Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Hangok dicsőséges kavalkádja (Edita Gruberova újra Budapesten)

2011-11-17 08:05:05 -andreach-

Edita Gruberova újra Budapesten 2011. november 13.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

DONIZETTI: Lucrezia Borgia

Don Alfonso: Jozef Benci
Donna Lucrezia Borgia: Edita Gruberova
Gennaro: Pavol Breslik
Maffio Orsini: Terézia Kružliaková
Jepp Liverotto: Ján Babjak
Don Aposto Gazella: František Ďuriač
Ascanio Petrucci: Daniel Čapkovič
Oloferno Vitellozzo: Ondrej Šaling
Gubetta: Martin Mikuš
Rustighello: Ondrej Šaling
Astolfo: Eugen Gaál
Szlovák Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Vez.: Andrij Jurkevics

*

A Művészetek Palotája előtti zászlórúdon a magyar és az uniós lobogó mellett a szlovák virított vasárnap, az épületben a két nemzet uniós szülötte kovácsolt össze hangversenyt, a kultúrák egymás mellett élése jegyében. Mert a politikusok gondolkodhatnak másképp, de a kultúra terjesztői számára csak egyetlen út lehetséges. Az, amit az est főhőse, a magyar-német ősökkel büszkélkedő, pozsonyi születésű, de jó ideje Zürichben élő Edita Gruberova énekesnő képében földre szállt csodalény képvisel.

Nem mindennapos eset még a Műpa hangversenytermében sem, ami vasárnap történt. A koncert is megér egy misét, de most még az utána következőkről szólnék. Már oltogatták a villanyokat, a zenekar teljes létszámban elhagyta a pódiumot, az énekkar utolsó tagjai is szedelőzködtek, de a földszinten egy kitartó, ám elég népes (úgy 3-400 fős) csapat kitartóan ünnepelte az imént befejeződött koncertet és közreműködőit. És végül nem eredménytelenül, mert a négy főszereplő és az este dirigense összesen háromszor jött ki a váltakozva elsötétülő, majd ismét kivilágosodó színpadra a hála eme viharos megnyilvánulását fogadni.

Arra a kérdésre, hogy kit/mit ünnepelt ilyen lelkesen a pesti operabarát publikum ezen a fagyos novemberi vasárnapon, nem adható rövid válasz. Sok minden közrejátszott ebben, kezdve a bel canto művek belhoni (értsd: belterjes és itthoni) repertoárból való immár teljes száműzetésétől a világsztár díva legújabb, izgalommal várt diadaláig. A kincseit egykor oly bőkezűen alkotó Gaetano Donizettit idehaza ma elsősorban két vígoperája (Don Pasquale, Szerelmi bájital) és egy igazi opera seria, a Lammermoori Lucia képviseli. A Lucrezia Borgia ez utóbbihoz hasonlóan bizarr és véres történet, utoljára egy nap eltéréssel 119 éve ment nálunk. (Ugyanakkor a pesti operajátszás első félévszázadában az egyik legtöbbet játszott kedvenc volt, amelynek népszerűsége és gyakorisága a Trubadúréval és a Faustéval vetekedett.) Az ünnep tehát talán leginkább az újrafelfedezésnek szólt és talán önmagunknak is. Igen, ünnepeltük magunkat, akik végre felszabadultan örülhettünk, felszabadultan tudtunk örülni a hangok dicsőséges kavalkádjának. Mert kavalkád volt, ez nem vitás.

A címszerepben mindjárt ott volt Edita Gruberova.
Egy évtizede minden kritikában szinte illik előhozakodni az énekesnő korával, ami pedig önmagában nem érdem, ugyanakkor mégsem hagyható el. A páratlan technika, ami a negyedik évtizeden túl a szakma élbolyában tartja viselőjét, már inkább becsülendő. S a díva állóképessége még akkor is érdemelne egy külön mondatot, ha, mondjuk, negyvenéves énekesről lenne szó. Lucrezia szólama elképesztően tömény anyag, megszólaltatója olykor hosszú félórákig van színen, pihenésre alig van idő.

Gruberova már régen túl van a klasszikus donnaszerepeken, mára leginkább azokat a feladatokat ambicionálja, amelyek a korához jobban passzíthatók. De még korántsem jár a pálya végénél. (Bellini idehaza sosem hallott operája, a La Straniera főszerepét jövő nyáron tervezi bemutatni, erről először pont lapunknak nyilatkozott, két éve, pontosan mutatva a hosszú és tudatos tervezésre épülő különös pályaívet.)

De lám, akárhogy csűrjük-csavarjuk, már megint az életkornál vagyunk! A Lucrezia Borgiát először csak 2009-ben, mindössze két éve énekelte színpadon, a véreskezű, rosszhírű Lucrezia Borgia lehet ennyi, sőt akár hatvanöt esztendős is. Ennek azért is van jelentősége, mert Gruberova – a kiírástól eltérően – mégsem koncerten adta elő a szerepet. Véres dráma folyt a Bartók Béla Hangversenyterem decensen semleges keretei között. Minimál-színház, de mégis az alkotók maximális színházi szolgálatával. Egy-egy pillantás, egy kézmozdulat, ha kellően céltudatos, jobban szolgálja a drámát, mint egy százmilliós díszlet.

Gruberova szerencsés kézzel választott partnereket erre az estére, ezzel is könnyítve a mű befogadását. Gennaro szólamát a szerepben állandó müncheni partnere, Pavol Breslik énekelte. Breslik hanganyaga alapjaiban jól illik a műhöz, ugyanakkor produkciója nem minden ponton volt szeplőtelen. A voce a legfelső kvartban elvékonyodik, némileg szorítottá válik, amit a művész érdekesen kevert falzett-technikával próbál áthidalni – sokszor elég hatásosan. A jó kiállású tenor mozgásával és szerepjátékával jótékonyan járult hozzá a dráma felizzásához.

Minden szempontból elsöprő volt a fiatal szlovák mezzoszoprán, Terézia Kružliaková bemutatkozása Maffio Orsini felettébb kényes szerepében. Ha lehet énekes rajongójává lenni egyetlen előadás után, akkor most itt a lehetőség. Kružliakovát kiegyenlített hangja, a bel canto mély ismeretéről árulkodó technikája, erőltetésmentes hangadása nagy reményekre jogosítja. Jó lenne néhány év múlva azt írni, hogy nemzetközi pályája a budapesti Lucrezián indult el.

Don Alfonso szólamát Jozef Bencitől hallhattuk. A fiatal, Varlaam-külsejű basszista éneklése kicsit olyan, mintha Rácz Istvánból és Kováts Kolosból gyúrták volna össze. Szép tömény hanganyag, remek légzéstechnika. A magasságok olykor hátracsúsznak, de erős indulati töltéssel, vad szenvedéllyel keltette életre a féltékeny herceg alakját.

Nagyszerű volt a Szlovák Filharmonikus Zenekar és a (magyar) Nemzeti Énekkar élén Budapesten debütáló ukrán dirigens, Andrij Jurkevics, aki a bel canto hangzásvilág minden tudományával érkezett hozzánk. Tiszta, áttetsző hangzással, pompás formaérzékkel teremtette meg a szükséges kereteket és nagyszerűen kísérte énekeseit.

A nálunk gyakorlatilag ismeretlen mű megértését nagyban segítette Zathureczky György adekvát fordítása, melyet a szövegkivetítőn keresztül olvashattunk az előadás alatt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.