Németh Judit Mahler dalestje a Székely Bertalan Teremben

2014. március 22.
Magyar Állami Operaház Székely Bertalan Terme

Németh Judit – ének
Gábor József – zongora

Gustav Mahler: Öt Rückert-dal
Urlicht
Frühlingsmorgen
Erinnerung
Hét részlet a „Des Knaben Wunderhorn” dalokból

Nem lehet eléggé örülni annak, hogy újra feltűnt Budapesten egy, szinte elfeledett műfaj: a dalest. Még élénken emlékszem a 70-es, 80-as évekre, amikor a magyar zenei élet elengedhetetlen részét képezték a Zeneakadémia Kis- és Nagytermében (kivételes esetben az Erkel Színházban) heti rendszerességgel felhangzó dalestek. Nem sorolom az akkor hallott világsztárokat, sokuk kizárólag a Lied műfajáért kereste fel fővárosunkat, de egyiküket azért hadd említsem meg.

Mahlert – emlékeim szerint – akkoriban utoljára talán Christa Ludwig énekelt. (Utána – bő hatesztendeje a MÜPÁ-ban – Thomas Hampson, de az már egy más korszak volt.) Ludwigot azért idézem fel, mert az Ő precíz, elmélyült előadásmódja köszönt vissza a múlt szombaton a Székely Bertalan Teremben.

Németh Judit és kísérője, Gábor József nem választott könnyű műsort. Gustav Mahler dalai alapvetően két témát járnak körbe: a szerelmet és az elmúlást. A komponista hatvanöt dalából ezen a délutánon (a ráadással együtt) tizenhat csendült fel. Nem emlékszem rá, hogy Mahler dalaiból az elmúlt közel négy évtizedben egyszerre ennyit hallhattunk volna. (Ludwig és Hampson is csak egy-egy félidőt áldozott az osztrák komponistára.)

A koncert feszülten indult, talán az énekesnő is mintha akkor döbbent volna rá a feladat nagyságára. A 1901/1902-es Öt Rückert-dallal indított. De a kezdeti elfogódottság hamar elmúlt, Németh Judit egyre mélyebben hatolt be a zeneszerző komor és magányos, de mégsem pesszimista és csüggeteg világába. Persze, nem okozhatott meglepetést, hogy a nemzetközi kvalitású Kundry mennyire tud a fájdalom hangján szólni. Ugyanakkor mégis meglepetésként hatott, hogy Németh Judit az általa viszonylag ritkán gyakorolt intim kamaraműfajban is éppoly hatásosan képes közreműködni. Az apró koncertpódiumon – jelentősen más eszközök segítségével – éppúgy meg tudja teremteni drámát, mint adott esetben az Operaház, a MÜPA vagy akár Bayreuth nagyszínpadán.

Érdekes volt, hogy az előadás a Mahler-életműben visszafelé haladt, a viszonylag kései Rückert-dalok után a szinte pályakezdő Mahler dalai következtek. Előbb a híres Ősfény a II. szimfóniából, majd Az Ifjúkori dalokból a Tavaszi reggel és az Emlékezés. Ekkorra már az énekesnő teljesen feloldódott és éteri pianókkal festette meg a zeneszerző sajátos hangszínekkel operáló jellegzetes világát.

A szünet után hangulatfestő és drámai jelenetekben sem szűkölködő A fiú csodakürtje ciklusból hangzott fel hét dal. Németh immár imponáló szenvedéllyel vetette a dalok közé magát, s ebben is – miként a koncert egészében – méltó partnere volt Gábor József, aki éteri érzékenységgel kísérte. A koncertet egy igazán fiatalkori dal, a húszévesen komponált Jancsi és Juliska zárta, mely – nagyon okosan – feloldotta az utolsó dalok drámaiságát.

Ugyan egyik-másik szimfónia szólistájaként többször volt lehetőségem Németh Judit nagyívű és tudatos Mahler-értelmezésével találkozni, de a hangversenyről kifelé jövet mégis egyre az motoszkált a fejemben, hogy vajon miért kellett ennyit várni, hogy kiderüljön, hogy a dalokkal is ilyen mély kapcsolata van?