vissza a cimoldalra
2022-12-06
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5775)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63962)
Társművészetek (2585)
Opernglas, avagy operai távcső... (21628)
Momus társalgó (6413)
Kedvenc felvételek (740)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7780)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8730)
Milyen zenét hallgatsz most? (25131)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2410)
Digitális kerekasztal (129)
Kedvenc előadók (2933)
Haladjunk tovább... (237)

Olvasói levelek (11896)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Balett-, és Táncművészet (6153)
Momus-játék (6361)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3324)
A díjakról általában (1180)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1599)
Birgit Nilsson (60)
Pantheon (3198)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3188)
Kimernya? (4696)
Mi újság a debreceni Csokonai Színházban? (141)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5405)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5230)
Gaetano Donizetti (1012)
Csajkovszkij, Pjotr Iljics (208)
A nap képe (2349)
Operett, mint színpadi műfaj (5258)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Haldoklásra ítélve (Három prágai operaelőadás - és ami utána jön)
Heiner Lajos, 2011-05-31 [ Külföldön ]
nyomtatóbarát változat

Haldoklásra ítélve (Három prágai operaelőadás - és ami utána jön) Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet adjak ezen prágai beszámolómnak.
A Halálra ítélve mellett még a Kivégzendő is eszembe jutott.
Nem Antonia, Cavaradossi, avagy épp Radames miatt, bár sorsuk alapján adekvát lehetne így indítani a tudósítást.
A kép árnyaltabb - a szomorú apropót más adja -, de erről írásom végén.

*

2011. május 11.
Prága
Nemzeti Színház

OFFENBACH: Hoffmann meséi

Itt van a zsigereimben a Bécsi Opera 1993. decemberi premierje.
Domingóval a címszerepben.
Akinek a Hoffmann volt az egyik első nagy alakítása a hatvanas évek elején.
Aztán vagy tíz évre jött a lemezfelvétel, Sutherlanddel.
Majd újabb évtized, a Covent Garden DVD-n is elérhető verziója, néhai Fodor Géza túl arisztokratikusnak találta Domingót ebben a szerepben, és épp ez egy kedves barátommal folytatott nagyon kevés vitatémánk egyike.

Ám az a bizonyos bécsi bemutató legalább annyira egy másik énekes sikerét hozta, Natalie Dessay akkor robbant be a nemzetközi operaéletbe, sose felejtem el az Olympia-ária utáni őrjöngést.
És persze Andrei Serban rendezése - most, hogy szűk negyedszázad után visszaemlékszem, még mindig libabőrös leszek.

Azóta is egy ilyesféle Hoffmannt kerestem-keresek. A Szegedi Szabadtéri előadásában éppúgy, mint Salzburgban, vagy mint épp legutóbb az Opera2011-en.
Végre sikerült valami hasonlót találni.

Ondŕej Havelka rendezése nagyszerű.
Felmegy a függöny, a háttérben színház, a Don Giovannit játsszák, hát mi mást is Prágában, a bejáratnál Stella portréja.
Beesik Hoffmann, ránéz a képre, és kiszakad belőle: "Ki ez a nő?".
Martin Černý nagyszerűen alkalmazza a forgószínpad adta lehetőséget, középen egy sajátos elválasztó elem (nevezhetjük könyvszekrénynek, mozgófalnak) lehetőséget ad a gyors szcénaváltásra, még így is közel négyórás az előadás.
Két szünettel - ezalatt a Národni információs füzetét olvasgatva fájó szívvel konstatálom két nagyszerű cseh basszista elvesztését, de erről később. A zenei anyag ismertetését nem vállalom, a Hoffmann kapcsán amúgy is percenként kerül napvilágra egy új verzió, de annyi tény, hogy az apokrifnak tartott baritonária nem hangzott el, érdekesebb módon Frantz kupléja sem.

Az énekesi gárda elsőrangú.
A címszerepben Marc Laho, könnyed, "fehér" tenor, kissé beszűkülő magasságokkal, igazán az együttesekben nyílik ki a voce a magasban. Megjelenése, játéka elsőrendű.
A négyes baritonszerepet Donnie Ray Albert énekelte, kissé karcos, nem túl szép színű hangon, de ő volt az egyetlen, aki a dirigens őrült tempóit bírta technikával.
Martina Masaryková Olympiáját hallgatva a csodálat némi kétellyel párosult - sztratoszférikus magasság, de miért ez a kis óvatosság, aztán a szünetben ott a tacepao, betegen vállalta az estét.
Pavla Vykopalová (Antonia) bírta szerepe hihetetlen hangulati-dinamikai ingadozását, és Maida Hundeling (Giulietta) ismét elgondolkodtatott, hogy milyen szinten van a prágai operajátszás - a hölgy más estéken Turandotot alakít.

Az előadás locus minoris resistentiája a dirigens, bizonyos Zbyňek Müller volt.
Tudom, tudom, a világ összes operaháza kínlódik a repertoár-előadások karmestereivel kapcsolatosan - ha egy Marco Armilliato, akibe kevesebb muzikalitás szorult, mint egy bútorlapba, rendszeresen vezényelhet a Metben, avagy a Bécsi Operában, akkor már semmin nem kell csodálkozni.
Müller úgynevezett vezénylésével kapcsolatosan nem az volt a legnagyobb baj, hogy tempóival egy kör alatt kettővel tudná Overdose-t is lehagyni, hanem bántó érdektelensége, a flexibilitás teljes hiánya, a favágásjelleg.
De ez akkor is egy gyönyörűséges este volt, a Národni utóbbi éveinek egyik legemlékezetesebb produkciója.

*

2011. május 12.
Prága
Állami Operaház

PUCCINI: Tosca

Te jó ég, micsoda különbség a zenekari hangzásban a tegnap estéhez képest, Rudolf Krečmer az orkeszter élén, ha jól tévedek, volt ő itt zeneigazgató is. Telt, dús, érzéki hangzás, baki szinte alig.
A Státnyra általában jellemzően tradicionális rendezés, Martin Otaváé, nem véletlen, hogy a mellettem ülő, erősen idősödő német hölgykoszorú lelkesen fogadja, Otava rendezéseit viszi általában az együttes Japánba is, hiszen az ő munkái sose eredetiek, felkavaróak, de mindig "szépek", és nem a zene ellen dolgozóak.

A címszerepben Anda-Louisa Bogza, most nincs igazán formában, a hangban ott némi szláv karcosság, a pályát ismerve egyértelmű, már az Abgang következik, még ha remélhetőleg szép és hosszú is lesz.
Scarpiaként Jakob Kettner, "házibariton", fiatal, egészséges hang, bár inkább Figaro-Gróf, semmint Puccini rendőrfőnöke (micsoda szerencsém van, Szegeden Gyimesit, Németh Jóskát, Kelemen Zoltánt hallhattam a szerepben, és a többiek, Bécsben Milnes...)

Mario Cavaradossi: Fernando del Valle.
A Casa Verdiből vakarhatták elő egy estére.
Az aszogatások és cseszegetések előzetes elkerülésére: persze, hogy megnéztem honlapját, ellenőriztem valóság-, akarom mondani valótlanságtartalmát.
Megállt (de nem dőlt fel) a színpad szélén, néha egy-egy tétova kísérletet tett, hogy lépjen egyet-egyet előre, hátra, netalán oldalra, de még a konzervatív Otava sem tette lehetővé, hogy felvigye a mankót, vagy járókeretet, így ezek a próbálkozások hamvába holtak.
Antidomingós IQ-ja annyit engedett meg, hogy a dirigenst meredten bámulva valahogy túlélje az előadást.

És mégis.
Mint amikor a vén csataló meghallja a trombitaszót, és valamit appercipiál, beköszön egy pár másodperces lucidum intervallum, a "Vittoria" előtt megrázta magát, mint aki tudja, életében talán utoljára áll színpadon, ez a néhány taktus olyan volt, hogy szinte néhai B. Nagy Jánost idézte.
Amúgy a második szünet szűk órányira sikeredett.
Tudom, miért, de nem írom meg, mert úriember vagyok.

*

2011. május 14.
Prága
Állami Operaház

VERDI: Aida

Nem írom le a "dirigens" nevét, szerepeljen inkább majd az Interpretációs borzalmak kicsiny tárháza című kötetben.
Szinte hihetetlen, hogy - elvileg - ugyanaz az orkeszter játszott, mint két nappal korábban.
Úgy tűnt, hogy a helyi Feuerwehr együttese muzsikál, avagy inkább spicces falusi zenészek bandája.
Harmincvalahány éve hallottam ilyen borzalmat, Szegeden, amikor néhai báró Sz. I. állt a karmesteri pulpituson.
Kár, mert jó előadás lehetett volna. Ismét Martin Otava-rendezés, látványos, hagyományos.
S jó énekesi gárda.

Nikolaj Visňakov vagy húsz éve kiváló lírai tenor volt, de túl sok fellépést vállalt, a hang annyira tönkrement, hogy egy időben már csak Altoum császár szerepét bízták rá.
Sikerült a visszakapaszkodás, Radamese kissé sztentori, de hatásos volt, akárcsak Veronika Hajnová Amnerise.
Richard Haan (Amonasro) is túl a zeniten, de alakítása fejedelmi, s a kisebb szerepekben is adekvát művészek.

Az est sztárja azonban a címszereplő, Anda-Louise Bogza.
Szinte nyoma sincs a Toscában észlelt szlávos hangszínnek.
Világszínvonal.
A hang volumene óriási, de piano fogja meg a III. felvonás áriájának magas c-jét, a zárókettősben pedig éteri pianissimókat énekel, úgy érzem, Mimi, Lauretta is lehetne.
Az Aida volt a legelső opera, amit láttam, lassan négy évtizede (Karikó Terézzel, Szegeden), azóta számos produkciót nézhettem a világon széltében-hosszában, a Szegedi Szabadtérin éppúgy, mint a Margitszigeten, Bécsben, a Metropolitanben, vagy épp Luxorban.
A Bogzáét felülmúló Aidát egyetlenegyet tapasztalhattam, és ő már évtizede nincs a színpadon.

*

És akkor most a feketeleves.
Meg akarják szüntetni a Prágai Állami Operaházat.
Pontosabban össze akarják vonni a Nemzeti Színházzal.

Ahogy meg tudom érteni a Momus Erkel Színházzal kapcsolatos bejegyzéseinek keserűségét, úgy talán Önök is megértik azt a tehetetlenséget, dühöt, kétségbeesést, amit én érzek most.
1984-ben láttam itt először operát, a Jakobinusokat, most is előttem, ahogy egy idős basszista megjelenik a színpadon, és elkezd énekelni - ami csak abból látszott, hogy mozog a szája. Aztán közelebb érve konstatálnom kellett, valamikor hihetetlen volt a hang.
Az akkor 74 éves Eduard Haken, ő az volt a cseheknek, mint nekünk Székely Mihály.
Másfél évtizede nincs már köztünk, és pár nap különbséggel idén vesztettünk el két másik remek cseh basszistát, Antonin Svorcot és Jaroslav Horaceket is.

Az előadás előtt cseh és angol nyelven közölték a publikummal az összevonás tervezetét, az előtérben cseh, angol és német nyelven lehetett a tiltakozást olvasni, aláírással támogatni - állítólag már 30-40 ezer (!) aláírás gyűlt össze.

Az I. emeleti folyosón kiállítás, tisztelgés Angelo Neumann emléke előtt.
Hihetetlen, hogy kik léptek fel igazgatása alatt, milyen darabokat játszottak - az 1890-es években Wagner Tündéreket, vagy a Simpliciust, utóbbit "unter der Leitung von Johann Strauss".
Hirtelen nem is jut eszembe, mikor is láthattuk ezeket a darabokat Budapesten?
Volt olyan esztendő, hogy Saint-Saëns egyik zongoraversenye kétszer is felcsendült a Házban - először Busoni játszotta, majd a komponista maga.
A dirigenseket nem is sorolnám - Mahler, Klemperer, Széll, Schalk, vagy akiket még én is láthattam, Košler, Gregor.

Ezt az intézményt akarja a politika most megszüntetni, véget vetni a Národni és a Statny Opera egészséges rivalizálásának, elvenni Prágától azt, ami oly kevés világvárosra jellemző, a társulatok sokszínűségét.
A hatalmas tiltakozás hatására döntés egyelőre nincs.
S én csak agyalok, agyalok, zakatol a fejem, hogyan tudnánk Magyarországról is segíteni a prágaiaknak.
De erről talán érdemes lesz majd topikot nyitnom.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
15:00 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Központ

Nyári Edit (ének), Szalóczy Pál (előadóművész), Neumark Zoltán (zongora)
"Ki nyer ma? - Játék és muzsika 70 percben"

18:00 : Budapest
Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye)

Belovári Beatrix (barokk fuvola), Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
"Egy tea a Händel-házban: barokk fuvolaszonáták"
Sammartini: G-dúr szonáta
J. Stanley: D-dúr szonáta
Geminiani: D-dúr szonáta, Op. 1/10
J. Stanley: h-moll szonáta
Händel: G-dúr szonáta, Op. 1/5.

19:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vásáry Tamás
Schubert: Rosamunde, D. 797 – Nyitány
Schubert: 8. (h-moll) szimfónia, D. 759 („Befejezetlen”)
Schubert: 4. (c-moll) szimfónia, D. 417 („Tragikus”)
A mai nap
született:
1929 • Nikolaus Harnoncourt, karmester († 2016)
1933 • Henryk Górecki, zeneszerző († 2010)
elhunyt:
2003 • Hans Hotter, énekes (sz. 1909)
2007 • Szőllősy András, zeneszerző (sz. 1921)