Kösz a helyesbítést.

Die Teufel von Loudun / The Devils of Loudun

A Loudini ördögök típikusan olyan opera, amelyet nem élvezetből néz meg az ember. Élvezetre a vígoperák valók, pl. a Sevillai borbélyon mindig halálra röhögöm magam. De egy Otellót, Végzet hatalmát, Oedipus rexet, Lear királyt nem élvezetből néz meg az ember. A Loudini ördögök ékes példája annak, hogy a koncepciós perek, vagy az embereknek a végtelenségig történő manipulációja nem mai találmány, hanem a mindenkori hatalom régi, és jól bevált gyakorlata. Nem állítom, hogy könnyű ennek az operának a befogadása, sőt abban sem vagyok biztos, hogy első nézésre lehetséges ez. Elárulom, ez nekem sem sikerült. Amikor - teljesen gyanutlanul - el kezdtem nézni ezt az operafilmet, akkor 10 perc múlva kikapcsoltam, mert rájöttem arra, hogy a tájékozatlanságom, a nem-tudásom akadályoz a mű befogadásában. Elővettem, hát Aldous Huxley regényét és elolvastam. Utána, ezzel a háttértudással felfegyverezve már könnyen ment a Penderecki opera befogadása. Mindenkinek ezt a módszert ajánlom, ezért tettem letölthetővé a Huxley regényt is, amely egy tudományos alapossággal, ugyanakkor "élvezhető" stílusban megírt nagyszerű alkotás, és hozzásegít minket nemcsak a konkrét opera, hanem saját magunk jobb megismeréséhez, megértéséhez is.

Veled tényleg nem lehet lépést tartani! Még szerencse, hogy hosszú időre tetted fel, bő lehetőség van a letöltésére. De az fantasztikus, ahogy írsz róla, nem szeretnék hízelegni, de mint egy költő. Viszont a Loudini ördögöket én ugyan megnéztem, de a téma annyira taszított, hogy hiába tudtam, hogy jó az előadás, élvezni nem tudtam.

Kedves T. Lassan nem tudlak követni, pedig mindig örülök műveidnek és érdeklődve várom az újakat! A felvezető soraid  olvasása közben a korabeli angol hajókon uralkodó rettenetes állapotokat ábrázoló könyvek, filmek jutottak eszembe.  A szerencsétlen, gyakran iskolázatlan, kényszersorozott emberek élete akkor is rettenetes lehetett, ha nem volt egy basáskodó, szadista hajlamokkal megáldott magasabb rangú tiszt, vagy kapitány felettes. Kiváncsi vagyok, már letöltöttem, vissza fogok jelezni! (Úgy tűnik, ha valahol két azonos nemű ember szerepel, akár csak egy légtérben is, sokaknak egyből a homoszexualitás jut eszükbe - ilyen időket élünk! Én inkább a tartalomra, adott esetben a zenére koncentrálok)

Egy újabb fantasztikus, megrendítő, és kevéssé ismert operával jelentkezem, Britten Billy Budd c. operájával. Két felvételt javaslok megnézésre-meghallgatásra, amelyet innen tudtok letölteni, 30 napig. Elsőnek mindenképpen a 2010-es Glyndebourne-i fesztiválon készült felvételt javaslom. Úgy gondolom, hogy ez Billy Budd legkiválóbb előadása, amely valaha született, ráadásul ez a bluray felvételen alapuló videó technikailag (mind képi, mind hangi vonatkozásban) is tökéletes.  Lejátszására mindenképpen a VLC lejátszó szoftvert  javaslom, tekintettel arra, hogy az 5.1 DTS hangsáv problémát jelenthet egyéb lejátszók esetén. A fájl valamivel nagyobb, mint 5 GB, így a letöltéséhez némi türelem kell, de ez az ára a HD minőségnek. Az automatikusan induló magyar felirat mellett választhatóak az eredeti feliratok is (angol, francia, német és spanyol).  A másik felvétel, amelyet le tudtok tölteni, a BBC 1966-os operafilmje, amelyet Carles Mackerras vezényel, és az előadás külön érdekessége, hogy a kapitány szerepét Peter Pears énekli, az a Peter Pears, aki az opera bemutatóján is énekelt, és akire írta Britten ezt a szerepet. Ez a fekete-fehér film meglepően jól lett rekonstruálva, élvezhető minőségű, és ráadásul - Mivel Britten tanácsadóként maga is részt vett a munkában - autentikusnak tekinthető, így mindenképpen figyelmetekbe ajánlom.  Ehhez is adaptáltam a 2010-es előadáshoz készített magyar feliratot. (E két előadáson kívül foglalkoztam még két felvétellel, az 1988-as, David Atherton által dirigált felvétellel, amelyben Thomas Allen énekli a főszerepet, valamint a a Teatro Real 2016-os produkciójával, de ezek nem lettek a kedvenceim.)

Britten operája Melville kisregényéből készült. Melville-ről, a XIX. században élt amerikai regényíróról elmondható, hogy életében nemigen volt sikeres. Egészen fiatalon megírta a saját élményekből táplálkozó főművét, a Moby Dicket, amely langyos fogadtatásban részesült, és csak a XX. században vált kultikus művé. (Ezzel a művel már részletesebben foglalkoztam, Heggie operájával kapcsolatban.) Melville ezek után jobbára versírással foglalkozott, inkább kevesebb, mint több sikerrel, majd élete vége felé, 30 évvel a Moby Dick után írt még néhány novellát, és a Billy Budd c. kisregényt. Melville 1891-ben halt meg és a Billy Buddot már nem tudta befejezni, a mű befejezetlen-rendezetlen kézirat formájában maradt fenn, és majd 30 évig az íróasztal mélyén hevert. Első kiadására 1924-ben került sor, majd 1962-ben jelent meg a tudományos igénnyel revideált, hitelesnek mondható kiadása. A történet egyszerű: Billy Budd egy fiatal, apátlan-anyátlan tengerész egy angol hadihajóra kerül a napóleoni háborúk idejében. Az eredendően tiszta és naiv, nyílt szívű, segítőkész és nagyon jóképű fiatal tengerész varázslatos hatással van a társaira, és a kapitánytól a hajósinasig, mindenki kedveli.  Az alapvetően durva, és rosszindulatú fegyvermester is többé-kevésbé Billy hatása alá kerül, de belőle ezek az ambivalens érzések irigységet és agressziót váltanak ki, szabadulni kíván, meg akarja semmisíteni Billyt, ezért a kapitánynál bevádolja, hazaárulással és lázadás szításával. Billynek egyetlen hibája van: idegességében dadogás tör rá, amely a szembesítéskor újra előveszi, egy szó sem tudja elhagyni száját, nem tudja megvédeni magát, a szavak helyet az ökle dolgozik, és egy csapással leüti az őt vádoló fegyvermestert, aki ettől az egyetlen, szerencsétlen ütléstől szörnyethal. A kapitány, a hadiállapotra tekintettel, összehívja a rögtönítélő hadbíróságot, és bár ő is és tisztjei is tisztában vannak azzal, hogy Billy ártatlan az ellene felhozott vádakban, a lázadástól tartva, szigorúan betartják a katonai törvénykönyv rendelkezéseit, amely szerint háború esetén főbenjáró bűn a felettes megütése vagy bármelyik társ megölése, Billyt halálra, akasztásra ítélik és az ítéletet néhány órával később végrehajtják. 

A történet nagyon egyszerű, de mesterien van megírva és korát évtizedekkel megelőzve olyan morális problémákat feszeget, mint a jog és az erkölcs viszonyát, az Isten által adott-,  és az emberi törvények hatáskörét és alkalmazhatóságát, a jó és a rossz abszolút vagy relatív természetét, vagy a vezetők személyes felelősségét. A kisregény utolsó három fejezete igencsak talányos. E fejezetek közül az elsőben röviden leírja a Billy akasztása utáni napok történetét: az angol hadihajó egy francia hadihajóval harcba keveredik, és bár győzedelmeskedik, a kapitány megsebesül, és néhány napra rá meghal. Az ezt követő fejezet újságírói stílusban számol be a Billy Budd körüli eseményekről, hősnek tüntetve fel a fegyvermestert, aki leleplezte Billy lázító szerveszkedését, és ezért halállal fizetett, majd az azt követő tárgyalástról, és az elvetemült Billy nyilvános kivégzéséről. Végül az utolsó fejezetben egy direkt nehézkes és darabos stílusban megírt tengerész-ballada állít emléket az ártatlanul meghurcolt és kivégzett Billynek. Melville ezzel a technikával eléri, hogy a regény nem záródik le, nyitott marad, és a feltett kérdésekre mindenkinek, saját magának kell megadni a választ. Melville nem mondja ki a végső verdiktet, nem tör pálcát senki feje fölött, szereplőit empátiával mutatja be, így vele együtt mi is át tudjuk érezni Vere kapitány dilemmáját és vergődését a törvény, a célszerűség, az erkölcs és a lelkiismeret hálójában, sőt, még azt is megláttatja velünk, hogy a gonosz fegyvermester is szenved, önmagától, és a jó hiányától. Melville - bár rabja a korára jellemző romantikus stílusnak - látásmódjában, probléma-felvetésében, gondolatiságában messze túllép korán, és kisregénye korunkban is újszerű és aktuális. Az általam feltöltött csomagban ezt a kisregényt is megtaláljátok, pdf formátumban, Szász Imre fordításában.

Britten opráját 1951 december 1-jén mutatta be a Royal Opera House. A librettót E.M. Forster és Eric Crozier írta. MIndig problematikus egy regény-kisregény film- vagy opera adaptációja, hiszen nehéz, szinte lehetetlen feladat 2-3 órába sűríteni egy regényt, amelyet az olvasó nemcsak napokig olvas, hanem utána hetekig- vagy akár évekig töpreng rajta. A feldolgozások nagy hibája, hogy - kényszerűen - cselekmény központúak, így éppen a gondolatiság, a "lélek" vész el belőlük. A Billy Budd esetében viszont - igaz a cselekményt kissé megváltoztatva - egy remek libretto született. Az opera-változatban Vere kapitány nem hal meg, hanem magas kort elérve, a színpadon megjelenik, és prológus valamint epilógus formájában keretbe foglalja a történetet. Ez a szerkezeti megoldás Vere kapitányra fókuszál, a kapitány maga mondja el a történetet, illetve a történetet az ő önmarcangoló és gyötrődő perspektívájából láthatjuk.  Igaz, hogy ezzel a fókuszálással az eredeti mű veszít a komplexitásából, de cserébe egy zeneileg- és opera-technikailag megvalósítható nyersanyag születik, amely egy eljátszható, izgalmas történet mellett magában hordozza az eredeti mű morális tartalmát és üzenetét is.  Én nem ismerem annyira Brittent, hogy ki merjem mondani, ez a legnagyobb műve, de az biztos, hogy ez egy kivételesen nagy alkotás, a XX. század egyik legnagyobb operája. Persze nemcsak az egyik legnagyobb, hanem az egyik legnehezebben előadható is. Előadásához óriási, precízen és virtuózan játszó zenekar szükséges, kiváló karmester, nagy férfi-kórus, és 17 férfi énekes (6 tenor, 5 bariton és 6 basszus), és a 17 énekesből legalább 12-nek nagyszerűnek kell lenni, hiszen kulcsfontosságú áriákat, duetteket énekelnek. Nő viszont egy sem szükséges, bár ez inkább nehezíti az előadást, mint könnyíti. :)
A Glyndebourne-i előadásban minden adott: a Londoni Filharmoniusokat Mark Elder vezényli, Vere kapitány szerepében John Mark Ainsley, Peter Pearset felülmúlóan énekel, Jacques Imbrailo mind hangjában, mint megjelenésében tökéletes Billy Budd, Philip Ens pedig félelmetes fegyvermester. és mellettük a többi szerepben is mindenki tökéletes, a rendezés, a díszletek kifogástalanok és a felvétel minden percében lélegzetellállító. 

Szót kell ejtenünk még arról, hogy az utóbbi időben sokan homoszexuális szálat vélnek felfedezni az opera cselekményében, utalva arra, hogy a jóképű, szinte szépségnek nevezhető Billy Buddhoz valamelyest az egész legénység és a kapitány is szexuálisan vonzódik, a fegyvermester ambivalens érzései is erre vezethetőek vissza, és erre utalhat az is, hogy Billyt a társai "Szépség"-nek, "Baby"-nek becézik.  És persze ezt a vélekedést táplálja Britten ismert (bár általa sohasem hangoztatott) homoszexualitása, és Peter Pearshez fűződő több évtizedes kapcsolata. Véleményem az, hogy a szexuális frusztráltság természetesen jelen van egy XVIII. századi hadihajón, ahol a legénység hetekig-hónapokig össze van zárva, és tétlenségre kárhoztatva jobbára csak várakozik, vagy hülye parancsokat teljesít. És a szexualitás amúgy is átitatja az ember tevékenységét, a mélyben mindig jelen van, minden ösztönben, minden emberi reakcióban és tetten érhető minden agresszív cselekedetben is. Billy biztosan nem homoszexuális, ő csak eredendően szép, naiv, és jó; az embernek a teremtés utáni állapotát testesíti meg, persze benne is van egy kis hiba, a sátán apró jele, a dadogás. És mit lehet kezdeni Isten százszorszép virágával? Lehet vonzódni hozzá, gyönyörködni benne, ahogyan a legénység teszi, lehet vonzódva-tartani tőle, ahogyan a kapitány teszi, aki minden szépségben-népszerűségben a lázadás csíráját sejti, és lehet a szépséget látva törni és zúzni, azt megsemmisíteni, ahogyan a kisfiúk átgázolnak a homokváron, vagy kitépik a pillangó szárnyát, vagy ahogyan a fegyvermester elbánik Buddyval. Sem Melville, sem a librettó-írók, sem Britten nem foglalnak állást a homoszexualitás kérdésében, ránk bízzák, hogy gondolkodjunk el a cselekedetek mozgatórúgóin.

Keresgéltem az interneten, és nem találtam semmilyen adatot arra nézve, hogy előadták-e hazánkban a Billy Budot. Ha valóban nem adták még elő, ez az operajátszásunk egyik nagy mulasztása, amelyet valahogyan - illő módon - pótolni kellene.

Köszi szépen a visszajelzést, kedves Klára, számomra sokat jelent. :)

Én mindenképpen megnézem a BSO Loudon ördögei előadását is, ha közvetíteni fogják, de az még a távoli jövő. Ez a Loudoni ördögei viszont itt van, méghozzá magyar szöveggel, tehát tökéletesen érthető, és követhető. Számomra nagy élmény volt! Abszolút modern zene, ma is születhetett volna. A történelmi háttér megértéséhez kellő alapot szolgáltattak Dumas pére XIII. Lajos korában játszódó romantikus regényei, és a konkrét cselekmény követéséhez a magyar felirat. A szereplők remekül megfeleltek a feladatnak, csodálatos énekesi teljesítményük mellett nem kevés prózai szöveg is elhangzott, ami profi énekesek számára nem minden esetben könnyű. Nem egy közülük olyan alakítást nyújtott, amivel prózai színpadon is megállná a helyét. Tatjana Troyanost egy sor klasszikus operában láttam, régóta csodálatos énekesnőnek tartom. Amit ebben az előadásban produkált, az párját ritkítja!

A  rendezés méltó a zenéhez, és a feladathoz, bár egyes jelenetek számomra túl realisztikusak  voltak! Kedves Takátsa, ne add fel kérlek! Remélem, előbb-utóbb valaki más is felfedezi és értékeli ezeket a lehetőségeket!

Igen, engem hajt a kiváncsiság, és hála Istennek mindig van újabb és újabb felfedezni való.

Köszönet ezért a különleges felvételért, okvetlenül meg fogom hallgatni! Úgy tűnik, nagyon egy hullámhosszon vagy a BSO közvetítéseivel. A Peter Grimes után legközelebb pont a Loudini ördögöt fogják adni, de lesz még egy Ravasz rókácska is nyáron. :))

Letöltöttem, ezer köszönet!

543

Nem tudom, hogy hányan követitek nyomon opera-feltöltéseimet, de most újra találtam egy olyan „gyöngyszemet”, amely mindenféleképpen felsorakozik a XX. század nagy, de többé-kevésbé elfeledett operái közé. Penderecki Loudun ördögei c. operájáról van szó, amelynek bemutatója 1969-ben, a Hamburgi Operaházban volt, ez tölthető le egy hétig, magyar felirattal, lejátszása javasolt VLC lejátszóval. Ez a több mint 50 éves felvételnek egy nagyon jó minőségű, 2007-es kiadása, a képminőség több mint elfogadható, a hangminőség pedig szinte tökéletes, megtartottam mindkét hangsávot (AAC és PCM), amely között lehet választani. Az automatikusan induló magyar felirat mellett a videó angol, német és francia feliratot is tartalmaz. A Hamburgi Philharmonikusokat és a Hamburgi Operaház énekkarát Marek Janowski vezényli, a főbb szerepeket Tatiana Troyanos, Andrzej Hiolski, Bernard Ladysz, Hans Sotin, Karl-Heinz Gerdesmann, Rolf Mamero, Kurt Marschner és Heinz Blankenburg énekli.

Az opera librettója Aldous Huxley 1952-ben megjelent, Loudun ördögei c. regényének alapján készült. Sokan ezt a művet tartják Huxley legnagyobb regényének. Ez a mű leginkább a dokumentum-regény kategóriába tartozik, ragyogó példája a történelmi-egyháztörténelmi ismeretek, az enciklopédikus tudás és az írói tehetség szinte páratlan találkozásának. Ha valaki veszi a fáradságot a könyv elolvasására, akkor nemcsak egy tragikus-horrorisztikus, izgalmas történetben lesz része, hanem bepillantást nyerhet a XVII. századi Franciaország mindennapjaiba, megismerheti a kort foglalkoztató természettudományos-filozófiai-pszichológiai-etikai kérdéseket és az azokra adott válaszokat és a jog- az igazságosság- és a hatalom egymás közötti viszonyát. Melegen ajánlom ezt a regényt elolvasásra mindenkinek, annyira melegen, hogy a regényt is az opera-videó mellé csomagoltam, pdf formátumban. Ebből a komplex regényből viszonylag könnyen kiemelhető és elmesélhető a regény vázát alkotó történet. Loudun egy francia kisváros, amelyet többségében hugenották laknak, így a város megbízhatatlannak minősül az uralkodó- és a katolikus egyház szemében. A város ráadásul erős falakkal körülvett, így bármikor a protestánsok dacoló fellegvára lehet. A falakat le kellene rombolni, az uralkodó biztonsága ezt kívánná, és a király tanácsadója, Richelieu bíboros is folyamatosan ezt sugalmazza, de a király habozik, tart a botránytól a város elszántságától, és a város vezetőitől. Jó lenne valami kiadós botrány, amely egyrészt elterelné a lakosság figyelmét, másrészt okot adna a beavatkozásra, és a falak lerombolására. Az ürügyet, az okot meg is találják a plébános személyében, aki egy igazi 17. századbeli celeb, ragyogó elme, nagyszerű szónok, híres szépfiú és nagy nőcsábász: imádat és gyűlölet tárgya. De a liliomtiprás, özvegy-hajkurászás  nem elegendő indok a perbefogásra, ezek bocsánatos bűnök az akkori egyházban. „Szerencsére” a hisztérikus orsolyita apácák, púpos főnöknőjük vezetésével tálcán kínálják a megoldást, egy pici irányítással elérhető, hogy hisztériájuk ördögtől való megszállottságba konvertálódjon, amelynek oka a sátánnal lepaktáló plébános. Meg is kezdődik a több hónapig tartó, ördögűzés, természetesen az egyházjogot lábbal tipró és minden teológiai megfontolást súlyosan sértő módon, egy igazi koncepciós per formájában, amely során igazolódik a plébános bűnössége, és az ítélet sem kétséges: eleven megégetés, óriási népünnepély formájában. Már csak a beismerő vallomás hiányzik, amely a jogi eljárást utólagosan törvényesítené, de erre a plébános nem hajlandó; aki a szenvedés stációjain áthaladva, minden régi bűnétől megtisztulva, Istennel, a sorsával és a világgal megbékélve, vértanúként áll a máglyára.

És akkor itt van ez a fantasztikus zene, a csodálatos énekesekkel, a regény méltó zenei megvalósítása, egyszerre rémítő, fölemelő és letaglózó, nagyszerű és emlékezetes alkotás. Ezt az operát a 70-es években nagyon sok helyen bemutatták, és az igazság az, hogy általában az értetlenség övezte és negatív kritikákat kapott, aztán el is tűnt a színpadról, azóta csak hébe-hóba volt egy-egy színrevitele. Most viszont megtörni látszik a jég, hiszen a Bayerische Staatsoper műsorra tűzte, 2022. Június 27-én lesz a premier és ez azért jelent valamit. Én éppen ezért bányásztam elő ezt az operát, és magam is nagyon meglepődtem: ez egy csodálatos zene. Mert mit ismertem én eddig Pendereckiből? Leginkább a Lukács passiót, amelyet a 70-es évek lengyel lemezéről rongyosra hallgattunk, de elsősorban a mondanivaló, és nem a zenei élvezet miatt. De most meghallgatva ezt az operát, én úgy vélem, hogy az eltelt 50 év alatt Penderecki avantgárd  zenéje klasszikussá változott (persze nem Penderecki zenéje lett más, hanem mi), ez az opera óriási élmény, üzenete ma is aktuális, bátran ajánlom mindenkinek.

Kedves Klára, köszönöm a "leveledet". Örülök, hogy legalább Te letöltötted és megnézted ezt a nem mindennapos Oedipus Rex-et. Ne aggódj, a tevékenységemmel nem hagyok fel, nem szerzek senkinek sem ekkora örömet. :) Kitartás, nemsokára megint jön egy kuriózum, ami lehetséges, hogy még nálad is ki fogja verni a biztosítékot. 

Kedves Takátsa! Úgy tűnik, továbbra is én vagyok az a "Mikes Kelemen", aki leveleket írogat Neked. (Mivel Te nem vagy T.  néni, és én nem vagyok főigazgató, egyéb párhuzam nem jutott eszembe!)

Szóval, a CSODA - mert ez az opera valóban az! Fantasztikus és borzalmas! Jártam pár jobb-rosszabb állapotban leledző görög amfiteátrumban, a hasonlóság, a megjelentés kísérteties! A jelmezek csak fokozzák a hatást.  Én láttam annak idején a Blahán, a régi Nemzeti Színházban (ahol a hatos megáll!) az  Oedipus király-t Básti Lajos, Tőkés Anna főszereplésével  a klasszikus görög színházon alapuló remek rendezésben, tehát ismertem a történetet, a drámát is.  (zárójelben, akkoriban a tanárok nem tüntetni küldték a nebulókat, hanem színház - és operalátogatást szerveztek, ahova az a diák is eljutott, aki bármely ok miatt egyébként nem jutott volna el!) Ez az opera ebben a rendezésben arra emlékeztetett! Az egész nem több, mint egy röpke óra, de mi minden van benne! A sorszerűség, hogy hiába akarod kivédeni a rád váró rosszat, semmit sem tehetsz ellene! Már az egyébként remek narrátor megjelenésekor kitört a frász! Radásul 3 csodálatos szereplő: Jessye Norman-t láttam, hallottam sok remek szerepben, de ez a zene merőben más, mint a megszokott operaszerepek, és a rendezés által megkövetelt mozgás sem az, ennek ellenére tökéletes! Ez maga a művészet! Philip Langridge nevét előtte sose hallottam, a Wiki-n kerestem rá, hasonlóan remek. A csapat Benjamin-ja az alig 30 éves Bryn Terfel a későbbiekben igazolta a bizalmat, amivel Kréon szerepét rá osztották.

Nem tudom, mi van még a tarsolyodban, kérlek ne hagyj fel evvel a tevékenységgel, én nagyra értékelem, és hálás vagyok érte.

Nos, ahogyan megígértem, beszámoló és talán kedvcsináló a Hersant operához. A címe: "Les Eclairs" -Villám. Számomra cskugyan az volt, egy enyhe villámcsapás, bizonyíték arra, hogy az  OPERA mint műfaj nem haldoklik, csak jó librettó és tehetséges zneszerző kell hozzá.  Jelen esetben mimdkettő megvolt.

Friss, modern zene, nyitány n, rögtön a lényegre tér!  A kicsit elvarászolt zseni, Gregor az elmaradhatatlan kalappal és a 3-as szám és többszöröseinek bűvöletében! Aki a madarakkal társalog, és az egész világegyetemmel! Akiért két nő rajong, az egyik - Betty - megérti a zsenialitást, a másik csak a jóképű pasit látja! Nem tudom, honnan ásták elő az énekest - Jean-Christophe Lanièce - szenzációs alakítás, a zene sem az a megszokott klasszikus dallamvezetés, ráadásul színészi alakítás is kell hozzá, nem semmi! A két női alak is nagyon jó, kettős jelenetük többet mond el a zseniről, mint az önmagáról! A megszemélyesítő énekesnők is nagyon jó énekesnők, és a zenekar  a karmester hölgy vezénylésével teljesíti feladatát. . 
 

Bocs, ahogyan írtam, én letöltöttem a Hersant operát. Nem írtam még, mert  csak ma jutottam hozzá, hogy megnézzem. Figyelemre méltó, izgalmas modern zene! Nyitány semmi, rögtön a lényegre tör! A többire sajnos, várnod kell!

A Sztravinszkijt is letöltöttem, remélem, nem tiltják le ezt is, a több már kétesnek minősített darab és a  jobb sorsra érdemes művészek mellett.

Úgy tűnik, hogy a Philippe Hersant opera senkinek sem keltette fel az érdeklődését, amit nagyon sajnálok, mert tényleg jó zene és nagyszerű felvétel. No, de sebaj, lépjünk tovább. Most egy nagy tartozásom következik. Sztravinszkíj Oedipus Rex c. operája, innen tölthető le, a teljes opera, a szokott formában, magyar felirattal, ajánlott lejátszó: VLC. Ennél az 1993-as, Peter Gelb rendezte felvételnél azt hiszem, jobbat nem találsz. Seiji Ozawa vezényel, a főbb szerepekben Jessye Norman, Philip Langridge és Bryn Terfel. És, hogy miért nagy tartozásom ez a mű? Azért, mert amikor megismertem a leendő feleségemet, akkor ez volt a kedvenc operája, éjjel-nappal mindig ezt nyűtte egy supraphon lemezen, iszonyatosan rossz énekesekkel, és már minden testnyilásomon ez a zene dőlt ki, csaknem belehaltam, de túléltem, mert nagyon szerelmes voltam.

Azt hiszem, hogy magát a művet nem kell bemutatnom, annyira alapmű ez, bár az utóbbi időben keveset játsszák, és ha játsszák, akkor is általában koncertszerűen. Ez a Peter Gelb rendezte produkció viszont maga a csoda, az idők mélyéről előhalászott valódi görög dráma, így játszhatták ezt 2500 éve is, igazi horror, hogy milyen szörnyű volt akkoriban az ember, és azóta sem változott egy cseppet sem: szörnyeteg az ember, ilyenek vagyunk, valamennyien...

Néhány évvel ezelőtt a Bayerische Staatsoperből volt egy livestream szintén ebből az operából. Igen jó előadás volt az is, sajnos csak a címszereplő Anja Kampe nevére emlékszem, pedig a férfiak is jók voltak, és az egész megrendített. Nincs valaki, aki nálam jobban emlékszik erre az előadásra, vagy netalán sikerült rögzítenie is?

Ha Denoke 1961-ben született, akkor a harmincas évei második felében járt, tehát jól tippeltem. Az oroszországi rabszolgaság vagy a mi megnevezésünk szerint jobbágyság fordítási kérdés! Tény, hogy akkor még létezett - sajnos!

Kedves Klára, örülök, hogy tetszett a darab. Pici pontosítás: Angela Denoke 1961. november 27-én született. Tudtommal Oroszországban nem volt rabszolgaság, ez az USA-ban volt divatos, bár a jobbágyi sors sem lehetett kellemes státusz. 

Kicsit megkésve, de jobb későn, mint soha!

Megnéztem a Katya Kabanova mindhárom változatát, érdekes összehasonlításra adott alkalmat! Én a MET közvetítések alkalmával is összehasonlítottam a különböző felvételeket. Részben a különböző rendezői megoldások érdekeltek, hiszen minden rendező mást lát az adott műben (néha egészen jókat, néha nem annyira),  pláne, ha a két rendezés között hosszabb idő telik el, részben az énekesek alakításai miatt. A Katya Kabanova 1998-as és 2015-ös előadásai között nem sok idő telt el, de mégis mindegyik más.  Az elszigeteltség, a kilátástalanság megjelenítése akár a kopott lépcsőházban, akár a Volga vizén elhelyezett pallók által biztosított korlátozott területen nagyon kifejező. Mai szemmel és gondolkodással nehéz megérteni azt a mélységes kiszolgáltatottságot, melynek a "mater familias"  Kabanicha jóvoltából a családtagok ki vannak téve. (mindhárom változat modernizált, kortalan, de a szereplők öltöztetése alapján akár a bemutató idején is játszódhat!)  Nem szabad elfelejteni, hogy Osztrovszkij drámájának keletkezése idején Oroszoszág egyes területein még rabszolgaság uralkodott,  és a gazdag kereskedőcsaládban is a családfő volt a teljhatalom birtokosa. A három főszereplő énekesnő mindegyike kiváló alakítást nyújtott, habitusuknak és adottságaiknak megfelelően mindegyik más és más, de színészileg és énekesileg is nagyon jók. Andrea Denoke életkorára nem találtam adatot, de a salzburgi bemutató idején még az ifjabb korosztályhoz tartozik, Karita Mattila pályája csúcsán énekelte ezt a szerepet, más megjelenítés, de mindkettő nagyon jó. A 2015-ös zongorakiséretes "kamaradarab" Kelly Hodsonja is remek énekesnő, a szűkített színpadkép kevesebb mozgásteret ad. Mindhárom előadás remek a maga nemében, érdekes és érdemes volt időt szánni rá!

Már az is elképesztő, amiket találsz, de a tempód aztán nekem igazán irigylésre méltó! Én olyan vagyok, mint egy csiga, mndent letöltök és elrejtek a házamban, azán lassan találom meg őket. De azért köszönöm!

Tesla élete tényleg érdekes lehetett, rémlik, hogy egy amerikai filmet láttam, amiben szó volt róla. És nekem Tesla magnóm volt, méghozzá orsós. :))

Hűha! Te tényleg benne vagy a "nemzetközi operaélet" mindennapjaiban! Megkerestem az Operavision oldalon ezt az operát, friss, ropogós! (szinte még meleg, mondanám, de inkább nem!) Az Opéra-Comique előadásában van fent - erről a Lujza fórumtárs által idézett Caruso Blog írása  jutott eszembe, Párizsról, az ottani operaéletről, és az egymás mellett remekül mőködő, és egymás köreit nem zavaró operaházakról! ...Boldog emberek!

Nikola Tesla élete valóban érdekes, róla eddig a  tudományok művelőin kívül nem sokat tudtak, akiknek az őskorban Tesla rádiójuk, vagy lemezjátszójuk volt, azok sem biztos, hogy rögtön rá asszociáltak. Biztosan érdekes lesz! Köszönet a feltöltésért, és főleg a magyar feliratért! (mert az angol feliratos franciául énekelt művel nem sokra mennék!)

Én ennél többet nem tudok tenni, mint azt, hogy írok magyar feliratot, feltöltöm a komplett operát, és próbálok írni kedvcsinálónak néhány sort. Mások helyett letölteni, megnézni, lelkesedni, örülni nem tudok. :)

Ezt is letöltöttem, de megnézni még nem volt időm. Külön köszönet a figyelmes ismerősnek, mert az előző változat valóban csak nehezen volt olvasható! Amint ezt sikerül megnézni, megírom hogy tetszett-e vagy sem. Remélem, akadnak még érdeklődők, akik letöltik és megnézik! Persze, ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha meg is írják a benyomásaikat!

Itt van a legújabb ajánlatom, remélem, hogy sokak számára meglepetés lesz (mint ahogyan nekem is az), amit az Operavision-on találtam, egy valódi kortárs francia opera, annyira kortárs, hogy 2021. november 2-án volt a bemutatója, a párizsi Opéra-Comique-ban. Innen tölthető le Philippe Hersant "Les Eclaris" (Villám) című 4 felvonásos operája, a szokásos magyar felirattal, a lejátszás ajánlott VLC lejátszóval.
Mindenkinek üzenem, nem kell tőle félni, vagy alapból elutasítani, ez egy kifejezetten jó, nemcsak hallgatható-nézhető, hanem élvezhető előadás, kiváló zenekarral és nagyszerű énekesekkel. Ez a mű is bizonyítja, hogy az Opera nem halott, hanem élő, létező és fejlődő műfaj, amelynek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van, nem kell aggódnunk addig, amíg időről-időre ilyen nagyszerű darabok születnek. A mű szerzőjéről, a 73 éves Philippe Hersantról én csak annyit tudok, hogy Olaszországban született, három operája mellett jó pár zenekari, és kamarazenekari művet, valamint filmzenéket szerzett. A librettót Jean Echenoz írta, saját verses regényéből.
 Az opera Nikola Tesla életéről szól. Tesla (1856-1943) egy zseniális, de ugyanakkor szélsőségesen excentrikus személyiség volt. Szerbiában született, édesapja ortodox lelkész volt. Iskoláit Szerbiában, majd Grazban végezte, megfordult Prágában, 2 évet Budapesten töltött, ahol Puskás Tivadar munkatársa volt, majd két évig Párizsban dolgozott. Az opera az 1884-es évvel kezdődik, Tesla ekkor lépett amerikai földre, ahol aztán haláláig élt. Felsorolni is lehetetlen, hogy mennyi találmány, szabadalom fűződik Tesla nevéhez. Az opera középpontjában Edisonnal folytatott nagy csatája áll, amely az egyenáram-váltóáram csatája volt, és Tesla máig tartó győzelmével végződött. A két lángész csatája egyszerre volt lenyűgöző és gyomorforgató, amelyben a jószándékú és végletesen naiv Tesla csak pirruszi győzelmet arathatott, hiszen a tudományos csatát ugyan megnyerte, de minden egyéb mást elveszített, és a csata végsősorban az őrületbe kergette. A hosszú évekig tartó küzdelem hozadékaként egyik tudós sem nyerte el a Nobel díjat, pedig két óriási géniuszról van szó. Tesla pl. teljesen mellékesen feltalálta a rádiót, hosszú évekkel Marconi (és Popov, haha) előtt. A rádióért Marconi kapott - tévesen -Nobel díjat, persze ezt a díjat sohasem kelllett visszaadnia. Mindenesetre Tesla élete és emberi sorsa rendkívüli volt, regénybe illő, egy igazi dráma, a zsenialitás és az őrület mezsgyéjén bukdácsoló emberé, az őrült tudósé, aki két találmánya között a madarakkal - egyetlen barátaival - beszélgetett, majd a mars- és vénuszlakókkal kommunikált Coloradóban, egy hegy tetején épült mindentől-mindenkitől elzárt kastély-laboratóriumban, majd elszegényedve-elfeledve egy lerobban hotelszobában halt meg.  Élete tehát tragikus volt, mivel az anyagiak nem érdekelték, rengeteg ember kihasználta és élősködött rajta,  és néhány barátja bárhogy is próbálkozott, az őrült zsenit nem tudta megmenteni. Ez tehát az opera történetének magja, de nem kell megijedni, nem matematikai-műszaki elmélkedésekről szól, hanem egy nagyon színes és izgalmas világról, a századforduló Amerikájáról, ahol a férfiak - a mi világunkhoz képest szokatlanul - férfiasak, a nők pedig nőiesek és ez elég is ahhoz, hogy pergő és élvezetes legyen az előadás. A díszlet, a jelmezek, a rendezés kiváló, és hoppá, egy nagyszerű női karmester, Ariane Matiakh vezényel. 
Ez az opera egyszerre humoros, szatirikus, komikus, filozofikus, melodramatikus és tragikus, így kedve szerint mindenki megtalálhatja benne a nevetni-, sírni-, elgondolkozni-, töprengeni-, de legfőképpen a szeretni valót. Egy nagyszerű, ismeretlen és felfedezni való kortárs opera, amelyet örömmel nyújtok át mindannyiotoknak.

És itt van egy - számomra is nagy - meglepetés. Egy barátom elküldte nekem a 2008-as madridi Katia Kabanova DVD-t (Karita Mattilával), így illesztettem hozzá a feliratot, és közkinccsé teszem. Tehát innen lehet ezt a felvételt letölteni egy hétig, ez sokkal jobb minőségű, mint az előző linkemben szereplő madridi felvétel, tartalmazza a sztereo és 5.1-es surround hangsávot is, és természetesen nnicsen ráégetett francia felirat. A salzburgi és a zongorás, 2015-ös változat továbbra is a régi linkről tölthető le.

Köszi, ő jó karmester!

Sylvain Cambreling 

Fantasztikus a munkabírásod! Nem kis feladat lehetett ez se. Mindenesetre köszönöm, előbb-utóbb letöltöm, mert kíváncsivá tettél a véleményeddel. De Christoph Marthaler tudtommal rendező, akitől ki is telhet egy ilyen salzburgi produkció. De a karmester valószínűleg más volt.

Igen, pl. a zongorás változatnál azonnal az jutott az eszembe, hogy ennek a színrevitele szinte csak elhatározás kérdése lenne az Eiffelben. Van pár nagyon-nagyon ígéretes fiatal énekes, akiket pl. a Britten Szentivánéji álomban láttam, nagyszerű lehetőség lenne számukra ez az opera, és a Covid alatti internetes (maszkabál) közvetítések során megismerkedhettünk a zongorakisérőkkel is, Szennai Kálmán tökéletes lenne.

Remélem, hogy valamelyik magyar operatársulat  kedvet kap a Kabanovát szinre vinni.   

Köszönöm, de nyugtával dicsérd a napot. :)

Egyelőre csak megköszönöm, a letöltés folyamatban. Vélemény később lesz.

Keves takatsa, fogadd oszinte elismerésem és  hálámat. 

Kozlok Laci kérésére elkészült a Kát'a Kabanová magyar felirata. Három különböző változatban innen lehet letölteni 1 hónapig, lejátszás VLC-lejátszóval.
Érdemes mindhárom felvételt letölteni és megnézni, vagy legalább belehallgatni, mert felfogásuk és megvalósításuk annyira különböző, hogy az embernek időnként az az érzése, mintha nem is ugyanazt a művet látná-hallgatná. Időrendben az 1998-as salzburgi felvétel az első. Én sokáig idegenkedtem ettől a felvételtől, mert elriasztott a rendezés, amely egy 1960-as évekbeli lepusztult bérház gangjába helyezte az egész cselekményt, és a mellékszereplők hangjával sem voltam teljesen elégedett. De a Kátyát éneklő Angela Denoke teljesítménye egészen elképesztő, eggyé vált a szerepével. A Cseh Filharmónikus Zenekart és Szlovák Kórust Christoph Marthaler vezényli. Alapanyagom egy jó minőségű DVD volt, így a magyar felirat mellett használhatjátok a német-angol-francia-spanyol-olasz feliratot is. A 2008-as madridi felvételnek sajnos csak egy Mezzo-tv-ben rögzített változatát sikerült fellelnem, így - az egyébként megfelelő minőségű felvételen - rajta maradt a ráégetett francia nyelvű felirat. A magyar feliratot viszont sikerült úgy applikálnom, hogy zavartalanul olvasható. A rendezői felfogás itt is érdekes. Amíg a salzburgi felvételen a Volgát csak egy szökőkút imitálta, ezen a  felvételen az egész opera a vízben játszódik, és a szereplők pallókon közlekednek, játszanak, énekelnek. Amúgy ez a felvétel a legjobban dícsért, a zenekari hangzás Jiri Belohlavek jóvoltából fantasztikus, és persze ott van Karita Mattila, hangja zenitjén, ereje teljében, a legjobb formájábn. Az ember igencsak gondolkodóba esik, hogyan tud két ennyire eltérő karakterrel és hanganyaggal rendelkező énekesnő, mint a willendorfi vénuszba oltott amazon Mattila, és a bontottcsirke-Denote, ilyen hiteles, átélt, magávalragadó és katarktikus produkciót nyújtani Kátya szerepében. És akkor itt van a harmadik, 2015-ös felvétel. Megvallom, engem ez a felvétel ragadott meg, és - Laci kérésén túl - ez a felvétel beszélt rá a magyar felirat elkészítésére.El tudtok képzelni egy komplett Janacek operát szinte csak jelzésszerű díszletekkel, egészen fiatal énekesekkel, és zenekar helyett egy árva zongora kísérettel? Ugye nehezen? És azt el tudjátok képzelni, hogy egy ilyen előadás megnyitja a lélek legrejtetteb ajtaját, amelyen belépve nemcsak ez a törékeny szépségű, csodálatos alkotás nyer új értelmet, hanem érzékelhetjük azt az egyszerre életet adó és önpusztító erőt is, amit  a 70 éves Janaceknek adott a nála 38 évvel fiatalabb Kamilla Stösslovához fűződő reménytelen-plátói szerelme?
Én ezekkel a gondolatokkal adom át nektek ennek a csodálatos Janacek operának három változatát.

Nagyon szépen koszonom.

Én már befejeztem ezt a témát, és nem kívánok hosszadalmas szemantikai fejtegetésbe sem bocsátkozni, de úgy tudom, hogy a "szemfüles" eredeti jelentése a "mindenre figyelő" volt. Ez a jelentés egyben magyarázza is a szóösszetételt, hiszen a szemfüles személy minden érzékszervét - így jelesül a szemét és fülét, mint két legfontosabb érzékszervét - a figyelésre összpontosítja. Ez az eredeti jelentés aztán a későbbiekben bővült, illetve változott és manapság a "szemfüles" az ötletes-ügyes szinonimája lett, az olyan személyé, aki a lehetőségeit fantáziadúsan (a maga javára) kihasználja.

Hogy kerult a ful a szemfules kifejezésbe ?

Janácsektol kell valamikor megkérdezni, de jo a hogy  van , 

Van...

Cseh kultúrintézetet nem tudok, szlovák van, oda jártam pár éve.

Biztos  Pesten van egy cseh kulurintézet, kézdezd meg toluk.

Nominativ - Bystrouška Genitiv - Bystroušky, Dativ - Bystrouške, Akuzativ - Bystroušku,  Vokativ -  Bystrouško,  Local  - Bystroušce,  Instrumental  - Byžtroukou.

Nominativ - Bystrouška Genitiv - Bystroušky, Dativ - Bystrouške, Akuzativ - Bystroušku,  Vokativ -  Bystrouško,  Local  - Bystroušce,  Instrumental  - Byžtroukou.

Drága Takatsa,

várjuk ki az idei agusztusi  salzburgi eloadást, jonak igérkezik. 

Szeretettel  Laci

Lehet, hogy abszolút analfabéta vagyok, de még mindig nem értem, hogy az ügyes, talpraesett a fülecskék hogy jön össze, de ezen én túl tudok lépni.

Egyetlen megjegyzés: amennyiben a genitiv singular egyes szám birtokos (esetet) akar jelenteni, a német nyelvben egyszerűen van!

Nekem megvan DVD-n az 1998-as salzburgi felvétel (Denoke, Kuebler, Henschel, Delamboye,Peckova, Marthaler), de valahogyan nincsen hozzá affinitásom. A díszletek, a rendezés, maga az egész környezet, mint egy VIII. kerületi lepusztult bérház belső udvara, illúzióromboló. Denoke-t nagyon szeretem, de annyira aszexuális ezen a felvételen. Szóval kevés inspirációt érzek magamban. Van két másik felvételem, az egyik a 2008-as madridi előadás, Mattilával, na ez jobban tetszik, bár ez is picit fura rendezés, mindenhol víz van. Viszont ez csak kalózfelvételben van meg, ráégetett francia felirattal, ami megnehezíti a feldolgozást, és a gyári DVD nemigen, vagy csak amerikából szállítva, horribilis áron kapható. És van egy nagyon-nagyon izgalmas, 2015-ös párizsi felvétel, André Engel rendezésével, a főszereplő Kelly Hodson, amely egy kamara-változat, zenekar helyet egy szál zongorával, egy rendkívül intim és szuggesztív, csodálatos előadás. De ez is csak TV felvételről, ráégetett angol felirattal van meg, és tudomásom szerint nem is készült megvásárolható kiadás. Egyelőre így állok ezzel a projkttel, nem tudom, hogy mikor lesz belőle valami.

Kedves takatsa, azért kértem és fogy készíts feliratokat, mer a Te mukásságod a legjobb propaganda Janáček muveire. A világban Janáčekot nagyon gyakran játszák. A salzburgi Kátya Kabanová nagyon jonak igérkezik.