vissza a cimoldalra
2022-01-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5269)
Kedvenc előadók (2897)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62847)
Társművészetek (2517)
Opernglas, avagy operai távcső... (21195)
Kedvenc felvételek (451)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7625)
Haladjunk tovább... (231)
Milyen zenét hallgatsz most? (25104)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8682)
Digitális kerekasztal (12)
Momus társalgó (6361)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11830)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
Momus-játék (6155)
Lehár Ferenc (792)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5024)
Média, zene, ízlés (130)
Erkel Színház (11232)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5309)
Operett, mint színpadi műfaj (5016)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1507)
Richard Strauss (780)
Franz Schmidt (4073)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2327)
Pantheon (3031)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3007)
Gaetano Donizetti (997)
musical (218)
Plácido Domingo (946)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Semmi nem változott, mégis megváltozott minden – A Salome az Erkel Színházban
- ppp -, 2021-09-23 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

A Salome az Erkel Színházban 2021. szeptember 19.
Erkel Színház,

R. STRAUSS: Salome

Heródes - Gerhard Siegel
Heródiás - Lukács Gyöngyi
Salome - Annemarie Kremer
Jochanaan - Szemerédy Károly
Narraboth - Nyári Zoltán
Apród - Mester Viktória
1. zsidó - Horváth István
2. zsidó - Szerekován János
3. zsidó - Kiss Tivadar
4. zsidó - Biri Gergely
5. zsidó - Pataki Bence
1. nazarénus - Kováts Kolos
2. nazarénus - Bartos Barna
1. katona - Geiger Lajos
2. katona - Kiss András
Egy kappadókiai - Endrész Ferenc
Rabszolga - Csiki Gábor

A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kocsár Balázs

Richard Strauss remekművét tavaly tavasszal, a pandémia időleges csitulása idején mutatták be az Erkel Színházban, mindössze egyetlen előadásban, a többit törölték. Akkori írásomban egy tulajdonképpen minden szempontból sikerületlen produkcióról számoltam be: alkalmatlan címszereplő, alacsony színvonalú szcenika, szakmailag szinte értelmezhetetlen rendezés — bő egy év elteltével kb. ezekre tudok most is visszaemlékezni.

Ami a Salome színpadi megvalósítását illeti, mondhatni, nem változott semmi. Pedig esetleg remélni lehetett, hogy a rendező, Rátóti Zoltán, a tavalyi tapasztalatokon okulva változtat azon, amin lehet. Mindenekelőtt érdemes lett volna a rendezésben akusztikailag kedvezőbb helyzetbe hozni az énekeseket. Ez nem történt meg. A súlyos volumengondokkal küzdő kisebb szereplők továbbra is alig hallatszanak, még olyan kulcsfontosságú jelenetben is, mint az öt zsidó együttese.

A rendezést nem áll szándékomban még egyszer boncolgatni: úgy rossz, ahogy van. Ami persze baj, de az előadás fő baja tavaly sem a rendezés volt, hanem a címszereplő. Kétségtelen, hogy manapság nem egyszerű megfelelő szopránt találni erre a csodálatos, de rettenetesen nehéz szerepre, és ha visszagondolok, azt kell mondanom, hogy Zempléni Mária óta nem hallottam egyetlenegyet se élőben, sem magyart, sem külföldit, akivel maradéktalanul elégedett lettem volna. Éppen ezért erősen vonakodtam, hogy erre az új sorozatra benevezzek-e, mivel az új címszereplő, Annemarie Kremer neve nem mondott nekem semmit.

Beneveztem, és nem bántam meg. Sőt: kellemes meglepetésben volt részem. A holland szoprán olyan élménnyel ajándékozott meg, amilyenben évek óta nem nagyon volt részem. Nem egyszerűen egy jó operai este élményét kaptam, hanem olyat, amikor az ember megérti egy műért, és magáért az opera műfajáért való rajongását. Alakítása rendkívül inspirálóan hatott partnereire is, és a tavaly lassan haladó, szinte elviselhetetlen unalomba fulladó előadást életre generálta.

Kezdjük azzal, hogy amennyire emlékszem a rendezés részelemeire, úgy tűnik, hogy Kremer nem nagyon vett tudomást annak előírásairól. Amit igen jól tett: ugyanis összemérhetetlenül többet tud a műről és a figuráról, mint rendezője. Énekelhette már Salomét több rendezésben, erről árulkodik a biztos szereptudás, a minden pillanatban színes és szuverén játék, a kidolgozott mozgások és gesztusok. Pontosan tudja, mikor döntő a játék, és mikor ír felül mindent a zene és az ének. Ezt pedig nem lehet eléggé értékelni a darab két abszolút kulcsfontosságú részében, Salome és Jochanaan kettősében illetve a zárójelenetben. A duettben nem fordul a bariton felé — egy operához értő rendező meg is oldotta volna ezt a problémát a figurák megfelelő színpadi elhelyezésével — a nézőtérnek énekel, mert tudja, hogy zene és ének egyetlen hangja se veszhet el. A zeneileg kevésbé hangsúlyos részekben, esetleg a címszereplő üresjárataiban ellenben nagyon izgalmas színészi alakítást is nyújt. A Hétfátyoltánc a tavalyihoz képest, amennyire egyszeri megtekintés után erre vissza tudok emlékezni, egyszerűbb volt, valószínűleg személyre szabva, de nagyon szuggesztív.

Ami Kremer hangját illeti: nem állítható, hogy minden szempontból ideális matéria az embertelen követelményeket támasztó feladathoz. Viszont ismét világossá vált számomra, mekkora érték, ha egy énekesnek biztos a magas regisztere, illetve ha tudatában van adottságaival, esetleges hiányosságaival és technikailag képes hangszerét uralni. Kremer felső közép- és magas hangjai remekül, nagy volumennel és bombabiztosan szólnak, a közép és mély regiszterben sokkal kevésbé. Azonban ott is nagyon intelligensen old meg minden technikai kihívást: nem erőltet, nem nyom, végig a saját hangján énekel. Így nem fárad el, és a legdrámaibb kitörések után és közben is képes olyan fantasztikus pianissimókat énekelni, hogy az ember nem akar hinni a fülének. A zárójelenet tombolása közepette a „du warst schön!” frázison olyan csodálatos pianót énekelt, amelyet legszebb Salome-élményeim közé fogok besorolni, amíg csak élek.

A Salome az Erkel Színházban A másik vendég a Heródest éneklő Gerhard Siegel. A tavalyi színtelen-szagtalan tetrarcha után egyértelműen karakteres alakítást láttunk, figurában erős színekkel, hangban sokkal haloványabban. Játékban és énekben is gyakran súrolta a paródia határát – kétszer képes volt hangosan megnevettetni is — de ezáltal a figurát súlytalanabbá tette, mint Oscar Wilde drámájából és Strauss partitúrából kiolvasható. Nem állítom, hogy ez egy teljesen elutasítandó, lehetetlen koncepció, de ha valaki egykori Wagner-tenorok Heródeséhez viszonyít, hiányolhatja a súlyosabb személyiséget. (Továbbra is megbocsáthatatlan bűnnek tartom, hogy a színház nem kérte fel a szerepre már visszavonult két nagy tenorját, Molnár Andrást és Bándi Jánost.)

Siegel szerencséje volt, hogy Heródiásként olyan partnert kapott, mint Lukács Gyöngyi, aki most alkalmazkodva egy sokkal harsányabb alakításhoz, énekben és játékban is sokkal erőteljesebb volt, mint tavaly. Heródiás nem pompázatos énekesi feladat, de annál erősebb színpadi karakter, Lukács Gyöngyi pedig megjelenésében egymagában hozta azt a pompát, amelyet a rendezésből kihagyott udvartartásnak kellene megjeleníteni. Sajnos a rendezés egyik képtelen megoldása ez a lecsupaszított, statisztéria nélküli színpad — hihetetlen, hogy az örökké rémképekkel viaskodó, rettegő Heródes egyetlen katona, Heródiás egyetlen szolgáló nélkül sétálgasson a színen. Ahogy az is képtelenség, hogy Salome a zárójelenet elején az apród helyett a semminek, a levegőnek adja hisztérikus utasításait. (Olvasta a rendező a darabot? Vagy németül nem tud?)

Szemerédy Károly továbbra is a zenekari árokból szórja átkait, olykor vicces helyzetbe kényszerítve a színpadon egész más irányból hangját kereső partnereit. Továbbra is komikus megjelenése, jelmeze és maszkja egyaránt. Hangja tovább világosodott, és bár volumenben még megüti a kívánatos szintet, színben sajnos igen távol áll a hősbaritont kívánó szólamtól.

Örömmel láttam néhány év után Narraboth szerepében Nyári Zoltánt, aki egy kicsit halványabb indítás után hamar magára talált, és a rá mindig jellemző energiával vett részt az előadásban, énekben és játékban egyaránt. Az öt mikrohangú zsidó és az olykor prózára váltó Siegel mellett öröm volt egy tenort hallani is. (Egyáltalán nem tartanám eretnek gondolatnak, ha Heródest kiosztanák rá: egészen biztos, hogy minden szempontból jobb lenne, mint eddigi vendégeink; persze ha egy rendező lenne, aki vezeti és irányítja.) Partnereként az apród szerepében, mint tavaly is, oda kellett figyelni Mester Viktóriára.

A többi epizódszereplőről nem szólnék részletesen: kisebb szerepekben is szép és nagy hangot igénylő feladatok lennének, a két katonától a két nazarénusig. Sajnos egyik követelménynek sem feleltek meg.

Az előadás sikerében nagy része volt az ezúttal kitűnően játszó zenekarnak, Kocsár Balázs odafigyelő irányításával. A Salomében a karmesternek roppant felelőssége van, hogy az árok és a színpad egyensúlyát megteremtse. Ez most teljes mértékben sikerült, és bár a műnek a színház adottságai miatt nem lehet a nagyzenekari változatát játszani, néhány valóban szinte őrjítő volument követelő részt leszámítva, alapvetően nem volt hiányérzetem.

Mint az elején említettem, nem nagyon volt kedvem ehhez a Saloméhez, de megtörtént a csoda: kifejezetten lelkesen, sőt felvillanyozva álltam fel a székemből. Sőt, még ennél is nagyobb csoda történt: úgy döntöttem, hogy Annemarie Kremer alakítását még egyszer látnom kell. Az írás megjelenése után lesz még két előadás a sorozatból. Ajánlom mindenkinek.

a Carmen újratöltve, sokadszor
fotó:© Ligeti Edina.

legújabb:
Kelemen Zoltán - 2022-01-23
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Tommaso Benciolini (fuvola), Filipp Kopacsevszkij (zongora)
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Yunsung Chang
Mozart: D-dúr fuvolaverseny, K. 314
Alexey Shor: Travel Notebook – zongoraverseny
Dvořák: 9. (e-moll) szimfónia, op. 95 („Az Újvilágból”)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Mondok Yvette (szoprán), Oláh Vilmos (hegedű), Lajkó István (zongora)
Medtner: Sonate-Vocalise mit einem Motto ‘Geweihter Platz’ von Goethe, op. 41/1
Medtner: Sonata-Ballada, op. 27
Medtner: 2. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 44
A mai nap
született:
1705 • Farinelli (Carlo Broschi), énekes († 1782)
1937 • Baranyi Ferenc, költő, műfordító, operai író
1951 • Szenthelyi Miklós, hegedűs
elhunyt:
1883 • Friedrich von Flotow, zeneszerző (sz. 1812)
1960 • Edwin Fischer, zongorista (sz. 1886)
2007 • Palánkay Klára, énekes (sz. 1924)