vissza a cimoldalra
2022-11-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Opernglas, avagy operai távcső... (21621)
Társművészetek (2583)
Momus társalgó (6413)
Kedvenc felvételek (740)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63905)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5767)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7780)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8730)
Milyen zenét hallgatsz most? (25131)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2410)
Digitális kerekasztal (129)
Kedvenc előadók (2933)
Haladjunk tovább... (237)

Olvasói levelek (11896)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Kimernya? (4687)
Gaetano Donizetti (1012)
Csajkovszkij, Pjotr Iljics (208)
A díjakról általában (1179)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3307)
Balett-, és Táncművészet (6150)
A nap képe (2349)
Pantheon (3193)
Operett, mint színpadi műfaj (5258)
Momus-játék (6352)
Sass Sylvia (490)
Ilosfalvy Róbert (1008)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5404)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1596)
Zenei események (1027)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (904)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Abbado és az Orchestra Mozart a Művészetek Palotájában
Matheika Gábor, 2013-03-31 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Claudio Abbado 2013. március 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BEETHOVEN: 2. Leonóra-nyitány, op.72a
MOZART: C-dúr oboaverseny, K.314
BEETHOVEN: IV. (B-dúr) szimfónia, op.60

Orchestra Mozart
Vez.: Claudio Abbado

Elsőként hadd említsem, hogy volt egy személyes bónusza is az estnek: az első brácsás, Wolfram Christ feltűnése. Évtizedekkel ezelőtt, mikor VHS-en Karajan-felvételeket tanulmányoztam, feltűnt ez a karakteres figura a brácsások élén. Szívet melengető érzés volt őt is felfedezni az egyébként igen fiatal átlagéletkorú Orchestra Mozart tagjai között.

Amikor viszont még a koncert helyszíne felé közeledtem, azon törtem a fejem, hogy képes leszek-e a hangversenyt önmagában értékelni. Elvonatkoztatva attól, hogy a napjaink talán leginkább köztiszteletben álló, önálló legendáriumát mint sokadik auraréteget kényszerűen maga körül viselő muzsikus személyiségét láthatjuk ma este. Ha behunyom a szemem, képes leszek-e csak a produkcióra figyelni, és nem arra, hogy Claudio Abbado áll a színpadon. Akinek nevét zenész végzettségű bátyámtól hallottam először, még kisgyermekkoromban, amikor még jómagam is vezényeltem egy sámlira állva, Melodia lemezeket hallgatva. Aki már akkor is a nagyok egyik legnagyobbikának számított, pedig az bizony már nem ma volt. Akinek volt ereje jó tíz esztendeje visszatérni a halál torkából, és mindeközben emberként is bizonyít, nem csak zenészként.

Nem csak magamban kételkedtem persze, hanem a közönség többi tagjában is. Mert legyünk őszinték, néha a névnek, a hatalmasságnak szól a tapsunk különös forrósága. A koncert elején ez rendben is van, üdvözlünk valakit, akit nagyra becsülünk, szeretünk, és különösen tisztelünk nem csak művészi pályája okán, hanem emberi tartása miatt is. De aztán nem ritkán azzal szembesülünk egy átlagosnak mondható produkció után, hogy fergeteges a siker, mintha a nagy személyiség aznap is csodát tett volna.

Pedig nem lehet minden nap csodával megajándékozni a publikumot. A legeslegnagyobban sem mindig képesek erre.

Baj-e tehát, hogy másként hallgatunk egy ilyen koncertet? Hogy más az alapállásunk, és hogy ünnepi várakozásba öltöztetett lelkünk néha megcsalja józan előítéletünket? Lehet, hogy jól van ez így. Én mindenesetre mindkét szerepre felkészítettem magam. Átadtam magam a pillanatnak, hogy életemben először láthatom Abbadót, akár egy tini, mikor rockkoncerten őrjönghet az első sorban, bálványa közelségében. Pedig volt még rajtam és rajta kívül sok száz vagy ezer ember a teremben, de csak ezt az egyet hívták Claudio Abbadónak. Ugyanakkor gyakran becsuktam a szemem, és kikapcsoltam az ebből fakadó lelkes áhítatot, megpróbálva objektíve értékelni, amit hallok.

Aztán elolvastam Zéta írását Mahler 9. szimfóniájáról, a művet dirigáló Abbadóról, és úgy éreztem, nem tudom megírni a cikket.

Mert néha nagyon nehéz, amikor tíz emberből kilenc gondol valamit valamiről, és az az egy nem teljesen ugyanazt gondolja. Nagy esély van rá, hogy benne van a hiba. Néha nem így van, de legtöbbször ez a helyzet.

Mégis, mikor úgy éreztem, hogy a zenekar bár jól játszik, de nem kiemelkedően, akkor ízlelgettem magamban a szavakat, hogy miként írhatnám ezt meg. De pláne hogyan öntsem szavakba, hogy szerintem Abbado nem sok újat tudott mondani Beethoven 4. szimfóniájáról? Persze felmerülhet a kérdés, hogy kell-e egyáltalán róla újat tudnunk? A vélemények szerteágazóak, hiszen rogyásig játszott műről van szó, még ha pont a B-dúr szimfónia nem is a legnépszerűbb a többi nyolc mellett. Nekem speciel az egyik kedvencem. Hihetetlenül színes, sokrétű, szellemes darab. És az előadással egyébként semmi baj nem volt. Nekem mégis hiányzott valami, ami túlmutat a megszokott előadásokon. Talán ez az átka, ha ilyen nagy muzsikus lép a színpadra: várjuk a varázslatot, amit csak ő tud. Sok Abbado-lemezt hallottam már, számtalant pedig nem. Egyet említek csak: Brahms 4. szimfóniáját, melynek felvételéről nem tudnék emberi szavakat használva beszámolni, ami szerencse, mert ennek a cikknek nem ez a tárgya. Ha valaki csak ezt az egy lemezt készítette el életében, már sokkal-sokkal többet tett a világért, a zenéért, meg mindenféle nagy dologért, amit ki-ki fogalmazzon meg magának, mint az összes többi karmester.

Ezen az estén ehhez fogható szférákat nem érintettünk. Viszont, legalábbis a magam igazsága számára, ráleltem valamiféle kulcsra, hogy miből fakadhat leheletnyi hiányérzetem. Abbado sok pályatársával ellentétben nem keres látványos stiláris megoldásokat, olyasmiket, amik rögvest láttatják, hogy itt valami más, valami egyedi történik. Nem döcög le a hagyománytisztelő előadások sínpárjáról. Ellenben ezt az alapot olyan tartalommal képes megtölteni, ami csak rá jellemző, és aligha evilági eredetű. Ez azonban nem sikerülhet mindig, képtelenség lenne. Legrosszabb esetben is marad egy tökéletes arányú előadás.

A magam részéről örültem, hogy az előzetesen beharangozott helyett nem a 3., hanem a 2. Leonóra-nyitány csendült fel (megjegyzem, az egész program kicserélődött). A kissé darabosan felépülő mű a végkifejletre – szerintem – sokkal izgalmasabb lesz, mint ismertebb testvére. Az itt felvonultatott drámai erő nagyon hatásosan szólalt meg.

Mozart C-dúr oboaversenyének szólóját Lucas Macías Navarro játszotta, aki a műsorfüzet tanúsága szerint többek között az Amsterdami Connertgebouw Zenekar szólistája. Játéka határozott volt, kissé tán kemény kontúrokkal rajzolta meg a könnyed íveket. Technikailag ellenben teljességgel kikezdhetetlen, makulátlan, és a kemény vonalrajz, melyet elénk varázsolt, nem volt híján némi játékosságnak sem.

A zenekar legnagyobb erényei a két ráadásra váltak igazán világossá. Schubert két Rosamunda kísérőzenéje valódi, és nagyon ritkán hallható pianókkal ajándékozott meg. Kontraszt, színek, és mégis valamiféle fölényes, és egyben mindent beborító nyugalom.

Abbado rózsákkal borított fegyverei.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Richard Wagner: Az istenek alkonya

18:00 : Budapest
Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye)

Szabó Marcell (zongora), Onczay Zoltán (gordonka), Kanyó Dávid (fuvola), Kővári Eszter Sára (ének)
Az est házigazdája: Madarász Iván zeneszerző


Liszt: 104. Petrarca-szonett, S.161/5
Bartók: Három Csík megyei népdal, BB 45b
Dohnányi: Ruralia Hungarica, Op. 32/a, 32/d
Horváth Márton Levente: Sonata da chiesa
Madarász Iván: Három történet oboára
Bella Máté: A pillangó álma
Balogh Máté: Hét hangya
Madarász Iván: Fú a szél a nádasban

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Lajkó István (zongora)
"A fekete-fehér színei 2022"
Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália – 47. Petrarca-szonett, 104. Petrarca-szonett, 123. Petrarca-szonett
Schubert: Három zongoradarab, D. 946
Medtner: Szonáta-ballada, op. 27

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Nagy Réka (gordonka, viola da gamba)
Savaria Barokk Zenekar, vezényel: Németh Pál
C. Ph. E. Bach: A-dúr gordonkaverseny
J. Pfeiffer: A-dúr versenymű viola da gambára
A mai nap
született:
1797 • Gaetano Donizetti, zeneszerző († 1848)
elhunyt:
1643 • Claudio Monteverdi, zeneszerző (sz. 1567)
1924 • Giacomo Puccini, zeneszerző (sz. 1858)
1957 • Erich Wolfgang Korngold, zeneszerző (sz. 1897)