„Szeresse kedves!“ - Szabó Attila hegedűművész

Szeresse, kedves! invitál rendre e szavakkal asztalához Szabó Attila hegedűművész ebenthal-i (Karintia, Ausztria, Klagenfurt mellett) házában. S nemegyszer teszi hozzá: ezek Sándor bácsi szavai. Még véletlenül sem másképp említi Végh Sándort Szabó Attila, akinek – s ez sem tegnap volt – 70-edik születésnapján a „Professor” kitüntető címet és „Nagykeresztet” adományozta Ausztria Államelnöke. Elismerve sok évtizedes hegedűművészi, koncertmesteri, kamarazenei, pedagógiai működését

   „Sok-sok ember a mindennapi kemény munka, a sok kín és fájdalom látásának ellensúlyozására, mint ezt példaként sok doktor élete mutatja, a zenélésben, muzsikálásban keres feloldást. Nekem csodálatos szerencsém volt, mert amit mások a legszebb hobbijuknak választottak, a zenélést én élethivatásként űzhettem. Honnan indul, mi kelti fel a szép hangzás, a zene szeretete utáni vágyat? Honnan érkezik hozzánk, hogy a hang megbabonázó, beszédes szépsége könnyet csal szemünkbe?”

   - Attila néhány tűnődő szava generációkat idéz elénk, mikor saját magának válaszol.

   - „Nekem talán onnan, hogy számtalanszor hallgattam nálam 10 évvel volt idősebb bátyámat, aki, mire én kis fiúvá váltam, ő már a zeneakadémián tanult és így gyakorlását, zenélését, quartettezését, gyönyörű hangját mindig csodálattal ittam magamba.

De honnan él ennek a csodának a folytonossága? Felejthetetlen marad egy emlékem: vonósnégyes próbánk volt egy délelőtt, amikor leányom az alig egy évnél idősebb unokánkat behozta a terembe.... a zene, a hang csodájától megérintve döbbenten, majd egy fél órán keresztül mozdulatlanul figyelt.

Talán ez vezetett oda, hogy 10 évvel később, amikor unokánk egy ausztriai országos zenei versenyen játszott, a kis lány korát feledtető igéző hangját hallgatván, nekem is könny szökött a szemembe.

Honnan érkezik valakihez az ilyen hang? Az lehet e folytonosság titka, hogy egymást hallva, a szépség bűvölete termékenyít?

Mert az egymás figyelése, egymás csodálata a kezdetektől funkcionált. Hiába beszélünk különböző iskolai irányokról, belga-franko, német, vagy orosz iskolákról, bizony mindannyian mégis csak egy tőről fakadunk!!! Hogy hogyan? Ezt a folytonosságot majd a hegedű történetének fényes csillagai bizonyítják”

   - Néhányszor eljátszhattam Attilával Joseph Haydn „Krisztus hét szava a keresztfán” vonósnégyesét. Családi kamarazenélésként, hiszen a brácsaszólamot Attila neje, Szabó Margit, míg a második hegedűt feleségem, Danyílova Galína játszotta.

   - „A három iskola, a három irányzat újra visszatalál az ősi közös kiindulóponthoz. S nem kell négyünknek egymást a „szeresse kedves”-re emlékeztetni, mert egymás hangjának szeretete átsüt az egész művön”.

   - Nagyon igaz, amit Attila mond. Hogy az alap az egymás csodálata, figyelése, az alázat, a szeretet. És mégis, milyen gyakran beszél az iskolákról, Flesh-ről, Joachim-ról, Hubayról, Auerről. Talán azért, mert a szeret és alázat egyik fontos tényezője, hogy ismerjük és továbbvisszük, továbbadjuk gyökereinket? Gondolni sem merek rá, hogy Magyarországon hány külföldre távozott nagy muzsikusunk nevét sem ismerik. Virizlay Mihálytól Barki Lászlóig… és Szabó Attiláig.

   - „Nekem elmondhatatlan szerencsém volt, mert életem során engem a Carl Flesch vonal, majd a magyar iskolán keresztül a belga-franco vonal alakíthatott és ezek ötvöződhettek bennem!! A budapesti konzervatóriumban és a Bartók Béla tanárképző főiskolán Lányi Margitnál tanultam, aki Carl Flesch növendékeként, az ő szisztémáját, zenei filozófiáját plántálta belém. (A magyarországi születésű Flesch Károly az én diákkoromban, mint egy Etalon csillogott a magyar égen. Az ő Skalensystem-je és munkái, mint a „Kunst des Violinspiels” óriási példa értékű.)”

   - Attila félelmetes tudással, logikával mozog a hegedűjáték, az iskolák történetében. Többhetes szakmai szeminárium lehetne, ahogy a családfák történetét, kölcsönhatásait elemzi, sokszor kezébe véve a hegedűt. S mindjárt hozzáteszi, Flesh „származásáról”:

   - „Az egymásra való hatás, egymás csodálata folytatódik, de a hegedűjáték Rode és Beriot-tól három iskolai irányba is elágazik. Beriot mellett Rode-nak egy másik tanítványa, a Bécsben tanító, pesti születésű Joseph Böhm lesz a másik ugrópont. Böhm tanítványai két iskolai irány fele is megnyitják az utat. Az egyik út J. Grün-ön keresztül vezet Carl Flesch iskolájához. Tanítványai: Ivry Gitlis, Ida Haendel, Ricardo Odnoposoff, Max Rostal, Henrik Szeryng......

A másik két még nagyobb irány Böhm-töl Hellmesbergeren keresztül a magyar születésű Josef Joachim által Hubay Jenő „magyar” iskolájában – majd Böhm és Joachim tanítványaként Auer Lipótnál az „orosz” iskolában csúcsosodott ki.

   - A veszprémi Auer Lipótot atyjaként tiszteli az orosz hegedűiskola. De az amerikai is, hiszen Elmann, Heifetz, sokan mások a Joulliard iskolában tanultak nála. Magyarországon csak éledezik az emlékezete…

   - „A egymásra hatás egyik legszebb példája Hubay Jenő. Hubay egy csodálatos ötvözettel hozta létre a híres magyar iskolát, amely végül a franco-belga iskolához kapcsolódott.

„Szeresse kedves”: a fiatal Hubay megismerkedik az idős Vieuxtemps-al. Vieuxtemps instrukcióit kérve Vieuxtemps összes műveit eljátssza a mesternek. Meleg barátság szövődik köztük és az őszinte öröm, hogy műveit ily mély interpretálásban hallhatta, Vieuxtemps indítványozta, hogy Hubay kövesse őt a brüsszeli Conservatoire hegedűtanári székében. Hubay pár év multán a magyar állam kérésére Budapestre költözik, így alapítva meg a híresé vált magyar iskolát...”

   - Egyszerűen kapkodom a fejem. Képtelen vagyok válogatni Attila szavaiban. De azt mindenképpen idetenném, amire Végh Sándorral kapcsolatban visszaemlékezik. Erről is „családfa” kezdődik.

   - „Hogy Flesch iskolája után a magyar iskolával is kapcsolatba kerülhettem, Végh Sándorral való találkozásomnak köszönhettem. Hubay mint egy óriás tölgyfa, hihetetlen sok hatalmas ágat hajtott, tanítványainak névsora gyönyörű, csillogó sikerű hegedűművészek véghetetlen sora: Szigeti József, Gertler Endre, Ormándi Jenő, Lehner Jenő, Geyer Stefi, d’Arányi Jelli, Fehér Ilona, Vecsey Ferenc, Telmányi Emil, Székely Zoltán, Géczy Barnabás, Zathureczky Ede, Zipernovszky Mária, Zipernovszky Fülöpke, Varga Tibor. A már öreg és terebélyes tölgy utolsó rügyfakasztó reménysége a fiatal Végh Sándor volt.

Végh Sándor, Hubay, Vieuxtemps, Joachim, Rode egyenes ágon vezet Viottihoz, a hegedűtörténet bölcsőjéhez, azzal a felemelő érzéssel, mintha egyenes ágon zenei ük- ük- ükunokájuk lehetnék.

(Mindíg egy intim szellő borzongatott meg, amikor Végh Sándor híres Stradivariját kezemben foghattam, mert ez a hegedű egykor Paganini és Sarasate tulajdona volt.)”

   - Visszatérünk Végh Sándorhoz.

   - „Két héttel egy számomra nagyon fontos koncert előtt (Bartók II. Hegedűversenyének klagenfurti koncertje előtt) véletlenül hallottam, hogy Végh Sándor salzburgi Sonderklass-jában tanít. Másnap elmentem Salzburgba. A Mozarteum diákokkal zsúfolt különtermében találtam rá. Amint beléptem, mint idegentől kérdezett engem, miért jöttem, keresek valakit? „Szeretnék Önnek előjátszani, ha megengedné”. „Természetesen” mondta, „csak várja meg a tanítás végét”. Később végighallgatta Mozart A-dur hegedűversenyét az elejétől az utolsó hangjáig egy árva szó nélkül. Amint befejeztem, homlokához kapott: „ember hol volt maga eddig?” Elmeséltem életem addigi szakaszait (tanulmányaimat, előző állásaimat, és hogy 5 éve a klagenfurti Operaház első koncertmestere vagyok).

Kérdésemre, hogy tanulhatnék-e nála, azt felelte, hogy ő zenekari zenészt elvből nem vesz fel, sokat követel és különben ő egy egoista, aki akarja, hogy tanítása eredmény hozzon, aminek a megvalósításához kell, hogy a diák szabad legyen. „De” mondta tovább „önnel teszek egy kivételt”. Megjegyezte még, hogy az egy tévhit, ha úgy gondoljuk, léteznek csodaprofesszorok. Nem minden professzor felel meg minden diáknak, ami fordítva is érvényes, hanem léteznek természetesen csodálatos növendékek. Ha jövök, egyszerre két három napra kell Salzburgba jönnöm, nem csak egyetlen órára, mert a többi növendék óráit is meg kell hallgatni, mivel mások problémái is azonosak és ebből profitálni lehet.

Így kezdődött a négy és fél évig tartó, legszebb tanulmányi időm, mely alatt hihetetlen sokat tanulva, gazdag ajándékot kaptam. Amint az első órám után megkérdeztem, mennyivel tartozom, azt mondta „azt maga nekem nem tudja megfizetni”. És ez így maradt a további években is. Ma csak azt mondhatom, ezt az ajándékot csak hálámmal tudom viszonozni.

   - Amikor először próbáltuk a már idézett Haydn vonósnégyest, valahogy nagyon ismerős volt Attila játéka. Próbáltam felidézni, honnan. Megtaláltam: Végh Sándor zenekarának felvétele. Nem a külsőségek köszöntek vissza, a „szakmainak” nevezett „felfelé és lefelé”, hanem a lényeg. A szeretet, amely sugárzik egyikből és másikból.

   - A tanítási időn túl is sok időt tölthettem vele. Nap nap után vendégük voltam reggelitől-vacsoráig. Ma is minden nap eszembe jut kedves invitálása, hogy fesztelenül fogyasszam a felkínált finomságokat: „szeresse kedves”, mert ezt így mondták náluk Erdélyben, Kolozsvárott!!!

A korai reggelik után dolgozott velem egy órát, még mielőtt a Mozarteumba mentünk, ahol ő mint az iskola rendkívüli diákjával foglalkozott velem. Nagyon kemény és megerőltető órák voltak – ahogyan az a régi magyar iskolában is szokásos volt. Végh Sándor mindig mondta, hogy egy tehetséges embernek ezt ki kell bírnia – vagy, ha túl sok, tessék abbahagyni a tanulást. Ebédek után kis alvópihenőt tartott, majd még otthon dolgozott velem egy újabb órát, mielőtt a délutáni mozarteumi oktatásra mentünk, ahol megint foglalkozott velem is.”

   - Nézek: órák óta hallgatom Attilát. S hallgatnám még órákig. Házában a „szeresse kedves” lakik, erdélyi népművészeti emlékek, magyar és más könyvek, hangszerek társaságában. Az emeleten hangversenyterem. Ódon, vastagfalú, karinthiai házban. A világ hegedűkultúrájának egyik eldugott középpontjában.