Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Aki sosem találta meg a választ – Oberfrank Géza szomorú halálára

2015-01-23 11:02:00 - zéta -

Oberfrank GézaKét héttel 79. születésnapját megelőzően, hosszú és súlyos betegség után elhunyt Oberfrank Géza. Művészként már régen nem volt benne a napi zenei körforgásban, mert az alattomos kór már majd másfél évtizede kicsavarta kezéből a pálcát. Utána még sokáig tanított, de ez a tevékenység már csak közvetve jutott el a nagyközönséghez.

Hosszú évtizedekig volt meghatározó szereplője a magyar zenei életnek, zenekarokat vezetett, kiemelkedő koncerteket dirigált. Az ország vezető zenés színházaiban töltött be fontos pozíciókat, bár talán nem a legszerencsésebb időkben. Most mégis, a kötelező gyászjelentéseken túl nagy csend van Oberfrank Gézáról. Hallgatnak az egykori pályatársak, de a közvetlen munkatársak is.

Nem volt könnyű ember és sosem igazán törekedett arra, hogy szeressék. Önemésztő típus volt, aki mindig mindent szeretett volna jobbá tenni és megoldani. Nem látta be korának határait, nekiugrott olykor áttörhetetlen falaknak is. Nem elégedett meg félgyőzelmekkel. Maximalizmusát a zenés színházi világ talán legnagyobb géniuszától tanulhatta el: majd három esztendeig volt zenei vezető a Walter Felsenstein igazgatta berlini Komische Operben. Mindössze 38 esztendősen nyerte el a bizalmat, mely egy életre meghatározta Oberfrank későbbi színházi világképét. Onnantól komplex színházban tudott csak gondolkodni.

Utána mindig azt kereste-kutatta, ezért vállalt konfliktusokat, harcot. Talán meglepő, hogy Felsenstein közelsége ellenére is karmesteri példaképe Herbert von Karajan volt. De ez mégsem ellentmondás, mert a hírhedten anakronisztikus dirigensben is elsősorban ugyanazt az összművészeti gondolkodást szerette, ami a berlini rendezőt jellemezte.

Hazatérve Oberfrank volt Magyarországon az első karmester, akit nem csak mellékesen foglalkoztatott a színpad, hanem tevékenyen részt vállalt a színpadi munkákban. Összesen hét operaprodukciót rendezett és több mint húsz operafordítása került színpadra. Aktívan beleszólt a díszletek és jelmezek tervezésébe is.

Zenei vezetőként bátran, olykor talán túl bátran szavazott bizalmat tehetségesnek tartott fiataloknak, akik közül néhányan hamarosan vezető művészekké nőtték ki magukat, de volt olyan is, aki beleroppant az erejét meghaladó feladatba. Ha egy művészt a szárnyai alá vett, akkor energiát s időt nem sajnálva, önmagát sem kímélve próbálta minél eredményesebb szintre eljuttatni.

Nem volt pálcavirtuóz, inkább aprólékos műhelymunkával igyekezett a tökéletességre. Döntési helyzetbe jutva sem vállalt indokolatlanul sok vezénylést, s rendszeresen figyelemmel kísérte a fiatalabb karmester-nemzedéket. Elsők között kezdett el az Erkel-operák eredeti verzióival foglalkozni. S talán utolsó volt, aki még vakon hitt a repertoárszínházban és a társulati rendszerben.

Legjobb produkciói évtizedekre megelőzték a korukat, s egy egész nemzedék legizgalmasabb operai élményeit jelentették. Ezek közül én legszívesebben A bolygó hollandi (MÁO, Szeged), az Agrippina (Zichy-kastély), a Figaro lakodalma (Operettszínház), a Hoffmann meséi (Erkel Színház), a Karl és Anna (MÁO), a Parsifal (MÁO) és a Tosca (Erkel Színház) előadásaira emlékszem.

Konfliktusait, csalódásait és végső félreállítását egy egész pályáját bemutató memoárban próbálta kiírni magából – persze sikertelenül (Életem a zene…, avagy lehetsz-e hazádban próféta – Media Nox kft. 2002). Az irodalmárokhoz méltóan választékos nyelven és olvasmányosan, de szokatlanul vaskos iróniával és öniróniával megírt könyvben ugyanakkor maga sem találta meg a választ az önkínzó miért nem?-re.

Zárkózott embernek tűnt. Azt hiszem, sosem volt igazán oldott, vagy ha igen, azt csak a hozzá nagyon közelálló kevesek láthatták. De egyszer jó régen, negyedszázada is lehet, B. Nagy János józsefvárosi kertjében néhány operaházi barát gyűlt össze. Ettek-ittak, beszélgettek és muzsikáltak. A pianínót Oberfrank gondozta, aki mindenki számára váratlanul egy önálló szólószámmal is előállt: Sporting Life dalát énekelte a Porgy és Bessből, saját kíséretében. Akkor, azon a régi estén, a Televízió jóvoltából sikerült kivételesen bepillantanunk tán másfél perc erejéig Oberfrank Géza különös és féltve őrzött kulisszája mögé.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.