Kedves Héterő, biztosan emlékszel arra, amit többször emlegettem már: operai ismereteimet és lángoló rajongásomat színházi előadásokat, valamint a rádió, olykor a televízió adásait és (bakelit) lemezeket váltogatva hallgatva szereztem. Két táskarádiót nyűttem el, egy „nyugatit”, amelyet 1964-ben kaptam, és egy Orion-készüléket. Sohasem szenvedtem a „rossz” minőségüktól. A legolcsóbb Supraphon lemezjátszóétól sem.
A Kossuth és a Petőfi adóhoz képest nekem hanyatlást jelentett az URH, mert nem tudtam zavartalanul fogni. A sztereó hangzást soha, de sohasem tudtam értékelni. Egyszerűen nevetségesnek találtam, hogy az énekesek és a zenekari árok végein elhelyezett hangszerek egymástól két méternyiről hallhatók, vagy akár a szobám két szemközti sarkából. Számomra a sztereó inkább a gyenge utánzása annak az élménynek, amelynek szélsőséges csúcsa, hogy egy Lohengrin-előadásban az árokból, a két proszcéniumpáholyból és a színpadról tombolnak a hangszerek. Így hát sem a rádiózáshoz, sem a lemezhallgatáshoz nem is törekedtem drága minőségű készülékekre.
Ezzel persze senkit sem akarok lebeszélni a magas technika csodálatáról és használatától, csak azt jelzem, hogy nem mindenki ugyanattól a nagyságtól esik hasra.
Nem úgy hallgatunk operát, mint akinek bedugult a füle, hanem úgy, hogy az a rádióból, a lemezjátszóból, magnóról szól: nem a hangversenypódiumról, nem a zenekari árokból, nem a színpadról. Más élmény. A tévénk és a számítógépünk monitorja sem azonos a színpaddal. Más.
A Szentivánéji álom, a Phaedra, A víg özvegy és a Rigoletto lefordításának és fordításban is játszásának szükségességéről és létjogosultságáról sokszor beszéltünk már. Nem fogjuk tudni meggyőzni egymást, alábecsüléssel, gúnyolódással különösen nem.
Szerintem a jó minőségű stúdiófelvétel szerkezet kifogástalan. Annyit jelenti, hogy nem helyszíni (élő) előadás felvétele: nem tapsolnak, zörögnek, köhögnek, nevetnek bele, nem hallatszik a sugó, gyakran a színházénál jobbak voltak a felvétel akusztikai körülményei. A stúdióminőség változó lehet.

A múlt megszépítő távlatából tekintenek sokan az opera világára. "Ezt szoktuk meg", írta korábban bölcsen álmodó, csakhogy ezeket a szép emlékeket a realitás talajáról sem ártana néha - némi önkritikával - idézni fel.
_________________________

Rádió: Kossuth és Petőfi. Operarészleteket hetente többször is adtak.
...az operákat magyar művészek jó minőségű stúdiófelvételein, magyarul hallgathattuk, kifogástalan szövegmondással.

...az operákat az eredeti formájukban ismerhessék meg, ahogyan a szövegkönyv írója és a zeneszerző együttesen megalkotta, a mondanivalóhoz illő  színrevitelben, ahogyan a mindenkori Operák könyvében mindenki elolvashatja. Ennek köszönhetően, ha az Operában nem is volt mindig minden érthető, a szöveget kívülről  tudtuk. ...a közbeszédben szokásos fordulattá váltak  – pl. „Az asszony ingatag...”, stb.
_________________________

Jó, netán stúdióminőségű felvételen? AM-adásban, középhullámon? Monoban? Pár kHz-es sávszélességgel (= magas hangok nélkül), recsegve-ropogva? Hallatlanul merész kijelentés.

1973-ban indul el hivatalosan az URH -n kulturális/komolyzenei műsorokat közvetítő 3. műsor, mely 1986-ban a Bartók rádió nevet veszi föl. A Budapesten fogható, kísérleti URH - 3. műsor már sokkal korábban megkezdte az adást, természetesen a keleti - OIRT - frekvencián, 68...73 MHz-es sávban, ami óriási minőségi ugrás volt. De hol vagyunk még a sztereo-közvetítésektől, ami nélkül olyan operát hallgatni, mintha egyik fülünk bedugult volna? Eleinte magyar gyártmányú sztereo-készüléket sem lehetett kapni, a nyugatról behozott rádiók áthangolására egész ipar alakult.

...kifogástalan szövegmondással? A régi operafelvételek magyar szövegét egyszerűen nem értem ma sem, tisztelet a ritka kivételnek (10 %).
Egyszer a "A rossz útra tévedt nő" magyar könyvecskéjéből igyekeztem az előadásra fölkészülni, és pirossal gondosan megjelöltem a magyar szövegben, hol üt el az eredetitől. Néhány vöröslő oldal után feladtam. Persze, aki kívülről tudja, az megérti.

De mit tud kívülről? Egy csasztuskát, amit az eredeti dallamra írtak.
Az Operák könyve esetleg jó tájékozódást nyújt, de - sajnos - sokszor legalább annyira félrevezető.

Kedves nosztalgiázók, addig vagytok ilyen boldogok a magyar nyelvű énekléssel, amíg nem tudjátok, hogy miből maradtok ki.

Az asszony ingatag? Eredetiben úgy folytatódik: "mint pihe a szélben".