Tegnap este ünnepélyes keretek közt -mármint a saját ünnepélyes kereteim közt- felavattam Ybl-Zoboki renovált Operaházát. Nem vittem magammal nagyítót és nem jártam be töviről-hegyire a Házat, nem készítettem hibalista-leltárt. Én is a III. emeletre váltottam jegyet, éspedig "egyet fizet, kettőt kap"-alapon, amit most "nyárindító akciónak" nevez az erről szóló hírlevél. Az oda vezető úton érdeklődve kopogtattam meg a liftet körülvevő gipszkartont, amit imitt-amott benyomtak, talán a liftakna szellőzését megkönnyítendő. Szó szerint épületes látvány, csakúgy, mint odafönt a társalgót átszelő, szigetelőszalaggal a parketthez ragasztott zsinór, ami egy nem működő kivetítőhöz vezetett. A fenti székek kényelmetlenségéről már mások is írtak, jelentem: azóta sem lettek szélesebbek és nem tudom, miért van zárva az első sor jelentős része.A nézőtér a mások által már megírt képet nyújtotta: többé-kevésbé megtelt III. emelet-közép, oldalt alig, az I.-II. emeleti páholyokban nagyjából csak King Kong ült, -értsd: kongtak az ürességtől- de ő legalább ezúttal nyugton maradt. A zsöllyét nemigen láttam, de ott sem lehetett túl nagy tömeg. Ami meglepett, az az, hogy a harmadikon is sok külföldi ült. Talán nem tudták, hogy kettesével féláron vehetnek jegyet a neten és az eredeti teljes ár is elég magas volt nekik ahhoz, hogy ne váltsanak jobb helyre belépőt, jóval drágábban. Ennyit arról, hogy a külföldiek majd megtöltik a páholyokat és a zsöllyét: a külföldiek, akik ráadásul nem is vásárolnak "nagyban", ami úgy olcsóbb lenne, csak 1-1 előadásra, amikor épp Bp.-en vannak.
A műről. Az Andrea Chéniert nem sokszor láttam, de nem őriztem róla túl jó emlékeket. A műről tegnap este, sőt, ma reggel sem változott a véleményem: egy közepes verista opera, van benne pár Puccini-Manon dramaturgiai reminiszcencia, főleg az itt is, ott is (számomra) unalmas első felvonás, -leszámítva a tenoráriát- és a közös halálba való kéredzkedés, aztán érdekes módon számos dramaturgiai Tosca-fordulat, évekkel a Puccinié előtt és persze sok-sok csinn-bumm, mint a két verista egyfelvonásos zászlóshajóban. Négy ária és a zajos, de kétségtelenül hatásos finálé, kábé ennyi nekem Giordano opusza.
A kivitelezésről: ámulva olvastam a földszinti kivetítőn az eredetileg kiírt és a neten még tegnap délelőtt (!!) is feltüntetett uruguayi énekes helyett László Boldizsár nevét. Aki előző este Ramerrezt énekelt és holnap este ismét Ramerrezt fog énekelni. Ma este zártkörű Anyegin-balettet adnak: sosem fogjuk megtudni, vajon felléptették-táncoltatták-e abban (is) vagy mára netán mondjuk csak próbát írták ki számára, esetleg egy (tizen)harmadik operában. Utólag visszagondolva: lehetséges, hogy a keddi Chénier a külföldi énekes betegsége miatt maradt el? Ennyire nem lehetett időközben máshonnan felkérni valakit az előadásra? Mindenki Boldija derekasan helytállt, nem takarékoskodott a hangjával, nem is nagyon tehette, mert a különben dicséretesen éneklő-játszó kórus és zenekar agyonnyomta volna. Örömmel állapítottuk meg, hogy régi kedves és szeretett ismerőseink, Sümegi Eszter és Kálmándy Mihály is remek formában, hangilag-művészileg egyaránt kiválóan adták elő hálás szerepeiket, élükön nagyáriájukkal. Az itt megtekinthető többi szólista is jól teljesített kettős-hármas szerepben, elnézésüket kérem, hogy itt nem sorolom fel őket. Tetszett Kocsár Balázs vezénylése, nem tudom, visszafoghatott volna-e valamennyit a dinamikából, csupán annyit jelenthetek, hogy a karzaton valóságos hangorkán kerekedett a gyakori fortéknál. A színpadra állítást (Fabio Ceresa) jóindulattal eklektikusnak, kevesebb jóindulattal csapnivalónak gondolom: rokokó cafrangokat, falak ide-oda tologatását, néhány kósza rendezői ötlettel fűszerezve keveselltem is, sokalltam is. Részletfinomságok -voltak?- odafönt Opernglas-szal sem észlelhetők.
Giordano: Andrea Chénier - MÁO, 2022. június 23.
|
