Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Félig tele – Az Andrea Chénier az Erkel Színházban

2021-06-01 11:40:43 - zéta -

Félig tele – Az Andrea Chénier az Erkel Színházban Erkel Színház
2021. május 29.

GIORDANO: ANDREA CHÉNIER

Andrea Chénier - László Boldizsár
Maddalena de Coigny - Sümegi Eszter
Carlo Gérard - Kálmándy Mihály
Coigny grófné / Öreg Madelon - Wiedemann Bernadett
Bersi, mulatt leány - Megyimórecz Ildikó
Pierre Fléville / Roucher / Fouquier-Tinville - Geiger Lajos
Mathieu, sans-culotte - Fülep Máté
Az abbé / Egy besúgó - Szerekován János
Udvarmester / Dumas / Schmidt - Hábetler András

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kocsár Balázs

Hát itt vagyunk újra az Erkelben!

Azt a csalódásokkal telt, évad eleji Salomét hosszú-hosszú szünet követte. Ha Ókovács Szilveszter jól számolt, kerek 200 nap után találkozhattunk újra, ahogy Ő fogalmazott: a „félig tele” Erkel Színházban. Hogy mivel nyitott újra egy színház a covid-kényszerszünet után, már nem az igazgatóság, hanem maga a vírus döntötte el. A függöny az idei francia évad május végi bemutatója előtt libbenhetett fel, műsoron az Andrea Chénier. Persze, a francia évadot már elvitte a cica, csak reménykedhetünk, hogy az idénre tervezett néhány igazán izgalmas és nagyon várt produkciót a következő – remélhetően már megvalósuló – évadban visszakapjuk.

Az idei évadban nem a Chéniert vártuk talán leginkább, én legalábbis semmiképpen. Volt erre alapos okom is, hiszen az alkotók (Fabio Ceresa rendező, Tiziano Santi díszlettervező, Giuseppe Palella jelmeztervező és a koreográfus, Mattia Agatiello) már három éve ugyanebben a felállásban bemutatkoztak a Magyar Operaházban, azzal a bizonyos „ópiumtanyás” Álarcosbállal tették emlékezetessé a Puccini-évadot. Valahogy most nem éreztem megfelelőnek a pillanatot, hogy újabb Ceresa-feldolgozással ismerkedjek meg, de végül a hosszú hiány megtette a hatását, így mégis elmentem.

És milyen jól tettem. Az előadás szinte semmiben nem idézte fel a 2018 tavaszi fiaskót/rémálmot annak ellenére, hogy az Andrea Chénier sokkal inkább hullámzó minőségű és dramaturgiájú mű, mint az Álarcosbál. Nem is tudok rá más magyarázatot találni, minthogy Ceresaéknak egyszerűen jobban bejött Umberto Giordano darabja, mint annak idején Verdié.

A rendező szerencsésen nem változtatta meg a helyszínt, a darab menetét és a hősök figuráját sem. Ugyan a cselekményből indult ki, de a hangsúly főszereplőink életére és gondolkodására esett. És kiderült, ami az általam korábban látott produkciókból nem ilyen egyértelműen: a dalmű számos pontján kapcsolódik az éppen akkor bontakozó pszichoanalitikus iskola gondolkodásához. Hősei minduntalan visszanyúlnak gyermekkoruk történéseihez, szüleikkel való kapcsolatukhoz. Ez valószínűleg nem volt a komponista és Luigi Illica szövegíró részéről szándékos, sejthetően csak benne volt a kor levegőjében, a nyitott szemmel járó alkotók gondolkodásában.

Ceresa az opera során többnyire faék egyszerűségű jelképrendszert használt a háromféle szín használatával (nota bene a francia trikolórral), de ezt a javára írom, mert ezzel nem borította meg a darab kohézióját, viszont jótékonyan segítette a mű mélyértelmezését.

Ennek a rendezői olvasatnak a csúcsa a harmadik felvonás, amikor előbb Gérard, majd Maddalena vall színt a világról és benne saját helyzetéről. A vaskos jelenet és benne a két ária a mű legnépszerűbb részei, de ezúttal a zenei súlyuknál is erősebben hatottak, hiszen a színpadi mozgás jóvoltából szokatlan oldalról mutatták meg hőseink gondolkodását. És ez egyszerűen más dimenzióba emelte a két figura problémáját. Egyszeriben átléptünk az operai klisék kissé bántó sematizmusán, mert valami egyedi alakult ki a szemünk előtt.

Érdemes egy hosszabb szakaszt szentelni a darab magyarországi fogadtatásának.

Félig tele – Az Andrea Chénier az Erkel Színházban Nagyon jól indult, hiszen az 1896-os ősbemutató után kerek 10 hónappal – Európában is az elsők között – már pazar szereposztással játszotta az operát a Magyar Királyi Operaház (míg például az ugyanabban az évben bemutatott Bohéméletnek kilenc évet kellett várakoznia a bejutásig). Siker lehetett, az első évben 11-szer ment, majd pár évvel később még néhány, de utána hosszú szünet következett. (Jellemző, de a magyarországi bemutatónak díszlet- és jelmeztervezője volt csak, rendezője nem.) A következő, Rékai András nevével fémjelzett produkció sorozat 1942/43-ban jött el, amit újabb Csipkerózsika-álom követett. 1978-ban Szinetár Miklós rendezésében két szereposztással került vissza a repertoárba a dalmű, s ment néhány évig nagy sikerrel. Az ezutáni, újabb bő negyedszázad pauzát Selmeczi György felújítása törte meg 2007-ben. E változat utolsó előadása cirka négy évvel ezelőtt volt. A mostani interpretáció tehát már az ötödik, de az előadások száma nem haladta meg a 75-öt. (Ezen kívül még Szegeden ment a darab 1993-ban és 2012-ben, Galgóczy Judit, illetve Bodolay Géza rendezésében.)

Van egy közkeletű vélekedés az Andrea Chénierről: nem kell hozzá más, csak három fantasztikus énekes. Ebben van is valami, merthogy a három főszerep komoly hangi erőpróba elé állítja a főhősöket, látványos áriákkal és jelenetekkel.

A Magyar Állami Operaház az elzártság időszakában online közvetítésekkel próbálgatta szinten tartani énekesei hangi állapotát. Maga az éneklést leginkább a versenysporthoz lehet hasonlítani, egyrészt, mert olyan összetett folyamat, másrészt, mert éppoly fontos, hogy az előadó versenyformába tudjon lendülni az előadásaira. Ez nem mindenkinek sikerült egyformán, noha a három főszerepet a színház három, nagy rutinnal rendelkező énekesére bízta, ketten közülük a szerep régi birtokosai.

A Giocondában tapasztalt hangi mélyrepülés után tartottam Sümegi Eszter Maddalena-alakításától, aki alaposan rácáfolt az előzetes várakozásomra. Az első hangok túlzott óvatoskodása után fokozatosan magára talált, szép, kiegyenlített hangon meglehetősen összetett alakot formált meg. Dinamikailag a szólam ritka árnyalt megfogalmazásával találkozhattunk, színpadi játéka pedig teljesen beilleszkedett az együttesbe. Méltán aratta a ’La Mamma morta’-áriával az est leginkább vastapsos sikerét.

Kálmándy Mihály rutinos énekes, aki jó beosztással építette fel az alakítást. Vállaltan a ’Nemico della patria’ áriára hegyezte ki a szerepet, ami bejött neki. Ennek ellenére a szólam taktikus (azaz hidegfejjel végiggondolt) előadása során elveszett valami ennek a különös és sokarcú hős, Gérard fékevesztettségéből. Talán mondhatjuk, hogy Kálmándy erre az estére még nem érte el versenyképességének maximumát.

Most debütált Andrea Chénier hatalmas és impozáns szerepében László Boldizsár. Amit kaptunk tőle, nem kevés, sőt, kifejezetten ígéretes, de azt gondolom, a szerepben László előtt még jelentős fejlődés állhat. Esetében érezhető volt, hogy az előadás végére elfáradt, noha mérhető hangi megbicsaklás nem következett be. A szólam bizonyos árnyalatai is remélhetően emiatt maradtak háttérben.

Az Andrea Chénier mindig feladja a rengeteg comprimario-szereppel a leckét a szereposztóknak. A színház vezetése ezúttal átvágta a gordiuszi csomót azzal, hogy több szólamot összevont kettesével, hármasával. Izgalmas kabinetalakítások jelentek meg, mint például Coigny grófnéként Wiedemann Bernadett, vagy Schmidt börtönőr szerepében Hábetler András jóvoltából. Bersi figurájából Megyimórecz Ildikó, a Besúgó rendszereken átívelő alakjából Szerekován János formált nagyszerű karaktert.

Sajnos a Kocsár Balázs vezényelte zenekar sokszor indokolatlanul elnyomta az énekeseket, s talán emiatt fordulhatott elő, hogy a finálé drámaisága kevésbé sikerült hatásosra. Ennek ellenére a produkció váratlanul egységes tálalásban méltó sikert aratott.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a pohár félig tele. Milyen régóta vártunk erre!

Félig tele – Az Andrea Chénier az Erkel Színházban
fotó: Nagy Attila






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.