vissza a cimoldalra
2021-01-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11567)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (5853)
musical (199)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (104)
Média, zene, ízlés (117)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4928)
Társművészetek (2210)
Lehár Ferenc (740)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (185)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4340)
Kimernya? (3919)
Momus-játék (5985)
A MET felvételei (1351)
TOP 10 - Kedvenc énekesek (293)
Kocsis Zoltán (675)
Kedvenc magyar operaelőadók (1197)
Pantheon (2807)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Klasszikusok tükrében (A Budapesti Vonósok új kezdeményezéséről)
BaCi, 2010-10-15 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

A Budapesti Vonósok új kezdeményezéséről 2010. október 8.
Művészetek Palotája - Üvegterem

Budapesti Vonósok Kamarazenekar
Műsorvezető és beszélgetőtárs: Fazekas Gergely zenetörténész

HÄNDEL: a-moll concerto grosso, Op.6 No.4
KOVÁCS ZOLTÁN "KO": Concerto Grosso
VIVALDI: g-moll concerto, RV 155
WOLF PÉTER: Tiszteletem, Vivaldi úr!
BACH: 3. Brandenburgi verseny, BWV 1084
TÓTH PÉTER: Concerto Piccolo

A zenetörténet évszázadait többféle szempont szerint is feloszthatjuk. Van, amikor a stílusjegyek alapján osztályozzuk e bő ezer év termését, van, mikor a hangszerek változásait, adottságait vesszük figyelembe, de akár a publikum és a felhangzó művek viszonyát elemezve is korszakokra bonthatjuk a zene történetét.

E tekintetben hosszú évszázadokon át a műzene élete az egyházak és az uralkodók igényei szerint alakult. Aztán valahol a klasszika végén a szerzők (szegény Mozart is) megpróbáltak ezektől a függésektől megszabadulni és önálló viszonyt kialakítani az akkoriban alakuló polgársággal. Ám a hallgatóság és szerzője közti élő kapcsolat nem maradt túl sokáig felhőtlen. A zabolátlan lelkű művésztársadalom mintegy 150 év elmúltával köszönte szépen, de a tisztelt publikum ítéletéből sem kért, és Schönberg vezetésével - elzárkózva mindenféle külső visszahatástól - teljesen körülbástyázta magát a kívülállókkal szemben. Ez a fal aztán azóta is masszívan tartja magát. A közönség legnagyobb része elkönyvelte, hogy a múlt század eleje óta nem születnek számára érthető dolgok a zenei világban. A zeneszerzők egyik fele élvezettel merül el ebben a bezártságban, egyre többen vannak azonban, akik keresik az utat az emberekhez, akik vágynak arra, hogy visszajelzést kapjanak arról, amit írtak. Ők valószínűleg saját fejlődésük érdekében és nem utolsó sorban egzisztenciális biztonságuk miatt is szeretnék, hogy akkor is bejöjjenek az emberek a koncerttermekbe, ha az alkotó még az élők sorában van.

A zenekarok persze óvatosak a kortárs művek tekintetében, merthogy ők is szeretnének telt ház előtt játszani. Itt is többször megírtuk már, hogy azok a zenekarok, melyek gondot fordítanak az élő szerzők és a közönség közti működő viszony létrehozására, legtöbbször ismert klasszikusok mellé "bújtatják" el ezeket a műveket.
Szép kezdeményezés a MűPa részéről, amikor a szimfonikus zenekarokat bemutató sorozatban szorgalmazta egy kortárs mű elhangzását. És most szintén a MűPa ad otthont a Budapesti Vonósok új sorozatának, ahol egy klasszikus művel párhuzamba állítva szólalnak meg ma élő szerzők kompozíciói. Mint olvashatjuk a MűPa honlapján, elsődleges cél, hogy a szerzők beszéljenek saját alkotásaikról, és - kapcsolódási pontokat keresve a régiebbi korok zenéivel - megpróbáljanak néhány világos, jól érthető mondatban támpontot adni a közönségnek műveik megértéséhez.

Az ötlet remek, hiszen az elődök közérthető zenei nyelvét felhasználva kerülhetünk közelebb a zene "mai tájszólásához", egy-egy kortárs szerző saját világához. Az óvatosan érdeklődő közönségnek nem kell mindenre elszántan belevetnie magát egy fogódzók nélküli új világba, hanem egészen konkrét támpontok segítségével kezdhet megismerkedni, megkapaszkodni a számára ismeretlen alkotások szerkezetében.

Az Üvegterem nem túl nagy, ám a pazar kilátás miatt egészen különleges helyszín egy hangversenyhez - az ablak melletti székekről egyenesen a Duna vizére látni. Az időpont is kedvező, hiszen délután öt-hat órakor az ősz koraesti fényei teszik teljesebbé az összetett esztétikai élményt.

A kezdés kicsit elhúzódó, a műsorvezető is kicsit bátortalan volt, de azért jól ellátta feladatát. Az elsőként elhangzó Händel-concerto után a soron következő mű alkotóját, Kovács Zoltánt szólította színpadra egy kis beszélgetés erejéig. A szerzőtől megtudhattuk, hogy egy pontozott ritmusú tétel után egy fúga szólal majd meg a következő percekben. Mindkét zenei megfogalmazásmód a barokk kor jellegzetességei közé sorolható, de a formai kötődésen és a stiláris vonásokon kívül a darabnak nincs más kapcsolata Händel concertójával.
Wolf Pétertől művének címére vonatkozólag kaptunk információkat. A kissé színpadias megjelölés a szerző édesapjától származik. A kedves papát elsősorban nem az olasz barokk zeneszerző és fia szerzeményének szoros kapcsolata, hanem a figyelemfelkeltés motiválta, amikor megalkotta ezt a felkiáltó mondatot.
Tóth Péter egy sajátos hangrendszerre ültette rá a barokk zenei fordulatokat, a szerző szavaival élve: így próbálta meg saját képére formálni a korszak stílusjegyeit. Bach műve itt elsősorban magát a mindenekfelett álló, példaképnek tekintett barokk szerzőt jeleníti meg, akinek árnyékában csak egy "piccolo" méretű concerto születhet.

A zenekar a Händel-műben még inkább csak kereste önmagát, különösen az első tétel volt bizonytalan és csöppet unalmas is. Vivaldi már sokkal közelebb állt az együtteshez. Külön köszönet Bánfalvi Bélának, aki a koncertmesteri feladatok ellátása mellett ebben a műben egy gyönyörű szólóval is megajándékozott bennünket.

A Bach-műben megint támadt egy kis hiányérzetem. Az izgalmas, lendületes kezdés szép lassan kifulladt az ismétlések végeérhetetlennek tűnő tengerében. S szomorú kapocs lett a kortárs és a régizene között, hogy - igaz eltérő okokból, de - itt is elsikkadt a struktúra, mely mind a játékosnak, mind a hallgatónak az első számú támpont egy mű értelmezésekor.
Mert ha egyáltalán nem értek valamit, ha nem rejt magában mindig új felismeréseket, örök gondolkodnivalót egy műalkotás, akkor nem lesz rá igényem, nem akarom újból és újból hallani, és nem fogom szeretni sem. Ezért sajnálatos, hogy nem látott napvilágot egy olyan ismertető, melyben a szerzők írásban fogalmaznák meg a beszélgetés lényegét. Ennek hiányában a szerzők kissé átgondolatlanul nyilatkoztak, a műsorvezető pedig a sötétben tapogatózva próbálta vezetni a beszélgetést.

Ha már úgy hirdetik a koncertet, hogy a zenetanuló ifjúság számára jó ismeretszerzési lehetőség, akkor mindenképpen törekedni kell rá, hogy valóban ismereteket, és ne csak ilyen vagy olyan előjelű élményeket szerezhessenek a hallgatók. Nekem álmaim netovábbja, hogy egy ilyen hangversenyen egyszer toljanak be egy zongorát, ami mellé a szerző leül és magyarázatokkal tűzdelve szépen végigvezet bennünket a művön. Elmondja, hogy itt ez a téma, ez a tükörfordítása, itt fontos, hogy ugyanaz jön csak más hangnemben, vagy más ritmussal, itt ismétlődik az eleje csak éppen két hangközváltozás miatt nehéz felismerni stb. És egy ilyen részletes bemutatás után, a fejekben megjelenő konkrét struktúrára lehetne ráültetni az előadást. Mert én töredelmesen beismerem, hogy annyi év zenetanulás után első hallásra kibogozom és megértem egy klasszikus mű szerkezetét, de a legtöbb kortárs zenével ezt nem tudom megtenni. És itt el is bukott a kapcsolatom ezekkel a darabokkal.

Ezért tartom nagyszerű, ám még fejlesztésre váró kezdeményezésnek a Budapesti Vonósok eme sorozatát. Igen, ilyen kortárs zenei koncerteket szeretnénk, még több ismertetéssel, hogy a szerzők alapos, részletes magyarázata után hallgathassuk meg szerzeményeiket.

És még egy apróság. A zenekar sokkal jobban játszotta a jelen lévők műveit, mint a régebbi zenéket. Magabiztosak, felszabadultak, ötletesek és lelkesek voltak, míg a másik három mű esetében néhány résztől eltekintve inkább muzeális darabok gondos porolgatása folyt a színpadon.

Nem tudom, teljesül-e a műsorvezető abbéli reménye, hogy 100 év múlva majd ezeket a műveket fogjuk hallgatni az akkori kortárs zene viszonylatában. Kevés vagyok hozzá, hogy megtippeljem, mennyire maradandóak ezek az alkotások. Az egyértelmű, hogy mindhárom szerzőnek sikerült megtalálnia azt a fogást, mellyel az észlelhető kapcsolat ellenére jól el tudta különíteni magát a barokk szerzőktől. Nekem az elkülönülés minősége Kovács Zoltán és Tóth Péter esetében sokkal színvonalasabbnak tűnt, mint Wolf Péter kicsit bluesos, kicsit népies hangvételű művében.

Ha esetleg Önök között akad, aki hallotta e hangversenyt, megoszthatná velünk a fórumokban véleményét. Közösen talán közelebb juthatnánk az értő befogadáshoz. Ha csak magam voltam jelen a Cafe Momus háza tájáról, akkor kérem, jöjjenek el november 12-én a sorozat második hangversenyére, ahol Petrovics Emil, Vajda János, Szokolay Sándor és Kocsár Miklós műveivel ismerkedhetünk meg, Purcell, Vivaldi és Csajkovszkij viszonylatában.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1994 • Róna Viktor, balettművész (sz.1936)
2005 • Victoria de los Ángeles, énekes (sz. 1923)