Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Csattanós befejezés – Az istenek alkonya az Operaházban

2022-05-26 22:29:42 - zéta -

Az istenek alkonya az Operaházban 2022. május 22.
Magyar Állami Operaház

R.WAGNER: Az istenek alkonya

Siegfried - Kovácsházi István
Brünnhilde - Rálik Szilvia
Gunther - Szemerédy Károly
Gutrune - Horti Lilla
Hagen - Gábor Géza
Alberich - Kelemen Zoltán
Waltraute - Szántó Andrea
Első Norna - Wiedemann Bernadett
Második Norna - Ulbrich Andrea
Harmadik Norna - Ádám Zsuzsanna
Woglinde - Váradi Zita
Wellgunde - Tuznik Natália
Flosshilde - Mester Viktória

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kocsár Balázs

2017 tavaszán az alábbi sorokkal búcsúztattam M. Tóth Géza egyre eklektikusabbá váló Ringjének Második Estéjét: „… önmagában nem hiba a naturalizmus az operaszínpadon, csak akkor menjünk vissza a kezdetekhez, a rajnai sellők jelenetéhez és kezdjük újra gombolyítani azt a fonalat, amit majd a nornák fognak jövő nyáron ugyanitt elnyisszantani (persze, csak ha az istenek és a közbeszerzési rendelkezések is így akarják).”

Úgy tűnik, csak a sorrendet tévesztettem el. Előbb az Operaház felújítását megcélzó közbeszerzések, majd utóbb a járványt a földiekre küldő istenek „jóvoltából” késett néhány évet a Harmadik Este bemutatója. Most, 2022 nyara elején már jelentősen másképp gondolkodunk a világ dolgairól, s túl vagyunk néhány váratlan történelmi kataklizmán, s egy éppen zajlik is. M. Tóth Gézának pedig volt négy plusz esztendeje újra gombolyítani a fonalat.

Eddig akárhány Ringet néztem élőben vagy felvételről, szinte egyöntetű volt, hogy a rendezői lelemény kifulladt az utolsó darabra, Az istenek alkonyára. A dalmű nehéz diónak bizonyult, így mindenki elővette a korábbiakban már elpuffogtatott kliséket. Erre esetünkben már az említett Siegfriedben is számos jel utalt, nem véletlenül voltam hát pesszimista. Ehhez képest egy jelentősen új gondolkodású, friss szellemű produkcióval találkozhatott az Andrássy úti publikum. M. Tóth újrafogalmazta a cselekményt, más távlatot teremtett. A korábbi előadások piktogram-erdeje fölöslegesen túltengett, de mostanra a rendező megtalálta a helyes arányt. A nehézkes színpadi változásokat ezúttal frappáns megoldások váltották. Bennem egyetlen kérdés maradt, hogy vajon ősszel, amikor zsinórban adják majd a Ringet, mennyire fog folyamatnak látszani így M. Tóth rendezése? Vagy átfogalmazza az előző hármat, újra gombolyítja?

Ami nem változott, az a Wagnernél változatos és összetett viszonyrendszer földhözragadt értelmezése. A problémát jól demonstrálja a jelmezek helyzete. Bárdosi Ibolya ruhái túlontúl leegyszerűsítve mutatják a szereplőket, ami finoman szólva lehetetlenné tette, hogy árnyaltan lehessen gondolkodni róluk. Ha csak a jelmezeket nézem, vannak jók és rosszak. Előbbiek valamivel nemesebbek, utóbbiak egyértelműen nevetségesek. Igen ám, de mi a helyzet például Gutrunéval, aki éppoly hasonlóan áldozat, mint Brünnhilde? A jelmezeken túl bizony a rendező sem segítette ennek a szimpla nézőpontnak az árnyalását. Gutrune amúgy tehetséges alakítója semmit nem tudott kezdeni a figurával, ami egyértelműen a rendezői beállítás hibájának tűnik.

A jelmezekkel további gond még, hogy a rajzasztalon biztosan jól mutattak, de olykor kifejezetten előnytelen megjelenést kölcsönöztek egynémely szereplőnek. Ha tudjuk, hogy egyetlen tenor fogja (remélhetően még hosszú ideig) viselni azt a jelmezt, miért nem gondolkodunk az alkatában?

A Ring korábbi előadásain szempont lehetett az Operaház vezetése részére, hogy – talán a MÜPÁ-s Ring ellensúlyozására – jeles külföldi szólistákkal dobják fel a produkciót. Ez akkor többé-kevésbé sikerült csak. A jónevű szólisták a – vélhetően kevesebb itt tartózkodás okán – általában hozták a maguk bevált figuráját és csak mérsékelten tették magukévá M. Tóth rendezői elképzeléseit.

Bár az idén is lesz a MÜPÁ-ban Ring, az Operaházban Az istenek alkonyára kitisztult a kép: tisztán magyar előadást láthatott a nagyérdemű, s ettől önmagában nem lett feltétlenül rosszabb a produkció. A helyzet megítélése szereplőnként változik, attól függően, mennyire volt telitalálat a választás.

Az istenek alkonya az Operaházban

Kovácsházi István mindenképpen telitalálat Siegfried rettentő szólamában, fölényesen győzi a szólamot. Hangi ábrázolása differenciált, egészen puha megoldásoktól a legvadabb hangokig mindent megkapunk tőle. Az általa formált figura (a lehetetlen első felvonásbeli jelmezétől eltekintve) összetett és a legigényesebb összehasonlításoknál is állja a versenyt. Nemzetközi kvalitás. Nem lehet nem észrevenni az elmúlt évek fejlődését.

Rálik Szilvia Brünnhilde szerepében hozza a papírformát, jó és rossz értelemben egyaránt. Rezzenéstelenül állja a szólam megpróbáltatásait, az utolsó hangoknál is biztos ura hangszerének (de sok fachtársnőjét hallottuk elvérezni a Schlussgesangban). Sajnos Rálik ugyanezt a hangadást hozza az első perctől, amikor még semmi dráma nem következett be. Előadása ettől egysíkú, hangadása forszírozott. Pedig benne lenne egy kellően összetett és nagyformátumú alakítás lehetősége, hiszen pont a nehezét könnyedén oldja meg.

Az előadás nagy meglepetése Gábor Géza Hagenje. A művész épp tizenkét esztendeje rendszeres fellépő az Operaházban, de egészen idáig megmaradt „nagy ígéretnek”. A kiugrás váratott magára. Hagen szerepében nemcsak a hatalmas szólamot oldja meg üzembiztosan, hanem az összetett jellemet is nagyszerűen ábrázolja. A hanganyag a kellően sötét és tömör, a kifejezés ezernyi árnyalatát képes megjeleníteni.

Igen hatásos és találó Kelemen Zoltán Alberichje. Wagnernél azt hiszem, ez Kelemen igazi szerepköre, remélem, amikor ősszel birtokba veszi a figura másik két szerepét, hasonlóan hat majd. Ezúttal egy jelenetben közreműködik, abban karakteres eszközökkel, a szélsőségeket is pontosan megjelenítve.

Szemerédy Károly Guntherje hangban és alakításban jelentéktelen, azt hiszem, az énekes hangi válságban van. Ezen nem segít, ha az Operaház elárasztja feladatokkal, melyeket alig-alig tud megoldani. Gutrunét Horti Lilla szimpla hisztérikának ábrázolja, de a szerepet ennél sokkal összetettebbnek gondolom. Waltraute szólamát biztosan tolmácsolta Szántó Andrea.

A Nornák biztos és hangi bőséggel megáldott megszólaltatói voltak Wiedemann Bernadett, Ulbrich Andrea és Ádám Zsuzsanna. A rajnai sellők muzikális tercettjét Váradi Zita, Tuznik Natália és Mester Viktória alkotta.

Az előadást ezúttal biztosan tartotta kézben Kocsár Balázs. Bár az utóbbi hónapok nagy menetelése részéről egyenetlenre sikerült, ezúttal fő-zeneigazgatói színvonalú produkció született irányításával.

Az istenek alkonya az Operaházban
fotó:© MÁO - Rákossy Péter






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.