vissza a cimoldalra
2020-11-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11564)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (5171)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4188)
Média, zene, ízlés (116)
Zenetörténet (301)
Pantheon (2774)
Kimernya? (3853)
Momus-játék (5950)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4986)
És te mit láttál a youtube-on? (424)
Miklósa Erika (1265)
Franz Schmidt (3722)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2094)
Eiffel Műhelyház (496)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4894)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1459)
Simándy József - az örök tenor (670)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

209   Búbánat • előzmény136 2017-12-14 11:48:03

Arany János, a zeneszerző

Versei, balladái méltán ismertek és kedveltek, arról viszont hajlamos megfeledkezni az utókor, hogy Arany János zeneszerzőként is alkotott.

Arany János dalai címmel adta ki először a költő zeneműveit Bartalus István, korának nagy zeneértője. A Pazar kiállítású kötetet Erzsébet osztrák császárnénak (Sissi) ajánlották. Ebben a kiadványban Arany a saját, Petőfi, valamint Amadé verseire komponált dallamokat, amelyeket aztán Bartalus hangszerelt énekhangra és zongorára.

Bartalus István később, a Kisfaludy társaság egyik rendezvényén, a kötet előszavát felolvasva utalt arra, hogy Arany zenével való foglalatossága csak halála után derült ki szélesebb körben, holott ahhoz is tehetsége volt, ahogy több más művészeti ághoz is. Bartalus szerint azért nem lett a költőből nagy zeneszerző, festő vagy szobrász, mert korában a versírás volt az egyedüli uralkodó művészet, a többi említett területen szinte lehetetlen volt érvényesülni.

136   Ardelao • előzmény135 2017-03-02 12:24:34

Arany János daloskönyve
135   Búbánat • előzmény134 2017-03-02 11:26:55
Köszönöm ezt az érdekes - aktuális - cikket, én is találtam egy másik, a témához kapcsolódót, a Pest Megyei Hírlap, 1982. július 16-i számában:

”Feljegyzett nóták”

„Dallamok Arany Jánostól”

A költő minden időkben írt dalszöveget, pontosabban dallammal együtt szerzett verseket, akárcsak szerte a hazában és még azon is túl az ismert és ismeretlen népies dalszerzők.
Arany János huszonhárom dallamot költött, ebből tizenkilencet szöveggel, csupán négy olyant, amelyiknek nincsen verse. Dalainak szülőhelyeit nem ismerjük, de azt biztosan tudjuk, hogy Nagykőrösön is alkotott néhányat.

Legény korában

Ágai Adolf hajdani Aranytanítvány visszaemlékezve diákkorára, írja, hogy elmenvén a professzor lakása előtt, gyakran hallotta zengő cimbalmát, a húrok pengetésével a költő énekét. A századfordulón népdalként énekelték országszerte a következő Arany-dallamszerzeményeket:

Kondorosi csárda mellett, A hegedű, A hegedű száraz fája, Vándorszínész korában Megyeri, A szép fényes katonának, Igyunk bíz egy kicsit, Bú kél velem, bú jár velem, A madár elnyugszik, Királyasszony kertje kivirul hajnalra, Csillagnak születtél, Egy kálomista pap a Csokonai, A toronyban delet harangoznak, Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya.

Mai országjáró autóbuszok vidám útitársai, lakodalmak estéli násznépei, disznótorok vacsoravendégei,la komák bőtorkú legényei, ezek közül nem egyet énekelnek, anélkül, hogy ismernék a szerzőt. De ez a danolóknak nem is fontos, fontos a gyűjtőknek és a zenetudósoknak, akik szenvedéllyel bogozgatják, hogy melyik micsodás dallam és ki a szerzője.
A mai népdalkutatók gondos fölkészülésben részesülnek, el tudják választani a búzát a konkolytól, s diadalmasan számolnak be egy-egy általuk fölismert ősi dalunkról, igazi népdalunkról.
Igen ám, de a nép nemcsak a tiszta dalt énekli, hanem az ocsút is! Veres Péter a megmondhatója, hogy legény korában és a kaszárnyákban operettdalokat énekeltek igen nagy kedvvel, inkább mint a pentaton dallamokat. Azaz, a kordivat változásával válogatás nélkül fújták a slágereket, akár a színpadról szórták le őket, akár az utcákon termettek.

Másik érdeme

E sorok írója népi hadifogolydalokat akart gyűjteni az első világháború bakáitól, kérdezte a veteránokat, hogy a szibériai lágerekben énekeltek-e és ha énekeltek, miféle dalokat? — Énekeltek. Érzelgős kávéházi dalokat a pesti korzóról, az édes szőke asszonyról és a hagyatkozó katonáról, aki cifra szűrét, subáját, fokosát és karikásostorát elosztja bajtársai között.
A jótanuló népdalkutatók az efféléket föl se jegyzik.

„Ami zenetörténetileg helyes ugyan, de művelődéstörténetileg vétek. Minden dalt föl kell gyűjteni válogatás nélkül, a selejtezést a zeneszobákban kell elvégezni, nem a tanyákon!”
Lám, Arany János előre tudta ezt a parancsot, lekottázott minden dalt szövegével, dallamával egyszerre, akár eredeti népdal volt az, akár műdal, fölbecsülhetetlen szolgálatot téve ezáltal az irodalomtörténetnek is, mert évszázada költőinek elszéledt alkotásait is fölvette gyűjteményébe: Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Szemere Pál, Bajza József, Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály dalait.

Rágta a fülét

Nem volt mai értelemben vett gyűjtő, mert csak azokat jegyezte fel, amiket maga tudott, mint más kortárs értelmiségi. Idegenektől nem gyűjtött. Ez a másik érdeme.
Hadd szóljak hát a népdalgyűjtő Arany Jánosról!

Ifjú korában, amikor Erdélyi János fölszólította a költőt a népdalgyűjtésre, Petőfi küldött néhány népdalt. Arany egyet sem. Mikor vált gyűjtővé, mégis?
Bartalus István zeneesztétikus az Arany János szerkesztette Figyelőnek gyakori cikkírója volt 1860-tól, és került szíves barátságba a költővel. A muzsikus népdalokat is gyűjtött, első volt hazánkban, aki a szöveget dallamával együtt őrizte meg. Igyekezett minden zeneértő embert rábeszélni a népdalok gyűjtésére, a kottaismerő Arany Jánost is. Eleinte nem hajlott, de addig rágta a fülét, amíg kötélnek nem állt, késő öregségében homályosan látva, gyengén hallva, erőtlenül pengetve a gitárt. Százötven dalt hagyott reánk.

Ismert kézirat

Kodály Zoltán, akire a jelen esztendőben különös melegséggel emlékezünk, Bartalusról ezeket írja: „Mindennél fontosabb, hogy ő lehetett Arany zenei és népköltészeti hajlamainak koronatanúja, népköltészeti gyűjtésének és dalkomponáló kísérleteinek letéteményese és sáfárja. A költő Bartalus útján lett szorgalmas népdalgyűjtővé is, melynek eredménye a kevéssé ismert kéziratos dalgyűjteménye.”

Arany János kéziratát Bartalus őrizgette, nyilvánosságra soha nem hozta, legfeljebb időnként írt róla, majd letétként legutolsó állásának, a budai Pedagógiumnak irattárában helyezte el. A népzenekutatók tudtak a gyűjteményről csak azt nem tudták, hogy hol rejtőzik. Végül, 1950-ben lelték meg, s az Akadémia Kodály Zoltánt és Gyulai Ágostot kérte föl sajtó alá rendezésével.
Arany népdalgyűjteménye 1952-ben jelent meg.

/H. L./
134   Ardelao 2017-03-02 00:55:15

ARANY JÁNOS
(1817.március 2. – 1882.október 22.)


200 évvel ezelőtt, ezen a napon született Arany János, az egyik legnagyobb magyar költő!

Az alábbi részleteket Papp Viktor: ZENEKÖNYV/Rádióhallgatók számára – Arcképek – Életrajzok című könyvéből (Stádium Sajtóvállalat Rt. kiadása, Bp.1940.) válogattam.

„Arany János halála után három hónapra, 1883. január 31-én, nagy meglepetés érte az irodalmi világot s a nemzetet.
A Kisfaludy Társaság ülésén Láng Fülöp, neves baritonistánk, dalokat adott elő Bartalus István, érdemes zenetudós zongorakísérete mellett. A terem – mint az egykorú tudósító írja – zsúfolásig megtelt. Csak jeggyel lehetett bejutni. „Az ülőhelyeket nagyobbára előkelő hölgyközönség foglalta el és csak pár hely maradt a megjelent tagok részére. A programnak az a pontja, mely ezt a kiváló érdeklődést keltette, Arany János dalai voltak.” Bartalus értékes ismertető előadását így kezdte:

„Halálának kellett leleplezni a titkot, hogy Arany, a nagy szóköltő, zenedalok írásával is foglalkozott. Erről a napisajtó már a gyásznapok alatt értesítette a közönséget; arról is, hogy az elhunyt a dalokat nekem adta, ha úgy tetszik – kidolgozás végett. A hír, miután Aranyt e téren a közönség éppen nem, sőt barátainak sem mindenike ismerte, nagy meglepetést keltvén, ezóta mindenki vágyik ismerni és bírni a dalokat, a nagy szellem utolsó érzeményeit, melyeket életében nem akart nyilvánosságra hozni. Ennek tudatában siettem – mondja tovább Bartalus – részint az elhunyt megtisztelő bizalmának, részint a közóhajtásnak eleget tenni s ezzel bemutatok tíz dalt.”

Ettől kezdve ismerjük Aranyt, mint zeneköltőt, mint muzsikust. De nem ismerjük eléggé. Arany későbbi kitűnő méltatói nem voltak zeneértők s így nem hatolhattak bele abba a világba, mely a lánglelkű költő féltve titkolt területe volt. Pedig Arany költői és emberi arca – ami nála csaknem azonos – nem teljes, ha zsenijének zenei vonását figyelmen kívül hagyjuk……

De az Arany ismerők és magyarázók közül egyedül id. Szász Károlynak egyik megállapítása mellett lehet megállani, mely az Arany-szobor leleplezése alkalmával mondott beszédéből való (1893. május 11-i szoborünnepély): „Arany költeményeiben – mondja id. Szász Károly – a nyelv ereje és bája a zenével versenyez . . . az ő nyelvében zene zeng s titkos érzés szól.”

Ez a megállapítás: muzsikai. A zene lényegét hordja magában, mert a zene általánosságban nem más, mint az érzés szavak nélküli művészi kifejezője – hangokban. Hogy Arany nyelvében „zene zeng”, azt minden magyarázója említi, de hogy „nyelvében titkos érzés szól”, ezt id. Szász Károly mintha a zenész céh nevében mondta volna ki. Aranynál a beszéd: zene volt, melyet kották helyett szavakkal jegyzett fel. . . . .

A zenei tehetség a legkorábban szokott fellépni. Aranyból is korán kiütközött a zenei hajlam. Maga írja Gyulai Pálnak küldött önéletrajzi levelében: „A zsoltárokat, emlékezetemet meghaladó idő előtt hallásból már elsajátítottam.” Mikor hatéves korában a nagyszalontai iskola első osztályába került, már énekelte az ismertebbeket. Életének ez az első kapcsolata a zenével. Eljárt pajtásaival harangozni és temetésekre énekelni. Aranynak időrendben első életrajzírója, Ercsey Sándor említi,hogy Arany már Szalontán gitározni tanult s „ezt Debrecenben is folytatta, sőt később igen nagy tökélyre vitte.” . . . .

A gyermek Arany gitározásáról nem tudunk többet, mint amennyit Ercsey mond. Hogy játszott rajta, miket játszott? – nem sikerült kikutatnunk. Debreceni diák korában sokat fejlődhetett hangszertudománya is, mert az ősi református főiskolán figyelemreméltó zenei élet folyt. A templomi szolgálat ellátása és a híres kántus működése bizonyos fokú zenei légkört teremtett s a tanárok közt nem egy zeneszerető és zeneértő volt. . . . .

Hogy Arany a kottát mikor, hogy és hol tanulta meg – nem sikerült megállapítanunk. Valószínűleg már Szalontán ismerte, de az bizonyos, hogy debreceni diákkorában teljesen járatos volt a kottaolvasásban és írásban, mert a hangjegyismeretet minden debreceni diáktól megkövetelte a tanterv. Aminthogy Arany előbb tudott írni-olvasni, mintsem a szalontai iskolába bekerült, valószínű, hogy sokkal többet tudott a zene elemeiből, mint amennyit a debreceni kollégium megkívánt.

Arany János zenei fejlődésének egyik fontos állomása egy évig tartó kisújszállási tanítóskodása. Itt ismerte meg a zongorát s egy régi zongoraiskolára támaszkodva, önmagától megtanult, zongorázni. Arany mindenben autodidakta volt, természetesnek vehető tehát, hogy az a zenében is, ahol az autodidaxis gyakori. . . . . .

Színészkorában, egyik-másik színdarabban az előforduló dalokat, vagy énekeket zenei képességénél fogva Arany tanította be – írja Ercsey Sándor. Ebből következtetve, Arany a vándortársulatnál karmesteri teendőket is végzett, ami bizonyos fokú zenei készségre vall. A színész Arany feltűnő jól énekelhetett, mert a mindig szerény ember azt írja önéletrajzában: „akkor szép csengő hangom volt” .

Arany nagyszalontai korrektorságának idejéből figyelemreméltó feljegyzést közöl Ercsey: „Ugyanez időben – írja – nagy szorgalommal és szenvedéllyel gyarapítá az ének- és zeneismertbeli jártasságát is; a gitárbeli ügyességét csaknem a művészségig vívén.” . . . . .

Izgató kérdés: a Toldi koszorús költője milyen zenét szerzett s miket játszott hangszerén?

Kizárólag magyar muzsikát!

A gitározásba s a zeneszerzésbe a véletlen vitte bele. A hetvenes években, nevenapja alkalmával, mikor barátai meglátogatták, társalgás közben elmondta, hogy valamikor tudott s talán még most is tudna gitározni. A következő János-napon Salamon Ferenc meglepte egy gitárral. Arany játszogatott rajta s annyira megkedvelte, hogy nemsokára másik, jobb gitárt kívánt, amit fia megbízásából Bartalus választott. Üdülés, megszabadulás, vígasztalás, valóságos jótétemény volt ez a hangszer a nyilvánosságtól visszavonult betegeskedő költőnek.

„Mintha az édes anyanyelv géniusza, kit egész életen át híven és kegyelettel igyekezett szolgálni, egyesült volna a költészet és zene múzsájával, hogy aggság és kór által tétlenségre kárhoztatott napjaiban foglalkozást és időtöltést adjanak neki.” - írja Arany László.

Arany szépen gitározott. Akármelyik ismert dallamot bármely hangnemben el tudta játszani. Harmóniai ismerete csekély volt, nem igen terjedt túl a hármashangzaton, de a melódiát világosan vezette s ritmusa kifogástalan.

A gitározás oda vezetett, hogy Arany eredeti dallamokat kezdett költeni. Kisebb-nagyobb kottapapiros-szeletekre leírta, betanította a feleségének, kinek énekét maga kísérte. De erről a családon kívül évekig senki sem tudott. Közismert tartózkodó természetével magának akarta megőrizni szellemének ezt a titkos kedvtelését. Halála évének tavaszán, az első szerzemény keletkezése utáni nyolcadik esztendőben, mégis kipattant a titok. Arany felesége véletlenül elárulta Bartalus Istvánnak. Miután már nem volt mit tagadni, Arany Bartalus kérésére „elővette a gitárt, előkereste a nagy bajjal hangjegyzett dallamokat. …. nagy bajjal, mert tudjuk, hogy már nem hallott jól s csak homályosan látott. Játszani akart, aztán …. játszott is, de a kéz, mely egykor oly biztosan írta hatalmas költeményeit, most elgyengülve gyakran megtagadta a szolgálatot” (Bartalus). E látogatás alkalmával Bartalus átvette a szerzemények kéziratát, lemásolta, Arany haláláig titokban őrizte, ellátta zongorakísérettel s a költő halála után a Kisfaludy-Társaság ülésén egy tanulmány keretében bemutatta. . . .


Arany János eredeti dallamai a következők:


1.A hegedű száraz fája, készült: 1874-ben,
2.Kondorosi csárda mellett, készült: 1874-ben,
3.Igyunk biz azt egy-egy kicsit, készült: 1875. január 29.
4.Zách Klára, készült: 1876.június 12.
5.A tudós macskája, készült: 1882. április

Ezeknek a szövege is Aranytól való.


6.A tintás üveg, készült: 1874. január 17.
7.A toronyban delet harangoznak, készült: 1880. február 3.
8.Csokonai, készült: 1880. február 8.
9.Csillagnak születtél kezdetű Éji dal, készült: 1880. február 27.

Ennek a négynek szövegét Petőfi írta.


10.A szép fényes katonának kezdetű Toborzó, készült: 1875. január 17.

Szövege báró Amade Lászlótól való.


A szerzemények közül négy népdalformájú; három elbeszélő dal; egy szakaszos műdal, egy katona dal s egy ballada-dallam.

Szólunk még Arany népdalgyűjtéséről. Arany sok dalt ismert. Jó hallása és rendkívüli emlékezőtehetsége volt. Nemcsak fiatal éveiben, hanem meglett korában, mint szalontai jegyző és nagykőrösi tanár, társaságban szívesen dalolgatott. A nótákat emlékezetében híven megőrizte s Bartalus István kérésére lejegyezte és átadta Bartalusnak esetleges irodalmi felhasználás céljából. Mindez abban az időben történt, mikor a Kisfaludy-Társaság megbízásából és támogatásával Bartalus „Egyetemes Magyar Népdalgyűjtemény” sorozatát megindította. ……..

Végezetül: Mindenkit jellemez az, amit gyűjt. Arany, a néphagyományok legjobb ismerője s leggondosabb őrzője, a nép legnagyobb szellemi kincsét, a népdalt gyűjtötte. Ebben is kiütközött muzsikuslelke. Rejtegetett, finom, érzékeny muzsikuslelke.”
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1872 • Manuel de Falla, zeneszerző († 1946)
1933 • Krzysztof Penderecki, zeneszerző († 2020)
elhunyt:
1585 • Thomas Tallis, zeneszerző (sz. 1505)