Ős vagy nem ős? - Erkel Ferenc: Hunyadi László

Erkel Ferenc: Hunyadi László
Pataky P. Dániel, Cser Krisztián, Fodor Beatrix, Fekete Attila, Balga Gabriella, Bretz Gábor, Miklósa Erika, Káldi Kiss András
Honvéd Férfikar, Budapesti Stúdió Kórus
Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara
Héja Domonkos
MÁO 002

*

Ha az utóbbi tíz esztendő termékeny (vagy akár értelmetlen) vitáit a hazai operaéletben számba vennénk, akkor biztos, hogy első helyen az „Eredetit-e vagy az átdolgozott verziót?” témakör nyerne. A magyar zenetudomány az ezredforduló utánra jutott el oda, hogy először merte hangsúlyosan kijelenteni, hogy az ősverziókat bármily jó szándékkal átírni bizony hamisítás. A tételt követte bizonyítás és – máig tartó – disputa.

Mindkét oldal becsülettel elpufogtatta már a legfőbb érveit, ebben jelen sorok írója a zenetörténészek mellett foglalt állást, de most nem eleveníteném föl a vitát. Tegyük inkább a célkeresztbe a Hunyadi László fél éve, a Magyar Állami Operaház égisze alatt megjelent CD-jét. Mindenekelőtt azonban hadd szenteljek néhány lelkendező sort pusztán a lemez megjelenése tényének.

Lassan hat és fél évtizede készülnek hangfelvételek a Magyar Állami Operaház előadásairól. A színház ugyanakkor egészen idáig csak eltűrte a felvétel készítését (a Rádió vagy esetenként egynémely magánszemély által), az „eredménnyel” nem igazán kezdett semmit. Mintha köze sem lett volna hozzá. Pedig elképesztő kincs van a birtokában. (Ismerem az ellenérvet is: az nem az övék, hanem a felvétel készítőjéé, aki – többnyire – különösebb erőfeszítés és ellenszolgáltatás nélkül jutott a produktumhoz. Pedig a munka dandárja, a szervezés és kivitelezés szinte 100 %-ban az Operaházat terhelte.)

Most végre eljutottunk oda, hogy egy készülő produkciót a nyilvánosságra kerülést megelőzően (ergo: a premier előtt) rögzítettek, majd az meg is jelent a publikum számára hozzáférhető, megvásárolható formában. Bravó, várjuk a folytatást!

Kis szépséghiba, hogy végül a tavaly szeptemberi premieren mégsem teljesen ugyanaz került a színpadra, mint ami most a CD-játszónkban forog. Sőt, a felvételen közreműködő kórusok nem az Operaház saját társulatai, ez utóbbi – anakronisztikus módon – csak a lemezt kísérő füzetben szerepel – képükkel. Hogy ez logisztikai probléma miatt alakult-e így, vagy koncepció, az most már majdnem mindegy is. Engem ennél jobban zavart, hogy a tavaly szeptemberi színpadi megvalósítás végül is helyenként visszafordult az átirat korábban már elavultnak minősült részéhez, de erről a nézők csak véletlenül szerezhettek tudomást. Így, aki az elmúlt évadban abban a hiszemben nézte meg a Hunyadi Lászlót, hogy az eredetit látja, az most e CD-n jócskán meglepődhet.

És akkor még nem beszéltünk a lemezborítón szereplő meghökkentő feliraton: Ősváltozat 1844-1862. A lemez kiadását az tette különösen indokolttá, hogy végre leporoljuk a darabra rakódott sallangokat és végre ugyanazt hallhassuk, ami egykoron (1844. január 27-én) felhangzott a bemutatón. De ez végül nem így lett!

A lemez létrehozói nem tudták vagy nem akarták az eredeti előadást reprodukálni, gyanítom azért, mert nem merték „bevállalni” a legismertebb részletek elhagyását. Ahogy a bookletben Rákai Zsuzsanna tollából olvashatjuk is, hogy egyebek mellett Hunyadi László I. felvonásbeli áriája, s a híres ’La Grange-ária’ is jóval később keletkezett. A Cabaletta sem ugyanígy szólt az első években, nem beszélve a népszerű Palotásról, aminek még a szerzősége sem egyértelmű. A lemez kiadója mindezt úgy hidalta át, hogy az 1844-es dátum mellé odabiggyesztette a 18 évvel későbbi évszámot is azzal, hogy ezek Erkel Ferenc által jóváhagyott módosítások.

Ha egy mondatban kéne értékelni a felvételt, akkor azt mondhatnánk, hogy korrekt, de nem különösebben kiemelkedő produkcióról van szó. Olyan egyszerű lenne az egészet rákenni Héja Domonkosra, most, így 2013 júliusának második felében különösen. De nem lenne igazán lovagias.

Persze, Héja biztosan tehet arról, hogy például az első felvonás tömegjelenetei kifejezetten iskolás tempóban szólalnak meg, álmosítóak a kórusok, még a híres ’Meghalt a cselszövő’ részlet is kifejezetten fásultan hangzik föl. Az operából időről időre kicsillanó lírát is keveslem, s ami fontosabb, nem érzem összefüggőnek. Mintha László és/vagy Mária közös és szólójelenetei nem lennének egy szerves folyamat részei, egymástól független részekként szólalnak meg. A dirigens javára írom viszont, hogy az utolsó kép drámaiságát maradéktalanul megkaptuk, és itt a korábban passzívan közreműködő együttesek is igazi átütő erőről tettek tanúbizonyságot.

Nem tudni, Héja Domonkos mennyiben tehetett a szereposztásról. Így utólag inkább szerencsésnek éreztem volna, ha az évad végén készül el a felvétel, a lezajlott nagyszámú előadás után, a három-négy szereposztás tényleges teljesítményét követően talán biztosabb kézzel lehetett volna egy autentikusabb csapatot felállítani.

Nem gyakori eset, de nálam a két negatív főszereplő vitte el a pálmát. Bretz Gábor Gara nádorának minden szempontból harapós személyisége telitalálatnak bizonyult. Éppúgy, mint Cser Krisztián által megszemélyesített Cillei Ulrik sompolygós és sunyi figurája.

A címszerepben Fekete Attila a nála megszokott maníroktól mentesen, kifejezetten szépen és kulturáltan énekelt. Hiányolom viszont a szólam nemességét, azt az artisztikusságot, amit a szólam egykori előadóitól evidenciaként megszokhattunk. Persze rögvest kijelentem (mielőtt bárki nekem szegezi a kérdést), hogy a jelenlegi énekes gárdából nincs a szerepre nála alkalmasabb énekes.

Pataky P. Dánielnél a lemezen is hiányolom V. László figurájából a(z általam) kulcsfontosságúnak vélt bizonytalan, labilis személyiséget, ami pedig a zenedráma egyik legfőbb konfliktusát jelenti.

A Mátyás szólamát éneklő Balga Gabriella becsülettel megküzdött az I. felvonás (a színházban kihagyott) cavatina és az azt követő cabaletta gyilkos magasságaival. Az Ő esetében is rögzíteni szükséges a szomorú tényt, hogy a szólam tökéletes előadásához jelenleg nincs énekes a Kárpát-medencében.

Fodor Beatrix Szilágyi Erzsébetként a színházi előadásokénál technikailag biztosabb produkciót nyújtott, de adósunk maradt a személyiség érzékenységével és zaklatottságával. A fiát elveszítő anya drámája így elveszik a szólamot korrektül teljesítő énekesnő előadásában.

Miklósa Erika Gara Máriája kicsit üresfejű. A kétségkívül virtuóz előadásból keveslem a lírát és a lelki mélységet, ami pedig kétségkívül benne van a szólamban.

A legutóbbi Hunyadi László-lemez óta eltelt bő negyedszázad mindenképpen szükségessé tette a darab korszerű felvételét. Az eredmény kicsit kétségessé teszi, hogy várhatunk-e újabb 28 esztendőt a következővel.