MaszkaBálok a koronavírus árnyékában 2020
- zéta -, 2021-01-06
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7321
 

MaszkaBálok a koronavírus árnyékábanA Magyar Állami Operaház a 2020/21-es évadját éppen csak elindítani tudta, már szeptembertől kezdve a járványügyi korlátozások miatt az előadások fokozatos lemondására kényszerült. Az operaházi vezetés a közönséggel való online kapcsolattartás és a művészegyüttes foglalkoztatása céljából több úton indult el. Jelen sorok a MaszkaBál 2020-as produkcióit veszik górcső alá.

A MaszkaBál-sorozat alapvetően zongorás élő áriaest koncepciójával indult el némi módosítással: főszereplője egy elismert énekművész, aki öt áriát ad elő, hív vendéget egy ária erejéig és közösen énekelnek egy duettet. Az elismerés kritériuma kezdetekben az anyaszínház által korábban odaítélt kamaraénekesi kitüntetés volt. Ez a megkötöttség decemberre kissé fellazult, így előfordult két egyenrangú (de nem kamaraénekes) művész közös áriaestje, ahol a felek 3-3 arányban osztották el a szólószámokat. A maszkabáli koncepció része még az ún. meglepetés-vendég, egy pálya elején álló művész felléptetése egyetlen ária erejéig. Azért meglepetés, mert csak a közvetítés alkalmával derül fény rá, ki lesz Ő. Menet közben alakult ki, hogy a zongorakísérők is egy-egy rövidebb számmal hozzájárulhatnak az est sikeréhez (ezzel a lehetőséggel nem mindenki élt), mint ahogy néhány alkalommal a meglepetés-vendég is elmaradt.

A kényszer szülte sorozat szeptember 20-án indult, utána december 20-ig minden szombaton és vasárnap került online nagyközönség elé egy-egy új koncert a nagy sokára átadott Eiffel Műhelyházból.

2020-ban összesen 27 produkció jött létre. A fentebb vázolt koncepció mentén 38 énekes lépett fel (mint főszereplő és/vagy mint vendég), valamint 21 fiatal meglepetés-vendég. (Volt szép kakukktojásként egy huszonkettedik, de nem fiatal meglepetés-vendég is, Kováts Kolos, aki formátumos Fülöp-áriával ünnepelte első operaházi fellépése félszázadik évfordulóját.) Természetesen nem került (még) mindenki sorra, hiszen a sorozat a 2021-es évben is folytatódik majd.

MaszkaBálok a koronavírus árnyékában

Fussunk át ezen a 27 koncerten!

Tegyük a kezünket a szívünkre, ha a magyar operajátszás egészét áttekintjük, soha, semelyik ún. aranykorban (se Radnai Miklós, se Tóth Aladár, sem Lukács Miklós égisze alatt) nem fordult elő, hogy egymással párhuzamosan mondjuk tíznél több világszínvonalú énekes működött volna az országban (ebben a tízben is van némi a megszépítő messziségből). Ezt a mostani 38 énekes teljesítményét ezen a szemüvegen keresztül kell néznünk.

Ráadásul ez a koncertsorozat egy hosszú pauza, valódi munka nélküli időszakot követően jött létre, ahol az előadások országos szinten március közepe óta gyakorlatilag lenullázódtak. Volt énekes, aki ténylegesen hosszú hónapok óta nem énekelt nyilvánosság előtt, aki igen, az is a korábbi terhelés töredéke alatt teljesített. Életkoruktól, egészségi állapotuktól és mentalitásuktól is függ, ki mennyire engedte el magát a hosszú kihagyás idején.

A színpadi énekművész teljesítménye olyan, mint az élsportolóké: a szigorú és kemény edzésterv, az aszkéta életmód, és a koncentráció szentháromsága jegyében zajlik. Ebből a mostani időszakra maximum a harmadik állt meg. Egyes művészek súlyosbító körülményként elkapták a koronavírust, így annak szövődményeivel terhelten vagy anélkül álltak az online publikum elé.

Mint egy klasszikus őszön, ezúttal is voltak váratlan megbetegedések és váratlan beugrások is. Megkockáztatom: a lelki és fizikai terhelés a korábbinak többszöröse is lehetett, mert ez a műfaj (állunk egy nem igazán jó akusztikájú térben, egy szál zongorával úgy-ahogy megsegítve, szemben az élő kamerával, azaz olykor sok száz emberrel) énekeseink nagy többségétől idegen.

Fentiek miatt úgy vélem, ezúttal nem lenne helyes névvel ledorongolni a gyengébben teljesítőket. Viszont a helyzet, a nagyjából azonos vizsgaszituációban történő megmérettetés igenis alkalmas arra, hogy a magyar magánénekesi gárda együttes teljesítményét mérlegre tegyük. Egyfajta állapot-felmérés.

MaszkaBálok a koronavírus árnyékábanSok koncert már a műsorválasztás pillanatában eldőlt. Az operaházi direkció azt kommunikálta, hogy alapvetően az énekművészekre bízta, ki mit énekel. Nagy teher lehetett ez művészeinken és elég eltérő minőségben oldották meg a feladatot.

Volt, aki bizony elmérte saját terhelhetőségét és a bő órás koncert végére alig tudott eljutni. Más meg biztonsági kűrt futott, gyakorlatilag csak és kizárólag régi, bevált és kényelmes áriáiból választott egy óvatos csokorral. Több ízben tetten érhettük a „majd én most megmutatom” attitűdöt, volt, akinek bejött, másoknak kevésbé. Arra gondolok, amikor énekesünk olyan szerepkörből választott feladatot, amiben még nem igazán tudott eddig megnyilvánulni, amire legbelülről ácsingózik. A lírai basszus váratlanul Wotan és Fülöp király oldaláról mutatkozott meg, az eddigi Puccini-hősnő bravúr-koloratúr szólamban próbált (volna) tündökölni, a basszbariton mélybasszusként, a mélybasszus hősbariton, a lírai tenor spinto, a spinto hőstenor, a buffo pedig drámai szerepkörben szeretett volna sikert aratni. Hallhattunk bel canto bravúráriát összemosott koloratúrákkal, csúcshangok nélkül, nota bene, transzponálva. Volt olyan is, aki udvariasan szólva: rászorult a hangmérnök jótékony közreműködésére. Az opera műfaja maga verseny, de volt olyan is, aki fachtársa alig pár nappal korábbi remek produkcióját ízléstelen csúcsmagasságokkal akarta volna überelni (de persze, csak nevetséges lett).

És hát ugye, a szerepálmok! Végre mindenki előrukkolhatott a legféltettebb terveivel. Szinte mindegyik mezzo Delilával nyitott vagy zárt, a basszusok pedig többnyire mintha kötelező feladatként abszolválnák (változatos minőségben) az álmatlan Fülöp monológját (a legjobb tényleg a veterán Kováts Kolos volt). És előfordult olyan művészünk is, aki egyszerre mutatta meg magát lírai, drámai, buffo szerepkörben, nagyon mély és magas fekvésben, érthető, ha csak felemás eredményre jutott.

De voltak fantasztikusan felépített hibátlan műsorok. Itt már nyugodt lélekkel mondhatunk neveket is.

A 27 előadás egyik vitathatatlan zenei csúcspontja a két híres Norma-Adalgisa duett volt, Kolonits Klára és Balga Gabriella azonos koncepció mentén összeállított műsora (hetek elteltével) gyönyörűen rímelt egybe, ők egymást hívták meg. Kolonits szívbemarkoló Giselda is volt, míg Balga Gabriellának külön csettintettünk és esett le az állunk, hogy az elcsépelt Rosina-cavatinát így még soha nem hallottuk.

Kálmán Péter estje a lenyűgöző önismerettel győzött, Ő nem akart más lenni, mint amiben igazán világszínvonalat tud nyújtani. És egyetlenként foglalkozott a szöveg kiírásával, amivel a zömében vígoperai műsor poénjait segítette időben eljuttatni érzékszerveinkhez. Meggyőzött Brickner Szabolcs stílusos produkciója, leginkább Lenszkijjel maradt emlékezetes.

A mostanában kicsit periférián működő Szvétek László kellemes meglepetést okozott a kiegyensúlyozott produkciójával és derűs lényével, vendége, Alexandru Agache pedig egy pompás Gerard-monológgal tette fel igen magasra a mércét (neki eddig még nem jutott önálló főszerep).

Hasonlóan hatásos volt Schöck Atala okosan felépített estjével, ami tematikusan haladt végig az énekesi pályája eddigi lépcsőfokain. Az egyenletesen hosszú pályaív méltó, magas szintű bemutatását kaptuk Kálmándy Mihálytól, Komlósi Ildikótól és Kovácsházi Istvántól.

MaszkaBálok a koronavírus árnyékában Beszéljünk a fiatalokról is, akik huszonegyen a jövő generációt, a majdani örökös tagokat és kamaraénekeseit alkotják. Árulkodó maga a szólamok felosztása is, helyesebben annak aránytalansága: 12 szoprán, 2 mezzo, 1 kontratenor, 2 tenor, 3 bariton és 1 basszus áriát hallottunk. A műsorválasztás is meghökkentett: 4 Puccini-, 4 Mozart-, 3 Gounod-ária mellett Donizetti és Verdi mindössze 2-2 számmal képviselte magát. 1-1 ária erejéig megszólalt még Monteverdi, Erkel, Bizet, Mascagni, Offenbach és Saint-Saëns is.

Sokáig reménykeltő lesz visszaemlékezni Bartos Barna szemtelenül bátor Mantuai hercegére, Erdős Attila snájdig Belcoréjára, Jónás Réka Piroska elképesztő Olympia hang-akrobatikájára, Máthé Beáta kifinomult Mara-áriájára (a Brankovics Györgyből), Lusine Sahakyan lehengerlő Habanerájára, Pataki Bence fölényes Mozart-Figarójára és Zemlényi Eszter talpraesett Lindájára. Ha másért nem, már ezért az élményekért önmagában megérte ezt a sorozatot létrehozni.

Az áriaesteken az Operaház korrepetitorai, szám szerint nyolcan szolgáltatták a „zenekart”. Sok munkájuk volt benne, hogy ilyen minőségi produkciók is születhettek. Messze kiemelkedett közülük a hat estén is elképesztően jól kísérő és sokoldalú Szennai Kálmán.

Bármennyire is vágyjuk az igazi operaprodukciót, amíg továbbra is a számítógépek előtt kuporogva kell szurkolnunk az opera műfajáért, maradjon meg nekünk a MaszkaBál.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.