budapesti leánynevelőintézetben helyezzék el. Mire Veronika ügyvédje így szólt:
— Ez lehetetlenség. Különben megkérdezhetjük magát Veronikát, mi a kívánsága, odakinn vár a folyosón.
Bokor Margitot ez a bejelentés igen kellemetlenül lepte meg. Így szólt:
— Tehát mégis! A szegény gyermeket belevonják ebbe a dologba.
Veronika ügyvédje:
— Veronika nagy és okos leány, tudja, hogy mit akar.
Veronika belép. Nagy jelenet anya és leánya között. Megindultan átkarolják egymást, csókolódznak. Veronika nagyon szép leány, erősen hasonlít édesanyjához. Bokor Margit büszkén nézi végig tetőtől talpig virágzó leányát.
A bíró most Veronikához szól:
— Jó lenne, ha távol a családi veszekedéstől, egy intézetben nevelkedne. Nem gondolja?
Veronika (felcsattan): Nem akarok intézetbe menni. Nem akarom apust otthagyni.
A bíró: De hiszen jól érezné magát egy intézetben.
Veronika: Szó sincs róla, erre nem vagyok képes. Már különben is rémes nekem, hogy apus és anyus nem élnek együtt, most aztán apus egészen egyedül maradjon? Ez nem lehet. Aztán meg már túlságosan felnőttnek érzem magam ahhoz, hogy intézetben nevelkedjem.
Bokor Margit: De kisleányom, ez lenne a legjobb.
Veronika: Nem akarom! Nem akarom!
Bokor Margit: Legszívesebben elválnék, hogy a gyerek helyzete ne legyen ilyen.
A bíró (a férjhez): Elvben beleegyeznék a válásba?
A férj: Szó sincs róla.
A bíró: Miért?
A férj: Ezt itt nem mondhatom meg.
Bokor Margit a továbbiakban kijelentette, hogy 25.000 schillinget ajánlott fel férjének, akitől el akart válni, de a tárgyalások megszakadtak. A bíróság kedden ítéletet hirdetett, amelyben a 15 éves Veronika kérését elutasította azzal az indoklással, hogy a perben a magyar árvaszék illetékes. Minthogy a magyar árvaszék döntése osztrák területen is érvényes, a perben a magyar árvaszék dönt.”
ESTI KURIR, 1937.02.23.:
„Bokor Margit megnyerte tartásdíjperét
Bécsben most dőlt el az a per, amelyet Bokor Margit, a Staatsoper nagyhírű magyar énekesnője ellen indított leánya, Bokor Veronika. Bokor Margitot ötszáz pengő tartásdijért perelte a leánya. Bokor Margit bebizonyította, hogy havonként mintegy kétszáznegyven pengőt költ a leányára, havonta százhat schillinget fizet életbiztosításáért, a gyermeket nyaraltatja és ruházza. A bíróság Bokor Margit érvelésének adott helyet és a tartásdij összegét kétszáznegyven pengőre mérsékelte.”
Az ügy folytatásáról többek között a MAGYARORSZÁG, 1937.02.25. és 1937.06.01. számában olvashatunk, majd ugyanebben a lapban, 1937.07.03-án, a jogerős ítéletről is:
„[…] a legfelsőbb bíróság meghozta ítéletét, amelyben az első bíróság ítéletét jóváhagyta, és az apa fellebbezését végérvényesen elutasította. A legfelsőbb bíróság ítélete több igen érdekes indokolást tartalmaz, így megállapítja az indokolás, hogy egy énekesnő anyagi teljesítményét nem szabad a legnagyobb sikerei szerint megítélni s ezen az alapon nem lehet kötelezni Bokor Margitot sem arra, hogy sikerei tetőpontján jövedelmével arányos tartásdíjat adjon leányának.
Másik érdekes pontja az indokolásnak az, hogy egy polgári család leánykáját nem szabad magas luxusigényekkel felnevelni, mert egy napon hirtelen arra ébredhet, hogy a fényűzés elmúlt, és az igényeit nem tudja kielégíteni. ........... Remélhető, hogy a legfelsőbb bíróság ítéletével ez a kínos családi ügy, amely éveken át foglalkoztatta a bécsi nyilvánosságot, egyszer s mindenkorra lekerül a napirendről.”
8 ÓRAI UJSÁG, 1938.02.15.:
„Bokor Margit pere
a leányáért
— A 8 Órai Újság tudósítása —
Bokor Margit, a bécsi Operaház híres magyar énekesnője és férje, Bokor Sándor budapesti gyógyszerész között régi pereskedés folyik. Bokor Margitot a bécsi bíróság 200 pengő tartásdíjra ítélte férje javára, 17 éves leányuk, a feltűnően szép Bokor Vera nevelési költségeihez való hozzájárulás címén. Bokor Margit az árvaszéktől magának követelte a leányt, akit előkelő nevelőintézetbe akart küldeni, de az árvaszék ilyen értelmű döntését a gyámügyi bizottság megváltoztatta, mert nem talált okot arra, hogy a leányt akarata ellenére elvonják apja gondozása alól. Bokor Margit e döntés miatt felülvizsgálati kérelemmel fordult a belügyminiszterhez, aki azonban elutasította a művésznő kérését, mert az alsóbb hatóságok részéről semmiféle jogsértés nem történt, már pedig csak ez esetben lehetne szó felülvizsgálatról. Bokor Vera tehát végleg apjánál marad. A házastársak között egyébként most indult meg a válóper a budapesti törvényszéken.”
Viszonylag ritkán esik szó arról, hogy a művészek családjában miként viselik a gyermekek a szülők vagy csak az egyik szülő művész voltából fakadó „megpróbáltatásokat”. Hiszen – aligha tagadható – a művészember életformája nem kedvez a gyermek által igényelt biztonságtudatnak, állandóságérzetnek és az oly fontos „minőségi időnek”, amikor a szülő a külvilág kizárásával csakis a gyermekére összpontosít. Kivételek – mint mindig - természetesen a művészcsaládok esetében is akadnak, de Bokor Margité nem tartozott e szerencsések közé. 1936 és 1938 között - a művésznő fellépéseiről és sikereiről szóló tudósításokkal párhuzamosan - folyamatosan jelennek meg a sajtóban az új és újabb fejlemények az énekesnő ellen indított gyermektartási perrel kapcsolatosan is. E kínos – ám reklámértékű - ügy rezüméje a következő bejegyzésben olvasható.