Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Miklós meséi Offenbachtól, avagy mégis? – Az új Hoffmann az Erkel Színházban II.

2021-12-12 12:36:36 - zéta -

Az új Hoffmann az Erkel Színházban II 2021. december 7/9.
Erkel Színház

OFFENBACH: Hoffmann meséi

Hoffmann - Nyári Zoltán/László Boldizsár
Olympia - Jónás Réka Piroska/Kolonits Klára
Antonia - Horti Lilla/Kolonits Klára
Giulietta - Ádám Zsuzsanna/Kolonits Klára
Stella - Bernáth Éva/Kolonits Klára
Lindorf / Coppélius / Miracle / Dapertutto - Kálmán Péter
A múzsa / Nicklausse - Mester Viktória
Nathanael / Spalanzani - Szappanos Tibor
Luther / Crespel - Gábor Géza
Hermann / Schlemil - Pataki Bence
Andrés / Cochenille / Frantz / Pittichinaccio - Kőrösi András
Antonia anyja - Németh Judit

A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kesselyák Gergely

Az előadás tehát úgy-ahogy kikerült Székely Kriszta rendező kezéből, s már csak az előadókon múlt, mi és hogyan jut el a nagyközönséghez.

Az Operaház a legjobb erőit összpontosítva készült az előadásra. A produkció legnagyobb dobása, hogy ismét van magyar szopránénekesnő, aki a négyes szopránszerepet egymaga megoldja, ráadásul milyen pazarul: Kolonits Klára. Igen ám, de a megelőző énekesnő is Kolonits volt, 14 évvel ezelőtt Miskolcon, és majdnem 23 évvel ezelőtt Szolnokon is. (Az már csak hab a tortán, hogy Olympiával még régebben, negyedszázada szerepelt először színpadon, akkor Debrecenben.) Az Operaház akár korábban is előhúzhatta volna az adu ászt.

Kolonits mindent tud erről az összetett és hatalmas hangtartományt bejáró szerepről, ráadásul fölényesen győzi a szólam buktatóit, akármelyik szerepnél is tart. A kérdés csak az volt, mit tesz hozzá színészileg. Olympiája számos ponton különbözik a második szereposztásbéli kolléganőjétől. A legfontosabb különbözőség, hogy Kolonits vaskosan ironizálva mutatja be a babát. Szélsőségesen groteszk, helyenként obszcén gesztusokkal operál, gyakorlatilag semmi érdeklődést nem mutat az iránta epekedő Hoffmann felé. Aki nem veszi a lapot, ráadásul egyre jobban belehabarodik. A gesztusok netovábbja a híres Baba-ária csúcspontján, a háromvonalas Esz mellé a bugyiból előrántott rózsaszín maci. Ez az ironikus megközelítés pontosan helyre teszi Hoffmann epekedését, érzékeltetve a költő üres illúzióit.

Teljesen más eszközöket vet be Kolonits Antónia és Giulietta szerepében, de ott kevésbé tér el szólamtársnőitől. Antónia a reménykedő fiatal lány, szerelemmel csüng Hoffmanon (Miklós épp itt bukkan elő legritkábban), majd kétségbeesve próbál kimenekülni Miracle démoni szorításából. Hangja megdöbbentően átalakult erre a felvonásra, Olympiaként könnyed és szárnyaló, itt viszont telt és drámai színekkel vetíti elő a tragédiát. Giuliettája a szenvedélyes, de kizárólag a saját érdekeit szem előtt tartó kurtizánt mutatja be. Bár a szólam egy kvarttal mélyebben mozog Olympiához képest, gond nélkül, telten szól a legmélyebb fekvésben is. Stellaként az elő- és záróképben kevés gesztussal rendkívül hatásos, a feladat persze itt elsősorban színészi.

Egy beszédes nüánsz még az Antónia-kép elejéről. A 9-i előadáson a színpad elején maradt egy darabka alkatrész Olympiából, amikor Kolonits arra járva észlelte. Nem lépte át, nem rúgta félre. Felismerve a pillanat kínálta lehetőséget felvette, megnézte, majd elgondolkodva betette a csapos pultjára. Gyönyörű pillanat volt, s a rögtönzés tizedmásodperc alatt megteremtette az átmenetet a két nőalak között.

A második szereposztásban az Operaház négy fiatal énekesnőre bízta Hoffmann szerelmeit. Olympiát Jónás Réka Piroska énekelte. Vékony babahangja illett a szerephez, mivel gyakorlatilag korlátlan magassága van, élt a lehetőséggel és látványos gégeakrobatikát mutatott be. Pár extrém magas hang kissé félre is csúszott, de ez belefér a baba figurájába. Sikere is volt. A mélyebb fekvés – értelemszerűen – sokkal sápadtan szól, ezt hosszú távon mindenképp érdemes lenne erősíteni, mert így kevés adekvát szólam állhat a fiatal énekesnő rendelkezésére. A szerepjátékban a konvencionális megközelítés jellemezte.

Ezen a 7-i estén számomra legadekvátabb szereptalálkozás mégis Horti Lilláé volt, aki Antóniát kapta. Horti hibátlanul hozta az érzékeny és épp ezért sebezhető lány alakját. Küzdelme az életbe maradásért szívszorító volt. Sajnos ismét regisztrálni kell, hogy a magas fekvésben Horti hangja sérülékeny, a románc csúcshangja (mindössze kétvonalas A) kétszer is alacsonyra sikerült, a megidézéses jelenet felszökő magasságában meg sem kísérelte az előírt háromvonalat D-t megszólaltatni. Ugyanakkor Horti rendkívül tehetséges, színpadra termett jelenség, akinek van aurája a hősnők megjelenítéséhez. Össze kéne ezt hozni hangban is.

Giulietta szerepe Ádám Zsuzsannának jutott. Papírforma szerint tarolnia kellett volna. Az énekesnő mindent pontosan megtett ezért, a szólam is ideálisnak tűnik az adottságaihoz, mégis valami elmaradt. Talán a szerep, a negatív figura nem érintette meg, mindenesetre a publikum hűvös fogadtatása is jelezte, hogy a művészi szándék csak részlegesen jött át. Bernáth Éva Stella szerepében nem tudott igazán markáns hatást elérni.

Az új Hoffmann az Erkel Színházban II Az Operaház két Hoffmannt állított ki, mindketten már korábban megszemélyesítették a zaklatott költő alakját. László Boldizsár a 9-i estén jó formában, nagy erőbedobással énekelt. A figura maximálisan az övé, de éneklésben a csúcshangok visszaszorultak, hiányzott a szólam „spitze”. A hatás ugyanakkor illúziókeltő volt, bár a végén félmeztelen felsőteste megosztotta a nézőket. László Boldizsár meglehetősen későn érkezett az operaszínpadra, de mostanra mozgása, vehemenciája, az előadásra tartalékolt imponáló mennyiségű energiája folytán olyan hatást tud elérni, mint kortársai közül nagyon kevesen.

Nem volt panasz Nyári Zoltán erőbedobására sem, bár alapvetően másképp építette fel a figurát, mint László. Hangerőben elég sokáig győzi a szerepet, csak hát a legutóbbi Hoffmannja óta Nyári elénekelte a Trisztánt is, ami meghallatszik a voce fénytelenségén. Nyári a tragikumra helyezi a hangsúlyt, az Ő Hoffmannja eleve vesztesként indul neki az estének, már az előjátékban sejtjük, nem vele megy el a színház után Stella. Persze az előadás végére nemcsak Hoffmann, de Nyári is elkészült az erejével, az utolsó hangokon a fáradtság lett úrrá. Ennek ellenére határozottan izgalmas volt az általa formált figura.

Borult az előzetes várakozás Kálmán Péter esetében is, aki a négyes bariton főszerepet alakította. Korábbi szerepei alapján nagy sikert vártam, ehelyett a biztos és korrekt eredmény csalódásnak tűnik. Pedig Kálmán is mindent beleadott, csak a figura nem akart kellő hatásfokkal megszólalni. Azt hiszem, elengedte azt a lehetőséget, hogy megpróbálja saját alkatára szabni a szerepet. Leginkább Dapertutto mutatós szólamával volt bajban, nem tudta a javára fordítani a Gyűrűária népszerűségét sem. Hálátlan helyzet, pedig hangban precíz és pontos volt, s kitöltötte a zeneszerző által kirótt keretet.

Rendkívül érezte és élvezte Miklós és a Múzsa figuráját Mester Viktória, az egész este leghomogénebb alakítását nyújtva. Alakításának volt eleje, vége és iránya. Hangban szép, de nem kimagasló teljesítményt nyújtott.

A kisebb szereplők közül a (csonkított) buffó-négyes alakítójaként Kőrösi András pompás alakításokkal szolgálta az előadást. Gábor Géza Luther és Crespel alakjába belesűrítette eddigi pályája összes tapasztalatát. Tetszett Pataki Bence Schlemilje. Kifejezetten érzelemdús volt Németh Judit sugárzó jelenléte Antónia anyjának szerepében.

Ha valami a rendezői munkán túl megjelent, az feltétlenül az énekes szereplők jóvoltából következhetett be, s helyenként azt is éreztük, másról is szól az előadás, mint amit Székely Kriszta beleképzelt.

Sajnos Kesselyák Gergely megöregedett. Az egykori fenegyerek mára enervált lett. Óvatos és nehézkes vezénylése inkább visszahúzta énekeseit, mintsem segítette volna őket. Soha ilyen lendülettelen Kleinzack-legendát nem hallottam (9-re egy picit gyorsult, de csak picit), de a Barcarola is pont annyival lett lassabb, hogy tétovának érezhessük. Ezen nem segít, ha néha egy-egy ponton némely frázist felgyorsít, hiszen utána visszazuhan az apátiába. Ha koncepció volt, annak öncélú.

A Magyar Operaház Zenekara és Énekkara korrekt, becsületes munkával szolgálta a produkciót.

Az új Hoffmann az Erkel Színházban
MÁO fotó:© Rákossy Péter






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.