A Bauyn kéziratban van jópár anonim pavane. Olyan szépek, hogy csoda, sztem a legszebb darabok. Van egy kedvencem, mindegyiknél jobban tetszik már régóta, a nagy nevek darabjainál. Nem játsza senki, már régóta meg akarom mutatni pedig.
Megy az idő.
Ami nemrég még 'új iskola' volt, az most már nem az. Nem is 'régi', valami köztes állapot.
17 éve jelent meg az Alpha-nál ez a lemez.
Mestermű.
A darab, az előadás, a hang, az artwork - mindegyik magas szintű művészi tevékenység külön-külön is; így, összetalálkozva pedig nem csoda, hogy sokaknál referencia lett.
A középhangolt csembalók minden fals gyönyörűségével.:)
Én nem értem, hogy mit zabálnak a népek ennyire ezen a kiadványon. Szegénykém olyan semmilyen. Nem az a baj vele, hogy old school, hanem, hogy rém fantáziátlan. Nem ledagrádálásként mondom, de ilyet a magyar vidéki zenekarok is simán ki tudnak csiholni magukból egy kicsit is jobb pillanatukban. Komolyan! Ha valaki csak ezt a verziót ismeri, mert elolvasta a külföldi szaksajtó hozsannázó kritikáit és megette az írást, mint tehén a lucernát, akkor olyan nagyon rosszat nem tett vele magával, mert kiindulási alapnak nem rossz Kleiber verziója. De ha belegondolok, hogy Karajan mire volt képes ezzel a két nagylélegzetű művel és micsoda energiákat tudott felszabadítani a berliniekben, akkor ez itt sajnos csak egy gyenge kreálmány. Ritkán unatkozom Beethoven szimfónián, de ez itt erősen visszaélt a türelmemmel. Nagyok az ecsetvonások, a részletek elvesznek, minden olyan matt, sötét, szinte már szaladnék a CD állványhoz, hogy leemeljem onnan Gardiner előadását, amely ehhez képest egy ezer színbenl pompázó akvarell. Az 5. szimfónia szódával elmegy, a 7. biztatóan indul, de sajnos a 2. tétel csúnyán leül - majdnem azt írtam, hogy elveszíti drámaiságát, de olyan neki Kleibernél soha nem volt -, a 4. meg hót punnyadt, épp csak belemelegszik egy kicsit a végére, hogy egy kókadt timpani ütéssel befejeződjön. Ebben az utolsó taktusban benne is van minden. Ha nem tudnám, hogy vége a műnek, várnám a következő tételt. Így befejezni egy szimfóniát...
Kleibert a Traviátáért szeretem. Azt kegyetlenül tudta. Beethovent...Hát...Inkább ne tőle. És legfőképp ne cédén. Még hifis szempontból is gyenge. Egyszerűen nem fért bele a zenekar a 16 bitbe. Jelenlétérzet nyista.
Az én gyerekeim meg ezt: https://www.youtube.com/watch?v=jzjIlni8_qg
Bernhard Henrik Crusell (1775-1838) Divertimento in C Major for Oboe and Orchestra Simon Dent (Oboe)
Az enyéim nem hallgatnak komolyzenét.
A gyerekeim mindig ezt nézték. Hogy úgy mondjam, ez volt a mindennapi betevő falatjuk.
Nézzed már! A mai napra esik a Péter és a farkas bemutatója.
Akkor tessék, itt egy érdekes előadás belőle.
Szerinted nem? Pedig de!
Westermann bármikor eljátssza abban a felfogásban azt a gyors tételt, ahogyan Alessandrini dirigálja, és fogadni mernék, hogy Alessandrini is szívesen megcsinálná azokat a poénokat, melyeket Westermann játékában hallhatunk. Csak hát nem teheti. Az ő kottájában más van és ez korlátozza a lehetőségeit. Itt nem arról van szó, hogy Westermann elcseszi a dolgokat, hanem arról, hogy Alessandrini irígykedve hallgatja őt.
Westermannt mindenki irígykedve hallgatja. Ő áruvédjegy a histórikus lemezpiacon. Amire rá van biggyesztve a neve, azt te leveszed a polcról, kifizeted és otthon megnézed, hogy pontosan mit is vásároltál. Vele nem nyúlsz félre. És ez az oboa szonáta, ez a g-moll, ez valami fantasztikusan oda lett rakva. Xenia Löffler háromszor meggondolná, hogy eljátssza-e utána ugyanazon a koncerten.
Kár, hogy csak a basszista dolgában értünk egyet.
Szerintem meg nem.
A két előadói módozat minden porcikájában különbözik.
Az oboa szonáta végigrohan, szétcseszi azt a finom kunkorodó ritmikát, amit Alessandrini zseniálisan megérzett, azt a többszörös hullámzást, ami egészen lenyűgöző ebben a darabban.
A kölniek padlógázzal robognak, össze-vissza bicsaklások, ide-oda csapódások, csapkodnak, fújnak, fújtatnak. Finomság: zéró. Mélység: hiányzik.
Mű-virtuozitás, izzadás, Handel dörömböl lent, hogy de-ne-így-légyszi.....
ZAK-on persze nagy taps, szólistával riport, ez igen, micsoda tudás, micsoda technika kérem....
Egarrék: egy fokkal jobb. De nagyon messze vannak az Alessandrini-féle szinttől.
Egy dologban egyetértünk.
A basszusosista, az tényleg nagyon jó.
Még valamit hozzá szeretnék fűzni a megjegyzésedhez, mert szerintem itt van a qtya elásva. Mint írtam, a két gyors tétel közötti eltérés kb 5%. Ez látszóag nem sok, viszont esetünkben teljesen megváltoztatja az előadói lehetőségeket.
Alessandriéknál ez áll a kottában abc hangokkal:
D B A G FISZ G A G F ESZ D C B A B C B A G FISZ E D D'.
Westermann kottájában viszont egy hanggal kevesbb van a végén:
D G A B A G FISZ G F ESZ D C B A B C B A G FISZ E D (!).
És itt van a hiányzó oktáv ugrás. Westermann nem játssza be ezt a kétvonlas D hangot. Miért? Mert az oboa szonátában ez a hang már nincs benne, ahogyan a tétel egyéb részeiben sem. Ez a pici hiány az, amely lehetővé teszi számára, hogy jobban tagoljon, jobban megrágja a dallamot és kiemelje az összetartozó részeket. A zenekar viszont nem lassulhat le, nem tagolhat, mert az ő kottájukban pár hangjeggyel több van a kritikus helyeken.
Szóval Alessandrini előadása soha nem lehetett volna olyan, mint Egarré. Nagyon tetszetős és virtuóz, ahogyan zenélnek, de a punch hiányzik. Ez az, amiben az oboa szonáta többet ad.
Pedig ezt így játsszák a világ másik felén is.
Mert így az igazi. Alessandrini nem artikulál különösebben. Tempóban eltolja a cuccot, oszt csá. De ha neked az ő előadása tetszik, hát legyen.
Akkoriban, ebben az égvilágon semmi meglepő nem volt.
Most annyi talán, bár ez nem meglepő, hogy Alessandriniék után, a Camerata Köln, az konkrétan hallgathatatlan.
Magától gátlástalanul lophat bárki :))
A tudást lopni kell! Persze nem úgy, hogy gátlástalanul beemeljük a törzsanyagot.
Van itt egy másik érdekes dolog is. Ez a nyitány. Három részből áll. Most az utolsó tételre koncentrálj 03:05-től!
Siroe Ouverture · Rinaldo Alessandrini
És akkor hallgasd meg ezt 04:02-től!
Sonata for oboe and continuo in G minor Op. 1 No. 6 HWV 364a (ca 1712)
Az egyezőség kb 95%. Nekem elhiheted.Tudom.
És, hogy ez a basszista milyen jó...! Le a kalappal!
Valóban hasonló a szerkesztési elv. (vajon?:))
De az összes többi 'elv', az eltérőbb nem is lehetne.
21:20-tól belehallgatva nyomokban ugyanezt a szerkesztési elvet vélem felfedezni. Itt az oboa játssza a bújtatott szólamot. Egy protestáns népéneket.
Ezek a monoton tartott hangok gyilkosak. Kizártnak tartom, hogy eredetileg ennyire lassan játszották volna ezt a lassú tételt.
Egyszerű harmóniák, kellemes hangon. dallam, amit eldúdolnál, nincs. Figyeled, hogy mint a fa, nő-e valahova, mert valami olyasmiről lehet szó csak..... és akkor a harmadánál észreveszed, hogy szép. előbb nem. Akkor megüt, meglelenik... ... aztán, ahogy jött , el....
Kicsi régi szél.
Príma.
Semmi, de semmi elévülési érzet.
Ez fontos. Mert a fiatalok most úgy előznek, hogy nem 'lehagyják' a nagyfatert, hanem csak egy másik sávban mennek.
Amúgy, ez az In Nomine, ez a Taverner mise részlete, hogy ez mekkora inkarnálódó-művész, konkrétan több száz (!) verziót generált már százévekkel ezelőtt, ez per pillanat megmagyarázhatatlan.
Engem most azért bántanak a szelek, mert megnéztem a Müpa közvetítését. Nemigen értek én a régi zenéhez (sem), de valahogyan másképp képzelem el, mint ahogyan a kedves szomszédok előadták.
Vagy változtass a táplálkozási szokásaidon!
Ha bántanak a szelek, használj Infacolt, vagy Espumisánt.
" Ez az új szél szerintem nem új szél, csupán egy kósza kísérlet, de a kísérletező kedvet nem szabad tönkretenni. Akinek tetszik, játssza így! Ha tudja. De nem fogja tudni, mert nincs rá egyelőre metodika. "
--------------------
Príma. . Ez a 'musica ficta' pontosan.
Kettős látás esetén feltétlen két hangszer a gamba. Ilyenkor nincs könnyű helyzetben a játékos, mert döntenie kell, hogy melyiken akar játszani.
Ez az új szél szerintem nem új szél, csupán egy kósza kísérlet, de a kísérletező kedvet nem szabad tönkretenni. Akinek tetszik, játssza így! Ha tudja. De nem fogja tudni, mert nincs rá egyelőre metodika.
Volt, amikor febukkant új szél. a Fahmi-ra gondolok, a szír zenészre.
Nálam nem lett mégsem akkora kedvenc, pedig szabadságból ott is volt sok.
Túl sok?
Mondjuk, ez itt nagyon jó. Csak van benne valami keménység? Túl fekete?
De nagyon tetszik, hogy komolyak. Hogy nagyon benne vannak ebben a zenében.
Itt, a franciáknál, nem tudom, mi lesz. Ezeknél a fiataloknál valami finomabb, mélyebb ráközelítést érzek, nem akarnak minket belefullasztani valami túl-ornamentikába, vagy valami virtuozitás-kényszerbe.
Itt volt az ideje.
A gamba egy hangszer. ( Vagy kettő ? ...minimum kettő...)
És nem csak minden áldott reggel..hanem minden délben, meg este is :)
Új gambás szelek fújnak...
A szabadság.
Mindig ez a lényeg.
Én olyan seprűs dobverőt is hallok :) amivel a pergődobon seprűznek...
de asszem nem ez a lényeg :)
Az a csembaló...mintha lengő cinek szólnának.
Hehe egészen 1: 20-ig komolyan erőlködtem, hogy ne kapcsoljam ki..:) ..sematikus nagy semmi, gondoltam, hülye francia manír...:)
Na, ami utána jött, az aztán helyre tette a dolgokat :)))
Nagyon jólesett :)
Szép zenék ezek az orgonaconcertók...
De engem most valami egészen más foglalkoztat.
Valami egészen friss.
Hirtelen az lenti Handel után.... más szisztéma.:)
Igazad van, megkövetlek. Mentségemre legyen mondva, hogy nagyon elragadott a hév, ezért csúszott ez a bosszantó hiba az okfejtésembe.
230V. Magyarországon már régóta nincs 220V.
1:1 :)
Ez egy hibrid. Megy 220 voltról, aksiról, és benzinnel is. De akkor kap igazán erőre, ha "maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal."
Akkor ez nem hálózatról megy? Érdekes...
Ezt ismerem. A profizmus és az intuició együtt.
Valamilyen szinten nálam is működik....de engem messze annyira nem érdekelnek az albumok, mint téged. De a zene az igen, pont annyira legalább.
Mitől lenne ez elektromos? (Az orgonálás és a főzés nem egymást kizáró adottságok) .Ez azon kevés templomok egyike, ahol télen van fűtés. A többi stimmel.
Tegyük fel, hogy van egy kép otthon a faladon és minden nap ránézel tízszer. Húsz éve nem cserélted le. Persze, hogy többet látsz bele és fogsz fel belőle, mint én, aki éppen csak rápislantott. De valaminek akkor is működnie kell! Az első benyomás nálam nagyon számít, és én ebben vagyok jó. 10 másodperc elég, hogy megmondjam egy albumról, hogy jó-e vagy sem. Nem több. Ezért tudok kitenni ide annyi lemezt, mert nem fecsérelem el az időt az aljával. Biztosan elbukom így egy-két fontos lemezt, de összességében még mindig én jövök ki jól.
Az már igaz, nálam ezek a 80-as években éjjel-nappal szóltak.
De, mint mondtam már párszor itt, azt a fajta intenzív zenei élményt, amit te említesz ( azonnal mégegyszer, meghallani és megszeretni stb ) én képtelen vagyok egy felvételtől megkapni. Az a fajta intenzitása a zenének nálam csak élőben van...
De hiszen ez egy elektromos orgona! A szakma egyik jeles képviselője az ilyet úgy szokta hívni, hogy "antikrisztus". Ebben a templomban olasz nyelven is tartanak misét. Nyáron eléggé felmelegszik. Gondolom télen meg hideg. Egyszer bevittem ide a lányomat fagyizás előtt, csak úgy, körülnézni. Utána folyton templomokba akart járni... Kedvence a gyertyagyújtás. Szeret tüzeskedni.
Az én feleségem nem orgonál. Viszont jól főz. :)
Számomra ezek langyos előadások. Amit nem akarok azonnal még egyszer meghallgatni, az nálam örökre elbukott. Maghallani és megszeretni, ez az én mottóm. Kár, hogy most nem találkoznak az ízléseink.
Nekem ez a fajta előadásmód a vonzó:
Szépek ezek a felvételek, és való igaz, hogy egy barokk mű igazán jól csak egy mechanikus barokk (esetleg neobarokk) orgonán szól jól. Na, de mit csináljon az orgonista, ha egy templomban általában csak egy orgona van, az is olyan-amilyen és azon kell mindefélét előadni, az ókortól napjainkig. Itt van egy példa arra, hogyan szól Böhm Vater unserje az Egyetemi templom behemót orgonáján, amely kúpládás, pneumatikus, így messze van attól a közvetlen hangképzéstől, amelyre egy mechanikus traktúrájú barokk orgona képes. Feleségem játszik, elnézést, a végén van egy pici hanghiba, de hát a lónak négy lába van, mégis megbotlik. :)
A második linked igen jól szól.
Nade !
Azért - bár igaz, hogy a mai RÉGIZENE stíl még gyerekcipőben járt - de ZENEILEG Preston meg Pinnock nagyon ott vannak- voltak. Főleg azt szeretm bennük, hogy NEM orgonisták és NEM régizenészek. Simán zenészek.
Hallgasd csak ezt meg ! Még a második linkednél is jobb ! Az orgona nem ORGONA, hanem egy hangszer., ha érted, mire gondolok. Pontos, mint az álom.
A gyors tételeket. Húzása van. Elragad.
Kezdődik? Huh! Megnyugodtam. Mennyire szarul hangzott volna, hogy ez nálad a referencia. Jó, hát te ezeket hallgathattad anno. Akkoriban (1984) még erős hiányokat szenvedett a régizene kiadás. Viszont a Cheri Lady-re már csak egy évet kellett várni. :)
Mára azért jobb a helyzet. Handelből is. Mert itt van példának okáért ez az előadás:
Handel: Organ Concerto HWV 309, Op. 7 No. 4 in D minor 01. Adagio & Organo ad libitum
A második tétel ismerős lehet máshonnan is.
Concerti per l'organo ed alti stromenti in D Minor, No. 4, HWV 309, Op. 7: II. Allegro
Mondjuk ez az a lemez, amelyen úgy játsszák Handelt orgonán, hogy meg bírom hallgatni. A többiek...Hagyjuk! Fostenger vesz minket körül, csoda, hogy nem fúlunk belé.