Bejelentkezés Regisztráció

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969)


2195 Ardelao 2021-05-06 23:33:32

Amikor a korabeli lapok Kemény Egon zongorajátékát méltatták. Vajon a kísérő zenét is ő komponálta?

8 Órai Ujság, 1930. 06. 03.:

Nyári revü a Royal Orfeumban. A színpadi humor elite-gárdája vonult be tegnap este a Royal Orfeumba. A bemutatkozás egy ötletekben, színekben, mókákban gazdag nyári revü — „Te boldog Budapest“ — keretében történt meg, amelyet Herczeg Jenő ötlete alapján Harmath Imre, Mihály István, Lőrincz, Faragó Sándor és Békeffi István írtak. Az előadás már a premier-estén élénk tempóban pergett és a közönség végignevette az estét. A premier a teljes siker jegyében pergett le. Szinte lehetetlen a szereplő színészek mindegyikét érdem szerint méltatni. Kabos és Sarkadi, Pethes és Dénes, Gárdonyi Lajos, Pártos Gusztáv, Sárossy Andor, Boros Géza, Tóth Böske, Karovszki Juci és Sas Oli osztozkodnak a sikerben. Dicséretet érdemelnek a görlök is, akik a különböző képekben többször szerepelnek nagy sikerrel. A zenés részeket két zongora kísérte, Olyan hatásosan, hogy ezért külön elismerés illeti Erdős Lászlót és Kemény Egont. A rendezés ötletessége Herczeg Jenő munkáját dicséri.

Budapest, Royal Orfeum Budapest, Erzsébet körút 31... | Gallery |  Hungaricana

Royal Orfeum, Budapest, Erzsébet-körút 31. (Képeslap 1912-ből)


2194 smaragd 2021-05-06 20:20:31 [Válasz erre: 2193 smaragd 2021-05-04 10:59:35]

    

Forrás: Kemény Egon emlékoldala, Facebook

Fontos dokumentum - gyorsfénykép a Miskolci Nemezeti Színház kiadványának Krisztina kisasszony bemutatójáról, régóta keresett színházi adatokat tartalmaz. 

Az előadásról 21 színpadi felvételt őriz a MANDA adattár, ezeket egy híján már megjelenítettem fórumunkon.

Két fotó Előzmény 1974  Előzmény 1971


2193 smaragd 2021-05-04 10:59:35 [Válasz erre: 2192 smaragd 2021-04-30 20:46:28]

Kemény Egon zeneszerző hangszerelőként is sikeres volt, pályatársai nagyra értékelték munkásságát. YouTube csatornáján válogatás indult:

de Fries Károly-Szécsén Mihály:  Egy jó pohár sör mellé sóskifli… (Ländler) - Fekete Pál énekel
Forrás:
https://www.youtube.com/channel/UCgSeVDBzibhPKm3T0JfnkfA/playlists
https://kemenyegon.hu/kemeny-egon-hangszerelesei-1936-1942-100


2192 smaragd 2021-04-30 20:46:28 [Válasz erre: 2191 smaragd 2021-04-25 20:43:23]

Dankó Rádió
Az a szép
Tölgyi Krisztina szerkesztő-műsorvezető

Kellemes meglepetéssel hallgattam, hogy a mai műsor gerincét ismét a "Májusfa" emlékezete adta!

  • Kemény Egon - Mesterházi Lajos - Szász Péter - Romhányi József: „Májusfa” (Bemutató: 1949. május 1.) Nagyoperett rádióra, az első rádióoperett. Szereplők: Fábry Edit (ének), Ferrari Violetta, Horváth Tivadar, Pándy Lajos, Darvas Iván, Kárpáti Zoltán, Rátonyi Róbert, Rafael Márta, Ruttkay Éva, Gera Zoltán. Rendező: Dr. Rácz György. A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Majorossy Aladár vezényelte. A „Májusfa-keringőt” a rádiófelvételen (1950) Gyurkovics Mária énekelte, hatalmas, emlékezetes sikerrel.

Nagy Ibolya emlékműsorban idézte fel "Túl az Óperencián" című programjában az első rádióoperett keletkezésének történetét, és ha nem tévedek Erdélyi Claudia sem feledkezett meg a Dankó Rádióban erről a rádiótörténeti témáról és műfaji újdonságról.
Örültem, hogy Tölgyi Krisztina a 72 évvel ezelőtti bemutató előestéjén újabb rövid részletekkel idézte fel az akkori rádiós időket!
A "Májusfa" évtizedek múltán is igazi legenda volt és ezek szerint marad, a rádiós berkekben. Ezen a fórumon is többször felidéztük. Most, a nagy változások idején különösen figyelmesnek és tisztelettelinek találtam Tölgyi Krisztina szándékát és tettét, amivel ma, szinte sorozatszerűen ismét közelebb hozta a rádióhallgatókhoz a "Májusfa"-'t és alkotóit. Előzmény
A Magyar Rádióban 1949-ben ezekben az órákban, április 30-n vették lakklemezre a "Májusfa" című első rádióoperett, és május elsején főműsoridőben mutatták be. Óriási sikerét elsősorban Kemény Egon - Romhányi József: Májusfa-keringőjének köszönhette.

  • A mai műsorban elhangzott: szóljon tehát Kemény Egon csodálatos melódiáival és Romhányi József dalszövegével a Konty-kettős! 

Nem csodálom, hogy Tölgyi Krisztina ismét ezt a szellemes szövegű, évődő, vidám táncduettet választotta. Gyenes Magda és Rátonyi Róbert fergeteges előadásában őrzi a Zenei Archívum.

Minden reményünk megvan, hogy Kemény Egon: "Májusfa" és a szilveszteri "Talán a csillagok" digitalizált felvételeinek egész sorát meghallgathassuk még ezután.


2191 smaragd 2021-04-25 20:43:23 [Válasz erre: 2188 smaragd 2021-04-23 18:48:54]

                 "...A FANTASZTIKUS KOMPONISTA, KEMÉNY EGON..."

                                   

                                                    Tölgyi Krisztina

a Dankó Rádió "Az a szép" című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Néhány hete ismertük meg, a program közkedvelt háziasszonya, Erdélyi Claudia szerkesztő-műsorvezető visszatértéig mutatja be az érdekesebbnél érdekesebb dalokat.

Kemény Egon rádiófelvételeit azonnal felfedezte a Zenei Archívumban és már műsorba szerkesztett néhányat. Emellett ismertetőiben is szerepel a kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyebek mellett nemrég Romhányi József születésének 100. évfordulóján is: Kemény Egon fedezte fel és vitte be a Rádióba, vagyis gyakorlatilag ő indította el a szövegírói pályán.

A címbeli kijelentés valóban fedi Kemény Egon sokoldalú zenei munkásságát, zeneszerzői –beleértve hangszerelői – tehetségét és sikereit. Negyven éven átívelő alkotókorszaka alatt a széles nagyközönség apraja-nagyja ismerhette meg műveit: az óvodásoknak írt kis kompozícióktól kezdve a színpadi művekig terjed rendkívüli zenei műfaji sokszínűsége.

Forrás: https://kemenyegon.hu/a-fantasztikus-komponista-kemeny-egon-132 /részlet


2190 smaragd 2021-04-24 11:06:32 [Válasz erre: 2189 zenebaratmonika 2021-04-24 09:11:53]

Nem én vagyok a műsor szerkesztője :-).


2189 zenebaratmonika 2021-04-24 09:11:53 [Válasz erre: 2188 smaragd 2021-04-23 18:48:54]

A facebookon láttam a kiírást Nemhala György honlapján, hogy Kemény Egonról is lesz operett parádé.  Mikor lesz? Ma ugye Eisemann folytatás van. A többi zeneszerzőt is tudod, akiről lista készül?


2188 smaragd 2021-04-23 18:48:54 [Válasz erre: 2187 smaragd 2021-04-19 18:59:56]

"A fantasztikus komponista: Kemény Egon" - hallottam ma Tölgyi Krisztina szavait, amikor hazatérve bekapcsoltam a Dankó Rádió "Az a szép" című műsorát. A szerkesztő-műsorvezető épp a "Májusfa", az első rádióoperett történetét ismertette a hallgatókkal. Sajnos a műsort nem ismétlik és nem lehet újra meghallgatni. Miként említette, Kemény Egon óriási sikert aratott zenéje nyitott utat a későbbi Rádió Dalszínháza darabjainak, a magyar szerzők rádió- operettjeinek. Most Kemény Egon - Romhányi József: "Konty-kettős"-ét hallottuk, Gyenes Magda és Rátonyi Róbert rádiófelvételén. Mélyen érintettek az elkapott mondatok, személyesen azért is, mert pont egy órával azelőtt vettem búcsút a Magyar Rádiótól és a Pagodától, ahol a magyar rádióoperett, a "Májusfa" szülőatyjai új rádiós műfajt hoztak létre, itt, e falak között... A bejárati kapuról - rajta az évtizedeken át műsorokban sokszor hallott, jól ismert házszámmal - emlékül fényképet készítettem.

Forrás: Kemény Anna Mária Facebook oldala


2187 smaragd 2021-04-19 18:59:56 [Válasz erre: 2186 smaragd 2021-04-17 17:22:18]

                                         65 évvel ezelőtt mutatta be
                      a VALAHOL DÉLEN-t a Fővárosi Operettszínház
                                     a mai Budapesti Operettszínház  
  

Örültem, hogy ma ismét elhangzott egy felvétel a "Valahol Délen"-ből:

Dankó Rádió
Az a szép
Erdélyi Claudia műsora
Szerkesztő-műsorvezető: Tölgyi Krisztina

 Kemény Egon -Tabi László - Erdődy János: "Valahol Délen" 

  • "Még nincsen senkim sem…” Ha meggondolná mégis a dolgot, szép kislány… kettős, foxtrot énekes táncszám, Gyenes Magda (Jutka) és Rátonyi Róbert (Rodrigo) 

A rádiófelvételen a Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte. 

Ez a kedvesen könnyű, játékos duett az operett egyik legnépszerűbb száma lett: Jutka (a Fővárosi Operettszínházban: Gaál Éva m.v.) a Caracasba érkező magyar együttes tagja és Rodrigo, Gonzales (a Fővárosi Operettszínházban Sennyei Vera m.v. alakította) elvált férje adta elő.

A fenti táncduett előző bejegyzésemhez 2186 kapcsolódik. Roboz Ágnesre emlékezve néhány táncot soroltam fel rendkívül gazdag nagyoperettbeli koreográfiájából, most kiegészítem még a paso doble és a tangó-duett megemlítésével. A felsorolás még most sem teljes!


2186 smaragd 2021-04-17 17:22:18 [Válasz erre: 2185 smaragd 2021-04-13 19:06:58]

                                          65 évvel ezelőtt mutatta be
                     a VALAHOL DÉLEN-t a Fővárosi Operettszínház
                                    a mai Budapesti Operettszínház         
                                 

                                                        
                                                Meghalt Roboz Ágnes
MTI 2021.03.24. 
Életének 95. évében kedden meghalt Roboz Ágnes koreográfus, karaktertánctanár, címzetes egyetemi tanár, érdemes művész - tudatta a Magyar Táncművészek Szövetsége az MTI-vel.
Mint írják, Roboz Ágnes, a "mesternő" - ahogy a hazai és nemzetközi táncszakma szólította - az utolsó nagy mesterek egyike volt. A világ legnagyobb koreográfusaival, többek között Jiri Kyliánnal, Gret Paluccával, Hans van Manennel dolgozott együtt és leghíresebb iskoláiban tanított, megismertetve velük a karaktertáncot és a magyar néptáncot. 
Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20210324-roboz-agnes-meghalt.html

Roboz Ágnes 1926. június 18-án született, táncművészeti tanulmányait a Troyanoff  Balett Akadémián folytatta 1938 és 1944 között, majd 1950-ben szerzett koreográfus diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol a tanszékvezető Szentpál Olga volt. Már a főiskolai évek alatt több gyár néptánccsoportját vezette és koreográfiákat készített.
A Fővárosi Operettszínház vezető koreográfusa volt 1950 és 1956 között, több nagy sikerű darab alkotója. Az 1950-ben megalakuló Állami Balett Intézet alapító tanára, a karaktertánc munkaközösség vezetője volt. (Wikipédia, részlet)

  • A "Valahol Délen" koreográfusa Roboz Ágnes volt. A kasszasikert hozó nagyoperettben az akkor 30 éves tehetség táncszámai is kétség kívül hozzájárultak Kemény Egon nagyszabású táncos operettje óriási népszerűségéhez. A nézők a három felvonásos nagyoperettben spanyol bolero, csárdások, csárdás tempójú táncjáték, eredeti népdalmotívumból átépített gavott, foxtrot énekes táncszám, táncduett, görlök esti zenés műsora, "Magyar Táncjáték"  rendkívül látványos koreográfiáiban gyönyörködhettek.

2185 smaragd 2021-04-13 19:06:58 [Válasz erre: 2184 smaragd 2021-04-11 06:58:07]

                                                   65 évvel ezelőtt mutatta be

                                 a VALAHOL DÉLEN-t a Fővárosi Operettszínház

                                                a mai Budapesti Operettszínház

A Film - Színház - Muzsika címlapján:
Lolita, a táncosnő - Mezey Mária és Anna, a magyar együttes énekesnője - Petress Zsuzsa
                                                            

                    (Fotó: Kálmán Béla, Kemény Egon zeneszerző archívuma)
                         Forrás: https://kemenyegon.hu/kemeny-egonrol


2184 smaragd 2021-04-11 06:58:07 [Válasz erre: 2183 smaragd 2021-04-08 17:26:04]
  • "Gáspár Margit akkor rendkívüli társulati ülést hív össze az Operettszínházban,

AHOL A TAGSÁG KEZESSÉGET VÁLLAL MEZEI MÁRIÁÉRT.
1953-tól Mezei Mária ismét az Operett tagja. Kezdésnek két, számára írott szerepben lép fel. Az egyiket a Párizsi vendég című darabban játssza el, a másikat a Valahol délen című színműben.
Miután Mezei Mária visszatér az Operettszínházhoz"

Forrás: https://www.origo.hu/kultura/20201129-mezei-maria-portre.html?pIdx=5

                                                          
                                                     Valahol Délen, Fővárosi Operettszínház
                                                            Mezey Mária és Borvető János

                                                Forrás: https://kemenyegon.hu/kemeny-egonrol

Mezei Mária Wikipédia oldalán:

„Gáspár Margit:

Azt hiszem, még a Valahol Délen-ről is kéne szólni. Az lényegében megint a Mezei Marinak volt a mennybemenetele; tragikus szerep volt, és nem is főszerep, de nagyszerű énekszámokkal, és ő nagyon szerette. Ez volt az utolsó szerep, amit nálunk játszott.

Fővárosi Operett Színház 1949-1956. Beszélgetés Gáspár Margittal Virágkor tövisekkel”

Lolita boleroja - Mezey Mária énekel /YouTube

a kasszasikert hozó Kemény Egon-operett:

Kemény Egon - Tabi László - Erdődy János: „Valahol Délen”

Nagyoperett 3 felvonásban. Bemutató: Fővárosi Operettszínház (ma: Budapesti Operettszínház) 1956. március 30. Történik: 1955 körül. Színhely: Venezuela. Főszereplők: Petress Zsuzsa, Mezey Mária, Sennyei Vera, Gaál Éva, Borvető János, Homm Pál, Rátonyi Róbert, Peti Sándor. Rendező: Dr. Székely György. Karmester: Bródy Tamás. Díszlet: Fülöp Zoltán Kossuth-díjas. Jelmez: Márk Tivadar Kossuth-díjas.

*  egyik kedves fórumtársunk küldte el nekem a Mezei Máriáról szóló fenti linket, köszönöm figyelmességét


2183 smaragd 2021-04-08 17:26:04 [Válasz erre: 2182 smaragd 2021-04-06 20:48:09]

"Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!"

Káprázatos április! Errefelé ma hólepel fedte be a kikeleti virágszirmokat, majd enyhülés jött, kisütött a Nap és felcsillant az emberben a tavasz reménye. Délfelé hódara szállt, jégeső kopogott mielőtt nagy pelyhekben hullt volna a hó... a természeti tüneményt hófelhők, szürke gomolyagok és szikrázó napsütésben fénylő kék ég keretezte. 

Minderről Gyurkovics Mária csodaszép koloratúrszoprán hangján megszólaló Kemény Egon-dalok rádiófelvételei jutottak eszembe:

  • Kemény Egon - Romhányi József: "Hópehely-keringő" ("Talán a csillagok", rádióoperett)
  • Kemény Egon - Dalos László: "Tavasz a télben", dalciklus - ebből a "Hóvirág-keringő" és a "Hóember" című gyermekkórus
  • végül Kemény Egon- Dalos László: "Százszorszép a május". Gyurkovics Máriát ezen a rádiófelvételen is a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kisérte, Forrai Miklós vezényelt, közreműködött a Forrai-kórus.

"Hóember" a legutóbbi századforduló környékén újra országszerte népszerű lett, ezúttal a szerzők feltüntetése nélkül, tradicionális kategóriában adták ki lemezen - ezt a végtelenül leegyszerűsített változatot tanulták meg a kis óvodások, ezen a felvételen kiscsoportos óvodai foglalkozáson láthatjuk.

Az eredeti "Hóember" rádiófelvétel a "Gyermekjátékok" CD-n jelent meg.

A fenti Kemény Egon műveket Gyurkovics Máriával néhány héttel ezelőtt újra hallhattuk Nagy Ibolya "Túl az Óperencián" című műsorában.

Tóth Árpád: ÁPRILIS


2182 smaragd 2021-04-06 20:48:09 [Válasz erre: 2181 smaragd 2021-04-04 08:36:24]

FŰSZER ÉS CSEMEGE, KEMÉNY EGON ZENÉJE

Új blogbejegyzés Kemény Egon weboldalán: https://kemenyegon.hu/fuszer-es-csemege-kemeny-egon-zeneje-130

                                 

Időközben a Fűszer és Csemege órákon belül elérheti a 105 000. megtekintést. 


2181 smaragd 2021-04-04 08:36:24 [Válasz erre: 2180 smaragd 2021-04-02 14:18:46]

                                                                                                                                                                                                           

Áldott Húsvétot kívánok kedves olvasóinknak és kedves fórumtársaimnak!


2180 smaragd 2021-04-02 14:18:46 [Válasz erre: 2179 smaragd 2021-03-30 18:08:58]

Tegnapelőtt megérkezett a tavasz, az igazi kikelet! Varázsütésre virágba borult az aranyeső, illatoztak a mandulafák, rügylevélkék díszítették az orgonafák csúcsait és mélykék volt az ég, amikor egy játszótér mellett sétáltam el. A zöld fűben a pitypangok arany fejecskéi mosolyogtak rám. Ez a hangulat évről évre kitárja a szívemet, különösen idén érezzük, hogy az élet nem állhat meg...

                                                    

Kemény Egon – Dalos László: Kinyílott a pitypang  /YouTube

CD-n megjelent: KEMÉNY EGON: Gyermekjátékok


2179 smaragd 2021-03-30 18:08:58 [Válasz erre: 2178 smaragd 2021-03-28 09:22:57]

Dankó Rádió             reggelente: 5:00 – 5:55

Felelősszerkesztő-műsorvezető 2012 – 2020: Nagy Ibolya

Hétfőtől az alábbi műsorhét ismétlését hallhatjuk: Túl az Óperencián Barlay Zsuzsávalhttps://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/08/04/tul-az-operencian-barlay-zsuzsaval-32-het/

A mai műsorban elhangzott:

Kemény Egon: „A messzetűnt kedves” című daljátékának két dalfelvétele, részletek itt:  Előzmény

Kemény Egon - Erdődy János: „A messzetűnt kedves” (1965)

Történelmi daljáték. Történik: 1791-ben, 1793-ban, 1827-ben. Színhely: Debrecen; egy francia kisváros; Érmelléki szőlő.

Fő szereplők: Fazekas Mihály – Simándy József/Darvas Iván, Pálóczi Horváth Ádám – Palócz László/Láng József, Ámeli – László Margit/Domján Edit, Julika – Andor Éva/Örkényi Éva.

Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendezte: László Endre. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényelte, közreműködött a Földényi kórus.

         Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban

„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2178 smaragd 2021-03-28 09:22:57 [Válasz erre: 2177 smaragd 2021-03-26 19:32:06]

                                               

Nagy Ibolya énekesnő Facebook oldaláról: 

Kék nefelejcs...  
DUNA TV, 2021. március 28-án, vasárnap, 12:55-kor, Jó ebédhez szól a nóta.  A nagymamám kedves nótáját is énekelem.

* Nagy Ibolya énekesnő és Kassai István zongoraművész - előző bejegyzésem - résztvevője volt a Hatvani diákjai és Komáromi farsang CD-bemutatónak.


2177 smaragd 2021-03-26 19:32:06 [Válasz erre: 2176 smaragd 2021-03-21 20:53:42]

KASSAI ISTVÁN születésnapján, jókívánságaimmal:

                                     

KEMÉNY EGON: Díszpalotás (1935) ● Előadja: KASSAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész , a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja /YouTube

RÁKOSHEGYI BARTÓK ZENEHÁZ 2019. május 11. szombat ● „DÍSZPALOTÁS” Szecsődy Ferenc hegedű- és Kassai István zongorakoncertje


2176 smaragd 2021-03-21 20:53:42 [Válasz erre: 2175 smaragd 2021-03-19 17:48:36]

http://operett.network.hu/video/kemeny_egon__daljatekok

(Jószándékú kalóz rádiófelvételek...)


2175 smaragd 2021-03-19 17:48:36 [Válasz erre: 2174 smaragd 2021-03-18 19:12:29]

                                                 

                                              HORVÁTH TIVADAR

Nagy Ibolya énekesnő mai bejegyzésében emlékezett Horváth Tivadar születésnapi évfordulójára. Köszönöm, én is bekapcsolódom a kiváló művész életművének felelevenítésébe.
Kemény Egon műveiben először a rádiótörténeti jelentőségű első rádióoperettben szerepelt: ”Májusfa” (1949).
Emlékezetes alakítást nyújtott, tehetsége sok színét felvillantotta Kemény Egon-Ignácz Rózsa-Soós László-Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” (1955) című daljátékában: Füzéressy Kristóf – Horváth Tivadar.
Részlet a cselekményből:
1780-ban a császári biztos Hatvani régi ellenségével, a Kollégium matézis professzorával, összeesküvést tervel ki ellene. Szövetségeseikkel – Bule Lajos a kapatos, volt pedellus, Füzéressy Kristóf, az arisztokrata származására büszke, de bukásra álló kollégiumi diák és előkelő dáma rokona, Elmira – külhoni ajánlat elfogadására próbálják rábírni az „ördöngös” Hatvanit, hogy megszabadítsák tőle Debrecent.
A „Hatvani diákjai” CD megjelent, megvásárolható: kemenyegon.hu. Talán ez az egyetlen album, amin Horváth Tivadar hangja, remek előadása hallható. 

Forrás: Facebook Kemény Egon zeneszerző emlékoldala (Kemény Anna Mária)


2174 smaragd 2021-03-18 19:12:29 [Válasz erre: 2173 smaragd 2021-03-17 19:09:56]

                                             

Forrás: Facebook Kemény Egon zeneszerző emlékoldala

Ardelao régebbi bejegyzése alapján folytatom most a "Szomorú csütörtök - vidám vasárnap" című filmszkeccs részleteinek felderítését. Közvetlen előzmény 2172

A fenti előzetes és fotó a Színházi Életben jelent meg. Kiváló alkotógárda, filmsztárok és neves zeneszerzők produkciója volt. Közülük többek Wikipédiaoldalán is szerepel a film, de a címnél több adat nem található. Szívesen foglalkozom ezzel a témával és majd összesítem, hogy felelevenedjen, persze még jobb lenne, ha csoda folytán mozivásznon azaz képernyőn is megelevenedhetne ez a vidám darab.


2173 smaragd 2021-03-17 19:09:56 [Válasz erre: 2172 smaragd 2021-03-15 16:35:58]

Dankó Rádió
Az a szép
Műsorvezető: Tölgyi Krisztina

A mai műsor elején hallhattuk:

Kemény Egon– Tabi László – Erdődy János: Valahol Délen  
"Még nincsen senkim sem…” („Ha meggondolná mégis a dolgot, szép kislány…) – foxtrot, Jutka és Rodrigo kettőse – Gyenes Magda és Rátonyi Róbert.
A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte, rádiófelvétel.


2172 smaragd 2021-03-15 16:35:58 [Válasz erre: 2171 smaragd 2021-03-13 16:38:02]

Csodálatos, elbűvölnek a digitális adatbankok :-)
Kemény Egon zeneszerző IMDb oldala újabb filmmel bővült: 

https://www.imdb.com/name/nm1130107/?ref_=ttfc_fc_cr3
 

  • „Szomorú csütörtök-víg vasárnap"

1936. július 5.
Zeneszerző: Kemény Egon
Versek, dalszöveg: Harmath Imre
Írta: Királyhegyi Pál
Szereplők: Gombaszögi Ella, Keleti László, Pataky Jenő, Katzár Kázmér, Rátkai Márton, Szőnyi Lenke
Producer: Kovács Emil
Rendezte: Lakner Arthur

 https://www.imdb.com/title/tt0028337/fullcredits/?ref_=tt_ov_st_sm

„Budapesten hetekig szalad Harmath Imre „Szomorú csütörtök-víg vasárnap” című hangosfilm-szkeccse, melynek pompás kísérőzenéjét és a filmoperett összes divatos slágereit a Kassáról elkerült Kemény Egon írta. Kemény Egon ma a legjobb budapesti tánc- és dalszerzők között foglal helyet. „Szomorú csütörtök-víg vasárnap” legjobb sikerszáma a „Légy életem és halálom…” három nyelven készült el gramofonlemezre. Híres dala a „Ritka madár a szerelem”, melynek szövegét szintén Harmath Imre írta.” MAGYARUJSAG (1936)

* Kemény Egon zeneszerző 1926-ban Kassáról Budapestre költözött.


2171 smaragd 2021-03-13 16:38:02 [Válasz erre: 2170 smaragd 2021-03-12 10:43:23]

200

A zeneszerző: KEMÉNY EGON
200 feliratkozó

Nemrég adtam hírt az első 100-as kör eléréséről, igen rövid idő eltelte után ma elérte a másodikat is a YouTube csatorna nézettsége. 

Előzmény

(Legközelebb ebben a témában majd egy igazán nagy számnál jelentkezem :-), addig is köszönet az érdeklődőknek!)


2170 smaragd 2021-03-12 10:43:23 [Válasz erre: 2169 smaragd 2021-03-09 19:19:30]

Most kaptam Kassáról...

                                                       

Szöveg és kép: Balassa Zoltán https://felvidek.ma/2021/03/eljen-az-szekely-szabadsag/


2169 smaragd 2021-03-09 19:19:30 [Válasz erre: 2168 smaragd 2021-03-07 12:55:36]

Mai évforduló:
Kemény Egon – Gál György Sándor – Erdődy János: Komáromi farsang
Rádiódaljáték 2 részben
A rádiódaljáték összideje: 123’. A zene összideje: 63’
Bemutató: 
Magyar Rádió Kossuth adó, 1957. március 9. 20.00 – Farsang utolsó szombatján.

Házy Erzsébet (Lilla) és Ilosfalvy Róbert (Csokonai Vitéz Mihály) első daljátékfelvétele volt a Magyar Rádióban. A "Komáromi farsang" továbbra is Házy Erzsébet egyetlen teljes magyar nyelvű CD-n megjelent daljátékfelvétele. 

Részletek és CD A kiadást az MTVA támogatta.


2168 smaragd 2021-03-07 12:55:36 [Válasz erre: 2167 smaragd 2021-03-04 19:39:35]

Lehoczky Éva mai születésnapi évfordulóján

                                                       

tisztelttel és szeretettel gondolok a Művésznőre.

Előadásában Kemény Egon-művek is felhagzottak a Magyar Rádióban. Néhány nappal ezelőtt Nagy Ibolya Kemény Egonra emlékezünk című műsorhetén a Dankó Rádió 2019-es felvételének ismétlésében hallhattuk a "Hajnali szerenád"-ot.

Káprázatos koloratúrszoprán énekekét a Komáromi farsang CD is őrzi.


2167 smaragd 2021-03-04 19:39:35 [Válasz erre: 2166 smaragd 2021-03-01 20:49:01]

Dankó Dankó
Az a szép
Erdélyi Claudia műsora

Kemény Egon – Békés István: "Szabad szívek" – regényes rádiódaljáték
- Bevezető kórus: „Egyszer majd végre béke lesz!...” Földényi-kórus férfikara és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Lehel György vezényelt – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1960. március 26., Kossuth Rádió, 18.45 - 21.40

Előzmény

* A Dankó Rádió műsoraiban az utóbbi hetekben több részletet hallhattunk a regényes sorsú daljátékból, remélem, hogy sor kerül még újabb részletek bejátszására.


2166 smaragd 2021-03-01 20:49:01 [Válasz erre: 2165 smaragd 2021-02-28 18:40:26]

A médiaklikk oldalon már lejárt a megtekintési idő, A zeneszerző: KEMÉNY EGON YouTube csatornán éppen most volt a premier... ahogy újabban szokás, itt megmaradt a felvétel:

Legendák nyomában ● Botka Valéria, Csányi László, Kemény Egon és Simándy József emlékére


2165 smaragd 2021-02-28 18:40:26 [Válasz erre: 2164 smaragd 2021-02-27 19:28:04]

A mai adással véget ért a műsorhét, Nagy Ibolya felelősszerkesztő-műsorvezető először 2013-ban állított össze emlékhetet Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző tiszteletére. Mindkét alkalommal a zeneszerző lánya, Kemény Anna Mária volt Nagy Ibolya vendége és beszélgetőpartnere. 

Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya          
                      
KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-evfordulojan-30-het/
2019. július 28., vasárnap – ismétlés: 2021. február 28. vasárnap 5.00-5.55

1.
Kemény Egon: „Különös dallam” (1965) – zenekari mű
A Magyar Rádió Esztrád Zenekara, vezényelt: Gyulai Gaál János.
2.
Kemény Egon – Erdődy János: „Valahol Délen” – a nagyoperett rádiófelvételei (1956)
„Még nincsen senkim sem…” –  foxtrot, Gyenes Magda és Rátonyi Róbert
 „Árván vártam…” – dalkeringő, Petress Zsuzsa és Rátonyi Róbert
„A vágyakozás” – bolero, Mezey Mária
„Egy szót se szólj...” – kettős, lassú fox, Petress Zsuzsa és Melis György
„Ha az este leszáll…”(’kandúr-sztepp’) – foxtrot, Rátonyi Róbert
A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
3.
Kemény Egon – Kulinyi Ernő: „Szerenád” (1937) – dal, Simándy József
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte (1955)
4.
Kemény Egon – Dalos László: „Mosolyod” (1952) – dal, Simándy József
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Polgár Tibor vezényelte (1953).
5.
Kemény Egon – Erdődy János: „A messzetűnt kedves” – rádiódaljáték (1965)
Rózsa-kettős – László Margit és Simándy József
Kemény Egon – Fazekas Mihály: Ámeli – dal, Simándy József
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
6.
„Zenés beszélgetés Kemény Egonnal műveiről” (Műsorvezető: Ráday Imre, 1965)
Kemény Egon: „Ritka madár a szerelem…” – angolkeringő (1935)
A Magyar Rádió Vonós Tánczenekara, Bolba Lajos vezényelte. 

         Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
      „Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió     


2164 smaragd 2021-02-27 19:28:04 [Válasz erre: 2163 smaragd 2021-02-26 17:47:18]

                                    
Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya      

KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-evfordulojan-30-het/
2019. július 28., szombat – ismétlés: 2021. február 28. szombat 5.00-5.55 

1.Kemény Egon: „Eső és napsütés” – hangulatkép nagyzenekarra, részlet (1958)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
2.
Kemény Egon – Romhányi József: „Májusfa” és a „Talán a csillagok” – rádióoperettek (1949)
„Hópehely-keringő” – Gyurkovics Mária
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
„Szélvész dala” – Mindszenti Ödön
A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
„Hóvirág – keringő” – Gyurkovics Mária
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
3. 
„Hatvani diákjai”  – rádiódaljáték (1955) Kemény Egon-CD: https://kemenyegon.hu/hatvani-diakjai
„Megkérdeztem a madártól…” – kettős, Petress Zsuzsa (Amálka) és Bessenyei Ferenc (Hatvani István professzor)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
4.
„Komáromi farsang” – rádiódaljáték (1957) Kemény Egon-CD: https://kemenyegon.hu/komaromi-farsang
Nyitány
„Az első reggel…” – ketős, Házy Erzsébet (Lilla) és Ilosfalvy Róbert (Csokonai Vitéz Mihály)
 ”Egy-kettő…” – Kraxelstumpf óbester szerenádja, Bilicsi Tivadar
„Lilla, szívemet ne vesd meg…” – szerelmi kettős, Házy Erzsébet (Lilla) és Ilosfalvy Róbert (Csokonai Vitéz Mihály)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
5.
Kemény Egon: „Könnyűzene szimfonikus zenekarra, hegedűre, gordonkára zongoraszólóra” (1955) – négy tételes mű, I. tételét Ramor Ervin (hegedű), Tokaji András (gordonka) és Petri Endre (zongora) játszotta. 
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.

    Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió   


2163 smaragd 2021-02-26 17:47:18 [Válasz erre: 2162 smaragd 2021-02-25 19:06:02]

"Már virradóra jár az óra..." hallhattuk a kikeleti pirkadat előtt a "Hajnali szerenád" -ot, Kemény Egon  Lehoczky Éva operaénekesnőnek komponált koloratúr dalát.

Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya    

KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-evfordulojan-30-het/
2019. július 26., péntek  – ismétlés: 2021. február 26. péntek 5.00-5.55
1.
Kemény Egon: „Estefelé” – karakterdarab esztrádzenekara, részlet (1964)
A Magyar Rádió Esztrád-zenekarát Gyulai Gál János vezényelte.
2.
Kemény Egon – Erdődy János: „Valahol Délen” – a nagyoperett rádiófelvétele (1956)
„Valahol Délen” – dal, Melis György
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
3.
Megzenésített költemények:
Kemény Egon – Juhász Gyula: „Milyen volt szőkesége…” (1940) – Nagykovácsi Ilona énekelt, zongorán kísért: Polgár Tibor.
Kemény Egon – József Attila: „Tél” (1941) – dal, Melis György
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
4.
Kemény Egon – Bornemissza Endre: „Bárányfelhő” (1966) – dal, Melis György
Kemény Egon – Bornemissza Endre: „Reggeli telefon” (1964) – sanzon, Melis György
A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
5.
Kemény Egon – Erdődy János: „Hajnali szerenád” – koloratúrdal szimfonikus zenekarral (1958) – Lehoczky Éva
Az Állami Hangverseny Zenekart Hidas Frigyes vezényelte.
6.
Kemény Egon – Békés István: „Szabad szívek” – történelmi rádiódaljáték (1960) – Finálé
Sándor Judit, Bende Zsolt, Raffael Márta, Zentay Anna, Bikády György.
A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus.

    Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2162 smaragd 2021-02-25 19:06:02 [Válasz erre: 2161 smaragd 2021-02-24 04:51:12]

Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya    

KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-evfordulojan-30-het/

ma reggel hangzott el az ismétlés:
2019. július 25., csütörtök – ismétlés: 2021. február 25. csütörtök 5.00-5.55

1.
Kemény Egon: „Hatvani diákjai” – daljáték (1955) – Nyitány
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
2.
Kemény Egon – Erdődy János: „Krisztina kisasszony” – rádióoperett (1959)
„Krisztina románca” – Petress Zsuzsa
„Dal a hódításról” – kettős, Petress Zsuzsa és Rátonyi Róbert
„Dal a rabmadárról” – István és Krisztina, a főszereplők kettőse, Petress Zuzsa és Kövecses Béla
„Ha én egyszer tereád szemet vetek...” – Blanche és Brunner kettőse, Gyenes Magda és Bilicsi Tivadar
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
3.
Kemény Egon – Romhányi József: „Májusfa” és „Talán a csillagok” – rádióoperettek (1949)
„Balaton-keringő” – Gyurkovics Mária
„Konyt-kettős” – Gyenes Magda és Rátonyi Róbert
„Sör-dal” – Mindszenti Ödön, Rátonyi Róbert
„Kirándulódal” – Bán Klári, Pogány Margit, Mindszenti Ödön, Rátonyi Róbert, Hadics László
4.
Kemény Egon: „Könnyűzene fúvósokra” (1954) – részlet, szimfonikus mű.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.

    Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2161 smaragd 2021-02-24 04:51:12 [Válasz erre: 2160 smaragd 2021-02-23 18:33:58]

Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya

KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-evfordulojan-30-het/


2019. július 24., szerda – ismétlés: 2021. február 23. szerda 5.00-5.55

Nagy Ibolya: 
"ezen a héten továbbra is Kemény Anna Mária a vendégem, akivel édesapjára Kemény Egonra emlékezünk történetekkel és sok-sok zenével."

1.
Kemény Egon – Erdődy János: „Krisztina kisasszony” (1959) rádióoperett – Nyitány
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
2.
Kemény Egon – Erdődy János: „Komáromi farsang” (1957) – rádiódaljáték
Csokonai dala: „Sötét lepel borult reánk…” – Ilosfalvy Róbert
„Dal a nápolyi királyról” – Fekete Pál, Kishegyi Árpád
Lilla románca „Könnyű lepke, kis madár…” – Házy Erzsébet
"Gézengúz, léhűtő, imposztor..."  –  Az üldözők kara: Bilicsi Tivadar, Göndöcs József, Hlatky László, Kibédy Ervin.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus.
3.
Kemény Egon – Erdődy János: „A messzetűnt kedves” történelmi rádiódaljáték Fazekas Mihály életéről (1965)
„Az első szerelem dala” – Andor Éva és Simándy József
„Szüretelők dala” – Barlay Zsuzsa és Kishegyi Árpád
„Rózsa kettős” – László Margit és Simándy József
A Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
4.
Kemény Egon: „Tangó” – szimfonikus zenemű (1954)
A Rádiózenekart Kerekes János vezényelte.

    Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2160 smaragd 2021-02-23 18:33:58 [Válasz erre: 2159 smaragd 2021-02-22 11:11:30]

Dankó Rádió            
Felelősszerkesztő-műsorvezető (2012 – 2020): Nagy Ibolya

KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK  halálának 50. évfordulóján
2019. július 23., kedd – ismétlés: 2021. február 23. 5.00-5.55
1.
Kemény Egon: „Valahol Délen” – nagyoperett – Előjáték
A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
2.
„Zenés beszélgetés Kemény Egonnal pályájáról” (Műsorvezető: Boros Attila, 1967)
3.
Kemény Egon – Képes Géza: „Szeptemberi tűnődés” (1950) – dal, Rösler Endre
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Polgár Tibor vezényelte.
4.
Kemény Egon – Juhász Gyula: "Szerelem?" (1941) – megzenésített költemény, Melis György
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
5.
Kemény Egon – Erdődy János: „Valahol Délen” – a nagyoperett rádiófelvétele (1956)
„Valahol Délen” – dal, Melis György
„Még nincsen senkim sem…” – kettős, foxtrot Gyenes Magda és Rátonyi Róbert
A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
6.
Kemény Egon – Raics István: „Szerencsés utazás” – rádióoperett (1950)
„Nézd, hogy ragyog ránk a rét…” –  kettős, Gyurkovics Mária és Szabó Miklós
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte.
7.
Kemény Egon – Anatole France – Tiszai Márton: „A néma asszony” – sanzon, Lukács Margit (1958) Rádiózenekar
8.
Kemény Egon: „A tavaszhoz” – rapszódia zongorára és szimfonikus zenekarra (1957)
Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Borbély Gyula vezényelte, Petri Endre zongorázott.

    Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2159 smaragd 2021-02-22 11:11:30 [Válasz erre: 2158 smaragd 2021-02-20 18:10:24]

Dankó Rádió             reggelente: 5:00 – 5:55

Felelősszerkesztő-műsorvezető 2012 – 2020: Nagy Ibolya

Mától az alábbi műsorhét ismétlését hallhatjuk:

https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/07/21/tul-az-operencian-kemeny-egonra-emlekezunk-halalanak-50-ev

           

     KEMÉNY EGONRA EMLÉKEZÜNK halálának 50. évfordulóján

A Dankó Rádió új stúdiójában (2019): Nagy Ibolya felelősszerkesztő-műsorvezető (2012-2020)
és vendége:

KEMÉNY EGON kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző lánya, Kemény Anna Mária.

A MŰSORHÉT ZENEI ÖSSZEÁLLÍTÁSA  és
INTERJÚK KEMÉNY EGON kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerzővel
2019. július 22., hétfő – ismétlés: 2021. február 22. 5.00-5.55
1.
Kemény Egon: Ritka madár a szerelem – angolkeringő
A Magyar Rádió Vonós Tánczenekarát Bolba Lajos vezényelte.
A gramofonfelvételeken (1935) Dél Tommy, Rózsa Annie és Sebő Miklós énekelte Harmath Imre szövegét.
2.
Kemény Egon – Dalos László: „Őszi séta” – dalciklus (1952) „Őszi séta” – kettős, Sándor Judit és Rösler Endre
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Polgár Tibor vezényelte.
3.
Kemény Egon – Vaszilij Kazin: „Tavasz a külvárosban” (1949) – dal, Melis György
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte (1954).
4.
Kemény Egon – Gaál Zsuzsa: „Ha visszanézek…” (1957) – sanzon, Mezei Mária
A Magyar Rádió Vonószenekarát Kerekes János vezényelte.
5.
Kemény Egon – Kótzián Katalin: „Mindenki tanul…” (1962) –  sanzon, Radnai György
Magyar Rádió és Televízió Énekkarát és a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Breitner Tamás vezényelte.
6.
Kemény Egon – Ignácz Rózsa – Soós László – Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” – rádiódaljáték (1955)
– Petress Zsuzsa, Bessenyei Ferenc, Simándy József 
Kemény Egon-CD: jelenetek és dalok CD 1/18., 19., 20.  CD 2/1., 2.
7.
Kemény Egon: „Keringő rapszódia” – hangversenykeringő (1952)
Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Sándor János vezényelte, Petri Endre zongorázott.

       Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban

„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


2158 smaragd 2021-02-20 18:10:24 [Válasz erre: 2157 smaragd 2021-02-19 10:57:10]

                                    

   KASSA ÓVÁROSA NAPJAINKBAN A SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉVEL

A Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napja
2021. február 15.

"Hogyan látja, mit köszönhet az egyetemes magyar színjátszás a kassai kezdeteknek?"

Szaszák György írása, és interjúja  Sirató Ildikóval, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának vezetőjével, aki a magyar színjátszás történetének az egyik legjobb ismerője.

A teljes cikk és forrás:

https://amikassa.sk/a-kassai-magyar-kultura-es-tortenelem-napja/


2157 smaragd 2021-02-19 10:57:10 [Válasz erre: 2156 smaragd 2021-02-17 17:22:17]

Forrás: https://webshop.fenyiratok.hu/index.php?route=product/product&product_id=23085

Devecseri Gábor (1917-1971) költő és Kemény Egon (1905-1969) zeneszerző
Állatkerti séta című rádiójátékának teljes gépirata

Pontos műadatok:
Kemény Egon – Devecseri Gábor: Állatkerti séta
Szvit nagyzenekarra és négy énekhangra 
Bemutató: Magyar Rádió, 1949.

Részleteket itt is olvashatunk Kemény Egon rádiójátékokhoz komponált műveiről/ Előzmény


2156 smaragd 2021-02-17 17:22:17 [Válasz erre: 2155 smaragd 2021-02-16 16:35:16]

Dankó Rádió
Az a szép
Erdélyi Claudia műsora

Harmath Imre személyét és munkáit is felidézte ma Erdélyi Claudia - librettoi között megemlítette Kemény Egon "Kikelet ucca 3." című nagyoperettjét is.
Ennyivel ma beértem, :-), mert rádiófelvételek nem maradtak fent, nem is maradhattak az 1929-ben bemutatott pesti operett műfajú darabból. Ha rádiófelvételek nem is, de gramofonfelvételek igen!

Kemény Egont huszonkét éves korában - Bécsből Kassán át Budapestre érkezett - a komolyzene irányából a színpadi zeneszerzés útjára Harmath Imre vezette. Első közös slágerüket a "Honolulu Lulu" című charlestont 1927-ben Dénes Oszkár énekelte. 
Innen indult szoros szerzőtársi kapcsolatuk, aminek a nagy gazdasági világválság szabott gátat: 1930-1933 között Kemény Egon Lipcsében és Berlinben dolgozott Ábrahám Pál operettjein (részletek bővebben korábbi bejegyéseinkben is olvashatók). Hazatérte után 1935-ben Harmath Imre megírta a "Ritka madár a szerelem" című angolkeringő versét -  ez a slágerük Kemény Egon egyik legnagyobb sikerszáma lett gramofonfelvételeken és a rádióban is!


2155 smaragd 2021-02-16 16:35:16 [Válasz erre: 2154 smaragd 2021-02-14 16:37:45]

                                               

                                            CSATHÓ KÁLMÁN

Wikipédia oldala

Előzmény

CSATHÓ KÁLMÁN író négy könyvét találtam meg. A "Fűszer és csemege" című hangosfilm irodalmi mű feldolgozása, könyve megfilmesített változata.

                      


2154 smaragd 2021-02-14 16:37:45 [Válasz erre: 2153 smaragd 2021-02-10 15:49:58]

A budapesti Gregor József Általános Iskola honlapjáról
FONTOS INFORMÁCIÓK
A leendő első osztályosok és szüleik részére készítették a kisfilmet:

Betekintés egy zenei osztály életébe


2153 smaragd 2021-02-10 15:49:58 [Válasz erre: 2152 smaragd 2021-02-08 20:13:01]

Kemény Egon - Dalos László: "Tavasz a télben" - Hóember

Elkészült a  budapesti Gregor József Általános Iskola ének-zene tagozatát bemutató kisfilm!
Kemény Egon - Dalos László: Hóember című gyermekkari művére készült fotó montázs is szerepel benne, a hangfelvétel  az iskolában, a Gyermekjátékok CD bemutatóján készült.


2152 smaragd 2021-02-08 20:13:01 [Válasz erre: 2151 smaragd 2021-02-07 15:05:44]

Dankó Rádió
Az a szép
Erdélyi Claudia műsora

Kemény Egon - Tabi László - Erdődy János: „Valahol Délen” 
Nagyoperett 3 felvonásban 
Bemutató: 
Fővárosi Operettszínház (ma: Budapesti Operettszínház) 1956. március 30. 

a nagy sikert aratott Kemény Egon-operett rádiófelvételi közül ma a
"Még nincsen senkim sem…”/ „Ha meggondolná mégis a dolgot, szép kislány…" vidám kettős, foxtrott, Jutka - Gyenes Magda és Rodrigo-Rátonyi Róbert előadásában hangzott el. A Fővárosi Operettszínház Zenekarát, Bródy Tamás vezényelte.

                              

         SZINETÁR MIKLÓS        NAGY IBOLYA ÉNEKESNŐ/YT

Az azóta eltelt néhány óra alatt megjelent  Nagy Ibolya legújabb telefoninterjúja Szinetár Miklóssal, a rendező mai, 89. születésnapján. Évtizedekig  nevezetes és emlékezetes volt Szinetár Miklós Valahol Délen azaz Где-то на юге rendezése: Szverdlovszk – Szverdlovszki Zenés Komédia Színház, 1957. 06. 11. 
Örömet érzek a szívemben, hogy így ma a zeneszerző, a rendező, a szerkesztők és maga a Valahol Délen nem is olyan távoli asszociációval zenei, színpadi, rádiós láncolatot alkot.


2151 smaragd 2021-02-07 15:05:44 [Válasz erre: 2150 smaragd 2021-02-03 18:45:18]

Forrás:
Blog, részlet

                                    

TANÍTOTT-E KEMÉNY EGON?

Többször feltették már nekem ezt a kérdést. Kemény Egon nem tanított zenei intézményben, nincsenek neves tanítványai, akik életművét, emlékét továbbvitték volna. 

Négy évtizeden átívelő pályája 1927-ben zeneszerzőként és korrepetitorként majd 1928-tól karmesterként indult a Fővárosi (ma Budapesti) Operettszínházban. Zeneszerzői munkásságába hangszerelői tehetsége is beletartozott. Saját művei mellett kollégái - gyakran világsikert aratott darabok - zenekari hangszerelője volt.

Ámde a feltett kérdésre igennel is válaszolhatunk. Ennek élő példája, amikor a napokban az egyik budapesti iskola karnagyával telefonon beszélgettem:

elmondta, hogy a Gyermekjátékok című CD egyik dalát két osztályának, hatvan tanulónak tanította be, most, a korlátozott lehetőségek korában, minden szabály betartásával, csak osztályszinten, összkari próbák nélkül. Egyelőre ezért az előadás nem lehetséges.

A tanulási folyamat érdekes tanulságokat hordozott magában. Már a szólamonkénti tanulás folyamán felébredt a gyermekek figyelme a játékos, ám mégis különös dallammenetek hallatán. Az érdekesség csak fokozta kíváncsiságukat, ez önmagában motiválta őket abban, hogy haladjanak előre munkában. A gyerekek szinte azonnal és önkéntelenül csatolnak vissza a karvezetőnek, amikor könnyedén vesznek egy nehéznek tűnő akadályt a tanulási folyamatban. Akkor most nehéz vagy könnyű? Hogy van ez?

Mindkettő igaz. Nehéz, „ravasz” dallamok, hangnemváltások teszik izgalmassá a gyerekek számára Kemény Egon műveit, és mégis meg tudják csinálni, méghozzá értően. Zenepedagógiai szemmel nézve ebben nagyon erős fejlesztési lehetőség van.


2150 smaragd 2021-02-03 18:45:18 [Válasz erre: 2149 Ardelao 2021-02-03 11:24:44]

Köszönöm szépen értékes bejegyzésedet, örülök, hogy tetszett a műsor :-) !

Nagy Ibolya valóban csodálatos teremtés, ahogy már máshol is írtam, úgy érzem, hogy kultúrmissziót tölt be az operett és a daljáték műfajok rangjukhoz méltó bemutatása terén. Operettprimadonnaként is, és most már közel tíz éves rádiós tapasztalattal, nagy zenei tudással. Kemény Egon zeneszerző felvételeit 2012-ben ismerte meg, azóta az ő életművének is csodálója és hírvivője.

Nagy Ibolya énekesnő címmel YouTube csatornát indított: 
Az egy héttel ezelőtt bemutott Beszélgetés Kemény Anna Máriával Kemény Egon zeneszerzőről című telefoninterjú most érte el a "bűvös" :-) 100. nézőszámot.

A zenei aláfestést keze nyomán, mint mindig művészi válogatásban és a lehetőségek adta mértékben hallhattuk - de most már teljes egészében meghallgathatóak a daljátékok....

                                         

KEMÉNY EGON lakhelye a Kapy utcában - egykor, kilátás a kertre és a Budai-hegyekre.

(Forrás: Kemény Egon emlékoldal, Facebook)


2149 Ardelao 2021-02-03 11:24:44 [Válasz erre: 2146 smaragd 2021-01-29 06:39:53]

Élvezettel hallgattam Nagy Ibolya beszélgetését Kemény Egon leányával, Kemény Anna Máriával. Ebből a rövid, nem egészen 18 perces hanganyagból rengeteg információt tudunk meg Kemény Egonról és nem utolsó sorban Hatvani professzorról, akit az utókor talán éppúgy elfeledett, mint egy időre a kiváló zeneszerzőt, a „Mosoly muzsikusainak” jeles képviselőjét.

Szükség van (szükség lenne!)  az ilyen riportokra, amelyek hozzájárul(ná)nak a médiumok által egyre inkább tudatunkba plántálni szándékolt sötétség eloszlatásához. A celebek uralta, silány és szégyenletes műsorok helyett a közönség, azon belül pedig elsősorban az ifjúság számára sok ilyen előadást kellene közvetíteni a rádión és a televízión keresztül. Mert kiveszni látszik nemzeti büszkeségünk, a hazaszeretet, amely politikai beállítottságtól függetlenül minden nép fennmaradásának az alapfeltétele. Elfeledjük, elfeledtetjük! nagyjainkat, nem vagyunk büszkék rájuk, pedig lélekszámához viszonyítva a magyar nép tehetségei (művészei, tudósai) tekintetében a leggazdagabbak közé sorolható.

Élmény volt hallgatni e beszélgetésben a szépen megfogalmazott, kerek mondatokat, a szép hangon, szép artikulációval előadottakat.

Csak gratulálni tudok Nagy Ibolyának, hogy annak ellenére, hogy magas (?) körök döntése miatt már nem vezeti tovább a Dankó Rádióban sokunk által annyira várt műsorát, továbbra is feladatának tekinti zenei múltunk felidézését és az utókorral történő megismertetését. Köszönet illeti Kemény Anna Máriát, aki - immár „producerként” - nem kis erőfeszítéssel azon munkálkodik, hogy Kemény Egon zenéje ismét hallhatóvá, a magyarság közkincsévé váljék.  


2148 smaragd 2021-02-02 19:09:41 [Válasz erre: 2147 smaragd 2021-01-31 19:39:55]

Ismétlésben:

Rádióműsor 1963. február 10. szerda

KOSSUTH RÁDIÓ
13.50 Kemény Egon: Komáromi farsang. Daljáték.......


2147 smaragd 2021-01-31 19:39:55 [Válasz erre: 2146 smaragd 2021-01-29 06:39:53]

A Hatvani diákjai egyik ismétlése 

Magyar Rádió Petőfi 1977. november 5. 1.30 Éjszakai színház

    mtva. archivum


2146 smaragd 2021-01-29 06:39:53 [Válasz erre: 2145 smaragd 2021-01-26 11:21:25]

Farsangi bál, farsangi tréfa - Komáromi farsang! Kemény Egon-Gál György Sándor-Erdődy János daljátéka a beszélgetés alaptémája. Ehhez kapcsolódik a Hatvani diákjai daljáték, a KEMÉNY EGON ÉLETMŰVE válogatás CD-SOROZAT már megjelent, és a megjelenés előtti albumai. A zeneszerző a gershwini szimfonikus könnyűzene meghonosítója, műfaji sokoldalúságáról és fiatalkori, berlini éveiről is szó esik.

A telefon-riport során Nagy Ibolya a Hatvani diákjai és a Komáromi farsang CD albumokról a daljátétok  - a rádióban ritkábban hallható - rövid részleteit nyújtotta hallgatóinak. A bálszezon hangulatát a báltermi jelenet dallama idézi fel...

                        
A mosoly muzsikusai ! Beszélgetés Kemény Anna Máriával, Kemény Egon zeneszerző lányával. / Nagy Ibolya énekesnő - YouTube 2021. január 27.

  • Bejegyzés/YT: Nagy érdeklődéssel hallgattam Kemény Egonról szóló riportot. Sok - számoma új - történet, szép muzsika gazdagította a műsort. A 20-30 as években Berlinben élt magyar művészekről külön műsort lehetne csinálni. 





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.