Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Királynő más dimenzióban – Elena Moşuc: Donizetti Heroines

2014-04-28 08:00:00 - zéta -

Elena Moşuc: Donizetti Heroines Elena Moşuc: Donizetti Heroines
Elena Moşuc
Croatian Radio-Television Choir
Symphony Orchestra of Croatian Radio-Television
Ivo Lipanović
SONY 88883788222

Ha valaki rendszeres és figyelmes olvasója bármely recenzens írásainak, hosszú évek után – akár személyes kapcsolat nélkül is – a szerző jó ismerősének mondhatja magát. A sorok között megbúvó információkból akár olyan emberi közelségbe kerülhet, mintha sokéves közeli barátság kötné őket össze. Az írás elárulja a féltve őrzött titkokat is. De van így ezzel a zenehallgató is, aki a művész személyiségének a mélyére tapinthat sok-sok odahallgatással.

Amikor Elena Moşuc új CD-jét kézbe vehettem, már az első pillanatban tudtam, hamarosan kedvencem lesz. Az énekes portrélemezek nagy sajátossága (és gyakran hibája), hogy túl sokat markol, mindenesetre többet, mint ami az adott kereteken belül kellemesen elviselhető. Persze remek dolog, ha egy sokoldalú művészt egy CD-n belül pályája minden területéről megismerhetünk, de a lemez, mint élvezeti cikk a változatosságtól – amit én inkább kuszaságnak érzek – kevésbé lesz elmélyült. Jobb szeretem az azonos stíluskörben mozgó hangversenyeket és lemezeket. Elena Moşuc lemezével szerencsére semmi ilyen probléma nem akad, a kitűnő román szoprán Donizetti hősnőiből válogatott egy jókora csokorra valót, mindvégig ugyanabban a körben mozog. (A bónuszban felbukkan még egy Bellini-mű is, de erről majd a végén.)

A felvétel tavaly, illetve tavalyelőtt készült a Horvát Rádió-Televízió Ének- és Zenekara értő és lelkes közreműködésével, Ivo Lipanović értő és lelkes vezényletével Zágrábban.

Ha Donizetti hősnői közül egy lemezre kerül Lucrezia Borgia, Stuart Mária, Boleyn Anna, Lammermoori Lucia és Roberto Devereux Erzsébete, akkor az énekesnő nem tudja megúszni az összehasonlítást a nagy elődökkel. Joan Sutherland, Beverly Sills és Edita Gruberova (felsorolás a születés sorrendjében) olyan fajsúlyos életművet tettek le a bel canto területén, hogy elkerülhetetlen az összevetés, ha valaki erre a repertoárra vetemedik. De Elena Moşuc fényesen állja az legkényesebb összehasonlítást is.

Hangja talán pont most érkezett el fejlődésének abba a szakaszába, hogy probléma nélkül vállalkozhat akár idősebb szerepkör megjelenítésére is. Asszonyosan telt ez a hang, a mélységekben bársonyosan puha és simogatóan meleg (nem tipikus a koloratúrszopránoknál), a magasságban szárnyalóan üzembiztos és virtuóz, de sosem élesedik ki. Van benne egy bizonyos finom lüktetés, amitől oly élővé válik dallam. Élővé vált dallam: ez az egyik kulcsa Elena Moşuc sikerének, az énekesnő nem kottát valósít meg, hanem életet él meg a szólamokon keresztül.

A hallgató megérzi és megéli Lucrezia félelmét, Mária büszkeségét, Anna fájdalmát, Erzsébet kétségbeesését és Lucia őrületét. Ráadásul mindegyikükben benne van a küzdelem, az elvesztett szerelem, s a közeli, a már majdnem megélt végzet. Ezek az asszonyok sorsokat és archetípusokat jelenítenek meg Elena Moşuc előadásában. Aki mindig a szituációból indul ki, talán minden korábbi alakításánál jobban hangsúlyozva a drámát és a személyiség belső vívódásait. A virtuóz koloratúrfutam nála nem végcél, hanem eszköz. Ha most interjút készíthetnénk, a legfontosabb kérdésem az lenne, hogyan jutott el Donizetti hősnői értelmezésében a mostani állapotra, hiszen némelyik szólamot évtizedek óta repertoáron tartja? Hogy miként érik meg egy torokban az efféle érett asszonyi szólam? Mi mindenen kell túl lenni ehhez énekesként és nőként?

Külön fejezetet lehet írni arról, hogy mennyire sokrétűen építi fel egy-egy ária dinamikáját Moşuc. Az egész lemez legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nem a meghökkentéssel operál, hanem a fokozatossággal és a kifejezéssel. Megpróbálok ez utóbbira egy épkézláb példát felhozni. Az Anna Bolena utolsó képében („Coppia iniqua”), annak is a legvégén, a hátborzongató záróhang előtt tart egy szünetet. A hallgatónak nem az az érzése, hogy az énekesnőnek szüksége van egy pillanatra, mert a jelenet ekkor már rég nem ebben a technikai fázisban tart, az előadás eleve valamilyen más dimenzióban mozog. Ez a taktusnyi szünet, ez a levegővétel hivatott megjeleníteni az utolsó pillanatot. Amikor a halálraítélt asszony szeme előtt lepereg újra minden, a boldogság éppúgy, mint a megcsalatás és kiszolgáltatottság keserű percei-órái. Ebben a taktusnyi szünetben benne van minden, nemcsak az egész opera a maga kétórás terjedelmével, de maga az egész szituáció 1536-ból, Henrikkel, Jane-nel, Percyvel és a többiekkel. Ezekért a taktusokért hallgatunk operát.

A lemez végén, mintegy bónuszként kapunk egy derekas jelenetet a Normából is. Csak találgatni tudom, hogy a többihez tematikailag nem illeszkedő részlet miért került a CD-re, végül arra jutottam, hogy nyilván maradt egy kis felvételi idő, s a lemezen is némi hely. Ugyanakkor sajnos a Casta Diva és az azt követő jelenet színvonala – bármennyire is jó – azért nem éri el a lemez egészének magasan kimagasló mértékét.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.