Képgaléria Lehoczky Zsuzsát ünneplő gálaestről.
Ez a beszámoló a Fidelio.hu oldaláról:
"A gálán megidézték ikonikus szerepét, a My Fair Lady Elizáját, melynek betétdalai felvételről és a Budapesti Operettszínház művészeinek közreműködésével is felcsendültek, de felelevenítették 65 éves pályafutásának legnagyobb pillanatait is.
A Mágnás Miska, A Montmartre-i ibolya, vagy épp a Lili bárónő részletei mind a színésznő pályájának egy-egy emlékezetes momentumához köthetők, a kollégák pedig a dalok között elhangzó történetek mellett rózsával vagy Lehoczky Zsuzsa kedvenc virágával, fréziával köszönték meg az együtt töltött éveket.
Felvételről tértek vissza a régi pályatársak: Rátonyi Róbert, Ráday Imre, Csányi János és Básti Lajos, a bejátszásokat mind a művésznő, mind a közönség meghatottan nézte.
A könnyek mellett a nevetés sem hiányozhatott az estéből, a színésznő egy-egy félmondattal reflektált a produkciókra, vagy épp kezdett humoros párbeszédbe a házigazdával, Homonnay Zsolttal.
A gála végén egy 1905-ben írt dal magyar változata is felcsendült, a műre Peller Károly írt az alkalomhoz illő új szöveget. A Korál Amikor vége az utolsó dalnak is című gyönyörű balladáját Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója énekelte, Lehoczky Zsuzsa pedig levéve kesztyűjét és parókáját, utoljára meghajolt."
Tehát, ma éjjel, 21 órától láthatjuk az ünnepi gála teljes felvételét az M5 csatornán.
Nincs meg a pontos műsor?
Ma éjjel az M5 csatornán láthatjuk
2021. 12. 11. – 21.05 – 23.40
„Nekem élet a színház” – gálaműsor közvetítése a Budapesti Operettszínházból
Szeptember 27-én gálaműsorral köszöntötte a Budapesti Operettszínház társulata a Lehoczky Zsuzsát, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművészt, Érdemes és Kiváló Művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, akit a zenés színházi műfajban elsőként választottak a Nemzet Színészei közé, aki pályatársai körében ünnepelte 85. születésnapját.
A nagyszabású gálaműsor keretében a művésznő szakmai pályafutásának, legikonikusabb szerepeinek dalrészleteit hallhatta a közönség a társulattól és az ünnepelttől, melyek archív felvételekkel kiegészülve elevenítették fel Lehoczky Zsuzsa szakmai életútját.
Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója így méltatta a művésznőt:
"Lehoczky Zsuzsa olyan élet- és karrierutat tudhat magáénak, amely egyedülálló a huszadik századi magyar művészvilágban. Egészen fiatalon lépett fel először táncosként, majd szubrett szerepkörben vált ismertté, később pedig teljesen eltérő szerepekben és műfajokban is jeleskedett. Primadonnaként, drámai szerepekben, és tévéjátékokban egyaránt elbűvölte a nézőket. Hosszú évtizedek óta szórakoztat magas színvonalon, egyaránt elnyerve a közönség és a szakma szeretetét, tiszteletét, nagyrabecsülését. Választott hivatásának olyan legendás képviselőivel lépett együtt színpadra, akikkel rajta kívül csak nagyon kevesen."
A gálaesten a nézők álló vastapssal fogadták a színésznőt, a közel háromórás műsor során pedig a társulat valamennyi tagja fellépett, megidézve Lehoczky legsikeresebb darabjait.
„Elfáradtam, pihenni szeretnék. Engedjetek el” – nyilatkozta a művésznő, aki megígérte, hogy a 90. születésnapján újfent találkozhatunk majd vele.
A Classica csatornán láthatjuk ma éjjel: 21.00 – 23.06
Jacques Offenbach: La Grande-Duchesse de Gérolstein
A production by Opéra Royal de Wallonie-Liège. (2013)
With conductor Cyril Englebert,
Solists: Patricia Fernandez, Sébastien Droy, Lionel Lhote, Sophie Junker, Jean-Philippe Corre, Giovanni Iovino, Patrick Delcour, Roger Joakim and the Opéra Royal de Wallonie-Liège Orchestra and Chorus.
Laki Péter: "Az operett mindig megtalálja a közönségét"
Szerző: Ur Máté . Papageno.hu - 2021. november 28.
Laki Péter, aki közel tíz éve rendszeres fellépője a Budapesti Operettszínháznak, eredetileg történészként végzett a Szegedi Tudományegyetemen. Az opera sem áll távol tőle, nemrég a legjobb Mozart-énekesnek választották a Musicum Laude Énekversenyen. A fiatal művésszel operettszínházi szerepeiről, az előtte álló feladatokról, valamint az opera és az operett átjárhatóságáról beszélgettünk.
[...]
„– Az operett és a musical mellett az opera sem idegen számodra. Milyen volt a közös munka A mosoly országát rendező Stephen Medcalffal, aki dedikáltan az opera világából érkezett?
– Az előbb említett komplexitás egyik fontos eleme, hogy külföldi rendezőkkel is dolgozzunk, hiszen rengeteget tanulhatunk tőlük. Így volt ez Medcalf esetén is, aki egy angol úriember és való igaz, hogy egy klasszikusabb előadást készített Lehár darabjából. Zseniális rendező, aki új szemléletet hozott az általam alakított Hatfaludy Ferenc szerepébe is. Azt lehet mondani, hogy már-már bonvivánt csinált az alapvetően táncos-komikus karakterből, hiszen a főszereplő Liza iránt érzett szerelme a darab végéig jelentőséggel bír. Nagyon inspiráló volt ez a felfogás.”
[...]
„– Tapasztalataid szerint mennyire tud egymás mellett működni az operett és az opera?
– Szeretném azt gondolni, hogy a kettő nem zárja ki egymást, attól függetlenül, hogy mindkettőnek megvan a saját közönsége. Sokszor esünk abba a hibába, hogy mindenképpen be akarjuk skatulyázni a műfajokat, elsősorban az operettet, de az gondolom, hogy ez egy rossz beidegződés. Arról nem is beszélve, hogy számtalan olyan operett létezik, melyek zenei anyaga igenis operai igénnyel van megírva. Azt gondolom, hogy nyitottnak kell lenni. Az opera és az operett is megtalálja a közönségét, és fontosnak tartom, hogy ennek a halmaznak egyre több közös része legyen.”
Igazán szűkmarkú volt a főigazgató. Ha 18 euróért valóban pápai áldást lehet vásárolni (vö. búcsúcédulák), ld. itt, akkor kiterjeszthette volna a deal-t a teljes társulatra. Azt talán senki nem vitatja, hogy az áldásos tevékenységet a Nagymező utcában nem egyedül Kiss-B. Atilla végezte, hanem az Operettszínház teljes kollektívája.
Az Operettszínház honlapjáról, az első adventi gyertya gyújtásának ünnepi estjéről (nem a teljes beszámoló):
„lépett a színpadra Dr. Novák István kanonok úr, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese, aki a Szentatya, Ferenc pápa áldását közvetítette, és üzenetét hozta el a Vatikánból: "Őszentsége Ferenc pápa szívből adja apostoli áldását Kiss-B. Atilla életére, kérve számára a mennyei kegyelmek bőséges kiáradását és a Boldogságos Szűz Mária folytonos anyai pártfogását (Vatikán Város 2021 novemberében)". Kívánom, hogy ez a szentatyai áldás az Ön családja, az Operettszínház minden művésze és dolgozója és a közönség minden ide látogató tagja számára hosszú időn keresztül közvetítse Isten jóságát és szeretetét."
Az új egyházi év kezdetén Horváth Zoltán István kanonok-esperes, terézvárosi plébános, Illés Dávid esperes, református lelkész és Cselovszky Ferenc esperes, evangélikus lelkész áldotta meg az Operettszínház épületét, társulatát, munkatársait és nézőit.
Horváth Zoltán István kanonok: "Az operettek, a musicalek közel állnak a szívemhez, és éppen ezért külön megtiszteltetés, hogy Őeminenciája Erdő Péter bíboros urat ezen a mai estén én képviselhetem. Valóban nagyon fontos, hogy a megpróbáltatások idején tudjunk hálát adni, megköszönni azt, amit kaptunk. Nekem gyerekkoromban Olofsson Placid atya volt az egyik lelki atyám, nevét bizonyára sokan ismerik, aki a Gulagról hazatérve sokáig munkásemberként dolgozott, és csak élete alkonyán szolgálhatott, mint pap, lelkipásztor. Ő mindig mindenért tudott köszönetet mondani, óriási példa számomra."
Kapcs. 4964. sorszám
Megjelent az Egy primadonna naplója (Domonkos Zsuzsa) című, sok képpel illusztrált életrajzi könyv. Szerzője: Bartók Gergely
A Kodály Zoltán Zeneműboltban (Budapest, Múzeum krt.) kapható a kötet.
A DÍSZLETEKRE A VILÁGÍTÁS TESZI FEL A KORONÁT – VALLJA SOMFAI PÉTER
"Fényekkel kápráztat el a színpadon és a szabadtéren"
/MNO.hu – 2021.11.16. - PETROVICS GABRIELLA/
„Több mint húsz éve a Budapesti Operettszínház műszaki igazgatója, a teátrum minden zegzugát ismeri a süllyesztőtől a padlásig. Emellett a világ kétszáz színházában szerzett világítási, szcenikai tapasztalatot, legutóbb a Dubaji Világkiállítás gálaestjének látványtervezőjeként, és egyben műszaki vezetőjeként nyűgözte le a közönséget különleges háttérvetítésekkel. Somfai Péterrel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy milyen hatások érhetők el a fényekkel a színpadon, mennyit változott a világítás- és vetítéstechnika az utóbbi évtizedekben, de Somossy Károly is szóba került.”
OPERETTE SICH WER KANN
Ein Spiel mit der leichten Muse
„Operette sich wer kann“ spielt mit der Absurdität der Operette und präsentiert vorbehaltlos, was an gehobenem Unsinn und frechen Anzüglichkeiten in ihr steckt. So wird die Operette wieder zu dem, was sie ursprünglich war: eine vitale und vitalisierende Kunstform, welche die Lage der Welt mit süffisanter Leichtigkeit kommentiert – gestern so wie heute.
In der bewährten und bekannten Handschrift der „Schönen“ entfaltet sich ein Spiel mit der leichten Muse. Ohne falsche Scham wird die Seele der Operette genommen und in einen neuen, springlebendigen Körper gesetzt.
Serviert werden die Lieder und Szenen von drei charmanten jungen Musikern. Katrin Mayer (Sopran), Rubén Olivares (Tenor) und Max Langer (Klavier) gehen mit Herzschmerz, Witz, Ironie und Kitsch auf eine musikalische Reise zwischen Waikiki, Berlin, Wien und Varazdin. Mit dabei als charmanter und schlagfertiger Operettenführer ist Klaus Gülker, langjähriger Redaktionsleiter Unterhaltung im SWR Studio Freiburg.
Lehnen Sie sich zurück und lassen Sie Ihre Phantasie an die diversen Schauplätze entschweben. Genießen Sie die wunderbare Musik! Und geben Sie sich getrost den großen Gefühlen und dem Lachen hin.
DIE SCHÖNEN
Musiktheater im E-Werk
Ferdinand-Weiß-Str. 6a
79106 Freiburg
Info-Telefon: +49 (0)761 – 31514
PROGRAMM
Zu Hilfe! Zu Hilfe!
W.A. Mozart „Die Zauberflöte“
Operette sich wer kann – Medley
Kann nicht küssen ohne Liebe
Paul Abraham „Die Blume von Hawaii“
Strahlender Mond
Paul Linke „Der Vetter aus Dingsda“
Dein ist mein ganzes Herz
Franz Lehár „Das Land des Lächelns“
Meine Mama war aus Yokohama
Paul Abraham „Viktoria und ihr Husar“
Loca
Chico Trujillo
My Little Boy
Paul Abraham „Die Blume von Hawaii“
Im Weißen Rössl – Medley
Ralph Benatzky „Im Weißen Rössl“
Es ist so schön am Abend bummeln zu geh´n
Paul Abraham „Ball im Savoy“
Ganz ohne Weiber geht die Chose nicht
Emmerich Kálmán „Die Czardasfürstin“
Grisetten Lied
Franz Lehár „Die Lustige Witwe“
Meine Lippen, sie küssen so heiß
Franz Lehár „Giuditta“
Warum soll eine Frau kein Verhältnis haben
Oscar Straus „Eine Frau, die weiß, was sie will“
Weißt du es noch
Emmerich Kálmán,„Die Csardasfürstin“
Wiener Schmarrn
Friedrich Holländer
Ich lade gern mir Gäste ein
Johann Strauß „Die Fledermaus“
Mein Herr Marquis
Johann Strauß, „Die Fledermaus“
Jaj Mamam, Bruderherz
Emmerich Kálmán, „Die Csardasfürstin“
Törvényt sértett az Operettszínház a zaklatásvád kivizsgálásakor
Továbbra is vizsgálat zajlik azzal kapcsolatban, hogy több áldozat állítása szerint a Budapesti Operettszínház igazgatója eltussolta a zaklatási ügyeket. Újabb részletek derültek ki az ügy kivizsgálásáról. Teljes cikk itt.
/SZTANKAY ÁDÁM - 2021.11.12. 15:50 – Origo.hu/
"Az Isten is színésznek teremtette" – mondták róla már kislánykorában szakmai nagyságok, ahogy átlagemberek ugyancsak. A Kossuth-díjas, érdemes művész Oszvald Marika művészcsaládban nőtt fel, s ha gyermekként volt is hajlama némi szertelenségre, színészként a tökéletes fegyelmet, ritmusérzéket, poentírozó készséget követelő operett műfajában lett nemzetközileg elismert művész. Ugyanakkor olyan prózai feladatokban is bizonyította színészetes sokszínűségét, mint például Csehov Sirálya, amelyben Arkagyinát alakította. Mindemellett Oszvald Marika számtalan hitelesen megformált főszerep után is megmaradt annak a derűs, közvetlen személyiségnek, aki önmagáért is szerethető. A Kiss-B. Atilla főigazgatásával teljesen megújult Budapesti Operettszínházban egymás után kapja a fontos szerepeket. Sztankay Ádám interjúja.
A dubaji világkiállításon lépett fel Laki Péter és Homonnay Zsolt
LifeTV, Ébredj velünk - 2021.11.09.
„A Magyar Operett Napja alkalmából a Budapesti Operettszínház múlt héten a Dubaji Világkiállításon mutatta be nemzeti kultúránk sajátosságát: a magyar operettet. A nem mindennapi élményekről Laki Péter és Homonnay Zsolt mesélt nekünk az Ébredj velünkben. A fellépés mellett egy kis turistáskodásra is maradt idő, így számos élménnyel gazdagodva tértek haza a színészek. „
Hozzáteszem: az A víg özvegy-produkció a Budapesti Operettszínház vendégjátéka volt Dubajban; Szabó Máté rendezésében, 2017. március 31-én mutatták be a Nagymező utcai teátrumban, ez került ki két évvel később az „arab világba” kosztümestül, jelmezestül...
A cikkben lévő képek alapján elég sébig kiszerelés lehetett! Ha már operettet visznek színpadra, adják meg a módját!
Az Operettszínház társulata egyébként nem először jár Dubajban: 2019-ben Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjét mutatták be három alkalommal a Dubai Operában.
Elnézést kérek az újabb okvetetlenkedésért, átkozott fiskális szemléletem nem hagy nyugodni: meg tudná valaki becsülni, mennyibe kerülhetett ez a világraszóló diadal az operett egyik fellegvárában, Dubajban? Mármint nekünk, adófizetőknek. Mert lett légyen bármilyen gazdag és pláne operettrajongó a dubaji uralkodó és háznépe, komoly képzelőerővel is nehéz elhinni, hogy ezt a "turnét" (vö. MÁO/USA-"turné") faltól-falig a fogadó ország vagy a világkiállítás -ha van neki- szervező bizottsága finanszírozta volna. Lehet, hogy a "magyar polka" tovább öregbíti hazánk és kultúránk jó hírét a nagyvilágban, de a jó hírből nem lehet kenyeret venni. Még enni sem.
A műsort illetően tovább idézem az Origo nagyon tárgyilagos beszámolóját:
„Ezt követték A Magyar Operett Napján bemutatott A mosoly országa legszebb dalai, valamint a többi közt a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A Cirkuszhercegnő részletei. A színház szólistái, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Kiss Diána, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt és Laki Péter virtuozitása egyaránt nagy hatással volt a közönségre.
Természetesen ez a másfél órás műsor nem tudott egy teljes képet alkotni hazánk kulturális és építészeti gazdagságáról, de a produkció során egyebek mellett megjelentek a magyar népművészeti motívumok, valamint a Budai vár, a Lánchíd, a Parlament, a Hősök tere, a Halászbástya, az Esztergomi Bazilika, Tihany, a Balaton, a Hortobágy, Egerszalók és természetesen a Budapesti Operettszínház nézőtere, épülete is.
Az est fényét emelte a Budapesti Operettszínház Szimfonikus Zenekara, valamint az egyedülálló magyar koreográfiákat bemutató Tánc - és Balettkara. A gálaműsor karmestere Pfeiffer Gyula főzeneigazgató, rendezője Vincze Balázs művészeti vezető volt.”
Persze, ha nyitányként az „Éljen a magyar polka!” című dal hangzik el, a többi műsorszám már nem olyan érdekes.
Gondolom a műsort nem adták ki.
Gondolom a műsort nem adták ki.
Kiss-B. Atilla főigazgató, továbbá Kiss Diána és Vadász Zsolt énekművészek mellett még - ezen a linken elérhetően - Szendy Szilvi nyilatkozik Dubajból.
Az Origo oldaláról:
A bevezető mondatban:
(Természetesen) „hatalmas sikerrel csendültek fel Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Huszka Jenő és Strauss melódiái. A nézőket Homonnay Zsolt köszöntötte a Budapesti Operettszínház társulatának nevében, majd nyitányként Johann Strauss Éljen a magyar polka! című dala (???) hangzott el.”
A cikk több részletet közöl Kiss-B. Attila Főigazgató Úr Gálaestet megnyitó beszédéből:
„Világszerte elismerik, hogy egyedül a magyarok éneklik-játsszák az operettet lendületes muzsikával, hévvel, tűzzel, akrobatikus táncelemekkel, gazdag látványvilággal és megdöbbentő érzéki-érzelmi viharokkal. Társulatunk rendszeresen turnézik külföldön, Európa, Ázsia és Amerika számos országában megfordult már operett és musicalprodukcióival, gálaelőadásaival.”
„Operettet nem csupán mi, magyarok játszunk, ám a magyar ember temperamentuma termékenyíti meg a világon egyedülálló módon ezt a műfajt, és teszi egyedivé. Budapest újra az operett fővárosa, Magyarország pedig a hazája lehet."
„Ha belép a színpadra, a néző rögtön érzi, hogy be is jött valaki” – 75 éves Domonkos Zsuzsa
Szerző: Bartók Gergely
Papageno.hu - 2021. augusztus 25.
Augusztus 25-én ünnepelte születésnapját Domonkos Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó Életmű-díjával kitüntetett színésznő, operettprimadonna.
„Előkészületben a Domonkos Zsuzsa művészi pályáját bemutató, fényképekkel és korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált portrékötet: A primadonna naplója.”
Na, így már más, :-) köszönöm. Lehet, hogy egyeztetési bonyodalmak voltak.
Köszönöm én is.
Megérdeklődtem és kaptam információként, hogy legközelebb január közepétől öt-hat előadást kap A mosoly országa-produkció (novembertől jegyelővétel), hogy aztán tavasszal ismét játssza az Operettszínház.
Biztosan ott leszek újra!...
Köszönöm szépen érdekes és képszerű írásodat, alapos!
Több oka is lehet, hogy csak ötször ment a darab, valójában mégsem értem, hogy miért nem játszák.
A mosoly országa bemutatója a Budapesti Operettszínházban – a „szomorú operett”
Kosztolányi Dezsőtől vettem „kölcsön” a szomorú operett jelzős szerkezetet, aki 1921-ben írta a következő sorokat:
„Ma már vannak szomorú operettek is. Sőt – úgy rémlik – csakis a szomorú operettek népszerűek. A vidámak, az elmúlt divat portékái, sorra buknak itthon is, külföldön is... Valaha voltak piros operettek, a vad szerelem lángoló színével és cifra lármájával. Aztán műsorra kerültek a fehérek, melyekbe fiatal leányokat is el lehetett vinni olykor, vasárnap délután. Ma a fekete operettek járják, gyászszalaggal és ciprussal, megindító haldoklási jelenetekkel és felhők közt kísértő holdvilággal, szomorú és megoldhatatlan bonyodalommal.”
Erről rögtön eszembe jut A mosoly országának egyik szomorú-bús duettje, amit az egymástól búcsúzó két szerelmes, a síró Mi és a bús, szomorkás Feri énekelnek a darab végén:
Mi: Zig-Zig-Zig-Zig-Zig-Zig-Zig...
Feri: Fehér virág, kacér virág, Idegen mezőkön termettél, Fehér virág, kacér virág,
Miért hogy muskátli nem lettél? Miért is nem lehet, hogy kalapomhoz tűzzelek?!
Miért is nem lehet, hogy pántlikába fűzzelek?! Fehér virág, kacér virág, De kár hogy nem otthon termettél!
Mi: Piros virág, tilos világ, Idegen mezőkön termettél. Piros virág, tilos világ, De kár hogy virágom nem lettél?!
[...]”
Csak utólag olvastam el Stephen Medcalf brit rendező egyik interjúját, amelyben azt nyilatkozta a pesti, Lehár-operettbemutatóhoz készülő új rendezéséről, hogy nem árt, ha a nézőközönség kézközelben tart papírzsebkendőt. Persze tudható, hogy „A mosoly országa” nem happy and-re végződik: fájdalmas búcsúval válik el egymástól mindkét nő/férfi-pár - és ez a szituáció ebben a műfajban egyedülálló, hiszen más, nem boldog végű operettek is vannak, de ott a partitúrában az egymásról való lemondást, az egymástól eltávolodást nem fejezi ki ilyen egyértelműen és töményen a zenei szövet, úgy mint itt, és azokban csak a primadonna és a bonviván válik szét, míg a szubrett és a táncos-komikus pár a szerepük szerint akár még boldog révbe érhetnek.
Úgyhogy most a három szereposztásban is látott előadások utolsó jeleneténél bizony könny borította el a szemem, amikor Liza és Szu-Csong meg Mi és Feri megható, szívszorító búcsújelenetéhez ér el a történet szála a második fináléban; a szöveget, a dialógust itt már teljesen átkomponált ének-zene súlyozza, a zenekari hangszerelés színes, "Puccinis": hol érzelmesen lírai, hol sistergő, súlyos színeket vegyítő, mely által a kibontakozó drámában kifejezésre jutó szomorúság tényleg (meg)gyötri akarva-akaratlan a „kívülálló” de a szereplők lelki kálváriáját mélyen átérző néző-hallgató szívét, és könnyen kicsordul a könny. Bizony, ez az a szomorú „operás” operett, melyre beülve a színházba, jó ha van kéznél ilyen célra (is) valami kendőféleség...
És mégis, a vidám, érzelemdús jelenetek és a könnyes „végbúcsú” arányaiban jól kiegészítik egymást, és ezekre együtt emlékszik vissza az ember, amikor kiér a színházból az utcára, és zúg a feje a dallamözöntől meg a látottaktól.
A dallamok persze szentimentálisak, szívhez szólók, de a téma nem is lehetne kortársabb. Egy nagyon aktuális példázat a kulturális határokon átívelő szerelem lehetetlenségéről. Egy nő kedveli a számára szokatlan férfit, beleszeret, ám annak hazájában azt tapasztalja, hogy önbizalma szemben áll a hagyományokkal. Rádöbbenve a köztük meglévő kulturális különbségekre, visszavágyik hazájába. Régen egzotikusnak tekinthettek ilyen kapcsolatra, manapság, ha szerencséjük volt, nem is mindig kell hogy tragikusan fejeződjék be, szívbeli kapcsolatuk akár tovább élhet...
A brit rendező a bécsi életmód és a kínai visszafogottság ellentéteivel játszik: Bécsben a vágy és az élvezet uralkodik, míg Kínában az erős hagyomány és az irányítás, a törvények betar(ta)tása az uralkodó. Szu-Csong Bécsben kitárja a szívét, Kínában elnyomja érzéseit. Találkozása Lizával, a kozmopolita és melegszívű arisztokrata lányával kibillenti az egyensúlyából. Két erős személyiség találkozik itt, de nem állnak készen a kompromisszumokra. És nem csak nekik, de a bohó-vidám Mi és a pajkos-gáláns Hatfaludy Ferenc gróf, huszárfőhadnagy egymáshoz vonzódásuknak sincs jövője, idő előtt el kell köszönniük egymástól – előtte azonban ők ketten még táncduettjükkel kvázi előre „megsiratják” a keserves búcsút.
Medcalf rendezése nem hoz újat külsőségekben sem: szép, kosztümös, hagyományos színrevitelt látunk.
A színpad nem túlzsúfolt, ami kellék szükséges, az mind a helyén van, ugyanakkor a színpad mégsem üres, hamar megtelik mozgalmassággal: a kitűnő teljesítményt nyújtó énekkar, a balettkar többször is jelentős szerepet kap ott a darab cselekménye folyamán.
A történet és a szereplők jellemzése, motivációi, cselekedetei, a kor melyben a darab játszódik, a háttérbeli fordulatok ismertek, nem különben a szépséges dalok, áriák, duettek, ezért beszámolómban ezekre az ének-zenei betétekre sem, külön nem térek ki.
A rendezés itt keretbe foglalja az operettet: amikor felmegy a függöny, egy néma jelenetben a színpad két oldalán áll Szu-Csong herceg, a kínai diplomata és nővére Mi hercegnő, kínai császári öltözékükben, de mielőtt azokat levetve korabeli európai viseletre váltanának, kisminkelik magukat szolgák által kezükbe adott egy-egy kendővel. Majd felveszik bőröndjeiket és vidáman, mosolyogva, készen állnak az elutazásra. Ezután következik a nyitány. A darab végén, mikor lehull a függöny, megint ott látjuk őket a színpad két oldalán ugyanabban a pózban és császári ruhában, és megint megkapják a kendőket, hogy azokkal - ezúttal – már letöröljék arcukról nemcsak a sminket, de a könnyeiket is.
A nyitány alatt vetítést látunk a színpadon a háttérdíszlet-együttes közepén szabadon hagyott hatalmas kör alakú vászonra: fekete-fehér életképek, dokumentumfilm-részletek a korabeli kínai császárság mindennapjaiból, majd áttünéssel máris a bécsi polgárság társadalmi életének epizódjai villannak be, ugyancsak kis filmrészletekből, majd a zene utolsó taktusaira – egy belső függöny kinyílását követően - máris ott vagyunk Lichtenfels gróf, táborszernagy bécsi villájának szalonjában...
A dramaturgiában egy jelentős változás van: az említett néma indító jelenetből már talán sejthető, az eredetileg csak a második felvonásban, Szu-Csong pekingi palotájában színre lépő szereplő Mi ebben a rendezésben már az első felvonásban itt van Bécsben, testvérbátyja társaságában. Jó ötletnek tartom, hogy a szubrett első, belépő dalára ne kelljen a következő felvonásig várnunk. Ekkor énekli: „Engedjék meg hát a nőnek, éljen ember módra ő meg, legyen okos és kecses teremtés…”
A rendezés ezen túl hűen követi a librettóban foglaltakat, a cselekményben más változás nincs.
A közönséget – persze engem is - a látott premier-előadásokon lenyűgözte a második felvonást nyitó kínai belső palotakép, melyben az énekkar és sok statisztát igénybe vevő, a császári udvar bevonulása együttese kap fontos szerepet, amit nagyszabású balett (tánc) jelenete koronáz meg: a tablóban öt tétel kerül színre - csodálatos, kínai melodikai motívumokat beleszövő zenei aláfestésel. Minden alkalommal vastaps fogadta a koreográfiát (Bajári Levente munkája) és a színház táncművészeinek látványos, színpompás produkcióját minden alkalommal, de igazán jól sikerült az ugyanebben a felvonásban következő kínai „Sárga kabát”-szertartás- illetve a négy kínai lánnyal készülődő esküvői jelenet is, mely már átmenetet képez a darab végi, több szakaszos, igazi operai nívójú drámai fináléhoz.
A szereplők közül nehéz bárkit is kiemelni, mert mind három szereposztás kiváló, tehetséges, jól éneklő és játszó művészeket vonultat fel; az első szereposztásból kiemelem Fischl Mónikát és Vadász Zsoltot, akik hatalmas tapasztalatokkal bírnak A mosoly országát is illetően, hiszen mindketten már a harmadik rendezésben alakítják főszerepüket. Bordás Barbara is volt már Liza a 2014-ben bemutatott előző rendezésben, most sem kellett csalódnom benne, gyönyörűen énekelt. Homonnay Zsolt is mindent beleadott szerepalakításába Szu-Csongként. Laki Péter és Dénes Viktor mint Feri és Szendy Szilvi meg Széles Flóra mint Mi, remekeltek az igazán nem is szubrett és nem is igazán táncos-komikus karakterek szimpatikus megszemélyesítőjeként.
Számomra mégis a harmadik premier-előadás szereposztásában bemutatkozott művészek éneklése és játéka nyűgözött le igazán! A vietnámi származású Ninh Duc Hoang Long Szu-Csong-alakítását már megelőzte híre, eddigi művészi munkái az operában csakúgy, mint televíziós gálakoncertek fellépője: egy Távol-Keletről érkezett, nálunk tanuló fiatal énekművész vajon hogyan fog megbirkózni élete első nagyoperett-szerepével a pesti teátrumban, magyarul énekelni, sőt, a dialógusokban prózát is magyarul mondani? Kimerem mondani, a még kevés tapasztalattal rendelkező Ninh Duc Hoang Long jött, látott, győzött! A darab elején még mintha kissé elfogódott lett volna, de a belépő énekével („Mosolygó nézés és jól nevelt arc”) már tanúsította, hogy jól felkészült a szerepből, megnyerő énekével prolongálta a várt folytatást, mert a „Barackfavirág-dal” előadásával s az élményszerű „Teakettősben” Kiss Diánával már forrt a levegő a közönség körében, hogy aztán robbanjon a második felvonásban énekelt „Vágyom egy nő után” áriáját követően. Ilyen hatalmas ovációkat régen hallottam az Operettszínházban, mint ezen a vasárnap esti Mosoly országa-előadáson e dal után. Ezt a nívót már végig tartotta mind a két nagy szerelmi fináléban. Ninh Duc Hoang Long diadalt aratott, hozzáteszem a magyar kiejtése, olykor alig érezhető akcentussal bár és ami számomra mindig lényeges: tisztán, érthetően ejtette ki a magyar szavakat, intonációjára semmi panaszom nem lehet, szépen csengő tenorja engem talán anno Gulyás Dénesére emlékeztetett. Ha marad az Operettben, megvan benne az utánpótlás lehetősége is, és hogy stabil bonviván szerepkörben, hasonló karakterek megformálásával (pl. A bajadér Radzsani indiai hercege; Danilo A víg özvegyben, René a Luxemburg grófjában..) működjék tovább majd a színházban. Nyilván van még hová fejlődnie (műfajok, stílusismeret, nyelv) , előtte az élet és a pálya... A másik nagy, örvendetes meglepetés számomra Kiss Diána beállása volt Liza szerepébe. Szopránja talán nem olyan színű és „kifinomult” mint mondjuk a több évtizede pályán lévő „díváé”, Fischl Mónikáé, de a meglévő szép, könnyed, koloratúrába hajló szopránjára „ráerősítve” a két finálé nagyon nehéz énekelni valóit csodálatos technikájával illúziót keltően abszolválta, sőt, a már operai igényű Honvágydal interpretálásával, de a „Szív-kettősben” is, nyugodtan kijelenthetem, minden igénynek maximálisan eleget tett, a közönség lelkesedését kiváltva. Örömömre szolgált, hogy a II. felvonást megelőző ünnepség keretében, a Magyar Operett Napján, ő vehette át Kiss-B. Atilla főigazgatótól az Évad legjobb operettszínésze címet. A két mellékszerepet megformáló fiatal énekművészek személye és produkciója is inkább közelebb állt hozzám, jobban élveztem Mi megtestesítőjeként Bojtos Lucát, aki fiatalságával, üdeségével, szépen csengő szopránjával és nem utolsó sorban rátermett színpadi alakításával bűvölt el – nem véletlen, hogy a Magyar Operett Napján őt is érdemesnek találta az Operettszínház vezetése és a kollégák, hogy megkapja a Legígéretesebb fiatal tehetségnek járó marsall-botot ; nem különben Feri karakterében bemutatkozó Erdős Attila opera-operetténekes alakítását, aki nekem Bende Zsoltra emlékeztető személyiség, aki a vidám szerepeiben a komoly vénáját is éreztetni tudja vagy fordítva, a komoly színpadi szerepei mellett a vidámság, a könnyed lazaság sem áll távol tőle, és ami a legfontosabb, van szép orgánuma, jól énekel, van kiállása, ő is tehetség, akit megbecsül a szakma, még sok szép szerep áll előtte, nagyívű karrier-lehetőség, ami nem elhanyagolható szempont sem az opera, sem az operettjátszás terén. Bojtos Luca és Erdős Attila amúgy nagyon „összeillő pár” – a színpadon mindenesetre...
Dicséret illeti az Operettszínház többi művészét is, akik a kisebb szerepeket megformálták. Közülük a főeunuch szerepében Földes Tamás nevét említem. Csang, aki Szu-Csong nagybátyja, a szerepben leginkább Kiss Zoltán bemutatkozását értékelem pozitívan.
A díszlettervező Túri Erzsébet és a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina munkái nyilvánvalóan szervesen illeszkednek a rendező koncepciójához, az alkotók elvárásaihoz, megteremtve azt a légkört, hátteret, amit a darab cselekménye igényel és amelyben a játszó művészek karaktereiket „önmegvalósíthatják” a színpadképekben.
Az Operettszínház Énekkara és Zenekara professzionális teljesítményt nyújtott, köszönet érte a karigazgatónak, Szabó Mónikának, és az előadásokat vezénylő két karmesternek, Pfeiffer Gyulának és Sándor Szabolcsnak.
Ha kissé megkésve is jutott operettszínpadra Lehár Ferenc örökbecsű színpadi alkotása (január helyett október), örömmel fogadtam és tetszett a megvalósítás. Kár, hogy idén csak öt előadást láthattunk, pedig az ilyen grandiózus és színvonalú produkció megérdemelné, hogy a repertoáron maradjon sokáig, folyamatos színpadra állítást és játéklehetőséget kapjon. Remélhetőleg, jövőre visszatér a darab a Budapesti Operettszínházba, és tapsolhatunk újra a benne fellépő összes, itt megnevezett művésznek!
Szomorú operett A mosoly országa. Könnyes búcsút vettem a darabtól. Mégis felvidultam, mikor arra gondoltam, hogy végre megint Lehár-darabot mutatott be a teátrum, számomra a legkedvesebb és legnagyobb operettszerzőmtől – akiről már az életében elterjedt az a mondás - bonmot -, hogy a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár!
A galériában képek az első premier-előadásról
Lehár Ferenc: A mosoly országa – háromfelvonásos operett két részben, három szereposztában
Szövegét írták: Victor Léon, Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda
Fordította: Harsányi Zsolt
Bemutató: Budapesti Operettszínház
2021. október 22. este; október 23. délután; október 24. este
Még egy adalék, most már kizárólagosan csak a „La Mancha lovagja” közelgő előadásai kapcsán.
Ma kaptam meg az Operettszínház hírlevelét, mely szerint, aki most a napokban megvásárolja az Operett Aranyklub Törzsvásárlói Kártyát (2.000 Ft), akkor a „La Mancha lovagja” 2021.november 6-i előadására ajándékba kap egy 7.100 Ft értékű belépőjegyet.
Megjelentek a fotók, illúziókeltő, szép színű, korhű jellegű színpadképeket és jelmezeket látok, például ezen az előadáson: http://www.operett.hu/index.php?inc=kepgaleria&kId=513
Ez a szókapcsolat viszont különös szerintem: "premierhétvége" - sietve most nem néztem pontosan utána, úgy emlékszem, ezt olvastam :-) a 3 napos premier, amit nem követ előadássorozat, vagy majd mégis? Később megnézném én is.
A nem kitalált páros: Bojtos Luca és Erdős Attila
Részlet a papageno.hu oldalán 2019. évben megjelent páros-interjúból (készítette: Papp Timea):
" Operettszínházban ülünk, de az Operában is énekeltek, és egészen különleges, független zenés színházi projektekben is közreműködtök. Ez a sokféle közeg eltérő megfelelési igényt vagy elvárást támaszt elétek előadóként?
Erdős Attila: Az alapvető színészi és éneklési minőséget tekintve nem, ugyanolyan magas színvonalon kell teljesíteni. Persze másképp kell viselkedni egy operett színpadán, az operákat tekintve eleve széles a skála – és bár sokan úgy gondolják, a próza hiányában eleve kevesebb alkalom van a színészi játékra, ez azonban egyáltalán nem igaz, sőt –, a munkához való hozzáállásban nincs különbség.
Bojtos Luca: Minden műfajnak megvannak a maga szabályai, azokat pedig be kell tartani. Az operett nagyon nagy kihívás, hiszen rengeteg kritériumnak kell megfelelned. Egy kísérleti színházi előadásban a formanyelvi eszközök lehetnek szélsőségesebbek, és nem biztos, hogy ugyanazokat az ötleteket mutatnád meg egy operettszínházi próbafolyamat improvizációjában. Ezzel tisztában van az ember, de helytől függetlenül ugyanazzal az energiával próbálunk és játszunk. Miközben én úgy érzem,
minden helynek van szelleme,
ami akár arra is hat, hogy hogyan öltözik fel az ember. A közeg máshová viszi a fókuszpontokat: ezek közé a falak közé nem illik a szakadt farmer és a bakancs, ha pedig például az Artusban vagy más alternatív közegben próbálunk, az itteni elegancia hatna furcsán.
Erdős Attila: Valóban más bemenni az Artusba megcsinálni egy Úrhatnám szolgálót vagy Tankréd és Clorindát jedijelmezben, mint bejönni az Operettszínház színpadára frakkban a Csárdáskirálynőben. De ez talán nem is szorul magyarázatra, az ember kimondja, és már látatlanban érzékeli a különbséget. A belefektetett munka azonban mindenhol a maximumot kell, hogy jelentse, azt nem lehet elmismásolni. Abba a kivételes helyzetbe kerültünk, hogy
belekóstolhatunk az operába és az operettbe, és csak tisztelettel lehet beszélni mindkét műfaj művelőiről.
Sokat lehetett hallani régen az operettesek és az operisták ellentétéről. A mostani tapasztalatommal azt tudom mondani, ez kizárólag abból fakadt, hogy nem ismerték egymás munkáját. Melós műfaj mindkettő. Az operák és az operettek is elképesztő mennyiségű energiát igényelnek, minden egyes előadáson kilókat ad le az ember.
Bojtos Luca: Az operettben hatalmas hőfokon kell égni az elejétől a végéig, egyetlen pillanatra sem engedhetsz le. A közönségnek pedig semmilyen erőfeszítést nem szabad észrevenni.
A valódi könnyedség iszonyú nehéz dolog.
Az talán különbség, hogy az opera műfaja bizonyos szempontból kötöttebb forma. Ennek például a gyakorlatra olyan kihatása van, hogy mivel a próbakezdésre teljes szereptudással érkezel, ha idegen nyelvű, akkor a fordítást is ismered és a zenei dramaturgia is sok iránymutatást ad. Emiatt már az elején, még mielőtt a rendezővel találkoznál, teljesebb képed van a szerepről, mint más műfajok, például az operett esetében.
Erdős Attila: A formai kötöttségeken belül mindig a valós emberi karakterek létrehozására kell törekednünk...
[...]
– És mikor, hogyan lett belőletek páros?
Bojtos Luca: Mi mindig azok voltunk! Egymásnak voltunk teremtve! (Nevet.)
Erdős Attila: „Kitalálva” nem lett, inkább csak észrevették, hogy jól működünk együtt civilben is.
Bojtos Luca: Hasonló a temperamentumunk, ez már a Zeneakadémián kiderült. Az egyébként érdekes, hogy amióta végeztünk, többször hívtak bennünket együtt úgy, hogy külön-külön jutottak el hozzánk, nem tudták, hogy mi osztálytársak voltunk, nem ismerték a mi „előéletünket”. Szerelmes párt viszont most először játszunk.
Erdős Attila: Már mindketten dolgoztunk itt, az Operettszínházban – Luca a Kékszakállt, A kék madarat és a Notre-Dame-i toronyőrt csinálta, én a Kékszakállt –, de párként, ráadásul klasszikus szubrett-táncos komikusként a Csárdáskirálynő az első előadásunk."
[...]
A mosoly országa három nap alatt három szereposztással bemutatott premier sorozatának vasárnap esti utolsó előadása keretében kis ünnepség zajlott le az Operettszínházban.
Amikor a szünet után a függöny felment, nem a második résszel folytatódott az operettelőadás, hanem a Magyar Operett Napján az ilyenkor hagyományosan a műfaj díjainak átadási ceremóniája vette kezdetét a színpadon: a Budapesti Operettszínház idén huszadik alkalommal ünnepelte az operett műfaját, és adta át elismeréseit a kimagasló teljesítményt nyújtó művészeinek. A díjakat a színház főigazgatója, Kiss-B. Atilla és a Musica Hungarica Kiadó részéről a két Életmű díjat Éliás Tibor énekművész nyújtotta át a nyerteseknek.
Itt most a díjazottak közül csupán három nevet említek meg: az esti előadásban is szereplő Bojtos Luca, szubrett (Évad Legígéretesebb Ifjú Művészének járó vándordíjat, a Marsallbotot) és Kiss Diána, primadonna (Évad Operettszínésze elismerést) kapta, míg Virágh József, bonviván, aki kereken ötven éve tagja a teátrumnak, az Életmű díjat vehette át.
A díjkiosztási ünnepség után rövidesen folytatódott a Lehár-operett előadása.
Köszönöm szépen.
(Annak örülök, hogy a színház megmaradt...)
Ja, és még egy abszolút pozitívum. A belépéskor mindenki kapott egy kupont. Felhasználásával 30% kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni a „La Mancha lovagja” és a „Tajtékos napok” előadásokra.
Idén, november elején a La Mancha lovagja még 6 alkalommal, a Tajtékos napok 2 alkalommal szerepel a műsoron. Most ne legyünk ünneprontók és ne említsük az előadások jelenlegi foglaltsági adatait, örüljünk a kezdeményezésnek.
Hát…Nem vertük szét a végén a színházat. A vasfüggöny leeresztése után csak egyszer jöttek ki a főszereplők, külön-külön, együtt már nem.
Az első felvonás, ha nem tudtuk volna az előzetes filmvetítésből, bécsi helyszínéből semmi, de semmi nem volt látható, érzékelhető. Az egész felvonás összefolyt, nem lehetett megállapítani, hogy hol is vagyunk akkor, az adott jelenetnél, pontosan.
Mind az első, mind a második felvonásban díszlet tulajdonképpen nem volt, egy-egy asztal, szék, vagy láda kivételével. A határoló, forgó rácsozat az nem díszlet.
Nincs annyi zenei ismeretem, hogy meg tudjam ítélni a mikroporttal előadott dalok, kettősök színvonalát, de a földszint utolsó sora mögötti hangstúdiósokat feltétlen elismerés illeti folyamatos munkájukért.
Abszolút szubjektív tapasztalat: a János vitéz bemutatóján voltunk szintén az emeleten és láttuk a bankettre készített terítékeket akkor is, most is. A János vitéz estéjén a szalvéták a magyar zászló színeiben pompáztak minden asztalon. Most pedig csak egyszínű szalvéták voltak, pedig a darab a két kultúra ütköztetéseként alkalmat adott volna különböző színű szalvéták használatára.
Kiváncsian vártam a beszámolókat, kritikákat, fotókat... (?).
Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának napját, október 24-ét a szerzők iránti tisztelet jeléül a Magyar Operett Napjává nyilvánították. Az emléknapot a Budapesti Operettszínház művészei hagyományosan minden évben nagyszabású gálaműsorral ünneplik, amelynek idén egyik helyszíne a Dubaji Világkiállítás legnagyobb színpada lesz. (október 28.)
Olvasom az Operettszínház közleményében: "Az előadás során elhangoznak az operettirodalom legnagyobb slágerei, ezzel betekintést adva az expó látogatóinak a magyar operett színes, szórakoztató világába."
A Budapesti Operettszínházban ma délután és este is, Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének előadásával tisztelegnek, emlékezve a szerzőkre, a Magyar Operett Napján.
Fischl Mónika: „Liza egy szárnyait próbáló feminista”
* Az interjút Fischl Mónikával Tuska Borbála készítette.
/papageno.hu/
Új produkcióban tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára Lehár Ferenc talán legnépszerűbb műve, A mosoly országa. A hármas szereposztású előadást október 22-én, 23-án és 24-én mutatják be.
A női főszerepet alakító Fischl Mónikával többek között a próbafolyamatról, Liza karakteréről és szerepálmokról beszélgettünk.
– Milyen a viszonyod A mosoly országához?
– Alapvetően operaéneklést tanultam, A mosoly országa pedig egy operai igénnyel megírt darab, amiben a hozzám legközelebb álló bel canto énektechnika különösen érvényre tud jutni. Mindig úgy érzem, hogy szárnyakat kapok, ha Liza szerepét énekelhetem.
[...]
– A darabot a brit Stephen Medcalf rendezi, aki először dolgozik Magyarországon. Hogyan zajlik a próbafolyamat?
– Többször álltam már színpadra Liza szerepében, a brit Stephen Medcalf pedig a harmadik rendező, akivel dolgozom ezen a darabon. Amellett, hogy angolul folynak a próbák, ami egy kissé megterhelő, nagyon inspiráló a közös munka. Medcalf leginkább operarendezéseiről híres, ami számomra külön öröm. Aprólékos és határozott elképzelései vannak, nem értelmezi át, nem forgatja ki önmagából a művet, hanem felmutatja a mű azon értékeit, amik önmagukban is érvényesülnek. A jin és jang filozófiája komoly szerepet játszik a rendezésben, mely dualitás a színészi játékban és a vizuális megvalósításban is érzékelhető lesz.
[...]
"Álom, álom... " meg ahogy a közönség elképzeli... :-)
De miért nincs úgy, ahogy a közönség képzeli el, legalább részben?
A 3-as szereposztásról először azt hittem, hgy az is csak álom... illetve álompor, diplomatikus kitérő darabok színrevitelének halogatására - sajnálom kétkedésemet :-), látom, hogy megvalósult, talán egyszer megtudjuk, hogy mi az oka.
Ezekre a kérdésekre is kapunk más megközelítésben - részben - választ a vietnámi tenortól:
„Szu-Csong országa olyan, mint Vietnám régen” – interjú Ninh Duc Hoang Longgal
/Vass Antónia - Fidelio.hu - 2021.10.08. 14:35/
A vietnámi származású Ninh Duc Hoang Long néhány évvel ezelőtt a Bánk bán Hazám, hazám című áriájával és a János vitéz legismertebb dalával, Kukorica Jancsi belépőjével vált a közönség kedvencévé, azóta pedig megkerülhetetlen alakja lett a hazai opera- és operettjátszásnak. Rosillon szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban, most pedig A mosoly országában Szu-Csong herceget alakítja. A kulturális különbségekről, a nyelvi nehézségekről és a kínai hercegről beszélgettünk.
[...]
„- Stephen Medcalf először rendez a Budapesti Operettszínházban, ráadásul ő is egy másik kultúrkörből érkezik.
- Ebben az előadásban csak Stephen és én vagyunk külföldiek, mindenki más magyar, ennek ellenére nem látok nagy különbséget egy magyar rendező és az ő munkamódszere között. Stephen nagyon felkészült, és hagyja, hogy az én kultúrám is megjelenjen a darabban, hiszen Szu-Csong országa olyan, mint Vietnám régen. Ő pedig egy hagyományos operettet szeretne rendezni. Sok szempontból könnyebbség is, hogy Stephen angolul rendez, és le is fordítják, amit mond, mert így két nyelven is hallom az instrukciókat, így pedig egészen biztosan megértem.”
„- Ki segít a magyar szöveg megtanulásában?
- A súgóval készülünk, vele dolgozom minden nap körülbelül egy órát, hogy jól menjen a szöveg. Az énekes részek egészen mások, könnyebbek, mint a próza. Mivel nem magyar az anyanyelvem, nagyon kell koncentrálnom, és kétszer-háromszor több energiát beletenni a tanulásba, hogy helyesen mondjam, hiszen ha elrontom a szót, vagy elfelejtem a szöveget, nem tudok hirtelen új mondatot kitalálni helyette. Sokat segít, hogy a mindennapokban, illetve a színházban is a magyart használom, vietnámiul csak otthon vagy a baráti társaságban beszélek, ezért folyamatosan fejlődök.”
[...]
"- Lehár darabja eltér a hagyományos operettektől, abból a szempontból legalábbis mindenképp, hogy nem boldog végkifejlettel zárul.
- Kevés olyan darabban játszottam eddig, ahol gyászolnom kellett, az is főként operákban fordult elő, itt pedig ezzel ér véget a történet. A karakteremből adódóan mindig a vidámabb szerepek találtak meg, János vitéz áriája is ilyen volt.
Szu-Csong az első igazán komoly drámai operett szerepem.
Ezeket a történeteket, mint például A mosoly országát, lelkileg és technikailag is nehezebbnek érzem, de nagyon igyekszem, hogy a gyászt és a komolyságot hitelesen tudjam átadni."
Valószínűleg az a személy érti, aki az óriási sikerrel, standing ovation-nal bemutatott Nine musicalt szintén már nem játszatja az idei évben.
Szövegkörnyezetből kiragadott, de önmagában is értelmezhető mondat az interjúból:
„Stephen Medcalf olyan nyugati működési mintát képvisel, ami példaértékű.”
Megjegyzések/kérdések az idézett mondat alapján:
- A rendszerváltás óta eltelt több, mint 30 év alatt nem tudtunk mi magyarok kialakítani egy olyan magyar működési mintát, ami példaértékű lenne?
- A Hungarikumnak hívott magyar operett előadásához tényleg nyugati működési mintát kell példaértékűnek tekineteni?
- Az Operettszínház jelenlegi működési mintája nem példaértékű?
Elképzelem, ha Boncsér Gergely operaénekes továbbra is maradt volna félállásban az Operettben, akkor akár a negyedik tenorként is színre léphetne a Mosoly országában... (vendégként ez a lehetősége megmaradhat, jövőre; ebben az esetben szoprán-tenor házaspárra is kiosztható lenne Liza és Szu-Csong szerepe...)
Ábrahám Pál: Roxy und ihr Wunderteam
Wolks Oper Wien (9 előadás + 2 próbaelőadás és elég rá egy szereposztás)
Besetzung (Szereposztás)
- DirigentKai Tietje
- RegieAndreas Gergen
- ChoreographieFrancesc Abós
- BühnenbildSam Madwar
- KostümeAleksandra Kica
- LichtMichael Grundner
- VideoAndreas Ivancsics
- Sam CheswickRobert Meyer
- Roxy, seine NichteKatharina Gorgi
- Bobby WilkinsMichael Havlicek
- Baron SzatmaryMarco Di Sapia
- Gjurka KarolyJörn-Felix Alt
- Jani HatschekPeter Lesiak
- Géza AlpassyOliver Liebl
- Arpad BalindtJakob Semotan
- Laczi MolnárMartin Enenkel
- Aladar KövessKevin Perry
- Jenö KörmendyMaximilian Klakow
- Aranka von TötössyJulia Koci
- Ilka PirnitzerJuliette Khalil
- Ilonka Taussig/StubenmädchenStefanie Mayer
- Marika von DobossyTheresa Wollnitzke
- KovacsThomas Sigwald
- AndrásRosa Sturm
- HoteldirektorGeorg Wacks
- Österreichischer ZollbeamterJosef Luftensteiner
- MiksaGernot Kranner
- Ein RadioreporterChristoph Wagner-Trenkwitz
- FußballerOliver Floris
- FußballerThomas Höfner
- FußballerGeorg Prohazka
- FußballerFabian Lukas Raup
A Mosoly országáról:
Ez tényleg vicc, hogy 5 előadás csak. Úgy nézem elvitték a jegyeket. Talán nem bíztak ebben? Nem értem minek 3 szereposztás rá, röhej.
Számomra is érthetetlen - ráadásul, az öt előadást három szereposztásban játsszák...
3 nap alatt letekernek 5 Mosoly országát, utána idén már nem játsszák. Ki érti ezt?
Bizonyára élvezetes, jó és "izgalmas" előadások voltak - a ritkán játszott Ábrahám-operett német nyelvű változatának bemutatásával. Talán DVD-lemezen is elérhető lesz idővel.
A bécsi Volksoper 2021. szeptember 11 és október 23. között játsza Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára c. jazzoperettjének német verzióját Roxy und ihr Wunderteam címmel. Sajnos nem volt még módom megnézni, és hát elég borsos az ára, meg hát ott kellett volna aludni, de úgy gondolom, hogy még műsoron lesz egy darabig, hiszen elég szép számmal fogytak a jegyek rá a Covid időszak ellenére. A képek alapján csodálatosak a díszletek és színvonalas az előadás, ráadásul a téma is magyar.
"A MOSOLY ORSZÁGA A PÁRKAPCSOLATOK KÖZPONTI PROBLÉMÁJÁRA VILÁGÍT RÁ"
"Korlátok közé szorított szerelem"
/PETROVICS GABRIELLA - mno.hu – 2021.10.21./
Interjú Bordás Barbarával, aki Lizát alakítja A mosoly országa című operettben.
Az előadást október 22-én, 23-án és 24-én láthatja a közönség a Budapesti Operettszínházban.
„– Bécsben az a mondás járta, hogy a zenés színpadnak három műfaja van: az opera, az operett és Lehár. Mennyire ismeri és kedveli Lehár Ferenc zenéjét?
– Gálakoncerteken találkoztam egy-egy áriájával, és A mosoly országa sem ismeretlen számomra, hiszen 2014-ben már játszottam Lizát a Budapesti Operettszínházban. Lehár zenéje igazán közel áll a szívemhez, csakúgy, mint Puccini és Mozart zenéje. A mosoly országával párhuzamosan Puccini Bohémélet című operáját próbálom a Szegedi Nemzeti Színházban, s olyan, mintha ugyanabba a zenei világba csöppennék, csak mások a dallamok.
– A mosoly országa éneklés szempontjából kihívást jelent?
– A mosoly országa operai igényességgel megírt operett, amelyet nem könnyű énekelni. A két fináléban például szinte végig csak a két főszereplő énekel, ami egyáltalán nem megszokott az operettekben. A darab tele van gyönyörű szólókkal, duettekkel, amelyek operai mennyiségű és minőségű előadást jelentenek. Annak ellenére, hogy kihívás elénekelni, nagyon jól strukturált, élvezetes zene, amibe az ember örömmel beleengedheti a lelkét és a hangját.”
„– Stephen Medcalfról azt mondta Kiss-B. Atilla főigazgató, hogy rendkívül felkészült, világot járt rendező. Milyen volt vele együtt dolgozni?
– Valóban nagyon felkészült és kreatív rendező Stephen Medcalf, ez már az olvasópróbán kiderült. Felvázolta a komplett koncepcióját az előadásról: ismertette a jeleneteket, a díszleteket, a jelmezeket, közben táncolt, magyarázott. Egy egyszemélyes show-műsort adott elő. Könnyű volt vele együtt dolgozni, mert nagyon impulzív, jó energiákat árasztó ember. Olyan fajta interakció alakult ki közte és köztünk, színészek között, hogy az is könnyen boldogult, aki kevésbé beszél angolul. Én aránylag jól beszélem a nyelvet, így nagyon jól megértettük egymást. Stephen Medcalf olyan nyugati működési mintát képvisel, ami példaértékű. Nagyon jó tapasztalat és visszajelzés volt számunkra a közös munka, ami azt is jelenti, hogy egy nyugati típusú színházban is megállnánk a helyünket. Kicsit sajnálom, hogy véget ért ez a folyamat. Remélem, hogy a jövőben lesz még alkalmunk együtt dolgozni, mert egy különleges embert ismertem meg a személyében.”
Magára valamit adó színház, médium már babonából se minősít "hatalmas sikernek ígérkezőnek" egy még be sem mutatott produkciót. Azt pedig ki-ki maga ítélje meg, hogy az eddigi, elsősorban karmesteri, újabban, egy angol faluban végzett rendezői tevékenysége révén ismeretlen ismert (?) Stephen Medcalf kiérdemli-e a cikkben reá aggatott "világhírű" jelzőt. Forrás: itt. Ennyire nincs a hungarikum-magyar operettre "megbízható" magyar rendező? Vagy egyéb szempontok miatt kérték fel a művészt?
