vissza a cimoldalra
2022-06-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5521)
Opernglas, avagy operai távcső... (21389)
Kedvenc felvételek (637)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63445)
Társművészetek (2543)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7674)
Momus társalgó (6381)
Kedvenc előadók (2930)
Digitális kerekasztal (128)
Milyen zenét hallgatsz most? (25110)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8710)
Haladjunk tovább... (232)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11857)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1561)
Operett, mint színpadi műfaj (5175)
Kolonits Klára (1205)
Ilosfalvy Róbert (1002)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5159)
W.A.Mozart (1554)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5381)
A nap képe (2312)
Gaetano Donizetti (1008)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2387)
Pantheon (3100)
Momus-játék (6298)
Franz Schmidt (4123)
Kimernya? (4549)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (901)
Eiffel Műhelyház (725)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

1489   Búbánat • előzmény1485 2016-03-06 10:42:39
Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás

Forrás: Magyar zene. 42. évf. 2. sz. / 2004

A cikk harmadik részével folytatom (a négyből)

(A cikkben 6 db kottarészlet található)

„Az 1. és 2. kotta bemutatja a két szimfónia tételeit és azok főtémáit. Schmidt szimfóniája a hagyományos négytételességet követi, és az egyes tételek hangnemei olykor igen távol állnak egymástól. Dohnányi műve öttételes; a scherzo és a finálé közé intermezzo ékelődik. Ez utóbbi vonás kissé elüt a megszokottól, a hangnemek viszonylatai ugyanakkor (a H-dúr intermezzo kivételével) konvencionálisabbak, mint Schmidtnél.
A tételek formai tervét tekintve, Schmidt első tétele meglehetősen szabályos szonátaforma. A főtéma mindjárt a tétel elején teljes vértezetben áll előttünk; a lírai melléktéma, ahogy illik, a dominánsban jelenik meg, metrumváltozás nélkül. Az expozíció végén ismétlőjel áll, ezt kissé iskolás kidolgozási rész, majdnem teljesen szó szerinti visszatérés, meg egy mind hangosabb és gyorsabb kóda követi. Dohnányi első tétele sokkal komplexebb. Főtémája csak fokozatosan bontakozik ki a ködből; a melléktéma új metrumban és egy távoli hangnemben (az intermezzo H-dúrját előlegezve) szólal meg. A kidolgozási részben a zenei folyamatot gyakran drámai szünetek és várakozással teli pillanatok szakítják meg. A visszatérés fontos variánsokat hoz; hogy csak egyet említsünk, a főtéma piano helyett háromszoros fortissimóban hangzik fel. A drámai kóda a csellók és nagybőgők egyetlen pizzicatójával ér véget.
A második tételek nagy vonalaiban eléggé hasonlók; fafúvós szólókkal hangszerelt lírai kezdetek után a zene egyre izgatottabb lesz, majd visszatér az eredeti nyugalom. Ám e meglehetősen közhelyszerű formaterv a két műben más és más módon valósul meg. Schmidtnél ’majdnem’ teljesen szabályos triós formát találunk. A klarinét lírai asz-moll dallamát kontrasztáló másodtéma követi E-dúrban, a szimfónia alaphangnemében; ezt a kürtök indítják, és több feltűnő, improvizatív hatású, madárhangszerű fafúvós szóló jelenik meg benne. A visszatérés asz-moll helyett e-mollban indul, és gyors tempójú, drámai csúcsponthoz vezet, ahol újabb improvizatív szakaszt hallunk, ezúttal hegedűn és csellón (’gleichsam phantasirend’). Csak ezután tér vissza az asz-moll alaphangnem és a nyugodt alaphangulat.
Dohnányi ugyanezt az emelkedő-ereszkedő dramaturgiát anélkül valósítja meg, hogy a (mégannyira módosított) triós forma foglya maradna. A kezdeti angolkürtszólóra következő második témát érdekes módon éppúgy a négy kürt mutatja be, mint a Schmidt-mű analóg formarészét. De itt egy harmadik téma is megjelenik, oboaszólókkal. A legnagyobb meglepetés azonban most jön (3. kotta a 155-158. oldalon). Ez is improvizatív rubatozene, mint a Schmidté, csak sokkal merészebb; a fafúvók és a hegedűk virtuóz kitörése egyben a mű egyetlen igazán ’magyaros” pillanatával is szolgál. A tételt egy új gondolat ( a harmadik téma önállósult variánsa) és az első téma rövid visszaidézése zárja le.
A két scherzo közül a Schmidté a könnyedebb – legalábbis az első megközelítésre. Figyelemreméltó azonban az ellenpont használata, továbbá egy váratlan hangnemi zökkenő: generálpauza után a főtéma hirtelen félhanggal lejjebb és lassabb tempóban jelenik meg. Még ennél is különösebb, amikor a trió, mely drámai cisz-moll szakasszal indul, egyre lassuló átvezetés után lassú Desz-dúr részbe torkollik, amelyben az egész szimfónia érzelmi csúcspontját kell látnunk. [9. sz. lábjegyzet: Érdekes módon sem Schmidt, sem Dohnányi nem használja a ’trió’ megnevezést.] A szordinált, osztott vonósok dallama fölé az Universal Kiadó általam használt kölcsönpéldányába valaki ceruzával a ’Heimweh’ (honvágy) szót írta be. Véletlen-e, hogy ez a szakasz ’magyaros’ éles ritmusokra épül? A téma vitathatatlanul szomorú hangulatot áraszt, melyet a scherzovisszatérés és rövid, sejtelmes és tündér léptű kóda sem tud teljesen elfeledtetni.
Ezzel szemben Dohnányi scherzója szinte brutális makacssággal ismételgeti háromhangos basszustémáját. Éppúgy, mint a lassú tételben, a forma jócskán túllép az egyszerű ABA képleten. Az 5/4-es triót követően a scherzóvisszatérés teljesen újrakomponálva és kibővítve jelenik meg, majd hatalmas érzelmi kitörésben kulminál, amely után a zene csak sokára képes megnyugodni. Az 5/4-es trió is visszatér; a kóda a scherzo ritmusképletét szövi tovább egyetlen crescendo-decrescendo ív alatt.
Dohnányi intermezzójára, melynek Schmidtnél nincs megfelelője ezúttal nem szükséges kitérnünk. A két fináléval kapcsolatban viszont érdekes megfigyelésekre van mód. Schmidté egyfajta barokkos fantázia hosszú kontrapunktikus fejlesztéssel és afölé helyezett koráldallammal. A középrész gyorsabb tempóban és új metrumban (6/8), de a főtémán alapul. Faktúráját, mely Schmidt más műveiben is fellelhető, Harold Truscott így jellemzi: ’Gyorsjárású, ellenpontozott ritmusképletek váltakozó ¾-es és 6/8-as metrumban’. [ 10. sz. lábjegyzet: Truscott: i.m. 53.] Ezt aránylag szabályos visszatérés és zárás követi.
Dohnányi fináléja sokkal ambiciózusabb. Az ellenpont itt sem hiányzik, a tétel megjelölése: ’Intoduzione, Tema con Variazioni e Fuga’. De már a bevezetés is drámai feszültséggel terhes, az első tétel szenvedélyes hangvételét folytatja. A variációs téma szabálytalan, tizenhét ütemes szerkezetével tűnik fel (7 + 10). A variációsorozat három emelkedő-ereszkedő ciklusból álló nagyformát ír le, majd pedig elérkezünk a már említett, ’Heldenleben’-es zárófúgához.
Látnivaló, hogy szimfóniájában Dohnányi sokkal kevésbé ragaszkodott a bevett szokásokhoz, mint Schmidt. A két mű közül feltétlenül az ő alkotása a ’modernebb’ és kiérleltebb. Schmidt szimfonikus fejlődésének azonban az 1. szimfónia csak kiindulópontja volt; további három szimfóniájában mindezt lényegesen meghaladta, míg Dohnányi csak jóval később – már Schmidt halála után – írt újabb szimfóniát. Általánosságban is elmondhatjuk, hogy Schmidt munkásságának csúcspontját élete utolsó évtizedében érte el a 4. szimfóniával és a Hétpecsétes könyv című oratóriumával, míg Dohnányi legmaradandóbb műveit jóval fiatalabb korában írta.

(Folytatni fogom a cikk befejező részével.)
1485   Búbánat • előzmény1479 2016-03-05 11:36:27
Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás

Forrás: Magyar zene. 42. évf. 2. sz. / 2004

A cikk második részével folytatom (a négyből)

„A két muzsikus természetesen ismerte egymást, bár túlzás volna azt állítani, hogy szoros kapcsolatban álltak. Önéletrajzi vázlatában Schmidt mint riválisát említi Dohnányit:

’Dohnányi Frigyesnek, gimnáziumi fizikatanáromnak (aki egyszersmind hegedűtanárom is volt) volt egy fia, aki egy szép napon mint zongorista csodagyerek lépett a közönség elé. A csodagyerek első szereplését óriási szenzációnak igyekeztek beállítani: minthogy Dohnányi Ernő korához képest kis termetű volt, valóságos koránál még fiatalabbnak tüntették fel. A gyereket felemelték, úgy ültették rá a zongoraszékre, és egy speciális készüléket szereltek nagy hűhóval a zongora alá, hogy a fiú lába elérje a pedált stb. stb. Legfeljebb másfél évvel lehetett fiatalabb nálam: ő másodikos volt, én harmadikos, amikor első sikerét aratta az iskola egyik ünnepi hangversenyén. Én is játszottam ezen a koncerten, mégpedig egy nagy szólódarabot (ha jól emlékszem, Liszt XI. magyar rapszódiáját), míg ő mindössze Mozart g-moll zongoranégyesének könnyű zongoraszólamát adta elő. Mégis engem alig említettek meg az újságok, míg Dohnányit mint párját ritkító zsenit ünnepelték. A sajtó következetesen kitartott kettőnk ilyetén megítélése mellett, ami (bár nem mutattam) nagy keserűséggel töltött el.’ [5. sz. lábjegyzet: Schmidt önéletrajzi vázlatát angol fordításban közli: Truscott i.m. 167.]

Vázsonyi Bálint Dohnányi-életrajzában olvassuk, hogy Dohnányinak 1933-ban szándékában állt meghívni Schmidtet zsűritagnak Budapestre, az első Nemzetközi Liszt Zongoraversenyre. [6. sz. lábjegyzet: Vázsonyi Bálint: Dohnányi Ernő. Budapes: Nap Kiadó, 2002, 221.] Rajter Lajos,a Pozsonyban nevelkedett karmester Bécsben Schmidt, Budapesten Dohnányi tanítványa volt, egy visszaemlékezésében megemlíti, hogy Schmidt egy ízben magyar nyelvű ünnepi beszédet tartott a budapesti főiskolán. [7. sz. lábjegyzet: Lynne Heller: „Gespräch mit Prof. Ludovit Rajter (unter Mitwirkung von Carmen Ottner)”. In: Franz Schmidt und Pressburg. Szerk.: Carmen Ottner (Studien zu Franz Schmidt XI.). Wien: Doblinger, 1999. 128.]. Ezen kívül azonban nem tudunk róla, hogy Schmidtnek jelentősebb kapcsolatai lett volna Magyarországgal, bár Notre Dame című operáját 1916-ban előadta a budapesti Operaház, 1934-ben (Schmidt 60. születésnapja tiszteletére) pedig Rajter eldirigálta a Notre Dame előjátékát és a Harmadik szimfóniát.

Érdekes kérdés volna egy zenei vetélkedőn, hogy a két szerző közül ki kezdte pályáját magyar dallamok feldolgozásával, és ki írt első opuszként nagyszabású zongorakvintettet. A válasz természetesen az, hogy a Drei kleine Fantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien a bécsi Schmidt műve, míg a kvintett Dohnányié. Mindketten tizennyolc évesen komponálták az említett műveket, Bár Schmidt darabja, mely 1892-ben keletkezett, nyomtatásban csak 1926-ban jelent meg. (A szerző eredetileg négy tételt írt, de csak hármat adtak ki.)

Schmidt kis darabjai csellóra és zongorára íródtak, a szerző nyilván saját magának szánta őket. A mű népzenei forrásait Hana Urbancová elemzi egy nemrég megjelent tanulmányban. [8. sz. lábjegyzet: Hana Urbancová: „Zu den Volksmusikelementen im musikalischem Schaffen Franz Schmidts”. In: Franz Schmidt und Pressburg. 75-100.] A pozsonyi zenetudósnő szlovák népdalok között talált Schmidt dallamainak pontos megfelelőire, de hangsúlyozza, hogy azok az új stílusú magyar népdal stílusköréhez tartoznak. Schmidt minden bizonnyal magyar szöveggel ismerte őket, ami a mű címéből világosan kitűnik. A ’Fantasiestück’-ök magyarsága a bécsi kontextusban persze mint exotikum jelenik meg, akárcsak Brahms magyar táncaiban. Dohnányi ezzel szemben a Brahms-hagyomény fővonalához kapcsolódott op. 1-es ’Zongoraötös’-ében.

Hamarosan mindkét szerző szimfóniaírásba fogott. Schmidt 22 és 25 esztendős kora között, 1896 - 1899-ig írta 1. szimfóniáját. Dohnányi 1897-ben, húszéves fejjel írt egy F-dúr szimfóniát, mely kiadatlan maradt; a ’hivatalos’ 1. szimfónia 1901-ben készült el.

Nehéz volna elképzelni két művet két, azonos városban született kortárs tollából, amely annyira különbözne egymástól, mint Schmidt E-dúr és Dohnányi d-moll szimfóniája. Bizonyos hangulati különbségek már a dúr, illetve moll hangnem választásából adódnak, ám ezen túlmenően a két mű majdhogynem két ellentétes stíluskörhöz tartozik. Schmidt szimfóniája – annak ellenére, hogy nyitótémája kissé emlékeztet Richard Strauss Don Juanjának kezdetére – alapvetően Schumann és Mendelssohn zenéjéből, valamint a barokk zenéből táplálkozik (részben a barokktól ugyancsak megérintett Mendelssohn közvetítésével). Dohnányi szimfóniája egészen más forrásokból merít. 1901-ben Bruckner és Csajkovszkij mind ’új zenének’ számított – tíz évvel korábban még mindketten éltek és alkottak. A Dohnányi-szimfónia kezdete, a változatlan kíséret fölötti nyugodt kürttémával, kétségtelenül némiképp bruckneres; az 5/4-es scherzo mögött pedig nyilvánvalóan ott áll a „Pathétique’. Az utolsó tétel monumentális fúgájára viszont az akkor legeslegújabb zene hatott: Strauss mindössze kétéves ’Hősi élet’-je, abban is a híres csatajelenet.

Az eltérő stiláris orientáció a művészi attitüd különbségéből következik: Schmidt elfoglalja helyét egy jól megalapozott világban, amelyben lényegében jól is érzi magát. Dohnányinál hiányzik ez a kényelemérzet; az ő műve keres valamit, küzd valamiért. Mindebből persze hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy Schmidt ’konzervatívabb’, Dohnányi pedig ’modernebb’. Harmóniailag éppenséggel Schmidt a merészebb, míg Dohnányi formai vonatkozásban mutatkozik újítónak.”

(Folytatni fogom)
1479   Búbánat • előzmény1475 2016-03-04 13:14:34
Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás

Forrás: Magyar zene. 42. évf. 2. sz. / 2004

„Néha egyetlen döntés örökre meghatározza életünket. 1899-ben a tizennyolc éves Bartók Bélának a bécsi és a budapesti főiskola között kellett választania. Az utóbbi mellett döntött – ha nem azt tette volna, aligha válik a legnagyobb magyar zeneszerzővé. Sorsdöntő elhatározásában komoly szerepet játszott négy évvel idősebb barátjának, Dohnányi Ernőnek hasonló lépése néhány esztendővel korábban. Emberi dolog azonban eltűnődni, mi lett volna, ha akár Bartók, akár Dohnányi Budapest helyett Bécsbe megy. Az ilyen kérdéseket mint teljesen tudománytalanokat, általában el szokás hárítani. A jelen eset azonban kivétel, ugyanis van ellenpélda: Franz Schmidt, aki ugyanabban a városban nőtt fel, mint Bartók és Dohnányi, de onnan Bécsbe költözött, és ettől kezdve számára minden másképp alakult.

A város neve, ahonnan a három zeneszerző elindult (attól függően, hogy kitől kérdezzük): Pressburg, Bratislava avagy Pozsony. Hármójuk közül az 1874-es születésű Schmidt a legidősebb. Háromnegyed részben volt magyar: anyja, született Ravasz Mária egészen az, apja félig magyar, félig német. Gyerekkorában odahaza főleg magyarul beszélt. Ugyanabba a gimnáziumba járt, ahol Dohnányi Ernő apja, Frigyes volt a fizikatanár és a kórus vezetője, de már tizennégy évesen elhagyta szülővárosát. Idősb Schmidt Ferencet csalás vádjával letartóztatták, és börtönbüntetésre ítélték. A fiatal Schmidt ekkor került ki Bécsbe, ahová nemsokára anyja és két nővére is követte őt. [1. sz. lábjegyzet: Norbert Tschulik: Franz Schmidt. Wien: Verlag Elisabeth Lafite, 1972.11.] Bár ettől kezdve haláláig Bécsben, illetve Bécs mellett élt, egészen 1918-ig gyakran látogatott haza. 1892-ben az érettségit is Pozsonyban tette le, magyar nyelven.

A bécsi főiskola elvégzése után Schmidt csakhamar az osztrák főváros zeneéletének egyik vezető alakja lett. Életútjának a Dohnányiéval való összevetése érdekes tanulságokkal szolgál. (Bár Bartók nevét is emlegettük a fentiekben, az ő életműve annyira más kérdéseket vet fel, hogy ebben az összefüggésben aligha tárgyalhatjuk.)

Dohnányi és Schmidt első közös vonása félelmetes memóriájukban rejlik. Mindkettőjüknek a fejében, sőt a szó szoros értelmében a kisujjában volt az egész zeneirodalom, hiszen mindketten szinte bármely kompozíciót, amelyet valaki megemlített, kívülről el tudtak zongorázni. Miközben Dohnányit korának egyik leghíresebb zongoraművészeként tartották számon, Schmidt is, bár nem mint aktívan koncertező pianista, kitűnő mestere volt a hangszernek. [2. sz. lábjegyzet: Érdekes, hogy mindkettejüknél kapcsolatban elterjedt az a vándoranekdota, amely szerint, amikor egy rossz állapotban lévő zongora félhanggal alacsonyabban szólt, egy félhanggal feltranszponálva játszottak el egy beethoven-zongoraversenyt.] (Meglehet, a zongorista karriertől a nagyhírű zongorapedagógus, Theodor Leschetizky epés megjegyzése riasztotta el: ’Ha valakit úgy hívnak, hogy Schmidt, az ne menjen művésznek.’) [3.sz. lábjegyzet: Tschulik i.m.] Schmidt ezenkívül kiválóan orgonált, valamint nagyszerű csellistaként tizenöt éven át működött a Bécsi Filharmonikusoknál. Ennek az időszaknak nagy részében Mahler volt a Hofoper igazgatója, és ő ragaszkodott hozzá, hogy az összes jelentős csellószólót Schmidt játssza. Csak azért nem nevezték ki hivatalosan is szólamvezetőnek, mert Arnold Rosé, a koncertmester hathatósan támogatta kvartettkollégáját, Buxbaumot. (Úgy mondták, ez egyike volt azon ritka eseteknek, amikor Mahlernek nézeteltérése támadt barátjával és sógorával, Roséval.) De Schmidt ezekben az években is fel-fellépett zongoristaként. Még az is előfordult, hogy a Rosé-vonósnégyes partnereként hallhatta őt a közönség. Schubert Pisztrángötösében a zongora-, a C-dúr vonósötösben a második csellószólamot játszotta a Rosé-kvartett tagjaival [4. sz. lábjegyzet: Hans Keller visszaemlékezését közli Harold Truscott: The Music of Franz Schmidt. 1: The Orchestral Music. London, Toccata Press, 1984. 8.]

Mind Schmidt, mind Dohnányi életében nagy szerepet játszott a vezénylés, valamint a tanítás. Mindketten főiskolai igazgatók lettek, és mindketten kiálltak radikálisabb kollégáik mellett, megértvén az újítások szükségességét annak ellenére, hogy saját zenei stílusuk konzervatívabb úton haladt. Dohnányi számos Bartók-mű ősbemutatóját dirigálta, és zongoristaként is játszott Bartókot; Scgmidt sikerrel vezényelte Schönberg Pierrot lunaire-jét.

A két muzsikus természetesen ismerte egymást, bár túlzás volna azt állítani, hogy szoros kapcsolatban álltak. Önéletrajzi vázlatában Schmidt mint riválisát említi Dohnányit:

(Az önéletrajzi vázlat idézetével fogom folytatni a cikk bemásolását.)
1475   Búbánat • előzmény1474 2016-03-04 01:51:49
Mesterházi Máté felvezető írása Laki Péter tanulmánya elé:

„Az elmúlt Budapesti Őszi Fesztivál kiemelkedő eseménye volt Franz Schmidt A hétpecsétes könyv című oratóriumának magyarországi bemutatója. Habár a produkció – a megszólaltatás nyilvánvaló hiányosságai ellenére – a közönség egyértelmű rokonszenvével találkozott, ugyanezt a hangversenyt a szűkebb muzikológusi-kritikusi szakma részéről jórészt elkedvetlenítő indolencia, lesújtó ignorencia, de még felháborító impertinencia is kísérte.

Az Egyesült Államokban élő neves magyar zenetudós, Laki Péter közel másfél évtizede írja a világhírű Clevelandi Szimfonikus Zenekar programfüzeteinek műismertetéseit. Ebben a minőségében – saját elmondása szerint – számos ’nemszeretem’ zenével is találkozik. A Hétpecsétes könyvnek azonban – megint csak saját közlése szerint – Laki Péter a szerelmese lett. De még jóval azelőtt, hogy ezzel a remekművel, annak clevelandi bemutatója okán, foglalkoznia kellett, a Musical Quaterly 1996-os évfolyamában publikálta az alábbi tanulmány első változatát.

Jellemzőnek tartom, hogy sem Ausztriában, sem Magyarországon, hanem éppenséggel a tengerentúlon figyelt föl elsőként egy kiváló kolléga a Dohnányi- és a Franz Schmidt-életmű közötti párhuzamokra. Örülök, hogy ez a mindkét szerző recepciójára nézve alapvetően fontos tanulmány most – a legújabb felismerésekkel bővítve – magyarul is olvasható. – Mesterházi Máté”

/Itt a topicban, az 1.386. sz. bejegyzésben is történik hivatkozás az említett tanulmányra. /

Megvan nekem ez a cikk (149-164. oldal), ha érdemesnek találjátok, onnan bemásolhatom a teljes írást.
1474   Búbánat • előzmény1472 2016-03-04 01:27:08
TANULMÁNY

Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás 149-164

Magyar zene
42. évf. 2. sz. / 2004
1472   Búbánat • előzmény1427 2016-03-04 01:24:10
Dohnányi Évkönyv 2002

Kovács Ilona:
Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia tanára
(1916-19 és 1928-44)

Megjegyzések között olvasható ott:


"2. A szintén pozsonyi származású pályatárs, a Dohnányínál három évvel idősebb Franz Schmidt hasonló kulturális környezetben nevelkedett. A Klarissza utcai Főgimnáziumba jártak mindketten, azonban Schmidt az érettségi után Bécset választotta. A két zeneszerző a későbbiekben eltérő zenei nyelvezetét, a bécsi és a budapesti iskola hatásának kérdését vizsgálta Laki Péter egy l996-os ottawai zenetudományi tanácskozáson: Franz Schmidt and Ernő Dohnányi: A Study ín Austro-Hungarian Alternatives. The Musical Quaterly 80, 1996, 62-3 81. E témáról lásd még , James A. Grymes: Dohnányi vs. Schmidt and Bartók: Three Boys fi'om Pozsony. Ox-
ford, MS - Annual Meeting of the American Musicological Society, kiadatlan előadás, 1998. Dohnányi Archívum Amerikai Központ, Warren D. Allen Music Library, Florida State University. Másolata a budapesti
Dohnányi Ernő Archívumban."

1427   Ardelao 2016-02-21 00:23:25

Franz Schmidt (1874-1939) and Dohnányi Ernő (1877-1960): A Study of Austro-Hungarian Alternatives
Péter Laki

Franz Schmidt és Ernst von Dohnányi ugyanabban a városban született, Pozsonyban, amely most Szlovákia fővárosa. Schmidt, aki háromnegyed részben magyar volt, egy életen át Bécsben lakott, ahol jelentős zeneszerzővé vált, aki nagyrészt az osztrák-német hagyományt követő Mahler és más nagy mesterek stílusában komponált. Dohnányi Budapestre költözött, és a magyar zenei élet egyik oszlopos képviselőjévé vált. Mindketten legendás előadóművészek és kiváló pedagógusok voltak. Schmidt, akinek Magyarországgal és a magyar zenével kevés kapcsolata volt, nosztalgiáját műveiben számos magyar vonatkozású részlettel fejezte ki, míg Dohnányit gyakran tekintik „internacionalistának”, aki zenéjébe csak alkalmanként iktatott magyar elemeket.


Péter Laki
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye)

Gál-Szabó Alíz (hegedű), Karasszon Eszter (cselló), Mali Emese (zongora), Nagy Míra (zongora)
Az est házigazdája Hózsa Zsófia zenetörténész
"Szalonok világa II."
Goldmark: Szvit hegedűre és zongorára
Beethoven: D-dúr (Szellem) zongoratrió, op. 70
19:00 : Sopron
Lenck-villa

Kolonits Klára (ének)
Óbudai Danubia Zenekar
vezényel: Hámori Máté
Óbudai Danubia Zenekar
vezényel: Hámori Máté "A szépség forradalma"
Mozart: A questo seno, deh vieni, K 374
Mozart: Misera, dove son? Ah, non son io che parlo, K 369
Mozart: Nehmt meinem Dank, K 383
Mozart: D-dúr 'Párizsi' szimfónia, K 297
Poulenc: Sinfonietta, FP 141
A mai nap
született:
1914 • Rafael Kubelík, cseh karmester († 1996)
1963 • Anne-Sophie Mutter, hegedűs
elhunyt:
1941 • Ignacy Jan Paderewski, zeneszerző, zongorista, Lengyelország harmadik miniszterelnöke (sz. 1860)