Bejelentkezés Regisztráció

A Zeneakadémián uralkodó áldatlan állapotokról...


747 lujza 2023-07-23 00:49:27 [Válasz erre: 744 Edmond Dantes 2023-07-22 11:01:26]
Hát épp ez a tendencia. Még egy balett-táncos is lehet rektor a világ leghíresebb zeneakadémiáján, ugyanis nem ez a lényeg. Ezzel szemben a mi miniszterünk még mindig nem tudott elég jó pályázati kiírást készíteni, mert kifelejtette belőle, hogy a pályázó neve milyen betűvel kezdődjön.

746 Pál Tamás 2023-07-22 18:04:22
Katona Béla a nagyszerű hegedűművésznek, Zathureczky Edének volt a tanársegédje a Zeneakadémián. Professzorának 56-os disszidálása után ő lett a vonós tanszék vezetője, s keze alól olyan művészek kerültek ki, mint Pauk György, Devich Sándor, Sebestyén Ernő és más kitűnőségek. Nos, Katona nagyszerűen tanított, miközben pocsékul hegedült. Ezt magam is tapasztaltam, mikor akadémista koromban szerelmemre vártam, aki Katona növendéke volt. A tanár úr sokszor Révay utcai lakásán fogadta tanítványait, s egy-egy ilyen alkalommal az első emeleti nyitott ablakokon keresztül jól hallottam menyasszonyom félszeg próbálkozásait, s utána a tanár úr rekedt hangú instrukcióit miközben szörnyű nyikorgással ő is előadta a szóban forgó frázist. Igen, Katona Béla rosszul hegedült, nem koncertezett sem itthon, sem külföldön, nem voltak díjai, ám a szakma pontosan tudta, ki ő, s özönlöttek hozzá a tanítványok a világ minden tájáról, akkor is, mikor Londonban tanított pár évig.

A Zeneakadémia rektora - akkori titulussal igazgatója - Katona működésének idején Szabó Ferenc zeneszerző volt. Neki volt mindenféle díja, lévén az akkori rendszer belső embere, s bár nem volt rossz komponista, neve semmiféle vonzerőt nem gyakorolt a tanulnivágyó tehetséges fiatal zenészekre sem itthon, sem máshol.
Ez jutott eszembe a Zeneakadémia rektori pályázata kapcsán.

745 x-conductor 2023-07-22 17:32:11 [Válasz erre: 739 Klára 2023-07-20 18:34:35]
Pontosan. Minő egybeesés! 
Miközben a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége június végén közgyűlést tartott, ahol új elnököt választottak, (mivel Herboly D. nem kívánta jelöltetni magát), nagy cécó, a vidéki zenekarok felvonultak stb. Majd pár napra rá bejelentették, hogy az NFZ, a Concerto és a Szent István Filharmonikusok ezennel kilép a szövetségből.
Szóval zajlik az átszervezés némi pápa választással.

744 Edmond Dantes 2023-07-22 11:01:26 [Válasz erre: 741 -zéta- 2023-07-21 08:18:15]
Elég tarka a kép, ebből semmilyen tendenciát nem tudnék levezetni.

743 Edmond Dantes 2023-07-22 10:58:07 [Válasz erre: 740 eszbe 2023-07-20 23:37:22]
Az analógia világos: Széchenyi Művészeti Akadémia--->MMA, Magyar Színházi Szövetség--->Magyar Teátrumi Társaság, Magyar Táncművészeti Egyetem--->Magyar Nemzeti Balettintézet, MCC, Libri stb. ... most ez. Létszám nem számít, meccs alighanem lefutva. Erasmus-ösztöndíjaknak alighanem "annyi", sebaj: talán lesz helyette pl. Konfuciusz-ösztöndíj. A LFZE bevételeit biztosító külföldi hallgatók meg majd elmaradoznak, sebaj!

742 eszbe 2023-07-22 07:21:57
Kiírták az új pályázatot. 
A miniszter úr nem híve a kompromisszumoknak

741 -zéta- 2023-07-21 08:18:15
Idemásolnám Tóth Endre zenetörténész gyűjtését a Facebookról szó szerint:

MILYEN REKTORBÓL LESZ JÓ „VILÁGÍTÓTORONY“?
Utánanéztem annak, hogy a világ vezető zenei felsőoktatási intézményeiben (legalábbis néhány jól ismertben) ki az igazgató, illetve rektor, mennyire ismerjük a nevét a koncertéletből (legyen az a Carnegie Hall vagy a Müpa) vagy a lemezborítókról:
GUILDHALL SCHOOL OF MUSIC AND DRAMA (London): JONATHAN VAUGHAN brit nagybőgős, főleg akadémiai és egyetemi körökben ismert tanár és ügyintéző
BERKLEE COLLEGE OF MUSIC (Boston): ERICA MUHL amerikai zeneszerző, karnagy, a Berklee előtt más amerikai egyetemek dékánja volt, Los Angelesben segédkarmester – épp határozatlan ideig szabadságon van, helyette ideiglenes vezető irányítja az intézményt
MOZARTEUM (Salzburg): ELISABETH GUTJAHR német zeneelmélet professzor, szövegíró (operalibrettók), fő kutatási és oktatási területe a ritmus
UNIVERSITÄT FÜR MUSIK UND DARSTELLENDE KUNST (Bécs): ULRIKE SYCH osztrák énekművész, -tanár, nevéhez kortárs bemutatók, valamint számos dalest és oratórium előadása fűződik
CURTIS INSTITUTE OF MUSIC (Philadelphia): ROBERTO DÍAZ chilei-amerikai brácsás, zenekari muzsikus, korábban (többek közt) első brácsás a Philadelphia Orchestrában
JUILLIARD SCHOOL (New York): DAMIAN WOETZEL amerikai koreográfus, korábban vezető táncos a New York City Ballet társulatában
ROYAL ACADEMY OF MUSIC (London): JONATHAN FREEMAN-ATTWOOD zenetanár, zenei szakíró, producer, rádiós, trombitaművész
CONSERVATOIRE DE PARIS (Párizs): ÉMILIE DELORME mérnök, kulturális menedzser

740 eszbe 2023-07-20 23:37:22
"A Magyar Muzsikusok Szövetségének tagjai Balázs János, Baráti Kristóf, Batta András, Bogányi Gergely, Bogányi Tibor, Eötvös Péter, Gőz László, Kaczander Orsolya, Kelemen Barnabás, Keller András, Kokas Katalin, Miklósa Erika, Rolla János, Rost Andrea, Simon Izabella, Szűcs Máté, Takács-Nagy Gábor, Várdai István, Várjon Dénes, Vásáry Tamás, Vidovszky László, a szervezet főtitkára Csonka András, titkára Devich Gábor."

Ez akárhogyan is számolom, 23 név. Tévedés ne essék, ez nem az elnökség, ez a tagság. 

739 Klára 2023-07-20 18:34:35 [Válasz erre: 738 x-conductor 2023-07-20 12:10:23]
Ráadásul az az oly sokat emlegetett szervezet a hivatkozott cikk szerint kb. egy hónapja alakult meg! Miért is? Bölcs előrelátás?

738 x-conductor 2023-07-20 12:10:23
Mit ne mondjak!! Ez egyszerűen hányinger. https://fidelio.hu/klasszikus/a-magyar-muzsikusok-szovetsege-is-megszolalt-a-zeneakademia-kapcsan-179211.html
A szakminiszter konzultál azzal a szervezettel, aminek a vezetője ugyanaz, akire a korábbi pályázatot kiírta. (Amit amúgy jogszerűen nem is ő hivatott eldönteni)
Érdemes Fischer Ivánt a témában meghallgatni https://www.klubradio.hu/adasok/fischer-ivan-nem-a-rektor-szemelye-fogja-a-nemzetkozi-elvonalba-hozni-a-zeneakademiat-137117. Nem mintha feltalálná a spanyolviaszt, meg kissé elkeserítő, ahogyan az itt maradókat elegánsan "másodvonalbelieknek" titulálja, de érdekes tükörképe a hazai klasszikus zenei viszonyoknak 

737 Edmond Dantes 2023-07-19 11:20:10 [Válasz erre: 736 kétked 2023-07-19 11:08:13]
Ez a cikk és az előzmények = egyetemi tanári kinevezés, megfelelő (helyen) beágyazottság mellett ugyan kit "dob ki a computer"? A műsor emlékeztet MÁO körüli cirkuszra. Panem et circenses.

736 kétked 2023-07-19 11:08:13
Keller személyisége alkalmatlan egy ekkora intézmény vezetésére. Megválasztása esetén a balhé biztosan folytatódik.

735 Ch.Blondel 2023-07-19 11:00:31 [Válasz erre: 734 eszbe 2023-07-19 10:45:59]
„Olyan ez, tudja, mint a hadtörténetben: a hadtörténész, az oké, írja meg a hadtörténetet. De nem bíznék rá egy hadsereget, azt inkább tábornokokra bíznám”

A Zeneakadémia meg egyetem, nem egy zenekar, de hát nagyon kell ezt a szekeret is tolni.

734 eszbe 2023-07-19 10:45:59 [Válasz erre: 733 -zéta- 2023-07-18 22:01:09]
Visszavonta formálisan, de az ATV-s interjú nem sok jót sejtet. Egy  meglepően összeszedett cikk a témában.

733 -zéta- 2023-07-18 22:01:09
Friss hír: Csák János visszavonta a Zeneakadémia rektori állására kiírt pályázatát...

732 eszbe 2023-07-18 17:49:29 [Válasz erre: 731 lujza 2023-07-18 02:19:17]
Ez az interjú sok kérdésre választ ad.

731 lujza 2023-07-18 02:19:17 [Válasz erre: 730 eszbe 2023-07-17 22:50:17]
Igen, az alanti cikkre csak a hányinger törhet az emberre. Nem is értem, hogy lehet, hogy vannak, akik ilyeneket is olvasnak (írni nyilván pénzért teszik)?
Egyébként azt hiszem, Keller képességeit senki se vonná kétségbe. Igaz, hogy megfelelő hátszéllel és anyagi támogatással, de igazán jó együttest hozott létre, melyet nemzetközileg is elfogadnak. Nyilván karrierista is, komoly ambíciókkal és akarnoksággal.
De az, hogy manapság hogy lesz egyesekből egyetemi tanár, az nekem továbbra is furcsa. Viszont ha már így van, minek provokálták ezt a cirkuszt a mostani kiírással? Ha a hagyományos vagyis a régi módon írják ki ezt a pályázatot, Kellert akkor is kinevezhették volna, akárhányan is pályáznak még.

730 eszbe 2023-07-17 22:50:17
Azt hiszem, köszönettel tartozunk Búbánat fórumtársunknak, hogy az előző hozzászólásában szó szerint bemásolta azt az irományt.
A következtetéseket pedig mindenki vonja le magának.

729 Búbánat 2023-07-17 22:00:18 [Válasz erre: 728 Hangyászsün 2023-07-17 09:12:59]
A balhé sosem ér véget – Most a zeneművészeti egyetemen szerveznek lázadást

Pestisracok.hu – Kroó Zita, 2023. július 15.

Már a Zeneakadémiák Nemzetközi Szervezetét is sikerült Budapestről rávenni arra, hogy tiltakozzon Csák János kulturális és innovációs miniszternél a Zeneakadémia közelgő rektorválasztásának módja miatt, s napok óta egymást érik a balliberális sajtóban a különféle aggódó, hangzatos címek és az úgynevezett híres emberek különféle névsorával megerősített petíciók. A PestiSrácok.hu belsős információk alapján utánajárt annak, mi váltotta ki a nagyon is ismerős hisztériát. Röviden az eredmény: hatalomféltés, belterjes mutyi, összeférhetetlen vezetési stílus, és balliberális politikai motivációk. Csak a szokásos…

728 Hangyászsün 2023-07-17 09:12:59 [Válasz erre: 727 Ch.Blondel 2023-07-16 11:01:30]
https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/07/bolyki-gyorgy-a-zeneakademia-jovoje-a-tet
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=7037365916297849&id=100000735317006&ref=embed_post
Most aztán rághatjuk a körmünket. Laikusként és kívülállóként nem tudom eldönteni, be akar-e nyalni Bolyki Kellernek, vagy pedig szarkasztikusan megmondja a véleményét a jazz- és népzeneoktatásról.

727 Ch.Blondel 2023-07-16 11:01:30 [Válasz erre: 726 Hangyászsün 2023-07-16 10:25:59]
Nem a tehetsége a vita tárgya.

Lehetne egyébként a valaha volt legkiválóbb magyar előadóművész is, a személyre szabott törvénymódosítgatás és pályázatkiírogatás (ami egy egyetem vezetői pozíciójából kizárja a ténylegesen akkreditált szakembereket) akkor sem lenne kevésbé megvetendő.

726 Hangyászsün 2023-07-16 10:25:59 [Válasz erre: 723 lujza 2023-07-15 01:06:37]
Keller András elég nehéz ember lehet - átvitt értelemben, de a tehetségét remélhetőleg senki sem kérdőjelezi meg e szerény fórumon (sem). Szerencsére (még) nem arról van szó, hogy egy Demeter Szilárdhoz vagy Rákay KaKálmánhoz hasonló barmot alakot akarnának az intézménybe ejtőernyőzni.

725 eszbe 2023-07-15 18:07:38
Már az is kérdés, hogy ki oktat ténylegesen. Az egyetem honlapján elérhető tanári gárda több évvel ezelőtti állapotot mutat.
Meg hozzá kell számolni a tanszakvezetőket, akik már korábban csatlakoztak a tiltakozáshoz, a félszáz zeneszerzőt is, akik között szép számmal van zeneakadémiai tanár.
De való igaz, hogy így is vannak hiányzók, ezért külön méltánylandók azok, akik aláírásukkal egy másik munkahelyük meglétét (is) kockáztatják.
És legyünk megengedők, lehetnek olyanok is, akik ha tudnának róla, aláírnák, de nem jutott el még hozzájuk a petíció.
Itt jegyezném meg, hogy az aláírók között mindenféle politikai meggyőződésű van, tényleg egységes a kiállás.

724 Edmond Dantes 2023-07-15 12:12:33 [Válasz erre: 719 -zéta- 2023-07-14 17:14:32]
Nem tudom, feltűnt-e, hogy ténylegesen aktív (oktató) ének- vagy egyéb zeneművészek közül ki mindenki nem írta alá a petíciót. Érdemes átfutni. Ilyenkor mondjuk: "fortélyos félelem igazgat" no comment ..

723 lujza 2023-07-15 01:06:37 [Válasz erre: 719 -zéta- 2023-07-14 17:14:32]
Impozáns névsor. És hányan fognak közülük majd együttműködni a nyakukba ültetett új rektorral?
És időközben a köztársasági elnöktől már megkapta az egyetemi tanári kinevezését Keller András, méghozzá nem is egyedül:
https://index.hu/kultur/2023/07/13/liszt-ferenc-zenemuveszeti-egyetem-zeneakademia-rektori-palyazat-tiltakozas-csak-janos-miniszter/
Manapság gyorsan lehet egyetemi tanári címhez jutni.

722 eszbe 2023-07-14 20:45:22
Kérdés, hogy így nyár közepén kihez nem jutott el.

720 Búbánat 2023-07-14 19:52:45 [Válasz erre: 719 -zéta- 2023-07-14 17:14:32]
Ezek után kíváncsi lennék egy olyan másik listára, amin azok neve szerepelhetne - össze kellene szedni -, akik eddig még nem csatlakoztak a közzétett aláírókhoz. (Már kevesen lehetnek ők?...)  


718 Edmond Dantes 2023-07-13 22:22:39
"Közel 50 zeneszerző írt levelet Csák Jánosnak a Zeneakadémia kirekesztő rektori pályázata miatt
Tisztelt Miniszter Úr!
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem /Zeneakadémia/ egyetlen zenei felsőoktatási intézménye Magyarországnak, amely képzési palettáján megtaláljuk valamennyi szimfonikus zenekari hangszer előadóinak, ének, zeneszerzés, zeneelmélet, zenetudomány, karvezető és karmester hallgatóknak, zenepedagógia, jazz és népzene szakembereinek, művészeinek képzését. A Liszt Ferenc által 147 éve alapított világszerte ismert és megbecsült Zeneakadémiánk pótolhatatlan kincse a magyar kultúrának.
Tisztelt Miniszter Úr!
Értetlenül állunk azelőtt, hogy a napokban megjelent, a Zeneakadémia rektori pozíciójára kiírt álláspályázat kizárólag klasszikus előadóművészekre szűkíti a lehetséges pályázók körét. Zeneakadémiánk erőssége az a sokszínűség, amit a világ elismer és egyben a magyar általános zenekultúra letéteményese. 
Alulírott zeneszerzők, bár a pályázat kiírása már megtörtént, kérjük Miniszter Urat, hogy fontolja meg szempontjainkat a pályázatok mérlegelése során.

Tisztelettel,
Budapest, 2023. július 12."
Forrás és a levél aláíróinak listája  itt.

717 eszbe 2023-01-06 08:39:35 [Válasz erre: 716 -zéta- 2023-01-05 20:15:30]

Én is ettől tartok.

De még nem dőlt el, ki lesz a következő rektor, és a remény hal meg...


716 -zéta- 2023-01-05 20:15:30 [Válasz erre: 715 eszbe 2023-01-05 16:10:24]

Ez a vihar előtti csend valamit biztosan jelent....


715 eszbe 2023-01-05 16:10:24

Új kancellárja van a Zeneakadémiának   Az eddigi életútja alapján neki sincs több köze a zenéhez, mint az elődeinek, és aligha valószínű, hogy pont most fogja kiélni egyéni ambícióit. Katona lesz ő is.

 


714 Edmond Dantes 2022-09-22 06:58:37 [Válasz erre: 711 musicus2 2022-09-22 02:06:42]

A "V" üzlet megtérülési ideje óvatosan optimista becslések szerint 10-12-15 év. Ha megtérül. Ugyan ki fogja ellenőrizni, megtérül-e? Ha meg nem térül meg, kap majd útközben némi  kisebbségi   állami feltőkésítési injekciót. Arra viszont alkalmas lehet, hogy a le- és kibukott kémprogramot más módon helyettesítse. Szinte már látom, ahogy 15 év múlva a "V" nagyvonalú támogatásával elkezdik az Erkel felújítását ... persze azután, hogy a még megmaradt pár tanár fizetését a nagy "V" jövedelmező üzletéből javítják fel. Te ezeket el is hiszed? Irigyellek.


713 Edmond Dantes 2022-09-22 06:47:56 [Válasz erre: 712 lujza 2022-09-22 03:46:43]

Aha, kisebbségi tulajdonos, 49%. Többségi tulajdonos pedig az "állam" azaz az állam-én-vagyok nevű személy legszűkebb haveri körének egyik aktora. Ügyes.


712 lujza 2022-09-22 03:46:43 [Válasz erre: 711 musicus2 2022-09-22 02:06:42]

Mikor kötött az állam jó üzletet? Részesültünk mi állampolgárok valaha is zsíros állami üzletek hasznából? Ráadásul csak kisebbségi tulajdonos lesz. És akik használják, azok eléggé szidják ezt a céget.


711 musicus2 2022-09-22 02:06:42 [Válasz erre: 710 Edmond Dantes 2022-09-04 10:06:14]

Az V. üzlet - üzlet, Befektetés. Ami pénzt hoz. Megtérül. Azért került egy rakat pénzbe, mert sokkal nagyobb rakat pénz jön belőle. A telekommunikáció, ahogy a biztosítás, a bankolás stb. üzlet, Nagy üzlet. Jövedelmező üzlet. Aminek a jövedelméből olyan dolgokat (is) lehet majd csinálni, amiket felsorolsz.


710 Edmond Dantes 2022-09-04 10:06:14 [Válasz erre: 709 lujza 2022-09-04 01:39:57]

És a Vodafone-üzlet, az semmi? Az ám csak igazán fontos. Hány MÁO-t is újíthatnának fel annyi rakat pénzből? Pedig nagy pénzszórás  szép summa volt az.Hány Eiffelt csinálhattak volna annyi rakat pénzből? Pedig nagy pénzszórás szép summa volt az is. Hány Erkel Színházat ... nem folytatom. Tanárok fizetéséről, oktatásról már nem szólva, mert az biztos sértené pár fórumtársunk érzékeny lelkét és csak közvetve érinti -de érinti!- a témát.


709 lujza 2022-09-04 01:39:57

Talán jó dolgunk volt eddig, és most jön a hét szűk esztendő. :(((


708 Klára 2022-09-03 19:15:55 [Válasz erre: 703 -zéta- 2022-09-03 16:35:15]

" A fókusz a neves, magyar előadókra helyeződik: számos rangos hazai művész és zeneakadémiai oktató vállalt közreműködést, amelyhez az egyetem biztosítja az infrastruktúrát, így az őszi szezonban is emlékezetes koncertekkel várja közönségét a Zeneakadémia."    Ez úgy hangzik, mintha eddig hazai előadók nem lettek volna tervbe véve!


707 takatsa 2022-09-03 19:08:11 [Válasz erre: 706 perempe 2022-09-03 19:05:32]

Én őt nagyon-nagyon-nagyon meg szerettem volna hallgatni, ráadásul pontosan a születésnapomon. Ezért én is kicsit ezt személyes sértésnek vettem, de ilyen csúnya szavakra azért nem vetemedtem.


706 perempe 2022-09-03 19:05:32

Julia Lezsnyeva és a Velencei Barokk Zenekar november 15-én lépett volna fel, de azt is törölték, a büdös kurva anyjukat!


705 macskás 2022-09-03 17:37:30 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-09-03 16:47:31]

Ajjaj!

Most költöznék a Müpába, a Zeneakadémiára, az Operába és a többi koncerthelyszínre.


704 takatsa 2022-09-03 16:47:31 [Válasz erre: 703 -zéta- 2022-09-03 16:35:15]

Úgy látszik nemcsak Szivesztertől pusztul a magyar zenei élet. Amúgy a Jegymester, vagy kicsoda, visszautalta egy csomó operaházi, elmaradásra ítélt jegyem árát. Remélem, hogy ez a járvány a Müpát nem éri el...



702 Klára 2019-03-05 08:05:21 [Válasz erre: 700 lujza 2019-03-05 01:06:31]

Ezért kell "összevonni" - magyarul megszüntetni? Mert azt azért senki ne akarja bemagyarázni, hogy ez az öt összevonásra itélt,  teljesen más tevékenységet folytató, a művészet más területén működő  intézmény (lásd 701) azonos ranggal és érdekérvényesítő képességgel, stb fog működni egy kalap alatt! Lásd az egészségügy, vagy oktatásügy helyzetét az EMMI elnevezésű agyrém keretein belül!

Mindenesetre "újító kezdeményezés", mert ehhez az intézményhez eddigi hosszú fennállása során még egyetlen politikai kurzus sem nyúlt hozzá ilyen drasztikus módon! Bár,  az MTA után már talán ez sem meglepő.


701 joska141 2019-03-05 07:26:49 [Válasz erre: 700 lujza 2019-03-05 01:06:31]

Igen jól rímel erre a Momus „Társművészetek” fórumban megjelent Állami Számvevőszék megállapításait összefoglaló vezetői nyilatkozat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (is) önállóságának megszűntetéséről.

Közpénzügyi szempontból indokolt a művészeti egyetemek összevonása

2019. FEBRUÁR 23. SZOMBAT 12:42 Magyar Nemzet

DOMOKOS LÁSZLÓ: SÚLYOS RENDEZETLENSÉG URALKODIK AZ INTÉZMÉNYEK GAZDÁLKODÁSÁBAN

A pénzügyi és a vagyongazdálkodás szempontjai alapján indokolt és észszerű megoldás lehet az öt művészeti egyetem összevonása — nyilatkozta lapunknak az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László mindezt az eddigi számvevőszéki elemzések megállapításaival indokolta, ezekből ugyanis az derül ki, hogy az érintett felsőoktatási intézmények gazdálkodása évek óta nem felel meg az előírásoknak. Nemrég újabb vizsgálatok indultak.

A felsőoktatási intézményeknek minta­adó, példaértékű szervezeteknek kell lenniük. Össztársadalmi érdek, hogy ezek az intézmények szabályosan működjenek, maradéktalanul betartsák a gazdálkodásukat meghatározó előírásokat és szabályszerűen használják fel a rájuk bízott közpénzt – így nyilatkozott lapunknak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László hozzátette: az ÁSZ elmúlt években végzett ellenőrzései arra mutatnak rá, hogy ezek az elvárások egyáltalán nem jutottak érvényre az öt művészeti egyetemnél, nevezetesen a Magyar Képzőművészeti Egyetemnél (MKE), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnél (MOME), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnél (LFZE), a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE), valamint a Magyar Táncművészeti Egyetemnél.


700 lujza 2019-03-05 01:06:31

Ez siker:

https://fidelio.hu/klasszikus/hivatalosan-is-a-vilag-legjobbjai-koze-kerult-a-zeneakademia-143374.html

 


699 Búbánat 2019-03-03 19:36:12

2019. MÁRCIUS 2. SZOMBAT 07:53 Magyar Nemzet

„Nálunk van Liszt szíve-lelke”

VIGH ANDREA SZERINT A VILÁGHÍRŰ MESTER RAJONGÓINAK ZARÁNDOKHELYÉVÉ VÁLHATNA BUDAPEST

/Pataki Tamás/

— Amikor hazajönnek Cziffra György örökösei, mindig el kell kísérnem őket Liszt Ferenc lakására, mert ahányszor itt vannak, látni akarják mondta Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora. Liszt Ferencet Budapest és Magyarország arcává kellene tenni, úgy, ahogyan Ausztria a magáénak tudja Mozartot. A Zeneakadémia azért küzd, hogy ez az ötlet megvalósuljon: Liszt tárgyi, szellemi hagyatékára építő, világraszóló Liszt Fesztivált, turisztikai szenzációkat terveznek, és az Andrássy úti kulturális főútvonalra szeretnék helyezni campusukat, cserébe értékes műemlék épületeket ajánlanak fel az államnak.

Liszt Ferenc neve az egész világon hívó­szó. A Zeneakadémiának azért van ekkora elismertsége, mert az egyetlen zeneművészeti egyetem, amelyet maga Liszt alapított. Élete utolsó éveit itt töltötte, az Andrássy útnál lakott, és ingyen oktatott a Vörösmarty utcai épületünkben, a Régi Zeneakadémián.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai a mester utódjai, azaz tanítványainak tanítványai, így azt is tudják tőle – a billentéskultúráról, a zongorázásról –, ami nincs benne a kottáiban. Ismerjük Liszt szokásait, kedvenc ételeit, gondolkodását, mi őrizzük a legtöbb tárgyi értékét, kottáit, zongo­ráit, íróasztalát, székét. Ezért keresik a külföldi partnerintézmények velünk a kapcsolatot, hogy közösen rendezhessenek velünk kiállítást vagy csatlakozzunk egy kutatási programhoz. Nálunk van Liszt szíve-lelke – mondta a zeneszerző és a Zeneakadémia kapcsolatáról Vigh Andrea rektor (képünkön).

Évente csaknem húszezren látogatják meg a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot, pedig ez csak egy lakás, Liszt tárgyaival. E számok is jelzik, hogy Budapesten sokkal jobban ki kellene aknázni a Liszt Ferenc városa, hazája, emléke adta lehetőségeket. A lisztománia szót Heinrich Heine találta ki, ezzel azt a lázas rajongást írta körül, amellyel a közönsége fogadta a zeneszerzőt fellépésein. Akkoriban még szokatlan volt egy zenészért rajongani, állítólag Liszt hajtincseit vagy gombjait is féltett kincsként őrizték azok, akik hozzájutottak.

Ma is rengeteg Liszt-rajongó él világszerte, de még nem kötik eléggé Budapesthez a mester nevét. Igaz, a ferihegyi repülőtér 2011-es átnevezésével ezen sokat javítottunk, ám a város és Liszt neve korántsem forrt össze annyira, mint Varsó ­Chopin, Bécs Mozart vagy Szentpétervár Csajkovszkij nevével. Vigh Andrea szerint a kultúrpolitikának érdemes élnie ezzel az egyedülálló lehetőséggel, és e folyamatban a Zeneakadémia tevékeny és jelentős részt tud vállalni a birtokában lévő know-how-nak köszönhetően.

– Egy világraszóló Liszt-brand felépítése hasonló zarándokhellyé tehetné Budapestet a Liszt-rajongók körében, mint amilyen Bayreuth Wagner hívei számára.

A Wagner-napok mintájára meg kellene erősíteni a Budapesti Tavaszi Fesztivál Liszt-fókuszát, bevonva Liszt Ferenc budapesti életének helyszíneit: a templomokat, a Vigadót és a Pilvax kávéházat. De felső kategóriás világversennyé lehet fejleszteni az 1933 óta rendezett Liszt-zongoraversenyt is, amely a Zeneakadémia gondozásában világraszólóvá válhatna csakúgy, mint mára a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vagy a Bartók-világverseny – sorolta az ötleteket Vigh Andrea.

A Zeneakadémia felvette a kapcsolatot a nagy kulturális társintézményekkel, mint az Opera vagy a Művészetek Palotája, amelyek vezetői nyitottak az együttműködésre.

Állami fenntartójuknak is jelezték, hogy művészeti, turisztikai, jól megtérülő elképzeléseik vannak, amelyek részeként a Zeneakadémia még több külföldi hallgatót tudna fogadni:

közös épületben szeretnék egyesíteni a Zeneakadémiának mindazon oktatási, kutatási, kollégiumi és közösségi funkcióit, amelyek jelenleg kevésbé gazdaságosan, szétszórtan, drága műemlék épületekben működnek.

E belvárosi ingatlanok – a rektor szerint – nem igazán alkalmasak oktatói vagy kutatói tevékenységekre, ezért ezeket mind átadnák, ha cserében kapnának az államtól egy ­Andrássy úti vagy környéki épületet, ahol kialakítható volna a campusuk. Eddig a már több mint tíz éve üresen álló, lerobbant volt MÁV-székház jött szóba.

– Így még hatékonyabban tudnánk segíteni a Liszt-kultusz építését, kapcsolódni a kulturális turizmushoz, hiszen amint megvalósul a Liget projekt, a Magyar Zene Háza és rengeteg egyéb Andrássy út körüli fejlesztés, összefogva egy igazi, fővárosi Liszt-turizmust alakítanánk ki. Átadnánk belvárosi ingatlanjainkat, hogy egy olyan helyen működjünk, amely még inkább része ennek a kulturális koordináta-rendszernek. Ha úgy érzi a fenntartónk, hogy ez jó irány lehet, nagy kedvvel és odaadással végeznénk el ezt a feladatot, korszerű Liszt Ferenc-múzeumot és kutatóközpontot hoznánk létre Liszt lakása épületében is, a campushoz közel, megnyitnánk a múzeumot az Andrássy út felé, ahol Liszt kávézó várhatná a világhírű mester rajongóit. Készen állunk szellemi erőforrásainkat és tudásunkat e terv szolgálatába állítani – részletezte a rektor.

Nemrég felmerült, hogy összevonnák a művészeti egyetemeket egyetlen nagy, összművészeti intézménnyé, ami akár a Zeneakadémiát is érinthetné. A rektor szerint van ugyan példa arra, hogy jól működnek összevont intézmények, de Liszt Zeneakadémiája csakis önálló zeneművészeti egyetemként válhat a XXI. század nemzetközi zenei életének iránytűjévé. A Zeneakadémia egyedülálló adottságai és nemzetközi beágyazottsága okán olyan intézményekhez mérhető, mint például a londoni Royal Academy vagy a salzburgi Mozarteum, amelyek szintén önállóak.

– Egy nemzetállamnak az a jó, hogyha egy ilyen neves intézmény különállóan végzi országimázs-építő tevékenységét. Hozzánk Ázsiából is rengetegen jönnek tanulni, a Semmelweis Egyetem után nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók aránya. Olyan tudást nyújtunk diákjainknak, amely Európa-­szerte páratlan. Mutatja ezt besorolásunk is a napokban nyilvánosságra került, világszerte komolyan vett brit QS szakterületi rangsorokban, hiszen a magunk kategóriájában az első százban vagyunk a világon, egyetlen magyar egyetemként elérve ezt az előkelő helyezést. Zeneművészeti kart magában foglaló összművészeti egyetemből rengeteg van. Az intézmény likviditása a biztos kormányzati támogatásnak köszönhetően hat éve stabil, nincs hiány, és a gazdálkodásunk is átlátható.

Reméljük, hogy sikerül a speciális tradíciót egyedüliként őrző, prémium minőségű zeneművészeti egyetemünk tudását és nemzetközi vonzerejét bevetnünk, hogy közösen Liszt városává tegyük Budapestet – ­mondta Vigh Andrea.


698 perempe 2019-01-10 15:58:33

sajnos megszakadt idén a hagyomány, az orgonavizsga nem nyilvános.


697 Búbánat 2016-04-01 18:36:45
[url] http://zeneakademia.hu/hu/minden-hir/-/asset_publisher/zn2lZVVS99y3/content/a-vilag-muveszeti-egyetemeinek-elmezonyeben-a-zeneakademia; A világ művészeti egyetemeinek élmezőnyében a Zeneakadémia [/url] 2016. március 29. Az egyik legelismertebb globális oktatási felmérésének számító QS World University Rankings március végén kiadott 2016-os toplistája szerint a budapesti Zeneakadémia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) a 30. legjobb előadóművészeti egyetem a világon.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.