Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Origó nélkül – búcsú Kocsis Zoltántól

2016-11-08 10:32:50 - zéta -

Kocsis Zoltán

Tudod Zoli, sosem lehetett megmondani Neked, hogy önkizsákmányoló életet élsz, mert elküldted volna az embert a jó fenébe, csak nem ilyen szalonképesen. Nem hitted el, hogy nem lehet két végéről égetni a gyertyát. Nem hitted, mert nem tudtál másképp élni. Amikor kaptad azt a figyelmeztető jelet négy éve, és tényleg majdnem ott maradtál a műtőasztalon, azt hittük, csökkentesz a tempón. Azt is ígérted, hogy megírod az Utazás az aortám körült, kicsit Karinthyra hajazva. Csökkentettél is – két teljes hétig, utána ment minden tovább a szokásos úton. Majd mikor tavaly a gyógyíthatatlan betegséged felfedezték, akkor is. A könyvnek meg híre hamva sem…

Elhivatottság-érzésed volt, s már kamaszkorban is másképp közlekedtél az emberek között, mint bárki más a kortársaid közül. Nagyon korán kialakult, hogy mindenről markánsan és sarkosan tudtál megnyilatkozni. Ez adta a hitedet, de ettől nyertél védettséget is, még az ellenségeid is ezért respektáltak. Akikből persze jó sok volt, mert sosem finomkodtál. A (mindenkori) hatalom igyekezett lekenyerezni, vazallusává tenni, de Téged sosem sikerült megnyerni, az egyéniséged lerázta az efféle sunyi gyarmatosító törekvéseket.

Osztottad bőszen a sebeket Magad körül, mert mindenkitől annyit vártál, amennyit Te hozzátettél az ügyhöz. De hullottak körülötted jó emberek is, amit Te betudtál az igényesség velejárójának, s nem törődtél vele.

Csak az ügy, nem érdekelt semmi más. Monomániás szívóssággal rohamoztad a tökéletességet, Magadat sem kímélve kerested-kutattad a hited szerinti jobbat és többet. Amikor felértél egy csúcsra, akkor sem tudtál leállni, egy lélegzetvételnyire sem. Bemutattad például a szinte előadhatatlannak vélt remekművet, kedvenc Schönbergedtől a Mózes és Áront, úgy, hogy megírtad a hiányzó harmadik felvonást. De másnap reggel 10 órakor ugyanolyan szenvtelen kimértséggel megjelentél a zenekari próbateremben a következő koncert partitúrájával, mint máskor, egy huncut szót sem pazarolva az előző esti sikerre. Sosem tudtál örülni, nem tudtál hátradőlni, elégedetten körbenézni. Ahogy a koncertek végén kijöttél meghajolni, az szinte mindig kényszeredettre sikerült, mert az esetek döntő többségében már untad az ünneplést, az agyad a következő feladaton járt.

A nagyvilág csodált, ugyan nem értett, s ha akart, akkor sem mindig tudott lépést tartani. Te finom gúnnyal a szád sarkában mosolyogtál, ha sikerült a beszélgetőpartnert összekavarni. Veled beszélgetni mindig kihívás volt, ahol kevesek kiváltsága lett, ha nemcsak kinyilatkoztattál, hanem kérdeztél is tőlük. Celeb lettél úgy, hogy jottányi engedményt sem tettél a celebvilág elfogadása felé.

Az újra mindig kíváncsian, nyitottan szemlélted a világot. A Café Momust az elsők között kedvelted meg, olykor vadul fórumoztál is, bőszen, szellemesen és Rád jellemzően megalkuvást itt sem ismertél, az sem zavart, ha ezzel kissé felismerhetővé is váltál.

Zongoraművész voltál, meg karmester és zeneszerző, filosz és pedagógus, író és olvasó, de leginkább minden egyben, külön önálló fogalom: A KocsisZoltán. Az unokáknak majd mesélni fogjuk a kalandjaid, a rettentőt és a hihetetlent, a félelemkeltőt és a csodálatost egyaránt. Elővesszük majd a felvételeid és az utódok irigykedni fognak ránk, hogy olyan boldog időkben élhettünk, amikor volt Valaki, akihez lehetett igazodni, aki egymaga jelenítette meg a magyar zenében az origót.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.