Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Én olyan mindenes voltam a színházban” – Budapesti beszélgetés Bártfai-Klietmann Évával

2015-12-11 16:53:38 - zéta -

Bártfai-Klietmann Éva Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. Amikor októberben egy operaelőadás kapcsán hazalátogatott Budapestre, sikerült interjúra fogni a grazi operaház egykori tagját, később a bécsi Zeneakadémia tanárát.

   - Indítsunk a szokványos kérdéssel: hogyan kezdődött?

   - Nyolc évig tanultam énekelni és négy alkalommal próbálkoztam a Zeneakadémián. Mind a négyszer azt mondták, hogy belőlem soha nem lesz énekes. A tanárnőm, Ónody Márta azt mondta, hogy dolgozzunk tovább. Ő hitt bennem.

   - Ónody a Zeneakadémia énektanára volt, mégsem tudta elérni, hogy felvegyék?

   - Akkor még nagyon fiatal volt, még nem volt ott tanár. Mindössze húszévesen kerültem hozzá, Ő éppen akkor végzett az Akadémián. Az ének tanszakon akkor dr. Sípos Jenő volt a megkerülhetetlen atyaisten (a tanárnőmet is ő tanította), neki viszont egyáltalán nem tetszettem. De azután, sok évvel később, egyszer Traviatát énekeltem az Erkelben és odajött hozzám: én mindig mondtam, hogy maga nagy tehetség. Erre nem mondtam neki semmit.

   - Hogy tudta ezt megállni?

   - Csak mosolyogtam. Boldog voltam a nagy sikertől.

   - Mivel foglalkozott az alatt a nyolc év alatt, amíg magánúton tanult?

   - Kezdetben a Hungarotexnél dolgoztam, azt megelőzően ruhaipari technikumot végeztem. Gyerekkoromban nagyon rossz körülmények között éltünk, apám alkoholista volt, tizenkét-éves voltam, amikor szüleim elváltak. Anyám éjjel-nappal dolgozott és én neveltem a két, sokkal fiatalabb testvéremet. Állandóan hallgattam a rádiót, ahol nagyon sok operát és még több operettet adtak. Kívülről tudtam a Nebáncsvirágot, a Három tavaszt, a Bob herceget, A leányvásárt, de Aidát és Turandotot is. Olyannyira, hogy végigénekeltem őket a rádióval együtt.

   - Énekesnő szeretett volna lenni?

   - Nem tudatosan. Ahogy azt egy kislány elképzeli. Én mindenáron jogi pályára szerettem volna kerülni, de édesanyám mondta, hogy ő ezt nem fogja tudni finanszírozni, válasszak magamnak egy "rendes" szakmát. Előbb a férfiszabóságban végeztem két évet, majd fölvettek a ruhaipari technikumba. Végzés után elhelyezkedtem a Hungarotexnél, ami külkereskedelmi vállalat volt. Ez irodai munka volt, de a textil területen, én a férfiingeknek voltam a specialistája. Akkoriban volt a Televizióban egy olyan műsor, hogy Zenélő órák, amit Forrai Miklós vezetett. Hirtelen elhatározásból írtam neki egy levelet, hogy hallgasson meg. Az volt az eredeti gondolatom, hogy olyan valakinek énekelnék, akiben megbízom, és akinek nem fűződik érdeke a taníttatásomhoz.

   - Forrai Miklós cseppet sem mellékesen Gyurkovics Mária férje volt…

   - Én ezt akkor még nem tudtam. De a levélre vagy fél évig nem érkezett semmi reakció, majd egyszer csak jött egy kézzel írott válasz. Nagyon sajnálta, de az íróasztalán elkallódott a levelem és a húsvéti nagytakarításnál találta csak meg. Elhívott, én elmentem. Kérdezte, hogy milyen kottát hoztam. Mondtam, hogy semmilyet. Hát akkor miből tanul? A rádióból. Megkérdezte, hogy mit tudok. Felsoroltam néhány szerepet: az Aida és az Olympia köztük volt, erre az utóbbira nyomban lecsapott, mert azt tudta kotta nélkül. Elénekeltem, utána azt mondta, hogy Maga nem is tudja, hogy milyen tehetséges. Megkérdezte, mennyi idős vagyok. Akkor voltam húsz.

   - Klasszikus hangképzéssel addig nem is találkozott…

Bártfai-Klietmann Éva
Boito: Mefistofele - Margit
   - Nem bizony. Mindent a rádió után tanultam. Kértem Forrait, hogy ajánljon valakit. A lánya épp Ónody Kiss Mártához járt, ahhoz a Kiss Mártához, aki egyébként a Szállnak a darvakat énekelte. Ónody felvett előbb három hónapra, s végül nyolc évig jártam hozzá, sőt még azután összesen kb. 20 évig. Egy idő után már nem annyira a főiskolára akart felkészíteni, hanem az életre. Azt mondta, úgy gondolja, hogy én német nyelvterületen fogok boldogulni, így évekig csiszolgattuk az Éj királynője áriáit. Mellette persze Aida, A trubadúr-Leonóra, Turandot és a többiek áriáit.

   - Közben jött a négy sikertelen zeneakadémiai felvételi.

   - Sőt négyszer nekifutottam a színművészeti főiskolának is, de oda sem jártam sikerrel.

   - Volt ennek az előadóművészi hajlamnak jele korábban, általános iskolában?

   - Csak annyi, hogy sok szavalóversenyen részt vettem és elég sokat meg is nyertem. És állandóan énekeltem. Csak úgy. Emlékszem, hogy az iskolai énektanárom nyolcadikos koromban mondta édesanyámnak, hogy ennek a kislánynak nagy hangja van.

   - De akkor még nem kezdett el tanulni…

   - Nem, de ez talán jobb is, mert túl fiatalon nagyon el lehet rontani az énekhangot. Éltem tehát a privát polgári életemet, dolgoztam és utána mentem énekelni tanulni. Voltak, akik kinevettek ezért. De ez a nyolc év úgy maradt meg az emlékezetemben, hogy amikor énekelhettem, akkor voltam igazán boldog.

   - Nem próbált meg főiskola nélkül pályára kerülni?

   - Próbálkoztam. Írtam az összes létező zenés színháznak. Természetesen az Állami Operaház igazgatójának, Lukács Miklósnak is. Voltam is előénekelni, de nem kellettem. Pécsről, Győrből választ sem kaptam. Az Országos Filharmóniánál Kovács János [zenetörténész, nem azonos a karmesterrel – a szerk.] is azt mondta, hogy felejtsem el az éneklést, a hangom maximum egy kórusban lenne elég. Szegeden Vaszy Viktor meghallgatott, dolgozott velem egy órát a La Grange árián, majd, megígérte, hogy ha Horváth Eszter Pestre kerül, szerződtet.

   - Végül Horváth Eszter tényleg Pestre került…

   - De addigra én már Grazban voltam. Szegedre csak később, vendégként kerültem el a Lammermoori Lucia és a Pillangókisasszony címszerepeivel.

   - Graz hogy jött?

   - Egyszer csak kaptam egy értesítést az Interkoncerttöl, hogy a grazi Opera karigazgatója Pesten van és keres énekeseket a kórusába. Turandotot énekeltem a meghallgatáson, 49 jelentkező volt és összesen három embert vett föl. Még egy szopránt, egy basszust és engem. Rettenetesen sírtam, mert igazából nem akartam kórusba menni. Végül a tanárnőm és édesanyám rábeszélt, hogy kezdésnek éppen elég. A karnagy is azt mondta, hogy kezdjek az énekkarban, és ha jó vagyok, úgyis lesz lehetőség kiugrásra.

   - A kóruséneklés nem kísértette meg korábban?

   - Forrai énekkarába, a Budapesti Kórusba jelentkeztem, fel is vettek volna, de a munkámmal ütköztek a délutáni, kora esti próbák. Ugyanakkor olyan főnököm volt, aki megengedte, hogy reggelente énekórára járhassak.

   - S az opera?

   - Rendszeresen jártunk édesanyámmal színházba, így az Operaházba is. 14 évesen láttam először operát, Verdi Trubadúr-ját. Szinte beleszédültem. Ahogy így visszagondolok, gyönyörű előadásokat láttam, fantasztikus előadókkal. Óriási korszakot élhettem meg. Emlékszem, egyszer láttam Svéd Sándort és gyerekfejjel rettenetesen fel voltam háborodva, hogy magyar létére miért énekelt olaszul. Azután, amikor én jöttem vendégszerepelni, én is olaszul énekeltem. Akkor már tudtam, hogy miért.

   - Kik voltak a kedvenc énekesei?

   - Takács Paula, Déry Gabriella, Udvardy Tibor, Komlóssy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, Házy Erzsébet. Emlékszem a Manon Lescaut-ra Gardellivel. Az egy óriási előadás volt. Szinte mindet láttam! Vagy a Szöktetés Ágai Karolával.

   - Mikor jött ez a grazi énekkari felkérés?

Bártfai-Klietmann Éva
Lehár: Víg özvegy - Hanna
   - 1973 tavaszán, ráadásul áprilisban elterjedt, hogy nem engedélyezik a nyugati felkéréseket, de szerencsére még épp előtte sikerült aláírni a szerződést. Szeptemberében kezdődött a kinti életem. Novemberben kértem lehetőséget, hogy előénekelhessek szólistának. Volt is belőle felháborodás, új voltam, rengeteg tanulnivalóm volt, hiszen meg kellett tanulnom a kórus repertoárt. Aztán kaptam mégis egy időpontot. A próbaéneklésen megint Turandotot énekeltem.

   - Hogyhogy a próbaéneklésen mindig a Turandottal kísérletezett? Nem Violettáknak való szólam…

   - Egyébként érdekes volt, mert a Turandot után megkérdezték, hogy mit hoztam még, én meg mondtam, hogy a Traviatát. Akkor kérik a Violettát is. Ők is csodálkoztak. Én ebbe akkor nem gondoltam bele. Azután pedig megkérdezték az Éj királynőjét, mire mondtam, hogy régebben gyakoroltam. Mondta a direktor, hogy akkor egy hét múlva abban is meghallgatnak. Így is történt, egy héttel később mindkét áriát elénekeltem, majd így szólt: Köszönjük szépen, a jövő héten maga énekli az előadást. Pedig én akkor még csak a két áriát tudtam, a finálét még nem. Ez egy beugrás volt Gábor Artemisz helyett, akit ebben a szerepben tűztek ki és megbetegedett. Így 1973 december 19-én életem első szólista szerepével, mint Éj királynője debütáltam Grazban. Életemben először énekeltem zenekarral, próba nélkül, de ez volt A nagy lehetőség kiugrani.

   - Mi volt a beugrás visszhangja?

   - Maestro Czerny, aki az előadást dirigálta azt mondta, hogy ilyen sötét Éj királynőjét még sosem hallott. A szerepet tizennégy esztendeig énekeltem, akkor én kértem, hogy szeretném letenni a szerepet.

   - És beindult a gépezet.

   - Igen. Az évad végéig még maradtam a kórusban, de ha Varázsfuvola volt, akkor én énekeltem Éj királynőjét. A következő évadra megkaptam a szólista szerződést. A kórus évben már tanultam az új szezon szerepeit: Konstanzát, Donna Annát, Rosalindát, Szaffit. A kórus évből megvan otthon a legelső Gioconda felvétele és kihallom magamat az együttesből.

   - A grazi opera abban az időben mekkora repertoárt birtokolt?

   - Nagyot. Amikor a kórusban kezdtem, a Giocondát tanultuk, ugyanabban az évben volt többek között Aida, Szöktetés (Gruberovával!), Don Giovanni és operettek. Az igazgató magyar származású volt, dr. Tarján Tamás, egykori remek tenorista.

   - Hogy sikerült odakint beilleszkedni?

   - Én igazából nem vagyok társasági ember, nem dohányzom, és nem iszom. Menekültem a fogadásokról, pedig azokon összejöhettem volna emberekkel, akik adott esetben a pályámon segítségemre lehettek volna. Az volt a szerencsém, hogy az én időmben az impresszáriós irodáknak még nem volt akkora szerepük. Én úgy jutottam tovább, hogy volt egy rendező, vagy karmester, aki vendégként Grazban dolgozott velem, aki azután meghívott a saját színházába, vagy a saját produkciójába. Így kerültem el sokfelé, pl. Marseilles-be, ahol Carlo Bergonzi partnereként Neddát énekelhettem. Nem volt menedzserem.

   - Melyek voltak a kedvenc szerepei?

   - Lucia, Traviata, Gilda, Butterfly, Tatjana, Sulamit, Rosalinde, Szaffi, Giselda, Corilla, a Hoffmann meséi hármas főszerepe…

   - Egy torokkal nem veszélyes egy este ez a három eltérő szólam?

   - Az Antonia az igazán veszélyes, amikor a kép közepén Miracle bíztatására, („Énekelj, énekelj!”) egy tartott D-t kell a színfalak mögött megszólaltatni. A premieren még nem énekeltem az Olympiát (arra volt másik énekesnő a színházban), hogy az Antóniára koncentrálhassak. Szerettem nagyon ezt a hármat így együtt. A tartott magasságokkal sosem volt gondom, s a legmélyebb szólam, Giuliettáé sem esett nehezemre. Én olyan mindenes voltam a színházban. Később még Pillangót is énekeltem.

   - Nem tipikus Butterfly-előélet…

   - Úgy, hogy közben koloratúrás szerepekben is folyamatosan felléptem a Pillangókisasszonnyal párhuzamosan. Ne csodálkozzon, volt olyan, hogy az egyik nap Tatjanát énekeltem, másnap pedig Olympiát. A pályám vége felé (bár ezt még akkor nem tudtam) már kezdtem erre kicsit figyelni.

   - Egy kényesen magas szerep után mennyi idő kellett „átállnia” egy mélyebb szólam énekléséhez vagy fordítva?

   - Nem foglalkoztam én ilyenekkel. Nem is volt időm rá. Csak tanulni az új szerepeket. Úgy énekeltem végig azt a tizenhét évet szólistaként. Nem hiszek abban, hogy technikailag másképp kell énekelni az egyik szerepet, mint a másikat, nincsenek különböző technikájuk a szerepeknek. Egy jól megalapozott légzéstechnika nagyon fontos. A többi jön magától.

   - Grazé Ausztria második legnagyobb operaháza. Olykor nagy nevek is előfordultak…

Bártfai-Klietmann Éva
Leoncavallo: Bajazzók
Nedda, Giuseppe Taddeivel
   - Premierre majdnem mindig vendégművész volt, én általában a második szereposztásba kerültem, de így is sikerült a Bohéméletben José Carrerassal (én Musette voltam), a Szöktetésben Peter Schreierrel, a Bajazzókban Giuseppe Taddeivel,és még sok mindenki mással együtt énekelni. 1973-ban Gruberova Grazban ugrott ki egy fenomenális Konstanzával, következő évben én álltam be, így magas volt a mérce, mindenki őhozzá hasonlított. Nagyon nehéz volt, mert nem tartottam magam Mozart énekesnek. Mindig főszerepeim voltak, talán csak egy igazán kis szerepem volt, amikor Aragall jött Don Carlost énekelni és megkértek, hogy gyorsan tanuljam meg Tebaldót.

   - Idehaza hogy sikerült eljutni?

   - 1974-ben megnyertem Pulában egy énekversenyt, Giulietta Simionato volt az elnök és a zsűriben ott volt Sándor Judit is, aki megkérdezte tőlem, hogy rólam miért nem tud itthon senki sem? Mert Grazban élek és nem itthon. Ő szólhatott az illetékesnek, mert utána jött egy felkérés Budapestről Traviatára és Luciára. Ebből a Traviata maradt. Hivatalos meghívásom nem volt több. Szöktetésbe, Rigolettóba és a Bajazzókba beugrások voltak. Legemlékezetesebb a Traviata volt. Már ki voltam tűzve Grazban Violettára, amikor be kellett ugrani a szerepbe az Erkel Színházban, így a Traviatát először Budapesten énekelhettem. Oberfrank Géza vezényelt, Kelen Péter volt a partnerem. Kelent egyszerűen imádtam, magyarul énekelt, de az egyik duettben egyszer csak átváltott olaszra. Grazban sokszor énekelt Sólyom Nagy Sándor a Rigolettóban, Miller Lajos pedig a Traviatában volt a partnerem. Szegeden is sikerült bemutatkozni, ott Lammermoori Luciát és Pillangókisasszonyt énekeltem. Pál Tamás a Hungaroton által felvett Szöktetésen ismert meg.

   - Tényleg, több Hungaroton-felvételen szerepelt…

   - A Traviata előadása után megkerestek, hogy lemezt szeretnének velem készíteni. Így született a Haydn-kantáták lemezem. Annak alapján kértek fel Mahler VIII. szinfóniájának első szoprán szólójára. Felvettük a Szöktetést is Gregor Józseffel, de sajnos az nem jelent meg. Érdekes módon barokk operákra (Atalanta Händeltől, Telemanntól A türelmes Szókratész) is sor került, amiket színpadon soha nem énekeltem. Engem a színházak elsősorban azért adtak-vettek egy időben, mert híres beugró voltam, aki egy állópróbával is simán helyt tud állni. Ha egy darabot megtanultam, akkor tudtam. Németországban nagyon sok helyre eljutottam, de messzebb is, még az USÁ-ban is felléptem, meg Dél-Afrikában, Kaapstadtban. Ott A cigánybáró premier előtt betegedett le a darab mindkét Szaffija és a dirigens engem kerestetett, mert tudta, hogy bízhat bennem. Abban a színházban rettentő sok nagy név fellépett, csak nem dicsekedtek vele akkoriban.

   - Sokat vesz ki az ember idegeiből egy ilyen beugrással járó stresszes helyzet?

   - Sokat. Én nagyon lámpalázas ember vagyok, azt hiszem, az előénekléseim jó része is ezért volt sikertelen. A színpadra lépés előtt majd meghaltam minden előadásomon. Azután az első pár mondat után egyszer csak megszűnt. Vitt a darab magával. Akkor már nem Bártfai Éva voltam, hanem a szerep, amit énekeltem. Egyszer beszélgettem Gruberovával, kérdeztem, hogy Ő hogy áll a lámpalázzal, mire visszakérdezett: az mi?

   - Az interjú előtt azt mondta, hogy ne szólítsam Művésznőnek. Miért ne?

   - Sosem éltem művésznö életet, velem lehetett előadás előtt beszélni, ugyanúgy jártam bevásárolni, mint mindenki, főztem, befőztem, épp olyan normális életet éltem, mint bárki más. Csak nem irodába jártam be dolgozni. A tizenhét év alatt talán három előadást mondtam le össze-vissza. A tanítványaimnak is azt mondom, hogy nem szükséges indokolatlan mértékben vigyázni magunkra.

   - Mi történt tizenhét év után?

   - Sok évvel később úgy látom, hogy nem szabad ilyen sokáig ottmaradni egy színháznál olyan helyzetben, ahogy én. Aki az énekkarból került ki és sok-sok évig üzembiztosan dolgozik. Az olyan természetes volt, hogy én ott vagyok. Pedig hívtak más operaházak is, de nem mertem változtatni. Amikor jött az intendánsváltás, Gundula Janowitz lett a zeneigazgató a színháznál. Előéneklést írt elő. Én abban az időben sorozatban énekeltem Gildát, Hoffmannt, Mefistofelet, Don Giovannit, úgy gondoltam, hogy inkább jöjjön be, nézzen meg, a teljes opera mégiscsak más terhelés, mint egy szobában áriát elénekelni. Ezt ma is így gondolom. Az összes szólistát, aki nem énekelt elő, elküldték. És hoztak helyettünk nagyon fiatalokat, akik bizony néha belerokkantak egy-egy előadásba. Pont egy Hoffmann-előadás előtt közölték velem, hogy nincs tovább. Mit mondjak? Leénekeltem az utolsó előadásomat és kimentem a házból tizenhét év után. Soha többet nem léptem be.

   - Közönségként sem?

   - Nagyon sok év után, de akkor is csak olyan darabot néztem, amit én nem énekeltem. Ez így van a mai napig.

   - Hogyan jött a tanítás?

   - Öt éve voltam a színháznál, amikor az egyik rendezőm megkért, hogy segítsek a feleségének, aki az egyik nagyszerű szubrettünk volt, de váltani akart és éppen Glavari Hannára készült. Mondtam, hogy én nem tudom, hogy tudok-e segíteni, legfeljebb elmondom és megmutatom, hogy én hogyan csinálom. Így is lett. Azután megkeresett két főiskolás kislány és egyszer csak feltűnt, hogy folyamatosan vannak növendékeim. Én, aki korábban meghaltam az operaéneklésért és az életem csúcspontja volt, megtaláltam magamat a tanításban. Persze így is volt három rettenetes évem, abszolút váratlanul ért, hogy nem hosszabbították meg a szerződésemet. 45 évesen még nem gondol az ember a pálya elhagyására. És még valami: nem hiányzik a fellépés előtti, szörnyű lámpaláz. Férjem, Martin Klietmann, koncerténekes és tenorista, Budapesten is sokat lépett fel egy időben, a Hungaroton lemezfelvételeivel összekötve. Ő a pályája során mindvégig tanított a grazi Akadémián. Rajta keresztül ismertem meg ott egy tanárnőt, aki, amikor váratlanul megbetegedett, azt kérte, hogy én helyettesíthessem. Ez egy teljes évvel a színpadi pályám vége előtt volt. Az elküldésemet követően pedig megpályáztam a bécsi Akadémián kiírt tanári állást, ahol azután tizennégy évig tanítottam. A tanításban arra vagyok a leginkább büszke, hogy nem tettem tönkre senkinek a hangját.

   - Minden hangfajjal megbirkózik?

   - Meggyőződésem, hogy a saját hangfajú énekmester tud legjobban segíteni. Volt tenor, mezzo, még kontratenor növendékem is, de az évek során azt tapasztaltam, hogy a szopránoknak sikerül a legtöbbet átadni. Megalapozni egy biztosan működő légzéstechnikát. A természetes éneklés híve vagyok. Egyenes tartás, görcs nélküli mozgás, semmi arctorzulás, ilyesmik. Az énekesnek jól kell éreznie magát, hiszen a közönség élménnyel akar hazamenni. Biztos vagyok benne és saját tapasztalatom, hogy tehetség és szorgalom nem elég, óriási szerencse is kell ehhez a pályához.

Bártfai-Klietmann Éva
Tatjana szerepében






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.