Bejelentkezés Regisztráció

Jules Massenet ! Ki ismeri ?


270 Kaliban 2015-10-25 20:40:18 [Válasz erre: 269 Kaliban 2015-10-25 20:39:47]
Végre ismét az Operában - a szegediek előadását ugye nem rég láttam :-).

269 Kaliban 2015-10-25 20:39:47 [Válasz erre: 268 Búbánat 2015-10-25 19:25:19]
Én Hoffmann szeretnék végre látni - ahhoz még a szerepek kiosztása is megoldható lenne. Amúgy a következő évad a reformáció szellemében fog eltelni és azt hiszem Ókovács már utalt rá, hogy lesz Meyerbeer bemutató: Hugenották vagy A próféta. Esetleg mindkettő. És jó lenne egyszer Gyöngyhalászok Bizétől, amit utoljára az első évadokban játszottak a megnyitó után az 1880-as években ha jól emlékszem.

268 Búbánat 2015-10-25 19:25:19 [Válasz erre: 267 Ardelao 2015-10-25 13:30:45]
A Manon-operát is szívesen látnám dalszínházunkban (viszont kapunk majd egy Manon-balettet), meg a CID-et. Sajnos, reménytelen ügy ez - ismerve a MÁO-nak a francia operáktól való viszonylagos "távolságtartását". Közel harminc év után most tért vissza a Werther. A Faustot bő tíz év után kaptuk vissza. A Hoffmann meséit tavaly a szegedi operatársulat vendégjátékában láthattuk,Pesten nincs repertoáron. Lesz majd egy Gounod Rómeó és Júlia, mindössze egy alkalommal, koncertszerűen. És kész. A Carmen viszont folyamatosan jelen van operaszínpadunkon. Mindez nagyon kevés, szinte semmi, ha a francia operák gazdag tárházára gondolok.

267 Ardelao 2015-10-25 13:30:45 [Válasz erre: 265 Kaliban 2015-10-25 10:51:36]
Hogy „kapásból” egy néhányat említsek: Herodiade, Thaїs, Roi de Lahore, Esclarmonde, Cendrillon, La Navarraise. Egyik jobb mint a másik! Lehetne választani! És még, amiket még nem is írtam.

266 Ardelao 2015-10-25 13:06:03 [Válasz erre: 265 Kaliban 2015-10-25 10:51:36]
Már nagyon esedékes lenne újra, több Massenet mű benutatása az Operaházban!

265 Kaliban 2015-10-25 10:51:36
[url]http://caruso.blog.hu/2015/10/23/massenet_az_operahazban;Massenet az Operaházban - egy kis áttekintő.[/url]

264 Búbánat 2015-01-31 11:03:56
[url] https://www.operadeparis.fr/en/saison-2014-2015/opera/le-cid-massenet; 2015. 03.27. Paris, Palais Garnier_Massenet: Le Cid [/url] „Under the expert direction of Michel Plasson, an epic cast brings together Roberto Alagna, Sonia Ganassi, Paul Gay and Annick Massis to breathe new life into this timeless dramatisation of honour and love.”

263 Búbánat 2015-01-31 11:02:52
[url] http://bachtrack.com/opera-listing/queen-elizabeth-hall/le-roi-de-lahore/01-march-2015/19-00; Le roi de Lahore [/url] Sunday 1 March 2015 Opera in 5 Acts. Concert performance in French Queen Elizabeth Hall

262 Haandel 2015-01-19 15:48:34
[url]http://oe1.orf.at/programm/394972;Jules Massenet: "Le Roi de Lahore"[/url] Dienstag 20. Jänner 2015 | 00:08 | Ö1 (+ 7 Tage Ö1) Luis Lima (Alim), Joan Sutherland (Sita), Sherrill Milnes (Scindia), Nicolai Ghiaurov (Indra), James Morris (Timour), Huguette Tourangeau (Kaled) u.a.; London Voices; National Philharmonic Orchestra; Dirigent: Richard Bonynge (aufgenommen 1979 in London) [url]http://www.arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=58371;ArkivMusic[/url]

261 Haandel 2014-11-30 10:27:18 [Válasz erre: 260 Haandel 2014-11-29 08:10:24]
Hangtár ↓ [url]http://www.francemusique.fr/emission/samedi-soir-l-opera/2014-2015/cleopatre-de-jules-massenet-11-29-2014-12-17;Écouter l’émission[/url] disponible jusqu'au 29/12/2014

260 Haandel 2014-11-29 08:10:24
Opéra enregistré le 18 novembre au Théâtre des Champs-Elysées (Paris) [url]http://www.francemusique.fr/emission/samedi-soir-l-opera/2014-2015/cleopatre-de-jules-massenet-11-29-2014-12-17;Cléopâtre de Jules Massenet[/url] le samedi 29 novembre 2014 | 19h00 | [url]http://sites.radiofrance.fr/francemusique/accueil/;France Musique[/url] | (Web/Astra 19.2°E) Cléopâtre, opéra en quatre actes de Jules Massenet (1842-1912) sur un livret de Louis Payen. Créé à l'Opéra de Monte-Carlo le 23 février 1914. Sophie Koch, Cléopâtre Frédéric Goncalves, Marc-Antoine Cassandre Berthon, Octavie Olivia Doray, Charmion Benjamin Bernheim, Spakos Pierre-Yves Binard, Ennius Jean-Gabriel Saint Martin, Sévérus, Amnhès, une voix Yuri Kissin, L’esclave de la porte, un esclave Orchestre Symphonique de Mulhouse Chœur de l’Orchestre de Paris Michel Plasson, direction

259 Búbánat 2014-09-29 12:03:22
[url] http://www.mezzo.tv/en/our-programs/roberto-alagna-sings-massenets-le-cid-marseille-0; Roberto Alagna énekel Massenet: Le Cid c. operájában [/url] Mezzo csatorna, ma 15.55 óra Roberto Alagna (Rodrigue) Béatrice Uria-Monzon (Chimène) Kimy McLaren (L'infante) Francesco Ellero d'Artegna (Don Diègue) Franco Pomponi (Le roi) Marseille Philharmonic Orchestra, Jacques Lacombe (direction) Charles Roubaud (stage direction) Recorded at the Opéra de Marseille in June 2011 Length: 02:20:00

258 Haandel 2014-07-13 17:03:56 [Válasz erre: 256 Haandel 2014-07-13 08:57:35]
[url]http://www.wdr.de/wdrlive/wdrplayer/wdr3player.html;WDR3[/url]

257 Búbánat 2014-07-13 12:05:47 [Válasz erre: 256 Haandel 2014-07-13 08:57:35]
[url] http://www.jpc.de/jpcng/classic/detail/-/art/Massenet-Le-Mage/hnum/2830008; Jules Massenet: Le Mage [/url] Idén megjelent ez a koncertfelvétel 2 CD-n –egy könyv mellékleteként! Ebben megtalálhatjuk a teljes librettót is, francia és angol nyelven. Emellett zenetörténészek elemző írásait is olvashatjuk az opera keletkezéséről, előadás-történetéről, az opera zenéjéről, szövegéről. A könyv tartalmazza az opera szinopszisának leírását is, de érdemes elolvasni azt is, hogyan emlékezik vissza Massenet saját művére. Mindezt franciául és angolul is elolvashatjuk. A könyvet több fotó, rajz illusztrálja. A CD-ről, a koncertfelvétel szereplőiről, közreműködőiről minden lényeges adat ugyancsak megtalálható a kötet végén. A 152 oldalas könyv mellékletét képező két CD közül az első a könyv elejére, a második a könyv végére került – egy –egy „zsebbe” elhelyezve.

256 Haandel 2014-07-13 08:57:35
[url]http://www.wdr3.de/musik/operbeiwdr3/oper162.html;Le Mage von Jules Massenet[/url] 13. Juli 2014 | 20.05 - 23.00 Uhr | WDR 3 Anahita, Königin von Turan: Catherine Hunold Varedha, Tochter des Hohepriesters: Kate Aldrich Zarâstra, persischer Feldherr: Luca Lombardo Amrou, Hohepriester: Jean-François Lapointe Der König von Persien: Marcel Vanaud Ein turanischer Gefangener: Julien Dran Ein persischer Führer/Ein Herold: Florian Sempey Chœur Lyrique Saint-Étienne Loire Orchestre Symphonique Saint-Étienne Loire Leitung: Laurent Campellone Aufnahme vom 11. November 2012 aus dem [url]http://www.operatheatredesaintetienne.fr/otse/saison-12-13/spectacles//type-lyrique/le-mage/s-138/;Grand Théâtre Massenet, Saint-Étienne[/url] [url]http://en.wikipedia.org/wiki/Le_mage;Wikipedia[/url]

255 lujza 2014-07-08 22:33:03 [Válasz erre: 254 Búbánat 2014-07-08 12:50:25]
Az, hogy nem lehet mindkettőt hallgatni. Sokáig hezitáltam, mielőtt váltottam, és nem is bántam meg, de azóta rá se nézek a Mezzo műsorára.

254 Búbánat 2014-07-08 12:50:25 [Válasz erre: 253 lujza 2014-07-07 23:39:19]
Mi a bosszúságod oka? Különben és is dühös voltam, amikor kivették a csomagomból a Mezzót, de aztán megbékéltem a helyére előfizethető másik komolyzenei csatorna, az Unitel Classica műsorprofiljával.

253 lujza 2014-07-07 23:39:19 [Válasz erre: 250 Búbánat 2014-07-07 12:37:49]
Én ilyesmivel inkább nem bosszantom magamat.

252 Búbánat 2014-07-07 20:55:03
Épp most megy az Unitel Classica csatornán 21:20 - 00:00 [url] http://www.unitel.de/media/files/produktpdf/114f0af52c_p_1085.pdf; Massenet: Manon [/url] Anna Netrebko • Rolando Villazón Alfredo Daza • Christof Fischesser Staatskapelle Berlin Daniel Barenboim Directed by Vincent Paterson Int. Release 15 Aug. 2008 From the State Opera Unter den Linden, Berlin.

251 macskás 2014-07-07 13:01:44 [Válasz erre: 250 Búbánat 2014-07-07 12:37:49]
Plátói :)

250 Búbánat 2014-07-07 12:37:49 [Válasz erre: 249 lujza 2014-07-07 00:00:54]
Csak az utóbbit! De a műsorújságomban napról napra követem a Mezzo programját is.

249 lujza 2014-07-07 00:00:54 [Válasz erre: 248 Búbánat 2014-07-06 10:21:34]
Egész jó volt! Kedves Búbánat, Te a Mezzot és a Classicát is nézed?

248 Búbánat 2014-07-06 10:21:34
Ma délután (12.45 – 15.00) az Unitel Classica csatorna műsorán szerepel: Aus dem Badischen Staatstheater Karlsruhe: "Werther" von Jules Massenet Musikalische Leitung: Daniel Carlberg Inszenierung: Robert Tannenbaum. Keith Ikaia-Purdy (Werther) Silvia Hablowetz (Charlotte) Armin Kolarczyk (Albert) Ina Schlingensiepen (Sophie) (2007)

247 Búbánat 2014-06-28 12:46:50
Ma este a Mezzo csatornán láthatjuk ismét: 20.30 - Werther, by Jules Massenet Orchestre de l'Opéra national de Paris, Michel Plasson (direction) Jonas Kaufmann (Werther), Sophie Koch (Charlotte), Ludovic Tézier (Albert), Alain Vernhes (Le Bailli), Andreas Jaggi (Jean Schmidt), Christian Tréguie (Johann), Anne-Catherine Gillet (Sophie), Maîtrise des Hauts-de-Seine/choeur d'enfants de l'Opéra national de Paris Benoît Jacquot (stage director) Length: 2:41:49

246 lujza 2014-06-23 23:44:44 [Válasz erre: 244 telramund 2014-06-22 18:30:31]
Engem is! Köszönöm!

245 Búbánat 2014-06-23 14:14:11 [Válasz erre: 244 telramund 2014-06-22 18:30:31]
Kedves telramund! Nagyon megörvendeztettél ezzel a kép- és hangfelvétellel! Köszönöm.

244 telramund 2014-06-22 18:30:31 [Válasz erre: 242 Búbánat 2014-06-22 12:06:35]
http://www.youtube.com/watch?v=9lqKIa90YZg Ez ugyan nem a bécsi csak Caballe,Carreras.Átmásolod egy usb-re,azt bedugod a tv usb-bemenetébe és nézheted, hallhatod!Vagy HDMI csatlakozóval direktben a you-tubról.

243 Heiner Lajos 2014-06-22 17:18:02 [Válasz erre: 242 Búbánat 2014-06-22 12:06:35]
Nem tudok arról, hogy "hivatalosan" megjelent. Inkomplett változat az USA-ból rendelhető.

242 Búbánat 2014-06-22 12:06:35
Ezt a DVD-t miért nem forgalmazzák Magyarországon? [url] https://www.youtube.com/watch?v=6Bj1jvWeiyU; Herodiade – Vienna, 1995 [/url] Viotti – Baltsa, Domingo, Pons, Gustafson, Furlanetto Egyáltalán, idehaza nem tudok hozzájutni DVD-n egyetlen Herodiade-produkció felvételéhez sem! Ez a bánatom.

241 Haandel 2014-06-22 08:47:18 [Válasz erre: 234 Búbánat 2013-06-12 09:40:09]
[url]http://www.arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=9238;Massenet: Herodiade[/url] June 22, 2014 | 19:00 | [url]http://www.wwuh.org/index.php?q=0043-listen-online;WWUH[/url] This opera, which premiered in Brussels in 1881 with great success, is Massenet's take on the story of Salome, and while his source material is the same (Gustav Flaubert's 1877 novella), Massenet's musical treatment is completely different from the Salome opera of Richard Struass. Massenet's Herodiade went on to triumph in Paris in 1884 and elsewhere, but it fell out of the repertoire in the 1920's, then disappeared until the general of Jules Massenet's operas in the 1970's. San Francisco Opera revived Herodiade in 1994. Valery Gergiev led the San Francisco Opera Orchestra and Chorus, with a stellar cast of the era. Soprano Renee Fleming tops the bill as Salome. John the Baptist is superstar tenor Placido Domingo. The recording of the SF Opera production came back into circulation in 2013 on two CD's courtesy of Newton Classics of the UK. Date of Recording: 11/1994 Venue: Live War Memorial Opera House, San Francisco

240 Búbánat 2014-03-15 13:12:50
Az Unitel Classica csatornán szintén a Werther kerül sugárzásra ma 16.25 és 18.45 óra között: Jules MASSENET: Werther Keith Ikaia-Purdy (tenor) – Werther; Armin Kolarczyk (baritone) – Albert; Tero Hannula (bass) – Le Bailli; Andreas Heidecker (tenor) – Schmidt; Mika Kares (bass) – Johann; Gideon Poppe (tenor) – Brühlmann; Silvia Hablowetz (mezzo-soprano) – Charlotte; Ina Schlingensiepen (soprano) – Sophie; Clara Lim (soprano) – Käthchen Children Chorus of the Helmholtz-Gymnasium; Supernumeraries of the Badisches Staatstheater Karlsruhe; Badische Staatskapelle/Daniel Carlberg Stage director: Robert Tannenbaum rec. Live, Badisches Staatstheatre Karlsruhe, 2007

239 Búbánat 2014-03-14 11:34:11 [Válasz erre: 238 Héterő 2014-03-14 10:30:50]
Valóban, aktuális: holnap este a Bartók Rádió élőben kapcsolja a MET-et, honnan a Werthert közvetítik Jonas Kaufmann (Werther) és Sophie Koch (Charlotte) főszereplésével.

238 Héterő 2014-03-14 10:30:50
Aktuális: Werther-kedvelőknek két szép részlet (magyar felirattal): Álvarez, Garanča, Şerban, STOP [url]https://my.pcloud.com/#page=publink&code=XZc3lZ0HujguCCCaRlqzT1OQBKEpIavL0X;Charlotte (Werther)[/url] [url]https://my.pcloud.com/#page=publink&code=XZ7GlZ5ffTdkgG3FHT6N6twxRjhhFnhkRk;Werther - Ossian[/url]

237 frushena 2013-12-16 23:10:08 [Válasz erre: 236 Búbánat 2013-12-15 15:09:39]
kiváló!

236 Búbánat 2013-12-15 15:09:39
[url] http://www.prestoclassical.co.uk/r/Virgin/6025099; Massenet: Cendrillon (Hamupipőke) [/url] - Joyce DiDonato címszereplésével a Royal Opera Huse 2011-es produkcióját láthatjuk ma délután öt órától a Mezzo csatornán.

235 Búbánat 2013-06-16 10:17:03
[url] http://www.operafesztival.hu/index.php?view=details&id=550%3Ajules-massenet-don-quichotte&option=com_eventlist&Itemid=55&lang=hu; Jules Massenet: Don Quichotte [/url] Miskolci Operafesztivál – Bartók Plusz…. 2013. június 16., vasárnap 21 óra, Nyári Színház Operaelőadás - A libereci (Csehország) František Xaver Šalda Színház vendégjátéka. Szereplők: Dulcinea ‒ Jana Wallingerová, Don Quichotte ‒ Jiří Přibyl, Sancho ‒ Filip Bandžak, Pédro ‒ Lívia Obručník Vénosová, Garcias ‒ Věra Poláchová, Rodriguez ‒ Michal Bragagnolo, Juan ‒ Dušan Růžička, Banditafőnök ‒ Pavel Hejl Közreműködik: a František Xaver Šalda Színház énekkara, tánckara és zenekara (Liberec, Csehország) Karmester: Martin Doubravský Kórusvezető: Martin Veselý Koreográfus: Martin Goga Díszlet: Marie Blažková Jelmez: Marie Blažková Dramaturg: Vojtěch Havlík Rendezőasszisztens: Jana Ottová Rendezte: Linda Keprtova Cervantes „langaléta lovagjának” klasszikus históriáját Jules Massenet színes zenei mozaikokban, különböző stílusokban kalandozó muzsikában formálja meg. A mély melankólia és a féktelen öröm, a gyengéd szerelmi vallomás és a hiábavaló, a „szélmalmok” elleni elkeseredett küzdelem egységben fonódnak ebben a hősi komédiában, ahogyan a szerző nevezte operáját. Don Quichotte, Sancho Panza és a szépséges Dulcinea története utazás az érzelmek széles skáláján. A csehországi Liberec város színházának klasszikus rendezési elvek szerint színpadra állított, hagyományos díszletek között, korhű jelmezben előadott produkciója a Prágában rendezett Opera 2013 fesztiválon elnyerte a Cseh Köztársaság legjobb operaelőadásának járó kritikusok díját.

234 Búbánat 2013-06-12 09:40:09
Tegnap kaptam meg az értesítést a hazai forgalmazótól, hogy [url] http://www.t2entertainment.nl/products/62802/Massenet;%20Herodiade/8718247712021; Jules Massenet: Herodiade [/url] című operája - élő produkció! - felvétele kerül rövidesen a lemezboltokba: Placido Domingo Renée Fleming Dolora Zajick Juan Pons San Francisco Opera Orch & Chorus Valery Gergiev 1994 Newton Classics 2 CD

233 Haandel 2013-06-11 17:08:21
[url]http://www.br.de/radio/br-klassik/programmkalender/sendung562352.html;Jules Massenet: "La Navarraise"[/url] 11.06.2013 | 19:05 bis 20:00 Uhr | [url]http://www.listenlive.eu/germany.html;BR-Klassik[/url] | (Web/Astra 19.2°E) Episode lyrique in zwei Akten | In französischer Sprache Anita - Marilyn Horne Araquil - Plácido Domingo Garrido - Sherrill Milnes und andere Ambrosian Opera Chorus London Symphony Orchestra Leitung: Henry Lewis Aufnahme von 1975

232 Búbánat 2012-11-10 10:22:05
Ma a Bartók Rádióban 16.40-től Rádióhangversenyek (I. és II.) 17.40 II. 100 éve hunyt el Jules Massenet Wiedemann Bernadett énekel Zongorán közreműködik Virág Emese 1. Saint-Saëns: Sámson és Delila - Delila bosszúáriája 2. Debussy - a) Szép este, b) Csipkerózsika 3. Massenet: Werther - Charlotte levéláriája 4. Satie: I. gnossienne (Virág) 5. Massenet - a) Az improvizatőr, b) Elégia 6. Bizet: Carmen – Habanera 7. Massenet: Don Quichotte - Dulcinea áriája 8. Saint-Saëns: Sámson és Delila - Delila áriája (I.felv) 9. Debussy: A lenhajú lány (Virág) 10. Massenet - a) Éjszakai pillangók, b) Spanyol éjszaka, c) Werther - Charlotte áriája (III. felv) 11. Saint-Saëns: Sámson és Delila – Csókária 12. Poulenc: A szerelem útjai (Az MR Márványtermében csütörtökön – 2012.11.8. - megtartott hangverseny felvétele)

231 Búbánat 2012-10-12 19:26:20
A napokban Budapesten járt Vizin Viktória, a Carmenjei előtt egy interjúban elmondta: Budapesten kezdi el Massenet Werther című operájának női főszerepét, Charlotte-ot megtanulni, azután Chicagóban folytatja. A premier 2013 februárjában Glasgowban lesz, majd Edinburghban és más városokban is bemutatják a produkciót.

230 Héterő 2012-10-12 15:23:30
[url]http://www.operafesztival.hu/index.php?option=com_eventlist&view=day&id=20121019&Itemid=55&lang=hu;Miskolcon is Werther.[/url] Filmvetítés 19-én pénteken, délután 4-kor a Csodamalom Bábszínházban. STOP-felvétel, Şerban, Álvarez, Garanča.

229 Haandel 2012-10-10 07:44:28 [Válasz erre: 228 Haandel 2012-10-10 07:44:08]
[url]http://www.medici.tv/#!/werther-jules-massenet-benoit-jacquot-bastille;Massenet: Werther[/url]

228 Haandel 2012-10-10 07:44:08 [Válasz erre: 216 Haandel 2011-05-06 17:29:10]
url]http://www.medici.tv/#!/werther-jules-massenet-benoit-jacquot-bastille;Massenet: Werther[/url] 10.10.2012 | 16:00 CET | medici.tv This programme will be broadcast free of charge on medici.tv on Wednesday, October 10! Be ready for 2pm GMT time! Jonas Kaufmann (Werther) Sophie Koch (Charlotte) Ludovic Tézier (Albert) Anne-Catherine Gillet (Sophie) Alain Vernhes (Le Bailli) Andreas Jaggi (Schmidt) Christian Tréguier (Johann) Alexandre Duhamel (Bruhlmann) Olivia Doray (Kätchen) Orchestre du Théâtre National de l'Opéra de Paris Maîtrise des Hauts-de-Seine Michel Plassonconductor [url]http://www.medici.tv/account/register/;Registration[/url]

227 bermuda 2012-10-09 22:26:06 [Válasz erre: 226 Búbánat 2012-10-09 12:20:54]
Élveztem ezt a ritkaságot,a kiváló énekeseket,köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet. Massenet operáit nagyon szívesen hallgatom....nincsenek "elcsépelve":))

226 Búbánat 2012-10-09 12:20:54
Ma este a Bartók Rádióban 19.35 – 22.00: Massenet: Hamupipőke (Cendrillon) Négyfelvonásos opera. Szövegét - Perrault meséje nyomán - Henri Cain írta. Vez. Julius Rudel Km. Ambrosian Operakórus (karig. John McCarthy) és a Philharmonia Zenekar Szereposztás: Hamupipőke - Frederica von Stade (mezzoszoprán) A herceg – NICOLAI GEDDA (tenor) Madame de la Haltiere - Jane Berbié (mezzoszoprán), Pandolfe - Jules Bastin (basszus) A tündér - Ruth Welting (szoprán) Noémie - Teresa Cahill Dorothée - Elizabeth Bainbridge A király - Claude Méloni Dékán - Paul Crook Ceremóniamester - Christian du Plessis Miniszterelnök - John Noble A hírnök hangja - Claude Méloni (1979) Ideírom az RTV Részletesben olvasható műsorismertető sorokat: Massenet (1842-1912) korának legnépszerűbb francia zeneszerzője volt, operáit – húsznál is többet alkotott – külföldön is nagy becsben tartották. Halála után azonban csak két műve – a Manon és a Werther – vált a repertoár állandó részévé. A sok feldolgozásból ismert tündérmeséből az 1890-es évek közepén komponálta meg a maga változatát, melyet 1899. május 24-én átütő sikerrel mutattak be. Massenet nagy hangsúlyt fektetett Hamupipőke „furcsa” családjának ábrázolására, és különösen izgalmasan, érzelemtelítetten dolgozta ki a mostohasorba kényszerített lány és az édesapa (Pandolfe) bensőséges kapcsolatát. A Herceg szerepét a premieren szoprán énekesnő, az egyik leghíresebb lemezfelvételén azonban tenor, NICOLAI GEDDA énekelte. A XVIII. Század világát idéző zenei stílusjátékok révén a történet mintha rokokó paravánok előtt játszódna. Massenet zenéje ugyanazt a keserédes nosztalgiát sugározza, mint Richard Strauss bő évtizeddel későbbi operái, A rózsalovag vagy az Ariadne Naxos szigetén.

225 Steff 2012-08-13 20:46:09
1885-ben ő is és Delibes is Budapesten járt, és az anekdota szerint a Korona kávéházban (Váci u.—Régi posta sarok) biliárdoztak. Egész tömeg gyűlt össze, még kintről is figyelték a két híresség játékát. Aztán egyszer csak egy fiatal magyar manusz ajánlkozott, hogy beszáll harmadiknak, amit udvariasan megengedtek. De hamar kiesett, leült egy székre, és elnyomta az álom. Massenet állítólag felsóhajtott: bárcsak az ágyában tudna olyan édesen aludni, mint ez a fiatalember a széken. Delibes erre azt felelte: ő álmatlanság ellen Massenet-zenét szokott hallgatni.

224 Búbánat 2012-08-12 11:46:44
Jules Massenet halálának holnapi, 100. évfordulója elé nézve érdemesnek tartottam ide linkelni Hugh Macdonaldnak a Grove Online-on megjelent írását, melynek [url] http://zeneiantikvarium.blogspot.hu/2012/04/egy-unalmas-zeneszerzo-jules-massenet.html; magyar nyelvű fordítását [/url] Bősze Ádám Zenei Antikváriuma internetes oldalán közli. A neves francia zeneszerző portréjának vázlatos áttekintése mellett több, kevésbé számon tartott életrajzi adalékot és más érdekességeket is elénk tár a pályakép felrajzolásában a cikk szerzője.

223 Haandel 2012-08-09 16:02:39
[url]http://oe1.orf.at/programm/309616;"Plüsch", Melodie, Theaterzauber: gefeierter Jules Massenet[/url] (* 12. Mai 1842 - † 13. August 1912) 09. August 2012 | 19:30 | [url]http://www.listenlive.eu/austria.html;Ö1[/url] | (Web/Astra 19.2°E)

222 Búbánat 2012-05-11 01:06:24 [Válasz erre: 221 Búbánat 2012-05-11 01:05:03]
Jövő heti közvetítési időpontokra utaltam.

221 Búbánat 2012-05-11 01:05:03
[url] http://www.arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=735640; Massenet: Cendrillon [/url] Jules Massenet franciás eleganciával és – Rossini vígoperára hangoltjától eltérően – mértéktartással zenésítette meg Perrault Hamupipőkéjét (Opéra-Comique, Paris, 1899). A történetet meghagyta annak, ami: tündérmese a javából, csodákkal, finom humorral, emberséggel. Kedves, könnyed, de nem súlytalan. Azt, hogy mennyire maradandó, mindenki megítélheti, aki megnézi a Mezzo szerdai (13.30 órakor) és vasárnapi (17 órai kezdés) közvetítését a londoni Királyi Operaház, a Covent Garden tavaly nyáron rögzített előadását. Cendrillon .....Joyce DiDonato (Mezzo-soprano) La Fée ..... Eglise Gutiérrez (Soprano) Le Prince Charmant ..... Alice Coote (Mezzo-soprano) Madame de la Haltière ..... Ewa Podles (Mezzo-soprano) Pandolfe ..... Jean-Philippe Lafont (Baritone) Noémie ..... Madeleine Pierard (Soprano) Dorothée ..... Kai Rüütel (Mezzo-soprano) Roi ..... Jeremy White (Bass) Doyen de la Faculté ..... Harry Nicoll (Tenor) Surintendant des Plaisirs ..... Dawid Kimberg (Baritone) Premier Ministre ..... John-Owen Miley-Read Royal Opera House orchestra & chorus Conductor ..... Bertrand de Billy Director: Laurent Pelly.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.