vissza a cimoldalra
2022-01-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5269)
Kedvenc előadók (2897)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62847)
Társművészetek (2517)
Opernglas, avagy operai távcső... (21195)
Kedvenc felvételek (451)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7625)
Haladjunk tovább... (231)
Milyen zenét hallgatsz most? (25104)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8682)
Digitális kerekasztal (12)
Momus társalgó (6361)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11830)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
Momus-játék (6155)
Lehár Ferenc (792)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5024)
Média, zene, ízlés (130)
Erkel Színház (11232)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5309)
Operett, mint színpadi műfaj (5016)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1507)
Richard Strauss (780)
Franz Schmidt (4073)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2327)
Pantheon (3031)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3007)
Gaetano Donizetti (997)
musical (218)
Plácido Domingo (946)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

A fecsegő felszín és a hallgatag mélyréteg – a Carmen újratöltve, sokadszor
- zéta -, 2021-09-21 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

a Carmen újratöltve, sokadszor 2021. szeptember 16.
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem

BIZET: Carmen

Carmen - Szántó Andrea
Don José - Brickner Szabolcs
Escamillo - Haja Zsolt
Dancaïre - Erdős Attila
Remendado - Ódor Botond
Zuniga - Rácz István
Moralès - Dobák Attila
Micaëla - Kriszta Kinga
Frasquita - Nagy Zsófia
Mercédès - Heiter Melinda
Lillas Pastia - Kolompár József
Egy torreádor - Váth Máté

a Magyar Állami Operaház Ének és Zenekara
vez. Kovács János

Budapestnek egy jó ideje nincs szerencséje a Carmennel. Minden idők egyik legnépszerűbb dalművét az elmúlt négy évtizedben hat különböző feldolgozásban adták az Operaházban (vagy az Erkel Színházban), de valahogy egyik változat sem aratott osztatlan sikert. Önmagában már az is árulkodó, hogy néhány év után mindig újrapróbálkoztak az operadirektorok ezzel az alapművel. Sikeres prózai rendezők egész sora kísérletezett pályakezdő ifjonctól egészen rutinos öregrókákig, még egy nagynevű francia is ki tudta hagyni a ziccert. De vajon ziccer-é a Carmen? Tényleg olyan egyszerű színpadra álmodni, mint ahogy azt laikusként elképzeljük? Ez az eddigi hat fiaskó óvatosságra int ennek megítélésében.

Így gondolkodhatott Ókovács Szilveszter is, akinek persze már „van a rovásán” egy félresikerült rendezés, a legutóbbi. Azt vélelmezem, azért esett a választás Calixto Bieito már-már elavultnak számító, kerek negyedszázados feldolgozására, mert az egész világon bizonyított produkció. Olyan sok Carmen, Don José és Escamillo adta elő már Bieito rendezői olvasatát, hogy ez már szinte önmagában garanciát jelenthet a produkció különlegességére. És ez a különlegesség nem is maradt el.

A katalán rendező előadása számomra azért tűnik elsősorban újszerűnek, mert megfordította a nézőpontokat. Nem előadást láttunk, hanem szinte benne éltünk. Erre a legjobb példa az utolsó felvonás nagy teátrális bevonulása. Nos, mi nem láttunk senkit be- és felvonulni, csak a fékezhetetlenül tomboló-ujjongó tömeget teljes színpadszélességben egy karvastagságú kötél mögött. Az aréna mi magunk voltunk az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében.

A dalmű egyébként tulajdonképpen szinte díszlet nélkül, maga pőre valójában jelenik meg. Néhány kellék, egy telefonfülke, illetve néhány be- és kigördülő Mercedes (az autó) jelenti a teret, amit hőseinknek be kell játszaniuk.

Bieito Carmenje valahol a XX. század második felében zajlik, de nem pontosan körvonalazható, mikor és hol. Akár most és itt nálunk, a Kárpát-medencében, hiszen minden, ami lezajlik, akár itt is megtörténhet(ne). Primer indulat és érzékeny lélek, felszín és mélyen tudatalatti egyaránt benne van Bizet Carmenjében, ezt régóta tudjuk. A bevezetőben említett pesti rendezések közös gyenge pontja épp az volt, hogy túl egyértelműen, túl direkten akarták ezt az összetett masszát, a fecsegő felszínt és a hallgatag mélyréteget bemutatni.

A Carmen egyebek mellett azért is vált kultikus operává, mert három különleges adottságú énekes-színész, vagy legalábbis három nagyformátumú személyiség kell az előadásához. Carmen és Escamillo fantasztikus ösztönlények, akik teljesen más pályán keringenek, mint Don José, akit viszont pont a másmilyensége emel különlegessé. Carmen és José között az első ék éppen abból keletkezik, hogy míg a lány a szabadságvágyát helyezi mindenek elé, a korlátok közt felnövő szerelme a kötelességek mögé tenné a magánéletet. E három szerep esetében igaz az az operai közhely, hogy csak annak szabad(na) magára ölteni a jelmezüket, akiben ott lappang a szerep legfőbb esszenciája.

Kerek tíz éve, egy MET-produkció kapcsán írtam a címszerepről, idézem, mert ma sem tudom egzaktabban megfogalmazni: „… ugyan sokan kísérelték meg előadni, de csak igen keveseknek sikerült igazán hatásosan megvalósítaniuk. A szerep, mint egy betörhetetlen vadló, ledobja azt a lovast, aki nem a legautentikusabban közelít hozzá. Carmen szerepe ugyanis nem egyszerűen egy jelmez, amit bármely mezzoszoprán magára ölthet - még akkor sem, ha mezzoszoprán körökben nem így vélekednek.”

A mi idei Carmenünk Szántó Andrea, aki bizony dicséretesen apait-anyait belead ebbe a szerepbe. Hangban a mélységekért küzdenie kell, de sikeresen övé a szerep, a készséges dirigens segítségével egészen ideális hangi produkciót nyújt, játékban pedig őszintén magáévá teszi a katalán rendező összetett gondolatvilágát. Nagyon erős az általa megteremtett hősnő drámai jelenléte, gyakorlatilag hátán viszi a produkciót. Egy dolog hiányzik a figurából mindössze, sajnos a korábbiak alapján nem elhanyagolható momentum: az ösztönlény. Nem von le önmagában Szántó Andrea erős és karakteres produkciójából annak megállapítása, hogy véleményem szerint az Operaház (ezúttal) úgy ment el az ideális címszereplő mellett, hogy az végig ott volt az orra előtt.

A másik ösztönlény-szerep, Escamillo alakítója, Haja Zsolt oly mértékben marad el a figura hangi megjelenítésétől, hogy nyugodt lélekkel lehet szereposztási baklövésnek minősíteni. A szólam alsó régiói előadásában gyakorlatilag hallhatatlanok maradtak, minden karmesteri segítség ellenére is. Így jár még a népszerű Torreádor-dalban is. Sajnos, ettől a produkció talapzata fontos támasztéktól esik el, mert az az erő, amely elragadja Josétól a szerelmét, nem, vagy csak nüánszokban jelenik meg.

Don José szerepének nagy és régi problematikája, hogy a szólam első és második része szinte két különböző hangadást kíván az előadótól, nem is függetlenül a cselekménytől. Amíg José a kötelességtudó katona, addig a gyöngéd, lírai vonások a meghatározóak, kényszerű dezertálását és persze Carmen elvesztését követően a drámai hangadás sokkal nagyobb teret kap(na) és jelentősebb. Ezúttal (sajnos) a választóvonal egyértelműen meglátszott/kihallatszott.

a Carmen újratöltve, sokadszor

Brickner Szabolcs generációjának egyik legtehetségesebb tenoristája. A szólam első felének (kb. a Virágáriával bezárólag) egészen ideális megszólaltatója. Brickner finom hangadással operál, a kényesen nehéz fekvésben mozgó első Micaëla-José kettőst is puhán tudja előadni. A problémák a végtelenül gyöngéden interpretált Virágáriát követően jelentkeznek. Sajnos Brickner – mint oly sok pályatársa – egyelőre nem tud egyszerűen váltani, de az is lehet, hogy technikailag még nem kész a drámai szerepekre. Az énekes a súlyosabb jeleneteknél kiabálni kényszerül, ami a hangtisztaság rovására megy, nem utolsósorban nem tesz jót a hangjának sem. Azt hiszem, Brickner hangi határa épp Don José előtt van, ettől még nagyszerű Edgardo, Don Carlos, Mantuai herceg, Adorno, stb. lehet, mert ezek a feladatok bőven benne vannak a már meghódított tartományban.

Micaëla megejtően szép és nemes szólamát élményszerű líraisággal tolmácsolta Kriszta Kinga. Azt hiszem, ez az Ő igazi világa. Bieito a rendezésben a megszokottól nagyobb szerepet és szabadságot ad a lánynak, ezzel Kriszta Kinga nagyszerűen él, a figura az eddigieknél sokkal összetettebben jelenik meg.

A kisebb szerepek alakítói közül hatásos énekével és alakításával kitűnik Rácz István (Zuniga), míg a csempészek: Dancaïre - Erdős Attila, Remendado - Ódor Botond, Frasquita - Nagy Zsófia és Mercédès - Heiter Melinda inkább jó és pontos összjátékukkal vétették észre magukat.

Az előadás ritkán hallható zenei körítéssel, élményszámba menő zenekari köntösben szólalt meg. A Magyar Állami Operaház Zenekara muzsikusai Kovács János vezetésével példás érzékenységgel szolgálták Bizet gyönyörű és drámai harmóniáit. Igen hatásos volt a dalmű tömegjeleneteiben a Magyar Állami Operaház Énekkara és Gyermekkara (karigazgatók: Csiki Gábor és Hajzer Nikolett). Az előadást méltán fogadta nagy ováció.

Biztosra veszem, hogy a magyar nagyközönség idővel megszereti Calixto Bieito rendezését, amely talán tartósan lezárja a Carmen pesti pechsorozatát. Az előadás már most kinőtte a Bánffy Miklós terem méreteit, remélhetően a jövőben visszaveszi a terepet az oda betolakodott Puskás-musicaltől.

a Carmen újratöltve, sokadszor
fotó:© Kummer János.

legújabb:
Kelemen Zoltán - 2022-01-23
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Tommaso Benciolini (fuvola), Filipp Kopacsevszkij (zongora)
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Yunsung Chang
Mozart: D-dúr fuvolaverseny, K. 314
Alexey Shor: Travel Notebook – zongoraverseny
Dvořák: 9. (e-moll) szimfónia, op. 95 („Az Újvilágból”)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Mondok Yvette (szoprán), Oláh Vilmos (hegedű), Lajkó István (zongora)
Medtner: Sonate-Vocalise mit einem Motto ‘Geweihter Platz’ von Goethe, op. 41/1
Medtner: Sonata-Ballada, op. 27
Medtner: 2. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 44
A mai nap
született:
1705 • Farinelli (Carlo Broschi), énekes († 1782)
1937 • Baranyi Ferenc, költő, műfordító, operai író
1951 • Szenthelyi Miklós, hegedűs
elhunyt:
1883 • Friedrich von Flotow, zeneszerző (sz. 1812)
1960 • Edwin Fischer, zongorista (sz. 1886)
2007 • Palánkay Klára, énekes (sz. 1924)