SÁNDOR VERESS:
String Quartet No. 1.
String Quartet No. 2.
Trio for Violin, Viola and Cello

Ensemble Des Équilibres

Hungaroton
HCD 32691

*

Ismerünk komponistákat, akik hosszú fejlődésen keservesen átjutva, lassan alakították ki egyéni hangjukat. Másoknak ez gyorsabban sikerült, a tanulmányaik befejeztével, levetve az idegen göncöt, egyből önálló arcot tudtak fölmutatni. Míg voltak/vannak olyanok is, akik egész alkotói pályájukat az egykori mester hatása alatt töltötték. Veress Sándor az utóbbiak közé tartozott, de esetében szó sincs pejoratív felhangról, ugyanis ezt a legmagasabb szinten művelte.

Veress korban negyedszázaddal követte a XX. század két jelentős magyar géniuszát. A Zeneakadémián Kodályhoz járt zeneszerzésre, míg a zongora szakon Bartók volt a mestere, s ő vezette be a népdalgyűjtés világába is. 1930-ban már Moldvában gyűjtötte a kincseket, s néhány évvel később Bartók maga mellé vette a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt végzett kutatómunkájához. Veress tehát már igen fiatalon eljegyezhette magát a kor vezető komponistái és azok stílusa mellett.

Életpályájának meghatározó eleme lett, hogy Bartók 1940-es távozását követően Kodály munkatársa, majd a világháború alatt és közvetlenül utána a zeneakadémiai zeneszerzés tanszak vezetője lehetett. E minőségében Veress volt Kurtág György és Ligeti György mestere. Ha úgy tetszik, ő volt a láncszem, aki összekötötte a XX. század végének (XXI. század elejének) vezető komponistáit Bartókkal. Veress szakmai elismertségét, de egyben emberi önérzetét is jelzi, hogy ugyan 1949-ben Rákosiék Kossuth-díjat ítéltek neki, de azt már nem vette át, hanem inkább új életet kezdett Svájcban.

Amikor a CD-t betettem a lejátszómba, és felcsendült az Első vonósnégyes, az első gondolatom Bartók Béla volt. Igen, Veress első kvartettje Bartók érett kori kamarazenéjét idézte. Sőt, nemcsak idézte. Mintha Bartók „három és feledik” vonósnégyesét hallanám. 1931-ben (ekkor született a mű) Veress 24 esztendős volt, Bartók akkor éppen túl volt a Negyediken. A mesterével szoros kapcsolatot ápoló Veress közvetlen közelről figyelhette annak alkotói tevékenységét, s nyilván nem tudta kivonni magát a géniusz hatása alól.

De azt gondolom, nem is akarta. Az elégikus és olykor népzenei érzetű hangvétel, a túlhangsúlyozott ritmika, az összeölelkező motívumok expresszivitása mind-mind utal Bartók műhelyére. Ez nem változott később sem. A Második vonósnégyes (amely egyébként most első alkalommal került lemezre) hasonló hangulatot kelt, persze ez még mindig a fiatal Veress műve. 1937-ben született, amikor a komponista még csak 30 esztendős volt. A második, Andante tétel egy hosszan kidolgozott csellómonológra épül (éppúgy, mint Bartók Negyedikje), a rezignált fájdalom gyönyörű megszólaltatásaként.

Mégis, mindezek ellenére, egy pillanatig sincs a hallgatónak olyan érzete, hogy egy szimpla Bartók-epigont hallana. Veress ugyan nem alkotott önálló formanyelven, de művei saját gondolatokat tartalmaznak, mélyenszántó és kidolgozott alkotások.

Nem változott a helyzet később sem. A lemezen található harmadik Veress-alkotás az 1954-es keltezésű, már Bernben komponált Trió hegedűre, brácsára és gordonkára. Veress nem keresett új utakat, járta a – számára – biztosat.

A felvételen a francia illetőségű Ensemble Des Équilibres játszik, példamutató tisztasággal és kidolgozottsággal. Nem azt halljuk, mint számos hasonló felvételen, hogy a közreműködők a felvétel (kötött) időszaka alatt eljutnak valameddig a mű megismerése és feldolgozása során. Ez a fiatal csapat egy sejthetően hosszan kidolgozott folyamat végén, kész eredménnyel a tarsolyukban ült be a stúdióba. Munkájuk eredménye hosszú időre alapjaiban meghatározza a Veress-kamarazenét játszók alapmércéjét.