vissza a cimoldalra
2021-09-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Kedvenc előadók (2872)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7559)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5121)
Társművészetek (2466)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)
Opernglas, avagy operai távcső... (21078)
Kedvenc felvételek (152)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8621)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62716)
Momus társalgó (6360)
Milyen zenét hallgatsz most? (25095)
Haladjunk tovább... (230)

Olvasói levelek (11809)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
Operett, mint színpadi műfaj (4935)
Erkel Színház (10932)
Richard Strauss (761)
Zenei események (1024)
Eiffel Műhelyház (563)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2282)
Franz Schmidt (4014)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4896)
Kimernya? (4284)
A MET felvételei (1608)
Bartók Rádió (795)
A nap képe (2290)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (892)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1496)
Pantheon (2952)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2905)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Akit a Sors megsegített – Peskó Zoltán szomorú halálára
- zéta -, 2020-04-02 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Peskó Zoltán Március 31-én Peskó Zoltán meggyötört teste elhagyta a földi létet. Szelleme már jóval korábban előrement, csak a vak remény hitette el néhányunkkal, hogy még visszatérhet közénk.

Az utolsó magyar polihisztorok egyike volt, mindig mondta magáról: „a Sors megsegített”. Megsegítette azzal, hogy folytonosan tanulhatott, mindig kérdezhetett. Ilyen volt. Tudni akart mindenről, ami körülötte zajlott, egyszerűen érdekelte a világ.

A legnagyobbakkal dolgozott együtt, Nádasdyval, Ferrarával, Strehlerrel, Maazellel, Ljubimovval, Abbadoval. Úgy hozta a helyzet, hogy a Scalában egy rém bonyolult Dallapiccola-operával kezdett. Harminchárom évesen, mert Maazel épp nem ért rá. A zenekar megszerette, s amikor Abbado egy évvel később otthagyta A tüzes angyal betanítását („Claudiónak volt igaza”), az együttes egy emberként kérte Őt a direkciótól.

Annak a kornak embere volt még, amelyben azon kevés dirigensek egyike lehetett, akiért nem ügynök házalt mindenféle háttéralkuk segítségével, hanem saját érdemei révén jutott előbbre. Európa szinte valamennyi fontos zenekarát dirigálta, milyen kevesen mondhatták el magukról.

Azon kevés dirigensek egyike volt, aki a XX. század második felé összes jelentős komponistájával beszélő viszonyt tartott fenn. Stockhausentől Kurtágig, Nonotól Henzéig, Durkótól Eötvösig. Ha valakinek a művét műsorra tűzte vele bármely színház, vagy zenekar, az alkotó nyugodt lehetett abban, hogy műve a lehető legnagyobb gondossággal került előadásra. Nimbusz volt a kortárs szerzők körében, de ezt sem misztifikálta túl. Mint ahogy alapvetően semmit sem ködösített, mert ez nem szerepelt az eszköztárában.

Zeneszerzői tanulmányait sem saját maga kibontakoztatására kamatoztatta. A töredékben maradt Muszorgszkij-opusz, a Salambô befejezését a világ legtermészetesebb dolgának tartotta. Azt tartotta, hogy „a zeneszerzés gyakorlati részéhez józanságra van szükség”. Ez a józanság vezérelte egész életen át.

Fantasztikusan írt, éppen úgy, mint ahogy vezényelt: józanul, pontosan és szabatosan, az arányok és ellensúlyok ösztönös megérzésével. Sajnos írói munkái végesek, néhány pompás és találó cikk a Holmiban, egy-egy tanulmány alkalmakhoz kötötten jelent meg tőle az elmúlt fél évszázadban. Ezek többsége szerencsére megjelenhetett magyarul a Rózsavölgyi Kiadó gondozásában alig évtizede.

Volt vezető Milánóban, Bolognában, Velencében, Düsseldorfban. Amikor Budapesten lehetett volna operaházi vezető, a politika inkább egy kalandornak osztotta ki a Házat, így Peskó lisszaboni fő-zeneigazgató lett. És volt két éve a Pannon Filharmonikusokkal, vele nyílott meg a pécsi Kodály Központ. Erről utólag csak annyit mondott keserűen: „Mindegy: negyvenhat országban léptem fel, belefért, hogy egyszer átejtettek.”

A vezénylés számára sosem volt öncélú. Azon manapság már kivételesnek számító dirigensek közé tartozott, aki mindig a praktikum felől közelítette meg a vezénylést. Sosem a közönségnek vezényelt, a zenészek érdekelték, meg az színpad.

Élt mindenhol, 1964-től többnyire külhoni világvárosokban a helyszínek sűrű változásával, de mindvégig és mindenhol magyarnak vallotta magát. A műsorfüzetekben, interjúkban akkurátusan ragaszkodott nevének ékezeteihez. A fentebb említett okok miatt sajnálatosan kevés nagy produkció fűződött nevéhez idehaza. Ha mégis valamit elő kell ásni, a Hans Pfitzner Palestrinája volt, melyet a maga grandiozitásában fel tudott mutatni az első félszcenírozott előadások egyikeként a MÜPÁ-ban. (Csak remélhetjük, hogy egyszer felbukkan a felvétele!)

Amikor az Operaház 125. évadja megkezdődött, azon egy alkalommal kivételesen Peskó Zoltán állt az évadnyitón a karmesteri pultnál. A Figaro házassága ment, filozofikusan szép, ökonomikus előadásban. Előtte a Himnusz, amit tán sosem hallottam olyan sallangmentesen, mint akkor. Az oldalpáholyból ülve tisztán kivehettem, hogy az utolsó zenekari akkord lecsengése után megtörölte a szemét. De óvatosan tette, még a zenekarból is csak kevesen vették észre. Nem mellverdesve volt magyar, csak tette a dolgát.

A dolgok pehelykönnyűek lesznek, ha megtartod a tudatot, honnan jössz…” – magyarázta portréfilmjében alig öt esztendeje.

Hírek
• Újra nyílik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1923 • Kónya Sándor, operaénekes († 2002)
1973 • Ingrid Fliter, zongorista
elhunyt:
1835 • Vincenzo Bellini, zeneszerző (sz. 1801)
2006 • Pege Aladár, jazz-muzsikus, zeneszerző (sz. 1939)