vissza a cimoldalra
2022-01-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Kedvenc felvételek (448)
Opernglas, avagy operai távcső... (21193)
Társművészetek (2512)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62846)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7625)
Haladjunk tovább... (231)
Milyen zenét hallgatsz most? (25104)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8682)
Digitális kerekasztal (12)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5244)
Kedvenc előadók (2878)
Momus társalgó (6361)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11830)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
Momus-játék (6154)
Kiss B. Atilla (210)
Operett, mint színpadi műfaj (5014)
Franck, César (41)
Erkel Színház (11192)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5297)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5013)
Franz Schmidt (4068)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2324)
Kimernya? (4402)
Kedvenc magyar operaelőadók (1243)
Kocsis Zoltán (729)
Pantheon (3019)
Marilyn Horne (490)
László Margit (224)
Eiffel Műhelyház (646)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Egy meg nem írt levél helyett - Edita Gruberova 75. születésnapjára
- ppp -, 2021-12-23 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Edita civilben Nyáron akartam írni neki. Úgy alakult, hogy a nyaralás alatt a szokásos napi dózis mellé „bevettem” egy egyszeri nagyobb adagot a Gruberova nevű kábítószerből, mely évtizedek óta mindig gyógyszer volt minden búra és bánatra, és mint annyiszor már az elmúlt negyven évben, ismét rácsodálkoztam hangjának, művészetének egyszeri, egyedüli, meg nem ismételhető voltára.

De nem erről akartam írni a levélben, amely amúgy nem az első lett volna. Elég sok levelet írtam neki az elmúlt húsz évben, mondhatni, viszonylagos rendszerességgel, amelyekben megfogalmaztam egy-egy új alakításának rám gyakorolt hatását, vagy egy régi, jól ismertnek újrafelfedezését. A levelekhez mindig szerepeinek egy részletét választottam mottóul, amely röviden és tömören fogalmazta meg iránta érzett csodálatomat. Ehhez a nyáron elhatározott, és születésnapjára tervezett levélhez Richard Strauss: Zueignung című dalának refrénjét választottam: Hab dank!

Köszönet. Azt szerettem volna megfogalmazni, mindenért, amit négy évtized alatt tőle kaptam. Nem csak a csodálatos, senkihez és semmihez nem fogható zenei élményeket, amelyekről a levélben nem állt szándékomban részletesen írni, és nem áll szándékomban most sem. Úgy érzem, a róla szóló írásaimban már elmondtam mindent, amit akartam és tudtam. A művészetén túli dolgokat akartam újból megköszönni: a sok apró kedvességet és gesztust, a mosolyát, egész lényét, amellyel beragyogta tulajdonképpen összes rajongójának mindennapjait — köztük az enyéimet is. Mert Edita észrevétlenül rátette mindenre a pecsétjét; a jelet, amelytől az ember emlékezetében egy bécsi étteremtől a müncheni pályaudvarig mindenről ő jut az eszébe, ha rágondol.

Edita utolsó interjúján Rengeteg emlék… nem állítom, hogy nem volt köztük számomra keserű is. Kétszer nagyon megbántott, amelyet most már, utólag inkább egy rossz pillanatának tudok csak be, de emlékszem, akkor nagyon fájtak. Egyikről érezte ő is, hogy csúnya dolgot tett, és már két napra rá kedves levélben kért elnézést érte. A másik hosszabb történet volt, de azt egy olyan tüneményes gesztussal feledtette el, hogy úgy vettem, mintha meg sem történt volna. Ezekről sem szeretnék most beszélni, egyrészt mert lényegtelenek, másrészt mert a hozzá fűződő személyes emlékeim közé tartoznak, és ezekről az emlékekről, például arról a három gesztusáról, amelyeket örökre szívembe zártam, amelyeket soha el nem felejtek neki, nem akarok beszélni senkinek. Kincsként akarom megőrizni őket, önzőn egyedül csak saját magamnak.

Hogy Edita vissza fog vonulni, hosszú évek óta tudtuk már. De azt hittük, hogy bár a színpadtól búcsút vesz, a koncertpódiumon, ha csak egy-egy dalest erejéig is, látni és hallani fogjuk még. De mint annyi mást, ezt a reményt is lerombolta az átkozott vírus. Előbb még tervezett fellépéseit mondta le, majd a szintén várva várt mesterkurzusokat is, bejelentve a teljes visszavonulást. Hogy a tanítást nem folytatta, különösen fájó, hiszen mennyi tudást, mennyi titkot adhatott volna át énekesek fiatal generációjának!

Tudomásul kellett tehát venni mindenkinek, hogy a pálya véget ért. De hangját naponta hallgatva mindig megjelent előttem egy nagy ház képe, zürichi házáé, amelyet sose láttam személyesen, mégis olyan, mintha nagyon jól ismerném: szóbeszéd tárgya volt, ő maga is elmondta portréfilmjében, hogy mennyire szereti otthonát, kertjét, amelynek művelése legkedvesebb időtöltése volt. Mikor egyszer hosszú ideig küzdött egy megfázással, majd később lábtörést szenvedett, akkor is arra gondoltam, persze szomorúan, hogy van egy nagy ház ott, a Zürichi tónál, amelyben ő lakik, mint egy palotájába zárt fogoly királynő.

Edita utolsó kitüntetése Mikor a nyáron a levélírást elhatároztam, ismét megjelent előttem a nagy ház képe. Láttam magam előtt a visszavonult dívát is, de magam elé képzeltem a fellépések nyűgjétől megszabadult embert, akinek nincs más dolga, csak hogy mindennapjait boldogan és nyugodtan élje. Ezekhez a mindennapokhoz szeretettem volna minden jót, jó egészséget, boldogságot kívánni. Hogy éljen abban a tudatban, hogy ránk hagyta gyönyörű hangját a felvételeken, hogy el tudjuk viselni hiányát. És elmondani neki, hogy bármennyire hiányzik is, mekkora öröm tudni, legalábbis nekem, hogy VAN. Hogy nem látom többet színpadon, valószínűleg talán személyesen se többet az életben, de mégis elég rágondolnom egy pillanatra, és olyan érzés, mintha azonnal kapcsolatba lépnék vele újra, akár csak egyetlen pillanatra, hogy szép napot kívánjak neki.

Az a nagy ház szomorú kép most. Ugyanúgy felrémlik előttem, de amit azelőtt napsütöttnek, virágokkal övezettnek képzeltem, most sötét, szomorú, magányos. A Királynőt egy októberi délutánon imádott kertjében érte utolsó perce. Amennyire jólesett olykor arra gondolni, hogy ott él, most annyira fáj, hogy nincs többé. Feldolgozhatatlan szinte, hogy a visszavonulás után ilyen hirtelen, ennyire rövid idő elteltével hagyott itt minket. Hiszen mostanában sorozatosan olvastunk kilencven év körüli életkorban távozott egykori operacsillagokról, akik visszavonulásuk után évtizedekig boldogan élhettek civil életet. Editának azonban mindössze két év adatott meg. Kegyetlen és igazságtalan ez a tény annál is inkább, mert a tragikus esemény előtt néhány héttel készült képek csodálatos formában, a mindenkori ragyogásában mutatták meg őt.

Bárhogy is van, ez a búcsú perce. Nem a hangtól, nem az énekesnőtől, mert művészetét ránk hagyta, örökül és örökre. Mint annyi rajongója, akik mindenkinél jobban megértették nagyságát, mert mindenkinél jobban rezonáltak rá, mert nem csak fülükkel, hanem szívükkel, lelkükkel, túlzás nélkül: egész valójukkal hallgatták, most az emlékeinktől, életünk kisebb-nagyobb részétől kellene, hogy búcsút vegyünk. Mások nevében természetesen nem nyilatkozhatom, de én nem búcsúzom. Mindig úgy éreztem, hogy Gruberova nem egy énekesnő számomra a sok közül, hanem hozzám és szívemhez nagyon közel álló ember. Barát, lelki barát. Akit nem tudok, de nem is akarok elengedni. Egész életem fényképekben van elmentve agyamban, és a Gruberova-album a legnagyobb, legszebb kollekciók egyike. Lapozgatom most, hallgatom hangját… itt vannak mosolyának, személyiségének emlékei is. Nem búcsúzom: velem vagy, Edita, örökre. Boldog születésnapot!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Bartók Emlékház

"Junior Prima-díjasok hangversenysorozata"
A 2021-es díjazott estje

18:45 : Budapest
Sára Sándor vetítő- és koncertterem

Bánkövi Bence (gordonka), Szabó Marcell (zongora)
Schubert: a-moll (Arpeggione) szonáta
Bartók: I. rapszódia, BB 94
Klengel: Scherzo
Kodály: Adagio
Prokofjev: Szonáta gordonkára és zongorára

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Darázs Renáta (szoprán)
Óbudai Danubia Zenekar
Kodály Kórus Debrecen (Karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Műsorvezető: Bősze Ádám
Vezényel: Dinya Dávid
"Dinya Dávid Karvezetés DLA zárókoncertje"
Brahms: Öt ének, op. 104 – 1. Nachtwache I
Kecskés D. Balázs: Nachtwache I
Közreműködik: Matuska Flóra (cselló)
Brahms: Öt ének, op. 104 – 2. Nachtwache II
Tornyai Péter: Nachtwache II
Közreműködnek: Bartek Zsolt, Tóth-Csamangó Blanka, Hegyi Norbert (klarinét, basszusklarinét), Révész Márk, Csabay László (kürt)
Brahms: Öt ének, op. 104 – 3. Letztes Glück
Dinya Dávid: Letztes Glück
Közreműködnek: Bartek Zsolt, Tóth-Csamangó Blanka, Hegyi Norbert (klarinét, basszusklarinét)
Brahms: Öt ének, op. 104 – 4. Verlorene Jugend
Balogh Máté: Verlorene Jugend
Brahms: Öt ének, op. 104 – 5. Im Herbst
Szőcs Márton: Im Herbst
Közreműködnek: Ács Dominika (fuvola), Bartek Zsolt (klarinét),Tóth-Csamangó Blanka (klarinét), Hegyi Norbert (basszusklarinét), Révész Márk (kürt)
SZÜNET
Balogh Máté: Psalm XLII
Mendelssohn: 42. zsoltár, op. 42

19:45 : Budapest
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Francesco Piemontesi (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Marek Janowski
Schumann: Manfréd-nyitány, op. 115
Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
Schumann: IV. (d-moll) szimfónia, op. 120

20:00 : Budapest
Jézus Szíve Jezsuita Templom

Magyar Rádió Énekkara
Horváth Márton Levente (orgona)
vez.: Pad Zoltán
"Hangverseny Lajtha László születésének 130. évfordulója alkalmából"
Lajtha: Magnificat, op. 60
Lajtha: Három Mária-himnusz, op. 65
Lajtha: Mise, op. 54
A mai nap
született:
1835 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző († 1918)
1841 • Emmanuel Chabrier, zeneszerző († 1894)
1907 • Ferencsik János, karmester († 1984)
1943 • Lencsés Lajos oboaművész