Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Egy bohóc nézetei, avagy a világ Olympián túl - Natalie Dessay: De l’opéra à la chanson

2015-03-09 08:00:00 - zéta -

Natalie Dessay Natalie Dessay:
De l’opéra à la chanson
WARNER 50541 963639 5 6

Kevés sokoldalúbb énekesnő van Natalie Dessaynél.

Volt már minden: szűz és prostituált, apáca és nagyvilági dáma, királynő és koldusasszony, gyermek és szülő, egyszer meghalt, másutt meg ő ölt. Volt platinaszőke, gesztenyebarna, fekete és dögösvörös is, hirtelenjében nem is ugrik be, mi a valódi hajszíne és ez nyilván nem véletlen. Kipróbálta már magát minden elképzelhető szerepkörben. Egy kedves ismerősön szokta mondogatni vele kapcsolatban, hogy Ő az operavilág clownja.

Ezért is oroztam a cím első felét a nagyszerű Heinrich Bölltől. Böll tanulságos regényének (Egy bohóc nézetei, Köln-1963) hőse – éppúgy, mint Natalie olykor – a padlóra kerül és vele ellentétben, nem is tud onnan felkelni. Dessay sokszor, de legalábbis az elvárhatónál jóval többször kiütötte már magát. Amikor jelen sorokat írom, éppen azzal van tele a sajtó, hogy három évre visszavonul, mert ki kell találnia magát, nem mehet úgy tovább, ahogy eddig, mert már 48 éves. Ezekből a visszavonulásokból, „technikai szünetekből” volt már néhány és minden esetben tényleg főnixmadárként tért vissza rajongói közé. Ilyenkor menetrendszerűen beindul az össznépi találgatás, hogy majd Lulu, Vitellia, avagy Pillangókisasszony kosztümjében látjuk-e viszont?

Natalie Dessay legfontosabb tulajdonsága, hogy nem tud a fenekén nyugton maradni és ez olyan elementáris feszültséget kölcsönöz alakjainak, ami önmagában maradandóvá teszi produkcióit. Persze belefogott már olyanba, ami nem volt neki való, sőt, ha jobban belegondolok, amit eddig igazán sikerrel csinált, többnyire nem számára íródott.

Ha azt nézné, hogy mi való igazán, akkor jól el lenne a soványka szubrett-irodalommal, kellemes komikai vénájával, üde megjelenésével is megélne, ha... De itt a „ha”. Ha nem érdekelné az Olympián túli világ. De érdekli, csak az érdekli.

A Warner pompás érzékkel csapott bele a lecsóba a „hiány” első évében, amikor kihozott Dessay korábbi felvételeiből egy szellemes válogatást dupla cédén Claudio Monteverditől Michel Legrandig. Ebben az összeállításban tényleg mindent megtalálhatunk, a platinaszőkét, a gesztenyebarnát, a feketét és a dögösvöröst is. Még azt sem mondanám, hogy mindenből a legjobbat válogatta, talán nem is ez volt a szempont, hanem inkább az, hogy minden más legyen, az sem baj, ha némelyik felvétel nem a legjobb hangi díszpozícióban találta meg. Mert az is Dessay sajátossága, hogy mindent végigcsinál, akkor is ha belepusztul, ami néha majdnem be is következett.

Persze ez az összeállítás árulkodó is, mert ha egymás után hallgatjuk, olykor van olyan érzése az embernek, hogy nem is ugyanazt énekesnőt hallgatja. De ez a valódi Natalie Dessay, képzavarral élve: nála nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.

Engedelmükkel inkább csak szemezgetek két lemez összesen 31 trackjéből a magam privát szájíze/gusztusa szerint.

Lakmé III. felvonásbeli áriája (Tu m’as donné le plus doux rêve) nem tartozik a szólam legcsillogóbb pillanatai közé, mégis itt és különösen most derül ki, micsoda lélek lakozik ebben a lányban.

Thomas legendás Hamletje eddig sosem fogott meg, most mégis elérkezettnek látom az időt, hogy –sok-sok év után – megint rászánjak egy egész estét erre különc darabra, persze Dessayvel. Nemcsak virtuóz, hanem hátborzongatóan mély is ez a tömény bő tízperces jelenet (À vos jeux mes amis).

Mozart részletei közül Zaïde számomra ismeretlen I. felvonásbeli jelenete (Ruhe sanft mein holdes Leben) revelációként ért, talán a dupla lemez egyetlen olyan szelete, amely Dessayt a saját igazi szerepkörében talált meg. Ha már Mozart, nem bírom ki, hogy ne írjam le: kedvenc oratóriumáriámat (Et incarnatus est) a c-moll miséből ennyire székbe szögezően még sosem hallottam és ez akkor is igaz, ha ebből az előadásból hiányolom a testesebb középhangokat.

Bach 51. kantátájának (Jauchzet Gott in allen Landen) Alleluja tétele megint visszavitt bennünket virtuóz koloratúrák világába, az énekesnő rámutathatott arra, hogy a korai zenék énekesei az eszköztelenséggel tudnak a leginkább hatásosak lenni.

A dupla albumból a személyes kedvencem a nagyszerű brazil komponista, Heitor Villa-Lobos Bachianas Brasileiras 05. című művének híres részlete, a Cantilena. Az előadásmód Dessaynál oly természetes intimitását tovább erősíti, hogy a részlet kizárólag gitárkísérettel szólalt meg, mint egy csöndes, magába forduló ima.

Dessay a lemez végighallgatása után is marad az ami volt: kiismerhetetlen, ezerarcú tehetség, aki a világnak minden egyes szeletéről tud valami okosat mondani. Nagyon érdemes figyelni rá.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.