vissza a cimoldalra
2022-08-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2403)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5618)
Opernglas, avagy operai távcső... (21476)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63566)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7708)
Társművészetek (2569)
Momus társalgó (6402)
Kedvenc felvételek (684)
Haladjunk tovább... (237)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8723)
Kedvenc előadók (2930)
Digitális kerekasztal (128)
Milyen zenét hallgatsz most? (25110)

Olvasói levelek (11891)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
film és zene (213)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5210)
Edita Gruberova (3174)
Pantheon (3121)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (902)
Ilosfalvy Róbert (1003)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (318)
Verdi-felvételek (634)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (115)
Miklósa Erika (1273)
Rost Andrea (2126)
Operett, mint színpadi műfaj (5197)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3261)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5389)
Radnai György művészete (67)
Callas (476)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Neil Armstrong lábnyoma (A Bolero és a Kékszakállú 3D-s premierje az Operaházban)
- zéta -, 2011-09-09 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Bolero 3D 2011. szeptember 7.
Magyar Állami Operaház

RAVEL: Bolero
BARTÓK: A kékszakállú herceg vára

Lola Greco, Francisco Velasco, Peneope Sanchez, Miriam Manso, Miriam Perez
Kovács István, Komlósi Ildikó
A Magyar Állami Operaház Zenekara
Vez.: Győriványi Ráth György

*

Van ebben a 3D-s technikában valami végtelenül lenyűgöző. Fölteszem a szemüveget, elsötétül a szín, megkezdődik az előadás. Jópofa, színes ábrák jelennek meg. Egy rózsabimbó ámuló szemem láttára nyílik ki, egészen megnő, közel jön, majd eltávolodik. A semmiből szép lassan föltűnik egy bolygó, ahogy közeledik, fölismerem benne a Holdunkat. Csak nő, növekszik egyre, már itt van szinte az előttem ülő gyanútlan fickó feje búbjánál, akkora. Az emberből előtörnek a hajdani csillagászati stúdiumok, elkezdi az óvatosan mozgó égitestet böngészni, hátha rábukkan valami ismertebb kráterre. Kisvártatva még az is felmerül benne, hogy ilyen közel még sosem volt a Holdhoz, ha ügyes, akár még Neil Armstrong lábnyomát is megtalálhatja.

És ezen a ponton kijózanodik: de hát egy balettelőadáson ül, és már percek óta a Holddal foglalkozik, ahelyett, hogy a táncra figyelne. Pedig azok ott öten dolgoznak rendesen, legalábbis úgy tűnik. Lola Greco koreográfiájában négy csinos nő döng körül egyetlen pasit, végül mintha az egyik hölgy (a szerep neve Étoile – azaz Csillag) eredményesebb lenne a többinél s milyen véletlen, pont Lola Greco alakítja. Majd, mintegy villámcsapásra, mind elterülnek.
Az öt szereplő egy spanyol együttest jelentett, mely a hangzatos és az erőviszonyokat egyértelműen tisztázó Lola Greco Ballet Español Ensemble nevet viselte.

Majd elfeledtem: mindez Maurice Ravel örökzöldjére, a Boleróra történt, ami egy zenerajongó hölgyismerősöm szerint a zeneirodalom legerotikusabb darabja.
Ez mondjuk a táncból nem volt ennyire egyértelmű. De a 3D megint segített, mert az egyik előtűnő jelenség egy sivatagi homokdűnére emlékeztető dombocska volt, amiről némi növekedés után kiderült, hogy egy fekvő meztelen női felsőtest. Férfitársaim őszinte bánatára a test viszont ahelyett, hogy még közelebb jött volna, elenyészett. Hát lám, a 3D sem tökéletes!

Bolero 3D

Amúgy a látható tánc spanyolos lépésekkel ötvözött pantomim volt. A látottak alapján hajlanék arra, hogy a negyedórás mű talán kevéssé alkalmas önálló táncprodukció kifejtésére, még annak ellenére sem, hogy a mű eleve táncprodukciónak született. Igen ám, de vagy harminc éve a szintúgy hispán eredetű (argentin) balettművész, a zseniális Jorge Donn vendégszerepelt az Erkel Színházban, jó ütős műsorral (na ja, Béjart-koreográfiák), melynek egy szelete szintúgy a Bolero volt. És nem volt semmi különösebb technikai segítsége, csak egyetlen lámpa a színpadra telepített porond szélén. És már csak arra emlékszem, hogy utána rekedtre brávóztuk magunkat, vörösre vertük a tenyerünket. Az előadás meg „örökre beégette magát a lelkünkbe”, mondott valami ilyesmit Markó Iván utána, és tényleg.

Most ez a legkevésbé sem fenyegetett, némileg értetlenül kérdezgettük egymást a szünetben az ismerősökkel, hogy egyáltalán miért is kellett ezeknek a szegényeknek ilyen messziről ideutazni, amikor van nekünk saját balettegyüttesünk? És legfőképp borús tekintettel néztünk az elkövetkezendő óra elé, amit a minden elé tolakodó 3D üdvös társaságában fogunk tölteni. De végül is nem fájt annyira. Meg talán A kékszakállú herceg vára esetében inkább háttérbe tudott szorulni a technika.

Régi szabály viszont, hogy a technika nem képes pótolni a szellemet. Főleg annak hiányát. Hogy ne menjünk nagyon messzire, alig másfél évtizede ugyanezen színpadon világelsőnek hirdették a lézer megjelenését az opera műfajában. Emlékszünk rá, hogy a technika sem mentette meg azt a lapos Walkürt, akármennyire suhogtak a látványos zöld nyalábok a Tűzvarázs alatt. Sőt, van még közelebbi példám. Mindössze két esztendővel ezelőtt ugyanezen színpadon a ma sokak emlékezetében félistennek tekintett egykori főzeneigazgató ötletére nézhettük-hallhattuk a számítógép vezérelte videódíszletek közt esténként a Kékszakállút, kétszer egymás után. Közönség és kritika ritka szép egyetértésben minősítette buktának a produkciót.

Kékszakállú 3D

A Kékszakállú előadása ezen a mostani estén amolyan képeskönyvesre sikeredett. Valaha ezt realistának mondták. A technika fejlődésével egyenes arányban haladnánk visszafelé? Szép képek, mutatós illusztrációk szegélyezték Judit és a herceg közösen megtett útját. Amikor virágoskertről szóltak, megjelentek a liliomok, szépen, mutatósan felnőttek, majd feltűnt a vércsepp a szárukon, ahogy a szöveg kívánta. Ajtók jöttek, mentek, kinyíltak, csukódtak, oszlopok emelkedtek, süllyedtek, kanyarogtak.

De A kékszakállú herceg vára nem erről szól!

A rendező (Caterina Vianello) pedig kényelmesen hátradőlt, hagyta a képeket érvényesülni. Néha eszébe jutott valami, akkor szólt Kékszakállúnak, hogy csücsüljön le ennél a résznél, Judit pedig forduljon meg. Egyetlen szép és konzekvensen visszatérő megoldást láttam, a kulcsok átadásánál a pár mindig összetalálkozott egy ölelésben, egy összesimulásban, egy érintésben. Igen, bizonyára látta ő is a Duna Televízió emlékezetesen szép operafilmjét, kéretik majd a gázsi vonatkozó százalékát Silló Sándornak átutalni. Ezen túl ugyanis semmi nem utalt a két ember közti kapcsolatra, az egymás közti viszonyra, az egymás nélkül eltelt hosszú, korábbi életükre éppúgy nem, mint a közösen töltött rövidre. Fájdalmasan üres előadás volt, mindenki azt várta, hogy majd a „3D live” csodát tesz. Hát, nem tett!

Kékszakállú 3D

A Kékszakállút alakító Kovács István enervált herceg volt, mintha azonosulva a rendezőnővel, kizárólag technikai, helyesebben hangtechnikai kérdésként kezelné az előadást. Nem voltak különösebb hibái, csak egyszerűen kívül maradt a történésen. Nem érintette meg a szerep, mondanám, ha nem láttam volna már vele ugyanezt a figurát sokkal elmélyültebben (pl. az említett Duna TV-s filmben).

Ilyen előzmények után viszont váratlanul nagyot szólt Komlósi Ildikó intakt és rendkívül összetett Juditja. Mintha, belátva a technika és rendező csődjét, egymaga próbálta volna összefércelni a szétesett jeleneteket. Szép és heroikus küzdelem volt, akkor is, ha eleve kudarcra ítéltetett. Ezért – kizárólag ezért – megérte az estét a Magyar Állami Operaházban tölteni. Komlósi egy komoly életpályával a háta mögött, a szerep sokadszori megszólaltatása után is új arcot tudott adni Juditnak. Nem a szende kislányét, nem is az őrjöngő hisztérikáét. Nő volt, kicsit ártatlan, kicsit rafinált. Okosan felépített szerepében vokálisan egyre emelkedettebb szintre jutott. Érezhettük, amit partnerénél nem: Judit egy folyamaton megy át.

Kékszakállú 3D

Azt mondják, a Bolero nem jelent elképesztő terhet a zenekar számára. Talán a dirigens vett a szokásosnál gyorsabb tempót mindjárt az elején, de a hangszeres szólók szinte mindegyike problémás volt valamennyire. Előbb egy aprócska elcsuklás, később egy hanghiba, utána egy méretes gikszer. A kürtszólóra mindez összeállt, már nem is hang vagy egy gikszer, hanem az egész dallam borult be szinte a felismerhetetlenségig. Önérzetes karmester ilyenkor lekopogja az egészet és újrakezdi, de tudjuk jól, Győriványi Ráth György nem ilyen alkat, ehelyett inkább felcsavarta a hangerő-szabályozót. Mintha azzal, hogy harsogunk, kevesebb hibát ejtünk. Talán van is ebben valami, de a Bolero egyik hajtóereje a negyedórás, megállás nélküli crescendo. És ha a nyolcadik perc végénél följutottunk a csúcsra, akkor onnan már nincs tovább. De van még majd hét perc.

A helyzet a Kékszakállúra annyit „javult”, hogy a hibák összeálltak egységes, fésületlen, maszatos zenekari hangzássá. Az együttes hallhatóan rendszeresen úszott a darabbal, amely folyamatnak a mű összetett mivoltából fakadóan voltak egyszerűbb és macerásabb szakaszai. De utána egy emberként sóhajtottunk fel, közönség és közreműködők: végre, itt a vége.

És pucoltunk hazafelé, szinte taps nélkül. Útközben, átgondolva-végigélve az elmúlt közel harmincéves mélyrepülést, megállapíthattuk, hogy a kilábalás messzebb van, mint Neil Armstrong lábnyoma a Holdon.

Kékszakállú 3D
(Fotók: Juhász Attila)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye)

A klasszikus ének új generációja: tanítványok, tehetségek, jelen és jövő csillagai
Prof. Laki Krisztina ének mesterkurzusának záró koncertje
Műsoron áriák és dalok klasszikus remekművekből.
Kísér Mezei Pál zongoraművész.

20:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

"Tenorissimo" - ünnepi operagála Fabio Sartorival és magyar énekesnőkkel
18:00 : Tokaj
Kulturális és Konferencia Központ, Zsinagóga

"Zempléni Fesztivál"
A XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál kórusai

19:00 : Fertőd
Esterházy Kastély

Keller Quartet:
Keller András, Környei Zsófia, Homoky Gábor, Fenyő László
Haydn: d-moll „Quinten” vonósnégyes Op. 76 No. 2
Dvořák: F -dúr „Amerikai” vonósnégyes Op. 96 No. 12
Haydn: D-dúr vonósnégyes Op. 76 No. 5

20:00 : Sárospatak
A Művelődés Háza és Könyvtára

Keszei Bori, Fodor Beatrix, Megyesi Schwartz Lúcia (ének)
Pokorny Lia (próza)
Budafoki Dohnányi Zenekar kamaraegyüttese: Lajhó Barbara, Nagy Szilvia, Nádasdi Szilvia (hegedű), Kusz Viktória (brácsa), Szabó Anna (gordonka)
"Zempléni Fesztivál"
Női sors Európában - asszonyok az operákban
Gounod: Júlia cavatina (Rómeó és Júlia)
Mozart: Barbarina ária (Figaro házassága)
Mozart: Grófné és Susanna duett (Figaro házassága)
Rossini: Isabella áriája (Olasz nő Algírban)
Puccini: Lauretta ária (Gianni Schicchi)
Puccini: Mimi ária (Bohémélet)
Bizet: Carmen ária (Carmen)
Offenbach: Barkarola (Hoffmann meséi)
Kacsóh: Iluska dala (János vitéz)
Erkel: Melinda Tiszapart-ária (Bánk bán)
Bernstein: Ludwig ária (Candide)
Lehár: Vilja dal (A Víg özvegy)
A mai nap
született:
1881 • George Enescu, zeneszerző († 1955)
1965 • Johan Botha, operaénekes († 2016)
elhunyt:
1975 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1929)