Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Kapuzárás katarzissal – A Bánk bán Debrecenben

2020-09-08 21:07:41 - baljos -

A Bánk bán Debrecenben A Debreceni Csokonai Színház elodázhatatlanul időszerű felújítását megelőzően az utolsó zenés előadás Erkel Bánk bánja volt, szeptember 5-én. Mégpedig az a produkció, melyet az idei augusztus 20-i ünnepen - a Trianon100 jegyében - a Co-opera vállalkozás hozott létre azzal a céllal, hogy régiónk magyarsága minél nagyobb számban találkozhassék Erkel emblematikus alkotásával. A debreceni másodpremier ráadásul valódi akusztikus zenei élményt kínált a szabadtéren lezajlott margitszigeti bemutatóval szemben, mely értelemszerűen csak hangosítással volt élvezhető.

2020. szeptember 5.
Csokonai Színház, Debrecen

Erkel Ferenc: Bánk bán

II. Endre - Bakonyi Marcell
Gertrud - Bódi Marianna
Ottó - Pataki Adorján
Bánk bán - Molnár Levente
Melinda - Fischl Mónika
Petur bán - Kálmándy Mihály
Tiborc - Berczelly István
Biberach - Kendi Lajos
Királyi tiszt - Böjte Sándor
Zászlós - Udvarhelyi Péter

Kodály Filharmonikusok, Csokonai Színház Énekkara
vez. Kesselyák Gergely

A debreceni Bánkot nagy várakozás előzte meg. Részben a rendezés és a válogatott előadógárda okán, másrészt pedig a járványveszélyben kiéheztetett közönség várható magatartását illetően. Az, hogy végül is katartikus színházi estének lehettünk részesei, egyszerre köszönhető az előadóknak és a befogadóknak, mivel sikerült tökéletesen egymásra hangolódniuk.

Erkel nemzeti operájának keletkezéstörténetéről, különböző verzióinak összevetéséről már több kötetnyi írás lelhető fel, nem lenne érdemes ezeket gyarapítani. Ez alkalommal - a közelmúlt próbálkozásai után - nem a darab „ősváltozata”, hanem az olasz és francia dalművek kliséit jórészt mellőző, Nádasdy-Rékai-féle átigazítás, az 1930-as években színpadra állított verzió szólalt meg. Ebben Bánk és Tiborc szerepét nem tenor, illetve bariton énekli, hanem egy tónussal mélyebben, bariton és basszus. Ez a transzpozíció azért született, mert annak idején az Operaház két klasszis énekesére, Palló Imrére és Székely Mihályra szabták át a szerepeket. Aztán a háború után visszaállt a rend, ismét tenorizálódott Bánk szerepe, mely leginkább Simándy József tolmácsolásában vált emblematikussá. A Nádasdy-átdolgozás kétségtelenül javára vált a darabnak, így ennek értéke és létjogosultsága nem igen vitatható. A címszerep baritonná írása azonban csak abban az esetben állja meg helyét, ha rendkívüli formátumú énekes-színész áll rendelkezésre, aki mellett nem érezzük hiánynak a tenorális színek elvesztését. Előrebocsátom, hogy sztárénekesünk, Molnár Levente maximálisan megfelel ezeknek az igényeknek, és a hátán viszi az előadást.

A Bánk bán Debrecenben

Vidnyánszky Attila neve és személye – a napjainkban zajló akciók közepette is – garancia arra, hogy izgalmas, tág dimenziójú színházat fogunk élvezni. Szokásához híven a teljes rendelkezésére álló teret bevonja a játékba, így aztán nem meglepő, hogy a címszereplő a nézőtér végéből érkezik, a merániak pedig egy plexifal mögött tivornyáznak a színpad mélyén. Ez a rezervátumszerű szögletes elem egyúttal szimbolikus jelentéseket is közvetít, melyek a valós cselekménnyel párhuzamosan mutatkoznak meg.

A Bánk bán Debrecenben Ahogyan Vidnyánszky prózai rendezéseinek elengedhetetlen kísérője a zene, ugyanolyan következetességgel jelennek meg operáiban a különböző mozgáselemek is. A rendező szerencsére nem dúlta fel az opera három felvonásos tagolását. Az egyes jelenetek filmszerű gyorsasággal, áttűnésekkel követik egymást, lehetővé téve azt a bravúrt is, hogy gyakorlatilag egy díszletben elevenedik meg a történetet. A látványvilág megteremtéséhez kitűnő partnerek álltak rendelkezésre Cziegler Balázs és Berzsenyi Krisztina személyében, akik dekoratívan eklektikus terveikkel egyszerre tudtak történelmi hangulatot árasztani, és a jelképek nyelvén közvetíteni. Az előadás egyetlen harmatos hiányosságát a fénytechnika működése jelentette, mely időnként jelentős késéssel reagált az eseményekre.

A címszerepet Molnár Levente nagy erővel, tartalmas hangon és kiváló artikulációval teljesíti. Szemben a Simándy-féle tradícióval, nem emelkedett, gáncstalan grál lovagot, hanem indulatos, mégis esendő, szenvedő államférfit állít elénk. Ha párhuzamot keresnék, habitusa, formátuma Bessenyei Ferencre emlékeztető.

Melindaként Fischl Mónika igazi meglepetés, mert két évtizednyi sikeres primadonna pályafutás után, végérvényesen bebizonyítja operai alkalmasságát is. Hangja betölti a teret, intonációja és technikája perfekt, alakítása színészileg is kidolgozott. Jól állja a sarat az igen összetett Tisza-parti jelenet során is.

A debreceniek méltán büszkék arra, hogy a hazai színeket képviselve Bódi Marianna – egyik legjobb szerepében, Gertrudként – helyet kapott a rangos szereposztásban. Teljesítménye kiváló hangi kondíciót és kiérlelt szerepformálást tükrözött, mely a korábbiakhoz képest még gazdagodott is.

Tiborc alakjában Berczelly István, a magyar operajátszás doyenje jelent meg azokon a deszkákon, melyeken ötvenöt évvel ezelőtt pályáját kezdte. Szikár alakja inkább egy agg szerzetesre, mint arra az elnyűtt agrárproletárra emlékeztett, melynek prózai és operaszínpadon hosszú ideig Tiborcot ábrázolták.

Remek formában szólaltatta meg Peturt Kálmándy Mihály, vokális teljesítményével adva súlyt a békétlenek vezérének. Örömmel hallottuk ismét Pataki Adorján tartalmas tenorját Ottó szólamában. Az aljas cselszövő, Biberach megtestesítője Kendi Lajos kellően ellenszenves figurát vitt a színpadra. Az utolsó felvonás során II. Endre királyként fellépő Bakonyi Marcell pedig különösen értékes orgánumával és méltóságával biztosított jelentőséget rövid szerepének.

Külön ki kell emelni Kesselyák Gergely rendkívüli karmesteri teljesítményét. Határozott irányítása nyomán kidolgozottan, plasztikusan bontakoztak ki Erkel zenei gondolatai. Ha indokolt volt, érzékenyen követte énekeseit, a drámai csúcspontokon viszont pillanatok alatt felizzította a levegőt. Az opera előjátékát talán még sohasem hallottam ilyen gondos előadásban. A Kodály Filharmonikusok legjobb formájukat hozva követték Kesselyákot, messze elkerülve a rutinszerű megoldásokat. Hangszer-szólistáik úgyszintén kiválóan teljesítettek. Méltó volt az előadás énekkari színvonala is, melyhez a színházi kar mellett (karigazgató: Gyülvészi Péter) a Kodály Kórus Debrecen tagjai is hozzájárultak.

Igazi össznemzeti kooperáció eredménye volt a dr. Vadász Dániel producer által jegyzett Bánk bán. Ha arra gondolok, hogy a színrehozatalban erdélyi, kárpátaljai és hazai művészek munkálkodtak együtt, akkor ezzel újra bizonyítottuk a magyar kultúra megtartó és közösségteremtő erejét, és a küldetés jelentőségét.

A Bánk bán Debrecenben
fotó:© Máthé András






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.