Nem. Nem csinálja jól, és nem szeretném, ha a világ összes tehetségtelen énekese a gondolatfuttatásod hatására átnyergelne a régizenei vonalra.
Nem.
Nagyon is jól csinálja.
Csak itt mi hozzászoktunk a koloratúra-akrobatikához. De a Reneszánsz zenéje, a profán vonalon sem, az nem erről szól. Nem az énekes a sztár. Nincs sztár, nincs Zaicik meg nincs Jaroussky.
A zene van.
Amúgy, kicsi odafigyeléssel rengeteg minden ott van abban az énekhangban. Írtam már alant is, hogy a kicsi eltérések a képzelt 'egyenességtől', azok nagyobb hatásúak lesznek, mint a leg-kacifántosabb kidíszítettség.
Sok ilyen lemezt hallgatok. A világ legjobbjait.
És ez nagyon jó.
El sem hiszem, hogy magyar.
Ez a Zaicik nem semmi, feltette a pontot az i-re.
Itt van egy 17-18. századba tévedt reneszánsz zeneszerző, a müncheni Franz Xaver Anton Murschhauser (1663-1738). Aria "Dein grosse Lieb, o Jesulein"
Lehet, hogy nem volt nála ez tudatos, csak elragadta a hév. (most nem arra a zöldre gondolok, amelyet nagybetűkkel kell írni).
Ottone, Re di Germanie, HWV 15: Aria "Ah! Tu non sai" · Eva Zaïcik · Le Consort
Miért volna bármilyen élő előadásnál mindig valami plusz?
Emlékszel arra az esetre, amikor a klarinétos véletlenül benne felejtette a törlőrongyot a hangszerében és úgy állt ki a színpadra? Senkinek sem tűnt fel. Ez az ária is ilyen. Mert van itt egy képzett hangú énekes, aki jelen esetben úgy akar énekelni, mintha nem lenne képzett a hangja. Csak hát ez a csalás nem jön be. Rosszul csinálja.
Azon kívül is, chord külön hangsúlyozta az élő előadást ebben az esetben...Ami ( úgy látszik kevesek szerint sajnos ) a LEGFONTOSABB tényező a kérdésben. Ott ugyanis MINDIG van valami plusz, ami a felvételen egyáltalán nem rögzíthető. Talán a Star Trek-ben...bár azt is kétlem.
Van abban igazság, amit Corvette ír, de ez nem hátrányára, hanem előnyére válik az előadásnak. Nekem tetszik, nagyon tetszik ez a tétova lebegés.
Lehet, hogy a linkelt nóta koncepciója jó, de a megvalósítás sajna harmatosan gyenge. Ez az éneklés egyszerűen katasztrófális. Próbálja tolni az egyenes hangokat, de nem megy, mert nincs mögötte levegőtámasz. Ettől az egész imbolyog és legfőképp erőtlen. Befullad. Rákerestem az előadóra, és hát minden tiszteletem, hogy próbálja a hazai régizenei életet szervezni és előrébb vinni, csak szerintem ez így pont, hogy ellenébe hat annak, amit akar.
Nyugi... az igazán nagyszerű dolog az a teremtés..:) Hogy felfedezzük ezt, keresünk benne összefüggéseket és azokat megpróbáljuk fogalmilag megragadni ( sonett, fuga, tarantella, siciliana, jacaras, lied, fantasia, toccata, fandango, ) , az a természetünkből következik. Ki ezért van oda, ki azért.
Az a szó, hogy 'kreálmány', az valahogy nem jön a tarantellához.
A fúgához, vajon?
Pedig elolvastam, hidd el, az Üveggyöngyjátékot, ott nagyon szépen írnak a 'futásról', de én itt nem tudok mit tenni, nem tudok a bőrömből kibújni...
Tudod, most meg kéne kérdeznem, hogy akkor a szonett (sonata) , fuga, stb is csak úgy vannak ( ezek szerint igen ) és hogy akkor miért kárhoztatod szegényeket.. de inkább hagyjuk, meghallgatom a zenéidet :)
Annyit pumpogtunk, hogy sz@r a magyar régizenejátszás, meg nincs jó lemez, meg jaj-a-ZAK, na, most jött el a történelmi pillanat.
Van kivétel, mindig.
Koncert, az olykor van nagyon jó, írtam is ezekről, de lemez, az talán az első lesz, amit én itt nagyon ajánlok.
Nem, nem magyar eredetű/feldolgozású művek..
Hanem ibériai régizene.
Minden megtalálható benne, amit én szeretek.
A repertoár. Az előadásmód furcsasága. A hangszerek színezete. Az improvizáció bátorsága. Ez utóbbi annyira, hogy ettől meredekebbet nem sokat tudok én sem, a L'Arpeggiata-t sem, talán, a Pandolfo-féle Improvisando, az ennyire merész.
És, végezetül, a hangminőség. Magyar lemezt én így szólni még soha nem hallottam.
Teljesen odavagyok tőle.
Nem Jaroussky hang, vagy egy Carlos Mena. Csak normál, egyenes éneklés.
Nincs akkora virtuozitás, sem pedig agyon-díszítés a hangszereknél sem.
Nincs cirkusz.
De valami van ebben a megközelítésben, ami ragyogni engedi ezeket a zenéket.
Hogy jó-e, ha esik az eső?
Vagy hogy ma dúr/moll hegemónia van?
Azt én nem tudom.
" A Tarantella, az nem jó, vagy rossz. Az csak úgy van."
................
Akkor hadd kérdezzem meg: jó, hogy van ? ( Mert ugye rossz is van. )
A Tarantella, az nem jó, vagy rossz. Az csak úgy van. Amiről te beszélsz, az a fertőzés következménye; kinél így, kinél úgy sült el. Ki-ki készsége szerint zenélt tovább utána is. A rossz zenész tarantellája rossz lesz, ebben egyetértünk.
Mert maga a Tarantella, az csak ennyi, semmi több:
Na végre, ez jó !
Kedves chord, ezzel a JÓ tarantellával csak megerősítettél abban , hogy van JÓ meg Rossz tarantella. És nem mind jó.
---------
Mint amikor elkezdték a silány és egyre disznóbb szövegű népdalokat előszedni és Kodály azt mondta : " Hé, azért mert népdal, azért a jó és rossz közötti különbségtevést nem adhatjuk fel ...a silány népdalt miért is kéne piedesztálra emelni? "
Azért, mert tarantella, még lehet jó is, meg rossz is.
De ez jó.
Tarantella-ajánló
Az Egyház, megelégelvén az őrület érthetetlen terjedését, egy tudós papot küldött a pínea-illatú Dél-Itáliába, hogy derítse már ki végre, mi ez a furcsa kórság.
Padre Athanasius sok dologot látott már a világból.
Foglalkozott:
teológiával
apokrif Biblia-magyarázatokkal, és ezek utánzataival
aritmetikával
csillagászattal
tudományos asztrológiával
a boszorkányokkal, démonokkal és nyughatatlan lelkekkel
botanikával
a Piramisokkal
szobai vízpárologtatókkal
perpetum mobile építésével, és egyéb, az Ördögtől származó gépezetekkel.
.....a fertőzés magával a gyógyító zenével is terjed; először a felső húrokon, majd az alsókon is megfigyelhető az a 'Resonance', amelyet csakis a méreg hatásának lehetséges tulajdonítani.....
Szimfónikus előadás a XV.sz-ból
Na, ehhez nem nagyon tudnék hozzátenni...vagy többet, szebbet, fülnek kellemesebbet prezentálni...ez így jó, ahogy van.
The Harp of Ludovico.
Van ezen a lemezen sok szép dolog. Amúgy is szóló hárfa, rendkívül megnyerő tónussal.
De az 5. track, amely egy szabad fantázia egy Ortiz fantáziára, az nagyon-nagyon különlegesre sikeredett.
Pacsirtanyelv , rigófütty, fókaorr, rántott farkasmellbimbó! Egyétek és vegyétek!
Idei album.
Ma már így beszélgetnek a fiatalok:
- Hazakísérhetlek?
- Meg hát!
- Egészen az ajtódig?
- Ahányszor csak akarod!
Nekem is ( jó régen) mondta egy lány, hogy van új bútora, de nincs aki összeszerelje, felmennék-e ? . . Mivel már nős voltam akkor, mondtam neki, hogy ( ez ) nem szerelem.
Ha szerelni kell, hát az már nem szerelem, hanem valami egészen más.
A biciklit sem szerelni kell, hanem ellopni. Az is jó film (Biciklitolvajok) de nem magyar, hanem olasz.
Szerelem? Nem értem. Micsodát szerel benne a főhős? A kerékpárját?
Ó, Tarr Béla? Így már mindent értek. :)
Jó film volt a Hetedik pecsét, de nálam a legnyerőbb a Suttogások, sikolyok volt, no meg a Fanny és Alexander.Kár, hogy már meghalt Bergman, élhetett volna még vagy száz évet, elnézegetném az el nem készült filmjeit.Nem tudom, hogy Chord milyen magyar filmre gondol, talán a Kincsemre? Én egy, igazán jó magyar filmet láttam, de azt is már jó régen. A címe: Szerelem.
Bocs, hogy csak most válaszolok kedves Corvette, de majdnem jó helyen kapisgáltál, a fehér botomat tényleg elveszítettem valamelyik ingyenkonyhán, de a hallócsövem, az hála Istennek még megvan.
Filmek terén szerintem kifejezetten jól állunk.
Mármint, a kedvenc filmjeim közül sok elismert külföldön.
Zenében ez nincs meg.
A XV.sz-i metszeteken ketten-hárman mindenféle hangszereken zenélnek. Sok képen, sokféleképpen.Kamarazenélnek. Nem piaci, nem egyházi, hanem kamarazene, szobamuzsika, házizene ?
Jó, de mit játszanak ? Hát canzonákat pl. Johannes Martininak volt egy kötet.
Van, aki Fellini vagy Bergman filmjeit nem szereti. Először én is elmentem a linkelt felvétel mellett, egy évre rá meg beszippantott.
Ja, és ugyanaz zajlott Peruban, mint Mexikóban. Mármint zeneileg.
Ez a videó, az énekelt verzió, egy teljesen másik csapattól.
Mielőtt felszaladnak a szemöldökök, a válasz 'de', meg hogy 'akár pont így'; ne feledjük, Martínez Companon pap volt, egy püspök, és nagyon sok mindent beemelt a perui hagyományokból. Igen, a miséjének a kellős közepébe.
Van ez a Bailar Cantando lemez. Hogy 'énekelve és táncolva', amúgy, azt jelenti.
A végén, 20. track, a Cachua Serranita, a 'Felvidéki tánc'.
Egészen varázslatos.
Amit itt Savall művel 'improvizáció' címén, az nem is igazán az, hanem inkább egyfajta zene-költészet. Egy versmondó-döntő.
Ami engem egészen lenyűgöz, az az ritmussal való kapcsolat, az a sorozatos leheletfinom, de fontos ott-rögtön-kitervelt csalás és átverés, amivel szintén szépen megszólal ennek a bonyolult meta-nyelvnek a sokadik rétege.
Egy barátom jóval egyszerűbben fogalmazott:
Savall-nak új felesége van.
:)
A borító, az szokatlanul iszonyú giccses, a hangminőség az szokásosan pazar.
SACD rétegről, valami tengernyi háttér-cucc zörög, kerreg, nyekereg, a viola hangjának legtetején pedig egy alig kivehető 'fényesség' bujkál.
Igen, ez az, sokan szeretik, a tisztelet megvan, de nekem valami hiányzik a készletemből. ehhez....pont mint a romantikus operánál. Asse megy.
1. verzió
Valami nagyon elfuserált keveréke a gregoriánnak meg a Carmina Burana-nak, meg egy pici beethovenes magamutogatás és individuum-fetrengés, van benne Phil Glass, meg van benne tutti, mindenkinek fullgázon kell a szerszámját nyomni, aztán vissza, hogy dinamika legyen, de inkább üresség, vagy egy érthetetlen kanyar;
az eleje fimzene, ilyesmit Vangelis csinált szintetizátoron, csak az jobb volt,
A kórus olykor a legrosszabb Kodály fonó-feldolgozásaira emlékeztet, de van q..vanagy zenekar, 500 tagú kórus, ez a lényeg, a hangerő, a bömbölés, a repesztés, a lehengerlés,
a zenészek imádták, mert a rájukporosodott Bach-Mozart-Beethoven bestof vákuumot meg Sibelius érthetetlenséget már komolyan kezdték gyűlölni, és bármit, komolyan, csak valami más legyen már, akármi, még ez is....
2. verzió
Hááát, az hiszem, én ezt csak messziről fogom tisztelni, de biztos jó, annyian mondják, okos emberek... majd még tanulok, hogy nyíljanak meg az ajtók...
Valami mégis ott marad. Amit hordoz. Amiről szól, ami a tartalma. Én arra figyelek.
Engem nem zavar a szonátaforma, mint chordot. Ha van ott tartalom, amit hordoz, részemről ok. De ez az Adams pl számomra nem hordoz olyan tartalmat, ami meg is maradna...vagy szeretném ha megmaradna... lehet, h defektes vok....Másodszorra is alig várom, h vége legyen..evvan.
Mi az? Lemerült az elem a nagyothalló készülékben? :)
1984-ben hol voltunk mi ettől a zenétől? És hol vagyunk most? Még messzebb.
Megmutatom, hogy mi az, hogy zene. 1984-et írunk.
Harmonium: Negative Love · John Adams
Inkább mondanám ártalmatlannak, mint élettel telinek. Egyik füleden be, másikon ki. Öt perc múlva már arra sem emlékszel, hogy zenét hallgattál.
Még egy kedvenc, a 'perui olasz ' Roque Ceruti (Milan c. 1683 or 1686 – Lima 1760.
A zenéje élettel teli. Ez a Beatus Vir mindent elmond róla.
A hangvétel , a kórus kezelése, jellege Vivaldi Beatus Vir - jére emlékeztet.
Szóval tipikus olasz zene, ami a boliviai előadásban még helyi jelleget is kapott. Szerencsére jól kifuthatta magát, sok műve fennmaradt .
A zene az ÓRIÁSI.
Sajnos az énekesek nem tetszenek.... nem tudom, mi a bajom; valami a megformálással, a szűk hanggal, vagy inkább a gépiességgel. Tudom, ők még gyakorlatilag fel voltak tűzve a kottára, mint a hangszerek szólamjai, de ahol kísérettel énekelnek csak, az is olyan, mintha egy billentyűt nyomogatnának.
Igen, tudom, én szájalok itt mindig nem-individuális kifejezés mennyeiségéről, de valahogy mégsem így képzelem, hanem hogy hús-vér emberek voltak ők is.