Bejelentkezés Regisztráció

Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig)


4600 Búbánat 2021-04-30 13:43:29

A Dankó Rádió  Az a szép című, ma délelőtti műsorában elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

Megjegyzem, gyakran tapasztalni,  hogy egy (ugyanaz) dalszámot többször lead a rádió, ugyanazokkal az előadókkal, pedig lehetne találni a rádió hangarchívumából másoktól is. Olyan dalfelvételeket is hallunk,  amelyek egy adott hónapon belül (sőt, akár egy-két héten belül) nem egyszer előfordultak. Nem baj, ha ismétel a rádió, csak egymáshoz (az adásról adásra)  ne sűrű időközönként hangozzanak el.  A másik megfigyelésem, amit érdemes számon tartani: ugyanabból az operettből olykor naponta más-más részlet csendülhet fel a rádióműsorban. És ez jó!

  • ifj. Johann Strauss - Victor Leon, Leo Stein - Fischer Sándor: Bécsi vér  

- A II. felvonás fináléja (Kalmár Magda, Kincses Veronika, Lehoczky Éva, Fülöp Attila, Melis György, Radnai György, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) – ARádió Dalszínházának bemutatója: 1976. augusztus 19., Kossuth Rádió, 19.30 - 21.40

  • Szirmai Albert - Emőd Tamás: Mézeskalács

- Örzse és Józsi szerelmi kettőse:  „-Vidd ezt a mézest véled el, a tarisznyádba tedd el, talán még sor kerül reá, ne hadd itt Jóska, vedd el.…/Szív küldi szívnek szívesen, szív a szívtől kapja szívből kedvesen…” (Pitti Katalin és Csurja Tamás, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel:  Makláry László) részletek, 1985

  • Florimond Hervé – Albert Millaud, Alfred Hennequin, Ernest Blum – Fóthy János: Lili  

- Lili és Plinchard időskori, visszaemlékező kettőse (Neményi Lili és Sárdy János, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kerekes János) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1959. március 1., Kossuth Rádió 20.25 - 21.25 

 - …Ez a napló azt meséli, hogy milyen elragadó kislány voltam én, s ha az ember nem is érti – Ön sem volt ám csúf legény! -, szívem annyira tele-tele vággyal, csuda édes és boldog ifjúsággal! Maga toppant én elém s rögtön lángra gyúltam én, ó, csodaszép volt!... /- Az angyalát! Szép volt bizony! Harcolnék még, harcolnék megint, mint ifjú és tüzér...Nem mernék trombitálni úgy mint régen az ezredtrombitán…” 

  • Lehár Ferenc – Paul Knepler, Jenbach Béla – Kulinyi Ernő – Erdődy János: Paganini 

- Paganini dala, II. felv.: „Volt nem egy de száz babám, nem vágytam én egyetlen nő után…” (Gulyás Dénes, km. az MRT Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1981. március 14., Kossuth Rádió, 19.15 – 20.35


4599 Búbánat 2021-04-29 12:07:41

A Dankó Rádió imént véget ért, Az a szép című műsorában elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

Érdekesség, hogy a  felcsendült operettzenék között most olyan rádiófelvétel-részletek hangzottak el sorban,  melyeknél mind - a szerkesztés rejtelmeiből kifolyólag - Sebestyén András karmester vezényli az MRT Szimfonikus Zenekarát (1959-tõl 1983-ig a Magyar Rádió Zenei Főosztályának helyettes vezetője volt).

  • Fényes Szabolcs - Békeffy István – Semsei Jenő: Rigó Jancsi 

- Mariska, Jancsi és Ficsúr hármasa, II. felv.: Budapest, Budapest, te csodás! Te vagy nékem a szívdobogás. Sehol nincs a világon olyan szép város, és ilyen rügyfakadás!...” (Petress Zsuzsa, Korondy György és Rátonyi Róbert, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)  A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. december 26., Kossuth Rádió, 19.09 – 21.40

  • Szirmai Albert – Martos Ferenc: Alexandra

- Alexandra dala: „Szép leánynagyon vigyázzmert baj kíséri lépteid, nem egy de száz! Jól vigyázz, ha férfi jő, ne csald meg őt, hogy téged meg ne csaljon ő! …”  (Pászthy Júlia, km. az MRT Énekkarának Nőikara, Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója – keresztmetszet, 1980. július 2., Petőfi Rádió, 18.35 – 19.25. Másik rádiófelvételen, Osváth Júlia is énekli ugyanezt a dalt. (1961)

  • Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg 

- Pomponius „Bordala”, II. felv.:Árva ember borral él, szomjasokkal nem cserél. Borba fojtom bánatom, iszom amíg ihatom…. /Hogyha megcsal egy kis nő, csak legyintek, üsse kő, jó kis kocsma, jó kis bor, megvigasztal mindenkor, öt pohárral, hat pohárral rád kerülhet még a sor…” (Palócz László, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00

  • Jacobi Viktor – Martos Ferenc – Bródy Miksa: Leányvásár

- Bessy és Fritz kettőse ("Dzsilolo-duett)": „Történt hajdanán, hogy egy hottentotta lány, Párizsba ment, a kis bohó, - Dzsiloló, dzsiloló, dzsiloló…” (Házy Erzsébet és Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1964. július 18., Kossuth Rádió, 20.52 – 23.33

Továbbá, két operettlemezről is megszólalt egy-egy dal az adásban:

  • Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony 

- Dorozsmay Pista dala, III. felv.: „Mikor még nem voltam más, csak szegény.../Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk, mi széplelkű gazdag szegények..." (Dolhai Attila, km. a Budapesti Operettszínház Zenekara, vezényel: Makláry László)  Dolhai Attila operettlemeze – „Mi muzsikus lelkek”  (2019. december 14., 1 CD, kiadó: Carnet-csoport)

  • ifj. Johann Strauss Camillo Walzel, Richard Genée - Gáspár Margit és Kristóf Károly: Egy éj Velencében

- Az urbinói Herceg (más verzióban Caramello)Gondola-dala”, II. felv.: „Várlak az éjben, a csillagfény csillog reád, gyere bátran, ég a vágyam, s a gondolám…/Fenn a holdfény jár, gyere, csókolj már! Borulj ránk, csillagos éj! Míg a kéklő messzeség… Jöjj, kicsikém!  Vár az éden, szerelmes csók! Jöjj, nagyon várlak, szívem ma oly lángoló! / Hó-hahó! Hó-hahó!.. Hó-hahó!”  (Kovács József, km.  a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Pál Tamás) - Kovács József szóló operettlemezéről – „Vágyom egy nő után” -, részletek, Qualiton, 1985


4598 Búbánat 2021-04-28 12:12:12

A Dankó Rádió imént véget ért, Az a szép című műsorában elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Nádor Mihály – Kulinyi Ernő – Kardos Ernő: Babavásár 

- Gigi és Gitta vidám kettőse, II. felv.: „Nem hiába nevelt fel hát anyám! Juhé, trallalá!, Juhé, trallalá!.../ Kisfiú, kisleány, táska lóg az oldalán, csínyre kész kiscsibész, Pest-Budán mindahány…” (Andor Éva és Kishegyi Árpád, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - „Bemutatjuk új operettfelvételünket” – az operett keresztmetszete, 1968. augusztus 21., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.18

  • Jacobi Viktor – Martos Ferenc: Jánoska

Bemutató: 1909.05.07. Király Színház

https://gramofononline.hu/1904854681/janoska_keringo

- Keringő (Előadó: Radics Béla cigányzenekara)

Az archív gramofonfelvétel ideje: 1909 körül. Kiadó: Jumbola Record  

  • Kálmán Imre – Leo Stein, Jenbach Béla – Gábor Andor – Romhányi József: A csárdáskirálynő

Tölgyi Krisztina szerkesztő-műsorvezető miután méltatta Házy Erzsébet operaénekesnő énekművészetét,  ezekkel a szavakkal konferálta fel a következő zenét az adásban: 

"Most Kálmán Imre A csárdáskirálynő című művéből hallgatunk meg egy részletet a csodálatos Házy Erzsébet előadásában”

- Szilvia belépője, I. felv.: Haj-hó, haj-hó… Messze délen zordon hegyek ölén... / Hogyha szívem kéred tőlem, jól vigyázz babám…” (Házy Erzsébet, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1968. június 1., Kossuth Rádió, 19.20 – 22.00

  • Lehár Ferenc: – Ludwig Herzer – Fritz Löhner Béla – Harsányi Zsolt - Szenes Andor: Friderika

- A költő /Goethe/ dala: Ó lányka, ó lánykám, imádlak én! Te drága, te drágám, te légy enyém! Tiéd az életem, légy a hű szerelmesem. Add a szádat engedelmesen...” (Kovács József, km.  az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Pál Tamás) - „Vágyom egy nő után” - Kovács József operettlemeze (részletek, Qualiton, 1985) 

  • Lehár Ferenc  Paul KneplerLudwig Herzer, Fritz Löhner-Beda - Harsányi Zsolt – Erdődy János: Giuditta

- Octavio és Manuele jelenete: „- Úgy bizony ám, mikor a fényes hold kél, megölel, megcsókol egy szép tündér.  -  Ez nagy öröm, csókokra…- Szerenád száll... O signora, o signorina, suttogások szárnyra kelnek, nyílik ablak, hullj le rózsa, még a szirmok is énekelnek. O signora, signorina, lágyan szól a cavatina...” (Molnár András és Mersei Miklós, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Oberfrank Géza) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió, 20.19 – 22.00

  • Fényes Szabolcs – Békeffy István: Rigó Jancsi

- Jancsi belépője, I. felv.: „Én vagyok a Rigó Jancsi, ilyen prímás nincs több senki. Minden lánynak, aki meglát, elhúzom a nótáját...” (Korondy György, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. december 26., Kossuth Rádió, 19.09 – 21.40 

  • Eisemann Mihály – Mihály István - Szilágyi László: „Köszönöm, hogy imádott, hogy reám úgy vigyázott, de ne küldjön virágot nekem.” – eredetileg a  Hippoliyt, a lakáj c. film betétdala (Kalmár Magda, km. a Stúdió 11, vezényel: Behár György)

4597 Búbánat 2021-04-27 12:32:40

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Kálmán Imre – Julius Brammer, Alfred Grünwald – Szenes Andor – Szenes Iván: A montmartre-i ibolya

- Finale ultimo: „Te árva kis virágszál, nem űz a sors tovább!  ...” (Kincses Veronika és Molnár András, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1983. január 1., Kossuth Rádió, 20.30 – 22.00 

  • Lehár Ferenc - Robert Bodanzky - Alfred Maria Willner - Gábor Andor – Zoltán Pál: Cigányszerelem 

- Drágfay és Berta vidám kettőse, II. felv.„Mire várunk? Essünk túl a nehezén. Beleestünk már egymásba Te meg én…!” (Takács Tamara és Bende Zsolt, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Nagy Ferenc) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1984. július 9., Petőfi Rádió, 20.35 – 22.15

  • Fényes Szabolcs – Csizmarek Mátyás – Halász Rudolf: Csintalan csillagok

- Pista és Ági kettőse, I. felv.:Szeretem a májust, orgonáknak illatát” (Oszvald Marika és Tímár Béla, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1981. december 25., Kossuth Rádió, 20.36 – 22.00

  • Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy

- Tóbiás és Panni vidám kettőse, II. felv.: Nálam a magyar nyelvvel nem lesz semmi baj, ihaj, illetve csuhaj! .../A bugaci határon, van nekem egy cigányom, nem költöm a pénzem a patikára....” (Kékkovács Mara és Peller Károly, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kovács János) - az MTVA - Dankó Rádió közös produkciója:  31 Huszka-operettrészlet felvételének bemutatója 2015 áprilisában, a Dankó Rádió "Túl az Óperencián" adásaiban.

  • Szirmai Albert – Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska 

- Baracs és Rolla szerelmi kettőse, II. felv.: „Azt hittem egy percig, szíve már enyém, csábított egy percig gyönyörű remény.../ A nő szívét ki ismeri? Ezer csodával van teli. Ma még csalfán kacér veled, holnapra mindent elfeled..../ Isten Veled, búcsúzni fáj, tündéri álomkép. Hogy visszajöjj, hogy rám találj, rajongva várom még....”  (Gyurkovics Mária és Bartha Alfonz, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Rádió Dalszínházának bemutatója,  keresztmetszet, 1961. május 30., Kossuth Rádió, 20.25 - 21.30 


4596 Búbánat 2021-04-26 20:26:06 [Válasz erre: 4595 Búbánat 2021-04-26 16:27:52]

Elírtam, javítom, helyesen: Kalmár Magda  - Alice Levéláriája (Planquette: Rip van Winkle) 


4595 Búbánat 2021-04-26 16:27:52

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Szirmai Albert – Rajna Ferenc: Táncos huszárok

- Keringő (Az MRT Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli) – a Rádiófelvétel bemutatója: részletek, 1953. december 26., Petőfi Rádió, 13.00 – 13.45

  • Robert Planquette - Irving Washington elbeszélése nyomán Jean Julien, Henry Brougham Romhányi József: Rip van Winkle

- Alice Levéláriája: „Kinyitni nem merem, elönt a félelem. Ó, sejtelem szívemben, ...mit csinál most, merre jár, még karjába vár? Ó, hogy remeg a szívem, csak pár sorára vár... Jöjj, hát jöjj! Rád vár a hű  barát, te hű barátom, a messze tájon! Halld hát meg sóhajom, siess hozzám, mint egykoron!  Ne késs tovább! Vár a boldogság, öröm!....”  (Kalmár Margit, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás)

  • Kálmán Imre - Leo Stein, Jenbach Béla – Kulinyi Ernő: A hollandi menyecske

- Elly von der Weide bárónő és dr. Udo von Sterzel vidám kettőse: „- Csodaszerű nekem ez, mily boldoggá tesz a szesz, hold és csillag együtt táncol: örvendez. Minden körben lengedez, én vagyok csak egyenes, minden egyes csinos lány az kettő lesz…/Egy jó kis bor, kis szerelem, kis nótaszó, ennyi mindenkinek kapható, csókra-dalra mindig még egy korty.  – Erre majd a vérem forr...- La-la-la-la-la…” (Koltay Valéria és Kishegyi Árpád, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó) – a rádiófelvétel bemutatója:  részletek, 1967. szeptember 3., Kossuth Rádió 14.22 – 15.00

  • Huszka Jenő – Szilágyi László: Erzsébet

- Stefi és Flórián vidám kettőse, II. felv.: „Szüret elött már nincs elég idő, hát szüret után lesz az esküvő.... Délibábos Hortobágyon egy kis kurta kocsma van, mert a jó bort úgy imádom, hát ott érzem jól magam…" (Szeredy Krisztina és Horváth Tamás)

  • Charles Lecocq - Victor Koning, Clairville (Louis-François Nicolaïe), Paul Siraudin - Kristóf Károly - Romhányi József: Angot asszony lánya  /La Fille de Madame Angot  (1872)/

- Amaranthe dala - Angot anyó legendája 

A vásárcsarnok standján a pultja mellett ült. A halpiac a hangján, de sokszor felderült. Nem gondolta meg kétszer, ha megvolt rá az ok, és csípőre tett kézzel az áriát dalolt. Bőbeszédű, jókedélyű, könnyen tűzbe fogható…/Oly rég nem hallunk róla, kitudja, merre jár.  Úgy várjuk itt azóta, csak jönne végre már! …” (Kiss Manyi, km.  az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara., vezényel: Polgár Tibor)  - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1960. augusztus 21., Kossuth Rádió, 20.15 – 22.00

  • Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky – Gábor Andor – Zoltán Pál: Cigányszerelem

- Cigányinduló (kórus-együttes) (Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Mersei Miklós és az MRT Énekkara, km  az MRT Szimfonikus zenekara, vezényel: Nagy Ferenc)  - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1984. július 9., Petőfi Rádió, 20.35 – 22.15.

  • Franz Schubert - Berté Henrik – Harsányi Zsolt – Innocent Vincze Ernő: Három a kislány

- Médi és Schubert kettőse, I. felv.: „- Lelkem boldog, mily nagy dolgot értem meg véletlenül. - Ennyi szóval, széppel jóval attól félek túlbecsül. - Túl szerény, mert az tény, hogy nagyon szép minden műve. - Műveim és nem én, persze, hogy ne érteném?!  /- Ó drága szép muzsika, drága hang, úgy zeng a szívemben, mint lágy harang. Úgy símogat és annyi enyhet ád, úgy simul a mámoros lelken át, a csendülő, zendülő, szívemben benn ülő, libbenő, ringató nótaszó...”  (László Margit és Ilosfalvy Róbert, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Fischer Sándor) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1963. január 5., Kossuth Rádió, 18.55 – 22.00 (szünet 19.55-20.30)


4594 Búbánat 2021-04-25 21:32:40 [Válasz erre: 4593 smaragd 2021-04-25 20:20:52]

Tölgyi Krisztina felkészült szerkesztő-műsorvezető, remekül helyettesíti Erdélyi Claudiát a Dankó Rádióban. Szeretem stílusos ismertetőit a zenei műsorban elhangzó zenékről, zeneszerzőkről,  előadó-művészekről, darabokról-művekről. Frappánsan fogalmaz, találó jelzőket alkalmaz mondanivalójához. Felkelti-felcsigázza érdeklődésünket nemcsak a már jól ismert és "előadott"  remekművekre, azok szépségeire, de olyan  kevésbé ismert, ritkábban hallható művekre és szerzőikre,  az előadókra is, amelyek és akik iránt korábban talán elsikkadt figyelmünk, de itt és most a hallgatókat kíváncsivá teszi, figyelmünket akarva-akaratlanul rájuk irányítja. És jól teszi!    Mi, rádióhallgatók is sokat nyerünk, új ismereteket kapunk,   értékes adatokkal-információkkal, tudnivalókkall gazdagodunk - és ami a lényeg: a zenék széles köréből kapunk értéket- értékeset, hozzáfűzött sok hasznos eligazítást!  Köszönet értük!!!

Én nem bánnám, ha visszatérte után Erdélyi Claudiával ketten, felváltva vezetnék, szerkesztenék az Az a szép adásait a Dankó Rádióban!  Felosztva maguk között a kétórás adásidőt, vagy naponta, hetente "cserélnék" egymást...  Persze tudom, a Rádió munkatársainak foglalkoztatásáról nem mi, hallgatók fogunk "rendelkezni"...


4593 smaragd 2021-04-25 20:20:52
                "...A FANTASZTIKUS KOMPONISTA, KEMÉNY EGON..."
                        
                                         Tölgyi Krisztina
a Dankó Rádió "Az a szép" című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Néhány hete ismertük meg, a program közkedvelt háziasszonya, Erdélyi Claudia szerkesztő-műsorvezető visszatértéig mutatja be az érdekesebbnél érdekesebb dalokat.

Kemény Egon rádiófelvételeit azonnal felfedezte a Zenei Archívumban és már műsorba szerkesztett néhányat. Emellett ismertetőiben is szerepel a kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyebek mellett nemrég Romhányi József születésének 100. évfordulóján is: Kemény Egon fedezte fel és vitte be a Rádióba, vagyis gyakorlatilag ő indította el a szövegírói pályán.

A címbeli kijelentés valóban fedi Kemény Egon sokoldalú zenei munkásságát, zeneszerzői –beleértve hangszerelői – tehetségét és sikereit. Negyven éven átívelő alkotókorszaka alatt a széles nagyközönség apraja-nagyja ismerhette meg műveit: az óvodásoknak írt kis kompozícióktól kezdve a színpadi művekig terjed rendkívüli zenei műfaji sokszínűsége.

Forrás: https://kemenyegon.hu/a-fantasztikus-komponista-kemeny-egon-132 /részlet


4592 zenebaratmonika 2021-04-24 20:27:29 [Válasz erre: 4591 Búbánat 2021-04-24 18:53:29]

Nemsoká menni fog a Sissy operett tőle, ami valódi címe Erzsébet. A Sissy operett az Fritz Kreisler műve. Kicsit megtévesztő így. Elvileg a színházak hamarosan nyitnak, bár még nem vagyok oltva, bár 2-szer is átestem, nem tudom, azért megvárom a megfelelő vakcinát.


4591 Búbánat 2021-04-24 18:53:29 [Válasz erre: 4590 zenebaratmonika 2021-04-24 18:45:12]

Ami hiányérzetet okoz nekem ma: Huszka-évforduló van és semmi Huszka-melódia,  sem a rádióban, sem a televízióban - a pandémia-COVID miatt a zenés-színházak sem játszanak élőben,  de online azért tehettek volna...

Marad a YouTube, meg otthonunkban CD, DVD, LP, Video... meg odaülni a zongorához...


4590 zenebaratmonika 2021-04-24 18:45:12 [Válasz erre: 4587 Búbánat 2021-04-24 15:47:45]

Ezek már gyengébb Eisemann darabok és dalok voltak, leszámítva a Fekete Pétert és a Bástyasétány 77-et.

Tudtok arról, most ki következik?

Kálmán 4, Lehár 2, Huszka 2: Fényes 2 Lajtai 2 Eisemann 2 Ábrahám 1 Jacobi 1 Szirmai 1 adás ha jól rémlik, persze más sorrendben. 

Ábrahám is megérdemelne mégegy adást. 

Én várom Gyöngy Pált még, tőle is szép sorozatot lehet összeszedni. Talán lesz Kemény Egon is? Ott van még Buday Dénes, Brodszky Miklós, Erdélyi Mihály, Kerekes János, kb ezek, meg hát a külföldiek.


4589 Búbánat 2021-04-24 18:26:53 [Válasz erre: 4588 smaragd 2021-04-24 18:04:02]

Az összes Eisemann-dalnak, amelyek a két adásban műsorba kerültek nagyon örültem. Amúgy is értékelem a Kossuth Rádió  Operettparádé műsoraiban rendszeresen elhangzó, múzeális értékű, archív gramofonfelvételeket; hallani régi idők legendás énekművészeinek, énekes-színészeinek (is), digitálisan feljavított élő- vagy stúdiófelvételeit - a korszerű technika jóvoltából. 


4588 smaragd 2021-04-24 18:04:02 [Válasz erre: 4587 Búbánat 2021-04-24 15:47:45]

- „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott" - ez a szám különösen érdekelt, mert az eredeti felvétel lehetett, és tetszett, úgy emlékszem, hogy itt Sebő Miklós előadásában hallottuk, nem Ajtay Andor énekelte, érdemes lenne újra meghallgatni a műsorban.

Még jobban örültem Kelemen Éva hangjának:

- „Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi hófehér paripán...” (Kelemen Éva)

Érdekes műsor volt, úgy találom.


4587 Búbánat 2021-04-24 15:47:45 [Válasz erre: 4568 Búbánat 2021-04-17 18:36:47]

Kapcs. 4568. sorszám

A Kossuth Rádióban minden szombaton délután jelentkező Operettparádé” mai műsora Eisemann Mihály zeneszerző (1898. június 19., Paripás – Bács megye, ma Szerbia része) - 1966. február 15., Budapest) életművébe tekintett bele - második rész:

A szerkesztő-műsorvezető, Babucs Kriszta beszélgetőtársa Nemlaha György, dramaturg, zenei író.

 A mai adásban a következő Eisemann Mihály-szerzemények csendültek fel:

1. Eisemann Mihály – Bús-Fekete László – Góth Sándor – Szilágyi László: Ezüstmenyasszony (1935)

- .Holdas éj a Dunán, meg egy jó cigány, jaj de szerelmes vagyok, babám!...” (Solthy György)

https://www.youtube.com/watch?v=GG5BIPD6Fp4&ab_channel=Istv%C3%A1nSzekeres

2. Eisemann Mihály – K. Halász Gyula – Szilágyi László - Kristóf Károly: Handa Banda (1940)

- "A 46-os sárga villamoson sietek a babámhoz"  (Kiss Manyi és Latabár Kálmán)

https://www.youtube.com/watch?v=N7dqHttEN5o&ab_channel=csuberda

3. Eisemann Mihály – Szilágyi László: Tokaji aszú (1940)

- "Rózsa, rózsa, bazsarózsa, szól a régi bakanóta. Mint ha újra béke volna, arany napfény süt le a víg aratókra....” (induló) (Sebő Miklós)

https://www.youtube.com/watch?v=Au_wsIafVak&ab_channel=Istv%C3%A1nSzekeres

4. Eisemann Mihály – Zágon István – Harsányi Zsolt: XIV. René  (1940)

- „Ó szív, te csacsiszív”  (angol keringő)  (Rózsa Annie)

https://hangtar.oszk.hu/gramofon/miert-szerettem-bele-magaba/

5. Eisemann Mihály – K. Halász Gyula – Kristóf Károly - Kellér Dezső: Fiatalság - bolondság (1940)

- „Jaj, de jó a habos sütemény” (Kiss Manyi)

6. Eisemann Mihály – Somogyi Gyula – Zágon István: Fekete Péter (1943)

- „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott” (Ajtay Andor)

https://www.youtube.com/watch?v=hInFM45vO9g&ab_channel=Andr%C3%A1sKatona

- „Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi hófehér paripán...” (Kelemen Éva)

https://www.youtube.com/watch?v=2l_ukhLshUw&ab_channel=Istv%C3%A1nSzekeres

7. Eisemann Mihály – Vaszary Gábor: Őfelsége, a mama (1944)

- „Szeretem a szőkét, a barnát, a feketét...”  (Lantos Olivér)

https://www.youtube.com/watch?v=x_oq0bT2TSQ&ab_channel=Istv%C3%A1nSzekeres

8. Eisemann Mihály – Baróti Géza – Dalos László: Bástyasétány 77  (1957)

- „Ha majd az alkony lehull..../ A vén budai hársfák békésen suttognak...”  (Ajtay Andor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vaszy Viktor) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1957. május 4., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00

9. Eisemann Mihály – Baróti Géza – Dalos László: Füredi Annabál (1962)

„Csopak, Somló, Badacsony, borral töltsd a kulacsom...” (Zentay Anna és Latabár Árpád)

https://www.youtube.com/watch?v=z3A1Y3SbBCE&ab_channel=Andr%C3%A1sKatona

10. Eisemann Mihály – Harmath Imre: Szeret-e még ( tangó-dal ) (1927)

– „Szeret-e még? Csak annyit mondjon, szeret-e még?! (Vámosi János)

https://www.youtube.com/watch?v=WYLTknuhYYE&ab_channel=M%C3%A1riaK%C3%B6bli


4586 Búbánat 2021-04-24 11:26:52

1962. január 1-jétől kezdve a Magyar Rádió zenei együtteseinek fenntartásához a Magyar Televízió is hozzájárult, stúdiófelvételek készültek, majd háromévi szünet után 1994. október 30-án újabb együttműködési megállapodást kötöttek. Így az együttesek nevébe visszakerült a Televízió szó is.

Operettkedvelőknek (1981–1991) Bitó Pál, majd az Operettparádé (1991-től) Schubert Ferenc , majd sok évi szünet után, 2020 év végétől Babucs Kriszta szerkesztésében indult újra. 


4585 smaragd 2021-04-24 11:08:43 [Válasz erre: 4584 Búbánat 2021-04-23 14:18:23]

"A fantasztikus komponista: Kemény Egon" - hallottam ma Tölgyi Krisztina szavait, amikor hazatérve bekapcsoltam a Dankó Rádió "Az a szép" című műsorát. A szerkesztő-műsorvezető épp a "Májusfa", az első rádióoperett történetét ismertette a hallgatókkal. Sajnos a műsort nem ismétlik és nem lehet újra meghallgatni. Miként említette, Kemény Egon óriási sikert aratott zenéje nyitott utat a későbbi Rádió Dalszínháza darabjainak, a magyar szerzők rádió-operettjeinek. Most Kemény Egon - Romhányi József "Konty-kettős"-ét hallottuk, Gyenes Magda és Rátonyi Róbert rádiófelvételén. Mélyen érintettek az elkapott mondatok, személyesen azért is, mert pont egy órával azelőtt vettem búcsút a Magyar Rádiótól és a Pagodától, ahol a magyar rádióoperett, a "Májusfa" szülőatyjai új rádiós műfajt hoztak létre, itt, e falak között... A bejárati kapuról - rajta az évtizedeken át műsorokban sokszor hallott, jól ismert házszámmal - emlékül fényképet készítettem. Magyar Rádió Budapest, VIII., Bródy Sándor utca 5-7.

                                                          

Forrás: Kemény Anna Mária Facebook oldala, 2021. április 24.


4584 Búbánat 2021-04-23 14:18:23

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy

- Panni és Tóbiás vidám kettőse: „Nem nehéz a lánynak...”  (Benedekffy Katalin és Peller Károly,  km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kovács János) – MTVA - Dankó Rádió felvételének bemutatója: a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 2014 decemberében harmincegy népszerű operettrészletet vettek fel Huszka Jenő műveiből, ezeket 2015 áprilisában sugározta először a Dankó Rádió.

  • ifj. Johann Strauss: A denevér – A szövegét Meilhac és Halévy vígjátéka nyomán Karl Haffner és Richard Genée írta. A magyar szöveget Evva Lajos fordítása nyomán Fischer Sándor írta.

- A III. felvonás előjátéka (Az MRT Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényli) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1963. december 25., Kossuth Rádió, 19.05 –22.00;  Alternatív, hanglemezfelvételen is Lehel György vezényli az MRT Szimfonikus Zenekarát: A denevér, SLPX  16558-59, Qualiton

  • Kálmán Imre - Rudolf Schanzer, Ernst Wellisch - Szenes Andor nyomán Szenes Iván: Az ördöglovas

- Sándor Móric dala, II. felv.: „Suhan az éj, elkerül az álom, a kicsi szobámba beragyog a nyár.../Ma Önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom, de nincsen abban semmi bűn, hogy Önről álmodom!....”  (Simándy József, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - „Simándy József legújabb operettfelvételeiből” - 1970. május 2., Kossuth Rádió, 13.11 – 13.34;  Alternatív felvételen is: „Bemutatjuk a Rádió új operettfelvételét - Simándy József énekel”  (km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - 1974. május 18., Kossuth Rádió, 21.13 – 21.32  (LP-n és CD-n is hallható)

  • Fényes Szabolcs – Harmath Imre – Romhányi József: Maya  

- Charlie és Maya szerelmi kettőse, II. felv.: „- De nem erről van most szó, könyörgöm. A szíve, mint a börtön, előttem oly bezárt! A mennyben járok én, Ön a földön. E dallal tán ledöntöm a börtön kapuját! / Szívem, ezt a dalt szívemből téptem én, de majd szíven talál, my sweetheart! Várja, hogy felelj, a valcer vallomás, amely szívemre vár, my sweetheart! Nyisd ki hát a szíved jégfalát és bocsásd be szívem szép dalát! /- Valóban megható és csinos, de sajnos így tilos dal, ha hozzám énekel. Visszhangra nem talál itt az ének, de annyit megígérek, hogy nem felejtem el....”  (Petress Zsuzsa és Ilosfalvy Róbert, km. az MRT Szimfonikus Zenekara)  - a részlet stúdiófelvételének időpontja: 1950-es évek vége

  • Kemény Egon - Szász Péter – Romhányi József: Talán a csillagok / az 1949. május 1-jén bemutatott „Májusfa” rádióoperett sikerét követő 1949 szilveszterén bemutatott ikerdarab/

- Konty-kettős: Úgy szeretném megcsodálni csodálatos kontyját! Higgye el, hogy az a szép hogyha mások nem is mondják... Higgye el, hogy maga arra hivatott, hogy életre keltse ezt a divatot! /Mert hogyha szép kerek a kontya, nincs rá semmi gondja, szélvihar se bontja szét, és amellett mégis csodaszép! /- De az is szép, ha omlik lágyan, elborítja vállam... /- Mindegy hogy kontytalan vagy kontyos, álláspontom fontos, az csupán a pontos tény, hogy magát úgy megkedveltem én!... (Gyenes Magda és Rátonyi Róbert, km. a Fővárosi Operettszínház Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - 1949. december 31., Petőfi Rádió, 19.00 – 21.15

  • Lehár Ferenc - Innocent-Vincze Ernő - Rékay Miklós: A vándordiák (1952) /eredeti címe: „Garabonciás” – a darab ősbemutatója 1943. február 20-án volt a Magyar Királyi Operaházban, a komponista vezénylésével! / aCigányszerelem” átdolgozása

- Józsi diák dala:Utam muzsikálva járom, búsan keresem a párom, négy húron át zengem a szív szavát…/Szép asszony, hej, ha rám nevet, szétfutnak mind a fellegek! Párosan ez a világ gyönyörű, aranyos délibáb! /Gyöngyvirágom, kicsi violám! Mondd, az arcod mért oly halovány? Elepeszti tán a szerelem, ami idebenn dalol szíveden? Sóhajod megérti majd az ég, elküldi a párod tefeléd! Rólad álmodik nótafám, szép violám ...”  (Réti József, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Kerekes János) a részlet rádiófelvételének időpontja: 1960-as évek közepe


4583 Búbánat 2021-04-22 15:24:23

Ma délelőtt a  Dankó Rádió Az a szép című műsorában elhangzott zenék között  Lehár, Lajtai és Jones  egy-egy operettjének rádiófelvételéről szólalt meg dal:

  • Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky Gábor Andor: Luxemburg grófja  

- Basil belépője: „Szívem szeret, valóság ez, nem álom.../Vulkán izzó tüze hull rám…” (Melis György, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1966. február 26., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

  • Lajtai Lajos – Békeffy István: A régi nyár

- „Legyen a Horváth-kertben, Budán, szombaton este fél nyolc után”  (Honthy Hanna, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Vincze Ottó) - 1964

  • Sidney Jones  Lionel Monkton  Owen Hall – Fáy E. Béla, Makai Emil – Brand István: A gésák /Eredeti cím: The Geisha – 1896/

- Teaház-dal (kórus): "Ha nő csak könnyet lát, egy csésze teát, fontos, hogy a vendég úr jól érezze magát.../ Ez kedves teaház, ma lesz itt mulatás…Ha víg a tengerész, már minden jóra kész…"  (Az MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1970. február 14., Kossuth Rádió, 19.25 – 20.37 

Egy élő, koncertfelvételről  pedig e  ritkán hallható vidám operett-kettőst említem: 

Vincze Ottó - Csizmarek Mátyás - Innocent Vincze Ernő: Boci-boci tarka 

- Tóbiás és Rozika duettje: „- Kicsikém, figyelem, fegyelem, türelem! Mérges arccal nem vagy szép! - Te hibád ez a baj, ez a zord zivatar. Szebb a csendes együttlét!.../- Haragszom rád, mert nem szeretsz, haragszom rád, hát elmehetsz. Nem is kell már a búcsúcsók, ha többet nem jössz, úgyis jó!..." (Szász Kati és Egri József) 


4582 Búbánat 2021-04-21 12:35:36

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Kerekes János – Bíró Lajos – Hárs László: Sárgarigó és az alkirály 

- "Dal az alkirályról" (Kalmár Magda, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel a zeneszerző: Kerekes János) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. augusztus 19., Kossuth Rádió, 18.25 – 19.00

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő – az operett filmváltozatának („Zenélő malom” -rendező: ifj. Lázár István, 1943) zenei felvételén Szeleczky Zita és Szilassy László éneklik a Cigarette-keringőt.

- Illésházy gróf és Clarisse kettőse, I. felv.:Egy kis cigaretta, valódi finom, oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom. Szippantani jó, de vége hamar, csacsi mind, aki többet akar! Oly édes az élet, oly szép a világ, míg szállnak a légben a füstkarikák! Ha gyorsan is illan, szívedre ne vedd! Cigarette, csak cigarette.”

  • ifj. Johann Strauss: A denevér – A szövegét Meilhac és Halévy vígjátéka nyomán Karl Haffner és Richard Genée írta. A magyar szöveget Evva Lajos fordítása nyomán Fischer Sándor írta.

- Eisenstein és Rosalinda „Órakettőse”, II. felv.: „Ez az ízlés, ez a szellem, ez a termet ritka kellem, ó, a láb itt csókra csábít…/ El ne szállj, te lelkem álma, te csábító szirén, vedd a maszkodat le drága, hogy az arcod lássam én…/ - Régi baj, csak néha érzem, gyorsan elmúlik ma már, gyorsabb most az érverésem, mint ahogy az óra jár/ - Itt az óra, nézzük meg…”  (Házy Erzsébet és Szőnyi Ferenc. km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lehel György) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1963. december 25., Kossuth Rádió, 19.05 –22.00

  • Szirmai Albert – Martos Ferenc: Alexandra 

- A király dala: „Repül a szél, szívemig ér az ifjúság tündére…./Kicsi feleség, aranyos kis párom, a te csókod várom! Pilletáncból, bármi szép volt, már elég volt! Kicsi feleség, te leszel a jóság, gyere hát, hisz oly suhanó a boldogság!”  (Szabó Miklós, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) – a Rádiófelvétel bemutatója: 1961. április 29., Petőfi Rádió, 19.05 - 19.40

  • Kálmán Imre – Julius Brammer, Alfred Grünwald – Szenes Andor – Szenes Iván: A montmartre-i ibolya

- Violetta dala, III. felv.: Ma ez a dalom a vallomásom, hogy Ön, aranyom, szívembe lásson!Nagyon akarom, hogy már megértse,  mi a panaszom, mi bánt nagyon…/Csak egy, amire kérem ha szeret kicsikét, hát adja ide rendbe hozni azt a rossz szívét! Én szentül megígérem, hogy meggyógyítom én, hogy soha-soha más szív nem kell majd, csak az enyém!…” (Kincses Veronika, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás– A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1983. január 1., Kossuth Rádió, 20.30 – 22.00 


4581 Búbánat 2021-04-20 14:08:13

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Fényes Szabolcs Békeffi István  Kellér Dezső: Szombat délután

- „Ibolya-dal”  - „Mint egy szál ibolyát, ami oly szerény, szemed kék mosolyát ma is őrzöm én…”. (Petress Zsuzsa, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Harmónia-énekegyüttes, vezényel: Gyulai Gaál Ferenc) – részletek, 1954. június 12., Kossuth Rádió, 16.20 – 16.40

  • Zerkovitz Béla – Mérey Adolf: Aranyeső

- „Szép leány a kis Gizus, karcsú formás, kis cicus! Gödrös, huncut arcocskáján rózsafény…/Uncili-smuncili, drága kiskutyám, uncili-smuncili, jöjj el délután!  Nem fogod megbánni, nem lesz kár, mert finom pikáns uzsonna vár…” (Zentay Anna és Rátonyi Róbert, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Behár György)

  • Sidney Jones  Lionel Monkton  Owen Hall – Fáy E. Béla, Makai Emil – Brand István: A gésák /Eredeti cím: The Geisha – 1896/

- Fairfax dala: „Tengerészdal”   „Én tengerész vagyok, ám a fényes ég ragyog, mert az otthonunk a széles óceán! És ha partra léphetünk, úgy örülnek nekünk, összecsődül annyi asszony és leány! Minden ember arca víg, sorra mind kezet szorít és távozáshoz hívnak ám a nők! Járva messzi tájakat, ennyi kedvesünk akadt, egyre csak visszavárnak ők: /- Víg a tengerész, bátor és merész, lángra gyúl, ha lányra néz és átölelni kész, hej, nincs időnk, hahó! Lányka várta jól, egy búcsúcsók, s az ég megáld, az ég megáld az ám….” (Bende Zsolt, km. az MRT Énekkarának férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1970. február 14., Kossuth Rádió, 19.25 – 20.37 

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc – Bakonyi Károly: Bob herceg 

- Bob szerenádja, II. felv.  (Annie  válaszával, dalkettős): „- Úgy megszerettem ezt a kicsi, ómódi házat …./Érted eped a szívem, téged hív a gitárom… Jöjj ide keblemre, jöjj ide kicsi párom!...”  (Ilosfalvy Róbert, km. Németh Marika,  az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00

  • Ábrahám Pál Alfred Grünwald, Fritz Löhner-Beda – Heltai Jenő: Bál a Savoyban

- Tangolita és Celestine kettőse, III. felv.: „De jó volt messzire, délre utazni, mint ősszel a fecskemadár! Ott örök a nyár! ….Az álmok álma volt Sevilla, Sevilla, Sevilla...” (Házy Erzsébet és Baksay Árpád, km. a Harmónia Vokál és az MRT Esztrádzenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Részletek Ábrahám Pál operettjeiből - Bál a Savoyban, Hawaii rózsája, Viktória - Rádióbemutató: 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40

  • Lehár Ferenc – Paul Knepler, Jenbach Béla Kulinyi Ernő Erdődy János: Paganini

- Anna-Elisa dala, I. felv.: „Déli vér, csupa izzó szenvedély, kinek vére forró, mint enyém!.... Déli báj... a szerelemnek hívó szava vár!  /Mert egy férfi minden nőt megért, ha bátran harcol ő a csókokért… Érte minden percben megszépül a nő, hogyha megjelenik az igazi Ő, attól az élet oly bíztató, csak téged várlak én, jöjj, Életadó!”  (Kalmár Magda, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1981. március 14., Kossuth Rádió, 19.15 – 20.35

  • Arthur Sullivan – William Schwenck Gilbert Romhányi József – Blum Tamás: A Fruska /”HMS Pinafore, or The Lass That Loved a Sailor” - 1878 /

- Az Admirális dala, I. felv.: „De szép volt az elmúlt ifjúság egy ügyvédirodában mint diák, a széket poroltam, a párnákat, ha a porszemek és a cérnák rászálltak. A háztartási munka úgy megtetszett, az admirálissághoz végül ez kellett…/Hát honfitársak, testvérek, hogyha nemcsak irodákban ülnétek, hanem vágytok felhágni a létrára, mindig gondoljatok erre az én példámra! Ne menj sohase a tengerhez közel, akkor egykettőre ellentengernagy leszel!” (Várhelyi Endre, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Blum Tamás) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. január 22., Kossuth Rádió, 19.47- 21.30


4580 Búbánat 2021-04-19 12:43:53

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Kálmán Imre - Julius Brammer, Alfred Grünwald – Kulinyi Ernő: A bajadér

- Marietta és Napoleon St. Cloche vidám kettőse: „Egy jó kis bár, hol nóta vár…. Ott élni szép, ott élni jó!… Ott kapta az első csókját a lány.”  (Kalmár Magda és Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara)

  • Kemény Egon -Tabi László - Erdődy János: Valahol Délen

- Jutka és Rodrigo kettőse - foxtrot: „Ha meggondolná mégis a dolgot, szép kislány… /Még nincsen senkim sem…” (Gyenes Magda és Rátonyi Róbert, km. a Fővárosi Operettszínház Zenekara,  vezényel: Bródy Tamás) - rádiófelvétel, keresztmetszet: 1956/57

  • Lehár Ferenc – Alfred Maria Willner, Robert Bodarzky - Gábor Andor - Zoltán Pál – Semsei Jenő: Cigányszerelem

- Paulette és Tivadar kettőse - keringő„Vadvirág a rét ölén, könnyedén letépem én…/ Mennyi szép és mennyi jó, szívem, rózsaszál… szép a nyár, a holdas éj, ám a hajnal még szebb, nincsen semmi és jobb annál, mint szeretni téged.”  (Decsi Ágnes és Fülöp Attila, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Nagy Ferenc) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1984. július 9., Petőfi Rádió, 20.35 – 22.15 

  • Aldobolyi Nagy György – Brandon Thomas -  Szenes Iván: Charley nénje (zenés játék)

-  „Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el, hogy szeretem…”   (Tolnay Klári és Páger Anna, km. a Bolba Vokál és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Kamarazenekara, vezényel: Aldobolyi Nagy György)

  • Eisemann Mihály – Békeffy István: Egy csók és más semmi

-  „Hallod-e Rozika, te, gyerünk a moziba be, tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda…” (Balázs Péter)

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő   

Malomszegi báró dala a pénzről: „Tudni kell ésszel bánni a pénzzel, gazdagok itt, aki bőven ad…/Sok a pénz… ami adja az észt, az a pénz, már az ókori bölcsek is tudták jól: vita nincs, ha a pénz szava szól…” (Melis György, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1983. október 10., Petőfi Rádió, 20.35 -22.30


4579 Búbánat 2021-04-19 09:55:57 [Válasz erre: 4573 Búbánat 2021-04-18 10:33:17]

A Rádióban felvett operettfelvételén hallható prózamondása mellett érdemes megemlíteni Lukács Margit színművésznőről, hogy az Operaházban és az Erkel Színházban is fellépett, zenés színházi darabokban:

Kodály Zoltán - Balázs Béla: Czinka Panna balladája - címszerep – Lukács Margit 

Operaház, 1948. március 15. és 28.

 

Bozay Attila – Vörösmarty Mihály színműve nyomán szövegét összeállította a zeneszerző: Csongor és Tünde - Az Éj  - Lukács Margit - Magyar Állami Operaház (vezényel: Mihály András) 

1985. 01.20.,  01.22., 01.29., 02.02., 02.07., 02.21., 03.02., 10.06., 10.23., 10.26. de. 

 

Artur Honegger  Paul Claudel szövegére írott Johanna a máglyán" , oratórium – Lukács Margit, címszerep( vezényel:  Forrai Miklós)  - Erkel Színház, 1958. március 31.

 


4578 smaragd 2021-04-19 08:32:59 [Válasz erre: 4565 smaragd 2021-04-15 05:49:30]

Dankó Rádió             reggelente: 5:00 – 5:55

Felelősszerkesztő-műsorvezető 2012 2020: Nagy Ibolya

Mától az alábbi műsorhét ismétlését hallhatjuk:

https://mediaklikk.hu/cikk/2018/11/25/tul-az-operencian-czigany-gyorgyel-48-het/

         Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban

„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


4577 smaragd 2021-04-19 08:28:55 [Válasz erre: 4573 Búbánat 2021-04-18 10:33:17]

Előzmény 4573
 "A későbbiekben egyre gyakrabban, a szerepekre olyan énekeseket kértek fel, akiknek nem okozott gondot a szövegmondás sem."
Ehhez a mondathoz -, hogy rádiótörténeti szempontból pontosan értelmezhető legyen a későbbiekben szó jelentése - ezen a fórumon hozzá kell tenni:
a fordulópontot 1955. január 23-án Kemény Egon: "Hatvani diákjai" című daljátékának bemutatója (Kossuth Rádió) hozta. 
Szenzációt keltett, évtizedeken át ismert volt, hogy a zenés színműben (a daljáték rádióváltozata) Simándy József operaénekes prózai szerepét is elmondta. Bessenyei Ferenc a "Hatvani diákjai"-ban el is énekelte szerepét, először a Magyar Rádió felvételei sorában.


4576 Búbánat 2021-04-18 19:40:55 [Válasz erre: 4574 zenebaratmonika 2021-04-18 12:03:40]

Ezen a linken élvezhető a hang:

https://musicstax.com/track/du-bist-mein-stern/0pYG9pmh5mzwVPk2exFTHf

Eisemann Mihály: Du bist mein Stern” - Richard Tauber énekel

Belehallgatni: 0:30 perc

Az ingyenes, teljes letöltéshez  a feljövő  spotify oldalán regisztrálni  szükséges.


4575 zenebaratmonika 2021-04-18 12:51:40

Tauber természetesen Kálmán Imrétől is énekelt operetteket: 

itt egy különlegesség, amit nem sűrűn játszanak a Chicago-i hercegnőből

RICHARD TAUBER SINGS - ROSE DER PRARIE- emmerich kalman - YouTube


4574 zenebaratmonika 2021-04-18 12:03:40 [Válasz erre: 4568 Búbánat 2021-04-17 18:36:47]

Jó lenne ez a Tauber felvétel, kár hogy ennyire recseg. Ezen lehet segíteni? Különben ezt az egyetlen Eisemann dalt énekelte Tauber? Különösen szépen hangzik tőle.


4573 Búbánat 2021-04-18 10:33:17 [Válasz erre: 4535 Búbánat 2021-04-04 13:17:17]

Kapcs. 4535. sorszám

(folytatom)

A Magyar Rádióban anno kialakult gyakorlat volt, hogy a teljes operettek rádiófelvételén - a rendezőktől, a dramaturgtól is függően - az egyes szerepeket ketten alakították: a színészeké volt a dialógusokban a próza, míg az énekhangok természetszerűleg az énekművészeké. (A későbbiekben egyre gyakrabban, a szerepekre olyan énekeseket kértek fel, akiknek nem okozott gondot a szövegmondás sem.)

A következő időszakban sorra veszem színművészeinket, akiknek szerepalakítása mellé a hangfelvételen a dalbetétszámokban az énekesek külön felvett hangja párosult. 

Amennyiben az adott színművész a szövegmondás mellett még énekel is, a listában nem tüntetem fel azt a szerepét. A listába azokat a címeket veszem be, amelyeknél a színész és az énekművész elkülönült kettőse társul a rádiófelvételhez.  

57. LADÁNYI FERENC

Farkas Ferenc: Vidróczki – „Vidróczki Márton, a mátrai betyár” - Radnay György (Ladányi Ferenc) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1959. május 30., Kossuth Rádió, 20.30 – 22.00

58. LADOMERSZKY MARGIT

Johann Strauss: A cigánybáró – „Mirabella, nevelőnő” - Garancsy Márta (Ladomerszky Margit) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1961. április 2., Kossuth Rádió, 18.50 – 21.30

59. LÁNG JÓZSEF

Kemény Egon: A messzetűnt kedves – „Pálóczi Horváth Ádám, költő, író. hagyománygyűjtő” - Palócz László (Láng József) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1965. május 22., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

60. LÁZÁR GEDEON

Lehár Ferenc: A víg özvegy – „Sebastian Cascada, spanyol diplomata” - Kishegyi Árpád (Lázár Gedeon) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1962. december 8., Kossuth Rádió, 18.55 – 21.27.

Kemény Egon: A messzetűnt kedves – „Weidemühl lovag” - Külkey László (Lázár Gedeon) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1965. május 22., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

61. LŐTE ATTILA

Kerekes János: Házasodj Ausztria! – „Akli Miklós, császári és királyi mulattató” - Bende Zsolt (Lőte Attila) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1968. május 1., Kossuth Rádió, 19.11 – 20.47

Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi – „Rigó Jancsi, prímás” – „Korondy György (Lőte Attila) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. december 26., Kossuth Rádió, 19.09 – 21.40

Johann Strauss: Bécsi vér – „Gróf Zedlau, bécsi követ” - Fülöp Attila (Lőte Attila) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1976. augusztus 19., Kossuth Rádió, 19.30 - 21.40

62. LUKÁCS MARGIT

Tyihon Nyikolajevics Hrennyikov: Fehér éjszaka – „Alexandra cárné” - Szirmay Márta (Lukács Margit) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. április 30., Kossuth Rádió, 19.40 – 21.35

63. LUKÁCS SÁNDOR

Jacques Offenbach: Párizsi élet – „Bobinet - Gardfeu barátja - Miller Lajos (Lukács Sándor) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1980. január 19., Kossuth Rádió, 20.01 - 22.00

64. MAJOR TAMÁS

Karl Michael Ziehrer: A csavargók – „Leigeb, szállodaigazgató” - Külkey László (Major Tamás) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. július 26., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.17

65. MAKLÁRY ZOLTÁN

Huszka Jenő: Bob herceg – „Tom, a varga” - Várhelyi Endre (Makláry Zoltán) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00

66. MARGITAI ÁGI

Kerekes János: A majlandi tornyok – „Titta” - Koltay Valéria (Margitai Ági) – a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1961. április 15., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

 

(Folytatni fogom)


4572 Búbánat 2021-04-17 22:03:46 [Válasz erre: 4568 Búbánat 2021-04-17 18:36:47]

Keresem a youtube-on a rádióban elhangzott dalt, de egyelőre nem találtam rá a linkjére; a gramofon felvételek között sem bukkan elő:

Eisemann Mihály - Anday Ernő - Harmath Imre: Vadvirág (1934)

„- Halló, itt Rádió! …/- Nem voltam én még Pesten, hát reszket testem-lelkem, itt minden más, itt nékem minden új…” (az előadók nem kerültek megnevezésre)



4570 zenebaratmonika 2021-04-17 19:55:15 [Válasz erre: 4569 smaragd 2021-04-17 19:19:39]

Nem is tudtam, hogy Tauber énekelt Eisemann dalt is. Lehárt és Ábrahámot többet is énekelt.


4569 smaragd 2021-04-17 19:19:39 [Válasz erre: 4568 Búbánat 2021-04-17 18:36:47]

"Du bist mein Stern" - Nemlaha György a magyar eredetit is említette: "Kié vagy mondd, kié..." régi kedvencem :-)  Sebő Miklós énekli / YouTube.


4568 Búbánat 2021-04-17 18:36:47 [Válasz erre: 4556 Búbánat 2021-04-08 18:22:42]

A Kossuth Rádióban minden szombaton délután jelentkező Operettparádé” mai műsora Eisemann Mihály zeneszerző (1898. június 19., Paripás – Bács megye, ma Szerbia része) - 1966. február 15., Budapest) életművébe tekintett bele. A második részt jövő szombaton hallhatjuk majd a rádióban.

A szerkesztő-műsorvezető, Babucs Kriszta beszélgetőtársa Nemlaha György, dramaturg, zenei író volt.

 Az adásban a következő Eisemann Mihály-szerzemények csendültek fel:

1. Eisemann Mihály dalaiból egyvelega zongorán maga a szerző, Eisemann Mihály játszik.

2. Eisemann Mihály - Harmath Imre: „Lesz maga juszt is az enyém!”  (tangó) (Sárossy Mihály)  (1927)

3. Eisemann Mihály - Szilágyi László: Miss Amerika (1929)

- "Minden veréb tudja” (Víg Miklós)

- „Du bist mein Stern” (Richard Tauber)

https://archive.org/details/78_du-bist-mein-stern_kammersnger-richard-tauber-dajos-bla-knstler-orchester-michae_gbia7002084b/Du+bist+mein+Stern+-+Kammers%C3%A4nger+RICHARD+TAUBER.flac

4. Eisemann Mihály - Szilágyi László - Alvinczi huszárok (1930)

- „Van aki bevallja, van aki tagadja, de az is akarja, sőt.” (Sebő Miklós)

https://www.youtube.com/watch?v=CpH_Lfd8-XQ&ab_channel=Andr%C3%A1sKatona

- „Neked van, angyalkám, a földön tán a legszebb száj…”  (Sebő Miklós)

https://hangtar.oszk.hu/gramofon/van-aki-bevallja/

5. Eisemann Mihály – Szilágyi László: Zsákbamacska (1931)

-Paplak mellett lakik a Katika, ahol a patika áll” (Sárossy Mihály)

- „Szerelmes lettem magába, a szőke selymes hajába” (Fekete Pál)

6. Eisemann Mihály - Éri Halász Imre - Békeffy István: Egy csók és más semmi (1933)

- „Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi, és csendben elmenni tovább …”  (Tolnay Klári és Jávor Pál)

- „Egy kis édes félhomályban mennyi, mennyi, mennyi, mennyi, mennyi vágy van…” (Honthy Hanna)

7. Eisemann Mihály - Anday Ernő - Harmath Imre: Vadvirág (1934)

„- Halló, itt Rádió! …/- Nem voltam én még Pesten, hát reszket testem-lelkem, itt minden más, itt nékem minden új…” (az előadók nem kerültek megnevezésre)

8. Eisemann Mihály - Bus-Fekete László - Békeffy István: A cirkusz csillaga (1934)

- „Jaj, mi van velem?!  (Kalmár Pál)

9. Eisemann Mihály - Szilágyi László: Én és a kisöcsém (1934)

- „Én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén…”  (Felföldi Anikó)

A jövő héten, szombaton folytatódik az Eisemann-műsor a Kossuth Rádióban. 


4567 Búbánat 2021-04-16 18:07:43

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Ábrahám Pál – Alfred Grünwald, Fritz Löhner-Beda - Földes Imre – Harmath Imre: Hawaii rózsája

- Jim Boy és Bessy kettőse, I. felv.: „My golden baby, my beautiful baby” (Zentay Anna és Kishegyi Árpád, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - „Részletek Ábrahám Pál operettjeiből - Bál a Savoyban, Hawaii rózsája, Viktória” - Bemutató: 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40

  • Robert Planquette: Rip van Winkle - Szövegét Washington Irwing két elbeszélése nyomán Henri Meilhac, Philippe Gille és Henry Brougham Farnie írta.  Fordította és rádióra alkalmazta: Romhányi József

- Rip dala, II. felv. - "Visszhangdal" (Melis György, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara,  vezényel: Breitner Tamás) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1968. december 28., Kossuth Rádió, 19.46 – 22.00

Rip: - Nem! Nem! Nem! Nem!  Ki fél, annak vége! Ki tétova, még soha nem nyert. Hát vágj bele végre! Nem nyerhetsz, csak az, aki mer! Nem nyerhetsz, csak az, aki mer! Szólj, visszhangozz! Nézegess széjjel!
Kórus: -...széjjel.
Rip: - Mondd, rejt-e kincset a hely?
Kórus: -...a hely.
Rip: - Mi ad erőt az ember szívének?

Kórus: -...szívének.
Rip: - Félek!
Kórus: - ...félek.
Rip: - Trallalala – lalallala- lallalala
Kórus: - ...Lallalala
Rip: - Trallalala – lalallala- lallalala
Kórus: - ...lallalala
Rip: - Trallallala, Trallalala,Trallalala, lalallala- lallalalala-la
Kórus: - ...lallalalala-la

  • Kerekes János – Bíró Lajos – Hárs László: Sárgarigó és az alkirály

- A miniszteri titkár első dala: Aki ön előtt itt áll, az egy pénzügyi, menő, bűnügyi-miniszteri titkár…” (Palcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel a szerző, Kerekes János) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. augusztus 19., Kossuth Rádió, 18.25 – 19.00

  • Lehár Ferenc  Paul KneplerLudwig Herzer, Fritz Löhner-Beda - Harsányi Zsolt – Erdődy János: Giuditta

- Giuditta dala – „Más nem csókol ily forrón”, 3. kép: „Ki tudja, miért van ez, hogy minden férfi észrevesz? És nem kell csak egy pillanat, szerelmet vallanak egy röpke perc alatt! Ki tudja, miért van ez? Nálam mindenki rajtaveszt. Ha egyszer rám talál, nem szabadulhat tőlem soha senki már. De ha az este ránk borul, száz lámpafény kigyúl, s a zene halkan szólni kezd, ó akkor észrevesz!  /Más nem csókol ily forrón, csak én, égő szememben kigyúl a fény. Ó mindig csak szerelmet várnak, körülzsongnak férfivágyak… Nem tud csókolni más így, csak én!  (Házy Erzsébet, km. a Földényi-kórus és az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) részletek, 1968., Kossuth Rádió.

Alternatív rádiófelvétel, „Új operett felvételeinkből" – Házy Erzsébet és Melis György énekel részleteket. Bemutató: 1967. március 26., Petőfi Rádió, 13.20 – 13.47. - Giuditta dala – Házy Erzsébet, km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás  

  • Kálmán Imre – Julius Brammer, Alfred Grünwald – Szenes Andor – Szenes Iván: A montmartre-i ibolya

- Raoul, Florimond és Henry hármasa – Induló, I. felv.: „Nincs egyedül, csak a művészet….ám ha nincsen pénzünk, kölcsönkérünk… gondjaink közt mégis vígan élünk… Mégis víg a dalunk, összefogunk,  három a művész, egy a cél: szépet adunk, győzni fogunk majd a közönségnél!…/ Addig várhatunk, vígan száll dalunk, mert mi mind szépet álmodunk: minket nem törhet meg semmi más…/Három jómadár egy cipőben jár, hinni mer, hogy szép lesz a holnap!...” (Molnár András, Rozsos István és Póka Balózs, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás– A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1983. január 1., Kossuth Rádió, 20.30 – 22.00  

  • Szirmai Albert – Emőd Tamás: Mézeskalács 

- Encella királynő dala, I. felv.:A kis királykisasszonyoknak be jó dolguk van őnekik! Az oldaluknál mindig őrt áll kilenc fráj és tíz gardedám ... /És mégis, mégis, furcsa egy dolog! A nagy királynők mégse boldogok, egy kis cseléd, higgyétek nékem el, az nem cserélne Őfelségével!…" (Andor Éva, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)   - A Rádió új stúdiófelvétele a daljáték keresztmetszetét jelentiBemutatója 1977. január 21., Kossuth Rádió, 17.19 – 18.04


4566 Búbánat 2021-04-15 12:18:46

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky – Gábor Andor (fordította), Semsei Jenő és  Szabó Miklós (átdolgozták): Éva   (Eredeti cím: „Das Fabrikmädel” – 1911)

- Oktáv és Pipsi kettőse: „- Az óra éjfélt üt, már csend van mindenütt, ilyenkor régen menni kell, mindegy hová, csak el. Miért volna itthon jobb? Nem, nem maradhatok, csak ahogy való: derül ki szép, mi jó.. ./ - Ne mondja azt, hogy nem! Jaj, mi van velem, a könnyű leányt leigáz, hajszol is engem; kalandos szenvedély, mely tör büszkeségem ellen… Fogjunk össze, ez ám a tűz, mi összefűz..

/- Kit Párizs éjszakája csak egyszer megfogott, nincs nyugta többé, mert szenvedély dobog, ki látta egyszer Párizst, az álmok városát, az visszavárja egyre az élet mámorát! / - Az óra éjfélt üt, mily izgat úgy itt, egy hang is suttog valamit, az ördög tudja mit. És nem vagy egyedül, a jégen pezsgő hűl, s ha pukkan a dugó, lesz ámde dáridó! /- Itt most az ördög úr, egy jó fogáshoz nyúl, mert kézbe kapva a gonoszt, rákezdik halkan, és oly húrt érinté, oly helyen szédíté,, a hang oly csábító, oly izzító a dalban - máris elkábít. /- Kit Párizs éjszakája csak egyszer megfogott,...” (Németh Marika és Korondy György, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1975. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 – 21.30

  • Szirmai Albert – Martos Ferenc: Alexandra 

- A grófnő dala: „El ne fuss, légy diplomatikus, ha udvarlóid udvarlással üldöznek…./ Ötven, hatvan év, kutyabaj, ha a szív csupa fény, egy, két, három ránc, kutyabaj, ha vígan megy a tánc/Öreg úrral flörtöl az ember, fiatallal kezdeni nem mer, öreg úr az még nem vén, engem ő protezsál, ő véd…” (Oszvald Marika, km. az MRT Énekkarának férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - Az 1980. július 2-án, a Petőfi Rádióban 18.35-19.25 között bemutatott rádiófelvételről.

  • Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly (alapötlet és dialógusok) – Erdődy Sándor, Pásztor Árpád  (dialógusok) – Sassi Csaba (versek): Rákóczi – történelmi daljáték

- Rákóczi dala, jelenet és Rákóczi megtérése: „- Hogyha jő az este, várom félve-lesve, vár-e rám a csöndes álom, vagy kerget a kétség, kerül a reménység, leszel-e az én párom?... /- Nagyságos fejedelem, mindnyájan megértjük szíved fájdalmát. Hidd el. Közülünk nem egy dúdol ilyen dalt…/- Fülembe csendül egy nóta még, ott szunnyadott már a szívembe rég. A dajkanóták emléke kél, egy árva népről bús dalt regél…”   (Udvardy Tibor, km.  Agárdy Gábor, Palcsó Sándor, Ujlaky László - ének és próza, valamint az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kerekes János) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1964. január 4., Kossuth Rádió, 20.25 – 22.00

  • Kálmán Imre Julius Brammer, Alfred Grünwald – Harsányi Zsolt: Marica grófnő 

- A cigánylány dala: „Barna legény, szép legény volt, az áldóját! Szerette…  a nótát. Hová lettél? …” (Takács Tamara, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1987. december 21., Petőfi Rádió, 20.04 – 21.49 

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Aranyvirág

- Nyitány (A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Polgár Tibor vezényli) – 1954

  • Frederick Loewe - Alan Jay Lerner - Ungvári Tamás - G. Dénes György: My Fair Lady

- Elisa dala: „Ma éjjel táncolnék, örökké táncolnék, ha ő kér táncra fel...” (Kalmár Magda, km. Vokál: Köteles Éva, Takács Judit, Szita Bori, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Kalmár Magda - „Csoda kell” – Operettdalok – Qualiton, 1979


4565 smaragd 2021-04-15 05:49:30 [Válasz erre: 4540 smaragd 2021-04-05 17:07:15]

Dankó Rádió             reggelente: 5:00 – 5:55

Felelősszerkesztő-műsorvezető 2012 2020: Nagy Ibolya

Hétfőtől az alábbi műsorhét ismétlését hallhatjuk:

https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/08/17/tul-az-operencian-dr-tanka-laszloval-34-het/

         Operettek – slágerek – kulisszatitkok a Dankó Rádióban

„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió


4564 Búbánat 2021-04-14 12:23:58

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő

- Clarisse és Frédi vidám kettőse, III. felv. „Radagan” – „Idenézzen, kérem….Jaj, a nő rettentő ravasz…”  (Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté, km.  a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kovács János) - Az MTVA és a Dankó Rádió közös produkciójaként a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 2014 decemberében harmincegy népszerű operettrészletet vettek fel Huszka műveiből; az új stúdiófelvételről elhangzott zenéket a Dankó Rádió mutatta be 2015 áprilisában - a komponista születésének 140. évfordulóján.

  • Carl Millöcker: Dubarry - az operett zenéjét átdolgozta Theo Mackeben.  Magyar fordítás: Szenes Andor

- Brissac és Margot vidám kettőse, II.  felv.: „Reszket bennem minden ideg, szívem, mint a láva ég.  Miért vagy hozzám hát hideg, megfázom a végén még! Hallgass rám! Van egy kis időm, hát imádlak én! A szíved odavan, és ehhez joga van. Van egy kis időm, hát szeress belém! Nem vagyok eseted, a lábad be se tedd!…/Van egy kis időm, hát kívánlak én…”  (Petress Zsuzsa éPalcsó Sándor, km. az MRT Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás.) - Új rádiófelvétel, Zeller: A madarász részleteivel együtt: 1973. január 30., Kossuth Rádió, 19.25 - 20.23: „Operettest” . Hanglemezen: CD, 2006

  • Ábrahám Pál - Alfred Grünwald, Fritz Löhner-Beda - Földes Imre: Hawaii rózsája 

- Indulódal: „Zúg a szél, száz poklon át fut a hajó. Ez boldogság, mert az a jó, ha száz veszélyen át a tenger zeng! Ez a varázs! Végre már nem tombol, hanem dalol a szél, szívünkben már szerelem él. Hahó! A tenger vár, hol bár van és muzsika szól! Itt a hajó!... És ha szép lány van, cimborám, hej, az bizony, nem merész a tengerész...” (Radnay György, km. az MRT Énekkarának férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - A rádiófelvétel bemutatója: 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40. Hanglemezeken is: „Részletek Ábrahám Pál operettjeiből - Bál a Savoyban, Hawaii rózsája, Viktória” ; Részletek HCD 16886; Bál a Savoyban – egyveleg Ábrahám Pál műveiből, LPX 65520”

  • Kálmán Imre Julius Brammer, Alfred Grünwald – Harsányi Zsolt: Marica grófnő 

- Zsupán és Marica kettőse, I. felv.: „Szép város Kolozsvár, én ott lakom a Szamosnál…” (Rökk Marika és Németh Sándor, km. a Budapesti Operettszínház Zenekara) – A Fővárosi Operettszínház előadásának hangfelvételéről (1992)

  • Lehár Ferenc – Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda – Harsányi Zsolt: A mosoly országa

- Szu-Csong herceg dala, II. felv.: „Vágyom egy nő után! Egy nő után kerget a vágy…” (Kovács József, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Pál Tamás) - „Vágyom egy nő után” - Kovács József operettlemeze (részletek, Qualiton, 1985) 

  • Ifj. Johann Strauss Jókai Mór nyomán Ignatz Schnitzer – Szinetár GyörgyFischer Sándor: A cigánybáró

- Szaffi és Barinkay kettőse, II. felv.: Ki esketett?” (Csonka Zsuzsa és Leblanc Győző, km. a Sinfonica Hungarica, vezényel: Benedek Tamás) Alpha Line Records, 1996, CD

  • Fényes Szabolcs – Szilágyi László: Vén diófa 

- „Két napot ültem az egyesben, mert teveled voltam egyszer kettesbe. Észre se vettük a zárórát, hát leültem érted azt a pár órát….” (Latabár Kálmán)


4563 Búbánat 2021-04-13 12:27:54

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Johann Strauss - Jókai Mór kisregénye nyomán Ignaz Schnitzer írta, fordította Szinetár György – versek Fischer Sándor: A cigánybáró 

- Barinkay belépője, I. felv.: „Mint sok szegény, de víg legény, a nagyvilágot jártam én…./ Mert a szív és az ész, együtt mindenre kész, mindig előre nézz, légy merész s célhoz érsz…” (Ilosfalvy Róbert, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Ferencsik János) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1961. április 2., Kossuth Rádió, 18.50 – 21.30

  • Carl Millöcker - Friedrich Zell, Richard Genée – Gáspár Margit, Kardos G. György - Blum Tamás: A koldusdiák 

- Simon és Laura kettőse, II. felv. (Kalmár Magda és Molnár András, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Pál Tamás) - A Rádió Dalszínháza új felvételének bemutatója: 1988. december 25., Kossuth Rádió, 16.35 – 18.15

„- Szólni kéne, jobb, ha mégse, jaj, nekem, most mit tegyek? Elfogadjam tiszta szívét, kétszínű, csaló legyek?!... - Hadd, kérjek Tőled valamit! - Én rögtön válaszolok itt. Csak szólj! Csak szólj! /- Hogyha én nem lennék a nagyhatalmú herceg, hogyha a birtokaim régen tönkrementek, hogyha gazembernek vagyok csak címeres, hogyha a származásom épphogy nem nemes! Hogyha nem illett meg az ősnemesi kard, hogyha az úri élet három napig tart?! Én drágám! Én drágám! Megbocsátanál-e akkor? Mit mondasz hát?

/- Még kérded ezt? Ó, szívem Tiéd!... Hadd, kérjek Tőled valamit! - Én rögtön válaszolok itt. Csak szólj! Csak szólj! - És hogyha mind az nem enyém, amit szereztem… És hogyha nincs se inasom, se palotám?... Én drágám! Én drágám! Megbocsátanál-e akkor? Mit mondasz hát?...”

 

Egy hete, április 6-án is hallottuk már a rádióban, ma újra elhangzott ez az ismert dalfelvétel:

  • Kerekes János - Barabás Tibor, Gádor Béla - Darvas Szilárd - Szenes Iván: Állami Áruház

- Ilonka dala„Édes szerelem virágzik a szívemen… /Egy boldog nyár Budapesten, száz boldog óra veled, sok új nagyszerű érzés kapcsolja össze életünket…”  (Petress Zsuzsa, km. a Tóth kórus és Magyar Rádió Tánczenekara, vezényel: Zsoldos Imre) a Rádió stúdiófelvétele, 1953. július 9., (alternatív rádiófelvétel: km. a Tóth-kórus, az Állami Színházak Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kerekes János) – keresztmetszet-felvétel, 1953. március 24., Kossuth Rádió.

  • Szirmai Albert – Walter Kollo – Harsányi Zsolt: A mozikirály („Filmzaube” - 1912) – Magyarországi bemutató: 1913. 09. 20., Király Színház. - Ebben az előadásban lépett színpadra először Kabos Gyula..

- Vénusz keringő (ifj. Berkes Béla zenekara) – muzeális értékű, archív, a restaurálás után digitálisan feljavított, 1913. évi gramofonlemezfelvételről

  • Nádor Mihály – Kulinyi Ernő – Kardos Ernő: Babavásár 

- Maca és Gigi vidám kettőse, I. felv.: „- Meseintézmény, s ami szintén tény…/- Szólj, szeretsz-e kincsecském, és szeretsz-e úgy, mint én? Légy a párom, kedveském, összeillünk Te meg én…”  (Koltay Valéria és Kishegyi Árpád, km. az MRT Szimfonikus Zenekar, vezényel: Sebestyén András) - „Bemutatjuk új operettfelvételünket” - A Rádió Dalszínháza: 1968. augusztus 21., Kossuth Rádió 20.00 – 21.18

  • Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky – Gábor Andor: Cigányszerelem 

- Ilona dala, III. felv.: Messze a nagy erdő, messze száll a felhő, messze megyek édes rózsám tetőled…/Volt-nincs, fene bánja, volt-nincs, vigye kánya, volt szeretőm mindig, volt elég…” (Pitti Katalin, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - Operettkedvelőknek - Bemutatjuk új felvételeinket” – I. Pitti Katalin (vezényel: Sebestyén András), II. Ilosfalvy Róbert (km.  az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bolberitz Tamás), III. Kalmár Magda (a Magyar Állami Operaház ének- és zenekarát Nagy Ferenc vezényli) - részletek, 1984. február 23., Kossuth Rádió, 19.15 – 20.10

  • Szirmai Albert – Emőd Tamás: Mézeskalács

- Az Udvar bevonulása, II. felv.: „- Csupa méltóság, csupa méltóság, csupa méltóság a mi képünk! - Főmagasságú, főmagasságú, főmagasságú a személyünk!... /- Mink vagyunk a hoppmesterek, hop, hop, hop, ahol mi vagyunk ott más nem lop, lop, lop…” (Az MRT Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli) - A Rádió új stúdiófelvétele a daljáték keresztmetszetét jelentiBemutatója 1977. január 21., Kossuth Rádió 17.19 – 18.04.

  •  Fényes Szabolcs – Szilágyi László: Vén diófa

- Éva dala, II. felv.: „Fehér akácok, veletek üzenem! Simogassátok a szegény szívemet….” (Zentay Anna, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényelPolgár Tibor) - Egyveleg Fényes Szabolcs műveiből – LP, Qualiton, 1960


4562 Búbánat 2021-04-12 12:21:24

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Lehár Ferenc Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky - Gábor Andor: Luxemburg grófja

- Basil belépője, I. felv.:Szívem szeret, valóság ez, nem álom, szívem szeret, örömmel konstatálom…” (Feleki Kamill, km. a Budapesti Operettszínház Zenekara, vezényel: Várady László) – Részletek, 1953. október 2., Kossuth Rádió, 13.00 – 13.30

  • Robert Planquette – Louis-Francois Clairville, Charles Gabet - Innocent Vincze Ernő: A corneville-i harangok 

- Serpolette dala: „... Büszke férj és grófkisasszony; mást se hallok, nem haragszom, boldogságom rám talált, felejtsd el a régi lányt. ... A boldogság rám kacsint, Serpolette-nek párja nincs....”  (Kalmár Magda, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - a Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. december 20., Kossuth Rádió, 19.51 – 22.00

  • Huszka Jenő - Kristóf Károly: Szép Juhászné

- Özv. Szikszay Bálintné és Szoboszlay Dénes szerelmi keringő-duettje „Oly szép az élet, ha téged nézlek, oly bús, ha tőled eltép a végzet, csókodra vágyom, én édes párom, nincs annál jobb a világon!... Álmodtam rólad magányos éjen, tündéri álmot, szálló reményünk…” (Neményi Lili és Sárdy János, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lehel György) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1954. december 19., Kossuth Rádió, 19.00 – 21.35.

  • Fényes Szabolcs – Harmath Imre – Romhányi József: Maya

- Együttes, III. felv.: „Kellene ma éjjel egy kis haccáré, haccacáré…” (Galambos Erzsi, Németh Marika, Rátonyi Róbert, Korda György, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Gyulai Gaál Ferenc) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. április 12., Kossuth Rádió, 19.57 – 22.00

  • Kálmán Imre - Leo Stein, Jenbach Béla - Gábor Andor: A csárdáskirálynő 

- Együttes, III. felv.: „Ki a legény a csárdában? Magam vagyok, hukk…./Húzzad csak kivilágos virradatig…”  (Szendy Szilvi és Peller Károly) – Peller Károly lemeze: OPERETTSLÁGEREK – SLÁGEROPERETTEK (2017)

  • Kálmán Imre - Julius Brammer, Alfred Grünwald - Harsányi Zsolt: Marica grófnő-

- Tasziló dala, II. felv.:Ha a nap lement s a zaj elpihent, be sokat jelent ez a méla csend,…./Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, ha arra jársz…” (Svéd Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Török Emil) – részlet, 1957


4561 zenebaratmonika 2021-04-11 11:02:51 [Válasz erre: 4560 Búbánat 2021-04-11 10:34:55]

Kiváncsi vagyok milyen szerzők lesznek még? Mondjuk ha Lajtairól és Fényesről két adás volt, hát lehetne még egy adás Huszkáról és Ábrahámról (május 6. a halála évfordulója), hisz ők azért elég sokat alkottak. Pl. Ábrahám filmdalokat is, akár Fényes és Eisemann.


4560 Búbánat 2021-04-11 10:34:55 [Válasz erre: 4556 Búbánat 2021-04-08 18:22:42]

Kapcs. 4556. sorszám

Szeretném remélni, hogy a korábban felsorolt komponistákon túl ismét  felcsendül Huszka Jenő és Lehár Ferenc zenéje is  a Kossuth Rádió  "Operettparádé" műsoraiban!  Erre alkalom kínálkozik e hónapban - figyelembe véve e  két dátumot:

Április 24. -  Huszka Jenő születésnapja!  (az adásnap szombatra esik)

Április 30. -  Lehár Ferenc születésnapja! (a szombati adásnapot megelőző nap)

Az első nagy operettkomponistáinkra való emlékezés sok szép dalművük zenéinek felidézésével -  a rádiófelvételekről meghallgatni  sok szép dalbetétet!

Bízom abban, hogy Huszka és Lehár születési évfordulóira (is) odafigyel majd az "Operettparádé" szerkesztő-műsorvezetője, Babucs Kriszta!


4559 Búbánat 2021-04-10 20:08:33 [Válasz erre: 4534 Búbánat 2021-04-03 19:49:34]

Kapcs. 4534. sorszám

A Kossuth Rádió szombati Operettparádé műsora a múltheti adás után ismét Lajtai Lajos-operettek dalaiból válogatott. Szerkesztő-műsorvezető: Babucs Kriszta.

Az alábbi dalok – közöttük archív, feljavított és digitalizált gramofonfelvételről bejátszott slágerek - hangzottak el a mai műsor-összeállításban is:

1. Lajtai Lajos – Békeffy István: Párizsi divat - „Az őszülő gavallér” (Mensáros László)

2. Lajtai Lajos – Békeffy István: A régi nyár

- „Ne félj a csóktól babám!” (Weigand Tibor)

- „Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?” (Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán)

3. Lajtai Lajos - Békeffy István: Őfelsége frakkja

- „Ne hullasson könnyeket” (Lábass Juci és Szedő Miklós)

- „Mi tudom én, van-e szív még a szíve helyén?”  (Kalmár Pál)

4. Lajtai Lajos –Békeffy István – Faragó Jenő: Régi orfeum - „Én édes Katinkám, csak egyszer kacsints rám” (Bán Klári, km. a Fővárosi Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel: Vincze Ottó) - 1959

5. Lajtai Lajos – Bákeffy István: Amikor a kislányból nagylány lesz

-  „A babám budakeszi” (Bilicsi Tivadar) - 1963

-  „Baby, ma este, baby, gyerünk el baby, a bárba, baby…/Argentinában, minden kis bárban … Nézd, minden dáma rumbázik máma…” (Rátonyi Róbert, km. az Oktáv vokál és a Körmendi együttes) - 1963

6. Lajtai Lajos – Martos Ferenc - Békeffy István: A Rotschildok – „Egy édes kiskocsma” (Bilicsi Tivadar) - 1963

7. Lajtai Lajos – Békeffy István: Sisters – „Szervusz, te vén lizsé” (Bilicsi Tivadar) - 1963

8. Lajtai Lajos – Békeffy István: Lila test, sárga sapka

- „Délután, mosogatás után” (Sebő Miklós)

- „Hétpettyes katicabogár” (Németh Lehel, km. a Körmendi együttes) - 1963

9. Lajtai Lajos – Békeffy István – Vadnai László: Nápolyi kaland

-Mondd, hogy lehet ez” (Kalmár Pál)

- Hát értsed végre meg, hogy szeretem én” (Sárosi Katalin) - 1963

10. Lajtai Lajos – Kellér Dezső: Három tavasz

- Hansi dala, I. felv.: „Jöjjön ki Óbudára, egy jó túrós csuszára” (Bilicsi Tivadar) - 1963

- Rozika és Tavaszi kettőse, I. felv.: „Én nem szeretek mást, csak Téged!”  (Petress Zsuzsa és Baksay Árpád, km. a Fővárosi Operettszínház Zenekara, vezényel: Vincze Ottó)


4558 zenebaratmonika 2021-04-09 17:57:07 [Válasz erre: 4556 Búbánat 2021-04-08 18:22:42]

Ki tudja, de a következő tipp Eisemann Mihály, gondolom ő lesz most. 


4557 Búbánat 2021-04-09 15:25:19

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Rinaldó

- Kaliforniai dal Száll a szellő, száll, messze földig jár,  ó, bocsáss véle, álom tündére, sóhajtásom száll, én is mennék már, szól a szív, visszahív, visszavágyom már. / Kaliforniába vágyom, az arany hazája vár, sokkal szebbek ott a lányok, szebben szól a madár. Kaliforniába vágyom, hol a kék vizek felett, szívem bút, borút és fájó szerelmet elfeled….”  (Bende Zsolt, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel Breitner Tamás) – a Magyar Rádió 1965. április 16-án sugározta az operett részleteit a Kossuth adón 20.30 órától, Bemutatjuk új operett-felvételünket címmel. (Egy másik Szirmai-operett, a Mexikói lány dalai is - Házy Erzsébet énekével is - ekkor hangzottak el először erről a felvételről.)

  • Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony

- Rica-maca és Ibolya Ede kettőse: „Gyere Tubicám, ülj ölembe cicám, hisz nincsen abba semmi szégyen, újítsuk fel, hogy volt régen, mikor te meg én a liget rejtekén egymásra leltünk szerelem terén…./ Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém? de csuda volt!…” (Peller Anna és Peller Károly, km. Pécsi Szimfonietta, vezényel: Silló István)  - Peller Károly lemeze - „EZ OPERETT! CD - (2009)

  • Ábrahám Pál – Heltai Jenő – Harmath Imre: Bál a Savoyban

- Madeleine és Aristid kettőse"A férjed(m) szerelmes beléd(m), letérdel rajongón eléd(m)....A férjed(m) csak ismerjük el, úgy csókol, hogy jobban sem kell...”  (Házy Erzsébet  és Melis Györgykm. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40 Ábrahám Pál operettjeiből  - (Ez a kettős a Viktória című Ábrahám-operettben is felhangzik betétként)

  • Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre: Viktória

- Feri gróf és Lia San vidám kettőse, II. felv.: „Mauzi, te édes kisegér, cincogjuk át az éjszakát… Mauzi, mi volt az éjjel ma, mondd?...” (Bársony Rózsi és Kazal László)

  • Lehár Ferenc - Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky - Gábor Andor: Éva (Eredeti cím: „Das Fabrikmädel” - 1911)

- KERINGŐ (Az MRT Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1975. június 23., Kossuth Rádió, 19.30 - 21.30


4556 Búbánat 2021-04-08 18:22:42 [Válasz erre: 4551 Búbánat 2021-04-07 09:51:42]

Szombat délutánonként hétről - hétre magyar operettszerzők operettslágerei csendülnek fel az "Operettparádé"  operettműsorban. (Kossuth Rádió, 14.32 - 15.30)

Eddig a következő komponisták kerültek fókuszba az egyes adásokban – ebben a sorrendben:

Lehár Ferenc (2 adásban) , Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Kálmán Imre (4 adásban), Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Kacsóh Pongrác, Zerkovitz Béla, Fényes Szabolcs (2 adásban), Lajtai Lajos. 

De volt két olyan adásnap (január 2., 9.) amikor több szerző operettjéből kaptunk válogatást: Lehár, Kálmán, Huszka, Szirmai, Jacobi, Eisemann, Zerkovitz és Fényes műveinek részletei hangzottak el, sőt, kakukktojásként egy nem magyar komponistától, Offenbachtól is hallhattunk egy operettrészletet! 

Egy másik adásnapon (március 13.) pedig megint Lehár- meg Huszka-dallamok csendültek fel, arányosan elosztva a műsoridőt.

Várhatóan a következő szerzőkkel - is - folytatódnak az adások (ABC sorrendben):

Behár György, Buday Dénes, Eisemann Mihály, Farkas Ferenc, Gyöngy Pál, Kemény Egon, Kerekes János, Nádor Mihály, Vincze Ottó szerzeményeibe tekinthetünk be a  szerkesztő -műsorvezető, Babucs Kriszta és a meghívott állandó szakértők: Kiss-B. Atilla és Nemlaha György segítségével.


4555 smaragd 2021-04-08 17:38:31

"Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!"

Káprázatos április! Errefelé ma hólepel fedte be a kikeleti virágszirmokat, majd enyhülés jött, kisütött a Nap és felcsillant az emberben a tavasz reménye. Délfelé hódara szállt, jégeső kopogott mielőtt nagy pelyhekben hullt volna a hó... a természeti tüneményt hófelhők, szürke gomolyagok és szikrázó napsütésben fénylő kék ég keretezte. 

Minderről Gyurkovics Mária csodaszép koloratúrszoprán hangján megszólaló Kemény Egon-dalok rádiófelvételei jutottak eszembe:

  • Kemény Egon - Romhányi József: "Hópehely-keringő" ("Talán a csillagok", rádióoperett)
  • Kemény Egon - Dalos László: "Tavasz a télben", dalciklus - ebből a "Hóvirág-keringő" és a "Hóember" című gyermekkórus
  • végül Kemény Egon- Dalos László: "Százszorszép a május". Gyurkovics Máriát ezen a rádiófelvételen is a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kisérte, Forrai Miklós vezényelt, közreműködött a Forrai-kórus.

"Hóember" a legutóbbi századforduló környékén újra országszerte népszerű lett, ezúttal a szerzők feltüntetése nélkül, tradicionális kategóriában adták ki lemezen - ezt a végtelenül leegyszerűsített változatot tanulták meg a kis óvodások, ezen a felvételen kiscsoportos óvodai foglalkozáson láthatjuk.

Az eredeti "Hóember" rádiófelvétel a "Gyermekjátékok" CD-n jelent meg.

A fenti Kemény Egon műveket Gyurkovics Máriával néhány héttel ezelőtt újra hallhattuk Nagy Ibolya "Túl az Óperencián" című műsorában.

Tóth Árpád: ÁPRILIS


4554 Búbánat 2021-04-08 13:27:17

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • Lehár Ferenc  Paul KneplerLudwig Herzer, Fritz Löhner-Beda - Harsányi Zsolt – Erdődy János: Giuditta

 - Katonakórus, Antonio és Ottavio kettőse, 3. kép „- …Nem segít a zúgolódás, panaszkodni kár… /- Nem részegség, nem forróláz, nem álom ez, nem: szerelem….Úgy szereti, mint ahogyan Te szereted őt!…-  Úgy szeret, mint ahogyan én szeretem őt! Csak ez a forró vér!…Mert hogyha el mégy, mit tehetne, jön helyedre más….- ne képzelődj! Lásd, nekem is van otthon hagyott menyasszonyom….hát ne keseredj, nem hagy el ő, szíve tiéd!  - Úgy szeretem őt, meghalok érte!... A csókot készítsd elő!”  (Molnár András, Póka Balázs, km. az MRT Énekkarának férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Oberfrank Géza) - Rádió Dalszínházának bemutatója: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió 20.19 – 22.00

  • Kálmán Imre - Julius Brammer, Alfred Grünwald - Harsányi Zsolt: Marica grófnő 

- Tasziló dala, II. felv.:Ha a nap lement s a zaj elpihent be sokat jelent ez a méla csend,…/ Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket,  ha arra jársz…” (Svéd Sándor,  km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Török Emil) - 1957

  • Erdélyi Mihály: SárgarigófészekKincses Kolozsváron, de szép volt az álmom, azt álmodtam, megjött a párom. Lenn a Szamos partján szerelmesen várt rám, de nagy kár, hogy mindez csak álom…” (Honthy Hanna) -   archív, digitálisan feljavított gramofonlemezről bejátszás, 1942
  • Ábrahám Pál Földes Imre Harmath Imre: Viktória  (németre Alfred Grünwald és Fritz Lohner Beda fordította)

- Feri gróf és Lia San kettőse, I. felv.: „Édes mamám, magát is a papám, csókkal csalogatta tán” (Zentay Anna és Kishegyi Árpád, km. a   Magyar Rádió és Televízió Esztrádzenekara, vezényel: Bródy Tamás) Ábrahám Pál operettjeiből, 1963. május 5., Kossuth Rádió, 17.10 – 17.40

  • Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg

- Bob dala, I. felv.: „Holdvilágos, bűvös éjjel jártam messzi tájon, árkon, bokron átszökellve, túl az Óceánon. Ott édes, fűszeres a lég, csak illat és madárdal, s egyszerre csak találkozék egy csodás tündérleánnyal. / Az első édes találkozásnál rabul ejtett meg engemet; az első édes, szerelmes csókot feledni többé nem lehet..../ Te más világban, én más világban, de híven őrzöm képedet, az első édes, szerelmes csókot feledni többé nem lehet!” (Ilosfalvy Róbert, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András) - A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00


4553 Búbánat 2021-04-07 13:40:24

A Dankó Rádió Az a szép című műsorában ma délelőtt elhangzott zenék közül említem meg a következő számokat:

  • ​​​​​​Fényes Szabolcs – Szilágyi László: Vén diófa - „Két napot ültem az egyesben, mert teveled voltam egyszer kettesbe. Észre se vettük a zárórát, hát leültem érted azt a pár órát….(Latabár Kálmán)
  • Huszka Jenő – Martos Ferenc: Aranyvirág

- Aranyvirág dala, II. felv.: „Furcsa nekem itt a módi, befarag… itt mindenki. Férfi és nő…folyton folyvást nézik egymást, hogy esett- megeset mindenki. Ily bolondot, mondhatom, hogy sohasem láttam még!...minálunk  egymást megérti a nő, a férfi, szemünk ha csillan, csak összevillan, egymásra rátalálunk…” (Lehoczky Éva, km. a Szekeres-kórus és a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Bánfalvy Miklós) – részletek, rádió, 1956 (Megjegyzem: más forrás szerint a felvétel karmestere Vincze Ottó)

  • Behár György – Tóth Miklós – Dalos László: Zátony (zenés játék) 

- A kapitány dala: „Ha vége van a nyárnak, megnőnek már az árnyak, ha búcsút int a hervadás, ha megsuhint az elmúlás, csak Ő van, senki más!...” (Melis György, km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) – A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1971. augusztus 25., Kossuth Rádió, 19.25 – 20.54

  • Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Rinaldó

Rózsika és dr. Balázs vidám kettőse, II. felv.: „Rózsikám, Rózsikám, rózsabimbóm, rózsaszál, Rózsikám, Rózsikám, én egy csókért roppant hálás volnék ám…” (Zentay Anna és Rátonyi Róbert, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel Breitner Tamás) – a Magyar Rádió 1965. április 16-án sugározta az operett részleteit a Kossuth adón 20.30 órától, Bemutatjuk új operett-felvételünket címmel. (Egy másik Szirmai-operett, a Mexikói lány dalai is - Házy Erzsébet énekével is -  ekkor hangzottak el először erről a felvételről.)

  • Kálmán Imre – Julius Brammer, Alfred Grünwald – Kulinyi Ernő: A cirkuszhercegnő

- Fedóra belépője, I.  felv.: „Mindig a régi dal, az ember mást se hall: mindig csak pour l’ amour, csak pour l’ amour …”  (Németh Marika, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - Az új rádiófelvétel – keresztmetszet – bemutatója: 1976. augusztus 14., Kossuth Rádió, 19.43 – 20.28

  • Fényes Szabolcs – Békeffy István – Semsei Jenő: Rigó Jancsi

- Clara belépője, II. felv.: „Hangulatom oly remek, nem ismerek magamra ma éjjel én…” (Kalmár Magdakm. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András)  A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1973. december 26., Kossuth Rádió, 19.09 – 21.40


4552 smaragd 2021-04-07 12:22:18 [Válasz erre: 4551 Búbánat 2021-04-07 09:51:42]

Valóban....


4551 Búbánat 2021-04-07 09:51:42 [Válasz erre: 4539 smaragd 2021-04-05 17:04:52]

 

A MédiaKlikk oldaláról:

04.03 14:32 - 15:00

Operettparádé

2021.04.03-i adás

Egy könnyed óra az operettek mesevilágában! Szombat délutánonként hétről -hétre magyar operettszerzők operettslágerei csendülnek fel. Érdekes történeteket osztunk meg a hallgatókkal a legendás szerzőkről, az izgalmas előadásokról és a remek előadókról. Állandó szakértő: Nemlaha György dramaturg, zenei író, a szerkesztő- műsorvezető: Babucs Kriszta. Benne: 15.00 Krónika 5' 

(A kiemelés tőlem.)

Kiss-B. Atilla neve valóban hiányzik a műsorajánló cikkből, hiszen ő is állandó közreműködője, szakértője az adás-sorozatnak. Talán csak figyelmetlenségből vagy terjedelmi okokból maradhatott ki a neve az ismertetőből.

Kiss-B. Atilla

A Budapesti Operettszínház főigazgatója,

operaénekes - a Magyar Állami Operaház tagja,

egyetemi oktató - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára,

akadémikus - a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.