Bejelentkezés Regisztráció

Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek


Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények

5733 takatsa 2022-11-01 23:24:57

Megszoktuk már, hogy Mindenszentekre-Halottak napjára a Müpa mindig valami kuriózumot nyújt nekünk, elég talán megemlítenem a tavalyi Elgar művet. Ma sem volt másképp, hiszen örök élményben lehetett része annak, aki  a helyszínen hallgathatta meg Berlioz Requiemjét. Mert hiába volt internetes közvetítés, nincs az a profi közvetítőtánc és technika, amely vissza tudja adni azt a 130 decibelles, dobhártyaszaggató hangorkánt, amelyben részünk volt. Leírhatatlan, hogy szólt a gigantikus énekkar (Nemzeti Énekkar+Magyar Rádió Énekkara+Honvéd énekkar); általam sohasem hallott homogén és tömör hangzás, az emberi hang felülmúlhatatlan varázsa. És egy óriási zenekar (amelynek gerincét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adta), pl. 8 nagybőgő, vagy 14 ütős, közöttük 8 üstdobos, fejenként 2 üstdobbal, két rezeskar az első emelet jobb- és baloldalán, és a színpadon mozdulni sem lehetett a sok előadótól. Mozdulni persze a nézőtéren sem lehetett, hiszen teltház volt. Howard Villiams nagyszerűen vezényelt, ritka az a karmester, aki karvezetőként is kiváló, ő viszont értő kézzel, az a capella részeknél pálca nélkül vezényelve tartotta kézben a monstrum énekkart és zenekart, fölényes biztonsággal megoldva a legkényesebb részeket is. A műnek egy szólistája volt, Andrew Staples tenor, aki csak a Sanctus tételben jutott szerephez, igen nehéz lehet csak egy tételben, és végig a magas regiszterben énekelni, ráadásul az első emeleten állt a karzaton, biztosan keveset hallva az éppen pianoban játszó zenekarból. Ennek ellenére nagy biztonsággal, és szép, meleg hangon énekelt. Magáról a műről nem tudok sokat mondani, az biztos, hogy Berlioz nálam továbbra is a "tán csodállak, ámde nem szeretlek" kategóriában maradt. Ez a mű - főleg szakralitásában - meg sem közelíti Mozart, vagy Verdi remekét. Nem tudom, hogy mi hiányzott Berliozból, talán a hit, hogy egy igazi gyászmisét tudjon alkotni. Erre utal az is, hogy eléggé önkényesen kezelte a latin liturgikus szövegeket, hol kihagyva, hol beletoldva részeket, és a művet hallgatva időnként az merült fel az emberben, hogy Berlioz talán nem is tudja pontosan, hogy miről szól a megzenésített szöveg. Ezt bizonyíthatja pl. a Lacrimosa fülsiketítő kezdete, majd táncos, 6/8-os ütemben való folytatása. Aztán ott van pl. a Mozartra hajazó Hosanna, csak sokkal gyengébb kiadásban, ráadásul háromszólamú fúgaként, mintha Berlioz elfelejtette volna, hogy az óriási kórus mélyén egy alt szólam is létezik. A Libera me előtt pedig kifogyhatott a szerző tintája, így maximum Verdi tételét dúdolgathattuk a ruhatárba menet. A tisztelt publikumról csak annyit, hogy az utolsó hangok lecsengése után, még a karmester feltartott karja mellett tapsolni kezdtek, majd a harmadik emeletről bebődült valaki. Ezektől az apróságoktól eltekintve, egy csodálatos élményben volt részünk, és olyan zenekari-énekkari hangzásban, amilyent sokan - magamat is beleértve - még sohasem hallottunk. 


5732 Búbánat 2022-10-28 18:35:59

PÉNTEKEN KEZDŐDIK AZ ARANYALBUM CÍMŰ BESZÉLGETÉSSOROZAT A MAGYAR ZENE HÁZÁBAN

LENGYEL EMESE

mno.hu - 2022.10.26. 09:30Tegnap, 10:55

Juhász Előd zenetörténész a Magyar Zene Házában Aranyalbum című sorozatában neves művészekkel beszélget estéről estére, ami olykor-olykor meglepetéseket is tartogat: produkciót, vetítést, esetleg a publikum interaktív bevonását is a személyesre hangolt találkozásokon. A legendás zenetörténész vendége október 28-án Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes lesz.

„A Magyar Zene Háza profiljába tartozik természetesen, hogy platformot biztosítson a magyar művészeknek, köztük a már befutott, ismert és népszerű alkotóknak és előadóknak. Még mielőtt megnyílt volna az épület, Batta András igazgató úrral beszéltünk, s neki is megtetszett a sorozat ötlete.”  – hangsúlyozta a zenetörténész. 

Kiemelte, hogy az Aranyalbum hasonlít egy elő emlékkönyvhöz, a beszélgetések kötetlenek, s éppen ezért nem célja végigkövetni az adott művész karrierjét kronologikus sorrendben. „Ugyanis azt szeretném elérni, hogy a meghívott művészeink, bár közönség előtt, de egy oldott, közvetlen, jó légkörű, felszabadult hangulatú beszélgetésben vegyenek részt” – tette hozzá. 


5731 eszbe 2022-10-21 08:03:40 [Válasz erre: 5730 piszli 2022-10-18 12:07:52]

Ezek a számok nem igazolják a BFZ jelentős, az egyik hozzászólás szerint legalább másfélszeres támogatástöbbletét.

Dehogynem. A Nemzeti Filharmónia összesen hárommilliárdot kapott a zenekarra, az énekkarra és a kottatárra. Úgy tűnik, az utóbbi kettő költségigénye erősen le van becsülve, nem kéne. Csak miheztartás végett, egy nagyságrendileg 70 tagú kórusról beszélünk, illetve az ország egyik, ha nem a legnagyobb kottatáráról. Úgyhogy a hárommilliárdot nyugodtan el lehet osztani kettővel, kb. annyi jut ebből a zenekarra, ennek kb. a másfélszerese a 2,35 milliárd. A BFZ esetében kérdés, hogy a táblázatban pl. a Főváros - ugyan az önkormányzatok nehéz anyagi helyzete miatt mostanában csökkenő, de még igy is százmilliókban mérhető - támogatása benne van-e. Csak összehasonlításul: a Duna Szimfonikus Zenekar 60 milliót kapott az államtól - azóta le is passzolta a BM, a Magyar Zene-, és Táncművészek Szakszervezete tartja fenn, a maga nemében az is egyedülálló, egyben szomorú bravúr, hogy egy elvileg nonprofit szakszervezet működtessen egy szimfonikus zenekart. 

Félreértés ne essék, senkit sem akarok minősíteni, nem művészi értékekről beszélek, amúgy sem gondolom szerencsésnek a versenyt a művészeti ágak terén, de az tény, hogy a BFZ-ban messze a legnagyobbak a juttatások (fizetések), ami csak úgy lehetséges, hogyha a források is azok. 

Az megint más kérdés, hogy ennek a zenekarnak a civil támogatói a legbőkezűbbek, és a jegybevétele is a legmagasabb, de amint a számok is mutatják, nem ez a döntő tétel a források közt.


5730 piszli 2022-10-18 12:07:52 [Válasz erre: 5729 Momo 2022-10-17 15:50:38]

 A hivatkozott cikkben található táblázat adatai szerint 2021-ben az MNF kórussal és kottatárrral együtt összesen 3 milliárd forint, a BFZ pedig 2,352 milliárd forint összegű közpénztámogatást kapott, ide nem értve az NKA, az MMA, illetve a miniszteri különkeretből történő támogatásokat (16. oldal). Persze ez csak egy kiragadott év, miközben egy-egy zenekar minőségét és támogatottságát, a kettő egymáshoz való viszonyát csak hosszabb távon érdemes szemügyre venni.

Ezek a számok nem igazolják a BFZ jelentős, az egyik hozzászólás szerint legalább másfélszeres támogatástöbbletét.

Amúgy nyilvánvaló, hogy kisebb-nagyobb mértékben eltérőek a művészeti preferenciáink, és más-más előadóművészek a szívünk csücskei. Legyen a világ sokszínű, keressünk értéket a mások által előszeretett művészekben, műfajokban és művekben is, és drukkoljunk, hogy a hátrább soroltak is egyre jobb produkciókkal rukkoljanak elő! A kialakult vita azonban sajnálatos módon a közpénztámogatások mértékére korlátozódott, és a hivatkozott táblázat adatai egyáltalán nem igazolják néhány hozzászóló igazát.


5729 Momo 2022-10-17 15:50:38

Itt vannak számok a ZeneKar Magazin 2022/2-es számában (a 12. oldaltól). 

(Annyit azért hozzátennék, hogy így sem egyszerű az összehasonlítás. Olyan alapvető viszonyítási pont hiányzik pl. a táblázatokból, hogy hány munkavállalót foglalkoztat az adott együttes. Az NFZ például a zenekar mellett még egy teljes énekkart is, a Rádió meg egy felet.)

(Azt írja a böngésző, hogy nem megbízható a webhely, mert lejárt az oldal tanúsítványa, de nyugodtan tovább lehet lépni, és megnézni.)


5728 eszbe 2022-10-17 13:53:51 [Válasz erre: 5726 fbcs 2022-10-17 00:47:40]

Igen én is ilyen számokra emlékszem. Kb. másfélszeres különbség a NFZ-hoz képest (a Főváros és az állam által adott támogatást egy kalap alá véve, mert ebből a szempontból az ugyanannak számít), több, mint duplája a Concertonak, és nagyságrenddel nagyobb a MÁV-nál.


5727 Hangyász 2022-10-17 10:47:08 [Válasz erre: 5718 piszli 2022-10-15 13:31:28]

Egyértelmű, hogy nekik van a legjobb marketingjük. A művészi teljesítményüket egy pillanatra sem kérdőjelezem meg, hiszen ők álmukból felriasztva sem produkálnának olyat, mint a MÁO zenekara ma egy hete a Mesterdalnokok előjátékában. Más kérdés, hogy ezt a közönségszavazásos díjat most legalább annyi ideig fogják lobogtatni, mint a múltkorit.


5726 fbcs 2022-10-17 00:47:40

Összehasonlításul a Concerto Budapest adatai (náluk csak a 2020-as van kint): Ott 1 milliárd állami támogatás mellé kb. 100 millió saját bevétel jön ki. Tetszés szerint ezek alapján mindenki választhat: összegszerűen a BFZ támogatásai jóval nagyobbak, saját bevételhez arányosítva viszont jóval kisebbek.

Concert Budapest beszámoló


5725 fbcs 2022-10-17 00:19:32 [Válasz erre: 5724 eszbe 2022-10-16 18:16:53]

Hányadik soron? Én minden évben átnyálazom a költségvetést, de nem emlékszem, hogy ott a BFZ-t nevesítenék, bár lehet, csak nem figyeltem fel rá (Müpánál rémlik 13 milliárd körüli összeg, az megragadt).
De a BFZ könyvelése alapján az állami támogatás különben 2,2 milliárd, ehhez jön 240 millió önkormányzati + 43 millió uniós. Emellett van 700 milliós jegybevételük + 243 milliónyi adományt kaptak.

Közhasznúsági beszámoló


5724 eszbe 2022-10-16 18:16:53 [Válasz erre: 5723 piszli 2022-10-16 10:14:34]

A költségvetési törvény?


5723 piszli 2022-10-16 10:14:34 [Válasz erre: 5720 eszbe 2022-10-15 14:07:44]

Átlagemberként, egyben magamat nem különösebben megerőltetve,nem találtam nyilvánosan elérhető információkat a zenekarok közpénzből való finanszírozásáról, és meglep, hogy a "BFZ valóban messze a legjobban pénzelt zenakunk lenne a közpénzeket tekintve is". Megjelölné információi forrásait?


5722 Beatrice 2022-10-15 20:15:21 [Válasz erre: 5718 piszli 2022-10-15 13:31:28]

"Egyébként valóban, a tegnap esti zeneakadémiai hangversenyük is fényes bizonyítéka volt a kiválóságuknak, maradéktalan boldogság volt az egész este."
Egyetértek. Pedig nem tartozom a törzsközönségükhöz. A látogatottságról meg annyit, hogy teltház volt, a karzaton még a lépcsőn is ültek.

Nekem legjobban Mozart Esz-dúr sinfonia concertante-ja tetszett, remek szólistákkal, akik a zenekar tagjai. Részletek itt. Nem mellesleg a hegedűművész szólista erről a darabról doktori disszertációt is írt.


5720 eszbe 2022-10-15 14:07:44 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]

"Nem ismerem a magyar zenekarok közpénzekből való finanszírozására vonatkozó adatokat"

Ehhez képest elég hosszúra sikeredett a hozzászólás.

A BFZ valóban messze a legjobban pénzelt zenekarunk a közpénzeket tekintve is. Ami, valljuk be, kicsit érdekes egy olyan együttes esetében, amelyik annyira büszke, függetlenségére, önállóságára. Ez az állapot nagyon régóta, legalább 2002 óta így van, diszkrimináció legfeljebb fennállásának az első évtizedében érhette, azóta a megkülönböztetés inkább pozitív. 


5718 piszli 2022-10-15 13:31:28 [Válasz erre: 5710 Hangyász 2022-10-13 15:06:18]

Annak, hogy nem csupán a leginkább pénzelt magyar zenekar arasson le efféle babérokat. Mellesleg kétes az ilyen módon elnyert díj, mert szervezés kérdése, hányan kattintanak a jelöltre.

A „leginkább pénzelt” kifejezés arra látszik utalni, mintha a BFZ kapná a legtöbbet a közpénzekből. Nem ismerem a magyar zenekarok közpénzekből való finanszírozására vonatkozó adatokat, de azt tudom, hogy egyrészt hosszú ideig diszkriminatív volt a BFZ állami támogatása, másrészt meg a BFZ alapítványa hosszú ideje eredményesen dolgozik privát támogatások megszerzése érdekében, és sokan, köztük mi is, büszkék vagyunk, hogy lehetőségeinkhez képest támogatjuk a zenekart. Ha tehát valóban a legjobban finanszírozott magyar zenekar lenne a BFZ, akkor az a kiváló zenekar- és közönségépítő munkájának a következménye.

Tudom, hogy más magyar zenekarok is elindultak ezen az úton, és őszintén kívánom nekik, hogy hasonló eredményeket érjenek el a finanszírozásuk biztonságossá tétele terén (is).

A művészeti „babérok”, de nem is csak azok, viszont vitathatatlanok. Nem ismerek más együttest, amelyik ennyit tett volna a gyerekek, az öregek, a járvány sújtotta lakosság, a kistelepülések, a vidéki gyerekek, a hangversenyjegyeket megfizetni nem képesek, a vallási kisebbségek stb. érdekében, és mindig kimagasló minőségben. Eredetiek, de még a konvencionális műsoraik is tele vannak ötlettel, az ötleteik pedig gyönyörűen zenévé formált gondolatokkal. Ha elő is fordult néha, hogy egy-egy előadás nem tetszett maradéktalanul, többnyire oda kellett jutnom, hogy én nem voltam elég nyitott vagy szenzitív hozzá. A népszerűségük oka ebben is keresendő.

Egyébként valóban, a tegnap esti zeneakadémiai hangversenyük is fényes bizonyítéka volt a kiválóságuknak, maradéktalan boldogság volt az egész este.

Ami a Gramophone zenekari díjat illeti, abban tényleg nagy szerepet játszhatott a szervezés, de az is bizonyos, hogy az előbbiekben vázolt minőségüknek és szeretetreméltóságuknak volt meghatározó szerepe abban, hogy ilyen sokan kattintottak a jelölésükre. Én viszont nem kattintottam, és ennek az volt az oka, hogy nem igazán szívlelem a közönségszavazást, illetve hogy nem is igazán látom az értelmét a „legjobb” kiválasztásának, ha nincsenek jól megragadható kiválasztási kritériumok. Az viszont hatalmas eredmény, hogy a BFZ rákerült a szakértők által kiválasztott legjobb tíz, a világnagyságok közé, és az már csak a hab tortán, hogy a közönség a legjobbak legjobbikának ítélte.

 

Arra kérem tehát, hogy ne fanyalogjon, örüljön inkább a sikernek, és, ha, és ahogy tud, támogassa a személyes kedvencét abban, hogy minél jelentősebb művészeti eredményeket érhessen el.     

Ami pedig a korábban díjat nyert zenekarokat illeti: ugyan lehet, hogy némelyikük ismeretlen vagy kevéssé ismert mifelénk, de vitathatatlanul tekintélyes és felfelé ívelő pályán levő együttesek, és egyáltalán nem engednek arra következtetni, mintha a Gramophone díj valamiféle búcsún félrehordó puskával elnyerhető kóckacsa lenne. Közülük, a Hongkongi Filharmónikusok több lemezét hallottam már, igazán remekek, és az sem lehet véletlen, hogy zeneigazgatójuk, Jaap van Zweden (gondolom, ő sem különösebben ismert idehaza) egyidejűleg a New Yorki Filharmónikusoknak is zeneigazgatója.  


5714 eszbe 2022-10-15 12:54:47 [Válasz erre: 5711 Edmond Dantes 2022-10-14 06:41:41]

Úgy látszik, lelassult a fórummotor, én is dupláztam egyet...


5713 eszbe 2022-10-15 12:53:56 [Válasz erre: 5711 Edmond Dantes 2022-10-14 06:41:41]

Miután ezt nyílt netes szavazás, borítékolni lehet(ett), hogy a végeredmény sokkal inkább azt tükrözi, hogy ki hány embert tud szavazásra mozgósítani, mintsem bármifajta valós értéksorrendet. Mindazonáltal a kettő nem kell, hogy ellentmondjon egymásnak, de messzemenő következtetést levonni nem érdemes, ezeknek a szavazós díjaknak a valós értéke a nullához konvergál.


5712 perempe 2022-10-15 12:19:59 [Válasz erre: 5706 perempe 2022-10-08 07:17:01]

tegnap nagyon komoly ráadás volt, a 94. szimfónia utolsó tétele.

köszönet a zenekarnak és Takács-Nagy karmesternek!


5711 Edmond Dantes 2022-10-14 06:41:41

Csak a rend kedvéért jegyezném meg, hogy ugyanezen a Gramophone-) szavazáson az alábbi zenekarok végeztek az 1. helyen:

2021: The Minnesota Orchestra

2020: The Philadelphia Orchestra

2019: Hong Kong Philharmonic Orchestra

2018: Seattle  Symphony Orchestra


5710 Hangyász 2022-10-13 15:06:18 [Válasz erre: 5709 piszli 2022-10-13 11:19:47]

Annak, hogy nem csupán a leginkább pénzelt magyar zenekar arasson le efféle babérokat. Mellesleg kétes az ilyen módon elnyert díj, mert szervezés kérdése, hányan kattintanak a jelöltre.


5709 piszli 2022-10-13 11:19:47 [Válasz erre: 5707 Hangyász 2022-10-12 15:45:50]

Mintha nem örülne a BFZ sikerének? Árulja el, minek örülne!


5708 Búbánat 2022-10-12 18:09:07

Novák Katalin Plácido Domingóval találkozott a Müpában  (fotók)

/szoljon.hu  - 2022.10.10./

„Frenetikus koncert, óriási siker a MÜPA-ban! Maestro Placido Domingót ismét Magyarországon köszönthetjük. A világhírű művész ezúttal a spanyol zenés színház korai barokkig visszanyúló műfaját, a zarzuelát mutatta be a Müpa Budapest színpadán, ahol most énekelt először. Az est a napokban kezdődött Liszt Ünnep keretében valósult meg. Fővédnökként is kívánom, hogy minél többen részesülhessenek a Liszt ünnep előadásaiból.”

Emlékezetes pillanatok Domingó koncertjéről  (YouTube)

az időskálán  0:37 – 1:13 perc között.


5707 Hangyász 2022-10-12 15:45:50 [Válasz erre: 5706 perempe 2022-10-08 07:17:01]


Ezt most aztán évekig hallgathatjuk, ismervén a BFZ marketingjét. L. még melyik a világ legjobb zenekara.


5706 perempe 2022-10-08 07:17:01

Örülök, hogy a BFZ megnyerte a Gramophone év zenekara díjat a közönség szavazatai alapján, de a koncert előtti beszéd helyett vagy mellett adhatott volna egy ráadást a hegedűs szólista, Alina Ibragimova; a koncertnek már 21:35 előtt vége volt.


5705 vilagos 2022-10-07 17:28:14 [Válasz erre: 5704 Búbánat 2022-10-06 14:04:18]

Egyetértek! Boldog vagyok, hogy hallhattam ezt az előadást! Kezdem megszokni, hogy jó operahallgatásért a MÜPA-ba kell menni, s nem az Operaházba (sajnos, vagy inkább szerencsére). Itt többnyire igen magas a zenei/énekesi megszólaltatás színvonala, és nem zavarnak a rendezői színház zavaros ötletei, amik egyáltalán nem hiányoztak, sőt!  Ez az előadás tovább erősítette ezt az érzést, ráadásul az énekesek gesztusai, mozgásai nekem megfelelően és elegendően alátámasztották a zene és az ének mellett, hogy milyen érzelmek, feszültségek jellemzik éppen a szerepők közötti viszonylatokat. 


5704 Búbánat 2022-10-06 14:04:18

Négy nagyszerű énekest hallhattunk tegnap este (2022. október 5.)  a MÜPA hangversenytermének színpadján, ahol Verdi A trubadúr című operájának ritka, koncertszerű előadása hangzott el, amely felülmúlta a várakozásomat.

Manrico alakítója, az örmény tenor, Hovhannes Ayvazyan, Leonorát éneklő olasz szoprán, Selene Zanetti, Luna gróf szerepében román bariton, Serban Vasile lépett fel, míg Azucenát Komlósi Ildikó, jubiláló operaénekesünk – negyven éve van a pályán! – lépett fel. A kisebb szerepekben Gáspár István (Ferrandó), Szalai-Illés Gabriella, Kálmán László, Kelemen Dániel és Boros Sándor, a Nemzeti Énekkar művészei mutatkoztak be, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén pedig a neves olasz karmester, Carlo Montanaro személye ugyancsak előrevetítette, hogy hatalmas sikerre lesz kilátásunk!

Röviden: a nemzetközi szereposztásban megvalósult produkció emlékezetes előadás élményével ajándékozott meg mindannyiunkat, akik ott lehettünk a zsúfolásig megtelt nézőtéren, és személy szerint elbűvölve hallgattam meg az összes közreműködő művész interpretálásában bemutatott csodálatos Verdi-operát, amely - csak a "bel cantót" előtérbe helyezve - igazi katarzis-elemekkel tele tűzve hatott rám, és gondolom még sokakra, akik jelen voltak. Kár, hogy csak egyszeri alkalomra jött létre Verdi remekének ilyen formátumú bemutatója!

Néhány személyes benyomásról szólok, amelyek a fellépett művészek ének-zenei produktuma révén elementáris, szívet megindító hatást váltottak ki – úgy érzem - nemcsak belőlem...

Az emésztő láng képei a második felvonás elején, amikor a bosszúálló cigányasszony énekében felidézi a máglyatüzet, amely megölte anyját;  a borzalmas történet drámai elmesélése szinte letaglózott, és mintha a közönség vérét is meghűtötte volna; Komlósi Ildikó, ahogy megszállottan – csupán hangjával - „közvetítette” megőrjítő emlékeit és ilyen árnyalt, érzelmileg átfűtött  átadásban, soha ilyet más Azucéna-szereplőktől nem kaptam ilyen ihletett, megrázó előadásban!  Óriási közönségsikere volt az ünnepelt művésznőnek!

A szoprán Selene Zanetti lenyűgöző Leonora volt, mennyei hangjával, amely arc- és testbeszédével együtt képes volt kifejezni az eksztázis érzését, amikor Manrico iránti szerelméről énekelt, vagy a Lunával énekelt önfeláldozó kettőse a IV. felvonásból, de az összes ária, amit szólamára komponált Verdi, mind elhangzott a koncerten, és végig, minden jelenetében igen magas színvonalon énekelt. Említhetem még, a harmadik felvonásban, amikor Manrico és Leonora szerelmükről énekelnek, a két énekes és a zenekar hangzatai szinte összeolvadnak, vagy az opera utolsó pillanataiban Leonora feltörő, a szerelmétől búcsúzó gyötrelmes hangja ahogy a szenvedély lázában szárnyalt a zenekar fölött.

Hovhannes Ayvazyan, mint Manrico, erőteljes színpadi jelenléttel bírt, hangja talán nem robusztus, hangszíne azonban ebben a spinto szerepkörben jól érvényesült, szép, kiegyenlített regiszterén megragadta a hősi érzést valamint a lelkes vagy éppen elérzékenyülő szeretőt/fiút. A kényes f-moll ária tökéletes volt, a stretta is jól sikerült, a csúcs-hang is megvolt: itt talán tenorjából több is lehetett volna, ha – bár nem kötelezően előírt –hosszabban kitartja. Megérdemelt sikere volt neki is.

Azt hiszem, az egyik legforróbb tapsot Serban Vasile kapta Luna gróf híres nagyáriáját követően!  Az igen szimpatikus fiatal bariton gyönyörű orgánummal rendelkezik és jó énektechnikáját kamatoztatva nagyszerű teljesítményt nyújtott, kifejezve ábrándozó szerelmét éppúgy, mint féltékeny dühét, amikor tekintete és gesztusai a könyörtelen, megvetett udvarló megtestesítői voltak. Nagyon lenyűgözött az a képessége is, hogy erőltetés nélkül elérje és könnyen megtartsa a magas hangokat.

Az első felvonásban, amikor Manrico, Luna és Leonora a szerelemről és a halálról énekeltek, az említett énekesek megindítóan adtak kifejezést érzelmeiknek, de az opera záró, börtönjelenete is Azucenával kiegészülve, a legmeghatóbb és szívet szorító pillanatokat szereztek ragyogó előadóművészetükkel. 

A Nemzeti Filharmonikusok Kórusa nagyszerű munkát végzett, különösen a népszerű Cigánykórus és a Katonakórus részekben, de a bevezető, Ferrandóval énekelt vagy az apácakolostor jeleneteiben is igen meggyőző volt.

A kisebb szerepek közül említést érdemel az Énekkarból szólistaként bemutatkozott Gáspár István, mint Ferrando, elegáns modort, precíz gesztusokat és tekintélyt sugárzó hangot felvonultatva, míg Szalai-Illés Gabriella Inese kellemes kísérője volt Leonorának. (Csodálkoztam az előadás végi tapsrend alatt virágcsokrokat kiosztó egyik férfi munkatárson, aki udvariatlanul viselkedve, a kisebb szerepeket éneklő férfiaké után, csak utolsóként adta át neki.)

Az óriási sikerű előadás során Carlo Montanaro karmester gondoskodott arról, hogy a Nemzeti Filharmonikusok zenekara „kiszolgálja” az énekesek igényeit, biztosítva számukra a szükséges érzelmi hangsúlyt és zenei drámaiságot.


5703 ladislav kozlok 2022-10-05 11:18:32 [Válasz erre: 5699 Héterő 2022-10-02 10:38:56]

Sajnos nem váltották le.


5702 lujza 2022-10-04 01:15:20 [Válasz erre: 5701 Edmond Dantes 2022-10-03 16:08:09]

Ezer köszönet!


5701 Edmond Dantes 2022-10-03 16:08:09 [Válasz erre: 5680 Edmond Dantes 2022-09-25 11:56:09]

Kelemen Barnabás szep. 24-ei (szerintem) lenyűgöző MüPa-beli játéka -ld. 5680- a korai Bartók hgv.-ben és a Bach-Sarabande-ban meghallgatható YT-on  itt  és  itt.


5700 Edmond Dantes 2022-10-03 08:03:46 [Válasz erre: 5699 Héterő 2022-10-02 10:38:56]

Van egy sanda gyanúm: a karmestert vajmi kevéssé érdekli a szlovák kormány összetétele. Hátrafordulva inkább hazaszólt. Igaz, annak sem volt sok értelme.


5699 Héterő 2022-10-02 10:38:56 [Válasz erre: 5697 ladislav kozlok 2022-09-30 08:38:58]

A "pikáns" szó helyett találóbbat is használhatott volna a kritikus. A karmester ugyanis menet közben lazán hátraszólt – helyi nyelven: „Vymenia ministra financií, alebo nevymenia?“ [Leváltják-e a pénzügyminisztert vagy nem váltják le?]. Ettől nem lehet jobb sem a Ligeti-darab, sem az előadás, sem a politikai helyzet. Utóbbit viszont sikeresen lehet "fokozni", hiszen egyes nézetek szerint a művészet elsődleges feladata a kavarás.
                               Pozsony
                          A látvány eléggé sajátos lehetett...


5698 Hangyász 2022-09-30 11:49:25 [Válasz erre: 5695 daunerni 2022-09-27 13:13:22]

Két hétig még visszahallgathatod a közvetítést!


5697 ladislav kozlok 2022-09-30 08:38:58

A  budapesti fesztivál zenekar sokkolta a pozsonyi kozonséget pikáns meglepetésekkel.

operaslovakia.sk/budapestiansky-festivalovy-orchester-sokoval-na-bhs-pikantnymi-prekvapeniami/  


5696 perempe 2022-09-29 07:38:29

A tegnapi MÁV koncert második részében a két ígért ária - Hazám, hazám és El kéne indulni, meg kén’ házasodni- mellé megkatuk a Carmenből Torreádor-dalt is Szenthelyi Krisztiántól, nem mindennapi ráadás!


5695 daunerni 2022-09-27 13:13:22 [Válasz erre: 5693 Hangyász 2022-09-27 10:04:54]

Készültem rá, de sajnos nem tudtam elmenni - igaz, én se vagyok sokkal fiatalabb hetvennél...
A Burleszk elképesztően nehéz darab, soha nem is szokták játszani... (1992-ben hallottam a Montreux-i fesztiválon!)


5694 Hangyász 2022-09-27 10:06:16 [Válasz erre: 5692 perempe 2022-09-27 02:24:11]

Kovács a legjobb formájában volt, sikerült magával ragadnia a zenekart, és igen elégedettnek tűnt a végén.


5693 Hangyász 2022-09-27 10:04:54 [Válasz erre: 5692 perempe 2022-09-27 02:24:11]

Fejérvári elképesztőt produkált. Amennyire örültem a majdnem telt háznak, ugyanannyira elkeserítő a közönség 70 év körüli átlagos életkora.


5692 perempe 2022-09-27 02:24:11

Nagyon tetszett a Magyar Rádió Zenekarának első zeneakadémiás koncertje.

Kár, hogy csak a külföldi zenekarok kapnak pár sort itt általában.


5691 lujza 2022-09-26 23:47:55 [Válasz erre: 5689 Edmond Dantes 2022-09-26 08:28:56]

Félreértettél, én nem Fischerről írtam.. Ő hídverő. De ha csak kételkedsz benne, máris bontod azt a gyenge hidat.


5690 Edmond Dantes 2022-09-26 13:38:18 [Válasz erre: 5680 Edmond Dantes 2022-09-25 11:56:09]

A Zenekari páholyon továbbra is átok ül. A MüPa sajnálattal értesített, hogy a 2022. március 29-ére (!) hirdetett koncert (Daniele Gatti és a Mahler Kamarazenekar) elmarad. Nyilván 2023-at akartak írni ...


5689 Edmond Dantes 2022-09-26 08:28:56 [Válasz erre: 5687 lujza 2022-09-26 01:02:43]

Komolyan gondolod és tényleg az jön le neked a bejegyzésemből, ami különben 95%-ban a koncertről szól, hogy a híd, hídverés kivitelezhetetlenségéről szerintem Fischer Iván vagy a BFZ tehet? Esedezem, legalább virtuálisan nézz körül ott és itt és akkor megérted, hogy mire gondolok.


5688 Klára 2022-09-26 06:38:50 [Válasz erre: 5686 lujza 2022-09-26 00:52:36]

Ezek szerint több közvetítőlánc van? Mert nálam úgy szakadt meg a Dohnányi után, hogy még a tapsot sem hallottam, pedig nyilván volt. Gyorsan átkapcsoltam a yt-ra, ott is vége volt a közvetítésnek. Vigasztalásul kerestem egy másik Tűzmadár felvételt és azt hallgattam meg.


5687 lujza 2022-09-26 01:02:43 [Válasz erre: 5680 Edmond Dantes 2022-09-25 11:56:09]

Tudod, vannak hídverő emberek, és vannak, akik inkább felszednék ezeket a hidakat. Egy ilyen bejegyzés szemben megy azzal a szándékkal, ami Fischer Iván minden őszi fesztiváljában megnyilvánul. Ő igenis hídverő, és mivel a BFZ előzőleg Amszterdamban adta elő azt a programot, amit e héten a Müpában is hallhattunk velük, majd ezek után a Concertgebow zenekarát is ő vezényli nálunk, hát mi ez, ha nem hídverés? És amikor a BFZ művészei csatlakoznak az 5. szimfónia végéhez, hogy együtt zenéljenek a Hollandiából jött muzsikusokkal, majd a hollandok kíséretével Mozartot énekelnek gyönyörűen, ezek a gesztusok mégis ilyenkor embereket közelítenek egymáshoz.


5686 lujza 2022-09-26 00:52:36 [Válasz erre: 5684 Klára 2022-09-25 21:49:21]

Nem értem. Én a Müpa weblapján láttam az egész koncertet hibátlanul, és a Tűzmadárral együtt. Ráadás ma nem volt, de nekem a tegnapi koncert amúgy is klasszisokkal jobban tetszett.


5685 perempe 2022-09-25 23:15:55 [Válasz erre: 5684 Klára 2022-09-25 21:49:21]

a Müpa weblapján próbáltam, de szétkapcsolt még a koncert kezdete előtt.


5684 Klára 2022-09-25 21:49:21

Nézte valaki ma este a Müpa Home közvezítésben az Évadnyitó hangversenyt? A yt csatornán is lekeverték a Dohnányi Amerikai rapszódia után? Mert a web oldalon vége, a Stravnszky lemaradt. Kár érte!


5683 perempe 2022-09-25 19:16:30 [Válasz erre: 5682 takatsa 2022-09-25 19:03:05]
Közben megnéztem azt a pár képet, amit készítettem; akkor használt kottát.

5682 takatsa 2022-09-25 19:03:05 [Válasz erre: 5681 perempe 2022-09-25 18:30:36]

Az biztos, hogy tegnap az V.-et fejből vezényelte, látványosan, jó nagy mozdulatokkal még a pianoban is, de hát a Beethoven ötödiket melyik karmester nem tudja? És úgy láttam, hogy a Concertgebouw is elég jól tudta a művet. Ámde, most, hogy ez a kérdés szóbajött, emlékszem, hogy hosszú évekkel ezelőtt, több, mint 10 éve, a Müpában egy ünnepi Kodály esten, az általam jobban kedvelt bátyja vezényelte kotta nélkül a Psalmust. Ez a gesztus és az előadás akkor és ott, felemelő élmény volt.


5681 perempe 2022-09-25 18:30:36

Fejből vezényelt pénteken is a karmester, amikor a Fesztiválzenekar koncertjén a 3. szimfóniát játszották? Én ott voltam akkor is, de nem emlékszem.


5680 Edmond Dantes 2022-09-25 11:56:09

Két és fél ínséges év után végre beülhettünk a Zenekari páholyba azaz az ilyen nevet viselő MüPa-bérlet idei első koncertjére. 2020 februárjában, Eötvös Péter szerzői estje volt az utolsó abban sorozatban, a két hátralévő előadást és a tavalyi évad valamennyi -négy- hangversenyét elmosta a covid. Hiányzott mindahány. Nem kicsit, nagyon.

Nem mondhatnám, hogy csalódtam tegnap este. A Concertgebouw nemzetközileg magasan jegyzett zenekar és hozták is a formájukat. Gondom inkább a műsorral, annak összeállításával volt. Bartók Táncszvitje nem számít slágerszámnak még az életművön belül sem, nem adja el és adja meg magát egykönnyen és a hatalmas zenekari apparátus és néhány szép szóló ellenére ez az interpretáció finoman szólva sem hozott lázba. Kevésbé finoman: kissé untam. Kárpótlást a következő darab nyújtott: Bartók Korai Hegedűversenyének indítása olyan szívbe-markoló volt, hogy a közönségnek még a lélegzet-visszafojtását is szinte hallani lehetett. A műsorfüzet szerint ez a bevezetés "nem panasz és nem fájdalom ... ábrázolása" - nekem bizony az volt, igaz, most hallottam először "élőben" a művet. Kelemen Barnabás kezében szinte sírt a hangszer és ez a -számomra- szenvedélyesen szomorú hangulat szinte a tétel végéig megmaradt. A második tétel friss, fiatalos hangvételét is hibátlanul, virtuózan közvetítette a művész. A ráadásszám, amint azt várni és remélni lehetett, Bach-mű volt, a "Chaconne"-os d-moll partita Sarabande-tétele, eszményi, földöntúli szépséggel. Az egész koncert fénypontja -számomra- Kelemen Barnabás hegedűjátéka volt. Szünet után szinte csak ráadásnak tűnt Beethoven agyonnyúzott, sok újdonságot nyújtani nemigen tudó Ötödikje, meghagyom: precíz, jól hangzó, rutinos interpretációban ... de ma már inkább nyitó számnak gondolnám ezt a szimfóniát, semmint záró fénypontnak. Talán ezért is turbózta fel Fischer Iván a finálét azzal, hogy a három harsonás csak a negyedik tétel alatt osont be balfelől és így nem is szokott helyükön, ráadásul állva fújtak. Aztán a vége előtt egyszer csak betódult még egy halom muzsikus: hollandok, magyarok, ki tudja és állva játszva csatlakoztak ülő kollégáik zenéléséhez. Mindez valamilyen "Európai hidak: Budapest-Amszterdam" szlogen jegyében. A ráadásszámnál, Mozart Ave verum corpusánál már csaknem felbillent a színpad, amikor mögéjük a rendezői bal oldalon felsorakozott egy alkalmi kórus is. Így lett Beethoven Ötödikjéből össznépi dzsembori; nem voltam oda érte, a közönség annál inkább. A valós baj azonban túlmutat eme apróságokon: az a bizonyos híd Budapest és Amszterdam között sohasem jön, jöhet létre. Nincs az a mérnök-zseni, aki e jelképes hídat megtervezhetné két olyan gyökeresen, végérvényesen különböző világ közé, amit a két város reprezentál.

Az Amszterdami Concertgebouw hangversenye - MüPa, 2022. szeptember 24.


5679 takatsa 2022-09-25 10:53:12 [Válasz erre: 5678 Klára 2022-09-25 10:08:10]

Áááá, én nem akarok kritikát írni. A jó kritikus objektivitásra törekszik, az én kis írásaim viszont kifejezetten, és felvállaltan szubjektívek, mindig azon melegében születnek: élménybeszámolók. :)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.