Bejelentkezés Regisztráció

José Cura


549 Ametiszt 2018-03-29 18:34:37 [Válasz erre: 545 Heiner Lajos 2018-03-29 11:04:11]

Kedves Lajos! Ne ferdíts! Cura honlapján egy kritikust idéz, ott a hivatkozás is. A stockholmi Bohélet rendezése kapcsán.


548 Búbánat 2018-03-29 15:32:37

JOSÉ CURA, MIKLÓSA ERIKA, RAMÓN VARGAS ÉS ROST ANDREA IS FELLÉP A VESZPRÉMFESTEN

Szinhaz.org., 2018 MÁRCIUS 28. SZERDA, 8:23

"José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea is fellép a jubiláló, 15 éves VeszprémFest nagyszínpadán július 11. és 14. között.

Az opera műfaja hat év után tér vissza a rendezvényre, és ebből az alkalomból négy olyan sztár ad koncertet július 13-án a História Kertben, aki az eddigi VeszprémFesteken már szerepelt – mondta Mészáros Zoltán, az esemény ügyvezető igazgatója a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Jelen volt José Cura világhírű argentin tenor, aki kiemelte: Veszprém nemcsak zenei, hanem személyes okokból fontos számára, hiszen a város díszpolgára. “Hatalmas fejlődést látok a fesztiválon másfél évtized alatt, látványos, ahogy a kultúra kiépült a városban”. A korunk egyik legnagyobb tenorjának tartott, 55 éves José Cura, aki március 29-én a Müpában is énekel, már a VeszprémFest nyitókoncertjén, 2004. augusztus 1-jén színpadra lépett, akkor a Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényelte.

Immár negyedszer lesz hallható a VeszprémFesten Miklósa Erika, aki 2006-ban debütált a rendezvényen az Éj királynője szerepében. Az operaénekesnő szólt arról, hogy Rost Andreával és Curával sem lépett még így együtt színpadra. Rost Andrea Verdi Rigolettójának Gilda szerepe, 13 év után után énekel újra a VeszprémFesten, akkori partnere, a mexikói születésű tenor, Ramón Vargas Miklósa Erikával együtt énekelt a 2008-as operagálán is.

“Mozart, Puccini, Verdi, Donizetti, Bernstein műveinek népszerű áriái szerepelnek az idei operaest programjában. A Magyar Állami Operaház zenekarát Kocsár Balázs fogja vezényelni” – mondta Bátor Tamás, a VeszprémFest operaprogramjának művészeti vezetője, a Müpa koprodukciós programigazgatója."

 


547 nickname 2018-03-29 15:06:19 [Válasz erre: 546 ladislav kozlok 2018-03-29 13:29:55]

És még szerény is, mint Marton Éva szokott lenni :-).


546 ladislav kozlok 2018-03-29 13:29:55 [Válasz erre: 545 Heiner Lajos 2018-03-29 11:04:11]

Es jobb rendezo mint Ponelle, Visconti meg Carsen egyutt. Mikor Pozsonyban Caniot probált, harsányan elutasította a rendezo instrukcioit  mondván, hogy  a legjobb , a szerep kisujjában van.   


545 Heiner Lajos 2018-03-29 11:04:11 [Válasz erre: 544 Búbánat 2018-03-29 10:06:46]

Cura sajat honlapjan nyilvanvalo szerenysegrol tesz emlitest, amikor csak da Vincihez hasonlitja magat, termeszetes, hogy nem akar az ontomjenezes vadja ala kerulni.

Igy nekem kell hozza tennem: intellektusa Einsteinevel vetekszik, jobban vezenyel, mint Toscanini es Carlos Kleiber egyuttesen, poemai villoni melyseguek, mar szaz eve is gyorsabban lefutotta a szaz metert, mint Nurmi. Es most a Miss Pecs 2018 cimre hajt, biztos ebben is sikere lesz.


544 Búbánat 2018-03-29 10:06:46

José Cura zenei világa koncert 2018. március 29-én Budapesten a MÜPA-ban kerül megrendezésre.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – ma este fél 8:


Fellépnek: José Cura, Váradi Zita, Simon Krisztina, Horváth István, Bakonyi Marcell


a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán, Matos László)
 

Vezényel: José Cura, Mario De Rose
 

Műsoron:


JOSÉ CURA: Modus
JOSÉ CURA: Magnificat
JOSÉ CURA: Ecce homo

„José Cura a világ legnagyobb tenorjainak egyike, de igazi polihisztor is - korunk Leonardo da Vincije” - olvasható a tenor honlapján. És valóban: az argentin énekes egyre gyakrabban hódol másik nagy szenvedélyének, a dirigálásnak, és komponál is.

A hangverseny lehetőséget ad arra, hogy José Cura teljes zenei világában elmerüljünk - miközben megszólal három legjelentősebb oratorikus műve. A Modust és a Magnificatot ő maga vezényli, az Ecce Homóban pedig Krisztus szerepét énekli. A Salva Vita Alapítvány létrejötte huszonötödik évfordulójának tiszteletére rendezett koncerten Cura a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Énekkarával és Gyermekkórusával, négy kiváló énekes szólistával, Váradi Zitával, Simon Krisztinával, Horváth Istvánnal és Bakonyi Marcellel, valamint az Ecce homót dirigáló Mario De Roséval osztja meg a színpadot.

Az Ecce homót Cura 1989-ben írta, miután a kórus tagjaként részt vett egy Máté-passió-előadásban. „Az élmény szabályosan sokkolt, s ez megismétlődött, amikor magam is vezényeltem a művet. Elhatároztam, hogy én is írok valamit bibliai témára, de nem operát, hanem olyasmit, ami még drámaibb, és a ma emberéhez szól. Végül ahhoz a kétezer évvel ezelőtti történethez nyúltam, amelyben Krisztust bűnözőnek nyilvánították.”

„Huszonöt éves voltam, amikor a pápa meghirdette Mária évét. A feleségem éppen harmadik gyermekünket várta. Eszembe jutott, hogy Mária még tinédzser volt, amikor szült, bizonyára sokkolhatta ez az egész történet.” A Magnificat úgy kezdődik, hogy Mária egyedül ül a sivatagban. Cura üzenete így foglalható össze: amíg egyedül van valaki, semmire sem képes. Ahhoz, hogy megvalósítson valamit, összefogásra van szükség.

A Modus ősbemutatója Prágában volt - a művet a cseh főváros, pontosabban a középkori Prága ihlette. A tízperces darabban, amelyet Cura maga hangszerelt, a városról szerzett inspiráló benyomásait összegzi.

/http://www.kulturaonline.hu/


543 macskás 2017-12-09 14:31:46

543


542 Búbánat 2017-12-09 08:59:52 [Válasz erre: 471 Búbánat 2015-08-28 10:29:16]

Bartók Rádió sugározza ma délután

14.10 – 15.00 Rost Andrea és José Cura áriaestje
 

Km. a Győri Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Berkes Kálmán és José Cura

1. Leoncavallo: Bajazzók - Prológ (Cura, vez. Berkes)

2. Verdi: Otello - Ave Maria (Rost, vez. Berkes),

3. Puccini: Tosca - Levélária (Cura, vez. Berkes),

4. Gounod: Faust - Ékszerária (Rost, vez. Berkes),

5. Puccini: Turandot - Kalaf áriája III. felv. (Cura, vez. Berkes),

6. Verdi: A végzet hatalma - Nyitány (vez. Cura),

7. Verdi: Traviata - a) Szerelmi kettős, b) Bordal (Rost, Cura, vez. Berkes),

8. Lennon-McCartney: Yesterday (Rost, Cura, vez. Berkes),

 

 (Győri Audi Aréna, 2015. május 3.)


541 Búbánat 2017-01-18 11:22:19 [Válasz erre: 416 Búbánat 2015-02-25 18:30:51]
[url] http://www.mediaklikk.hu/video/jose-cura-es-maho-andrea-koncert-januar-18-an-1940-tol-az-m5-on/; José Cura és Mahó Andrea koncert felvétele 2017. január 18-án 19:40-től az M5-ön [/url] (80 perc) Special Crossover Concert Vendég: Miller Zoltán A zenei alapot a Hungarian Studio Orchestra biztosította. Közreműködött egy 60 fős gyerekkórus is. 2015. február 21., Papp László Budapest Sportaréna Rendező: Szurdoki Erika

540 Heiner Lajos 2016-11-24 13:23:44 [Válasz erre: 538 -zéta- 2016-11-24 13:01:11]
Vagy legalabb Bo Derek lenne a cimszerepben! (Persze 40 evvel korabbi valtozataban).

539 parampampoli 2016-11-24 13:23:28 [Válasz erre: 538 -zéta- 2016-11-24 13:01:11]
Medvetánc alla spagnola.

538 -zéta- 2016-11-24 13:01:11 [Válasz erre: 537 Heiner Lajos 2016-11-24 12:13:47]
Bezzeg, ha táncolná...;-)

537 Heiner Lajos 2016-11-24 12:13:47
Meg dogivel kaphatok jegyek Cura ket decemberi pragai koncertjere! Es elvezenyli a Bolerot is!

536 lujza 2016-05-29 00:37:30 [Válasz erre: 533 Ametiszt 2016-05-27 18:35:39]
Szerintem a rendező se tudta pontosan, hogy miről szól a darab. Előzőleg az Operában láthattuk, hogy Hunding fütyül Wotanra, és meghalás helyett szépen kisétál a színpadról. Itt meg Desdemona tette ugyanezt.

535 márta 2016-05-28 19:03:32
De egyedül a Bosszúkettős túl gyors! 1997-en nem én léptem túl, hanem Cura. Amit nem reméltem már!

534 parampampoli 2016-05-27 18:40:09 [Válasz erre: 532 márta 2016-05-27 17:00:30]
Megnéztem a kétszeres tempóban elővezetett Bosszúkettőst, amelynek így semmi súlya. Más opera. Így van az, ha az énekes 100 %-ra feltöltött légzőpalackok helyett csak 50 %-kal üzemel.

533 Ametiszt 2016-05-27 18:35:39 [Válasz erre: 532 márta 2016-05-27 17:00:30]
Kedves Márta! Örülök, hogy végre túllépett 1997-en! De most egy kicsit lemaradt. Olvassa el a Momuson folytatott polémiánkat a 486-os bekezdéstől anno március(kritika versus live élmény + a szokásos elfogult hozzászólások. A belinkelt youtube-nál sokkal jobb minőségben (nem kalóz videón) lehetett látni a Classicán és egy ideig a Sonostream TV-n (5 EUR)is ezt. Ez a rendezés (bár élőben elég idegesítő volt) azóta is kísért, sok érdekes gondolatokat is ébresztve az emberben.Sajnos még nem találtam olyan írást erről, ami jobban a közelébe férkőzött volna .. Viszont azóta egyre jobban hiszem, ha Desdemonát más énekli, az egész előadás "hivatalos fogadtatása" teljesen más lett volna (és Cura Otellója is).

532 márta 2016-05-27 17:00:30
https://www.youtube.com/watch?v=sdfAq-14jG0&t=3943s Hát, nekem is voltak fenntartásaim Curával, különösen az utóbbi időben, de ez az idei Otellója szenzációs! Bárki bármit mondjon. Thielemann fantasztikusan vezeti az előadást, Alvarez nagyszerű hangú Jago, és jók a többiek is. Őszintén szólva nem reméltem, hogy Cura még képes ilyen elmélyült, Otellót énekelni, ilyen jó hangi formában. Bravo!

531 Heiner Lajos 2016-04-18 15:55:43 [Válasz erre: 530 Búbánat 2016-04-18 13:44:06]
Még mindig kevésbé rossz, ha beszél, mintha énekelne.

530 Búbánat 2016-04-18 13:44:06 [Válasz erre: 526 Búbánat 2016-04-15 11:11:34]
[url] http://mno.hu/grund/jose-cura-zenevel-atitatott-vilaga-1337776; José Cura zenével átitatott világa - interjú [/url] MNO.hu, Kiss Eszter Veronika, 2016. április 16., szombat 16:00 William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából José Cura április 23-án Győrben, a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására koncertszerű előadásban vezényli Verdi operáját, az Otellót. A világhírű argentin énekes, zeneszerző és karmester az előadásra készülve Budapesten próbált a Nemzeti Énekkarral és interjút adott a Magyar Nemzetnek.

529 Heiner Lajos 2016-04-15 17:20:10 [Válasz erre: 528 Petyus 2016-04-15 16:42:30]
Ezt honnan tudod? Igen, 23-án Boccanegrát nézek Domingoval Barcelonában.

528 Petyus 2016-04-15 16:42:30 [Válasz erre: 527 Heiner Lajos 2016-04-15 16:20:33]
Domingóért? :-)))

527 Heiner Lajos 2016-04-15 16:20:33 [Válasz erre: 526 Búbánat 2016-04-15 11:11:34]
Na, akkor én utazok külföldre.

526 Búbánat 2016-04-15 11:11:34 [Válasz erre: 521 Búbánat 2016-03-28 13:03:35]
[url] http://mno.hu/grund/jose-cura-mar-magyarorszagon-van-1337622; José Cura már Magyarországon van [/url] MMO.hu, 2016.04.15. „Budapesten próbált a Nemzeti Énekkarral José Cura, a világhírű énekes-karmester csütörtökön. Az április 23-i, győri Otello-előadásra készülnek. A Maestro a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására koncertszerű előadásban dirigálja a Verdi-művet, amelynek címszerepével annak idején maga is befutott, és amelyet Buenos Airesben rendezett is. Most ugyan rendezéssel nem készült, de minimális mozgásokat beillesztett a színpadképbe, amelynek látványvilága szintén az ő munkája. José Curával készült interjúnkat, amelyben többek között a reneszánsz életszemlélet jelentőségéről és az Otello pályáján betöltött szerepéről is beszél, szombaton olvashatják itt, a Kultúrgrundon.”

525 Búbánat 2016-04-11 10:12:10 [Válasz erre: 524 Búbánat 2016-04-11 10:10:00]
Helyesbítés az előbbihez: a Bartók adó, 2013. február 13., 12.05 – 13.10 között sugározta már a koncert hangfelvételét.

524 Búbánat 2016-04-11 10:10:00 [Válasz erre: 275 Búbánat 2013-02-12 08:52:21]
két év után ma ismét leadja a rádió a 2002-es szilveszteri koncertet - részleteket Bartók Rádió, 20.59 -22.00 Hangverseny a Magyar Állami Operaházban - részletek "Európa Gála Budapest 2002" - Szilveszteri Bál az Operaházban Az "est sztárvendége" az argentin származású énekes karmester, José Cura. A Budapest Filharmóniai Társaság zenekarát José Cura vezényelte. (Amikor ő énekelt, akkor Szennai Kálmán vezényelt.) Az ünnepi koncerten az Operaház színpadán fellépett Sümegi Eszter, Bándi János és maga José Cura is, valamint az Operaház balett-szólistái. 1. Johann Strauss: A denevér - Nyitány és Csárdás (Sümegi) 2. Panizza: Aurora - Intermezzo (Cura, vez. Szennai) 3. Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo 4. Johann Strauss: Mennydörgés és villámlás – gyorspolka 5. Lehár: A víg özvegy - Szerelmi kettős „Ajk az ajkon…” (Sümegi, Bándi) 6. Kálmán: Marica grófnő - Marica belépője (Sümegi) 7. Verdi: Traviata - a) Az I. felvonás előjátéka, b) Brindisi (Sümegi, Bándi) 8. Puccini: Turandot, Kalaf áriája (Cura, vez. Szennai) 9. Johann Strauss: Éljen a magyar – polka (Ism. április 23., 13.59)

523 Cilike 2016-03-28 22:04:02
Na jó, késő van, minden második "érdekes"-t húzzatok ki gondolatban.

522 Cilike 2016-03-28 22:03:19
Megnéztem az Otellot. Érdekes módon úgy találtam, a rendezője lopott egyet-mást Podától. :-) Amúgy érdekes, noha cseppet sem konvencionális rendezés. Carlos Alvarez szerintem jó volt, kivéve érdekes módon a Credoban, valamiért az tetszett legkevésbé. Röschmann az elején kifejezetten tetszett, aztán a második felvonástól úgy találtam, szükségtelenül forte énekli az összes magas hangot, nemcsak forte, de kifejezetten hisztérikusan. Ezt nem tudom mire vélni. A hangszíne számomra ideális Desdemona-hang lenne, ha nem visongana folyton folyvást. Hozta a karaktert, amit ebben a verzióban kellett. Érdekesebb volt, mint az átlag "vittima innocente". Sok szempontból meg tudom érteni azokat, akiknek nem tetszik Cura Otelloja, mert ez az alakítás nagyon szubjektív. Hasonlít ahhoz, amit nálunk játszott, a kevés mozgással. Vokálisan úgy tudnám értékelni, hogy legfőbb probléma a legatok hiánya. Szaggatottan énekli a szerepet, nem tartja ki a hosszú hangokat a megfelelő időtartamig. Sokkal fegyelmezettebben énekel, mint nálunk, ahol totál átírta a kottát. Amit még fel lehet neki róni, az a szokásos probléma: passaggio. Nála ezek a hangok kicsit pozíció fölé kerülnek, úgy érzem, kicsit túl vannak vibrálva, ezzel oldja meg, hogy a fölötte levő hangok ne essenek hátra. Azok nem is esnek, de a váltóhangok furcsán szólnak. Meg lehet szokni. Szerintem sose volt ez énektechnikailag megoldva nála. Viszont: bevallom, nekem akár prózában is előadhatná, annyira szeretem a szerepfelfogását. Annyira tetszik a játéka. Nagyon átélt és szuggesztív. Lehet, hogy megvan a maga közönsége, van, akire ez hatástalan. Én nem cserélném el öt darab tökéletesen éneklő -nem hiszem, hogy van ilyen - de kevésbé intenzív játékú Otellora. Ez van.

521 Búbánat 2016-03-28 13:03:35 [Válasz erre: 520 Ametiszt 2016-03-28 12:58:20]
Köszönöm. Beteszem a linket, egyszerűbb rákattintani... [url] http://revizoronline.com/hu/cikk/6017/jose-cura-az-otelloval-ter-vissza-gyorbe/?cat_id=6&first=0; Link [/url] „SZOROS PARTNERSÉG ALAKULT KI KÖZTÜNK” José Cura az Otellóval tér vissza Győrbe Revizoronline, 2016.03.23.

520 Ametiszt 2016-03-28 12:58:20
Akkor álljon már itt egy többet mondó link egy személyes interjúval: http://revizoronline.com/hu/cikk/6017/jose-cura-az-otelloval-ter-vissza-gyorbe/?cat_id=6&first=0

519 Búbánat 2016-03-28 12:54:11 [Válasz erre: 476 Búbánat 2016-03-12 12:09:21]
[url] http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2016/03/24/jose_cura/; José Cura Győrben ünnepli Shakespeare-t [/url] FIDELIO/MTI, 2016.03.24. 14:26

518 Heiner Lajos 2016-03-28 12:36:26 [Válasz erre: 514 Ametiszt 2016-03-28 10:35:11]
Ja, és sok locsolkodót Önnek. Nem vagyok gonosz. Nem Krasznaja Moszkvával.

517 Heiner Lajos 2016-03-28 12:34:19 [Válasz erre: 515 Búbánat 2016-03-28 11:23:29]
Tegnap is leadta. A III. felvonásbeli Otello-ária kapcsán jutott eszembe a néhai Alan Blyth sok évtizeddel korábbi véleménye, persze egy másik Otello-felvétel kapcsán, "this is the way, how this aria should not be sung".

516 Heiner Lajos 2016-03-28 12:30:11 [Válasz erre: 514 Ametiszt 2016-03-28 10:35:11]
Kérdezni szabad. Még Ametiszt ÚrHölgynek is.

515 Búbánat 2016-03-28 11:23:29 [Válasz erre: 505 parampampoli 2016-03-27 11:09:06]
A Classica csatorna ma 14.30-17.10 között sugározza ezt az Otello-felvételt.

514 Ametiszt 2016-03-28 10:35:11
Azért azt megkérdezném a T. Szerkesztőktől, hogy Heiner Úr sajátos képzavarai és a fórumtársakat sértő, személyeskedő megjegyzései a fórumszabályzat melyik részével egyeztethetők össze?

513 telramund 2016-03-28 00:08:15 [Válasz erre: 508 Heiner Lajos 2016-03-27 21:58:03]
Élni kellene a technika újabb vívmányaival.Nem másolni,neten küldeni.Persze csak a hangtalan Doomingo felvételeket.Az anusból éneklő Curat semmiképpen.De ezt a felvételét nyugodtan,mert nem onnan énekelt.

512 Heiner Lajos 2016-03-27 22:38:04 [Válasz erre: 511 Petyus 2016-03-27 22:26:48]
A véleményemhez egy rectoscopia is elég lenne. Akár egy fizikális vizsgálat.

511 Petyus 2016-03-27 22:26:48 [Válasz erre: 510 Heiner Lajos 2016-03-27 22:25:56]
Megcolonoscópoztad?

510 Heiner Lajos 2016-03-27 22:25:56
Hát nézegetem-hallgatgatom ezt a salzburgi Otellót. Cura, elnézést, de mintha az @nusából képezné a hangját.

509 Heiner Lajos 2016-03-27 22:07:12 [Válasz erre: 507 Ametiszt 2016-03-27 15:50:35]
Kedves Ametiszt, Ön nyilván XX kromoszómás. Ezért írnám meg, egy öregedő pasinak, mint én, egy negyvenes, akár ötvenes nő is gyönyörű, kívánatos lehet. Nem a fiatal bőr, ruganyos mell kell hozzá. Hanem hogy NŐ legyen. Talán meg tetszik érteni.

508 Heiner Lajos 2016-03-27 21:58:03 [Válasz erre: 506 Cilike 2016-03-27 11:35:16]
Kedves Cilike, voltak itt némi összetűzéseink. De ha Ön nem deklaráltan mazo, akkor nem másolnám. Nem az elejétől nézem, de Cura egy hangroncs.

507 Ametiszt 2016-03-27 15:50:35 [Válasz erre: 504 telramund 2016-03-27 11:03:49]
Igen, Desdemona valóban öregecske volt. De azért volt agresszívre formálva, mert egy ilyen agresszív Otellóval találta magát szembe a 3. felvonásban, speciel itt nekem ezért tetszett, hogy felvette a kesztyűt, én is jól pofán vágtam volna azt az Otellót, aki azt műveli, amit. Tulajdonképpen a szoprán színészi játéka tetszett. Alkatilag és hangilag viszont nem igazán Desdemona alkat.

506 Cilike 2016-03-27 11:35:16
Én is szívesen megnézném, ha rögzítve van, esetleg kaphatnék egy másolatot? Nekem sajnos csak Mezzom van.

505 parampampoli 2016-03-27 11:09:06 [Válasz erre: 504 telramund 2016-03-27 11:03:49]
Ha majd találkozom a felvétellel valahol, meghallgatom, és én is megírom a véleményem.

504 telramund 2016-03-27 11:03:49
Most nem az következik,amit sokan várnak salzburgi Otello ügyben.Rendezés egy mondatban: elment.Valóban Jago a központi figura,de igazság szerint eredetileg is.Hiszen ő írányítja a többi szereplő minden lépését.Carlos Alvarez jó hangi állapotban,csak kissé unalmasan rezignált arccal formálta a szerepet.Aki nem tetszett Dorothea Röschmann.Öreg hangilag, kinézetében.A rendező kissé agressivre formálta alakját.Az a Deasdemona ,aki a III felvonásban nekimegy Otellonak ,nem könnyedén hagyja megölni magát a IV felvonásban.Desdemona poézise hiányzott az egész előadásából.Jose Cura.Valamikor vagy 2o éve a kedvenc tenorom volt,aztán erről a helyről egyre hátrább került.Nekem Otelloja tetszett.Bár a hang kissé talán kevesebb,de ott van minden ,elénekelve és nem elbeszélve.Talán Otello belépője hagyott némi kívánnivalót.Egyébként egy figurában is nagyszerű alakítást nyújtott.A kibúzását nem értem. Thielemann igazi területe Wagner és R. Strauss.Az Otellot elvezényelte saját zenekara/Drezda)követte pálcáját

503 parampampoli 2016-03-26 23:01:00 [Válasz erre: 502 telramund 2016-03-26 22:44:25]
Én nem néztem, tehát kíváncsian várom.

502 telramund 2016-03-26 22:44:25
Talán holnap lesz egy két szavam ehhez az Otellohoz!De nem biztos.

501 Heiner Lajos 2016-03-26 17:54:08 [Válasz erre: 499 Ametiszt 2016-03-26 16:29:28]
Milyen jó, hogy Hrabalon, a szexen és a sörön kívül még van jó az életben!

500 macskás 2016-03-26 17:44:33
500





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.