Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények
A hazai érdektelenséget még csak felmérni sem kell: v a n. Jó esetben árukapcsolással = bérletben kitűzhető lenne Kurtág György operája, aztán sokan nem mennének el rá. Nem lenne felemelő látvány a félig-kétharmadig üres nézőtér. Közhely, de mégis igaz, hogy Bartók opera-remekműve máig nem jutott el a közönség többségének szívéhez. Vajon hány néző fülébe-szívéhez jutna el Kurtág?
Bocsánat, kedves Lujza, én is nagyon megörültem (l. 591), sőt a javasolt két Scala kiritika után becsatoltam a párizsi bemutató kritikáját is. Egyébként ez az opera valóban egy fantasztikus alkotás, ha a szemgyulladás után végig tudom nézni, megosztom benyomásaimat a fórumtársakkal. Egyébként sok tekintetben egyetértek Veled!
A rendezővel folytatott interjút sajnos nem tudtam teljes mértékben értékelni, francia beszéd, angol felirat!
Tűnődtem, hogy miért nem használja ki a lehetőséget a máskor oly ügyes Müpa? Amikor összeállt egy csapat ennek a nem könnyű operának a színrevitelére, miért nem csapnak le rájuk, és hívják meg legalább a szólistákat és a karmestert egy koncertszerű előadásra, mikor ez egy soha vissza nem térő alkalom? Lehetséges, hogy azért, mert felmérték a hazai érdektelenséget, hogy hiába tekintik ma a világ legnagyobb élő zeneszerzőjének Kurtág Györgyöt, egyszerűen lehetetlen lenne a művére megtölteni a hangversenytermet? Itt se túl nagy az érdeklődés, nem tudom, hogy rajtam kívül bárki is megörült-e Takátsa fórumtársunk feltöltésének?
https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/kritikaszemle-kurtag-gyorgy-parizsi-operabemutatojarol-171154.html
Szerencsére mindenütt nagy sikere van a műnek.
És egy interjú a rendezővel: https://www.youtube.com/watch?v=XRPkP6ZBHJU
Pierre Audi rendezte egyébként a legutóbbi müncheni Parsifalt is, ami többeknek nem tetszett.
Néha fáziskésésben vagyok, de nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem! Nagy ostobaság lenne, mert ezek többnyire unikális lehetőségek, méltóak a megtekintésre, és - ami nem megvetendő szempont - még csak pénzbe sem kerülnek. Max egy "köszönöm" jár érte!: :)
Köszönöm szépen, kedves Klára visszajelzésedet. Már azt hittem, hogy senki sem nézte meg ezt a feltöltésemet, amelyet Korngold élete fő művének tartott, de szerencsére tévedtem. :)
Kedves T.!
"Húsvéti meglepetésként" adtad nekünk a " Das Wunder der Heliane" c. Korngold operát. Húsvét ide, vagy oda - és ez nem blaszfémia - számomra megdöbbentő erejű meglepetés volt! Jó ideje ismertem a Halott Várost, a magyar felirat új színt hozott az opera megtekintésekor, és érdekes volt a Marlis Petersen - Jonas Kaufmann féle nagyon jó előadás után az Andrea Denoke – Torsten Kerl előadást is megismerni, egy régebbi és egy újabb rendezői felfogást és előadást összehasonlítani.
Valami hasonlóra számítottam a Heliane esetében is, legfeljebb Lotte Lehmann véleménye gondolkodtatott el. Ha egy Lotte Lehmann formátumú és karriert magáénak tudható énekesnő ennyire lelkesedett Heliane szerepéért, akkor abban kell lennie valaminek... És valóban!
Nem az opera cselekménye a fantasztikum, mert az valóban pár mondatban összefoglalható. Nincs is igazi cselekmény! A lényeg az eredendően jó, segítőkész, önzetlenül adni akaró és adni tudó ellentéte és harca a gonosszal, a bosszúállóval. Első körben a gonosz kerekedk felül, de végül vesztes lesz. Közben azért az is kiderül, hogy a gonosz, a Király egy korábbi félresikerült kapcsolat feletti bosszúját tölti ki a feleségén, a Királynőn, aki nem is igazán a felesége...Az opera egy csodálatos történet, egy nő köré fonva, pazar, korához képest modern és rémesen nehéz áriákkal, nem kevés színészi teljesítményt igényelve. Minden és mindenki más mellékes, csak háttér, kivéve a Királynő és az Idegen közötti jeleneteket. Heliane valóban csodálatos szerep, de nem csak énekesi, komoly színészi követelményeknek is meg kell felelni. Hálás köszönet ezért a felfedezésért!
"Párizsban is bemutatták Kurtág György operáját" Linket csinálni én sem tudok, de az alábbi helyen megtalálható!
https://24.hu/kultura/2022/05/13/kurtag-gyorgy-opera-parizs-premier-a-jatszma-vege-komolyzene/
És reméljük, még Kurtág György életében történik meg ez! Sajnos a következő évadban nem láttam semmi nyomát. De valószínűleg akkor is inkább csak hallani fogjuk, eredetileg is koncertszerű előadást tervezett a Müpa, amit nem csodálnék így, egyetlen előadás kedvéért. Nemrég Eötvös Péter Sleepless című legújabb operáját adták ugyanígy elő a Müpában a szerző vezényletével, és így is nagyon megrázó előadás volt. Az eredeti berlini premier énekesei énekeltek itt is, és nekem nem hiányzott az óriási cethal, ami Berlinben a díszlet volt.
Egyébként miért nem a Magyar Állami Operaház mutatja be a Kurtág operát? Nem akarnak a Scala nyomába jutni ezzel is?
Ne tartsd magadat visza, kedves Klára, a te véleményed pontosan annyit ér, mint bárki másé. :)
Már korábban letöltöttem a Kurtág operát, de nem volt időm egy "köszönöm" erejéig beírni, sem meghallgatni. Érdeklődéssel és nem kis meglepetéssel olvastam a két kritikát. Igen, mi emberek különbözőek vagyunk, és tévedhetünk is - még a legnagyobbak is! Erre a zenetörténetből nálam okosabbak tucatjával sorolhatják a példákat. Az opera meghallgatása után nyilván nekem is lesz véleményem, de ennyi okos enber után nem biztos, hogy előállok vele. Mindenesetre nagyon remélem, hogy mielőbb itthon is bemutatásra kerül, és élőben is megtekinthetjük!
Kedves Lujza, köszönöm a hozzászólásodat, és örülök, hogy te is fontosnak tartod Kurtág művének "közkinccsé" tételét, a mi kis baráti társaságunk számára. Én nem kívánom vitatni senki álláspontját, a tiédet sem, és főképp nem Pál Tamásét, azt azonban megjegyzem, hogy Pál Tamás szarkasztikus megjegyzésével, miszerint nincsen balett ebben a francia operában, nem értek egyet, hiszen Kurtág operája balettel kezdődik, amelyet Clov egy létrával ad elő (Clov pantomimja), és különben is, a mozgásnak - és a mozgásnélküliségnek - kitüntetett szerepe van az előadás egészében. Kurtág opeája nem antiopera és nem is az operajátszás végét jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, azt bizonyítja, hogy az opera, mint műfaj lehetőségei határtalanok, alkalmas az emberi lélek legmélyebb rétegeinek a bemutatására, ahová a szó vagy az ecset sohasem juthat el.
A rendezői önkény kérdésében viszont abszolút osztom Karmester Úr véleményét. A rendező sohasem társszerző, nem az a feladata, hogy megalkosson, átírjon vagy újraalkosson egy művet, hanem az, hogy az előadás többi résztvevőjével együtt, szakmai alázattal, színre vigye a zeneszerző alkotását.
Nekem óriási meglepetés, és nagy-nagy öröm, hogy közzétetted ezt a felvételt! Nagy tisztelője vagyok Kurtág Györgynek, bár nem állíthatom, hogy igazán felkészült lennék a munkáiból, de hallottam már ezt-azt tőle, és elég sokszor láttam is törékeny alakját különféle zenei eseményeken, és hallottam beszélni is. Legendás párost alkottak feleségével, óriási veszteség lehet számára az elvesztése. Persze, hogy izgatott, amikor megtudtam, hogy milyen operát írt. Én a hatvanas évek közepén voltam gimnazista, amikor kinyílt a világ, amennyire a szocializmusban lehetett, előttem is. Akkor létezett már a Nagyvilág folyóirat, és más módokon is lehetett kortárs nyugati írók műveit, köztük Beckettet is olvasni. A Godot viszonylag hamar színpadra került, és ugyanabban az időben kezdte megszervezni a Zeneakadémia évente a Korunk zenéje heteket is. Vagyis fiatalon megismerhettem mindenféle stílust és művet, és így ma se áll távol tőlem hogy többfelé is tájékozódjam, és nem utasítom el ami nem hagyományos, vagy nehezebben érthető.
Nagyon tanulságos a kétféle hozzáállás, Pál Tamásé és Fazekas Gergelyé ehhez a műhöz. Mindketten ott voltak a bemutatón, és a hatása pont ellentétes volt számukra. Azt hiszem, hasonló jelenik meg a napjainkban dúló vitákban is a formabontó operarendezésekkel kapcsolatban. Persze egyikünknek se könnyű szétválasztani a búzát az ocsútól, főleg, ha nem sikerül megérteni egy-egy rendezést. De mégis, nem mindig a hagyományos a jó, és a formabontó a rossz, erre bőven vannak példák. Nálam pl. a legújabb itthoni Parsifal igencsak kihullik a rostán, miközben a méginkább formabontó és nem könnyen nézhető legutóbbi bécsi előadás fennmarad.
De visszatérve a Játszma végéhez, én nagyon vártam, hogy legalább koncertszerűen előadják nálunk is a Müpában, de sajnos ezt a pandémia, és talán más is ezidáig meghiúsította. Ez a felvétel a magyar szöveggel együtt nagy kincs, hálásan köszönöm!
Itt van egy másik cikk az operáról, az írója - csakúgy, mint Pál Tamás - szintén nem hallotta a 8 perces tapsot, de más okok miatt.
Köszi a linket, érdekes lesz.
Itt olvasható beszámoló az előadásról....
A minap egy online beszélgetésnek voltam hallgatója, illetve szerény résztvevője, amelyet nagy tudású, és általam nagyrabecsült zenészek és zene-szakértők folytattak az operajátszás mai helyzetéről, különös tekintettel az elmúlt évek opera-rendezői túlkapásaira. Elhangzott, hogy manapság az értékek devalvációjának vagyunk tanúi, a rendezők többségének hiányosak a zenei- operatörténeti ismeretei, hiányzik belőlük a szakmai alázat, a partitúrában nem a zenszerző zsenialitásának bizonyítékát látják, hanem csak egy olyan nyersanyagot, amelyet kényük-kedvük szerint fromálhatnak. Kérdésként felmerült, hogy a közönség nem tudna-e megálljt parancsolni a rendezői túlkapásoknak, a válasz pedig az volt, hogy sajnos a mai közönség jelentős része üdvözli ezeket a törekvéseket, minden eszement ötletre lehet találni lelkes közönséget, jó példa az, hogy a Scalában, az opera fellegvárában nemcsak elő lehetett adni azt a szörnyű Kurtág operát, hanem ráadásul az a minősíthetetlen mű, több mint 10 perces szünni nem akaró tapsban és ovációban részesült.
És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el ezen a kijelentésen. Kurtág Györgynek, Fin de partie (Végjáték) című operájáról van szó, Samuel Beckett hasonló című drámáján alapszik. A művet 2018. november 15-én mutatták be a Scalában, és óriási sikert aratott. A Müpa 2020-ban és 2021-ben is tervezte az opera bemutatóját, amely a Covid-járvány miatt elmaradt. Most viszont innen letölthetitek a Kurtág opera bemutatójának jó minőségű felvételét, magyar felirattal. Javasolt lejátszó: VLC.
Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, Kurtág Györgyöt is. Kérlek, töltsétek le a videót, és utána szánjatok rá 2 óra 8 percet, üljetek le, nézzétek, hallgassátok. Döbbenetes élményben lesz részetek, megérdemli Beckett, megérdemli Kurtág, megérdemli a világ, az emberi sors - a sorsunk a figyelmeteket.
Beckett ezt az alig 50 oldalnyi drámáját 7 éven keresztül írta. Kurtág is pontosan 7 évig, 85 éves korától 92 éves koráig szerezte az operát, bár az igazság az, hogy ez az opera szinte egész életében foglalkoztatta, 1957-től, amikor párizsi útja alkalmával először látta a színdarabot. Kurtág francia-tudása akkoriban igencsak hézagos volt, szinte semmit sem értett a darabból, de lenyűgözte a darab drámaisága és szavakon túli, mély mondanivalója. Azonnal megvásárolta a drámát, és ebből az 1957-es kiadásból dolgozott 50 évvel később is, amikor az operát szerezte. Beckett drámája egy szavakon- időn- és teren túli világba vezet minket, a végítélet előtti napba, amikor már szinte semmi sincsen, csak négy, embernek már alig nevezhető lény, a halál előtti, puszta létezés állapotában. A főszereplő Hamm, kerekesszékben ülő vak és béna ember, valamikor talán író volt, apja (Nagg) és anyja (Nell), bicikibaleset következtében láb nélküliek, 1-1 kukában tengődnek, és van egy fiatalabb, sánta ember (Clov), aki viszont ülni nem, csak állni- és járni képes. Két órán keresztül ők beszélnek és szitkozódnak, monológizálnak, vagy párbeszéd formában mondják a magukét, többnyire összefüggéstelen emlékfoszlányokat, megélt, megálmodott vagy az életük során elszalasztott történeteket. Aztán a szinpad lassan kiürül, Nell meghal, Naggot talán elviszi a szemetes, Clov megszökik, egyedül Hamm marad bénán a kerekesszékben, egy vén ronggyal a fején várva a végítéletet.
És ehhez a drámához, amelyben már a szavak is mérhetetlenül idegenen hangzanak és nem odavalóan csetlenek-botlanak, ehhez a drámához - a lehetetlent megkísértve - szerzett zenét Kurtág. Egy ilyen feladat közönséges ember számára megoldhatatlan, de egy zseninek minden lehetséges. A hangok életre kelnek, és életre keltik ezeket a világvégi lényeket. És a zene segítségével megnyílik és értelmezhetővé válik a szöveg, mert Kurtág metrumot ad a becketti szónak és mondatnak, a zene és a csend artikulálja a becketi gondolatot. Ez az opera az ember általi teremtés csodája: a csendből hang lesz, a semmiből felépül Kurtág univerzuma.
De hát ki ez a Kurtág György? Én nem tudom, én nem ismerem őt. Annyit tudok róla, hogy a lányom zeneakadémista korában feljárt hozzá, és Kurtág tanítgatta a saját darabjaira, Márta néni pedig süteménnyel kínálta. Aztán zongorázott nekem a lányom, Kurtágot. És néhány éve ráakadtam erre a youtube felvételre. Philemon és Baucis. És ha megnézitek az operát, akkor látni fogjátok őket, mint Nellt és Naggot, egymás mellett két kukában, ahogyan próbálják megcsókolni egymást. És aztán Nell énekel-énekeli a világ legszebb dallamát, csillogó szemmel, azon a földöntúli hangján : ez a szerelem. Életemben egyszer láttam Kurtágot, ősszel a Müpában, kerekesszékben, pontosan olyan volt, mint Hamm, az operában. Azt hiszem, hogy valami ilyesmiről szól ez az opera, de én nem ismerem ezt az operát, és Kurtág Györgyöt sem ismerem, és ez szomorúsággal tölt el. Kis megnyugvást csak az hoz, hogy magamat sem ismerem.
Kedves Klára, köszönom soraidat, öröm számomra, ha néhányatoknak örömmet szerzett a feltöltésem. Részemről ez a Boccanegra csak egy gyors- és átmeneti kitérő volt és egészen hamarosan visszatérek a XX. sz-i és kortárs operákat bemutató sorozatomra. Remélem, hogy jó szívvel fogadjátok a következő feltöltésemet is.
Kedves Klára,
Volt többminden, én nyilván azokra emlékezek, amiket láttam.
Kézcsókkal
Lajos
Kedves Lajos!
Nem dicsekedhetek az Ön által felsorolt előadások megtekintésével, ennek több oka van. Nem ígérhetem, hogy behozom a lemaradást, mert nem hiszem, hogy ezek az előadások megtalálhatóak lennének a yt -n. Vagy ha egyesek igen, nyilván nem mindegyik!
De ha jól emlékszem, volt valamikor egy Traviata őreg Germont, egy Posa márki a Don Carlosban., egy Luna gróf a Trubadurban.
Egyéb megállapításaival tökéletesen egyetértek!
Üdvözlettel
585
Kedves Búbánat,
Köszönöm, természetesen ott voltam. Koncertszerű előadás volt, pát héttel Domingo vastagbélműtéte után, féltünk, lemondja. Netrebko is remek volt.
Sok üdvözlettel
Lajos
Kedves Lajos!
Kifelejtetted a bő felsorolásból - jól összeszedted - Domingo nagy Verdi-baritonszerepei közül Giovanna D’Arco Giacomo-megformálását.
Koncertelőadás, Salzburg, 2013
https://www.youtube.com/watch?v=cIVp0xwIErI&ab_channel=vocedivina
Kedves Klára!
Kérem, engedjen meg pár megjegyzést, illetve kiegészítést Domingo Boccanegrája kapcsán.
1995-ben a Metben még Adorno szerepében láttam, akkor már kicsit öregnek tűnt ehhez.
2003-ban jelentette be, hogy 2009-ben a címszerepben búcsúzik az operaszínpadtól.
Operaénekes barátom, akinek a véleményére nagyon adok, azt mondta: Nem fogja megcsinálni.
De megtette, 2009 őszén Berlinben. Akkor még érződött, hogy "kóstolgatja" a szerepet, a második előadást láttam.
Legközelebb a következő év elején láttam a Metben. Szombat délutáni előadás volt, amit nem igazán szeretnek az énekesek.
Aztán tavasszal a Scalaban - és azt mondtam magamnak, ez hihetetlen, ez egy harmincas éveiben járó hang.
Jött a Covent Garden, kétszer a bécsi STOP, és utoljára Barcelona.
S persze nem állt le a Boccanegra után, újabb és újabb szerepek jöttek. Nagyszerű volt Bécsben a Két Foscariban, 2019-ben Salzburgban a Luisa Millerben, utóbbit Kozlok Laci barátunk is tanusíthatja.
A Rigoletto, Nabucco talán kevésbé sikerültek.
Korábban azt mondtam, Domingo a XX. század utolsó negyen évének legnagyobb operaénekese.
Most már hozzáteszem: és a XXI. század első húsz évének is.
Hogy ne "csak" kritika legyen, szokás szerint egy csepp pozitív élményt is írok. Elsősorban hálás köszönet e két feltöltésért! Én valóban mindkét változatot ismertem, az 1991-es Takatsa fórumtárs egy korábbi nagylelkűsége révén jutott el mindenkihez, aki letöltötte. Számomra azért volt külön érdekes, mert Solti György vezényelt, ami önmagában élmény, és persze Agache és a remek partnerek miatt is. Agache ekkortájt még harmincas évei közepén járt, ami baritonként szinte gyerekkornak számít, de ez a szerep nem véletlenül találta meg, és Solti nyilván kihozott belőle (is) apait-anyait. Miután én a mostani MÁO előadások révén két alkalommal láthattam a Boccanegrát, volt módom Agache alakítását összemérni a 30 évvel ezelőttivel. Mivel különlegesen szerencsés voltam, mert első alkalommal Rost Andrea, második alkalommal Boross Csilla volt Amélia, egyéb összehasonlításra is volt akalmam, de erről már volt szó.
A 2010-es MET beli Boccanegrát a covid alatti stream jóvoltából ismertem, Domingo elbűvölt, tehát kb tudtam, mire számíthatok a szintén 2010-es Scala Boccanegra előadásból. Ennek az előadásnak egy részét láttam pár éve a Mezzo tv műsorán, de sajnos csak egy részét. Most viszont itt van az egész előadás! Remek rendezés, semmi borzalmas modernizálás, nagyon jó énekesek, a Scala zenekar és énekkar csak jó lehet, és Barenboim vezényel. Domingo káprázatos, színészi alakításban és hangban is - a Boccenegra az első, vagy talán a második bariton parti, amit énekel. Hogy milyen művészet megtanulni és elénekelni a bariton főszerepet egy olyan operában, melynek tenor főszerepében évekig brillírozott, ezt tőle kellene megkérdezni! Ami a bónusz ebben a Scala előadásban, az Anja Harteros Amelia alakítása! 1999-ben nyerte meg a Cardiff-i énekversenyt, tehát cca tíz éve van a nemzetközi térképen. Csodálatos alakítást nyújt, méltó partnere a két bölénynek, Domingonak és Furlanettonak. Egyúttal bizonyíték arra, hogy megfelelő, egymással összhangot teremteni képes szereplők igazi Sternstunde-t varázsolnak a színpadra. A túlsúlyos tenorok kapcsán pár napja említettük Fabio Sartori nevét - nagyon jó Adorno-t énekelt, de egyes jelenetekben már érezhető, hogy kicsivel kevesebb kilóval talán jobb lenne! Mindkét változat maradandó élményeim közé tartozik!
Klára felhívta a figyelmemet egy hibára, mindkét magyar feliratban egy helyen Genova helyett véletlenül Verona szerepel. Ez egy elég bosszantó hiba, mindenkitől elnézést kérek, és köszönöm Klárának a jelzést. A hibát kijavítottam, ha valaki újra letöltené az operákat, akkor magánban szívesen küldöm az új letöltési linket.
Most egy kis bónusz következik, az Operaházi Simon Boccanegra bemutatóin fellelkesülve. Két felvételt ajánlok a figyelmetekbe, a szokásos magyar felirattal, javasolt lejátszó VLC.
Az első felvétel 1991-ben készült a Covent Gardenben (Agache, Roberto Scandiuzzi, Kiri Te Kanawa, Michael Sylvester, Solti), ezt a felvételt lehet, hogy régebben már megosztottam veletek, de érdemes újra letölteni, mivel jelentősen sikerült javítanom a videó- és hangminőséget). Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jelentős előadás volt, Solti fantasztikus vezénylésével. Agache-nak elég kevés felvétele van, ez talán a legszebb, rajta kívül is minden énekes elsőrangú, nagyon szép, hagyományos felvétel.
Domingónak - tudomásom szerint - három Boccanegra alakítása is hozzáférhető bluray felvételen (MET, ROH, Scala), ezek közül a legjobbat, a 2010-es Scala-felvételt osztom meg veletek (Domingo, Furlanetto, Harteros, Fabio Sartori, Barenboim). Számomra ez az abszolút tökéletes Boccanegra előadás, külön kiemelném Anja Harteros felülmúlhatatlan alakítását, amelyet nagyon szívesen ajánlanék nagyhírű szopránunk figyelmébe is.Domingónak nincsen bariton hangja, ez nem vitás, de szerepformálása túllép a hangi adottság behatárolta kereteken, operatörténeti jelentőségű, általunk eddig ismeretlen Boccanegrát állítva elénk, és biztos vagyok abban, hogy az utókor Domingóra nemcsak, mint a XX. sz. egyik legnagyobb tenorjára fog emlékezni, hanem mint Boccanegra leghitelesebb alakítójára is. Zárójelben csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy Domingo itt, Budapesten, talán még a 2010-es Scala-beli produkcióját is felülmúlta, Boccanegrája még nemesebbé vált az elmúlt 12 év öregedése-szenvedése-megtöretése által.
Prokofjev Ukrajnában született, így a státuisza feltehetően ukrán nemzeti hős.
Ami biztos, az biztos alapon gyorsan letöltöttem. Megnézni valamikor később lesz lehetőségem. Őszintén remélem, hogy az opera és Prokofjev művei iránti jelenlegi érdeklődés fennmarad, és nem lesz a tomboló politkai agyrém újabb áldozata! Külön öröm számámra Gorchakova - csodálatos Leonora volt a La Forza-ban - és Leiferkus szereplése. Vannak operák, melyeket nem (lenne) szabad az eredeti környezetből a mába transzferálni, de ezt a rendezők sose fogják megérteni.
És akkor jöjjön a következő opera, Prokofjev Tüzes angyal című operájának két felvétele innen töltető le, a szokásos magyar felirattal, ajánlott lejátszó:VLC.
Prokofjev 1918-ban - a kommunisták engedélyével - Amerikába költözött, ahol évekig ünnepelt koncertező-művészként tevékenykedett, de a zeneszerzést is folytatta, többek között első operáját, a Három narancs szerelmesét a Chicagói opera felkérésére készítette. 1922-től édesanyjával együtt, több mint egy évet töltött a Bajor Alpokban, és ekkor kezdett hozzá a Tüzes angyal komponálásához. A librettót saját maga készítette Valerij Brjuszov szimbolista regényéből. Brjuszov önéletrajzi ihletettségű regényét a XVI. századba helyezte, a regény főhőse egy őrült nő, akit gyermekkora óta kísért egy "tüzes angyal", egyszerre édesítve és keserítve, majd a teljes tébolyba kergetve az életét, végül a főhősnőt az inkvizició elítéli, és boszorkányként máglyán elégetik. Prokofjev a regény történetének csomópontjaiból alkotta 5 felvonásos, 7 jelenetből álló operáját, amely egy olyan szerelmi történet, amelyet átitat az őrület és a XVI: századi vallási miszticizmus, de fellelhetők benne olyan filozófiai elemek is, amelyeket Prokofjev a protestáns ihletésű Christian Science szekta szubjektív-idealista szemléletéből kölcsönöz, amely felekezetet Prokofjev akkortájt ismert meg, és élete végéig követője maradt. Prokofjev lassan haladt az opera komponálásával, és azt csak 5 évvel később, 1927-ben fejezte be. Addigra Porokofjev anyagi lehetőségei alaposan megcsappantak, köszönhetően annak is, hogy a komponálás miatt elhanyagolta a koncertezést, neve Amerikában és Európában is megkopott és zenésztársaival sem volt jó a kapcsolata (pl. Sztravinszkijjel egyszer majdnem összeverekedett), aztán jött a gazdasági válság, Prokofjev egyre többet tartózkodott hazájában, majd 1936-ban véglegesen visszaköltözött a Szovjetúnióba. Ez a hányatott időszak, majd a kommunizmus nem kedvezett egy Tüzes angyal-féle opera bemutatására, így Prokofjev legjobb operája az íróasztalfiókba került, és bemutatójára csak a zeneszerző halála után, 1954-ben került sor.
Az utóbbi években viszont a Tüzes angyal reneszánszát éli, szine a villág összes jelentősebb operájában bemutatták, többek között Rómában, Bécsben, Madridban, Németországban több helyen, Moszkvában, Szentpéterváron. Magyarországon Szegeden játszották az operát, 2010-ben.
Két felvételt hoztam. Az első, amelyet feltétlenül javaslok letöltésre és megnézésre, a Mariinsky Opera 1993-as előadása, Gergijev vezényletével, Galina Gorchakova és Sergei Leiferkus főszereplésével. Ez az előadás mű gold standardjának tekinthető, a hagyományos és színpompás rendezés híven követi a cselekményt, a két világsztár, Gorcsakova és Leiferkus pedig tökéletes hangi állapotban, nagy átéléssel formálja meg szerepét. A rendezés - mai szemmel nézve - hagyományos, bár bővelkedik a naturális elemekben, különösen az ötödik felvonás orgiáig fajuló záróképében. A másik felvétel, amit közzéteszek, még teljesen friss, hiszen a Madridi Opera 2022 ápriilisi premierjéről van szó. A főszerepet korunk legnagyobb "Renátája", Aušrinė Stundytė, litván énekesnő énekli, akinek alakítása egészen lélegzetellállító, már csak ezért az alakításért is érdemes letölteni és megnézni a felvételt. A többi énekes is nagyszerű, és persze 30 év alatt az audiovizuális rögzítés óriási minőségi fejlődésen ment keresztül, így technikailag is sokkal jobb ez a felvétel, mint a 30 évvel ezelőtt készült Mariinsky színházbeli.
Viszont a madridi előadásnak van egy árnyoldala; a rendezés, amely ezt a XVI. században zajló történetet korunkba helyezi. Ez az aktualizálás az első órában nem zavaró, és amúgy is Stundité alakítása mindent visz, de ahogyan haladunk a történetben, a rendezés egyre zavaróbbá válik, az énekelt szöveg és a vizuális cselekmény teljesen elválik egymástól, teljes zavart okozva. A Tüzes angyal egy olyan történet, amelyet nem lehet büntetlenül a történelmi közegéből, kiemelni, nem lehet inkviziciót, ördögűzést, boszorkányüldözést apácák-papok nélkül, Isten és Sátán kiiktatásával bemutatni vagy eljátszani, egy ilyen törekvés teljes kudarcra van ítélve. Éppen ezért, ez a részleteiben nagyszerű és jobb sorsra érdemes előadás - véleményem szerint - torzó marad, a mai kor ártalmas rendezői önkényének bizonyítékaként. Ha valaki ennek az előadásnak kapcsán találkozik először ezzel az operával, akkor pórul fog járni, szinte semmit sem fog megérteni belőle, és lázálomként fogja átélni a 2 órás előadást. (Persze még az is lehet, hogy ez a rendezői szándék.) Éppen ezért mindenképpen az 1993-as előadást javasolnám az operával való ismerkedésre, és utána már bátran nézhetjük a madridi színreállítást, mert ha már tudjuk, hogy mit nézünk, akkor felejthetetlen színészi és énekesi alakításnak leszünk a tanúi.
Kedves Klára, nagyon köszönöm az értékelésedet. Számomra ez az opera óriási meglepetés volt, egy minden szempontból tökéletes mű, bizonyítva azt, hogy az opera a maga komplexitásával a művészet csúcsa, amely ötvözi a zenét, a drámát, a táncot-mozgást, és egyáltalán nem halott, hanem élő műfaj, amelynek a mai ember számára is van mondanivalója. Ebben az operában a zene és a librettó teljesen egyenrangú, egyik a másikra épül, és tartalmát kiegészíti, elmélyíti: a zene megszólal és életre kelnek a szavak. Ez a felvétel olyan, mint egy Bergman film, amelyet elsősorban nem a ráció oldaláról kell megközelíteni, hanem csak ülni, nézni, hallgatni, befogadni, hagyni, hogy belédhatoljon és benned kiteljesedve életre keljen, formáljon. Egy csodálatos, rendkívüli élmény, ezt nyújtja ez az opera.
Talán most sikerül! Mert kb két napja kísérletezem a beígért vélemény megfogalmazásával, de eddig mindig elakadtam. Megnéztem a Written on skin című operát. Nem könnyű darab, az igaz, de nem is megemészthetetlen. Mivel nem egy szokványos klasszikus mű, figyelni kellett, nézni és koncentrálni! Az első jelenetben látható osztott színpad értelme nem ugrott be azonnal, de mikor ott csereberéltek ruhát, onnan hoztak a játéktérre kellékeket,stb., már összeállt a kép. Egyszerű történet, de nem kevés filozófiai, pszichológiai és pszichikai háttérrel! Hogyan lesz felnőtt a feleség, akit a Protector gyermekként kezel (vajon miért?), hogyan ébred fel benne a nőiség, amikor megnevezi önmagát, és kéri, hogy Ágneshez szólítsák. Miért fordul egy kvázi idegenhez, akitől megkapja azt, amire szüksége van. A többi szereplőnek neve sincs. A férfi szereplő, a Protector egy könyv elkészítését kéri, őseiről. Ahogyan a könyv készül, és annak lapjairól/lapjain olvassák a történéseket, a cselekmény evvel párhuzamosan zajlik, mintha minden meg lenne írva a sors könyvében! Nem írok tartalmat, akit valóban érdekel, szánjon rá kb másfél órát, megéri!
Nagyon jó, de tényleg abszolút modern zene, a szaggatottság a szereplők lelkiállapotának kifejezése. Az énekesek is jók, nem akármilyen teljesítmény ezt így végigjátszani, énekelni! Szokatlan, de nem lehet örökké "12 egy tucat" műveket nézni, hallgatni!
Köszönöm, kíváncsi vagyok! Nagyon hozzászoktunk a 2-es kezdetű évszámokhoz, de nagyobb baj sose legyen!:)
Ah, ED volt kedves felhívni magánban a figyelmemet, hogy Szymanowski nem 2011-ben és 2014-ben kirándulgatott, hanem 100 évvel hamarabb. Köszönöm a helyreigazítást. :)
Egy kedves fórumtársam nemrég magán-üzenetben köszönte meg az eddigi munkámat, és a folytatásra biztatva egy listát is küldött arról, hogy milyen operákkal kellene foglalkoznom. A listáról választottam egyet, és máris le tudjátok tölteni Szymanowski, Król Roger (King Roger, Roger király) c. művét, két nagyszerű előadásban, magyar felirattal. A fájlok elég nagyok lettek, mert HD minőségűek, és eredeti, bluray minőségben tartalmazzák a sztereó és az 5.1 Surround hangsávot is. Lejátszásuk VLC media playerrel ajánlott.
Ez bizony egy elég furcsa opera (legalábbis a számomra az volt). A zene egészen rendkívüli, színes kavalkádban ötvöződik benne Wagner, Mahler, R. Strauss és az impresszionisták zenéje, de valami új minőséget és egészen egyedit alkotva. Én ezt az operát előzőleg sohasem hallottam, és egészen magával ragadott a zenéje. De az opera cselekményével kapcsolatban már eléggé tanácstalan vagyok és az érzéseim nagyon ambivalensek. Roger király történelmi személy, a XI. században Szicilia királya volt. Azt kell tudni róla, hogy korának művelt felvilágosult uralkodója volt, és híd-szerepet töltött be az európai keresztény és a keleti, arab kultúra között. Szymanowski 2011-ben és 2014-ben hosszabb időt töltött Sziciliában, és Roger királyhoz hasonlóan Szymanovskit is szinte betegesen érdekelte a hellén, az arab és az indiai kultúra, ezért megfordult Tuniszban, majd Biskrában behatóan tanulmányozta az iszlám miszticizmust. Ekkor érlelődött meg benne a Nyugat és Kelet közötti zenei, vallási és filozófiai híd víziója, és ez eredményezte a Roger király c. háromfelvonásos operája megírását. Szymanovski az operát 1918 és 1924 között komponálta, a librettót unokatestvére segítségével saját maga írta, és az opera bemutatójára a Varsói operában 1926-ban került sor. Ezt követte néhány éven belül a németországi, majd csehországi bemutató. A művet viszonylag keveset játszották, de a 80-as évektől "újra felfedezték" és azóta több jelentős színreállítás született.
Az opera története néhány mondatban összefoglalható. Roger király palermói udvarába a távoli keletről egy pásztor-próféta érkezik, aki tanításával zavart kelt a nép között, ezért a keresztény egyházi előljárók azt követelik a királytól, hogy eretnekként bélyegezze meg a prófétát és büntesse meg. Roxana, a király felesége is a próféta bűvkörébe kerül, ezért kéri a királyt, hogy ne ítélkezzen elhamarkodottan, hallgassa meg először a prófétát. A kihallgatásra az esti órákban kerül sor, a Pásztor mágikus-szuggesztív hatása alá kerül az udvar népe. A király megpróbál ellenállni, de ez csak részben sikerül neki, a próféta extázisig fokozódó rituális tánca után szinte az egész udvar, a királynővel együtt a próféta nyomába szegődik és elhagyja az udvart. A király, arab tanácsadójával együtt, hosszas vándorlást követően megérkezik a próféta országába, hogy visszaszerezze feleségét. Roxana arra kéri Roger királyt, hogy ő is csatlakozzék a Pásztorhoz. A Pásztor követői körülveszik őket, tüzet gyújtanak és táncolni kezdenek. A tánc közben a Pásztor is megjelenik, majd Dionüszosszá változik. A bacchanália végeztével Roger király megtér, és most már ő is imádja új istenét, a Napot. Ez tehát egy negatív megigazulási történet, ahogyan egy ember Jézustól a pogány görög kultuszig, a napimádatig jut. Én nemigen tudom, hogy mi volt Szymanovski célja ezzel a furcsa történettel, lehet, hogy csak a sok arab és misztikus irodalom olvasása ártott meg neki, bár az is tagadhatatlan, hogy a Roger király és a Pásztor között kialakuló, és az egész operán átívelő ambivalens viszonyban, megnyilvánul Szymanovszki szexuális irányultsága is. Ettől függetlenül ez egy ragyogó, és fantasztikus zene és én jószívvel ajánlom mindenki figyelmébe.
A linkről két előadás tölthető le. Az első a 2009-es Bregenzi produkció, ez volt az opera első videó felvétele. A Bécsi Szimfonikusokat Mark Elder dirigálja, a főbb szerepeket Scott Hendricks, Olga Pasichnyk, John Graham-Hall és Willy Hartmann alakítja. (Most vettem észre, hogy a fájl nevében helyesírási hibát vétettem, ez a videó használatát nem befolyásolja, mindenkitől elnézést kérek.) A második felvétel a Covent Garden 2015-ös előadása, a ROH zenekarát Antonio Pappano vezényli, a szereplők: Mariusz Kwiecień, Georgia Jarman, Kim Begley és Saimir Pirgu. Mindkét felvétel mind technikailag, mind zeneileg nagyszerű, de ha választani kell, akkor én elsősorban a ROH felvételét ajánlom, varázslatos.
Köszönöm Klára ezt a szép és részletes visszajelzést, ismertetést. Jó lenne, ha egyszer Billy Budd itthon is színpadra kerülne. Nem is tudtam, hogy Glyndebourne így indult, alaposan kinőtte magát, fantasztikus előadások születtek ott az utóbbi időben. Igyekezz, mert ott van a két Korngold és a Benjamin darab, és 1-2 nap múlva jön a Roger király is. :))
A Húsvét ünnepe és a kapcsolatos családi látogatások elmúltával visszatértem Brittenhez, és a Billy Budd -hoz.
Látszólag egyszerű történet, a francia forradalom utáni vészterhes időszakban egy angol hajó vitorlázik a tengeren, az ellenséges vizek felé. Mindenkinek legfőbb vágya elcsípni és legyőzni egy ellenséges hajót. Ez nem sikerül, közben lejátszódik egy tragédia, egy ifjú hajós kivívja a fegyermester ellenszenvét, az megvádolja lázadás szításával, az ifjú felindultságában szólásra képtelen, megüti a tisztet, az meghal. Az ítélet kötél általi halál.
Ha kicsit mögéje nézünk, az opera cselekményében két dráma rejlik - ez a konkrét valóságos, és egy lélektani, a kapitány visszaemlékezése, lelkiismereti drámája, mely keretbe foglalja a tulajdonképpeni cselekményt. Az eredendően gonosz és az eredendően jó elkerülhetetlen összecsapása, mely a jó vesztével végződik, az egyik szál. A kerettörténet a kapitány személyes drámája, aki vádolja ömnagát, mert későn ismerte fel a fegyvermesterben a gonoszt, és mert ennek felismerése után, ennek ellenére hagyta a földi törvények alkalmazását, a "jóság és szépség" vesztét. Nekem mindkét változat tetszett, rendezés, zenei megvalósítás és a szereplők tekintetében a második, a Glyndebourne-i változat sokkal jobban.
Ami viszont meglepett, mintha két teljesen külön történetet láttam volna! Nem azért, mert az 1966-os változat fekete-fehér, a másik pedig színes, inkább a két merőben eltérő rendezői felfogás miatt. Az 1966-os változat film, tehát mások a lehetőségek, Ebben a hajó, a hajón zajló élet konkrét, testközeli bemutatását látjuk. A merev brit tengerészeti hagyományok, fegyelem, alá- és fölérendeltségi viszonyok megjelenítése, a kapitány és a tisztek egymás közötti visekedése, a legénységgel szemben megkövetelt vakfegyelem mind megjelenik. Az erőszakkal összefogdosott és a hajóra besorozott emberek "beilleszkedésének" problémája kézzelfogható közelségbe kerül, aki bármilyen tekintetben kilóg a sorból, az bukásra van ítélve. (nekem a megtekintés során a negyvenes, ötvenes években forgatott, hasonló korban játszódó angol filmek jutottak eszembe.) Az énekesek közül a kapitányt éneklő Peter Peers és méginkább Peter Glossop (Billy) fogott meg, aki ezt a filmet követően hosszú és sikeres operaénekesi pályát futott be.
A 2010-es Glyndebourne-i előadás színpadi változat, tehát eleve más megvalósítási lehetőségeket teremt, a hajó és a hajósélet megjelenítése korlátozottan lehetséges, de szemlátomást nem ez a cél. A rendezői felfogás elsősorban az emberek bemutatására törekszik. A függelmi viszonyok ábrázolása itt is megjenenik, hszen a történet nem írható át, de a szerepek megformálásában, a szereplők magatartásában érezhető a személyes vélemény és a hatályos törvények alkalmazási kényszere közötti komoly ellentmondás. A zenekar alkalmazkodik a rendezői felfogáshoz, sokszor többet mond, mintha a színpadon megjelenő szereplők énekelnék el a történéseket. A három főszereplő, a kapitány, Billy és a fegyvermester megszemélyesítői előttem ismeretlen nevek, de mind színészi, mind énekesi teljesítményük megragadott. Egy személyes megjegyzés: mikor John Christie Glyndebourne-i házában elindította az első operaelőadást, megfordult-e a fejében, hogy ebből mi fog kilalakulni? Szerintem ő maga se hitte volna, hogy ilyen maradandót alkotnak. Mindenesetre Mr. Bing-nek jó előgyakorlat volt a későbbi MET-hez!
Köszönet ezért is, már letöltöttem.! A Heliane megtekintésére még nem volt módom, de azt sem hagyom ki, és ezt is megnézem!
Köszönöm a hozzászólást, kedves piszli. Megvallom, én most találkoztam ezzel az operával először, és le vagyok nyűgözve tőle. Remélem letöltöd a közreadott felvételemet, mert ez a ROH felvétel egyedülálló, tökéletes megvalósítása ennek a kivételes operának.
Örülök, hogy felhívta George Benjamin remekművére és a kiválóü közreműködőkre a figyelmet. Néhány éve a most éppen tatarozásnak elébe néző Theater an der Wienben adták és valami különös véletlen folytán betévedtünk. Illetve nem is volt az akkora véletlen; a színháznak olyan kitünő volt a vezetése, hogy nem vállalt az ember túl nagy kockázatot azzal, ha ismeretlen művet választott. Nekünk nem sikerült barátainkat rávenni a megtekintésére (DVD-n is elérhető), remélerm az Ön beszámolója és ajánlása meggyőzőbb lesz.
Előző bejegyzésemben Korngold Das Wunder der Heliane c. operája kapcsán a szerelemről elmélkedtem, maradjunk még egy kis ideig ennél a témánál mert egy igazi remekműre akadtam. Ez a kortárs opera számomra óriási meglepetés, jöjjön tehát a kritikusok általános véleménye szerint a 21. század eddigi legnagyobb operája, George Benjaminnak, Written on Skin (Bőrre írva) c. műve. A Royal Opera House 2013-as előadása innen tölthető le, magyar felirattal. (A linken két fájlt találtok, csak az egyiket töltsétek le. A kisebb méretű videó csak a sztereó hangsávot tartalmazza, a nagyobb méretű pedig két hangsávos, a szterereó mellet a 6 csatornás surround sávot is tartalmazza. Lejátszásra VLC-t használjatok).
A történetről csak annyit írnék, hogy egy - Boccaccio Dekameronjában is megörökített - a 13. századi Provance-ban játszódó szerelmi történetről van szó, amelyből a mai kor legismertebb angol drámairója írt egy lebilincselően izgalmas és felkavaró, szürreális librettót. És ehhez, a valódi irodalmi minőséget képviselő librettóhoz szerzett George Benjamin egy olyan operát, ahol a zene és a szó megbonthatatlanul eggyé válva egy új minőséget hoz létre. Ez egy igazi remekmű, elképesztő audiovizuális élmény, amely az opera tökéletes megvalósításának köszönhető, a rendezésnek, az énekeseknek (Barbara Hannigan, Christopher Purves, Bejun Mehta), és a szerző által vezényelt ROH zenekarának. Én most nem is akarom tovább szaporítani a szót, töltsétek le, nézzétek-hallgassátok ezt a fantasztikus felvételt, éljétek át ti is ugyanazt az élményt, mint amit én átéltem.
Kedves Takatsa! Nekem húsvéti ajándékul tökéletesen megfelelt és elegendő volt a tegnapi János Passió, mert ez valóban nagyon jó előadás, ahogyan a pár napja feltöltött Máté Passió is remek (Őszintén örültem, hogy azt rajtam kívül még valaki észrevételezte! Lehet, hogy egy fecske mégis nyarat csinál?)
A mostani Korngold csak hab a tortán, amiért külön köszönet jár Neked! Érdekes, hogy Korngoldot hosszú csend után elkezdték felfedezni, de ezekhez az operákhoz (is!) megfelelő rendezés és énekesek kellenek. A Halott város különböző operaházakban színre vitt előadásai mutatták, mennyi minden múlik ezen! Érdeklődve fogadom a Heliane két változatát. Sara Jakubiak remek énekesnő, Münchenben Kaufmann mellett ragyogő Éva volt a Mesterdalnokokban (mit nem adnék egy erről készült felvételért!) , és Brian Jadge sem ismeretlen számomra. Mindenesetre gyorsan letöltöttem, és "bespájzoltam" - Húsvét után nézem meg, de jobb későn, mint soha! És természetesen erről is megírom, tetszett-e, vagy sem!
És akkor jöjjön a húsvéti meglepetésem: Korngold Das Wunder der Heliane (Heliane csodája) c. operája. Innen tölthető le az opera 2018-as berlini, és 2019-es New York-i előadása, a szokásos formában, magyar felirattal. A lejátszáshoz VLC lejátszó szükséges (!)
Ez a mű Korngold negyedik operája, amelyet 1927-ben a Hamburgi Állami Operaházban mutattak be. Korngold 3 évig dolgozott ezen az operán, és addigi élete "mesterművének" tartotta. A mű csak néhány előadást ért meg, a közönség és a kritikusok egyöntetűen elutasították, sokan egyszerűen giccsnek nevezték. Az 1928-as, Bruno Walter által vezényelt berlini bemutató után aztán 80 évig el is tűnt az operaszinpadokról. Persze voltak, akik rajongtak ezért az operáért, a címszereplő Lotte Lehmann egyenesen élete legnagyobb szerepének nevezte.
Nehéz néhány szóban elmondani, hogy miről is szól ez az opera. Persze van egy viszonylag egyszerű történet, tulajdonképpen egy mese, van valahol-valamikor egy ország, a király kegyetlen, totális diktátor, és az elnyomott nép, napfény, öröm, nevetés nélkül éldegél. Persze a király hatalma sem korlátlan, a felesége, Heliane fölött nem tud uralkodni, a hitvesi ágyat nem tudja vele megosztani. Az országba vetődik egy fiatal idegen, aki hírt hoz a szabadságról, az örömről, a fényről. Mint felforgató eszmék terjesztőjét bebörtönzik, és az ítéletre vár. Éjszaka a király megjelenik, fejére olvassa bűneit és kárörvendően kihirdeti a halálos ítéletét. Az ifjú a hír hallatán összetörik. A király távozását követően megjelenik Heliane, a királynő, aki felebaráti szeretetből, vigaszt kíván nyujtani az ifjúnak, utolsó éjszakáján. Szerelmesek lesznek egymásba, végül a királynő ott áll az Idegen előtt meztelenül. A király közben visszatér, egy ajánálattal: megkíméli az Idegen életét, és a szabadságát is visszaadja, ha az Idegen, varázsereje segítségével eléri, hogy a királynő végre szeresse őt. Az Idegen visszautasítja a király ajánlatát, majd ezt követően a király észreveszi a sötétben meztelenül rejtőzködő feleségét. Hívja az őrséget, letartóztatja a királynőt, majd még az éjszaka, összehívja a bíróságot, hogy ítélkezzék a királynő felett. A királynő a bíróság előtt azzal védekezik, hogy a látszat ellenére, a férjét nem csalta meg, nem szerelmes az Idegenbe, csak a fájdalmát igyekezett csillapítani és a szenvedésében osztozni. A király tanúnak behívja az Idegent, az Idegen megkéri a bíóságot, engdélyezze számára, hogy néhány szót négyszemközt válthasson a királynővel. Az engedélyt megkapja, és amikor magukra maradnak, az Idegen öngyilkos lesz, azt remélve, hogy halála kiengeszteli a királyt, és ő meg fog bocsátani feleségének. De a király nem engesztelődik ki, ráveszi a bíróságot, hogy Heliane -t istenítéltnek vessék alá: ha valóban bűntelen, akkor Isten segítségével, az Idegent támassza fel a halálból. Heliane-nak nem sikerül a halottat feltámasztania, a bíróság előtt bevallja, hogy szerelmes volt az Idegenbe. A feldühödött tömeg máglyára akarja vonszolni, amikor az Idegen feltámad. A király végső elkeseredésében és csalódásában leszúrja Heliene-t. Ezt követően a szerelmespár megdicsőülten száll fel a mennybe.
Huh, a vége tényleg giccses és szirupos kissé. :) Persze ez a melodráma csak a váz, hiszen ennek a szimbolikus-allegorikus műnek feltehetően mélyebb mondanivalója is van, és mint minden jó mű, számos értelmezésre ad lehetőséget. A műnek nem kevés aktualitása is volt, hiszen 1927-ben a totális diktatúra, a fasizmus-kommunizmus árnya már ott lebegett egész Európa felett. És persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az opera keletkezésének ideje Korngold életének a legboldogabb korszaka volt; ez az opera az ifjú házas férfi szerelmes vallomása, a szerelem, a testi szerelem apoteózisa és mindenen győzedelmeskedő allegóriája. (Igen, az élet - bonyolultságában is - ennyire egyszerű.)
A mű utóélete korántsem annyira diadalmas, mint a Halott városé, amelynek az utóbbi időben több, igen figyelemreméltő előadása és felvétele született. Több, főként koncertszerű előadást követően a 2018-as berlini előadás említhető meg (Berlini Operaház Zenekara és kórusa, vez. Marc Albrecht, főbb szerepek: Sara Jakubiak, Josef Wagner, Brian Jagde), amely igen jó kritikákat kapott, és ez az előadás az egyetlen, amely jelenleg elérhető DVD-n és Bulray-n. Ehhez az előadáshoz készítettem el a magyar feliratot. Nehézséget az jelentett, hogy sehol sem találtam meg a teljes librettót, így a dvd-hez készített orosz- és francia feliratot tudam csak felhasználni. Megvallom, én nem voltam elragadtatva a felvételtől. A szólisták közül a királyt alakító Josef Wagner tetszett a legjobban, a többiek is jók voltak, de nem kimagaslóak. Ami viszont nagyon nem tetszett, az a rendezés sivársága, és a díszleteknek szinte a teljes nélkülözése volt, amely elidegenítően hatott és - számomra - megakadályozta a mű teljes átélését és befogadását. Tulajdonképpen meg volt minden, leltár szerint, csak valahogyan az előadás nem állt össze egésszé, nem kelt életre, valami hiányérzet maradt bennem. Na mindegy, elkészültem, éppen közre akartam tenni, amikor ráakadtam egy másik előadásra, a mű 2019-es amerikai ősbemutatójára, amely New Yorkban, a Bard SummerScape festival keretében történt. Az Amerikai Szimfonikus Zenekart Leon Botstein vezényelte, a főbb szereplők: Ausrine Stundyte, Daniel Brenna és Alfred Walker. És igen, ezen a felvételen Heliane csodája életre kel. Fantasztikus a rendezés, a koreografia, a zenekar, a zene, és az összes szereplő elképesztő intezitással és átéléssel énekel. Csodálatos. Egyáltalán nem tökéletes, pl. a tenor Daniel Brenna hangja és technikája csapnivaló, de ez valahogyan abszolút másodlagos szemponttá válik, mert az énekesek eggyé válnak szerepükkel és mindent betölt ez a fantasztikus, és semmihez sem hasonlítható zene, kibomlik előtted és teljes fényében pompázik ez a csodálatos világ. Jó szívvel ajánlom nekek ezt a boltokban egyáltalán nem forgalmazott és nem megvásárolható felvételt, minden apró hibája ellenére, és még úgy is, hogy a felvételen levakarhatatlanul rajta van a ráégetett angol felirat, amely alá applikáltam a magyar feliratot, reményeim szerint olvashatóan és könnyen követhetően. Ezt a felvételt mindenképpen VLC lejátszóval nyissátok meg.
Aki többet szeretne olvasni erről az operáról, annak Michael Haas írását ajánlom.
Aki esetleg - hozzám hasonlóan - nem Parsifált, hanem János passiót kíván hallgatni nagypénteken, az innen letöltheti. (Berliner Philharmoniker, Simon Rattle)
Igen, ez a helyes szó rá: unikum. Peter Sellars némileg megosztó és excentrikus, de összességében - a nagyszerű és átszellemült zenei megvalósítás mellett - felkavaró élmény, egy igazi, szenvedélyes passió.
Ez egy egészen unikum előadás, mindenkinek ajánlom figyelébe....
Nagyhétre tekintettel közzé teszem Bach Máté passióját, a Berlini Filharmonikusok előadásában, Sir Simon Rattle vezényletével és Peter Sellars rendezésében.
Vagy héber .. netán éceszg-éber ;-) avagy ki korán kel, 555-öt lel.
Ez van, ha nem vagyok elég éber :)
Vagy Weber? :)
555
